A Fidesz nem támogatja a gyónási titkokkal kapcsolatos módosítást a gyermekvédelemben

A Fidesz-frakció közleményéből fontos dolog derült ki. A leírtak alapján a Fidesz országgyűlési frakciója nem támogatja a gyónási titokra vonatkozó szabályozás módosítását a gyerekek ellen elkövetett bűncselekmények esetében
2024-05-08 12:06:36

2024-05-08 12:06:13

Kész az EU új válaszcsapása Moszkvával szemben

A 27 tagállam uniós nagykövetei szerdán találkoznak, hogy megvitassák az Oroszország elleni új szankciócsomagot, amellyel leginkább Moszkva cseppfolyósított földgáz (LNG) iparából származó nyereségét vennék célba. Az Európai Bizottság meg akarja akadályozni, hogy az uniós országok az orosz cseppfolyósított földgáz átvétele után újraexportálják azt, ami az első alkalom lenne, hogy Brüsszel az ukrajnai invázióra válaszul lépne fel Oroszország hatalmas gázágazata ellen. Emellett a héliumimportot, orosz pártokat és médiaszereplőket sújthatnak szankciókkal.
2024-05-08 09:06:55

Szexuális aktusra kényszerítette feleségét egy indiai férfi

Indiában még mindig nem törvénytelen, amit a férfi tett.
2024-05-07 16:09:54

Szexuális aktusra kényszerítette feleségét egy indiai férfi, de a bíró elutasította a nő panaszát

Indiában még mindig nem törvénytelen, amit a férfi tett.
2024-05-07 16:07:08

Itt a Fidesz indoka, miért támogatja, hogy felmentést kapjanak a papok a gyerekek elleni erőszak jelentése alól

A Fidesz-frakció egyetért a vitatott, könnyítést jelentő módosítóval, mert szerintük még ezzel együtt is szigorúbb lesz a rendszer. Valóban, hiszen eredetileg nem is tervezték, hogy egyházi intézményekre is vonatkozzon bármilyen szabály.
2024-05-07 13:10:32

2024-05-07 13:10:06

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt felelhet, akit a cirkuszi védőháló biztonsági rögzítésével bíztak meg.
2024-05-06 17:11:57

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt felelhet, akit a cirkuszi védőháló biztonsági rögzítésével bíztak meg.
2024-05-06 17:09:17

Hiába a fenyegetőzések, Európa a közelében sincs a TikTok betiltásának

Az összes lövés közül, amelyet Európa Kínára lead, a TikTok általános tilalmával való fenyegetés valószínűleg csak Pekinget fogja megijeszteni.
2024-05-06 12:06:15

2024-05-06 12:06:03

Válságban Európa, de már látszik, hogy ki mentheti meg az EU-t

A geopolitikai, gazdasági és klímaváltozási bizonytalanság új korszakában Európa előtt álló összes probléma hátterében a vezetés válsága áll. A Sorbonne-on nemrégiben elmondott beszéde alapján Emmanuel Macron francia elnök lehet az a politikus, aki ezt a problémát megoldja, de csak akkor, ha felhagy a megszokott politikai startégiájával.
2024-05-05 18:06:47

Hírszerzési jelentés: Európa-szerte súlyos támadásokra készülnek az oroszok

A Financial Times több európai titkosszolgálati forrásból is úgy értesült, hogy az oroszok megpróbálnak beszivárogni a kontinensre és ott a kritikus infrastruktúra ellen robbanásokat terveznek.
2024-05-05 14:07:14

Íme Európa legolcsóbb és legszebb kempingje

Éjszakánként csupán 14 500 forintért.
2024-05-04 20:08:53

Együttműködve küzd a klímaváltozás ellen és védi az amazonasi esőerdőt Japán és Brazília

Tokió gyekszik elmélyíteni kapcsolatait a Globális déllel.
2024-05-04 18:08:45

Együttműködve küzd a klímaváltozás ellen, és védi az amazonasi esőerdőt Japán és Brazília

Tokió gyekszik elmélyíteni kapcsolatait a Globális déllel.
2024-05-04 18:06:24

Kibertámadás érte a Dropboxot

A Dropbox nyilvánosságra hozott egy, a rendszerei ellen elkövetett súlyos támadást, amelynek során az ügyfelek személyes adataihoz és illetéktelen személyek fértek hozzá. A bejelentés szerint a vezetőség április 24-én szerzett tudomást az incidensről, és azonnal aktiválta az ilyenkor szokásos protokollt - írja az IT Business.
2024-05-04 14:06:31

Terrorban tartotta és megöléssel fenyegette a családtagjait egy kiskunhalasi férfi: később egy ápolóra is rátámadt

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és lopás miatt vádat emelt egy börtönviselt férfival szemben. Az elkövető a szabadulását követően, bódult állapotban bicskával és egy fél téglával támadt a családtagjaira, majd másnap a kórházban egy egészségügyi ápolót is bántalmazott.
2024-05-03 10:06:30

2024-05-03 10:06:10

2024-05-03 10:05:52

A mexikói csatár horrorsérülést szenvedett az Arsenal ellen - videó

Az észak-londoni csapatnak tíz forduló után már öt veresége van a Premier League-ben.
2020-11-29 22:07:39

Egyre több a rejtély Maradona halála körül: menedzsere pert indít a mentősök ellen

Véleménye szerint bűncselekményként értékelhető a több mint fél órás kiérkezési idő.
2020-11-26 22:05:50

A Fradi kikapott a Barcelonától, az utolsó meccsen dől el a tavaszi Európa-liga szereplés

A Barcelona az első félidőben eldöntötte a meccset, a másodikban már jobban játszott a Fradi. A másik meccsen a Dinamo Kijev is 3-0-ra kapott ki, a Juventustól.
2020-12-02 22:06:10

Nagy Ádám gyönyörű gólt lőtt az angol bajnokságban - videó

A magyar válogatott középpályása a Queens Park Rangers ellen talált be.
2020-12-01 22:06:18

Arsenal beat Rapid Vienna in front of 2,000 fans

Arsenal give their supporters the perfect welcome back to Emirates Stadium as Rapid Vienna are outclassed in the Europa League.
2020-12-03 22:05:56

Rangers fight back twice against Standard Liege to claim last-32 place

Rangers reach the Europa League last 32 for second successive season, with a game to spare, after fighting back twice to defeat Standard Liege.
2020-12-03 22:05:56

Magyarország - Szerbia 0:1 ÉLŐ

Újra játszik a labdarúgó-válogatott, ezúttal a Nemzetek Ligájában és most Szerbia ellen.
2020-11-15 20:11:39

Trump hajthatatlan, semmit nem ismer el

Donald Trump amerikai elnök újra teljes mértékben elzárkózott attól, hogy elismerje a vereségét Joe Biden demokrata kihívójával szemben, és választási csalást kiált.
2020-11-15 20:14:00

Magyarország - Szerbia 0:1 ÉLŐ

Újra játszik a labdarúgó-válogatott, ezúttal a Nemzetek Ligájában és most Szerbia ellen.
2020-11-15 20:15:37

A szerbek és a törökök ellen sem játszhat Szalai Ádám

Már vissza is utazott klubcsapatához.
2020-11-15 20:15:38

Trump hajthatatlan, semmit nem ismer el

Donald Trump amerikai elnök újra teljes mértékben elzárkózott attól, hogy elismerje a vereségét Joe Biden demokrata kihívójával szemben, és választási csalást kiált.
2020-11-16 02:10:16

Kilencszáznál is több kormányellenes tüntetőt vettek őrizetbe Fehéroroszországban

A belarusz hatóságok most is brutálisan léptek fel a demonstrálók ellen, akik vasárnap vonultak az utcákra.
2020-11-16 06:08:20

Vadmacska: kipróbáltuk a 200 lóerős Ford Puma ST-t

Nyúzópróbán a Ford Performance első európai szabadidőautója, a Puma ST, mely szerény 3 hengeres motorja ellenére is az egekbe képes katapultálni a sofőr adrenalinszintjét.
2020-11-16 07:06:08

2020-11-16 07:06:09

Plexifal választotta el a Mikulást a gyerekektől Connecticutban

Ez történik, ha egyszerre kell védekezni a koronavírussal szemben, és teljesíteni a gyerekek kívánságait.
2020-11-16 14:06:27

Tusk: ?Aki a jogállamiság ellen van, Európa ellen van?

Senkinek nem lenne szabad az alapértékeinket ellenzőket védenie – üzent az Európai Néppárt elnöke.
2020-11-17 05:06:42

Eladta a Huawei a Honort, hogy megmentse

A tranzakció után a Honorra elvileg már nem vonatkoznak a Huawei ellen meghozott amerikai szankciók.
2020-11-17 06:05:59

Nemcsak a leleteket, a polcrendszert is ellopták a múzeumi tolvajok

Vádat emeltek ellenük.
2020-11-17 07:08:44

Nemcsak a leleteket, a polcrendszert is ellopták a múzeumi tolvajok

Vádat emeltek ellenük.
2020-11-17 07:08:44

Elmarasztalta a bíróság a rendőrséget, mert nem lépett fel a homofób randalírozók ellen

A Fővárosi Törvényszék szerint indokolatlanul vártak az Aurórához kiérkező rendőrök húsz percen át, miközben Budaházy Györgyék odabenn meghiúsították egy LMBT-rendezvény megtartását.
2020-11-17 14:05:52

Szalai Ádám hetekig nem játszhat

Szalai Ádám mellett Szoboszlai sem lesz bevethető szerdán a törökök ellen.
2020-11-17 17:07:33

Lopakodó tigris: teszten az Asus új, alakváltó notebookja

A ZenBook Flip S az Intel legújabb processzorával és gyönyörű 4K OLED kijelzővel lendül támadásba a pénztárcánk ellen. Vázoljuk, hogy milyen a gyakorlatban az Asus prémium kategóriás ultrabookja.
2020-11-17 17:07:34

2020-11-17 17:07:35

Szalai Ádám hetekig nem játszhat

Szalai Ádám mellett Szoboszlai sem lesz bevethető szerdán a törökök ellen.
2020-11-17 17:07:35

Terepmotorosokat fogtak a Börzsönyben, volt, aki menekült, más a természetvédelmi őrök ellen fordult

Nemzeti parkban motoroztak, és hiába próbálkoztak, nem sikerült kimagyarázniuk magukat. Pénzbírságra számíthatnak.
2020-11-18 13:07:25

2020-11-18 13:07:26

Tízezres tüntetés volt Berlinben a korlátozások ellen, többeket őrizetbe vettek

A tömeg a maszkhordási és távolságtartási előírásokat sem tartotta be, ezért gyorsan elindult az oszlatás.
2020-11-18 17:06:10

Tízezres tüntetés volt Berlinben a korlátozások ellen, többeket őrizetbe vettek

A tömeg a maszkhordási és távolságtartási előírásokat sem tartotta be, ezért gyorsan elindult az oszlatás.
2020-11-18 17:06:11

Magyarország Brazíliával fog össze a nemzet-, a vallás- és a családellenes erők ellen

Szijjártó Péter az interneten keresztül beszélt brazil kollégájával.
2020-11-18 18:06:36

Magyarország Brazíliával fog össze a nemzet-, a vallás- és a családellenes erők ellen

Szijjártó Péter az interneten keresztül beszélt brazil kollégájával.
2020-11-18 18:06:36

Utasok nélkül is a szokásos menetrendben halad a budapesti tömegközlekedés

20:00 után gyakorlatilag nincs utas, ennek ellenére még csak tárgyalnak a ritkításról.
2020-11-18 20:10:32

Utasok nélkül is a szokásos menetrendben halad a budapesti tömegközlekedés

20:00 után gyakorlatilag nincs utas, ennek ellenére még csak tárgyalnak a ritkításról.
2020-11-18 20:10:33

Újra repülhetnek a Boeing 737 MAX-ok, de fő kérdés, hogy lesz-e hova

Az amerikai szövetségi repülésügyi hatóság bejelentette, az USA-ban ismét repülhetnek a Boeing 737 MAX gépek. A chicagói központú cég büszkeségének számító MAX-okat az után parancsolták világszerte földre, hogy két balesetben 346 ember vesztette életét. A fő kérdés az maradt, hogy a Covid–19-járvány miatti válság idején ki akar még MAX-ot venni, illetve ho...
2020-11-19 17:05:46

Van egy nyomós érve a Videoton-vezérnek az iparűzési adó könnyítése ellen

Sinkó Ottó, a Videoton társ-vezérigazgatója szerint a sokat vitatott adókönnyítés azért nem jó megoldás, mert nem rászorultsági alapon történne.
2020-11-19 17:05:46

Európa Tanács: Sértenék az emberi jogokat a kormány múlt keddi törvénymódosító javaslatai

Rendkívüli felhatalmazással a zsebében nagyon sok törvénymódosító javaslatot nyújtott be múlt héten a kormány, köztük az Alaptörvényét és az örökbefogadásra vonatkozó szabályokét. Az Európa Tanács emberi jogi biztosa felszólította Parlamentet, hogy ezekről a rendkívüli állapot feloldása után szavazzanak.
2020-11-20 09:09:17

A kórházfenntartó sem árulja el Hadházynak, hol hányan halnak meg

A képviselő szerint kozmetikázzák a halálozási adatokat, ezért félnek az ellenőrizhetőségtől.
2020-11-20 12:07:00

A kórházfenntartó sem árulja el Hadházynak, hol hányan halnak meg

A képviselő szerint kozmetikázzák a halálozási adatokat, ezért félnek az ellenőrizhetőségtől.
2020-11-20 12:07:00

Tiltakoznak a civilek a kormány örökbefogadást korlátozó új törvényjavaslata ellen

A javaslatcsomag a civilek szerint szembemegy az ENSZ és az Európa Tanács irányelveivel is.
2020-11-20 18:07:20

Tiltakoznak a civilek a kormány örökbefogadást korlátozó új törvényjavaslata ellen

A javaslatcsomag a civilek szerint szembemegy az ENSZ és az Európa Tanács irányelveivel is.
2020-11-20 18:07:21

Lemondott Boldog István közvetlen munkatársa

Fehér Petra ellen pályázati pénzek felhasználása miatt indult nyomozás.
2020-11-21 13:06:04

Lemondott Boldog István közvetlen munkatársa

Fehér Petra ellen pályázati pénzek felhasználása miatt indult nyomozás.
2020-11-21 13:06:05

Egymillió tablettát kaptunk Japánból a koronavírus ellen

Egymillió darab favipiravir tabletta Magyarországra érkezéséről számolt be a külügyminiszter. Szijjártó Péter szerint ez elsősorban a kórházban ápolt, de még nem súlyos állapotú betegek számára jó hír.
2020-11-21 16:06:13

Egy tucat migránst csempészett egy román sofőr , az M1-es autópályán fogták el

Tatánál ellenőrizték a rendőrök.
2020-11-21 17:10:52

Szlovéniában győzött az FTC női kézilabdacsapata a BL-ben

A mérkőzést a magyar csapat 32-26-ra nyerte a Krim Ljubljana ellen.
2020-11-21 17:10:52

A budapesti repülőtér is díjat kapott Európa legjobbjai között

A legjobb szolgáltatásokat nyújtó létesítményeket ismerték el.
2020-11-21 17:10:52

Fontos pontokat veszett az olasz BL-csapat az újonc ellen

A videobíró is döntő szerepet játszott a meccsen.
2020-11-21 19:08:57

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   mag   •   jazz   •   f   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   suhgfhgperapro   •   rozsa sandor   •   youtube   •   b   •   eb   •   sadasdhirek   •   németállás   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   tiz eve kuzd europa a nokkel szemben elkovetett eroszak ellen   •   tobb sulyos serultje van az izraelt ert drontamadasnak   •   elelmiszeriapri gepek konzervipari gepek szallitoszalagok felhordoszalagok tartalyok savallo rozsdamentes 33   •   jennifer garner buszke a testere harom gyermek utan is   •   orban viktor jovore brutalis penzt ont videkre   •   40 eve hasznaljuk a mesterseges intelligenciat csak eddig nem igy hivtuk   •   hirszerzesi jelentes nagy faba vagta a fejszejet moszkva de ehhez kijevnek is lesz meg egy ket szava   •   kulonos egi fenyoszlopokat fotoztak fejer megyeben   •   kover laszlo brusszeli diktatura helyett szuveren nemzeti allamokra van szuksege az eu nak 2   •   egy hajcsattal kezdte addig cserelget amig nem lesz sajat haza   •   szerbiaban megtizszerezodott a fertozottek szama az utobbi egy honapban   •   brexit egy nagy szakitas kepekben 3   •   770 millio forintot fizettek az uj elektromos hummer elso peldanyaert 2   •   bidens 1 9tn covid relief bill expected to pass us congress 2   •   megeroszakoltak megoltek egy 85 eves szalonnai not negy ferfi ellen emeltek vadat   •   husz evet kertek az orosztonyi ferfire aki leszurta es elasta a baratjat miutan nem szexelt vele   •   nincs visszaut orban viktor alairta a szigorito rendelkezeseket nehez ket het var rank   •   simone biles says she still has the twisties and its affecting her individual events 2   •   26 eves rekord dolt meg a doom 2 ben mire kettot pislogna ez a jatekos mar vegig is szaguldott az elso palyan   •   a vilagbajnok sztar nem tudta meguszni az olimpia szintidot   •   veszjoslo jelek ismet erore kaphat a koronavirus jarvany   •   navalnij uton van oroszorszagba 2   •   kilencszer mondta ki zsinorban gyurcsany nevet szentkiralyi amikor budapest legnagyobb problemajarol kerdeztek 3   •   ketszaz oktatovideot tett nyilvanossa a gyori gimnazium tanara 2   •   ki nem talalna ez lett 2021 ben az ev szava 3   •   taiwan train crash lorry boss offers deep remorse   •   az eu ban mar csak magyarorszag csung az orosz gazcsovon friss adatok   •   megvan az idei elso hosegnap is tobb mint 30 fokot mertek kelebian 2   •   atalakitotta a harmincasok penzugyi szokasait a jarvany   •   durva legicsapast mertek az oroszok odesszara   •   ketezer eves gyermeksirra leltek franciaorszagban   •   elkezdodott az uj magyar romantikus vigjatek forgatasa karacsonyra a mozikba is kerulhet   •   belgium mar januar elejen elkezdheti a lakossag beoltasat 2   •   cop26 uk pledges 290m to help poorer countries cope with climate change   •   hungarys anti gay law threatens programming of tv favourites   •   benyujtottak az energiaitalok 18 even alattiaknak valo eladasat tilto torvenyjavaslatot   •   hamarosan felfedik a szeptember 11 ei terrortamadas titkos dokumentumait   •   (SELECT(CASEWHEN(507 5=3781)THEN5075ELSE5 075*(SELECT5075FROMI NFORMATION_SCHEMA.PL UGINS)END))   •   sprinter shacarri richardson sees double standard in handling of kamila valieva case   •   bodrogi gyulat a rendorsegen kaptak lencsevegre foto   •   tucker carlson orban viktor nem szelsoseges rendkivul tehetseges politikus   •   magyar peter tuntetest szervez pentekre   •   visszaveszi az ikea a hasznalt gyerekbutorokat   •   mellkason lottek a the voice sztarjat   •   szindarab keszult presser gabor eleterol   •   x faktor puskas peti elzavarta a jelentkezot aki beszologatott csobot adelnak   •   time kid of the year gitanjali rao aims to solve worlds problems   •   varatlan fordulat nemetorszag hajlando a leopardok szallitasara masok viszont nem   •   eros foldrenges volt indoneziaban   •   nem csak nyereszkednek az adblue n mar hamisitjak is