Magyar úttörővel csinál írásból "élő" embert a mesterséges intelligencia - a Colossyan-sztori a Mérlegenben

Újabb nemzetközileg elismert AI-startup a Mérlegenben, ezúttal Kovács Dominik, a Colossyan AI-videócég alapítója volt a vendégünk: arra voltunk kíváncsiak, hogyan boldogul és milyen, akár unortodox megoldásokban hisz egy új piac feltörekvő szereplője.
2024-05-07 15:12:13

A Fidesz beférne a nagy jobboldali EP-szövetségbe, a német AfD már nem a Forza Italia elnöke szerint

Antonio Tajani azt mondta, ideális lenne egy szövetség az Európai Néppárt (amelyben az ő pártja van) és a Meloni-féle Európai Konzervatívok és Reformerek között, egyedül az AfD-től zárkózott el.
2024-05-07 15:11:57

A Fidesz beférne a nagy jobboldali EP-szövetségbe, a német AfD már nem a Forza Italia elnöke szerint

Antonio Tajani azt mondta, ideális volna egy szövetség az Európai Néppárt (amiben az ő pártja van) és a Meloni-féle Európai Konzervatívok és Reformerek között, egyedül az AfD-től zárkózott el.
2024-05-07 14:14:04

2024-05-07 14:13:29

Rangos elismerést kapott a magyar fejlesztésű alkalmazás

Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer vállalkozás között a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai mezőnyben pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.
2024-05-07 14:06:28

Steven Seagal is részt vett Putyin beiktatásán - videó

Steven Seagal szerint a világ legjobb vezetője az orosz elnök.
2024-05-07 13:08:44

Szoboszlai Dominik csapattársa dührohamot kapott, meglepő dolgot tett

Rengeteg kritika érte a szurkolók felől.
2024-05-06 15:11:45

Két magyar is ott van a világ 50 legjobb teniszezője közt

2024-05-06 10:08:14

Még mindig van egy tízezrelék esélye a Liverpool bajnoki címének

Szoboszlai Dominik együttese a Spurs legyőzésével még reménykedhet a földöntúli csodában.
2024-05-05 20:08:22

Szoboszlai ziccert rontott, a Liverpool kiütéssel nyert rangadót

A Tottenham lassan lemondhat a BL-szereplést érő negyedik helyről.
2024-05-05 20:07:54

Még mindig van egy tízezrelék esélye a Liverpool bajnoki címének

Szoboszlai Dominik együttese a Spurs legyőzésével még reménykedhet a földöntúli csodában.
2024-05-05 20:06:53

Mesés élményt kínálnak a legjobb vidámparkok

Az egész család jól szórakozhat a hatalmas élményparkokban.
2024-05-04 08:07:28

Orbán Balázs Tucker Carlsonnál panaszkodott a nyugati liberális elitre

Orbán Viktor politikai igazgatója szerint Washington azt akarja, hogy mi harcoljunk az oroszok ellen, Trump megválasztása pedig a legjobb dolog lenne Európának.
2024-05-03 18:10:00

2024-05-03 18:09:51

Mészárlás lehet a rafahi offenzívából az ENSZ szerint

Több százezer palesztin ember élete kerülhet veszélybe, ha Izrael megtámadja Rafahot, közölte az ENSZ pénteken. A szervezet szerint a rafahi offenzíva a humanitárius műveletet is megnehezítheti, és mészárlásba torkollhat, írja a Guardian. The post Mészárlás lehet a rafahi offenzívából az ENSZ szerint first appeared on 24.hu.
2024-05-03 16:08:10

Hatalmas öröm Liverpoolban: megtörtént, amire Szoboszlai Dominikék az egész szezonban vártak

Még több fontos feladat vár a magyar focistára a következő szezonban.
2024-05-03 09:08:35

Melyik a legjobb sertéstepertő? Letesztelték, itt az eredmény

Tucatnyi terméket teszteltek, hogy megtalálják a legfinomabbakat. Az elvárás az volt, hogy legyen finom, ropogós és sültszalonna-illatú!
2024-05-02 17:06:19

2024-05-02 17:05:58

Fontos bejelentést tett a Liverpool, Szoboszlai Dominikról is - videó

A magyar válogatott focista a jövőben is rengeteget tehet az angol sztárcsapat sikereiért.
2024-05-02 11:10:20

Elképesztő bejelentés: új szerződést kötött Szoboszlai Dominik

Sejtelmes bejegyzéssel bukott le a magyar fociválogatott csapatkapitánya.
2024-05-02 08:09:28

Energetikai tanúsítvány

Garanciával, határidőre, akár 24 órán belül is vállaljuk energetikai tanúsítványt, lakás zöldkártya elkészítését. Panellakás, társasház, családi ház, újépítésű vagy használt ingatlan? Cégünk garantálja Önnek a legjobb árat, minőségi kiszolgálással együtt! Az Országos Építésügyi Nyilvántartásnál hitelesített energetikai tanúsítványokra mi háromszoros garanciát vállalunk. Nálunk rejtett költségek nélkül juthat az energetikai tanúsítványhoz vagy lakás zöldkártyához. Áraink tartalmazzák az ÁFA-t és minden költséget, ami a tanúsítvány kiállításához szükséges. Ne késlekedjen, rendelje meg most és eg...
2020-06-20 16:41:42

Bádogos élhajlító gép 1400/1.2 mm Hajlítógép Élhajlítógép

Eladó új élhajlító gép. Hossza 1,4m. Hajlítható acél plé 1,2 mm vastagságu. Munkahossz 1400 mm, hajlítható lemezvastagság: - acél lemez 1,2 mm - alumínium lemez 1,5 mm - rozsdamentes acél 0,65 mm Elhajtási szög 145-180 fokig, vágás az egész munkagép hosszán. A felső kar három szinten állítható. Lemez leszorítása excenterkar segítségével. Maximális rés a karok között 8 cm.Lemeztartó állvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, hajlitási szög blokád, szögmérő mutató. A hajlítórúd rendszernek köszönhetően a lemez az egész hosszán egyenletesen görbül. Sú...
2020-06-20 16:41:43

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]

Bosch gázkészülék csere Budapest

Bosch kondenzációs kazán csere . Vállaljuk régi gázkészülékek cseréjét az új jogszabályok szerint Bosch kondenzációs gázkazánra. Ha megbízható , gazdaságos és a lehetőségekhez képest a legolcsóbb cirkót szeretne akkor a Bosch ( Junkers ) Condens 2500 vagy a Condens 3000 a legjobb választás ! Megbízható ,stabil működés rengeteg kiegészítő lehetőségek pl : szolár bővíthetőség , remek szerviz háttér ! Akár 1-2 napon belül meg tudjuk oldani a kazáncserét !Tudunk segíteni a kémény bélelésben . és
2020-06-20 16:41:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   tes   •   H   •   mag   •   b   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   youtube   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   sz   •   P   •   aza   •   L   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ukrajna mellett ket allamnak is hatalmas segelycsomagot hagyott jova az amerikai kepviselohaz   •   uj koronavirus varianst talaltak japanban 3   •   please forgive me us tourist returns block of stolen roman marble   •   robbantassalfenyeget   •   us china tensions threaten global climate change efforts   •   ok valaszthatjak ki az uj korrupcioelleni szervezet vezetoit   •   onnek feltunt tudosok eszrevettek valami furcsat a mai dalszovegekben 2   •   sulyok tamas buszkenek kell lennunk hogy magyarorszagon meg van akarat   •   tragedia az aranybanyaban eletjelt adtak a fold alatt rekedt kinai banyaszok   •   facebook did nothing about taylor swift ticket hack scam   •   zelenskyy fires more aides in a reshuffle as russia launches drones and missiles across ukraine   •   energiaspiral csomag akciok 6   •   hatalmas egyetemi beruhazas keszul budapest belvarosaban fotok 3   •   botrany kaosz es ketsegek kozott kezdodik a ferfi kezilabda vb egyiptomban   •   bangladesh begins relocating rohingya refugees to island   •   a kormany friss rendeletevel az is eldolt hogy lottek az idei szilveszteri buliknak 2   •   kirughatjak az ember ha nem oltatja be magat   •   nem tudni pontosan miert januar elsejen kezdodik az uj ev   •   bukarestben kirakatokat tortek pitestiben magyarellenes szovegeket skandaltak a korlatozasok ellen tuntetok   •   30 eve ellopta a kollegaja szemelyazonossagat a hot dog arus az aldozat olyan bunokert ult amelyeket nem o kovetett el 2   •   fakivagas faert cserebe 8   •   kimondta a birosag lehet buntetni az oltastagado szuloket 2   •   mellkason lottek a the voice sztarjat 2   •   ma 70 eves katona klari ove a magyar poptortenelem csucslemezei kozul ketto   •   old photo of israels iron dome falsely linked to iran attack   •   itt a mol bejelentese hatalmas lepes erkezett a vallalattol 2   •   singh viki az exerol bantalmazott megvert megalazott es ennek ellenere nem multak el az erzeseim   •   tobb millio ember erint kiderult mekkora nyugdijemeles lesz 2023 ban 2   •   borzalmas veget ert rafael nadal visszaterese   •   america is back biden pushes past trump era with nominees   •   putyin serege ellen fordultak az orosz szabadcsapatok   •   karacsony gergely elarulta ezt kerte a visszalepesekor marki zay petertol   •   bozt   •   charleston weighs wall as seas rise and storms strengthen   •   ilyen elmeny lehet az amikor valakinek sajat hazi szakacsa van 2   •   add ide a telefont vagy megszurkallak kessel fenyegetett meg majd rabolt ki egy 14 eves gyereket egy janoshalmai ferfi 3   •   mi koze kinanak a piros ferrarihoz a versenyszinek nyomaba eredtunk   •   15 kilonyi 2200 eves romai kori ezustkincset talaltak augsburgban 2   •   the u s wont let him in even though his documents say hes american   •   man drives friend to hospital in stolen machinery   •   igy sporolnak a telefonszamlan a magyarok   •   megnyithatja a parkolohazakat a kormany az ingyenes parkolashoz   •   new zealand urges people to ditch influencer style tourism photos   •   az eu atlathatova tenne a tagorszagok oltasi tevekenyseget   •   israel arrests man who doused inside of church with fuel   •   a walking dead sztarja ritkan lathato felesegevel mutatkozott   •   megalazo a minimalber emelesi javaslat a kozszfera negy szakszervezete szerint   •   x faktor herceg erikara ranyomult egy 15 eves srac a valogaton   •   a szemkornyek apolasa mit javasolnak a borgyogyaszok 2   •   milliardos vagyonon ul donald trump de igy is rezeghet a lec alatta 2