Fordulat a Nemzeti Színház-baleset ügyében

A BRFK megerősítette értesülésünket, hogy a Nemzeti Színházban történt tavalyi baleset ügyében egy személyt gyanúsítottként kihallgattak.
2024-05-06 18:10:56

Nőket fogva tartó piros autós férfi tartja rettegésben az újbudaiakat

Nyílt levélben kérnek segítséget a lakók. A nyomravezetőnek 100 ezer forint díjat is felajánlottak.
2024-05-05 09:09:06

Instagram történetében cáfolta a pletykákat Marics Peti, miszerint a magyar lányok kedvenc énekese Binhkyvel alkot egy párt.
2024-05-01 15:06:04

Instagram történetében cáfolta a pletykákat Marics Peti, miszerint a magyar lányok kedvenc énekese Binhkyvel alkot egy párt.
2024-05-01 15:05:51

A magyar politikai életben, még a parlament falain belül is a nőket érintő kérdésekről gyakran lenézően, vagy egyenesen diszkriminatívan nyilatkoznak a politikusok. Rossz példák máshol is vannak, de az Európai Parlament a jövőben aktívan tenne legalább a saját megválasztott képviselőinek képzése ügyében, akiknek kötelező egyenlő bánásmód oktatáson kell majd reszt venniük. Megkérdeztük a magyar parlamentet is, hogy itthon is szükség lenne-e ilyen képzésre, de megkeresésünkre nem reagáltak. Annak ellenére, hogy a magyar közbeszéd jelenlegi állapotában számos jel mutat arra, hogy igencsak ráférne...
2024-04-30 16:10:23

Forradalom jöhet a Windowst futtató számítógépeknél

A Qualcomm új Snapdragon-szériás processzora akár a Windows PC-ket is meghajthatja, így a Microsoft várakozásai szerint akár az Apple MacBook Airt is megelőzhetik.
2024-04-30 12:16:10

2024-04-30 12:15:55

Még mindig nyomoznak az iváncsai akkumulátorgyár rejtélyes balesetei ügyében

A mai napig nyomoznak egy, az iváncsai akkumulátorgyárban történt baleset ügyében: tavaly négy balesetről számoltak be, amelyek közül a negyedikben 14 ember élete került komoly veszélybe.
2024-04-30 09:07:44

2024-04-30 09:07:10

2024-04-30 09:06:45

Autós üldözés Dunaújvárosban: videót közölt az ügyészség

Csaknem 10 kilométeren át tartott a hajsza.
2024-04-29 18:09:24

Autós üldözés Dunaújvárosban: videót közölt az ügyészség

Csaknem 10 kilométeren át tartott a hajsza.
2024-04-29 18:07:41

Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Molnár Zsoltot a vesztegetési ügyében

A gyanú szerint az MSZP országgyűlési képviselője negyvenmillió forint kenőpénzt vett át egy informatikai cég vezetőjétől.
2024-04-25 23:06:54

Gulyás Gergelyt is kihallgatta tanúként az ügyészség

A Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvétel nyomán Varga Judit után Gulyást is beidézték.
2024-04-25 14:13:14

Gulyás Gergelyt is kihallgatta tanúként az ügyészség

A Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvétel nyomán Varga Judit után Gulyást is beidézték.
2024-04-25 14:12:22

Gulyás Gergelyt is meghallgatta az ügyészség Magyar Péter hangfelvételével kapcsolatban: ezt mondta

Meghallgatta Gulyás Gergelyt a Magyar Péter-féle hangfelvétel ügyében az ügyészség.
2024-04-25 14:06:56

Gulyás Gergelyt is meghallgatta az ügyészség Magyar Péter hangfelvételével kapcsolatban: ezt mondta

Meghallgatta Gulyás Gergelyt a Magyar Péter-féle hangfelvétel ügyében az ügyészség.
2024-04-25 14:06:32

Abúzus a gyermekotthonban: újabb botrányos eset került napvilágra

A durva részletekről az ügyészség számolt be.
2024-04-23 15:10:16

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 11:30:09

Online munka nőknek!

Fiatal nőket keresünk otthonról végezhető internetes munkára. Kötetlen időbeosztás, Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Tudj meg többet weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka

2020-06-23 22:01:04

Online modell munka nőknek!

Modell munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető otthonról. 18 évnél idősebbek jelentkezését várjuk. Jelentkezz weboldalunkon még ma: www.hotvipmodels.com

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:32

Online modell munka nőknek!

Modell munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető otthonról. 18 évnél idősebbek jelentkezését várjuk. Jelentkezz weboldalunkon még ma: www.hotvipmodels.com
2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:36

Online modell munka nőknek!

Modell munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető otthonról. 18 évnél idősebbek jelentkezését várjuk. Jelentkezz weboldalunkon még ma: www.hotvipmodels.com
2020-06-23 22:19:37

Online munka nőknek!

Fiatal nőket keresünk otthonról végezhető internetes munkára. Kötetlen időbeosztás, Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Tudj meg többet weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 22:19:38

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 22:20:33

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   ftp   •   m   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ket nappal jatekosa halala utan a bratislava capitals alelnoke ongyilkos lett   •   a csaladrol szolo kotetet mutattak be a varkert bazarban   •   egy kis pezsgesre vagyik a bikiniben szexizo karpati rebeka kep   •   australia new zealand travel bubble brings relief elation   •   ha most frissiti a whatsappot ket uj funkciot is kap   •   a google nek is megtetszett az indiai gyartas   •   nagy megallapodas keszul az eu es svajc kozott ujraindultak a fogaskerekek   •   loyal   •   lapos tető szigetelés   •   videon ahogy a koronavirus megfertozi a sejteket   •   ejszakai forgalomzaras lesz az m0 s autout tobb szakaszan 2   •   covid 19 uk records more than a thousand virus deaths   •   la liga match between valencia and cadiz suspended following incident of alleged racist abuse   •   elkepeszto felfedezes evmilliardok ota nem tortent hasonlo   •   negylovas hintoval kisertek utolso utjara nagy grofot kepek   •   marki zay peter a tortenesz es a trollok   •   penztarcabarat programok a matraban csaladi kiruccanasokhoz   •   videon ahogy halle berry stylistja mindent bevet hogy felhuzza a szineszno nadragjanak cipzarjat   •   owpn   •   13 milliard evre nezett vissza az idoben a james webb urteleszkop osi kvazarokat talalt 2   •   north korea threatens bold military steps against japan after tokyo ramps up defense spending   •   tiger woods sulyos autobalesetet szenvedett 2   •   ebben a szomszedos orszagban csak matol nem kotelezo zart helyen a maszk   •   tortenelmi jelentosegu foto elkeszult az elso szelfi a marson 2   •   101 ember hunyt el 4 millio 64 ezer a beoltottak szama 2   •   a kinai kulugy szerint a fudan budapesti kampusza minden fel erdeke   •   fantasztikus javulas izraelben a vedooltas hatasara 60 szazalekkal csokkent a korhazi kezelesek szama   •   europa az akkumulatorokkal lehet az elektromos jarmuvek piacanak vezetoje   •   exceptional scotland have shown they can make history mcfadden   •   varga mihaly kijelentette a jarvany negyedik hullama korlatozasokat es gazdasagi kiesest hozhat   •   szotyi es vilmoskorte is van az idei orszagtortaban 2   •   fuggetlen ugyved a blikknek magyar peter igazolta allitasait varga juditot kihallgathatjak 2   •   elindult a szojuz urhajo a nemzetkozi urallomasra   •   damon hill vettel vissza fog terni az f1 be   •   metzker viki elfelejtett melltartot venni megmutatta hatalmas meztelen melleit kep   •   ujabb amerikai fegyverszallitmanyok at kap ukrajna   •   a muvesz annyira elethu babakat keszit hogy sirasra keszteti az embereket   •   lalibela ethiopias tigray rebels take unesco world heritage town 2   •   informatikai problema volt a hataratkelohelyeken es a repteren a hosszu hetvege elott 2   •   csupa jo hirek a nagybankoktol a citigroup is meglepte az elemzoket   •   53 millio forinton nyit itthon a 646 loeros audi rs e tron gt villanyauto   •   whats at stake in the struggle over us voting laws   •   nem fernek el a szuk ruhaban gaspar niki hatalmas mellei   •   lazar janos megvan a kivitelezo a makoi furdore mar csak penz kell   •   a koronavirus meg mindig vilagszerte szedi aldozatait   •   explainer why navalny is a thorn in the kremlins side   •   this butterfly was the first to go extinct in the us because of humans   •   emma raducanu diadala megmutatja kiszamithatatlan lett a noi tenisz de pont ez benne a jo 2   •   biden admin cuts some mortgage fees amid housing affordability crisis   •   olajkutak okozta foldrengeseket eszleltek