Képeken mutatjuk a 2024-es oroszországi győzelem napi felvonulást

Az idei ünnepség még visszafogottabbra sikeredett, mint a tavalyi.
2024-05-09 17:12:48

Vlagyimir Putyin: Oroszország hiába van nehéz helyzetben, hadkészültségben áll

Az orosz elnök azzal vádolta meg a nyugati elitet győzelem napi beszédében, hogy globális háborút szeretne.
2024-05-09 12:07:54

Putyin a Győzelem napján: a Nyugat megpróbálja elferdíteni az igazságot a második világháborúról

Vlagyimir Putyin beszédet tartott Moszkvában a Győzelem napi felvonuláson, ahol a Szovjetunió náci Németország feletti második világháborús győzelmére emlékeznek.
2024-05-09 10:16:07

Hagyományosan május 9-én, csütörtökön tartják a Győzelem napi megemlékezéseket Oroszországban, amikor a náci Németország fölötti második világháborús győzelmet ünneplik. Moszkvában megtartják a szokásos katonai felvonulást, és beszédet mond Vlagyimir Putyin orosz elnök. Ukrajna az idén először május 8-án tartotta a második világháborús győzelem napját, ahogy a nyugati országokban jellemző. Vélhetően ukrán dróntámadás ért egy orosz olajfinomítót a Krasznodari területen, több tároló megsérült.
2024-05-09 07:07:35

A Fradi korábbi csoportellenfele már bejutott a Konferencia-liga döntőjébe

Egy másik korábbi ellenfél is követheti majd.
2024-05-08 22:08:01

A világhírű Utódlás című sorozat szereplőivé válhatunk a magyar kastélyban

Szenzációs képeket mutatunk.
2024-05-08 19:09:46

Szenzációs formában a magyar focista, Eb-szereplést érhet az újabb gólja

Vancsa Zalán már 13 gólnál jár az idei szezonban.
2024-05-05 22:07:32

Szenzációs lehet a következő Tomb Raider

Már jövőre befuthat, teljesen felforgathatja a játékszériát.
2024-05-05 07:07:35

Világelső amerikai egyetemmel indít közreműködést a METU

Hosszútávú partnerségi megállapodást írtak alá.
2024-05-03 18:09:36

Szenzációs fejlesztés jöhet a ChatGPT fejlesztőjétől

A jövő héten indulhat el a netes keresőmotornak tűnő szolgáltatása.
2024-05-03 18:08:19

Világelső amerikai egyetemmel indít közreműködést a METU

Hosszútávú partnerségi megállapodást írtak alá.
2024-05-03 18:06:54

Független Skóciát ígért az országrész leendő vezetője

A korábban is fő esélyesként emlegetett John Swinney bejelentette, hogy indulni fog a Skót Nemzeti Párt (SNP) elnöki posztjáért, így belőle lehet Skócia következő első minisztere is. A szintén lehetséges jelöltként számontartott Kate Forbes ezzel párhuzamosan közölte: nem indul a posztért, és Swinney-t támogatja - írja a BBC.
2024-05-03 11:07:31

Csak a szerencsén múlt Torghelle Sándorék korábbi edzőjének élete

A korábbi Premier League-edzőnek sikerült megmenteni az életét.
2024-04-30 18:10:04

Fontos döntést hoztak a törökök, ami után Budapestre is ellátogathat a leendő NATO-főtitkár

Törökország értesítette a szövetségeseit arról, hogy támogatni fogja Mark Rutte holland kormányfő megválasztását a NATO új főtitkárának - közölte hétfőn Öncü Keceli, a török külügyminisztérium szóvivője.
2024-04-29 18:07:49

Szenzációs győzelemmel kezdte a világbajnokságot a magyar hokiválogatott

A magyar jégkorong-válogatott visszavágott a japánoknak az olimpiai selejtezőben elszenvedett vereségért.
2024-04-28 19:09:10

A Fradi kapusa szenzációs utolsó másodperces védéssel sokkolta a norvég világsztárt - videó

Böde-Bíró Blanka sokadik alkalommal mutatta meg, hogy posztján a világ legjobbjai közé tartozik.
2024-04-28 09:57:35

XVI Benedek imádkozott, hogy ne legyen pápa, aztán a nyakába szakadt a katolikus egyház egyik legsúlyosabb botránya

Meghalt XVI. Benedek pápa, aki nemcsak egyházfőként követte az elődjeként szolgáló II. János Pált, hanem eszmei örököse is volt korábbi jó barátjának. Az abortuszt és a homoszexualitás elismerését is ellenző konzervatív pápa nevéhez több ellentmondásos esemény is fűződik, a legemlékezetesebb ezek közül alighanem az egyházon belüli szexuális zaklatási ügyek kirobbanása és az erre adott reakciója, valamint a 2013-as váratlan lemondása volt.
2022-12-31 12:23:33

Xabi Alonso döntött, kiderült ki lehet Jürgen Klopp utódja

Kezdettől fogva a klub korábbi spanyol sztárjátékosát tartották a legesélyesebbnek az edzői posztra.
2024-03-29 08:08:09

Xabi Alonso megtartása után újabb szenzációs hírt jelentett be a Leverkusen

A baszk edző a napokban jelentette be, hogy nem lesz sem a Liverpool, sem a Bayern München edzője.
2024-03-31 16:10:13

Xavinak tudnia kellene, hogy ő edző, nem pedig szurkoló

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya szerint visszatetsző az edzők cirkuszolása.
2024-04-17 14:09:07

Soha nem látott felvételeken a magyar válogatott szenzációs Eb-kijutása - videó

Betekintést nyerhetünk az Izland elleni mérkőzés színfalak mögötti történéseibe.
2020-12-21 22:06:05

Orosz győzelem az ATP-világbajnokság döntőjében

Danyiil Medvegyev három játszmában verte az osztrák Dominic Thiemet.
2020-11-22 22:05:57

Megfertőződött korábbi vírustagadó: Fáj minden porcikám, hat nap után tudtam kicsoszogni a zuhanyozóba

Bankos Barnabás nem hitte, hogy ledöntheti a koronavírus-fertőzés. Most már mindenkit arra kér, hogy tartsák be az óvintézkedéseket.
2020-11-17 10:11:00

Szenzációs steampunk pókokat készít egy magyar művész

A budapesti bolhapiacokon szerzi be a steampunk pókok alkatrészeit Szűcsy Péter.
2020-11-17 18:06:00

Elhunyt Laczkó Mihály korábbi MLSZ-elnök

A sportvezető 85 éves volt.
2020-11-21 10:10:27

Elhunyt Laczkó Mihály korábbi MLSZ-elnök

A sportvezető 85 éves volt.
2020-11-21 10:10:28

Műfüvet raktak le egy korábbi zöld terület helyére a Városligetben

Annyi kutya rohamozta meg a kutyafuttatót, hogy szinte mindenhonnan kikopott a gyep.
2020-11-21 13:06:05

Műfüvet raktak le egy korábbi zöld terület helyére a Városligetben

Annyi kutya rohamozta meg a kutyafuttatót, hogy szinte mindenhonnan kikopott a gyep.
2020-11-21 13:35:13

Újrakezdi a pályafutását a Győri Audi ETO női kézicsapatnának korábbi klasszisa

A 29 éves, kétszeres BL-győztes holland beálló lelki és fizikai kimerültség miatt vonult vissza 2018-ban.
2020-11-21 19:08:57

Győzött a Fehérvár az osztrák jégkorongligában

A magyar hokicsapat 4-3 arányban nyert az Innsbruck együttese ellen.
2020-11-21 20:06:19

Deutsch Tamás: Európai uniós önkény válthatja a korábbi kommunista önkényt

Hazug és bosszantó módon akarják a magyarokra kényszeríteni a bevándorlókat, az azonos neműek házasságának elismerését - mondta Deutsch Tamás.
2020-11-22 08:06:28

Visszavonul a Győr korábbi háromszoros BL-győztes kézise

Az idény végén befejezi pályafutását a hollandok világ- és Európa-bajnoki érmes kézilabdázója, Nycke Groot.
2020-11-23 12:05:57

Korábbi vadászpilóta repítette a csúcsra a norvég kiscsapatot

Először nyert bajnoki címet a 104 éves Bodö/Glimt, amely rekordok sokaságát döntheti meg.
2020-11-24 13:06:03

Joe Biden bemutatta leendő kormánya tagjait

Az Egyesült Államok készen áll a világ vezetésére – mondta Biden.
2020-11-24 21:06:05

Meghalt a francia sport egyik legendás alakja

1999-ben világbajnoki döntőbe vezette hazája válogatottját.
2020-11-25 07:06:41

Ezt üzente a Fradi elleni BL-győzelem után Cristiano Ronaldo

A Juventus jelszavával kommentálta a sikert a portugál világklasszis.
2020-11-25 16:06:08

Elnöki kegyelmet kapott Donald Trumptól a korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó

Michael Flynn a Trump-kormányzat első nemzetbiztonsági tanácsadója volt.
2020-11-26 00:11:52

Maradona korábbi stábja egységesen lemondott utolsó csapatánál

A klub játékosai kérték a hétvégi bajnoki mérkőzés elhalasztását.
2020-11-27 18:06:17

Gálameccsre hívták, majd benevezték a spanyol kupába a korábbi angol válogatott focistát

A három éve visszavonult Joleon Lescott egy igen bizarr szituációba keveredett.
2020-11-27 21:06:00

A világ egyik legjobb csatára, a világ egyik legnagyobb vesztese

Mario Gomez pályafutása példátlan, miként az is, ahogyan vissza kellett vonulnia a labdarúgástól.
2020-11-28 05:06:40

Veszélyes ostobaságokat terjesztettek a koronavírus-járványról, de miután megbetegedtek, nagyon megbánták korábbi kijelentéseiket

Focista és testépítő is volt a vírustagadók között, de a kórházban megváltozott a véleményük.
2020-11-28 14:06:32

Ifjabb Érdi Tibor történelmi győzelmet szerzett a rali-Eb-n

Az idén megrendezett négy futam közül mind a négyen diadalmaskodott.
2020-11-29 07:05:58

Meghalt az egykori magyar bajnok bokszoló

Pintye Szabolcs mindössze 38 évet élt.
2020-11-29 13:06:20

Korábbi betegszállítóját gyászolja a Dél-pesti Kórház

Az intézmény Facebook-oldalán osztotta meg a gyászhírt, hogy dolgozójuk elhunyt a koronavírussal folytatott hosszú küzdelem után.
2020-11-29 14:06:07

Magyar győzelem a budapesti Díjugrató Világkupán

Hagyományosan jól szerepeltek a hazai lovasok és lovaik a tradicionális versenyen.
2020-11-30 08:06:41

A Telekom Veszprém korábbi kézilabdázója parádézik a szezon meglepetéscsapatában

A jobbszélső átlagosan 9 gólt dob minden meccsen, újonc együttese pedig a második helyen áll a francia ligában.
2020-11-30 12:06:03

Korábbi vezetőedzője perelte be a Barcelonát

Összesen 25 mérkőzésen ülhetett a katalánok kispadján.
2020-11-30 15:06:07

Visszavonult a korábbi NBA-győztes kosárlabdázó

Nem folytatja tovább pályafutását Andrew Bogut ausztrál NBA-bajnok kosárlabdázó.
2020-12-01 09:06:00

A Barcelona edzőjének a Fradi elleni győzelem is kell a rekordbeállításhoz

A Barcelona már továbbjutott a Bajnokok Ligájából, mégsem tét nélkül játszik majd a Puskás Arénában.
2020-12-02 18:06:00

Bravúros győzelmet aratott a Győr női kosárlabdacsapata

A hazai együttes 15 pontos hátrányból fordított a DVTK ellen az NB I alapszakaszában.
2020-12-02 20:05:56

Kétszeri hosszabbítás után nyert a Körmend férfi kosárlabdacsapata az NB I-ben

A találkozó legeredményesebb játékosa az amerikai Xavier Thames lett 26 ponttal.
2020-12-02 21:05:53

Ingyenes online nyílt napok segítik a leendő középiskolások iskolaválasztását

December 14-ig tartanak a programok.
2020-12-03 06:07:21

Életfogytig tartó börtönre ítélte a bíróság az Iszlám Állam korábbi tagját, Hasszán F.-t

A vádirat szerint a szír férfi az Iszlám Állam egy fegyveres csoportját vezette és brutális gyilkosságokban vett részt.
2020-12-03 14:06:05

Életfogytig tartó börtönre ítélte a bíróság az Iszlám Állam korábbi tagját, Hasszán F.-t

A vádirat szerint a szír férfi az Iszlám Állam egy fegyveres csoportját vezette és brutális gyilkosságokban vett részt.
2020-12-03 14:06:05

Amikor virtuális szemüvegben járod be leendő hálószobádat

A proptechcégenek köszönhetően felhőből hívhatjuk le ingatlanunk tervrajzát, távolból nézhetünk körbe a lakásban, de még parkolóhelyet is online keresnek nekünk.
2020-12-03 18:06:13

Nagy csata után budaörsi siker született a női asztalitenisz-BL-ben

A magyar bajnokcsapat a pénteki játéknapon a Girbau-Vic TT együttesével csapott össze.
2020-12-04 14:06:07

Korábbi argentin válogatott védő lett az Atlanta United vezetőedzője

A klub tulajdonosa a legkeresettebb dél-amerikai edzőnek nevezte a MU, a Real Madrid és a PSG egykori sztárját.
2020-12-19 08:06:10

Az NHL-ben is megfordult kapust igazolt a dunaújvárosi hokicsapat

A kapus két világbajnokságon is tagja volt az amerikai válogatottnak.
2020-12-19 08:06:11

Piros lap, eszméletvesztés és MTK-győzelem a Paks elleni bajnokin - videó

A paksiak egyik játékosát kórházba kellett vinni meccs közben.
2020-12-19 16:06:13

Varga Judit: ez totális győzelem

Az igazságügyi miniszter szerint a brüsszeli egyezség garancia arra, hogy az uniós szerződéseket nem fogják a jövőben megsérteni.
2020-12-21 09:08:06

Megyék Csatája LoL - Három Akali, három győzelem, Kubu lett a finálé MVP-je

MCS LoL döntő MVP.
2020-12-21 15:07:40

Lánya meggyilkolásával vádolják a korábbi profi bokszolót

Az egyiptomi férfit már kiadták az Egyesült Államoknak, ahol a feltételezett bűncselekményt elkövette.
2020-12-21 20:06:30

Történelmi fehérvári hokisiker a Salzburg ellen

A magyar csapat sorozatban hatodszor nyert, már 152 és fél perce nem kapott gólt.
2020-12-21 23:07:10

Meghalt a Hírességek Csarnokába is beválasztott korábbi NFL-játékos

A kiváló védő 58 éves volt.
2020-12-22 18:08:03

Korábbi válogatott focista lett az izlandi szövetségi kapitány

Arnar Thor Vidarsson a mieink ellen elbukott Eb-pótselejtező után kirúgott Erik Hamrén helyét vette át.
2020-12-22 19:06:38

Járvány a köbön: sokkal több áldozat van Oroszországban, mint amit eddig mondtak

A hétfőn bejelentett statisztikák alapján legalább 186 ezren hunytak el csak novemberig a koronavírus miatt Oroszországban. Ez több mint háromszorosa a korábbi adatoknak, amivel ők lettek a harmadik ország az elhunytak számát tekintve.
2020-12-28 21:06:12


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   youtube   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   aza   •   vacsoracsata   •   perapro   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   sz   •   fluminense   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   megallithatatlanul nyomulnak elore a talibok afganisztanban 2   •   2034 ig maradhatnak a habony baratjanak peksegei a bkv teruleten   •   gaza hostages deal raises hopes and fears for families   •   a 75 percben veget ert a meccs annyi golt kapott a 10 emberrel kiallo magyar csapat 2   •   ez milyen tavasz zivatarok viharos szel es jegdara miatt adtak ki a figyelmeztetest ilyen idojaras varhato ma 3   •   a vilagon eloszor ultettek be sertesveset egy betegnek jol van   •   sulyos problemaval nez szembe putyin mukodik az amerikai mesterterv   •   volcano erupts near icelands capital reykjavik   •   minusz 341 fokot mertek spanyolorszagban   •   zivatarra havazasra onos esore is figyelmeztetnek a meteorologusok 2   •   china is sounding the alarm about a global market bubble   •   7565   •   bucks beat hawks to take 3 2 series lead in nba play offs   •   uljon a szamitogepe ele kedden este magyar nyelvu oktatovideot mutat be a facebook 3   •   orban viktor hagymat valogatott nemeth szilard krumplit szedett   •   mikes anna krausz gabornak a tancparkett kiralya lettel koszonom hogy en lehetek a kiralynoje   •   itt mindenki megorult szazmilliardokat tartanak a magyarok olyan allampapirokban amelyekben semmi ertelme   •   harry kane harom gyereke is megserult egy nemetorszagi autobalesetben 4   •   ajďšËndďšËkďšËtle   •   ecetbe martotta a kormuket rago gyerekek kezet kegyetlenseggel vadolnak egy iskolai kezilabdaedzot 2   •   felfuggesztett oltasok mi az igazsag az astrazeneca vakcinajarol 2   •   repulorol lott urbe muholdakat a virgin orbit   •   megszolalt a botrany utan a corvinus megbizott rektora nem igaz hogy itt gazdag szulok buta gyerekeit rugdossuk at 2   •   nagy ereju foldrenges miatt uj zeland es ausztralia is cunamiriadot fujt   •   xi and biden hold first call in seven months in bid to ensure competition does not veer into conflict   •   fordulat az ugyben megmenthettek volna babicsek bernat eletet elkeszult a reszletes szakvelemeny 2   •   nem nullazzak le a felevet az szfe n megvannak az uj tanarok   •   kormanyrendelettel szabalyoznak a katonasagot itt vannak a legfontosabb tudnivalok   •   tengeren hanykolodott a testverpar egyikuk belehalt a menekulesbe   •   a csaladjaval szeretne tolteni a meg hatralevo idot az otthonaban kap hospice ellatast jimmy carter 2   •   eliltottak egy ferfit a mesterseges intelligencia hasznalatatol 2   •   uzemeibe   •   otthonrol neteztek a magyarok szilveszterkor   •   tigray crisis eritreas role in ethiopian conflict   •   nincs vege a dragulasnak a benzinkutakon araszolunk a 700 forintos arak fele   •   egy missouri iskolai korzet visszaallitja a verest koszonik a szulok   •   norvegiaban vizsgaljak biztonsagos e a pfizer vakcinaja az idos sulyos beteg emberek eseteben   •   teherbe esett a szuz baratnom allitja ketsegbeesetten egy melyen vallasos fiatal aki biztos a lany husegeben 3   •   orulet piacra dobtak az avokados sort   •   ket honappal meghosszabbitjak a hatarellenorzest a szloven magyar hataron   •   ajandekozzon energiaspiralt karacsonyra 13   •   eltunt egy idos asszony makorol segitsen megtalalni   •   nigerias twitter ban donald trump hails buhari   •   szijjarto brusszel akadalyozza hogy ne csak orosz gazt vegyunk   •   verszivok gyilkosok megis megszallottan imadjuk oket ime az ot legsokkolobb vampirtortenet   •   masik elet vagy masik sorozat az itt a kerdes   •   vegre bemutattak az oppenheimert japanban az egyetlen orszagban amely tudja milyen a vegzetes talalkozas az atombombaval   •   lgbt history month the history of the gay games the event that grew but stuck to its principles   •   elkeszult a fantomkep o zaklatott szexualisan egy not a hev en   •   oltokozpontta alakitottak a cannes i fesztivalpalotat 2