Áremelés a Diginél: van, ami 109 százalékkal drágul

Nem lesz olcsó mulatság szerelõt hívni a Digi ügyfeleként: a havidíjak jelentõs emelkedése után a kiszállási díjon, valamint az óradíjon is óriásit emel a 4iG tulajdonában lévõ cég.
2024-05-29 20:10:24

Jelentõs áremelés jön a Diginél

A havidíjak jelentõs megemelése után a kiszállási díjon, valamint az óradíjon is emel a 4iG tulajdonában lévõ Digi, írja a Media1. A cég egyik ügyfelének kiküldött tájékoztatás szerint július 6-ától 11500 forintos kiszállási díjat kell fizetnie az ügyfeleknek, ami 6 ezer forinttal haladja meg az eddig érvényben lévõ 5500 forintos díjat. Ez azt jelenti, hogy több mint duplájára, az eddigi összeg 209 százalékára nõ annak költsége, ha ki kell hívni a szerelõt a helyszínre. A rezsi és a munkaóradíj mértéke 7 ezer forint lesz óránként, ami 2 ezer forintos emelést jelent az eddigi 5 ezer forintról. ...
2024-05-29 15:07:28

Brutális áremelést jelentett be a DIGI: erre készülhetnek az ügyfelek

A havidíjak drasztikus emelkedése után a kiszállási díjon, illetve az óradíjon is óriásit emel a DIGI.
2024-05-29 15:06:16

Brutális áremelést jelentett be a DIGI: erre készülhetnek az ügyfelek

A havidíjak drasztikus emelkedése után a kiszállási díjon, illetve az óradíjon is óriásit emel a DIGI.
2024-05-29 15:06:10

Áremelés a Diginél: Van, ami 109 százalékkal drágul

Nem lesz olcsó mulatság szerelõt hívni a Digi ügyfeleként: a havidíjak jelentõs emelkedése után a kiszállási díjon, valamint az óradíjon is óriásit emel a 4iG tulajdonában lévõ cég.
2024-05-29 14:11:53

Áremelés a Diginél: Van, ami 109 százalékkal drágul

Nem lesz olcsó mulatság szerelõt hívni a Digi ügyfeleként: a havidíjak jelentõs emelkedése után a kiszállási díjon, valamint az óradíjon is óriásit emel a 4iG tulajdonában lévõ cég.
2024-05-29 14:11:24

Íme, az elektromos csodatraktor: látványos videó mutatja be, mire képes

Az elektromos traktorok piaca még kicsi. A Seederal nevû francia start-up cég most forradalmasítani szeretné a kínálatot. Kifejlesztettek egy prototípust, amely forradalmasíthatja a mezõgazdasági gépek palettáját.
2024-05-29 13:06:17

Íme, az elektromos csodatraktor: látványos videó mutatja be, mire képes

Az elektromos traktorok piaca még kicsi. A Seederal nevû francia start-up cég most forradalmasítani szeretné a kínálatot. Kifejlesztettek egy prototípust, amely forradalmasíthatja a mezõgazdasági gépek palettáját.
2024-05-29 13:05:54

Jó hírt kaptak az Angliában dolgozó magyarok

A font sterling többhavi csúcs közelében maradt az euróval, és új kéthavi csúcsot ért el a dollárral szemben, mivel a Bank of England kamatcsökkentési várakozásainak eltolódása és a befektetõk növekvõ kockázati étvágya erõsítette a brit valutát, miközben a piacok figyelik a globális inflációs adatokat. 
2024-05-28 14:07:58

A rejtõzködõ milliárdos, Teszári Zoltán cége vásárolta meg a Telekom Romaniát

A Digi révén ismertté vált nagyváradi magyar vállalkozó híres arról, hogy sem magát, sem a családját nem engedi lefotózni.
2024-05-28 06:08:18

Rossz hírt kaptak a GTA 5 rajongói

Fontos változás közeleg: hamarosan kikerül egy népszerû elõfizetési csomag katalógusából a Grand Theft Auto V, valamint számos másik népszerû cím.
2024-05-27 17:11:59

Rossz hírt kaptak a GTA 5 rajongói

Fontos változás közeleg: hamarosan kikerül egy népszerû elõfizetési csomag katalógusából a Grand Theft Auto V, valamint számos másik népszerû cím.
2024-05-27 17:11:22

Szenzációs hírt kaptak a magyar teniszezõk a Roland Garroson

Fucsovics Márton is megszólalt, miután Jannik Sinner edzõje tanácsokat adott neki.
2024-05-24 20:09:20

Sorra kapták el a rendõrök a szabálytalan teherautó- és buszsofõröket a hazai utakon

Rengeteg jogsértést hozott a razzia.
2024-05-22 14:10:07

A kormány bejelentette: megkezdõdtek a kifizetések

Jó hírt kaptak a napelemesek.
2024-05-22 11:10:44

A kormány bejelentette: megkezdõdtek a kifizetések

Jó hírt kaptak a napelemesek.
2024-05-22 11:07:16

Jó hírt kaptak az utósok, érdemes résen lenni pünkösdhétfõn

Figyelni kell majd annak, aki volán mögé ülne.
2024-05-18 11:11:20

Lezárult a Dig tulajdonosváltása

A 4iG Nyrt. 100 százalékos tulajdonába került a DIGI Távközlési Szolgáltató Kft.
2022-01-03 16:09:34

Jó hírt kaptak az idõsek a nyugdíjról

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivõ jó hírt osztott meg az idõsekkel saját közösségi oldalán.
2022-06-12 22:11:21

Vége a DIGI mobilnak, mutatjuk, mi a teendõ

A DIGIMobil és DIGINet Aktív 50 ügyfelei is a csaknem országos lefedettségû Vodafone hálózatot használják 2023. június 1-tõl. Bár a sim-kártyákat nem kell lecserélni, lesz teendõje az ügyfeleknek - derül ki a cég közleményébõl.
2023-05-31 15:09:59

Árat emel a DIGI Távközlési Kft

Május 1-jével a DIGI Távközlési Kft. is emeli szolgáltatásának árait ? írja a HWSW.
2023-04-01 22:07:32

A DIGI Sport beszünteti adását - Új csatornák jönnek

Múlt héten számoltunk be arról, hogy a csakfoci.hu információi szerint július 1-tõl megszûnik a DIGI Sport három tévécsatornája. Most megérkezett a hivatalos sajtóközlemény, amibõl kiderült, hogy megújul és exkluzív sport- és filmtartalommal bõvül a DIGI mûsorkínálata.
2022-06-27 16:14:43

Bõvítik a családtámogatásokat

A kormány azt tervezi, hogy kibõvítik a családtámogatási rendszert, de konkrétumokról egyelõre nem beszélt Orbán, csak annyit mondott, hogy vannak konkrét elképzelései. The post Bõvítik a családtámogatásokat first appeared on 24.hu.
2022-04-06 15:16:43

Országos szinten akadoznak a Digi szolgáltatásai

Probléma lépett fel szombat délután a Digi szolgáltatásában, írja a hvg.hu. A lap a Digi Facebook-oldalán szúrta ki, hogy százával érkeznek a hozzászólások a panaszokról, a DownDetector státuszfigyelõ oldalra pedig ezrével a hibajelzések. Szombaton délután 2 óra körül történhetett valami, amely miatt sok elõfizetõnél elérhetetlen a vállalat internetszolgáltatása, illetve tévéadás sincs. Az egyelõre tisztázatlan, hogy mi okozza a fennakadást, ami a jelek szerint országos szintû. A cikk megjelenésének idõpontjában a Digi weboldala sem érhetõ el, a szolgáltató pedig mostanáig nem reagált közössé...
2021-07-17 16:06:08

Lecsapott a vihar Komárom-Esztergom megyében, nem elérhetõek a DIGI szolgáltatásai Oroszlányban: ez közölte a cég

Optikai gerinchálózatot rongált meg a viharos szél Komárom-Esztergom megyében, emiatt Oroszlányban nem elérhetõek a DIGI szolgáltatásai - közölte a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. vasárnap.
2022-01-31 10:06:32

Központi hiba volt a Diginél, több helyen használhatatlan volt az internet [frissítve]

Budapest mellett több más városból is jeleztek interneteléréssel kapcsolatos hibákat a Digi felhasználói csütörtök délelõtt. [Frissítés: a probléma a Digi újabb közlése szerint elhárult.]
2021-10-28 16:07:47

Már idén nyáron bekebelezhetik Jászai Gellérték a Digit

A felek a felvásárlást 2021. szeptemberéig kívánják végrehajtani a DIGI Kft. és a leányvállalatok átvilágítását, a végleges adásvételi szerzõdés aláírását és a szükséges hatósági eljárásokat követõen ? áll a Digi azok közleményében, amelyet azt követõen adtak ki, hogy tegnap kiderült, a Jászai Gellért elnök-vezérigazgató által vezetett 4iG elõzetes megállapodást kötött a DIGI Csoport magyar érdekeltségeinek a megvásárlásáról. Ezzel a 4iG tulajdonába kerülhet a DIGI Távközlési Szolgáltató Kft. és leányvállalatai, az Invitel Zrt. és az I TV Zrt. A DIGI Kft. országszerte több mint 1,1 millió elõ...
2021-03-30 10:06:03

Rekordbírságot kapott a Robinhood, jelentõs veszteségeket szenvedtek el az ügyfelei

Többek között hamis vagy félrevezetõ információkat kaptak a cégtõl.
2021-06-30 18:05:58

Egy hét múlva megszûnik a DIGI Sport három tévécsatornája

Július 1-tõl megszûnik a DIGI Sport három tévécsatornája - írja a csakfoci.hu. A 4iG tulajdonában lévõ DIGI cégcsoport adásai 13 éves mûködés után állhatnak le.
2022-06-24 10:10:50

Megemeli az árait a DIGI - Felforgatja a távközlési piacot?

Idén januárban a 4iG megszerezte a DIGI-t, most pedig úgy tûnik, hogy elkezdõdött a DIGI újrapozícionálása, júliustól ugyanis számtalan szolgáltatásánál árat emel a cég. Ezzel folytatódik a hazai távközlési szektor átalakulása, amiben az ár helyett/mellett egyre inkább a szolgáltatási minõség irányába tolódhat el a verseny. A lépésnek elsõ ránézésre örülhetnek a 4iG részvényesei, de akár a Magyar Telekoméi is.
2022-05-17 10:09:24

Hivatalos, három sportcsatorna is megszûnik idehaza, de lesz két új is

A DIGI Magyarország hivatalos közleménye úgy fogalmaz: megújul az exkluzív sporttartalmuk.
2022-06-27 16:20:17

A DIGI-nek mint diszkontbrandnek vége? Interjú Király Istvánnal

Júliustól árat emel a DIGI, amire 2016 óta nem volt példa, annak ellenére, hogy azóta sok minden megváltozott a világban, többek között a bérek és az energiaárak is jelentõsen emelkedtek, ezek önmagukban jóval nagyobb áremelést indokolnának, mint az átlagosan 12 százalékos emelés, amit végrehajtanak, mondta el a Portfolio-nak Király István, aki április közepe óta a DIGI csoport ügyvezetõ igazgatója, július 1-tõl pedig az Antenna Hungária irányítását veszi át. A 4iG távközlési portfóliójának leendõ vezetõjével a távközlési szuperholding víziójáról, a hazai versenyhelyzetrõl, a régiós terjeszked...
2022-05-23 17:15:54

Akadoznak a közmédia csatornái a DIGI-nél

Akadozik a közmédia csatornáinak elérése a DIGI hálózatán ? közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap (MTVA) szerda kora délután az MTI-vel. Mint írták, szerda délelõtt több hallgatójuk és nézõjük jelezte, hogy nem elérhetõk a közmédia csatornái. A probléma a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. mûholdas szolgáltatását érinti, ezért bizonyos csatornák, köztük a közmédia több adója sem elérhetõ. Megnyugtatásul hozzátették, hogy a szolgáltató jelezte, szakemberei már dolgoznak a hiba elhárításán. A probléma az internetes mûsorszórást nem érinti, a médiaklikken most is zavartalanul...
2022-05-11 16:16:09

Több magyar városban átmenetileg nem lesz internet és kábeltévé az egyik szolgáltatónál

Átmenetileg lérhetetlen lesz a DIGI internet- és kábeltévé szolgáltatása több településen is a következõ napokban, a fõváros is érintett ? írja a szolgáltató weboldalán szereplõ információkra hivatkozva az Index.
2023-09-04 06:46:40

Értékesíti a Digi mobilinfrastruktúráját a 4iG

A 4iG csoport távközlési portfólióját tulajdonló Antenna Hungária Zrt. adás-vételi megállapodást kötött a Pro-M Zrt.-vel a DIGI Magyarország mobilinfrastruktúrájának értékesítésérõl ? tette közzé a Budapest Értéktõzsde oldalán a 4iG.
2023-06-30 16:09:41

Záporoztak a bejelentések: önnél mûködnek a Vodafone és a Digi szolgáltatásai?

Egész Magyarországon akadozik a Vodafone és a Digi szolgáltatása. Az is kiderült a DownDetektor segítségével, hogy több hibajelentés érkezett a vezetékes internettel és a mobilinternettel kapcsolatos problémák miatt.
2024-04-30 16:06:22

Záporoztak a bejelentések: önnél mûködnek a Vodafone és a Digi szolgáltatásai?

Egész Magyarországon akadozik a Vodafone és a Digi szolgáltatása. Az is kiderült a DownDetektor segítségével, hogy több hibajelentés érkezett a vezetékes internettel és a mobilinternettel kapcsolatos problémák miatt.
2024-04-30 16:06:05

Már a DIGI-nél is nézhetõk a TV2 Play Prémium tartalmai

Január 16-tól a DIGI (és vele az Invitel) elõfizetõi számára a TV2 Csoport lineáris csatornái mellett már a TV2 Play Prémium szolgáltatás is elérhetõvé vált, hozzáférést biztosítva számos, csak ezen a platformon elérhetõ tartalomhoz, írja a TV2 közleménye. Az errõl szóló megállapodás még tavaly nyáron született, ám mostanra már az elõfizetõk is láthatják annak eredményét. A TV2 Play Prémium azoknak vált elérhetõvé, akik a DIGI meghatározott tévécsomagjának elõfizetõi. A TV2 Play Prémium platformon elõfizetésenként egyszerre két stream nézhetõ korlátlan számú eszközön. Bizonyos televíziós csato...
2023-01-18 11:19:05

Megtudtuk, biztosítanak-e még díjmentességet a magyarországi szolgáltatók az ukrajnai menekülteknek

A Vodafone, a Telekom, a Yettel, valamint a DIGI is válaszolt.
2024-03-14 16:10:31

Megtudtuk, biztosítanak-e még díjmentességet a magyarországi szolgáltatók az ukrajnai menekülteknek

A Vodafone, a Telekom, a Yettel, valamint a DIGI is válaszolt.
2024-03-14 16:07:43

Itt a bejelentés: árat emel a Digi-csoport

Emeli vezetékes és mûholdas szolgáltatásainak listaárát a Digi-csoport januárban; az áremelés a hûségidõs szerzõdéssel rendelkezõ ügyfeleket nem érinti, és a szolgáltató új kedvezménylehetõségeket is biztosít - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2022-11-11 13:05:46

Itt a bejelentés: árat emel a Digi-csoport

Emeli vezetékes és mûholdas szolgáltatásainak listaárát a Digi-csoport januárban; az áremelés a hûségidõs szerzõdéssel rendelkezõ ügyfeleket nem érinti, és a szolgáltató új kedvezménylehetõségeket is biztosít - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2022-11-11 13:05:53

Itt a bejelentés: árat emel a Digi-csoport

Emeli vezetékes és mûholdas szolgáltatásainak listaárát a Digi-csoport januárban; az áremelés a hûségidõs szerzõdéssel rendelkezõ ügyfeleket nem érinti, és a szolgáltató új kedvezménylehetõségeket is biztosít - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2022-11-11 13:07:01

Nemzetstratégiai jelentõségûnek minõsítette a kormány a Digi felvásárlását

A kormány nemzetstratégiai jelentõségûnek minõsítette a Digi 4iG általi felvásárlását, az indoklás szerint többek között Magyarország telekommunikációs ellátásbiztonságának biztosítása érdekében volt szükséges a lépés.
2021-12-22 15:06:47

Jászai Gellért cégéhez került a DIGI, több mint 200 milliárd forint volt az ára

A 4iG Nyrt. 100 százalékos tulajdonába került a DIGI Távközlési Szolgáltató Kft., és három leányvállalata, miután hétfõn lezajlott a tavaly márciusban bejelentett tranzakció pénzügyi zárása ? közölte a 4iG az MTI-vel. A tranzakció értéke 625 millió euró, amely az elmúlt évek egyik legnagyobb magyarországi vállalatfelvásárlása. A közlemény szerint a tulajdonosváltással távoznak a társaság menedzsmentjébõl és felügyelõbizottságaiból a RCS & RDS médiakonszern vezetõi. A tranzakció pénzügyi zárását követõen a DIGI és leányvállalatai ? az Invitel Zrt., a DIGI Infrastruktúra Zrt., és az i-TV Zr...
2022-01-03 18:07:32

Jó hírt kaptak a várandós anyák

Az oltás mRNS-alapú? Nem kell szövõdményektõl tartani.
2022-01-18 18:06:12

Jó hírt kaptak a várandós anyák

Az oltás mRNS-alapú? Nem kell szövõdményektõl tartani.
2022-01-18 18:07:21

Új lehetõséget kapnak a Vodafone-ügyfelek - sokan várhattak erre

A Magyar Telekom és a Digi után a Vodafone Magyarország lakossági ügyfelei számára is elérhetõvé vált a WiFi-alapú hanghívás funkció, mellyel a lokális hálózatok révén a hanghívásoknál is felszámolhatók a mobilhálózatok vakfoltjai, illetve tehermentesíthetõ a mobilos infrastruktúra - írja a hwsw.
2023-10-05 11:42:26

Fontos változás a Revoultnál, rengeteg ügyfelet érint

Emailben kaptak ma értesítést a Revolut ügyfelei arról, hogy a cég megemeli a pénzváltásra vonatkozó méltányos használati díjat egy adott limit felett.
2023-10-16 19:06:40

Nagy változás jön a DIGIMobilnál, mutatjuk a részleteket

A 4iG racionalizálja mobilhálózati portfólióját, ezért értékesítési céllal külön vállalatba szervezi a DIGI mobilhálózati infrastruktúráját ? derül ki a cég közleményébõl. A változtatás idén június elsejétõl lép életbe, melynek értelmében a DIGIMobil a Vodafone Magyarország belföldi mobilhálózatán mûködik tovább. Ezt követõen a DIGIMobil ügyfelei országos lefedettséggel használhatják készülékeiket. A DIGI Magyarország 2023. április 13-tól lezárta az elõfizetések értékesítését. A változás a forgalmi díjakat nem érinti ? az elõfizetõi díjcsomagjaikban foglalt perceken túl ?, a DIGI 2023 végéig g...
2023-04-13 11:09:35

A Vodafone és a Telekom is jóváírja az Izraelben tartózkodó ügyfelei roamingdíját

A Magyar Telekom, illetve a 4iG csoporthoz tartozó Vodafone Magyarország és a DIGI bejelentették, hogy nem számítanak fel roaming díjat Izraelben tartózkodó lakossági, vállalati és feltöltõkártyás ügyfeleiknek ? derül ki a cégek hivatalos közleményébõl. Ennek értelmében az alapdíjas hanghívásokat, SMS-eket, MMS-eket és a mobilinternet-forgalmat teljes mértékben, összeghatár nélkül jóváírják. A lépés célja, hogy a kint tartózkodó ügyfelek kapcsolatban tudjanak maradni a hozzátartozóikkal, a segítõkkel, a segélyszervezetekkel és az intézményekkel. A díjmentes roaming visszamenõleg is érvényes mi...
2023-10-10 14:15:24

Akadozott a Digi szolgáltatása, de még lassú lehet a net

Országszerte több városból jelezték csütörtök délelõtt a Digi ügyfelei, hogy interneteléréssel kapcsolatos problémáik vannak. A cég fél 12-kor reagált a panaszokra Facebook oldalán, miszerint központi probléma lépett fel, amiatt tapasztalhatnak egyes ügyfelek lassulást. Fél egykor a cég tájékoztatása szerint sikerült javítani a sebességproblémát. Amennyiben valaki még mindig tapasztalja a lassulást, indítsa újra a kihelyezett eszközt, vagy a használt saját routert ? ajánlja a Digi. Ha ezután sem oldódik meg a probléma, érdemes lehet hibabejelentést küldeni. Dömös Zsuzsanna további cikk...
2021-10-28 14:06:30

Így akarták lerántani kollégánkat OTP-s bankkártyájával - vigyázzon mindenki, visszatértek a csalók!

Tavaly év végén szaporodtak el az OTP nevében - és természetesen nem az OTP által - küldött csaló sms-ek, melyeket a bank ügyfelei - és néha azok is, akiknek nincs is náluk számlája - kaptak.
2023-03-22 11:05:50

Így akarták lerántani kollégánkat OTP-s bankkártyájával - vigyázzon mindenki, visszatértek a csalók!

Tavaly év végén szaporodtak el az OTP nevében - és természetesen nem az OTP által - küldött csaló sms-ek, melyeket a bank ügyfelei - és néha azok is, akiknek nincs is náluk számlája - kaptak.
2023-03-22 11:06:35

Ukrajnai háború: az OTP ügyfelei több mint félmilliárd forintot utaltak át jótékonysági számlákra

Az OTP ügyfelei 2022. február 24. óta 48,6 millió hrivnyát utaltak át jótékonysági számlákra, közölte a bank.
2022-03-18 09:30:38

Az MVM nevével visszaélve zsebelik ki áldozataikat a csalók

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei az utóbbi idõszakban ismét adathalász csalók által küldött hamis számlaértesítõket kaptak - hívta fel a figyelmet az állami energiacég az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
2023-03-24 16:14:36

Újabb streamingszolgáltatás jár ingyen a DIGI csomagokhoz

A DIGI (beleértve az Invitelt is) elõfizetõi számára a TV2 Csoport összes lineáris csatornája mellett január 16-tól már a TV2 Play Prémium szolgáltatás is elérhetõvé vált a 2022. júniusban megkötött megállapodásnak köszönhetõen, hozzáférést biztosítva számos, csak ezen a platformon elérhetõ tartalomhoz ? derül ki a TV2 közleményébõl.
2023-01-18 11:13:28

Újabb streamingszolgáltatás jár ingyen a DIGI csomagokhoz

A DIGI (beleértve az Invitelt is) elõfizetõi számára a TV2 Csoport összes lineáris csatornája mellett január 16-tól már a TV2 Play Prémium szolgáltatás is elérhetõvé vált a 2022. júniusban megkötött megállapodásnak köszönhetõen, hozzáférést biztosítva számos, csak ezen a platformon elérhetõ tartalomhoz ? derül ki a TV2 közleményébõl.
2023-01-18 11:07:53

Újabb streamingszolgáltatás jár ingyen a DIGI csomagokhoz

A DIGI (beleértve az Invitelt is) elõfizetõi számára a TV2 Csoport összes lineáris csatornája mellett január 16-tól már a TV2 Play Prémium szolgáltatás is elérhetõvé vált a 2022. júniusban megkötött megállapodásnak köszönhetõen, hozzáférést biztosítva számos, csak ezen a platformon elérhetõ tartalomhoz ? derül ki a TV2 közleményébõl.
2023-01-18 11:10:44

Csillagászati összeget fordít a kormány a nyugdíjakra

Jó hírt kaptak a szépkorúak.
2023-05-23 19:10:20

Jászai Gellérték bejelentették: megveszik a DIGI-t

Elõzetes megállapodást kötött a 4iG Nyrt. a román RCS & RDS konzorcium tulajdonában lévõ DIGI Csoport magyar érdekeltségeinek a megvásárlásáról ? írja a 4iG közleményében. Ezzel a 4iG tulajdonába kerülhet a DIGI Távközlési Szolgáltató Kft. és leányvállalatai, az Invitel Zrt. és az I TV Zrt. Mint írták, a DIGI az egyik vezetõ távközlési szolgáltató Magyarországon, amelynek megszerzése jól illeszkedne a 4iG telekommunikációs piacon bejelentett növekedési terveibe, illetve az Antenna Hungáriával tervezett nemzeti távközlési platform létrehozásába. A Budapesti és a Bukaresti Értéktõzsde honla...
2021-03-29 19:06:56

Árat emel a DIGI januártól

A DIGI, valamint a társaságba olvadó Invitel 2023 január 1-tõl módosítja vezetékes és mûholdas szolgáltatásainak listaárát, az áremelés a hûségidõs szerzõdéssel rendelkezõ ügyfeleket nem érinti. A DIGI csoport az árváltozás mérséklésére megújult elektronikus számlacsomagot (e-Pack) és új hûségprogramot indít, amivel a mûholdas, a két vagy három vezetékes szolgáltatásra elõfizetõ ügyfelek akár változatlan áron juthatnak majd a szolgáltatásokhoz 2023 januárja után is, míg a kizárólag vezetékes internet, vagy csak mûholdas szolgáltatást igénybe vevõk 1000 forinttal mérsékelhetik a díjemelést, olv...
2022-11-11 12:06:26

Változás lehet az olasz Eb-keretben; jó hírt kaptak a spanyolok

Pellegrini megsérült, bizonytalanná vált a játéka.
2021-06-10 15:06:03

Változás lehet az olasz Eb-keretben; jó hírt kaptak a spanyolok

Pellegrini megsérült, bizonytalanná vált a játéka.
2021-06-10 15:06:44


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   pain hustlers   •   www   •   ors   •   dubaj   •   stat   •   slash   •   marka   •   wmn   •   ingyenhirdetes   •   fold napja 2024   •   omegle   •   diosgyor   •   haarp   •   mobile   •   marina city   •   talpra magyarok   •   aaa   •   danka   •   tatar gyorgy   •   netapro   •   schumann peter   •   aprilis 4   •   komarom   •   vsquare   •   milorad dodik   •   kun anna   •   f1 mexico   •   superapro   •   eric roberts   •   reacher   •   mezo misi   •   spinoza haz   •   al ain   •   elmar wepper   •   tornanadaska   •   gran turismo   •   babits mihaly   •   fdvjgwy   •   ninja   •   oraallitas   •   bogdan adam   •   aprilis 24   •   dortmund   •   andrzej duda   •   natcon   •   husveti babonak   •   budapest   •   térkép  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   jo hirt kaptak a digi ugyfelei uj csatornakkal bovitik a kinalatot   •   schmidt maria az ertelmiseg proxy haboruja   •   penteki friss hirek forgalom idojaras reggeli pakk 17   •   unesco member states set to give green light to us return   •   orban viktor mar 2020 ban egy europai konfliktustol tartott   •   portalainkon   •   vettel idei csapattarsa komolyan ketelkedett sajat kepessegeiben 3   •   moneycashbar   •   un rights body to raise missing dubai princess with uae   •   big sean and sarah michelle gellar separated at birth the rams jumbotron seems to think so   •   ujabb magyar siker a szabadfogasu ligeti daniel mar az otodik olimpiai kvotas birkozo 2   •   nem lesznek nezok a kezilabda vilagabjnoksagon   •   hamarosan bucsuzhatnak a konnektoros hibridek a zold rendszamtol 4   •   ablakszigetelés   •   piadzr   •   friedman ousting netanyahu is bidenism coming to israel   •   vietnam sentences real estate tycoon truong my lan to death in its largest ever fraud case   •   postakocsi   •   allergiamentes   •   people buried under collapsed luxury high rise in nigeria call for help   •   inak   •   14 ev alatt 30 milliard forintot koltott a kormany kulfoldi ingatlanokra 2   •   üzllet   •   us hopes richardsons myanmar mission can produce results   •   vedoracsok   •   behordcsigacsigaleva lkatrsz   •   hazkutatast tartanak navalnijnal es munkatarsainal most eppen a jarvanyszabalyok megsertese miatt   •   fenyegetesekrol beszelt a tv2 re visszatero gyozike   •   lady gaga is beugrott az olimpiara   •   medencetakar   •   fürdõszoba.wc   •   2015.05.29   •   filmekleta   •   kis grofo kiakadt csalok elnek vissza a nevevel   •   tavozott a tankeruleti igazgato aki kivett egy roma gyerekeket oktato iskolat a tamogatasi programbol   •   doktor   •   socialoutbreak   •   sikerptogram   •   rossi szerint a valogatott sikerebol is erot merithet a bl ben a fradi   •   átadó   •   itt a megoldas veget erhet minden kutyas remalma mutatjuk video 2   •   ruhaprba   •   faelgázosító   •   hazatertek kanadabol es karantenba kerultek a kolcsonadott pandak   •   50 milliard forint vakcinara   •   fegyvereket es helyreallitasi penzt igert kijevnek a brit kulugyminiszter   •   munkásszállás   •   ejjellato kemkamera 4   •   ignishez   •   more has to be done to tackle racism gerrard not surprised by kamara booing