Rég volt ilyen gyenge a forint

Kedd délután óta gyakorlatilag megállás nélkül gyengül a forint a vezetõ devizákkal szemben, az euróval szemben a 390-es szinteket közelíti, a dollárral szemben pedig már át is lépte a 360-as szintet a forint árfolyama. A gyengülés csütörtökön is folytatódik, a délutáni amerikai GDP, és a holnapi inflációs adatok pedig további nagy elmozdulásokat is hozhatnak nem csak a dollár, de a forint piacán is.
2024-05-30 08:07:18

Elfogyott a forint lendülete

Kedden már négyhavi csúcson is járt a forint az euróval szemben, délutánra azonban elfogyott a lendület és gyorsan visszagyengült a magyar fizetõeszköz. Ezt követõen szerdán is folytatódik a gyengülés. Gazdasági események szempontjából a délutáni német inflációs adat, valamint a Fed bézskönyvének publikálása hozhat nagyobb elmozdulásokat a forint piacán.
2024-05-29 08:06:48

Már korán reggel erõsödésbe kezdett a forint

Jelentõs erõsödésen van túl a forint, az euróval szemben februári szintig erõsödött a magyar deviza. Kedd reggel ismét kis erõsödést látunk, fontos szint környékén mozog a forint. A makroadat-közlések ma aligha hoznak nagy fordulatot, a hét második felére viszont oda kell figyelni.
2024-05-28 09:06:49

Ezért érdemes lefagyasztani a kenyeret fogyasztás elõtt

Egy orvos videóban osztotta meg a tudását.
2024-05-27 20:08:28

Épp most dõl el a forint sorsa

Sokakat a kérdés, hogy meddig erõsödhet még a forint. Nemrég már a 384-es szint is áttörte a hazai fizetõeszköz az euróval szemben, amire egészen február eleje óta nem volt példa, azonban amíg akkor egy gyengülõ trend kezdetét láthattuk, addig ezúttal már egy jelentõs erõsödésen vagyunk túl. A héten azonban több fontos adat is érkezik, pénteken pedig a Moody's is ítéletet mond Magyarországról, ami szintén nagyobb elmozdulásokat eredményezhet a hazai fizetõeszköz esetében is. Éppen ezért megnéztük, hogy mi jöhet most a forint piacán.
2024-05-27 15:06:40

Mutatjuk a tökéletes receptet, amivel nem kell kidobnia a kiszáradt kenyeret

Ez a saláta még a fogyásban is segíthet.
2024-05-26 20:08:35

Nyomás alá kerülhet a forint

A csütörtöki amerikai foglalkoztatottsági adatok nagyobb hullámokat vetettek a forint piacán is, az euróval szemben ugyan képes volt érdemben visszaerõsödni a magyar fizetõeszköz, de a dollárral szemben rövid távon nyomás alá kerülhet a forint.
2024-05-24 08:06:42

Miért ennyire erõs a forint? És merre mehet tovább?

Jól teljesít a forint: április közepe és május második fele között 10 egységgel (2,7%-kal) erõsödött a magyar valuta az euróval szemben, azaz egy euróért 10 forinttal kevesebbet kell adni.  Az amerikai dollárhoz viszonyítva pedig ennél is nagyobb, 15 egységnyi (4,7%) a felértékelõdés. A forint erõsödésében nemzetközi és helyi fejlemények is szerepet játszottak. Tekintsük át a fõbb okokat, és nézzük meg, ezek alapján hogyan alakulhat az árfolyam a közeljövõben!
2024-05-23 11:07:21

658 ezer forint fölé került a bruttó átlagkereset

2024-05-23 09:07:48

Ütés után próbál talpra állni a forint

Szerda délután különösebb hír nélkül rövid idõ alatt több egységet is gyengült a vezetõ devizákkal szemben a forint, így az euróval és a dollárral szemben is távolabb került több havi csúcsától a magyar fizetõeszköz. Ezt követõen csütörtök reggel erõsödéssel próbálkozik a forint, a délutáni amerikai lakáspiaci és munkanélküliségi adatok azonban még okozhatnak meglepetéseket a devizapiacon is.
2024-05-23 08:06:54

Tovább erõsödött a forint

Szerda reggel folytatódott a forint erõsödése. Az euróval és a dollárral szemben is több havi csúcsának közelében járt a jegyzés: a magyar fizetõeszköz 385,32-es szinten állt az euróval szemben, egy dollár pedig  354,76 forintba került. A Portfólió azt írja, kedden a várakozásoknak megfelelõen 50 bázisponttal csökkentette az irányadó rátát a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, a döntés pedig ennek megfelelõen nem is okozott nagyobb kilengés a forint piacán. The post Tovább erõsödött a forint first appeared on 24.hu.
2024-05-22 11:07:42

Erõsödött a forint a kamatdöntés után

Napközben 384,90 forint és 386,24 forint között mozgott az euró árfolyama.
2024-05-21 20:10:14

Erõsödött a forint a kamatdöntés után

Napközben 384,90 forint és 386,24 forint között mozgott az euró árfolyama.
2024-05-21 20:07:00

Több mint 3 hónapos csúcsot döntött a forint

Február elején járt utoljára a ma elért szinten a forint az euróval szemben, vagyis a napon belüli leszúrás 3,5 havi csúcsot jelentett.
2024-05-20 17:06:41

A jegybanki óvatosság ellenére hamarosan 400 forint lehet az euró

Kitart a fél százalékpontos (50 bázispontos) kamatcsökkentés mellett holnapi ülésén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa - vélik egységesen a Portfolio által megkérdezett közgazdászok. Ezzel az irányadó ráta 7,25 százalékra csökken, ám a lendületes monetáris lazítás már a végéhez közeleg. Úgy tûnik, hogy a piac magáévá tette a jegybank óvatos megközelítését, és még év végére is 6,5%-os alapkamatra számít. Ugyanakkor az elemzõk szerint hiába vesz vissza az MNB a kamatcsökkentésekbõl, az euró árfolyama így is 400 fölé fog emelkedni.
2024-05-20 10:06:28

Mindenki rémálma vált valóra: patkánydarabokat találtak a kenyérben

Több mint 100 ezer csomagot hívtak vissza.
2024-05-19 16:09:09

Külföldi nyaralásra készül? Most érdemes eurót váltani a szakértõk szerint

Egy euró jelenleg 387 forint, ami az elmúlt 3 hét csúcsa a forint erõsödését illetõen. A szakértõk szerint most érdemes lépni, ha külföldi nyaralást tervezünk idén nyáron.
2024-05-18 22:06:14

Külföldi nyaralásra készül? Most érdemes eurót váltani a szakértõk szerint

Egy euró jelenleg 387 forint, ami az elmúlt 3 hét csúcsa a forint erõsödését illetõen. A szakértõk szerint most érdemes lépni, ha külföldi nyaralást tervezünk idén nyáron.
2024-05-18 22:05:56

Akár 150 millió forint üthette a Ferencváros markát a távozó Dejan Sztankovics után

Nemcsak mezeladásokból csinálnak pénzt az Üllõi Úton.
2024-05-17 18:10:29

Akár 150 millió forint üthette a Ferencváros markát a távozó Dejan Sztankovics után

Nemcsak mezeladásokból csinálnak pénzt az Üllõi Úton.
2024-05-17 18:07:17

Embertelenül el fog szállni a liszt ára

Januárra akár 40 százalékkal is emelkedhet a liszt ára egyes malmok szerint ? írja az ATV.hu. Nagyker áron 150 forintba is kerülhet majd kilója a fehér pornak, de a boltokban ez 200 forintra is nõhet. Az ok egyes malomvezetõk szerint az, hogy a termelõk a raktárakban tartják a gabonát arra várva, hogy 65-rõl 100 ezer forintra emelkedjen a tonnánkénti felvásárlási ár. Ha ezt a malmok kifizetik, logikusan nekik is emelniük kell eladási áraikat. Ráadásul a jó minõségû magyar gabonát külföldön is könnyen el lehet adni. Innentõl egyenes az út afelé, hogy a drága gabonától és drága liszttõl eljussu...
2021-11-17 21:16:58

Újra 450 forint fölé megy a benzin ára

A múlt heti 9-10 forintos áremelkedés után újra feljebb kúszik az üzemanyagok ára e hét szerdán. A benzin 4, a gázolaj 3 forinttal kerül többe, tudta meg a holtankoljak.hu. Így elõbbi átlagára újra 450 forint fölé, 451 forintra ugrik. A gázolaj átlagára 448 forintra nõ. The post Újra 450 forint fölé megy a benzin ára first appeared on 24.hu.
2021-09-06 10:06:06

350 forint fölé ment az euró

Közel egy hónapja volt legutóbb 350 forint felett az euró ára, ez történt meg ma is. A dollár árfolyama 296 forintnál jár. The post 350 forint fölé ment az euró first appeared on 24.hu.
2021-09-10 14:06:03

30-40 százalékkal drágulhat a kenyér az aszály miatt

Drágul az energia, több helyen rossz volt a búzatermés az aszály miatt, ami további áremelést okoz a kenyér és a péktermékek esetében. Az aszály az állattenyésztõket is sújtja, ennek nyomán a hús is drágulhat.
2022-07-27 09:22:22

Lakossági részvényeket bocsát ki az AutoWallis

Az AutoWallis a Magyar Nemzeti Bank engedélyének megszerzése után október 25-én elindíthatja a 6-8 milliárd forint, túljegyzés esetén akár magasabb összegû nyilvános részvényjegyzését. A Budapesti Értéktõzsde autós vállalatának terve, hogy árbevételét 2025-re a 2020-as érték több mint négyszeresére, 400 milliárd fölé növelje, EBITDA-ját több mint a hatszorosára, 15 milliárd fölé bõvítse. 2017 óta ez a legnagyobb nyilvános részvénykibocsátás a Budapesti Értéktõzsdén.
2021-10-14 12:07:45

Elképesztõ mértékben drágul a tojás: hamarosan akár 150 forintot is fizethetünk egyetlen darabért

Soha nem látott mértékben drágulhat a következõ hónapokban a tojás. Termelõk szerint a darabonkénti ára hamarosan 150 forint is lehet majd.
2022-10-24 22:09:37

Orbán Viktor: Új kenyér! - fotó

Augusztus 20. az új kenyér ünnepe is.
2021-08-20 14:06:36

50 ezer forint fölé nõhet a kötelezõ biztosítás éves díja

Akár 20 százalékkal, 50 ezer forint fölé ugorhat a kötelezõ biztosítás éves átlagdíja a egy alkuszcég szerint, állítja az RTL Klub Híradója. Ez fordulatnak számít, hónapokig csökkentek a tarifák, mert visszaesett a forgalom a koronavírus hatására. Idén az elsõ fél évben viszont már tizedével több baleset történt, ráadásul egyszerre szállt el az alkatrészek és a javíttatás ára is. The post 50 ezer forint fölé nõhet a kötelezõ biztosítás éves díja first appeared on 24.hu.
2022-08-19 22:15:20

666 millió forinttal drágult a dubaji magyar pavilon

Az idén õszre tervezett expó így már több, mint 11 milliárd forint.
2021-05-04 21:06:20

666 millió forinttal drágult a dubaji magyar pavilon

Az idén õszre tervezett expó így már több, mint 11 milliárd forint.
2021-05-04 21:06:28

Idén is drágulhat a sertéshús

Hosszabb távon akár 30 százalékos emelkedés is várható.
2021-03-06 10:08:07

Így jutottunk el a 96 fillértõl a 400 forintig

EKéppen alakult a kenyér ára az elmúlt 75 évben.
2021-08-19 15:05:52

Így jutottunk el a 96 fillértõl a 400 forintig

EKéppen alakult a kenyér ára az elmúlt 75 évben.
2021-08-19 15:06:30

Péksütemények otthon: mediterrán olívabogyós kenyér

Ez a kenyér olyan finom, hogy vetekszik a pékségek kínálatával.
2021-02-20 14:07:09

Újra 400 forint fölé került egy euró

A péntek reggeli kereskedésben a kerek 400-as szinthez nagyon közel jár az euró a forinttal szemben, azaz az elmúlt napok nagyon sûrû híráramlása és több helyrõl érkezõ jegybanki bejelentései mellett sem történt érdemi és tartós forinterõsödés. Ma reggel is inkább vegyesek voltak ehhez az elõjelek, végül a délelõtt viszonylag szûk sávban zajló kereskedéssel telt. Kora délután viszont nem kellett nagy gyengülés ahhoz, hogy ismét 400 feletti árfolyamot euró árfolyamot lássunk, ezzel elmondható, hogy a hét minden napján járt a lélektani szint felett a kurzus ? írta a Portfolio. Különösebb hírt ne...
2022-06-17 15:16:33

Alig reagált a forint a meglepõ inflációs adatra - Visszakúszunk 350 fölé?

Hosszabb ideje 350 alatt oldalaz a forint az euróval szemben, azonban az elmúlt napokban már úgy tûnik, nincs további szufla benne az erõsödésre. Sõt, kedden már inkább a gyengülés felé mozdult el a magyar deviza, lassan akár a 350-es lélektani szintet is megközelítheti ismét a jegyzés. Hosszabb távon ettõl még lehet fantázia a további erõsödésben, csak most egy kis korrekcióra van szüksége az árfolyamnak.
2021-09-08 10:06:00

360 forint fölé ugrott az euró ára

Régen, május elején járt 360 forint felett az euró ára, ez ismétlõdött meg most: 11 óra körül 360,3 forintig szaladt az árfolyam. Azóta kissé korrigált a kurzus, 359,4 forintnál jár. Mindenesetre a külföldön nyaralók a forint gyengülése miatt többet kell hogy fizessenek. A dollárárfolyam 305 forint. The post 360 forint fölé ugrott az euró ára first appeared on 24.hu.
2021-07-19 13:06:04

Pékszövetség: itt az eredménye a drasztikus kenyéráremelésnek

Megmenekültek a bezárástól a magyarországi pékségek, mondta a portálnak Septe József. A pékségek száma 850-900 körüli, ebben nem szerepelnek az albán pékségek és a multiknál lévõ sütödék sem. Kiemelte: bár korábban a Magyar Pékszövetség is azt jósolta, hogy a járvány és az energiaárak drágulása miatt a sütõipari vállalatok 20-25 százaléka meg fog szûnni, bezár vagy a nagyok felvásárolják õket, de ez nem történt meg. A kenyérfogyasztás valamelyest csökkent az elmúlt években Magyarországon, elõször a koronavírus-járvány, majd a háború és az infláció emelkedése miatt vettek kevesebb kenyeret a ma...
2023-06-27 18:11:24

Románia számos városában jelentõs mértékben drágulhat a távhõ

Románia számos városában jelentõsen drágulhat a távhõ, miután annak elõállítása csaknem kétszer nagyobb lesz november és március között a román energiaár-szabályozó hatóság által jóváhagyott új hõenergia-tarifák alapján.
2021-10-28 20:06:03

Tovább drágulhat a kenyér ára, a 30-40 százalékos emelkedés sincs kizárva

A péksütemények ára is emelkedhet.
2022-07-27 06:08:16

A legolcsóbb kenyér kilója is hamarosan ezer forint felett lesz

Ezer forintnál is többe kerül nehány héten belül a legolcsóbb kenyér kilója, a jobb minõségûek pedig még drágábbak lesznek - írja a Telex, amely a drágulást az alapanyagok és az energia árának rohamos emelkedésével magyarázza.
2022-08-03 12:10:15

Folytatódik a forint vesszõfutása a meglepõ inflációs adat után

Csütörtök reggel 358 fölé gyengült a forint az euróval szemben, ezzel folytatódik az elmúlt napok tendenciája, melyben a magyar deviza esik. Ráadásul érezhetõ alulteljesítésrõl is beszélhetünk a forint esetében, a hét elején még 350 közelében volt az euró jegyzése.
2021-07-08 10:05:54

Itt a lista, ezek ma a legjobban fizetett szakmák

2019-ben a bruttó átlagkereset még 356 286 forint volt, 2021-ben már 425 ezer forint fölé nõtt.
2022-03-29 09:31:23

Elszállhat a kenyér ára, drágulás jöhet a pékségekben

Az egyik leginkább dráguló termék Magyarországon a kenyér, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a fehér kilójáért már májusban átlag 577 forintot kértek. 47%-kal többet, mint egy évvel korábban - hangzott el az RTL Híradóban, amelybõl az is kiderült, hogy a zsemle darabja átlagosan 45 forint, ez pedig majdnem másfélszeres növekedés tavalyhoz képest.
2022-06-16 23:11:34

Véget érhet a fehér kenyér üldöztetése

Viszlát teljes kiõrlésû vekni?
2024-05-06 07:07:47

Elmulaszthatta a fogaskerekû felújításának határidejét a fõváros

Évekkel elhúzódhat és akár százmilliókkal drágulhat a projekt.
2022-03-30 10:36:41

Így jutottunk el a 400 forintos euróig

Többszöri nekifutás kellett hozzá, de hétfõ délutánra tartósan 400 forint fölé került az euró árfolyama. A kilátások nem jók, a háború kitörése után folyamatosan gyengült a forint.
2022-06-13 21:12:02

Brutálisan drágulhat a kenyér az ukrán háború miatt

Alaposan megrázta a tõzsdéket a nemrég kitört ukrán háború, menekülnek a befektetõk a tõkepiacokról. A nyersanyagok piacán azonban több eszköz árfolyama is valósággal felrobbant, rég nem látott szinten van például az olaj és a gáz ára, de a kínálati bizonytalanságok miatt kilõtt a búza és az alumínium is, illetve mûködni látszanak a klasszikus menekülõeszközök, a nemesfémek árfolyamai ugyanis komoly pluszban vannak a széleskörû tõkepiaci esés közepette.
2022-02-24 18:22:06

Tizenöt-húsz forinttal drágulhat az üzemanyag

Nem tartott sokáig a múlt heti olajár-csökkenés: a 97 dolláros hordónkénti árszintrõl a Brent olaj ára egészen 110 dollárig menetelt vasárnapig, ami egy hét alatt 11%-os emelkedést jelent ? indítja heti elõrejelzését a Holtankoljak.hu. A hazai árakra befolyással van, hogy a forint újra gyengült a dollárral szemben, az árfolyam ismét a 400 forint körüli értéken jár. A dollár jelenleg 395 forinton áll, ami egy hét alatt 2%-os gyengülést jelent. A benzin és gázolaj hazai piaci árai így újra emelkedõ tendenciát vehetnek, melynek mértéke jelentõs lehet, akár 15-20 forint is literenként. Az üzemanya...
2022-08-01 08:10:31

46 millió forintot kaphatnak azok, akik kimaxolják a falusi csokot jövõre, de hol lesznek a legolcsóbbak az ingatlanok?

A jelenlegi adatok alapján óriási különbségek mutatkoznak a megyék között. A legolcsóbb részeken 200 ezer forint alatti az átlagos négyzetméterár, de a felkapottabb helyeken ez félmillió forint fölé is felkúszik.
2023-11-16 16:10:44

46 millió forintot kaphatnak azok, akik kimaxolják a falusi csokot jövõre, de hol lesznek a legolcsóbbak az ingatlanok?

A jelenlegi adatok alapján óriási különbségek mutatkoznak a megyék között. A legolcsóbb részeken 200 ezer forint alatti az átlagos négyzetméterár, de a felkapottabb helyeken ez félmillió forint fölé is felkúszik.
2023-11-16 16:09:10

Ráijesztett a forintra az S&P leminõsítése, vissza is tért 390 fölé az euró

Hétfõn a nap elsõ felében érezhetõen gyengült a forint az S&P péntek esti leminõsítésének hatására, majd délután magára talált a magyar deviza. Így összességében minimális hatása volt a hitelminõsítõi lépésnek, visszalökte 390 fölé az euró jegyzését.
2023-01-31 09:16:39

Kitört a háború Magyarország szomszédjában ? Mi lesz most a forinttal?

Csütörtökön a forint is megérezte az orosz-ukrán háború kirobbanását, hiszen hirtelen 365 fölé ugrott az euró jegyzése. Az elsõ reakció még inkább a globális kockázatkerülésnek szól, a régiós devizák is hasonló mértékben gyengültek. A legnagyobb kérdés az lesz, meddig tart a háború és mi jön utána, ez döntheti el a forint sorsát is. Ha nem húzódik el nagyon a konfliktus, akkor akár összességében még jó éve is lehet a magyar fizetõeszköznek, fõleg, ha menetközben az inflációt is sikerül megszelídíteni.
2022-02-24 18:21:54

Orosz kutatók szerint az oltás utáni sejtimmunitás akár 10 évnél is tovább tarthat

Õszre átoltanák a teljes lakosságot az oroszok.
2021-03-05 14:06:33

Az sem mindegy, milyen hangja van, ha vágjuk

A pékeket és Tillát kérdeztük a Kenyérlelke Fesztiváltól és a jó kenyér titkáról.
2023-08-19 12:28:58

Meghökkentõ drágulás jöhet: a következõ hónapokban akár 80 forintra is felszökhet a tojás ára ? videó

Szakértõk szerint 80 forint is lehet a tojás ára, de emelkedhet a kenyér és a hús ára is.
2022-05-12 21:05:49

Meghökkentõ drágulás jöhet: a következõ hónapokban akár 80 forintra is felszökhet a tojás ára ? videó

Szakértõk szerint 80 forint is lehet a tojás ára, de emelkedhet a kenyér és a hús ára is.
2022-05-12 21:05:55

Meghökkentõ drágulás jöhet: a következõ hónapokban akár 80 forintra is felszökhet a tojás ára ? videó

Szakértõk szerint 80 forint is lehet a tojás ára, de emelkedhet a kenyér és a hús ára is.
2022-05-12 21:07:49

Nem áll meg a forint gyengülése, 408-nál az euró - Mi történik?

Gyengüléssel kezdi a hetet a forint az euróval szemben, délutánra 409 fölé emelkedett a jegyzés. A dollár a múlt heti esésbõl egyelõre minimálisan tud korrigálni.
2022-11-15 00:24:00

Egyre jobban rákattannak a magyarok az elektromos rollerekre

130 ezer forint fölé is elmegy az átlag vásárló.
2021-07-18 21:06:51

Tizenkét ábrán mutatjuk, mennyire elképesztõ a magyar drágulás más országokhoz képest

Nagyot futott az interneten a grafikon, mennyire durván drágul a kenyér nálunk, és valóban sokkoló azzal szembesülni, hogy amíg nálunk 82,8 százalékos a kenyér egy éves áremelkedése, addig az EU második legnagyobb kenyérinflációja, a lett is csak 36,6 százalékos. Pedig a kenyér csak egy tétel a sok közül, amire rengeteg pénzt elkölthet egy átlagos magyar család ? megnéztük néhány más példán is, hogy áll a mi inflációnk más európai országokéhoz képest.
2022-11-25 22:19:36

Mutatjuk a legfinomabb fehér kenyeret

Hazánkban a fehér kenyér még mindig népszerû, és olcsóbb is a teljes kiõrlésû lisztbõl készült változatoknál.
2024-03-10 12:06:03

Mutatjuk a legfinomabb fehér kenyeret

Hazánkban a fehér kenyér még mindig népszerû, és olcsóbb is a teljes kiõrlésû lisztbõl készült változatoknál.
2024-03-10 12:05:51

400 felett az euró jegyzése, lassan megint a forint történelmi mélypontját érdemes figyelni

Kismértékû gyengüléssel kezdi a hét utolsó munkanapját a forint az euróval szemben, így 400 körül jár a jegyzés. Tegnap ismét a lélektani határ fölé gyengült a magyar deviza, vagyis hiába javult kicsit a hangulat, hamar újra nyomás alá került a forint.
2022-06-24 10:11:10

Merkely Béla szerint ekkora várható a harmadik hullám lecsengése

Merkely Béla a Mandinernek adott interjújában elmondta, hogy a napi esetszámok erõsödni fognak az elkövetkezendõ hetekben, akár 8000 fölé is mehet tartósan, ám a valós fertõzésszám akár a többszöröse is lehet a hivatalos adatoknak.
2021-03-06 16:07:53

Rekordgyorsasággal drágultak az élelmiszerek Magyarországon

A kenyér, a tej, a sajt és a tojás ára is itthon emelkedett a legnagyobb mértékben az EU-n belül.
2022-09-22 16:11:31

400 forintos kenyérrel riogatnak

Nagyon megdrágult a megélhetés, nyolcéves csúcson az áremelkedési ütem idehaza, ami az EU-ban is a legmagasabb. Nemcsak az építõipari termékek, festékek, zöldségek, gyümölcsök, üzemanyag és egy sor más termék kerül egyre többe, úgy fest, a kenyér ára is átléphet egy kritikus határt. A repce és a kukorica világpiaci árának tetõzése maga után húzza a búzáét is ? kezdi levezetését a Népszava. A búza mellett drágult a szállítás és a munkaerõ is, meg az energia. Az idei, rendkívül magas gabonaárak óhatatlanul megjelennek a liszt, illetve a sütõipari termékek árában ? mondta a lapnak Lakatos Zoltán...
2021-08-06 09:06:01

Egyre több elemzõ várja 20 ezer forint fölé az OTP-t

Tegnap érkezett két kifejezetten magas céláraz OTP részvényére, ma tovább folytatódik a történet: a Patria Finance kezdte el követni a nagybankot, a részvényre vonatkozó várakozásuk 20 600 forint.
2024-04-26 13:07:24

Céláremelés érkezett az AutoWallisra

Az AutoWallis a héten közzétette frissített stratégiáját, amely szerint 2025-ig a vállalat árbevétele a 2020-as érték több mint négyszeresére, 400 milliárd forint fölé ugorhat, miközben a menedzsment megítélése szerint az EBITDA több mint a hatszorosára, 14 milliárd forint fölé emelkedhet. A Concorde ezek után véleményt mondott a cégrõl és felemelte a célárát, az ajánlása pedig továbbra is vétel.
2021-09-29 18:05:55

Közvetlen veszélyzónába került a forint ? Kihúzza a holnapi kamatdöntésig?

Péntek estére 367 fölé gyengült a forint az euróval szemben, így ma reggel is kevesebb mint egy százaléknyira van történelmi mélypontjától. A befektetõk elsõsorban az MNB holnapi kamatdöntése miatt idegesek, egyelõre senki sem tudja, mire számítson a jegybanktól.
2021-11-15 11:04:03


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   slash   •   ors   •   dubaj   •   wmn   •   marka   •   fold napja 2024   •   elmar wepper   •   talpra magyarok   •   pain hustlers   •   ingyenhirdetes   •   diosgyor   •   tatar gyorgy   •   marina city   •   pepper x   •   f1 mexico   •   natcon   •   stat   •   al ain   •   akgggarmi   •   superapro   •   haarp   •   mobile   •   kek pelikan   •   aaa   •   netapro   •   omegle   •   reacher   •   dior   •   bableves   •   danka   •   invincible   •   komarom   •   firmcenter   •   botswana   •   ingatlan   •   fdvjgwy   •   budapest   •   oraallitas   •   tornanadaska   •   energiaital   •   vsquare   •   a33jhgproka1   •   ingyen   •   travis kelce   •   aprilis 4   •   eiffel   •   térkép  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   oszre akar 400 forint fole is dragulhat a kenyer 2   •   indias dramatic fall in virus cases leaves experts stumped   •   96eveskorabanmeghalt   •   beszerelés   •   bogár   •   csokikat   •   gépkarabélyával   •   magyarorszagon tizbol kilencen nehezmenyezik ha nincs megadva a fizetes az allashirdetesben tobb it s elvarasra is feny derult 2   •   szerszamakcio szerszam webaruhaz 73   •   szavazok a vilag vegen a borsodi zsakfalu ahol a legtobben szavaztak beszeltunk a helyiekkel oriasi elmeny volt nezze   •   jelenetek egy vallomasbol svajci bankokba is elment kosa lajos az orokosnovel   •   fokuszban a kozep kelet europai regio   •   brawn hamilton igazolta hogy nem csak az autoja miatt gyoz   •   ket eve nem voltak him kozeleben megis szaporodtak az uj zelandi akvarium nosteny rajai   •   eros immunvalasz jelentkezik a pfizer vakcinajaval az uj virusmutaciokra is 2   •   m50ingyen   •   jardan szaguldva kerulte ki a dugot egy budapesti autos   •   video mar szet is szedtek a samsung galaxy s21 et igy nez ki belulrol   •   kazAZAzAnszervAZAzAz   •   iiker1717letbimb1717 1717   •   Bellingham   •   az utolso angol csapat is elbukott a fradi korabbi ellenfelei vivjak a kl dontot   •   100leggazdagabbmagya r   •   tomegesen szerezne be az ukranok kedvenc fegyveret kijev   •   megjelent a lista ezek az orszagok a leggazdagabbak most a vilgon   •   szfe az mtva vallasi musorainak keszitoje is osztalyt indit   •   oriasi meglepetes a nyiregyhaza es a kecskemet magyar kupa meccsen video   •   kovacs zoltan szeretnenk minel hamarabb ujranyitni a vendeglatohelyeket   •   an.   •   aggasztoan kozel kerulhetett iran ahhoz hogy atomfegyvere legyen   •   brutalis kegyetlenseggel meggyilkolta harom testveret egy ferfi dublinban   •   tuz volt egy oroszorszagi idosotthonban heten meghaltak   •   letöltés   •   the mystery of how long covid damages our memory   •   barlay kristof   •   kavetermekekgyorskis zallitassal3   •   18éveslány   •   Ötrõl   •   beregszaszbolvagatla nul   •   tanks propaganda and tourists welcome to kinmen county taiwans dmz 2   •   Tojskeltetgp   •   kulonleges gomb kerul a dell uj kepernyoire azonnal inditja a teams hivast   •   dolgozz otthonrol online 10   •   ukrajna aprilis vegeig zarva marad   •   93 millio forintot elotorlesztettek varga juditek pinter sandornak tobb mint egymilliarddal tartoznak   •   fartáji   •   ezeket az italiai szepsegeket neznenk meg egybol amint utazni lehet   •   ipari mergezes georgia allamban tobben meghaltak   •   tokhal   •   egy taj szammal tobbszor is regisztralhatunk a koronavirus elleni oltasra