Karthágó alatt egy olyan város romjai bújnak meg, amit a rómaiak el akartak titkolni

A rómaiak Karthágó elfoglalása után a régi Karthágónak az emlékét is el akarták törölni, így egy teljesen új megapolisz született egymással kereszteződő főutakkal, vízvezetékekkel, fórummal, templomokkal és a sokszor megénekelt fürdőkkel.
2024-05-07 14:11:45

Meg akarták gyilkolni Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt

2024-05-07 14:09:29

Fel akarták fújni a kocsi kerekét a gumis műhelyben, azóta is cseng a fülük - videó

Nem ez volt a terv.
2024-05-05 10:08:26

Halálra égett egy nő Kámban, miután meggyulladt a ruhája

Borzalmas halált halt egy egyedül élő nyugdíjas asszony Kámban. Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője azt közölte, hogy ma reggel kaptak bejelentést arról, hogy egy megégett holttestet találtak egy családi házban. Kiderült, hogy egy gondozás alatt álló nő ruhája kapott lángra. A fürdőszoba fala kormozódott, de az áldozat ruháján kívül más nem gyulladt meg. A katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárásban vizsgálja a tragédia körülményeit. A szóvivő ezúttal is felhívta a figyelmet arra, hogy néhány ezer forintért már olyan füstérzékelőt lehet kapni, amely nemcsak sí...
2024-05-02 11:08:57

Kiderült a Magyarországra is ellátogató kínai elnök útjának néhány fontos részlete

Miután a múlt heti Kormányinfón már Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter megerősítette, hogy május 8-10. között Magyarországra látogat Hszi Csin-ping kínai államfő, hétfőn a kínai külügyminisztérium felfedte az európai ötnapos körút néhány fontos részletét.
2024-04-29 19:07:19

Sajtópert nyert Perintfalvi Rita az Origo ellen

A kormánykritikus teológus egyelőre 4:0-ra vezet a kormánymédiával szemben.
2024-04-20 11:11:13

Meg akarták gyilkolni Volodimir Zelenszkijt Lengyelországban

Az ukrán rendfenntartók a lengyel bűnüldöző szervekkel együttműködve őrizetbe vettek egy lengyel állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy felajánlotta segítségét az orosz titkosszolgálatoknak egy merénylet végrehajtásában Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ellen - hozták nyilvánosságra hivatalos honlapjukon csütörtökön az ukrán főügyészség és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU).
2024-04-18 20:06:51

Új kihívás: női problémákat segít megérteni egy darabban Szőke Zoltán

Minden negyvenes, ötvenes nő tudja, sőt, a saját bőrén tapasztalja meg, hogy a változókor bizony sok nehézséggel jár.
2024-04-18 19:07:30

Új kihívás: női problémákat segít megérteni egy darabban Szőke Zoltán

Minden negyvenes, ötvenes nő tudja, sőt, a saját bőrén tapasztalja meg, hogy a változókor bizony sok nehézséggel jár.
2024-04-18 19:07:12

Pánikszerű szerkesztgetésbe kezdtek Mészáros vadászcégének honlapján, miután a 444 lebuktatta őket

A cég azt követően írta át a honlapját, hogy az azon szereplő információra több sajtótermék is hivatkozott. Miután ez kiderült, még több dolgot átírtak.
2024-04-17 14:10:15

Fel akartak menni a lépcsőn a turisták, aztán olyan történt, amit nem felejtenek el - videó

Agresszív majmok támadtak rájuk Gibraltárban.
2024-04-16 17:09:26

Kiderült: nagyon fájnak a Lufthansának a sztrájkok

Visszavágta idei eredmény-előrejelzését a Lufthansa, miután jelentős költséget okoztak a légitársaságnak a sztrájkok. A részvények esnek a hírre, közel 3 százalékos mínuszban áll az árfolyam.
2024-04-15 17:06:57

Pszichoaktív anyaggal akarták elárasztani Kecskemétet: videón, ahogy elintézik a dílereket a zsaruk

Több embert is elfogtak a hatóságok, miután a gyanú szerint új pszichoaktív anyaggal kereskedtek a Hírös városban.
2024-04-12 15:06:54

2024-04-12 15:06:28

2024-04-12 15:06:14

Megkötözték, majd vízbe akarták dobni ismerősüket Kunpeszéren

El akarták titkolni tettüket.
2024-04-11 17:09:16

Rebel Wilson azt mondja, a pénz miatt nem akarták, hogy lefogyjon

Túlsúlyosan ismerte meg a világ, de nagyon beteg lett, ami miatt életmódot váltott. Nem mindenki örült ennek.
2024-04-11 12:09:32

Debrecenbe jön Rita Ora

A koszovói származású popdíva lesz a Campus Fesztivál zárónapjának főfellépője.
2024-04-08 22:10:00

Kiderült, hogyan kárpótolja a Vígszínház azokat, akik hiába fizettek A padlásért

Sokan lemaradtak az online előadásról, mert nem kapták meg a lejátszáshoz szükséges visszaigazoló linket.
2020-11-17 09:08:02

Kiugrott az ötödikről egy szombathelyi nő, miután kórházba utalták

Az idős asszony egy olyan beavatkozásra feküdt volna be a kórházba, ami javított volna egészségi állapotán.
2020-11-17 21:10:52

Kiugrott az ötödikről egy szombathelyi nő, miután kórházba utalták

Az idős asszony egy olyan beavatkozásra feküdt volna be a kórházba, ami javított volna egészségi állapotán.
2020-11-17 21:10:53

Ideges telefonálgatás kezdődött, miután Orbán bemondta a vétót

A járvány politikai kockázatait éppen úgy kezeli Orbán Viktor, mint a tavasszal tette: fojtogatja az ellenzéket, kiszolgálja választói világképét, lestoppolja az adóforintokat, és ökölharcba rángatja Európát. Ha pedig a második hullám durvább az elsőnél, akkor Orbán is bedurvul - írja eheti számában a HVG.
2020-11-18 14:07:36

Kiderült, miért beszélt a hivatalosnál kétezerrel több új fertőzöttről Pintér Sándor

Orbán Viktor Facebook-oldalán tették közzé azt a videót az operatív törzs üléséről, amelyen az elsőként felszólaló Pintér Sándor belügyminiszter 6440 új koronavírusos beteget "jelentett" a miniszterelnöknek.
2020-11-20 17:09:14

2020-11-20 17:09:15

Meghalt egy tévés vetélkedő játékosa, miután végzett a feladattal

Tragédiával végződött a forgatás.
2020-11-21 13:35:08

Letartóztattak egy férfit, miután a gyanú szerint eltörte a prostitúcióra kényszerített barátnője kezét

A nő az orvosnak azt állította, elesett, a nyomozók szerint a férfi évek óta terrorizálta.
2020-11-22 10:12:21

Ez történt: kiderült, hogy mennyire fontos a D-vitamin koronavírus-járvány idején

Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
2020-11-22 11:07:50

Ez történt: kiderült, hogy mennyire fontos a D-vitamin koronavírus-járvány idején

Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
2020-11-22 11:07:51

Kiderült, mikor fertőz legjobban, aki koronavírusos

Egy új, nagy léptékű tanulmány szerint az új típusú koronavírus okozta Covid–19 tüneteink jelentkezésekor, majd az ezt követő öt napban a legvalószínűbb fertőzés továbbadása
2020-11-23 08:06:07

2020-11-23 08:06:08

Dancing with the Stars: Kiderült, miért esett össze a próbán Horváth Tamás

Kiszállt, nem folytatja a TV2 versenyét.
2020-11-23 09:05:58

Mogyoróbokrot akartak magnóliaként eladni

Több ezer illegális szaporítóanyagot is talált a Nébih.
2020-11-23 11:06:06

Vizsgálatot indított az Amazon, miután több vevő csak egy csomag rizst kapott a PlayStation 5 helyett

Olyan vevők is akadtak, akiknek grillsütőt postázott az e-kereskedő a 449 fontért megrendelt konzol helyett.
2020-11-23 15:06:20

2020-11-23 15:06:21

Kiderült, mennyivel nőtt a magyarországi internetforgalom az év első felében

Úgy tűnik, a tavaszi járvány legnagyobb vesztese az SMS volt a távközlési szektorban.
2020-11-23 16:06:04

Kiderült, hogy ki segítette a 2010-es moszkvai terrortámadás egyik végrehajtóját

Gazi Iszajevet őrizetbe vették, egy ismert terrorszervezetnek volt a tagja.
2020-11-23 16:06:05

Kiderült, mennyire súlyos Zlatan Ibrahimovic sérülése

A 39 éves támadó remek formában van, Cristiano Ronaldo előtt vezeti a Serie A góllövőlistáját.
2020-11-23 18:06:02

Az Index új vezetője szerint csak a vezérigazgatói poszton akartak változást

Két főszerkesztő-helyettes irányítja most a lapot, a főszerkesztő személyére tehet javaslatot a szerkesztőség, de nem ők döntenek.
2020-11-23 20:07:44

George Clooney magyarázkodni kezdett a közös Soros-fotó után: kiderült, lényegében azt sem tudja, hol van Magyarország

A hollywoodi színész úgy tudja, Magyarország a 80-as években az egyik szovjet tagköztársaság volt.
2020-11-23 23:06:09

György László miután vérplazmát adott, mindenkit arra kért, segítsen másokon

Vissza-visszatérő magas lázzal, végtagfájdalommal, gyengeséggel vészelte át a koronavírust az államtitkár.
2020-11-24 11:06:21

Rogán: a magyar emberek ezt akarták

A nemzeti konzultációk eredményét tükrözik a kormányzati intézkedések.
2020-11-24 15:06:08

Kiderült az elektromos Ford Mustang Mach-E valós hatótávja

Az első sorozatgyártású villanymotoros Mustanggal közel 500 kilométert is meg lehet tenni egy töltéssel.
2020-11-25 11:06:23

Kiderült az elektromos Ford Mustang Mach-E valós hatótávja

Az első sorozatgyártású villanymotoros Mustanggal közel 500 kilométert is meg lehet tenni egy töltéssel.
2020-11-25 11:06:25

Kiderült az elektromos Ford Mustang Mach-E valós hatótávja

Az első sorozatgyártású villanymotoros Mustanggal közel 500 kilométert is meg lehet tenni egy töltéssel.
2020-11-25 16:06:13

Bajba került a Trumpnak kedves YouTube-csatorna, miután hazugságot közölt a koronavírusról

Bizonyítottan álhír jellegű tartalmat tett közzé az One America amerikai hírcsatorna a YouTube-on. Felfüggesztették.
2020-11-25 16:06:14

2020-11-25 16:06:15

Rendkívüli szünetet rendeltek több amerikai iskolában, miután hackerek lehetetlenné tették a tanítást

Zsarolóvírus-támadás miatt Baltimore megye több állami iskolájában sem tudtak órákat tartani pedagógusok. Az intézményekben ezért rendkívüli szünetet rendeltek el.
2020-11-25 20:06:11

2020-11-25 20:06:14

Halálbüntetés várhat a japán sorozatgyilkosra

Kilenc embert ölt meg, ügyvédei azzal mentik, hogy az áldozatok öngyilkosok akartak lenni, és erről írtak is a közösségi médiában.
2020-11-26 07:06:03

Látni akarták Maradona koporsóját: a rajongók összeverekedtek a rendőrökkel - fotók

A bánat és a szenvedély egyszerre forrongott Buenos Airesben.
2020-11-26 14:06:00

Kiderült, hogy miért állították ki az Inter focistáját a Real Madrid elleni BL-meccsen

Arturo Vidal egy perc alatt két sárgát kapott reklamálásért, így nem folytathatta a játékot.
2020-11-27 14:06:01

Csontrészeg kamionos cikázott az M3-son, miután több autót összetört

Két kocsit és egy fénysorompót már összetört, az autópályán a belső sávban állt meg egy súlyosan ittas teherautósofőr.
2020-11-28 07:06:52

Csontrészeg kamionos cikázott az M3-son, miután több autót összetört

Két kocsit és egy fénysorompót már összetört, az autópályán a belső sávban állt meg egy súlyosan ittas teherautósofőr.
2020-11-28 07:06:53

Kiderült, mi Baby Yoda valódi neve

2020-11-28 11:06:05

Kiderült, hol és mikor temetik el Benkő Lászlót

Fia elmondása szerint 15 ezren szeretnének elbúcsúzni tőle.
2020-11-28 12:05:59

Sorra lopják el az osztrák Fucking falu tábláit, miután kiderült, átnevezik a trágár nevű települést

Szerszámokkal érkeznek a faluba a tolvajok.
2020-11-28 13:05:52

Veszélyes ostobaságokat terjesztettek a koronavírus-járványról, de miután megbetegedtek, nagyon megbánták korábbi kijelentéseiket

Focista és testépítő is volt a vírustagadók között, de a kórházban megváltozott a véleményük.
2020-11-28 14:06:32

Csontrészeg kamionos cikázott az M3-son, miután több autót összetört

Két kocsit és egy fénysorompót már összetört, az autópályán a belső sávban állt meg egy súlyosan ittas teherautósofőr.
2020-11-29 06:06:09

Kiderült, mit csinált a karanténban a Dancing with the Stars versenyzője

Szombat este visszatérhetett a TV2 show-jába.
2020-11-29 16:06:09

Kettészakadt az ütközésben Grosjean autója, de sikerült megmenteni a pilóta életét

Csodával határos módon elkerülték a tragédiát a Bahreini Nagydíj elején.
2020-11-29 16:06:10

Kiderült, mitől lesz igazán ropogós a sült burgonya

Aranyérmes lett a magyar pezsgő, emberi sejtekből készítettek steaket és piacra dobták az avokádós sört. Gasztro-összefoglaló.
2020-11-30 08:06:38

Kiderült, mi okozta Sean Connery halálát

Ez áll a Bahama-szigeteken kiadott halottkémi jelentésben.
2020-11-30 10:05:59

Kiderült, miért vált magyar rekorder miniszterelnökké Orbán Viktor

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője nyilatkozott az Origónak.
2020-11-30 12:06:04

Rita Ora 'sorry' for breaking lockdown rules to attend birthday party

The singer says her actions were 'irresponsible' and she takes 'full responsibility' for the event.
2020-11-30 14:06:05

Rita Ora rendesen bekajált hálaadásnapi szülinapján

2020-11-30 15:06:07

Kiderült, mit tervez a Tesco Magyarországon

A lengyelországi kivonulás a magyar érdekeltségre is hatással lehet, de nem feltétlenül kedvezőtlenül.
2020-11-30 18:06:47

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   fhgperapro   •   H   •   tes   •   rozsa sandor   •   mag   •   suhgfhgperapro   •   b   •   youtube   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   sz   •   P   •   aza   •   L   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   west african nations sever links with mali over election delay   •   officials suicide bombs rock central baghdad 6 dead   •   elindult az aldozatsegito kozpont videopodcast sorozata   •   xi hails middle east thaw in call with saudi crown prince   •   hajdu peter berki krisztianrol maga voltal az ero a kitartas es az akarat   •   szabadulasa utan is roja a fogsagban megszokott koreit a medve   •   moldovas new president calls for russian troops to withdraw from territory   •   egy orat vesztegeltek az utasok mert a vonat elhagyta ket kocsijat 2   •   covid 19 can face masks make communal singing safe enough   •   ammonia szivargott egy baranya megyei husuzemben ot embert korhazba vittek   •   eppen egy eve kozolte a who hogy tudogyulladasos esetekrol erkeznek hirek kinabol   •   az eu a zold megallapodassal csak kiszervezi a kornyezetszennyezo tevekenysegeket   •   kozel 1500 forint ha utolag javitani akarunk egy adatot az e matrican de van ingyenes megoldas is   •   elon muskot tobben is piaci manipulacioval vadoljak a kriptovalutakrol tett kijelentesei miatt   •   uj kvizmusor indul az rtl en szujo zoltannal 2   •   qfevhnvmujbqsp   •   magyar milliardosok akik ugrasra keszen varjak a jarvany veget   •   nagyagyut igazolt a szuperbank mindenkit allva hagynanak   •   770 millio forintnal tart a licit megvennek a twitter fonok elso szavait 2   •   az emberiseg uj korszakanak kezdete vagy kudarc az oriasraketa robbanasa 2   •   gucci donates 500000 to unicef to help supply covid vaccines   •   britney spears ma mondja ki a boldogito igent csupan egy csaladtag hivatalos a ceremoniara 2   •   egy 15 eves lany is gyanusitott lett a dunavarsanyi gyilkossagban 2   •   bidens 1 9tn covid relief bill expected to pass us congress   •   bidens win means some guantanamo prisoners may be released   •   megjelent a rendelet este fel 10 ig lehetnek majd nyitva a teraszok vedettsegi igazolvanyt egyelore nem irtak elo 2   •   boros programajanlo hetvegere es a munka unnepere 3   •   robbanasok tortentek egy jemeni repuloteren az uj kormany tagjainak erkezesekor   •   sulyosbitasert fellebbezett az ugyeszseg a vadaszbalesetet okozo rendor ugyeben 2   •   fakivagas faert cserebe 12   •   a year on questions haunt irans downing of ukrainian plane   •   miert arusitanak inkabb kozmetikai termekeket kina elektronikai fellegvaraban   •   torokorszagban hasznalni kezdik az 50 szazalekos hatekonysagu kinai vakcinat   •   jotekonysagi kiallitassal emlekeznek a tragikusan fiatalon elhunyt fotoriporterre   •   leclerc feared grosjean had died in bahrain crash   •   lesujto szamok erkeztek europarol   •   szombat ejjel oraatallitas lesz valtozik a vonatok es buszok menetrendje is   •   coronavirus latest news eu backtracks on misjudged controls for ni amid vaccine row   •   solskjaer szerint csapata keszen all a liverpool elleni meccsre   •   kirugta edzojet a tottenham   •   emberi hamvakat tartalmazo szemeteszsakbol huztak elo a felholt afrikai migranst a rendorok 2   •   uj dallal jelentkezik a vad fruttik liko marcell egy krizisbe jutott baratjanak uzeneteibol irta meg a szoveget   •   sosem latott felvetelek kerultek elo jean paul belmondorol   •   kozlemenyben reagalt a buckingham palota ezt gondoljak harry es meghan interjujaban elhangzottakrol   •   a depresszio meg a legjobban mukodo parkapcsolatot is megviseli   •   figyelmeztetest kaptak a bankokeleg volt az apro betus dijemelesekbol 2   •   ki volt on szerint a 2023 as ev embere es citromdijasa mi volt az ev szava es legabszurdabb pillanata szavazzon 2   •   napokon belul kinevezhetik szoboszlaiek uj edzojet   •   letters from seven years war opened 250 years later   •   huszonhat ev utan kerult elo az elveszett penztarca az ausztral strandon