Megerõszakoltak és megöltek egy 8 éves kislányt Romániában

Egy erdõben találtak rá a holttestére.
2024-05-25 16:07:07

Holtan találtak egy romániai erdõben egy nyolcéves kislányt

Holtan találtak egy kislányt egy romániai erdõben
2024-05-25 15:08:00

Felhívtak videóhívásban egy soproni kislányt, és rávették arra, hogy mutassa meg a nemi szervét

Gyermekpornográfia miatt emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Fõügyészség azzal az újszászi férfival szemben, aki interneten cserkészte be a kiskorú áldozatait. Ocsovai Ágnes, a fõügyészség szóvivõje közleményében azt írta, hogy a férfi 2018 júniusában regisztrált egy közösségi oldalon, majd több közösségi és internetes oldalon is kiskorú lányokkal kezdett beszélgetni. A férfi 2022 októberében egy üzenetküldõ alkalmazáson keresztül felvette a kapcsolatot egy soproni kiskorú lánnyal, akit rávett, hogy a mobiltelefonjával, videóhíváson keresztül, mutassa meg neki a nemi szervét. Eközben ...
2024-05-24 12:10:49

Felpörögtek a kémjátszmák Londonban: újabb brit férfi ellen emeltek vádat, mert az orosz hírszerzést segítette

Az utóbbi hetekben öt ember ellen vádat emeltek Oroszország javára megkísérelt ellenséges cselekedetek miatt, holtan találtak egy volt brit tengerészgyalogost, akit a kínai irányítású hongkongi hírszerzés javára végzett kémkedéssel vádoltak, és kiutasították Oroszország londoni nagykövetségének védelmi attaséját.
2024-05-23 21:09:30

2024-05-23 21:08:59

Lang Györgyi és párja egy közös kislányt nevelt, de errõl sohasem beszélt.
2024-05-23 09:10:14

Egy öntözõcsatornában találták meg a szombaton eltûnt 3 éves gyereket

eltûnt kisfiút megtalálták egy csatornában meghalt
2024-05-22 07:08:56

Holtan találtak egy hegymászót, lezuhant Észak-Amerika legmagasabb hegycsúcsáról

Egyedül vágott neki a több mint ötezer méteres csúcsnak.
2024-05-21 12:15:16

Közel kétéves csúcson a magyar államadósság

Csak az év végére esett be az államadósságráta Magyarországon, az elsõ negyedévben rögtön jött a visszapattanás - derül ki a ma közzétett pénzügyi számlák statisztikából. A friss jelentésbõl az is kiderül, hogy az államháztartás hiánya kissé csökkent, de még mindig igen magas.
2024-05-21 10:07:42

Egy negyedik túszt is holtan találtak a Gázai övezetben

Szombat este az IDF tudatta, hogy a katonák rábukkantak az 53 éves Ron Benjamin holttestére, aki kerékpártúrára indult október 7-én Gáza szomszédságában, amikor a Hamász iszlamista terrorszervezet megindította támadását Izrael ellen. Õ a negyedik holtan talált túsz az övezetben. The post Egy negyedik túszt is holtan találtak a Gázai övezetben first appeared on 24.hu.
2024-05-19 14:07:32

Lezárult a nyomozás: öngyilkos lett a Boeing volt alkalmazottja, aki beperelte a céget

A Boeing-mérnöke, John Barnett korábban a céggel kapcsolatos több aggályát is megosztotta a nyilvánosság elõtt. Majd arra hivatkozva, hogy a Boeing törvénytelenül állt rajta bosszút, beperelte a vállalatot. Az alkalmazottra aznap találtak rá holtan, amikor a per egyik meghallgatására kellett volna mennie. A haláleset kapcsán most zárták le a nyomozást.
2024-05-18 18:06:33

2024-05-18 18:06:15

2024-05-18 18:05:58

Tragédia: holtan találták meg az eltûnt hegymászót a Mount Everesten

Egy mongol hegymászó a mostani szezon elsõ halálos áldozata a Föld legmagasabb hegyén, a Mount Everesten, az eltûnt társát még keresik.
2024-05-17 21:06:14

2024-05-17 21:05:58

2024-05-17 21:05:51

Elgázoltak egy egyéves kislányt egy templom elõtt

Meghalt egy egyéves kislány, miután elgázolta egy autó egy templom elõtt
2024-05-16 11:08:33

Holtan találtak egy édesanyát és kislányát Kapuváron

Sajtóinformációk szerint gyilkosság történt. A szülõk másik lányát hat éve ugyanebben a házban fojtotta meg a barátja.           
2024-05-15 18:10:36

Holtan találtak egy édesanyát és kislányát Kapuváron

Sajtóinformációk szerint gyilkosság történt. A szülõk másik lányát hat éve ugyanebben a házban fojtotta meg a barátja.           
2024-05-15 18:10:04

Holtan találtak egy fiatal nõt és egy gyermeket Kapuváron

A rendõrség büntetõeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.
2024-05-15 18:09:35

Gyilkosság áldozata lehetett az a kisfiú, akinek a holttestét egy aligátor szájában találták meg

A kétéves floridai Taylen Mosley-t eltûntként kereste a rendõrség, miután édesanyját holtan találták az otthonukban.
2023-04-02 10:11:05

Holtan találtak egy nõt Tarnaörsön

Holtan találtak egy hatvan körüli asszonyt Tarnaörsön. Egy olvasónk elmondása szerint reggel héttõl kora délutánig tartott a helyszínelés. Mezeiné Kovács Nikoletta, a Heves Megyei Rendõr-fõkapitányság sajtóreferense az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy nem merült fel idegenkezûség gyanúja és a Hevesi Rendõrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit. The post Holtan találtak egy nõt Tarnaörsön first appeared on 24.hu.
2021-11-03 20:06:11

Holtan találtak egy fiatal nõt a Dunában: vizsgálódik a rendõrség

Holtan találtak egy 20-30 év közötti nõt pár nappal ezelõtt a Dunában, Halászteleknél.
2023-02-20 21:06:01

Holtan találtak egy fiatal nõt a Dunában: vizsgálódik a rendõrség

Holtan találtak egy 20-30 év közötti nõt pár nappal ezelõtt a Dunában, Halászteleknél.
2023-02-20 21:07:17

Holtan találtak egy fiatal nõt a Dunában: vizsgálódik a rendõrség

Holtan találtak egy 20-30 év közötti nõt pár nappal ezelõtt a Dunában, Halászteleknél.
2023-02-20 21:11:13

Holtan találtak egy fiatal nõt a Dunában: vizsgálódik a rendõrség

Holtan találtak egy 20-30 év közötti nõt pár nappal ezelõtt a Dunában, Halászteleknél.
2023-02-20 21:12:56

Tragédia Szentesen: a kerti medencében találták holtan a kétéves gyermeket

Egy kétéves gyermeket találtak holtan egy szentesi ház udvarán. A rendõrök vizsgálják a körülményeket.
2023-07-25 23:14:47

Tragédia: a Dunában találhatták meg az eltûnt kenus világbajnok holttestét

Tíz nap keresés után holtan találták meg az eltûntként keresett korábbi kenus szlovák világbajnokot.
2023-05-10 10:06:00

Tragédia: a Dunában találhatták meg az eltûnt kenus világbajnok holttestét

Tíz nap keresés után holtan találták meg az eltûntként keresett korábbi kenus szlovák világbajnokot.
2023-05-10 10:06:30

Tragédia: a Dunában találhatták meg az eltûnt kenus világbajnok holttestét

Tíz nap keresés után holtan találták meg az eltûntként keresett korábbi kenus szlovák világbajnokot.
2023-05-10 10:06:48

Tragédia: a Dunában találhatták meg az eltûnt kenus világbajnok holttestét

Tíz nap keresés után holtan találták meg az eltûntként keresett korábbi kenus szlovák világbajnokot.
2023-05-10 10:06:50

Gyanúsítottként hallgatták ki a Nyíregyházán holtan talált kétéves kisfiú nevelõanyját

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendõrség annak a kétéves kisfiúnak a nevelõanyját, akit holtan találtak szombat reggel a nyíregyházi rendõrök egy terepjáró csomagtartójában. Értesüléseink szerint egy félrenyelt étel miatt fulladt meg a kicsi. A rendõrök a kocsi hátsó ülésén találták meg a meghalt kisfiú egyéves húgát is. Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Fõügyészség szóvivõje az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az elsõdleges orvosszakértõi vélemény szerint fulladás okozta a kétéves kisfiú halálát, és a rendõrség segítségnyújtás elmulasztásának minõsített bû...
2023-04-17 11:08:12

Kiengedték a kórházból a Nyíregyházán holtan talált kétéves kisfiú nevelõanyját

Kiengedték a kórházból azt a 34 éves nõt, akinek a kétéves nevelt kisfiát holtan találták meg néhány héttel ezelõtt Nyíregyházán egy terepjáró csomagtartójában ? tudta meg a 24.hu. Értesüléseink szerint pszichiátert rendeltek ki a segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsított nõ vizsgálatára. A nevelõanya megetette a kisfiút, aki félrenyelt egy falatot, és megfulladt, azonban a nõ nem hívott segítséget, orvoshoz sem vitte a gyereket, és mentõt sem hívott hozzá. Másnap hajnalban, amikor a családja elaludt, betette a kisfiú holttestét a csomagtartóba, az egyéves húgát pedig a gyerekülésbe, és elin...
2023-05-09 07:10:08

Aligátor szájában találták meg az eltûnt kisfiút

Holtan találtak pénteken egy floridai kétéves gyermeket ? közölte a St. Petersburgi rendõrség. Taylen Mosley holttestét egy aligátor szájában találták meg. Egy nyomozó lelõtte az állatot. A fiút kutyákkal, drónnal, szövetségi és állami rendvédelmi szervek bevetésével keresték. A kisfiú csütörtökön tûnt el, azok után, hogy anyját, a 20 éves Pashun Jeffery-t holtan találták a lakásában. A nõ gyilkosság áldozata lett, többször megszúrták. Az eset után a gyerek apját vádolták meg emberöléssel. A kisfiút a Maggiore-tóhoz közeli parkban találták meg, 16 kilométernyire az anyja lakásától. A fiú halál...
2023-04-01 09:08:26

Holtan találtak egy anyát a 10 éves kislányával a barti tóban

Holtan találtak egy anyát a kislányával a barti tóban. A Paraméter beszámolója szerint a 38 éves nõnek és a 10 éves gyermekének a holttestét a part közelében, a víz felszínén találták meg. Egyelõre nem lehet tudni, hogyan kerültek a tóba és mi okozta a halálukat. The post Holtan találtak egy anyát a 10 éves kislányával a barti tóban first appeared on 24.hu.
2023-06-21 16:10:52

Holtan találták meg a több napja eltûnt magyar alpolgármestert ? Mi történhetett a politikussal?

Holtan találták meg vasárnap délelõtt a Kolozs megyei Magyarszovát magyar alpolgármesterét - jelentette az Agerpres román hírügynökség.
2023-01-15 14:07:05

2023-01-15 14:12:59

2023-01-15 14:16:17

A Halál szigeten halt meg rejtélyes módon a szállodabáró és felesége

Fiuk a szálloda medencéjében talált rájuk holtan.
2021-06-15 12:06:17

Öngyilkos akart lenni Sanyika halála után? Búcsúlevelet hagyott a megfulladt kétéves kisfiú várandós nevelõanyja ? videó

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendõrség annak a kétéves kisfiúnak a nevelõanyaját, akit holtan találtak szombat reggel a nyíregyházi rendõrök egy terepjáró csomagtartójában.
2023-04-17 22:05:44

2023-04-17 22:05:55

2023-04-17 22:06:47

Holtan találták meg az eltûntként keresett négygyermekes anyát

Holtan találták meg azt a négygyermekes édesanyát, aki pár nappal ezelõtt tûnt el Nyíregyházán. Értesüléseink szerint a negyvenes éveiben járó nõ holttestét Nyírtura környékén, egy erdõs területen találták meg. Gál Attila, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendõr-fõkapitányság sajtreferense az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a rendõrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit. Figyelem! Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsõsegély-számot! The post Holtan találták meg az eltûntként kere...
2024-04-24 18:08:12

Holtan találták otthonában a rendõrtisztet, aki ellen még korábban eljárást indítottak

Holtan találták otthonában a dél-koreai rendõrt, aki ellen még korábban eljárást indítottak egy tömegszerencsétlenség miatt Szöulban.
2022-11-11 23:09:52

A Dunában találták meg a pár napja meghalt kisfiú édesapját is

Holtan találtak egy 41 éves férfit a Duna bécsi szakaszán. A rendõrség feltételezése szerint õ ölhette meg ötéves kisfiát, akit két nappal korábban szintén holtan találtak a folyóban.
2023-08-16 01:37:08

Holtan találtak egy fiatal nõt a Dunában Halászteleknél

Holtan találtak egy 20-30 év közötti fiatal nõt pár nappal ezelõtt a Dunában, Halászteleknél. Hadházi Kornél, a Pest Vármegyei Rendõr-fõkapitányság sajtóreferense az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy nem merült fel idegenkezûség és bûncselekmény gyanúja és a rendõrség általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint vizsgálja az eset körülményeit. Figyelem! Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsõsegély-számot! The post Holtan találtak egy fiatal nõt a Dunában Halászteleknél first appeared on 24.hu.
2023-02-20 16:18:13

Elkészült az elmeorvosi szakvéleménye a csomagtartóban holtan talált nyíregyházi kisfiú nevelõanyjának

Elkészült az elmeorvosi szakvéleménye annak a 34 éves nõnek, akinek a kétéves nevelt kisfiát holtan találták meg április közepén Nyíregyházán egy terepjáró csomagtartójában ? tudta meg a 24.hu. Úgy tudjuk, hogy az elmeorvosi vizsgálat szerint teljesen beszámítható a nevelõanya, és nem volt korlátozott abban, hogy felismerje a cselekedete súlyát, s annak következményeit. A nevelõanya megetette a kisfiút, aki félrenyelt egy falatot, és megfulladt. A nõ nem hívott mentõt hozzá, és orvoshoz sem vitte a gyermeket. Másnap hajnalban, amikor a családja elaludt, betette a kisfiú holttestét a csomagtart...
2023-06-06 13:11:00

Holtan találtak egy pecást a várpalotai horgásztóban

Holttestet találtak egy várpalotai horgásztóban szerdán este, írja a Deltahírek. A lap információit megerõsítette a rendõrség is. Azt írták, hogy a 79 éves férfi horgászni indult, de már nem ért haza. A kocsiját a tó partján találták meg, lezárt állapotban. A várpalotai férfi valószínûleg rosszul lett és azért eshetett a vízbe, holttestét a kiérkezõ járõrök találták meg. A rendõrség általános közigazgatási rendtartás keretében vizsgálja az eset körülményeit. The post Holtan találtak egy pecást a várpalotai horgásztóban first appeared on 24.hu.
2022-10-20 10:18:20

Holtan találtak egy 17 éves fiút Abonyban

Holtan találtak egy 17 éves fiút Abonyban. A miabonyunk.hu információi szerint a fiatal holtteste egy belvízelvezetõ csatornából került elõ. Hadházi Kornél, a Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság sajtreferense megkeresésünkre azt közölte, hogy nem merült fel idegenkezûség gyanúja és a rendõrség közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit. Figyelem! Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsõsegély-számot! The post Holtan találtak egy 17 éves fiút Abonyban first appeared on 24.hu.
2021-07-12 08:05:52

Holtan találták meg eltûntként keresett idõs férfit az M7-es autópálya mellett

Holtan találtak egy idõs férfit az M7-es autópálya közelében, Hollád magasságában. Úgy tudjuk, hogy egy eltûntként keresett somogyi nyugdíjas holttestét találták meg a patak partján. Feltehetõen kihûlés okozta a kirándulni szeretõ idõs férfi halálát. Batta Zsolt, a Somogy Vármegyei Rendõr-fõkapitányság sajtóreferense az esettel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy nem merült fel idegenkezûség és bûncselekmény gyanúja, s a rendõrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az eset körülményeit. The post Holtan találták meg eltûntként keresett idõs férfit az M7-es autópálya mellett first appea...
2023-11-03 12:07:01

Kiengedték a kórházból a Nyíregyházán egy autó csomagtartójában holtan talált kétéves kisfiú nevelõanyját

Kiengedték a kórházból a nõt, akinek néhány héttel ezelõtt holtan találták a kétéves nevelt kisfiát egy terepjáró csomagtartójában. A 34 éves, segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsított nõ részére pszichiátert rendeltek ki.
2023-05-09 09:06:27

2023-05-09 09:07:03

2023-05-09 09:08:02

Holtan találtak egy férfit Náraiban

Holtan találtak egy férfit szerdán a Vas megyei Nárai község egyik családi házában. A Vas Megyei Rendõr-fõkapitányság büntetõeljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit. Az MTI azt írja, hogy hivatalosan meg nem erõsített sajtóértesülések szerint a családi házban egy nyolcvanas éveiben járó házaspár lakott, akik gyakran veszekedtek ittasan. Az utóbbi idõben szemtanúk szerint elõfordult az is, hogy a nõ bántalmazta az agyvérzésen átesett, mozgásában korlátozott férfit. A szomszédok elmondása szerint kedd késõ este is veszekedés hangjai hallatszottak a házból, szerda reggel pedig az asszony s...
2021-07-14 17:06:05

Holtan találták irodájában az ukrán titkosszolgálat egy ezredesét

Holtan találták kijevi irodájában az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) egyik ezredesét - erõsítette meg az Ukrajinszka Pravda hírportálnak az értesülést hétfõn az SZBU sajtószolgálata.
2023-08-28 18:51:15

Koronavírus: holtan találtak egy oltást népszerûsítõ orvost

Holtan találtak rendelõjében pénteken egy osztrák orvost, aki halálos fenyegetéseket kapott oltásellenesektõl és összeesküvés-elméletek terjesztõitõl, miután sokat szerepelt a médiában a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban és az interjúkban a védõoltás mellett érvelt.
2022-07-30 21:08:43

Holtan találták Vlagyimir Szviridov altábornagyot

Holtan találták Vlagyimir Szviridov altábornagyot, az Orosz Hadsereg 6. légierõ és légvédelmi hadsereg egykori parancsnokát otthonában - számolt be róla több orosz hírportál is.
2023-11-16 17:07:01

Egy vagonban találták meg a fejbe lõtt kislány testét a szolnoki pályaudvaron

Százegy évvel ezelõtt holtan találtak egy kislányt a szolnoki vasútállomás egyik mellékvágányán leállított vagonjában. Az orvos szakértõk szerint a négy év körüli gyereket fejbe lõtték, holttestét bevarrták egy liszteszsákba. A nyomozók elõször perverz, kegyetlen, megrögzött gyilkost kerestek, ám nem ez volt a megoldás.
2022-08-06 12:10:08

Holtan találták a szlovákiai katonai hírszerzés egykori vezetõjét

Holtan találták kedden a késõ délutáni órákban Peter Buèkát, a szlovákiai katonai hírszerzés egykori vezetõjét, írja a JOJ televízióra hivatkozva a parameter.sk. A férfi holttestét Pozsonyban, a dévényi (Devín) kõfejtõnél találták meg, egy fára felakasztva. A holttestre egy kutyát sétáltató járókelõ lett figyelmes, a történteket a Nemzeti Bûnüldözési Ügynökség (NAKA) vizsgálja. Az orvosszakértõk több mint hat órán át vizsgálódott. A nyomozók szerdán a kora reggeli órákig a helyszínen voltak, Daniel Lip¹ic speciális ügyész is ott járt, ez arra utalhat, hogy nem öngyilkosság történt. Peter Buèk...
2022-01-26 11:07:24

Elkészült az elmeorvosi szakvélemény: beszámítható a nõ, aki nevelt fia holttestével napokig autózott Nyíregyházán

Elkészült az elmeorvosi szakvéleménye arról a 34 éves nyíregyházi nõrõl, akinek kétéves nevelt kisfiát holtan találták az asszony terepjárórjának hátuljában, miután két napon keresztül bolyongott halott gyermekével a csomagtartóban.
2023-06-07 00:14:31

Zelenszkij: holtan találtak több elrabolt ukrán polgármestert

Az orosz erõk által elrabolt ukrán polgármesterek közül többet holtan találtak meg - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a The Economist címû brit lapnak adott nyilatkozatában, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál szemlézett hétfõn.
2022-03-28 17:31:31

2022-03-28 17:32:56

Meggyilkoltak egy terhes, kétgyerekes családanyát Ausztráliában

Sokkoló állapotban találtak rá a holttestére.
2021-10-12 14:06:54

Fejlövéssel holtan találták irodájában az ukrán titkosszolgálat egy ezredesét

Holtan találták kijevi irodájában az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) egyik ezredesét ? erõsítette meg az Ukrajinszka Pravda hírportálnak az értesülést hétfõn az SZBU sajtószolgálata. A hírportálnak az SZBU-nál lévõ forrásai azt is megerõsítették, hogy a szakszolgálat munkatársai a fején lõtt sebbel találták meg a magas rangú tiszt holttestét saját irodájában. A tiszt nevét nem hozták nyilvánosságra. A sajtószolgálat közölte, hogy halálának körülményeit büntetõeljárás keretében vizsgálják az ukrán országos rendõrség nyomozói. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat õszinte részvétét fejezi ki elhunyt a...
2023-08-28 18:52:24

Holtan találtak meg egy eltûnt húszéves fiút a Duna-parton

Holttestet találtak vasárnap Mohácson. A hetek óta eltûntként keresett húszéves fiú holttestét a Duna-parton fedezték fel. Berlász Viktória, a Baranya Megyei Rendõr-fõkapitányság sajtóreferense megkeresésünkre azt közölte, hogy a rendõrség közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit. Figyelem! Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsõsegély-számot! The post Holtan találtak meg egy eltûnt húszéves fiút a Duna-parton first appeared on 24.hu.
2021-04-12 12:06:08

Harminchat óra után találtak meg egy eltûnt kétéves gyereket Portugáliában

Az ágyából tûnt el, onnan négy kilométerre találták meg.
2021-06-18 12:06:23

Holtan találták meg az eltûntként keresett 16 éves fiút

Holtan találták meg azt a 16 éves fiút, aki tegnap reggel tûnt el a Mátészalkai járásban A tragikus hírt a fiú édesanyja osztotta meg a Facebookon. Korábban azt írta a fiú anyja, hogy a gyermekének problémái voltak az iskolában, mert piszkálták és cikizték a társai, s valószínûleg ez állhat az eltûnése mögött. Megkerestük a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendõr-fõkapitányság sajtóosztályát az ügyben, ahol azt a választ kaptuk, Fedor Rita szóvivõtõl, hogy nem merült fel idegenkezûség gyanúja és a rendõrség közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit. Értesüléseink sz...
2021-09-07 18:06:16

Holtan találták szállodai szobájában a korábbi NFL-sztárt

Holtan találták floridai szállodai szobájában a profi amerikaifutball-liga (NFL) korábbi sztárjátékosát, a mindössze 38 éves Vincent Jacksont, írja MTI. A rendõrség közleménye szerint a korábbi elkapó január közepe óta lakott a hotelben, eltûnését múlt szerdán jelentette családja, de miután két nappal késõbb kapcsolatba léptek vele, lezárták az ügyet. Jackson halálának körülményei egyelõre tisztázatlanok. Jacksont 2005-ben a San Diego Chargers a draft második körében választotta ki, a kaliforniaiaknál hét, majd a Tampa Bay Buccaneers csapatánál további öt szezont játszott. Pályafutása során 5...
2021-02-16 09:05:39

Részletek derültek ki a Nyíregyházán holtan talált kétéves kisfiú családjáról

Az RTL Híradó értesülése szerint egy 17 éves ilki fiatal az édesanyja annak a két kisgyermeknek, akik közül az egyiket holtan, a másikat sérülten és alultápláltan találták meg egy autóban Nyíregyházán, a rendõrkapitányság elõtt. A két gyermeket ? a most elhunyt kisfiút, Sanyikát és az egyéves kislányt ? elõzõleg kiemelték a családból, a fiatal anya pedig egy éve egy nyírségi anyaotthonban van legkisebb gyermekével. A Blikk szerint a kicsik januárig a vér szerinti családjukkal éltek, ekkor emelték ki õket, és vitték otthonba az újabb várandósága miatt az anyát is. A lapnak egy hozzátartozó elmo...
2023-04-16 17:09:35

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   ors   •   slash   •   dubaj   •   pain hustlers   •   wmn   •   elmar wepper   •   marka   •   fold napja 2024   •   stat   •   pepper x   •   ingyenhirdetes   •   f1 mexico   •   diosgyor   •   tatar gyorgy   •   talpra magyarok   •   superapro   •   marina city   •   natcon   •   haarp   •   mobile   •   omegle   •   netapro   •   reacher   •   aaa   •   invincible   •   danka   •   dior   •   bableves   •   komarom   •   oraallitas   •   kek pelikan   •   vsquare   •   tornanadaska   •   akgggarmi   •   al ain   •   spinoza haz   •   travis kelce   •   botswana   •   budapest   •   aprilis 4   •   mezo misi   •   schumann peter   •   milorad dodik   •   kun anna   •   energiaital   •   ninja   •   eric roberts  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   keteves kislanyt talaltak holtan   •   a leheto leggyorsabban kell beoltani az embereket   •   a sokszinu vallalat gazdasagilag is eredmenyesebb   •   a the economist szerint orban viktor is vlagyimir putyin hasznos hulyeje   •   beszokottegyhodamisk   •   zebran gazoltak halalra egy gyalogost kecskemeten   •   solti adam felesege megbocsatotta a megcsalast gyereket szeretne a szinesztol   •   ropogósra   •   lebron james becomes part owner of mlb giant boston red sox   •   ELÕNEVELÕ   •   megraketaztak izraelt libanonbol a legiero csapasokkal felelt   •   kavetermekek gyors kiszallitassal 9   •   számlaadatait   •   harper beckhamnek sajat mini otthona van a szulei kastelyan belul   •   wrapup 1 israeli tanks push into gazas rafah as displaced civilians flee again   •   egymilliardba kerult eddig de rendszeresen kohog a hataratkelok informatikai rendszere 2   •   kiderult hogy mik a jelei annak ha egy no pszichopata   •   az europai tanacs elnoke szerint surgosen legvedelmi eszkozoket kell adni ukrajnanak   •   ferenczi gyorgy nem az a cel hogy barkit is alazzak   •   drama az mtk kecskemet meccsen oriasi bombagollal jott a hatalmas fordulat   •   tahográfkorong   •   gyilkossaggal vadoljak a rendortisztet   •   koronavirus 285 en meghaltak 11 ezer ember fekszik korhazban 2   •   ultrahangosv   •   jazidita   •   formas fenekek es tokeletes forgasok a vizes vb hetfoi muugroversenyein galeria 2   •   napok ota vitaznak a vitarol vona gabor megelegelte levelet irt az mtva nak   •   botrany az eurovizion kizartak a holland enekest   •   közelek   •   pólók   •   sztarban sztar leszek toth gabi szerint majka egy eroszakos picsanak allitja be el is sirta magat emiatt   •   rieker   •   bpxivkerelad�ùlak1   •   adamsandlerujfilmjei   •   Római   •   sarga csillaggal a mellkasan ment neki az ensz biztonsagi tanacsanak az izraeli nagykovet   •   szocreál   •   a kormanyzo jobboldal nyerte az elorehozott valasztasokat horvatorszagban   •   eltemettek siklosi orsot az aws frontemberet   •   pokoli kin majdnem halalra itatta a zarkatarsat egy ferfi a szegedi bortonben megrazo reszletek   •   amid the rubble of mosul pope francis declares hope more powerful than hatred   •   horvatorszagban kaptak el a magyar milliardos csalot 2   •   tragediak miatt nem repulhetett a geptipus de most ujra engedelyt kapott   •   baby sitter   •   orban most az europai neppart nelkul kell felepiteni az europai jobboldalt   •   kémprogram   •   Vígszínház   •   1 7 1 7 1 7 gy z 17s   •   ujabb oroszorszaggal szembeni szankciokrol dontenek a tagallamok hetfon brusszelben 2   •   apró oldal