Kútvölgyi Erzsébet ismét elmondta, hogy szerinte Marton László az õt ért vádakba halt bele

"Mint a farkasfalka rontottak rá olyanok is, akik sokat köszönhettek neki" - fogalmazott a 2017-ben szexuális zaklatással megvádolt, azóta elhunyt Marton Lászlóról a Vígszínház színmûvésze.
2024-05-30 10:15:35

Igazságtalannak érzi Marton László zaklatással való megvádolását Kútvölgyi Erzsébet. Szerinte a betegsége kiderülése után csúnyán megtámadták a kollégái.
2024-05-29 23:05:48

Igazságtalannak érzi Marton László zaklatással való megvádolását Kútvölgyi Erzsébet. Szerinte a betegsége kiderülése után csúnyán megtámadták a kollégái.
2024-05-29 23:05:43

Biden komoly atomfejlesztési programot jelentett be

A Fehér Ház új intézkedéseket vezet be az amerikai atomenergia-ipar támogatására, melyek célja a szén-dioxid-mentes energiatermelés elõsegítése és a versenyképesség növelése. A Biden-adminisztráció intézkedéscsomagja a biztonsági költségek csökkentését és az építési kihívások kezelését célozza, miközben figyelembe veszi a radioaktív hulladékkezelés problémáját és az emberi egészségre való potenciális kockázatokat. Az új nukleáris intézkedési tervbe a hadsereget is bevonják.
2024-05-29 19:06:36

Tragédia a temesvári uszodában: meghalt egy fiatal férfi a medencében

Erõszakra utaló jelek nincsenek, a hatóságok azt gyanítják, hogy a fiatal férfi halálát szívroham okozhatta.
2024-05-29 14:07:03

Tragédia a temesvári uszodában: meghalt egy fiatal férfi a medencében

Erõszakra utaló jelek nincsenek, a hatóságok azt gyanítják, hogy a fiatal férfi halálát szívroham okozhatta.
2024-05-29 14:06:38

Tragédia a temesvári uszodában: meghalt egy fiatal férfi a medencében

Erõszakra utaló jelek nincsenek, a hatóságok azt gyanítják, hogy a fiatal férfi halálát szívroham okozhatta.
2024-05-29 14:06:14

Szörnyû tragédia: 31 éves korában meghalt a híres sportoló

Alig pár héttel azután, hogy súlyos mûtéten esett át.
2024-05-29 08:08:35

Kiderült, hogy hol temetik el a verõcei hajóbalesetben meghalt testvérpárt

A balesetben hét ember meghalt, hétfõn az utolsó áldozat is elõkerült.
2024-05-28 13:09:24

Meghalt Johnny Wactor, a Westworld és az NCIS sztárja

Lelõtték, amikor megpróbálta megakadályozni, hogy feltörjék az autóját.
2024-05-27 10:10:05

Meghalt Johnny Wactor, a Westworld és az NCIS sztárja

Lelõtték, amikor megpróbálta megakadályozni, hogy feltörjék az autóját.
2024-05-27 10:07:12

Horrorbukása után meghalt az elismert angol lóversenyzõ

Már az elõtt meghalt, hogy megérkezett volna a mentõhelikopter.
2024-05-27 09:09:15

Több mint 30-an meghaltak! Izrael porig bombázott egy menekülttábort: döbbenetes videó

Izrael csapást mért Rafahban egy menekülttáborra, a támadásban legalább 35 ember meghalt.
2024-05-27 07:06:46

Több mint 30-an meghaltak! Izrael porig bombázott egy menekülttábort: döbbenetes videó

Izrael csapást mért Rafahban egy menekülttáborra, a támadásban legalább 35 ember meghalt.
2024-05-27 07:06:27

Több mint 30-an meghaltak! Izrael porig bombázott egy menekülttábort: döbbenetes videó

Izrael csapást mért Rafahban egy menekülttáborra, a támadásban legalább 35 ember meghalt.
2024-05-27 07:06:15

Joe Biden az amerikai West Pont Katonai Akadémia végzõseinek tartott beszédében az orosz elnökrõl és Ukrajnáról is beszélt.
2024-05-26 18:16:14

Joe Biden az amerikai West Pont Katonai Akadémia végzõseinek tartott beszédében az orosz elnökrõl és Ukrajnáról is beszélt.
2024-05-26 18:15:05

Nincs állása? Joe Biden mémkezelõt keres a kampányába

Aktív online jelenléttel nyernék meg a választópolgárokat.
2024-05-26 11:10:09

Hivatalosan véget ért a gyászidõszak a brit királyi családban

II. Erzsébet közel három héttel ezelõtt, a királyi család balmorali birtokán hunyt el. A királynõt szeptember 19-én temették el Londonban, a trónon a legidõsebb fia, III. Károly király követte. Kapcsolódó Meghalt II. Erzsébet brit királynõ Az uralkodó 96 éves volt. A királyi család ma délelõtt egy fiatalkori fotóval emlékezett meg a néhai királynõrõl, egyúttal pedig bejelentették, hogy a gyászidõszaknak hivatalosan is vége. Az õfelsége, Erzsébet királynõ halálát követõ királyi gyász idõszaka véget ért. A királyi család fiókja a továbbiakban is beszámol majd a király, a királyné és a ki...
2022-09-27 11:08:53

Ügyesen kiparkolt a helyérõl, aztán elfelejtette, hogy a kocsijában van fék is - videó

Látványos balesetet hozott össze.
2023-12-11 10:11:24

A Comore-szigeteki vészkapus örökre beírta magát az Afrika-kupa történelmébe - videó

Shaker Alhadhur hol bravúrokat mutatott be, hol pedig elfelejtette, hogy a kapuban áll.
2022-01-25 13:09:23

Megdöbbentõ dolgot árult el II. Erzsébet egyik katonája: már a királynõ halála elõtti napokban erre készültek

II. Erzsébet egyik katonája elmondása szerint a királynõ halála elõtt napokban már a temetésére készültek.
2022-11-07 03:05:44

Megdöbbentõ dolgot árult el II. Erzsébet egyik katonája: már a királynõ halála elõtti napokban erre készültek

II. Erzsébet egyik katonája elmondása szerint a királynõ halála elõtt napokban már a temetésére készültek.
2022-11-07 03:05:48

Megdöbbentõ dolgot árult el II. Erzsébet egyik katonája: már a királynõ halála elõtti napokban erre készültek

II. Erzsébet egyik katonája elmondása szerint a királynõ halála elõtt napokban már a temetésére készültek.
2022-11-07 03:08:18

Ausztráliában a ?II. Erzsébet iránti tiszteletbõl? elhalasztják a népszavazást az államformájukról

Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök II. Erzsébet királynõ halála után adott elsõ nemzetközi interjújában arról beszélt, hogy az elsõ hivatalában nem kezdeményez népszavazást arról, hogy az országa köztársaság legyen-e vagy sem, írja a Sky. Szerinte ez a pillanat inkább arról szól, hogy kifejezik a hálájukat II. Erzsébet Ausztrália, a Nemzetközösség és úgy az egész világ felé nyújtott szolgálataiért. A királynõ halála újraindította a vitákat, miszerint az országnak ausztrál államfõre van szüksége. A királynõ velünk volt a boldog pillanatokban, például a Sydney-i Operaház megnyitóján, de ve...
2022-09-11 13:11:09

II. Erzsébet megvendégelte Joe Bident és a first lady-t

Joe Biden amerikai elnök és a first lady, Jill Biden látogatást tettek II. Erzsébet angol királynõnél, miután részt vettek a G7-es csúcstalálkozón. Ez az elnök elsõ nemzetközi körútja, amióta felavatták.
2021-06-13 22:05:46

II. Erzsébet megvendégelte Joe Bident és a first lady-t

Joe Biden amerikai elnök és a first lady, Jill Biden látogatást tettek II. Erzsébet angol királynõnél, miután részt vettek a G7-es csúcstalálkozón. Ez az elnök elsõ nemzetközi körútja, amióta felavatták.
2021-06-13 22:05:46

Biden egy augusztusban elhunyt képviselõt keresett beszéde közben egy konferencián

Joe Biden amerikai elnök egy felszólalása közben elkezdte a közönségben keresni Jackie Walorski korábbi indianai képviselõnõt, aki azonban augusztusban autóbalesetben meghalt. Biden köszönetet mondott a konferencia szervezõinek, majd megkérdezte: Jackie itt vagy? Hol van Jackie? A republikánus Walorski egyike volt a konferenciát finanszírozó négy kongresszusi szponzornak. A történet még kellemetlenebb annak fényében, hogy Walorski halála után a Fehér Ház közleményt adott ki Biden nevében, amelyben arról írtak, hogy az amerikai elnököt és feleségét, Jillt megdöbbentette és elszomorította a vára...
2022-09-29 11:10:37

Menekülni akart a BMW-s a rendõrök elõl, csak elfelejtette lecserélni a nyári gumikat - videó

Nem tartott sokáig az üldözés.
2021-01-28 10:06:01

Meghalt az Erzsébet téren megkéselt fiú

Meghalt az a 18 éves fiú, akit vasárnap hajnalban késeltek meg az Erzsébet téren. A tragikus hírt az áldozat édesanyja jelentette be a Facebook-oldalán.  Kedves rokonok, ismerõsök, Martin fiam itt hagyott minket ? írta a posztjában, amit a Bors vett észre. Ahogy arról korábban beszámoltunk, két fiatalokból álló társaság találkozott éjszaka a belvárosban. Az áldozat és az elkövetõ összeveszett egy lány miatt, és az egyik fiú elõvett egy pillangókést és életveszélyesen megszúrta vele a másikat. A megszúrt fiú két napig lélegeztetõgépen volt, utána annyit javult az állapota, hogy képes volt önáll...
2023-02-24 15:08:01

II. Erzsébet koporsója megérkezett az edinburgh-i Holyroodhouse-palotába

Vasárnap délelõtt indult útnak a Balmorali kastélyból II. Erzsébet tölgykoporsója, ami a királyi család Instagram-oldala szerint idõközben meg is érkezett Edinburgh-ba a Holyroodhouse-palotába, ahol ma délutánig pihen majd. Kapcsolódó II. Erzsébet királynõ koporsója útnak indult a Balmorali kastélyból Edinburgh városán keresztül érkezik majd Londonba. A palota elõterében ma körmenet alakul, a koporsót a St Giles katedrálisba szállítják, hogy Skócia lakossága leróhassa tiszteletét. A koporsót az Íjászok Királyi Társasága fogja õrizni. A körmeneten, majd az azt követõ istentiszteleten II...
2022-09-12 08:09:15

Mi lesz II. Erzsébet királynõ kutyáival?

Amikor II. Erzsébet királynõ meghalt, nemcsak a családját és egy egész nemzetet hagyott maga mögött, hanem négylábú kedvenceit is. A CNN cikkében emlékeztet, a corgik az évek során a királyi család szimbólumává is váltak valamilyen szinten, és bár a II. Erzsébet halálát követõ forgatókönyvre percre pontosan felkészültek, arról eddig kevés információ volt tudható, hogy mi lesz a kutyákkal. Halálának idején II. Erzsébetnek négy kutyája volt, két corgi, egy keverék és egy cocker spániel, ami január óta tartozott a falkához. De õk hol élnek majd ezek után? A kérdésre a válasz az, hogy egyelõre a k...
2022-09-11 13:11:07

Republican congressman posts video depicting violence against Ocasio-Cortez and Biden

Republican Rep. Paul Gosar posted a photoshopped anime video to his Twitter and Instagram accounts showing him appearing to kill Democratic Rep. Alexandria Ocasio-Cortez and attacking President Joe Biden.
2021-11-09 16:50:39

Elhunyt a világ- és Európa-bajnok koronglövõ, Pongrátzné Vasvári Erzsébet

Súlyos betegség után, életének 69. évében elhunyt Pongrátzné Vasvári Erzsébet világ- és Európa-bajnok koronglövõ, olimpikon, mesteredzõ, a Magyar Sportlövõk Szövetségének (MSSZ) munkatársa. A kiváló lövõ és szakember haláláról az MSSZ adott tájékoztatást. Pongrátzné Vasvári Erzsébetet a Magyar Sportlövõk Szövetsége saját halottjának tekinti. ?? The post Elhunyt a világ- és Európa-bajnok koronglövõ, Pongrátzné Vasvári Erzsébet first appeared on 24.hu.
2022-11-26 18:30:12

Szemfájásra és homályos látásra panaszkodott: 23 benn felejtett kontaktlencsét találtak a szemében ? videó

Egy kaliforniai szemészorvos megdöbbenve fedezte fel, hogy egy fájdalomra és homályosságra panaszkodó páciensének 23 kontaktlencse szorult a szemébe, miután elfelejtette mindennap kivenni õket.
2022-10-15 01:10:49

Szemfájásra és homályos látásra panaszkodott: 23 benn felejtett kontaktlencsét találtak a szemében ? videó

Egy kaliforniai szemészorvos megdöbbenve fedezte fel, hogy egy fájdalomra és homályosságra panaszkodó páciensének 23 kontaktlencse szorult a szemébe, miután elfelejtette mindennap kivenni õket.
2022-10-15 01:12:04

Fülöp herceg halála miatt virágba borult fél London

A palota múlt héten jelentette be, hogy pénteken elhunyt II. Erzsébet királynõ férje, a 99 éves Fülöp herceg. A járványügyi korlátozások miatt a temetését szûk körben rendezhetik csak meg, de az emberek ezrével keresik fel a Buckingham-palotát és környékét, ahol virágcsokrokkal róják le kegyeletüket. Fülöp herceg életérõl itt olvashat részletesen. Kapcsolódó A kazánfûtõként is dolgozó Fülöp herceg narancsosládából került a Buckingham-palotába Párhetes kórházi tartózkodás után, a Windsori kastélyban péntek reggel 99 éves korában meghalt Fülöp herceg ? rá emlékezünk. ...
2021-04-12 09:06:03

Robert Smith egy évtizeddel ezelõtt majdnem eltalálta Erzsébet királynõ halála napját

Zavarba ejtõ interjúrészlet került elõ II. Erzsébet királynõ halálát követõen: ebben a Cure együttes énekese, Robert Smith egy nap híján ?megjövendölte? az uralkodó halálát. A videóinterjú 2012 júliusában készült a németországi Hurricane fesztiválon, ahol a láthatóan vicces kedvében lévõ Smith arról beszél, Angliában kitör a forradalom, mire a riporter emlékezteti rá, hogy a királynõ népszerûbb, mint valaha. Erre Smith elõbb utal rá, hogy nem kedveli a királyi családot, majd ezt mondja: A királynõ szeptember 7-én meghal, és hatalmas felkelés lesz, engem pedig királlyá koronáznak. Ezt igaz, hog...
2022-09-10 21:09:15

Meghalt II. Erzsébet, az Egyesült Királyság uralkodója

A Buckingham-palota az imént jelentette be, hogy a skóciai balmorali kastélyban elhunyt II. Erzsébet, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának és további 14 ország (köztük Kanada, Ausztrália és Új-Zéland) uralkodója. A királynõ 96 éves volt, 1952 óta ült a trónon.
2022-09-09 01:14:53

Biden elnök gondolatban a brit királynõvel van

Erzsébet királynõ egészségügyi állapotáról tájékoztatták ma Joe Biden amerikai elnököt is, aki gondolatban az uralkodóval és a királynõ családjával van - közölte a Fehér Ház.
2022-09-09 01:12:14

Joe Biden egy halott képviselõt keresett a beszéde közben egy konferencián

"Jackie, itt vagy? Hol van Jackie?" - kérdezgette az amerikai elnök a pódiumon.
2022-09-29 09:20:10

Fülöp herceg legjobb fotói az elmúlt hét évtizedbõl

A palota péntek délután jelentette be, hogy II. Erzsébet királynõ férje, Fülöp herceg 99 éves korában elhunyt. Életérõl itt olvashat részletesebben, most pedig mutatunk néhány emlékezetes pillanatot az elmúlt 74 évébõl. Kapcsolódó A kazánfûtõként is dolgozó Fülöp herceg narancsosládából került a Buckingham-palotába Párhetes kórházi tartózkodás után, a Windsori kastélyban péntek reggel 99 éves korában meghalt Fülöp herceg ? rá emlékezünk. The post Fülöp herceg legjobb fotói az elmúlt hét évtizedbõl first appeared on 24.hu.
2021-04-09 16:05:57

Sztárok, akik idén hagytak itt minket

Emlékezés a kultúra 2022-ben meghalt képviselõire.
2022-12-30 15:09:38

Joe Biden amerikai elnök is elbúcsúzott II. Erzsébet királynõtõl: szívszorító levélben idézte fel az elsõ találkozásukat

II. Erzsébet páratlan államfõi képességével és állhatatosságával hozzájárult az Egyesült Királyság és Egyesült Államok közötti szövetség elmélyítéséhez és különlegessé tételéhez ? áll a Fehér Ház közleményében, amelyet II. Erzsébet halálára adott ki Joe Biden amerikai elnök és felesége. A Capitoliumon félárbócra eresztették az amerikai nemzeti lobogót a királynõ iránti tisztelet jeléül.
2022-09-09 07:05:58

Joe Biden amerikai elnök is elbúcsúzott II. Erzsébet királynõtõl: szívszorító levélben idézte fel az elsõ találkozásukat

II. Erzsébet páratlan államfõi képességével és állhatatosságával hozzájárult az Egyesült Királyság és Egyesült Államok közötti szövetség elmélyítéséhez és különlegessé tételéhez ? áll a Fehér Ház közleményében, amelyet II. Erzsébet halálára adott ki Joe Biden amerikai elnök és felesége. A Capitoliumon félárbócra eresztették az amerikai nemzeti lobogót a királynõ iránti tisztelet jeléül.
2022-09-09 07:06:08

Húsz éve halt meg ?Európa legveszélyesebb nõje", legalábbis Hitler szerint

II. Erzsébet királynõ édesanyja hosszú és rendkívül tartalmas életet élt.
2022-03-30 07:34:59

Futótûzként terjed a neten Majka halálhíre... csak épp nem igaz!

Durva kamuhír terjed Majkáról a TikTokon: az egyik felhasználó azt állítja, hogy meghalt a népszerû rapper.
2023-06-08 11:06:06

A királyi család fotóval emlékezett meg a néhai II. Erzsébet születésnapjáról

II. Erzsébet királynõ, III. Károly király édesanyja tavaly szeptemberben hunyt el, uralkodásának 70. évében. A néhai királynõ ma ünnepelte volna 97. születésnapját, az évforduló alkalmából a palota közösségi oldalán emlékezett meg róla a királyi család. Ma, 97. születésnapján emlékezünk meg II. Erzsébet királynõ hihetetlen életérõl és örökségérõl. Amikor õfelsége 1926 áprilisában megszületett, Erzsébet hercegnõ és családja nem sejtették, hogy egyszer királynõ lesz belõle. Nagybátyja, VIII. Eduárd király 1936-os lemondását követõen édesapja lépett a trónra. Amikor VI. György király 1952 február...
2023-04-21 12:11:46

A Dunában sodródó szarvast mentettek ki az Erzsébet hídnál

Dunában sodródott egy szarvas Budapesten, az Erzsébet hídnál. Egy olvasónk videóra is vette a vasárnap kora délután, Döbrentei térnél történt esetet, amelyen jól látható, hogy a vízirendõrök és a katasztrófavédelem munkatársai együttes erõvel igyekeznek kimenteni a bajban lévõ állatot. Megtudtuk, hogy a nem mindennapi mentési akció végül sikerrel zárult, a vízirendõrök sikeresen a partra terelték az állatot, amely végül kikecmergett a folyóból és elszaladt. The post A Dunában sodródó szarvast mentettek ki az Erzsébet hídnál first appeared on 24.hu.
2021-06-14 18:06:30

David Beckham: A királynõ az utolsó napjaiig méltósággal szolgálta hazáját

Nemcsak Victoria Beckham írt búcsúposztot II. Erzsébet királynõ halálára, de így tett férje, David Beckham is, aki csatlakozott a közösségi médiában (is) gyászoló hírességek mellé. Kapcsolódó Victoria Beckham a királynõ haláláról: Ez egy nagyon szomorú nap a világnak Szerinte nem csak a britek gyászolnak. Ahogy azt az exfocista írja, mély szomorúság tört rá uralkodója halála miatt. Beckham megemlíti, a nyári platinajubileumi tiszteletadás óriási szeretetrõl és tiszteletrõl tanúskodott a királynõ felé. Az, hogy mennyire szomorúak vagyunk most, jól mutatja, mit jelentett õ ezeknek az emb...
2022-09-09 07:09:13

Áder: Fülöp herceg személyében Magyarország nagy barátját veszítettük el

Részvéttáviratot küldött Áder János köztársasági elnök II. Erzsébet brit uralkodónak férje, Fülöp herceg halála miatt pénteken. Felség! Nagy szomorúsággal értesültem arról, hogy életének századik esztendejében elhunyt õ királyi fensége Fülöp, Edinburgh hercege. Engedje meg, hogy ezúton fejezzem ki Felségednek a magyar nép õszinte együttérzését. Ezekben a fájdalmas órákban szívbõl osztozunk a királyi család és egész országuk gyászában ? írta Áder János. A köztársasági elnök hozzátette: Fülöp herceg személyében Magyarország nagy barátját veszítettük el, aki közéleti szereplõként és sportemberké...
2021-04-09 18:06:12

Ez igazán fájhatott Harry hercegnek

Kiderült, mikor tudta meg, hogy meghalt a nagymamája, II. Erzsébet.
2022-09-19 20:15:44

Biden's State of the Union speech, annotated and fact checked

? Video: Hits and misses from Biden's speech ? Opinion: Biden nailed it
2022-03-03 03:05:47

András herceg koronavírus-fertõzés miatt kihagyja a királynõ megünneplésére tartott szentmisét

A Sky News írt arról, hogy a II. Erzsébet uralkodásának 70. évére tervezett, pénteki hálaadó istentiszteleten nem tud részt venni a királynõ fia, András yorki herceg. A Szent Pál-székesegyházban tartandó misét koronavírus-fertõzés miatt hagyja ki. A Buckingham-palota szóvivõje úgy fogalmazott, rutintesztet végeztek, így derült ki András fertõzöttsége. A herceg COVID-tesztje pozitív lett, és sajnálattal tudatjuk, nem vesz részt az istentiszteleten. András herceg nem jelent meg a Buckingham-palota erkélyén sem, ahol a királynõ platina jubileumát ünnepelte a család a szintén ünneplõ közönség öröm...
2022-06-02 18:15:21

Karddal szeletelte fel szülinapi tortáját II. Erzsébet

Április végén ünnepelte 95. születésnapját II. Erzsébet királynõ, de a koronavírus-járvány miatt csak mostanában tartanak születésnapi rendezvényeket. Az Eden Project The Big Lunch nevû közösségi eseményén is kapott egy szép tortát, és mivel éppen díszszablya volt a kezében, azzal látott neki felvágni. Errõl került fel videó a brit királyi család YouTube-csatornájára: A cornwalli eseményen Katalin, Cambridge hercegnéje és Kamilla cornwalli hercegné is részt vett. Igyekeztek jó képet vágni a királynõ kardozásához, miközben látható aggodalommal figyelték õt. II. Erzsébet szerencsére nem ragasz...
2021-06-13 08:05:59

Édes tündérnokedlik: Gyurcsány babusgató posztban magyarázta el az Origónak, hogyan jutott haza Szardíniáról

Az Origo és a Bennfentes elfelejtette, hogy léteznek reptéri átszállások.
2021-10-29 17:08:33

Édes tündérnokedlik: Gyurcsány babusgató posztban magyarázta el az Origónak, hogyan jutott haza Szardíniáról

Az Origo és a Bennfentes elfelejtette, hogy léteznek reptéri átszállások.
2021-10-29 17:08:42

A Fehér Ház szerint tervben, hogy képviseltetik magukat III. Károly koronázási ceremóniáján

Noha a napokban több olyan hír is felröppent, hogy Joe Biden és felesége nem fognak elutazni III. Károly május 6-án esedékes koronázási ceremóniájára, most a People-nek egészen más dolgokat mondott a Fehér Ház egyik magasrangú képviselõje. A lap kérdésére azt mondták, az Egyesült Államok képviselteti magát a koronázáson. Hogy ez mit jelent, nem világos, de Biden korábban már hangot adott annak, hogy a brit királyi családdal szoros köteléket szeretne fenntartani II. Erzsébet királynõ halálát követõen is. A Fehér Háztól kiemelték: még mindig tervezés alatt áll, hogy és milyen formában képviselte...
2023-03-04 08:37:39

Joe Biden megérkezett Nagy-Britanniába

Ez az elsõ hivatalos útja.
2021-06-09 22:05:46

Joe Biden megérkezett Nagy-Britanniába

Ez az elsõ hivatalos útja.
2021-06-09 23:06:18

II. Erzsébet királynõ személyesen üzent Joe Bidennek

Szavai megrendültségrõl árulkodnak.
2021-09-11 13:05:54

II. Erzsébet királynõ személyesen üzent Joe Bidennek

Szavai megrendültségrõl árulkodnak.
2021-09-11 13:06:43

Egy fura hagyomány miatt a királyi méhésznek közölnie kell a méhekkel, hogy meghalt a királynõ

A brit királyi család két helyen, a Buckingham-palota kertjében és a Clarence-ház kertjében tart méheket. A rovarokról több mint tizenöt éve a 79 éves John Chapple gondoskodik, akinek II. Erzsébet halála után el kellett végeznie egy ma már különösnek ható, õsi rituálét ? írja a Mirror címû brit lap. Chapple azt mondja, eddig nem tudta, hogy a munkája része, hogy közölnie kell a méhekkel, az uralkodó halálhírét. A szertatás abból áll, hogy a méhész fekete szalaggal köti át a kaptárokat, elmond egy rövid imát, majd minden kaptárba bekopog és azt mondja: A gazdátok meghalt, de ne menjetek el. Az ...
2022-09-11 08:09:18

Videó: II. Erzsébet királynõrõl emlékezett meg elsõ karácsonyi üzenetében III. Károly

Néhány hónapja elhunyt édesanyjáról, II. Erzsébet királynõrõl emlékezett meg vasárnap közvetített, királyként elmondott elsõ karácsonyi üzenetében III. Károly, az Egyesült Királyság és több nemzetközösségi ország uralkodója. A király hangsúlyosan szólt a megélhetési nehézségekkel küszködõkrõl és a háborús övezetekben élõkrõl is.
2022-12-26 12:13:37

Lajos herceg a platinajubileumi záróünnepségen is elemében volt

II. Erzsébet 1952 februárja óta uralkodik az Egyesült Királyságban, azaz pont 70 éve. Emiatt a szigetország ünnepel, a platinajubileum miatt pedig rendezvényeket tartanak egészen vasárnapig. A királyi család legtöbb tagja felbukkant az ünnepségeken, például a fiatal Lajos herceg is, aki nem mindig szórakozott jól. Kapcsolódó Lajos herceg látványos jelét adta, hogy nem tetszenek neki a királynõ tiszteletére felettük elzúgó repülõk Meghan, Harry és András herceg nem lehettek ott. A platinajubileumi záróünnepségen megint ellopta a show-t. Egy parádét nézhetett meg a család több órán keres...
2022-06-07 08:11:21

A demens sz.rházi épp most küldte a halálba a fiamat

A kabuli terrortámadásban meghalt tengerészgyalogos édesanyja szerint Joe Biden és a demokraták felelõsek fia haláláért. Szívszorító interjú.
2021-08-31 17:06:38

Gyászol az Újszínház

Meghalt Liebentritt Erzsébet, az Újszínház fodrászatának vezetõje.
2021-12-01 18:31:51

Különleges fotót posztolt a palota Fülöp hercegrõl és hét dédunokájáról

II. Erzsébet királynõ férje, Fülöp herceg múlthét pénteken hunyt el a 100. születésnapja elõtt két hónappal. A királyi család azóta minden nap egy régi fotóval emlékezik meg róla. Kapcsolódó A kazánfûtõként is dolgozó Fülöp herceg narancsosládából került a Buckingham-palotába Párhetes kórházi tartózkodás után, a Windsori kastélyban péntek reggel 99 éves korában meghalt Fülöp herceg ? rá emlékezünk. Szerda délután egy eddig nem látott családi fotó került elõ, amit még 2018-ban Katalin hercegné készített a királynõrõl és férjérõl hét dédunokájuk társaságában   A...
2021-04-14 22:06:08


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   slash   •   ors   •   dubaj   •   wmn   •   marka   •   elmar wepper   •   fold napja 2024   •   pain hustlers   •   talpra magyarok   •   ingyenhirdetes   •   f1 mexico   •   tatar gyorgy   •   diosgyor   •   pepper x   •   marina city   •   stat   •   natcon   •   akgggarmi   •   al ain   •   superapro   •   haarp   •   mobile   •   netapro   •   aaa   •   omegle   •   reacher   •   bableves   •   dior   •   invincible   •   danka   •   komarom   •   firmcenter   •   botswana   •   fdvjgwy   •   kek pelikan   •   oraallitas   •   tornanadaska   •   vsquare   •   aprilis 4   •   ingatlan   •   travis kelce   •   budapest   •   eiffel   •   térkép   •   energiaital   •   spinoza haz   •   francia salata  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   joe biden elfelejtette hogy ii erzsebet meghalt video   •   nagyon jo hir erkezett a repteri utfelujitasokrol erre szamithatnak mostantol az utazok   •   hogy mi ujsag a kiscsibeknel kiderult hogy jatekosabbak a himek mint a nostenyek 2   •   6735s   •   parizsi latvanyossagok 27   •   letori tobb mint 400 termeke arat a spar   •   india responds to trudeaus ill informed remarks   •   kozel szaz kulfoldrol lopott jarmuvet foglalt le a rendorseg egy nemzetkozi akcioban   •   panel ablakcsere dunakeszi ablakos altal 10   •   tobb mint szaz eloadoval startol a fiatalok egyik kedvenc fesztivalja   •   trash   •   amerikai szankciokat kaphatnak a nyakukba a kinai bankok ha tovabb tamogatjak az oroszokat   •   two helicopters crash during training in malaysia   •   torok gabor a szajer ugyrol ez hatalmas csapas a fidesznek   •   kozel 12 milliard forintot vesznek ki a gazdasagvedelmi alapbol harom sportcsarnok epitesere 2   •   tavasszal jon a wellhello uj lemeze   •   jeges sok ut es a hofuvasok miatt meg rosszabb lesz   •   benjamin netanjahu fojthatja meg joe bident   •   az lg iphone okat fog arulni a sajat boltjaiban   •   physicists say they may have found a powerful glitch in the universe   •   arveresre bocsatotta ray ban napszemuveget magyar peter oruletes gyorsasaggal megy a licit   •   kristen stewartra ra sem lehet ismerni diana hercegnokent   •   ms3   •   banc   •   akar milliokat is kifizetnek a gyujtok a ritka videojatekokert   •   belefer e a dietankba a bor tompa imre ezt is elarulja borperc video   •   teljes zarlat magyarorszagon on mit tesz mindenki rohan vasarolni hova teszik a kisiskolasokat lassuk mit gondol a tobbseg a helyzetrol   •   floods unite brazilians in solidarity despite political rift   •   jachtparkolot festett a kulugyminiszterium ele egy fiatalkoru momentumos elszamoltatnak a gyamugyesekkel   •   jelentosen megnott az antiszemitizmus a vilagban 2   •   tobbszor is havazni fog a jovo heten   •   ebren volt a paciens amikor a robot eltavolitotta a daganatot a testebol   •   amikor szembejon a kamion 2   •   a bertamogatasok 98 szazalekat mar kifizettek a kormanyhivatalok   •   https hvg hu rss gazdasag   •   leteszteltuk a meret az orosz fapados aldit   •   nagyon bejott az apple nek az elmult idoszak   •   adidashaszne1ltcipel   •   15 ezer forintos otthonapolasi tamogatast vezetnenek be a dk s polgarmesterek a keruleteikben 2   •   trump hivei betortek a capitoliumba az elnokvalasztas eredmenyet hitelesito ules kozben 8   •   haztartasi gep szerviz 1170   •   marketing akciobotok es szabalyozas berobbant a mesterseges intelligencia a bankokba   •   ablakbazár   •   okf vezeto a lelegeztetett betegek tobb mint 80 szazaleka meghal   •   fideszes politikust vadol egy volt fidelitasos szexualis bantalmazassal 2   •   a ketsegbeeses hozta ki az oruletes bravurt a kapusbol   •   jol meglepte azahriah a sziget kozonseget   •   amerikaban leinformalhato munkak 49   •   what its like cooped up in hotel quarantine   •   diadalmenetek a javabol