Magyar úttörővel csinál írásból "élő" embert a mesterséges intelligencia - a Colossyan-sztori a Mérlegenben

Újabb nemzetközileg elismert AI-startup a Mérlegenben, ezúttal Kovács Dominik, a Colossyan AI-videócég alapítója volt a vendégünk: arra voltunk kíváncsiak, hogyan boldogul és milyen, akár unortodox megoldásokban hisz egy új piac feltörekvő szereplője.
2024-05-07 15:12:13

A Fidesz beférne a nagy jobboldali EP-szövetségbe, a német AfD már nem a Forza Italia elnöke szerint

Antonio Tajani azt mondta, ideális lenne egy szövetség az Európai Néppárt (amelyben az ő pártja van) és a Meloni-féle Európai Konzervatívok és Reformerek között, egyedül az AfD-től zárkózott el.
2024-05-07 15:11:57

A Fidesz beférne a nagy jobboldali EP-szövetségbe, a német AfD már nem a Forza Italia elnöke szerint

Antonio Tajani azt mondta, ideális volna egy szövetség az Európai Néppárt (amiben az ő pártja van) és a Meloni-féle Európai Konzervatívok és Reformerek között, egyedül az AfD-től zárkózott el.
2024-05-07 14:14:04

2024-05-07 14:13:29

Rangos elismerést kapott a magyar fejlesztésű alkalmazás

Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer vállalkozás között a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai mezőnyben pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.
2024-05-07 14:06:28

Steven Seagal is részt vett Putyin beiktatásán - videó

Steven Seagal szerint a világ legjobb vezetője az orosz elnök.
2024-05-07 13:08:44

Szoboszlai Dominik csapattársa dührohamot kapott, meglepő dolgot tett

Rengeteg kritika érte a szurkolók felől.
2024-05-06 15:11:45

Két magyar is ott van a világ 50 legjobb teniszezője közt

2024-05-06 10:08:14

Még mindig van egy tízezrelék esélye a Liverpool bajnoki címének

Szoboszlai Dominik együttese a Spurs legyőzésével még reménykedhet a földöntúli csodában.
2024-05-05 20:08:22

Szoboszlai ziccert rontott, a Liverpool kiütéssel nyert rangadót

A Tottenham lassan lemondhat a BL-szereplést érő negyedik helyről.
2024-05-05 20:07:54

Még mindig van egy tízezrelék esélye a Liverpool bajnoki címének

Szoboszlai Dominik együttese a Spurs legyőzésével még reménykedhet a földöntúli csodában.
2024-05-05 20:06:53

Mesés élményt kínálnak a legjobb vidámparkok

Az egész család jól szórakozhat a hatalmas élményparkokban.
2024-05-04 08:07:28

Orbán Balázs Tucker Carlsonnál panaszkodott a nyugati liberális elitre

Orbán Viktor politikai igazgatója szerint Washington azt akarja, hogy mi harcoljunk az oroszok ellen, Trump megválasztása pedig a legjobb dolog lenne Európának.
2024-05-03 18:10:00

2024-05-03 18:09:51

Mészárlás lehet a rafahi offenzívából az ENSZ szerint

Több százezer palesztin ember élete kerülhet veszélybe, ha Izrael megtámadja Rafahot, közölte az ENSZ pénteken. A szervezet szerint a rafahi offenzíva a humanitárius műveletet is megnehezítheti, és mészárlásba torkollhat, írja a Guardian. The post Mészárlás lehet a rafahi offenzívából az ENSZ szerint first appeared on 24.hu.
2024-05-03 16:08:10

Hatalmas öröm Liverpoolban: megtörtént, amire Szoboszlai Dominikék az egész szezonban vártak

Még több fontos feladat vár a magyar focistára a következő szezonban.
2024-05-03 09:08:35

Melyik a legjobb sertéstepertő? Letesztelték, itt az eredmény

Tucatnyi terméket teszteltek, hogy megtalálják a legfinomabbakat. Az elvárás az volt, hogy legyen finom, ropogós és sültszalonna-illatú!
2024-05-02 17:06:19

2024-05-02 17:05:58

Fontos bejelentést tett a Liverpool, Szoboszlai Dominikról is - videó

A magyar válogatott focista a jövőben is rengeteget tehet az angol sztárcsapat sikereiért.
2024-05-02 11:10:20

Elképesztő bejelentés: új szerződést kötött Szoboszlai Dominik

Sejtelmes bejegyzéssel bukott le a magyar fociválogatott csapatkapitánya.
2024-05-02 08:09:28

Energetikai tanúsítvány

Garanciával, határidőre, akár 24 órán belül is vállaljuk energetikai tanúsítványt, lakás zöldkártya elkészítését. Panellakás, társasház, családi ház, újépítésű vagy használt ingatlan? Cégünk garantálja Önnek a legjobb árat, minőségi kiszolgálással együtt! Az Országos Építésügyi Nyilvántartásnál hitelesített energetikai tanúsítványokra mi háromszoros garanciát vállalunk. Nálunk rejtett költségek nélkül juthat az energetikai tanúsítványhoz vagy lakás zöldkártyához. Áraink tartalmazzák az ÁFA-t és minden költséget, ami a tanúsítvány kiállításához szükséges. Ne késlekedjen, rendelje meg most és eg...
2020-06-20 16:41:42

Bádogos élhajlító gép 1400/1.2 mm Hajlítógép Élhajlítógép

Eladó új élhajlító gép. Hossza 1,4m. Hajlítható acél plé 1,2 mm vastagságu. Munkahossz 1400 mm, hajlítható lemezvastagság: - acél lemez 1,2 mm - alumínium lemez 1,5 mm - rozsdamentes acél 0,65 mm Elhajtási szög 145-180 fokig, vágás az egész munkagép hosszán. A felső kar három szinten állítható. Lemez leszorítása excenterkar segítségével. Maximális rés a karok között 8 cm.Lemeztartó állvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, hajlitási szög blokád, szögmérő mutató. A hajlítórúd rendszernek köszönhetően a lemez az egész hosszán egyenletesen görbül. Sú...
2020-06-20 16:41:43

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]

Bosch gázkészülék csere Budapest

Bosch kondenzációs kazán csere . Vállaljuk régi gázkészülékek cseréjét az új jogszabályok szerint Bosch kondenzációs gázkazánra. Ha megbízható , gazdaságos és a lehetőségekhez képest a legolcsóbb cirkót szeretne akkor a Bosch ( Junkers ) Condens 2500 vagy a Condens 3000 a legjobb választás ! Megbízható ,stabil működés rengeteg kiegészítő lehetőségek pl : szolár bővíthetőség , remek szerviz háttér ! Akár 1-2 napon belül meg tudjuk oldani a kazáncserét !Tudunk segíteni a kémény bélelésben . és
2020-06-20 16:41:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   N   •   R   •   jazz   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   H   •   tes   •   suhgfhgperapro   •   b   •   K   •   youtube   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   sz   •   perapro   •   budapest   •   P   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   koltozik az rtl itt vannak a reszletek 2   •   lekerult a telekomrol az osztalek mit erdemes most tenni   •   megint buszokon veszekszik a kormany es a fovaros   •   napok ota problemak vannak a kretaval   •   a kemfilmek ennek nyomaba sem ernek leleplezodott az orosz mikrochip csempeszek halozata evtizedek utan   •   danka meg eletben volt miutan elutottek a furgonnal a holttestet nem talaljak ujabb borzalmas reszletek derultek ki a szerb kislany meggyilkolasarol 2   •   rishi sunak says first rwanda asylum flights to take off in 10 12 weeks   •   uj het kezdodik de az aprilisi nyar tovabb tart ilyen idojarasra szamithatunk   •   taliban fighters accost cnn reporter and crew   •   schobert norbi rubint rekarol tulajdonkeppen most neki dolgozom   •   ezekert a filmekert erdemes teve ele ulni szombaton 2   •   devin nunes us medal of freedom goes to top trump ally   •   hes on his own some republicans begin to flee from trump   •   ezer meg egy baratom a sitten ha akarod keresd meg testver ott van a blikkben rolunk rappel erdei zsolt fia 2   •   iceland volcano blue lagoon closes over eruption fears   •   baltaval vert szet egy autot a diosjenoi fiatal   •   rohamosan terjed a jarvany magyarorszag szomszedjaban   •   szlovakiaban vasarnap kezdik a tomeges oltast   •   eloszor szolalt meg cristiano ronaldo portugalia kiesese ota   •   france summons captain of seized british fishing boat to court as uk warns two can play that game 3   •   harom mezitlabas ferfi rabolta ki a magyar stabot   •   ukran drontamadas erte a zaporizzsjai atomeromuvet 2   •   ujra szerelmes a vilag legoregebb vad madara   •   trial of ex president sarkozy a landmark for france   •   allami tamogatast kapnak egyes elelmiszeripari agazatok romaniaban   •   colonists   •   wall street dodged a rail strike but theres trouble ahead   •   50 es 60 kozott van heves vitat valtott ki szandi koranak megtippelese 2   •   rovidebb lesz a karanten angliaban akinek negativ a teszteredmenye   •   tehearutoba csapodott egy auto jaszarokszallasnal a sofor meghalt   •   simone biles megallithatatlan mar 23 szoros vilagbajnok   •   elkepeszto csapatot raktunk ossze az ingyen igazolhato vilagsztarokbol 2   •   megszuletett szegedi fecsoek masodik kozos gyereke   •   megkezdodik a katonasag atalakitasa kulonos szolgalati rendet vezetnek be   •   a papalatogatas uj dimenzioba helyezi a lanchidat   •   visszavonult a korabbi nba gyoztes kosarlabdazo   •   uj bringautszakasz epul budapest es a balaton kozott   •   kokainnal teli csomagokat talaltak sydney partjainal   •   kemeny lehulesre keszulhetunk a jovo het elejen de van jo hir is   •   milkovics pal ujsagirok legyenek ne aktivistak   •   cigánynyelviskola.lo várinyelviskola.cigá nynyelvvizsga   •   horvatorszagban nem lesznek lezarasok husvetkor   •   gulyas gergely egy orban gyurcsany vitarol megvarjuk jon e felkeres erre   •   útingyen"unionallsel ectnull,null,null,nu ll,null,null,nullyxu m   •   28 eve gyotrodik darnyi tamast sosem gyozte le egy masik magyar vette el az olimpiai aranyermet   •   england v new zealand sophia dunkley sees england home to win t20 series 2 1   •   gryllus daniel azert az nagy dolog hogy 74 evesen elmondhatom meg el az edesanyam   •   arcatlan tuzifa kereskedokre csaptak le a nav emberei 3   •   edesanyja lemondott a budapesti haztuz 12 eves tulelojerol   •   se pincer se autoipari dolgozo se it szakerto nincs eleg magyarorszagon