Megpróbált ráijeszteni a világra Észak-Korea, de ciki dolog történt

Látványos erõdemonstrációt tartott Észak-Korea az egyik legmodernebb, nagy hatótávolságú rakétarendszerével, a rövid bemutató során azonban egyértelmûen látszik, hogy a KN-25-ös rakétarendszer pontosságával vannak kisebb-nagyobb problémák.
2024-05-31 11:07:55

A figyelemmanipuláció áldozataivá váltunk, és ennek fõként a gyerekek isszák meg a levét

Nehéz elképzelni, hogy nincs összefüggés a képernyõhasználat és a fiatalok körében feltûnõen gyorsan terjedõ mentális problémák között.
2024-05-31 11:07:48

Lezárták a nagykanizsai kórházban gyújtogató férfi ügyét

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a férfival szemben, aki tavaly januárban tüzet okozott a nagykanizsai kórházban. A  Zala Vármegyei Rendõr-fõkapitányság közleménye szerint a A nyomozás során kiderült, hogy az egyik beteg szándékosan gyújtotta meg a szekrényében lévõ ruhákat, majd kiment a szobából. Mivel a gomolygó füst veszélyeztette a részlegen lévõk testi épségét, eljárást indítottak a gyújtogató ellen. A Nagykanizsai Rendõrkapitányság befejezte a 32 éves férfi ellen közveszélyokozás bûntett miatt folytatott nyomozást, és az iratokat továbbította az ügyészség felé. The post Lezárták a nagyk...
2024-05-31 07:08:08

Itt van Zelenszkij újabb kegyetlen lépése: gyerekek kapnak behívót

Az ukrán vzetõség közleményben kezdett el magyarázkodni.
2024-05-30 22:08:48

Kulcsár Edina és G.w.M külön autót vettek a kutyáiknak

Megint azzal dicsekednek, hogy mennyi pénzük van.
2024-05-30 20:08:50

Kiderült, mennyibe kerül Tóth Gabi és Papp Máté Bence jurtás nyári tábora: ennyiért tanulhatnak tõlük énekelni és táncolni a gyerekek

Javában készül a nyári ritmus-, tánc- és énektáborára Tóth Gabi és a kedvese. Kiderült, mennyiért vehetnek részt rajta a gyerekek.
2024-05-30 20:05:57

2024-05-30 20:05:47

Fémrúddal esett a háza elõtt rollerezõ gyerekek apjának

Rákiabált a háza elõtt rollerezõ gyerekekre, majd fémrúddal esett az apjuknak egy férfi Kiskunfélegyházán. A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség garázdaság vétsége és könnyû testi sértés vétsége miatt állítja bíróság elé a támadót. Kövecs Máté, a Bács-Kiskun Vármegyei Fõügyészség helyettes szóvivõje a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a gyerekek apja tavaly augusztus 16-án becsengetett  a vádlotthoz, hogy felelõsségre vonja azért, mert korábban indulatosan szólt rá a háza elõtt rollerezõ gyerekekre. A vita hevében az elkövetõ a házából magához vett egy tömör fémrudat, majd megpróbál...
2024-05-30 11:08:40

Egymásba szeretett A Nagy Õ és a Házasság elsõ látásra két sztárja? - gyanús fotó

A Nagy Õ-ben szereplõ Edina és a Házasság elsõ látásra Gerije sokatmondó fotót tettek közzé.
2024-05-29 21:06:14

Egymásba szeretett A Nagy Õ és a Házasság elsõ látásra két sztárja? - gyanús fotó

A Nagy Õ-ben szereplõ Edina és a Házasság elsõ látásra Gerije sokatmondó fotót tettek közzé.
2024-05-29 21:05:50

Teljesen betiltanák a gyerekek mobilozását

A javaslat szerint 16 év alatt el lehetne felejteni a készülékeket.
2024-05-29 07:09:37

Felelõtlen viselkedése miatt kritizálják Kulcsár Edinát

Sokan felháborodtak a legutóbbi videóján.
2024-05-28 09:09:18

Kulcsár Edina a bíróságon tett tanúvallomást a dubaji partikról

Nappal a mamájával skype-olt, este bulizott.
2024-05-27 11:09:50

Breaking: Kulcsár Edina a dubajozós lányok perén

Hétfõn a Pesti Központi Kerületi Bíróságon folytatódott a kerítés bûntettével vádolt K. Zoltán, P. Szilvia és Sz. Vivien pere, akiket azzal vádolnak, hogy az ismerõsi körükbõl közvetítettek ki lányokat úgynevezett hoszteszmunkákra belföldre, illetve az Egyesült Arab Emírségbe, Dubajba, Abu-Dzabiba vagy Ibizára, de Orlandóba, Párizsba, Saint-Tropez-ba, Monacóba is.
2024-05-27 10:06:23

2024-05-27 10:06:04

Post Content
2024-05-27 07:08:34

Milyen az a gyermeknap, amelynek a programját a gyerekek állítják össze?

Idén májusban egy különleges kezdeményezés keretein belül 300 gyerek nem mindennapi gyermeknapon vehetett részt. A programot maguk az érintettek, a gyerekek állították össze, így igazán rendkívülire sikerült az alkalom.
2024-05-27 00:07:07

Máris tönkrement Kulcsár Edina egyik üzlete

Kulcsár Edina, hajszalon, bezárás
2024-03-26 07:09:40

Kulcsár Edina videót tett közzé esküvõjérõl: most Ön is megnézheti

Kulcsár Edina egy videón mutatta meg a nagy napot.
2023-03-09 20:06:06

Kulcsár Edina videót tett közzé esküvõjérõl: most Ön is megnézheti

Kulcsár Edina egy videón mutatta meg a nagy napot.
2023-03-09 20:07:07

Már igencsak nagyra nõtt Kulcsár Edina pocakja.
2024-05-21 07:06:17

Már igencsak nagyra nõtt Kulcsár Edina pocakja.
2024-05-21 07:05:50

Nagyon csalódott Kulcsár Edina, követõinek panaszkodott

Azt állítja, már hozzászokott a pofonokhoz.
2022-07-30 00:17:08

Nagyon csalódott Kulcsár Edina, követõinek panaszkodott

Azt állítja, már hozzászokott a pofonokhoz.
2022-07-30 03:11:31

?Sokszor olyan sok mindent írnék? ? Kulcsár Edina elárulta, miért posztol kevesebbet a közösségi oldalain

Kulcsár Edina egy érzelmes posztban fejtette ki gondolatait.
2022-12-12 16:06:30

?Sokszor olyan sok mindent írnék? ? Kulcsár Edina elárulta, miért posztol kevesebbet a közösségi oldalain

Kulcsár Edina egy érzelmes posztban fejtette ki gondolatait.
2022-12-12 16:10:38

Irtó aranyos videót osztott meg a kislányáról Kulcsár Edina.
2024-05-19 10:06:14

Irtó aranyos videót osztott meg a kislányáról Kulcsár Edina.
2024-05-19 10:05:58

Ilyet még nem láttunk: Kulcsár Edina infúzióra kötve táncolt és ugrált a szülés elõtt ? videó

Kulcsár Edina és G.w.M megosztotta, hogyan indultak neki a szülésnek.
2023-05-13 19:05:49

Ilyet még nem láttunk: Kulcsár Edina infúzióra kötve táncolt és ugrált a szülés elõtt ? videó

Kulcsár Edina és G.w.M megosztotta, hogyan indultak neki a szülésnek.
2023-05-13 19:05:54

Vájkálnak a várandós Kulcsár Edina magánéletében, durva álhír terjed róla

Kulcsár Edina egy álhírportál áldozata lett.
2024-03-15 15:09:24

Elgondolkodtató bejegyzést osztott meg a közösségi oldalán Kulcsár Edina a boldogságról.
2024-03-20 11:06:26

Elgondolkodtató bejegyzést osztott meg a közösségi oldalán Kulcsár Edina a boldogságról.
2024-03-20 11:06:03

Kulcsár Edina a szülõszobából jelentkezett: így szorítja magához a kis Amarát ? fotó

Kulcsár Edina közös képet osztott meg újszülött kislányáról, Varga Amaráról. A szülõszobából, óriási mosollyal az arcán, a csütörtök reggel született kislányával a mellkásán posztolt egy szelfit G.w.M felesége.
2023-05-11 19:05:46

2023-05-11 19:06:05

G.w.M a kislányáról, Amaráról: ?Nem szeretném majd azt látni, hogy diszkóba jár? ? fotó

Kulcsár Edina és G.w.M kislánya, Amara idén májusban született, a sztárpár pedig igyekezett minél kevesebbet mutatni a csöppségbõl... egészen idáig. Edina és Márk a Story Magazinnak mutatták meg a szerelemgyereküket, akirõl egy-két titkot is elárultak.
2023-10-12 08:06:04

2023-10-12 08:06:21

Kulcsár Edinán az emeletek sem fognak ki: így cipelte a magasban Amara arany babakocsiját ? videó

Igencsak nagy erõpróbát vállalt Kulcsár Edina, de könnyedén teljesítette.
2023-07-04 14:06:32

Kulcsár Edinán az emeletek sem fognak ki: így cipelte a magasban Amara arany babakocsiját ? videó

Igencsak nagy erõpróbát vállalt Kulcsár Edina, de könnyedén teljesítette.
2023-07-04 14:07:47

Kulcsár Edina kórházba került

Kulcsár Edina a kórházból jelentkezett be közösségi oldalán, elmondása szerint a lába sérült meg.
2023-07-24 08:14:29

Kulcsár Edina kórházba került

Kulcsár Edina a kórházból jelentkezett be közösségi oldalán, elmondása szerint a lába sérült meg.
2023-07-24 08:24:36

Kulcsár Edináék különleges nevet választottak születendõ kislányuknak: mindenkit meglepnek

Kulcsár Edina és rapper szerelme néhány hete árulták el babájuk nemét, s mint most kiderült, hamar megegyeztek abban is, hogy mi legyen a gyerek neve. Edina a közösségi oldalán osztott meg részleteket a fontos döntésrõl.
2022-12-05 08:13:26

2022-12-05 08:16:35

Kulcsár Edinába keményen beleálltak a kiskutyájuk és G.w.M miatt: így szállt szembe a kritikusokkal

Kulcsár Edina komoly kritikákat kapott a követõitõl, s nem gyõzte megvédeni magát és a szerelmét, G.w.M-et.
2023-04-12 20:05:53

2023-04-12 20:06:34

Így ünnepelte a születésnapját Kulcsár Edina kisfia ? fotók

Kulcsár Edina irtó cuki fotókat osztott meg a kisfiáról, aki hétfõn ünnepelte a születésnapját.
2023-09-11 23:07:48

Így ünnepelte a születésnapját Kulcsár Edina kisfia ? fotók

Kulcsár Edina irtó cuki fotókat osztott meg a kisfiáról, aki hétfõn ünnepelte a születésnapját.
2023-09-11 23:08:13

Kulcsár Edina gyermeke már alig 4 hónaposan megszólalt: ez volt az elsõ szava

Kulcsár Edina megosztott egy történetet kisfiáról, Medoxról, aki mint kiderült, mondhatni egy csodagyerek.
2023-11-04 17:06:52

Kulcsár Edina gyermeke már alig 4 hónaposan megszólalt: ez volt az elsõ szava

Kulcsár Edina megosztott egy történetet kisfiáról, Medoxról, aki mint kiderült, mondhatni egy csodagyerek.
2023-11-04 17:06:44

Véletlen volna? Kulcsár Edina nagymamájának 92. születésnapján jött világra a sztárpár kislánya, Amara ? fotó

Kulcsár Edina mindig is nagyon szoros kapcsolatot ápolt a nagymamájával, aki ma ünnepli 92. születésnapját. Örömteli egybeesés, hogy pont május 11-én született meg Varga Amara, Edina és a rapper közös kislánya.
2023-05-12 00:06:13

2023-05-12 00:06:44

Kulcsár Edina megszólalt G.w.M-mel kapcsolatban

Elmondta, mitõl lett más.
2022-09-03 19:14:10

Porig alázta G.w.M-et Kembe Sorel - videó

Mutatjuk, mit mondott a színész Kulcsár Edina férjérõl.
2023-10-08 21:10:44

G.w.M eljegyezte Kulcsár Edinát

Szenteste elõtt két nappal posztolt egy videót Instagramra Kulcsár Edina, amin egyik végtagja, azon pedig egy eljegyzési gyûrû látható. Akinek nem lenne egyértelmû, hogy megkérték a kezét, a háttérben látható, óriási méretû MARRY ME táblából rájöhet. A menyasszony kezét rapper szerelme, a 25 éves G.w.M, azaz Gino West Marky kérte meg. Kulcsár Edináék új száma egyébként pénteken jelenik meg, Boldogság lesz a címe.     A bejegyzés megtekintése az Instagramon   Kulcsár Edina (@edinakulcsar_official) által megosztott bejegyzés The post G.w.M eljegyezte Kulcsár Edi...
2022-12-23 03:02:32

A korábbi várandósságánál se volt kicsi, de ez elképesztõ: gigantikus terhespocakot villantott Kulcsár Edina

Kulcsár Edina már túl van több terhességen is, de azt állítja, soha nem volt még ekkora terhespocakja, mint most a harmadik gyermeknél.
2023-02-06 12:06:15

Kulcsár Edina végre megmutatta G.w.M-mel közös kislányát ? videó

Cuki videót osztott meg a babájáról Kulcsár Edina. Az egykori szépségkirálynõ a közösségi oldalán mutatta meg a kis Amarát.
2023-08-03 04:05:58

Kulcsár Edina végre megmutatta G.w.M-mel közös kislányát ? videó

Cuki videót osztott meg a babájáról Kulcsár Edina. Az egykori szépségkirálynõ a közösségi oldalán mutatta meg a kis Amarát.
2023-08-03 04:06:20

A luxusjárgányaik mellé G.w.M és Kulcsár Edina egy luxusjachtot is szeretne vásárolni, hogy bármikor vízre pattanhassanak.
2024-04-04 08:06:15

A luxusjárgányaik mellé G.w.M és Kulcsár Edina egy luxusjachtot is szeretne vásárolni, hogy bármikor vízre pattanhassanak.
2024-04-04 08:05:55

Kulcsár Edina fiatalos édesanyja éveket tagadhatna le: Krisztina ilyen bomba formában van - videó

Kulcsár Edina édesanyjának alakját még a huszonévesek is megirigyelhetik, Krisztina ugyanis hihetetlenül csinos.
2024-05-09 20:06:05

2024-05-09 20:05:46

?Mi is nagyon várjuk ezt a számot!? ? Így énekli Kulcsár Edina és anyósa G.w.M legújabb dalát ? videó

Kulcsár Edina igencsak bensõséges kapcsolatot ápol anyósával, ezt támasztja alá legutóbbi közös, TikTok-ra feltöltött videójuk is.
2023-03-22 13:06:20

2023-03-22 13:07:18

Brutálisan beleálltak Kulcsár Edinába, a kismama nem hagyta szó nélkül

Kulcsár Edina már egyáltalán nem esik kétségbe, ha bántó üzeneteket kap, sõt, inkább igyekszik pozitívan felfogni a dolgot.
2023-06-23 21:06:18

Brutálisan beleálltak Kulcsár Edinába, a kismama nem hagyta szó nélkül

Kulcsár Edina már egyáltalán nem esik kétségbe, ha bántó üzeneteket kap, sõt, inkább igyekszik pozitívan felfogni a dolgot.
2023-06-23 21:06:44

Kiköpött édesapja Kulcsár Edina és G.w.M kislánya, Amara: ?Úgy hívja a gyereket, hogy az ikre? ? videó

Kulcsár Edina kamerák elõtt vallotta be, kire hasonlít inkább a G.w.M-mel közös elsõ kislányuk.
2023-06-30 10:05:56

Kiköpött édesapja Kulcsár Edina és G.w.M kislánya, Amara: ?Úgy hívja a gyereket, hogy az ikre? ? videó

Kulcsár Edina kamerák elõtt vallotta be, kire hasonlít inkább a G.w.M-mel közös elsõ kislányuk.
2023-06-30 10:06:33

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   slash   •   ors   •   dubaj   •   wmn   •   marka   •   fold napja 2024   •   elmar wepper   •   talpra magyarok   •   pain hustlers   •   ingyenhirdetes   •   diosgyor   •   tatar gyorgy   •   marina city   •   pepper x   •   f1 mexico   •   natcon   •   stat   •   al ain   •   akgggarmi   •   superapro   •   haarp   •   mobile   •   kek pelikan   •   aaa   •   netapro   •   omegle   •   reacher   •   dior   •   bableves   •   danka   •   invincible   •   komarom   •   firmcenter   •   botswana   •   ingatlan   •   fdvjgwy   •   budapest   •   oraallitas   •   tornanadaska   •   energiaital   •   a33jhgproka1   •   vsquare   •   ingyen   •   travis kelce   •   aprilis 4   •   eiffel   •   térkép  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   mi tortent kulcsar edina korhazban a gyerekek csutinal vannak 3   •   tovabbromlottbrucewi llisallapotamarnemis merifelvoltfeleseget sem2   •   k11hc320szigetelc3sc   •   Kemping   •   a tesla mar 1020 loeros valtozatban is arulja 7 szemelyes villanyautojat 3   •   tragediavillanyoszlo   •   kenzpenz   •   obituary colin powell u s military leader and first black secretary of state dies   •   feketefehe9r20fe9nym e1sole1s   •   regi schwarzenegger filmbol keszul sorozat   •   tact   •   lakasfelujitas burkolas 80   •   kineveztek a szputnyik vakcina vasarlasba belebukott miniszterelnok utodjat 2   •   nemetorszagban is rekordot dontott a halottak szama   •   bpxivkereladiilak111 ii71ii7   •   google fired employees for union activity says us agency   •   10mcartphpidand88and 11   •   amikor magyar bakak es egy erdelyi baro bevonultak albaniaba   •   sas jozsef elete kepekben galeria 2   •   szob   •   turnover   •   aprohirdeto centrum 12   •   ugy tunik megint 1990 et irunk miley cyrus madonnas kupmelltartot huzott legujabb klipjehez   •   vhs dvd   •   inverterhegeszt117fo   •   videoravettekahogyha   •   ujbuda polgarmesteret is soron kivul oltottak be   •   kavitcirfultrahangtr   •   mike pence says hed consider testifying before january 6 committee if invited   •   covek   •   knyvrtkel   •   213.246.61.1252082in   •   egeszen elkepeszto 45 millio forintert talalt gazdara a 75 darab brilianssal diszitett feherarany nyakek 2   •   uzenetek   •   nyomtasson on t rex karokat csirkenek   •   nagy bejelenteseket tett az opus meghatarozo szereplok lennenek a hazai energetikai piacon 2   •   kosovo israel establish diplomatic ties   •   royaleinhellpks1840c   •   felismeri oket gyalogosra tamado ferfiakat koroznek a pesti zsaruk video   •   kamala harris kerult a vogue februari cimlapjara 2   •   bankiingatlanEdelény   •   photopress   •   lezartak az erzsebet hid budai rakparti lehajtojat 2   •   worldwide biosurgery market growth trends and forecasts 2020 2025 featuring in depth profiles of baxter braun bd johnson johnson medtronic integra lifesciences and more   •   magyar tervezok alkotasain amul a vilag   •   tisztessegtelen ajanlatokkal uldoztek kulfoldre marcellinat 2   •   felepitesere   •   online20hirdet20ed20   •   Szüksége van hitelre? ha igen   •   b2b