Szaktanár a töriérettségi első részéről: A források jól használhatók voltak, de akadt néhány nehezen értelmezhető kérdés

A pedagógus szerint a korábbi évek gyakorlatához képest valamivel könnyebb volt az idei középszintű érettségi első része.
2024-05-08 11:14:12

2024-05-08 11:13:44

Csúnya számok érkeztek a prémium állampapírról

Ismét csökkenésnek indult a lakossági állampapírok értékesítése: múlt héten valamivel több mint 50 milliárd forintnyi állampapírt vettek a magyarok, ezúttal is a Fix Magyar Állampapírból fogyott a legtöbb. Mindeközben a PMÁP idei eddigi leggyengébb értékesítési adatait produkálta.
2024-05-06 20:07:42

Fékezés is látszik, de erős számok jöttek a kínai gazdaságból

A kínai szolgáltatási szektor bővülése a költségek emelkedése ellenére is folytatódott, de már lassult az előző hónaphoz képest. Az új megrendelések növekedésének felgyorsulása és a vállalatok javuló üzleti hangulata a gazdaság tartós fellendülését jelezheti.
2024-05-06 09:06:55

Ötből négy magyar szerint rossz a gazdasági helyzet, és az ország rossz irányba halad

Az Ipsos havi mérése szerint csak a peruiak borúlátóbbak nálunk.
2024-05-05 12:08:53

Ötből négy magyar szerint rossz a gazdasági helyzet, és az ország rossz irányba halad

Az Ipsos havi mérése szerint csak a peruiak borúlátóbbak nálunk.
2024-05-05 11:18:06

Ötből négy magyar szerint rossz a gazdasági helyzet, és az ország rossz irányba halad

Az Ipsos havi mérése szerint csak a peruiak borúlátóbbak nálunk.
2024-05-05 11:17:29

Ezek voltak az elmúlt évek legnagyobb érettségi botrányai: szivárogtatás miatt mindenkivel újraíratták

Az elmúlt évtizedekben számos botrány tört ki az érettségik körül. Összeszedtük a legvadabb eseteket.
2024-05-05 10:06:57

Ezek voltak az elmúlt évek legnagyobb érettségibotrányai: szivárogtatás miatt mindenkivel újraíratták

Az elmúlt évtizedekben számos botrány tört ki az érettségik körül. Összeszedtük a legvadabb eseteket.
2024-05-05 10:06:36

2024-05-05 10:06:21

Fantasztikus számok jöttek a brit gazdaságról

Jelentős emelkedéssel egyévi csúcson járnak a brit gazdaság friss aktivitási mérőszámai, bár ez szinte kizárólag a szolgáltatási ágazat erőteljes teljesítményének eredménye.
2024-05-03 20:06:56

Rossz hír érkezett Oroszországból

Két, mezőgazdasággal foglalkozó orosz intézet is azzal számol, hogy az idei gabonatermés elmaradhat a tavalyitól, elsősorban az ország déli részeit sújtó szárazság miatt.
2024-05-03 15:07:18

Kijöttek a legfrissebb lakásépítési számok, de nincs bennük sok köszönet

Közzétette a KSH az idei első negyedéves lakásépítési számait, ami szerint 2024 I. negyedévében országosan 2779 új lakás épült, 23%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, ami 9,3%-kal maradt el a 2023 azonos időszakitól. Tovább folytatódik tehát az évek óta tartó lejtmenet, és úgy tűnik, a fordulat még nem idén jön el.
2024-05-03 09:06:54

Megvan a nagy alku: bezárják a szénerőműveket a G7-országok a 2030-as évek elejéig

A G7 csoport energiaügyi miniszterei hétfőn előzetes technikai megállapodást kötöttek a széntüzelésű erőműveik 2030-as évek eleji leállításáról, ami fontos lépést jelent a fosszilis tüzelőanyagok használatának csökkentése felé, miközben mérlegelik a cseppfolyósított földgáz orosz importjának korlátozását is - jelezte Gilberto Pichetto Fratin olasz energiaügyi miniszter és a torinói találkozó elnöke.
2024-04-29 22:07:13

Ismét rákapnak a magyarok a lakossági állampapírokra? Friss számok jöttek

Az előző hetekhez képest valamivel pozitívabb képet fest a lakossági állampapírok múlt heti értékesítése: közel 60 milliárd forintnyi állampapírt vettek most a magyarok, ezúttal is a Fix Magyar Állampapírból fogyott a legtöbb.
2024-04-29 17:07:31

Hol, mennyibe kerül most egy négyzetméter lakás? - Kijöttek a legfrissebb számok

Az MNB után a KSH is közzétette 2023. IV. negyedévre vonatkozó frissített lakásárindexét, valamint adásvételekre vonatkozó számait. Ez alapján 2023-ban negyedével kevesebb lakást adtak el, mint egy évvel korábban, de az év folyamán lassuló ütemben visszaeső forgalom a IV. negyedévben már növekedésbe váltott. A teljes lakáspiac 2023. évi árszintje 5,8%-kal haladta meg az előző évit. A használt lakások éves szinten 5,0, az újak 11,5%-kal drágultak, mindkét érték elmaradt a korábbi évek gyorsabb ütemű áremelkedésétől. Az összevont lakáspiaci reálárindex a 2022. évi 6,8%-os emelkedés után 2023-ban...
2024-04-29 17:07:25

Konkrét számok jöttek a NATO egyik legerősebb országából: ekkora lehet az orosz hadsereg vesztesége

Konkrét számokat közölt Leo Docherty, Nagy-Britannia fegyveres erőkért felelős minisztere arról, hogy mekkorára becsülik az orosz haderő ukrajnai veszteségeit.
2024-04-29 16:07:15

Energetikai tanúsítvány

A lakás zöldkártyát, vagy más néven az ingatlan energetikai tanúsítványt évek óta kötelező elkészíteni minden ingatlanhoz. Ez azonban nagyon is hasznos dokumentum, mert laikusok számára is érthetően megmutatja, milyen az energetikai besorolása az ingatlannak, illetve bizonyítja, hogy az épület, vagy a lakás megfelel az elvártaknak. Link: https://www.energiatanusitvanyolcson.hu Tel: +36703758887 E-mail: [email protected]
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:32

2020-06-23 22:19:36

2020-06-23 22:20:33

Hosszú évek után kibékült Jolly és az apja

Lakást bérelt a mulatós zenész az alkoholista apjának.
2020-12-21 22:06:05

Már a déli-sarkvidék édesvizein is találtak mikroműanyagot

Most először történt ilyen, ráadásul szigorúan védett területen.
2020-11-26 22:05:53

Rossz hírt közölt Demcsák Zsuzsa

Egymillió forintot veszített a csapat.
2020-12-02 22:06:10

Egy kutatás szerint már tavaly nyáron Olaszországban keringhetett a koronavírus

A milánói rákkutató intézet kutatása szerint már 2019 nyarán voltak koronavírusos betegek az országban. Kemenesi Gábor víruskutató szerint azonban ez nem nagyon valószínű.
2020-11-15 20:14:00

Huszonhárom éve nem volt ilyen a Forma?1-ben

1997 óta nem indult pole pozícióból kanadai versenyző. Lance Stroll most megcsinálta.
2020-11-15 20:15:39

Hogy kerültek utcai autók a török F1-es pályára?

Nem véletlenül voltak ott, az üzemeltetők így próbálták meg menteni a menthetőt.
2020-11-15 20:15:39

Pont a rendőrök előtt driftelt egy autós Angyalföldön, mehetett haza gyalog

A rosszkor, rossz helyen klasszikus esete.
2020-11-15 20:15:40

Egy kutatás szerint már tavaly nyáron Olaszországban keringhetett a koronavírus

A milánói rákkutató intézet kutatása szerint már 2019 nyarán voltak koronavírusos betegek az országban. Kemenesi Gábor víruskutató szerint azonban ez nem nagyon valószínű.
2020-11-16 02:10:16

Sikeres volt az újabb Crew Dragon űrhajó indulása, amiben most négy asztronauta utazik

A májusi óta ez volt a második ilyen emberes missziója a SpaceX-nek és a NASA-nak. Az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) tartanak, 27 órát repülnek.
2020-11-16 05:10:55

Mi történik, ha valaki napi 4 órát játszik egy játékkal?

Meglepő eredmény született az Oxfordi Egyetemen, amikor a kutatók arra voltak kíváncsiak, mi történik az emberrel, ha sokáig játszik egy videojátékkal.
2020-11-16 19:06:56

2020-11-16 19:06:57

Október még sosem volt ilyen meleg Európában

A Föld egészét tekintve is a legmelegebbek közé tartozott az elmúlt hónap.
2020-11-16 20:09:03

Lebeszélték Trumpot arról, hogy búcsúzóul megtámadja Iránt

Donald Trump terveket kért arról, hogy milyen módon lehetne csapást mérni a legfontosabb iráni atomközpontra, de végül meggyőzték a tanácsadói, hogy nem volna jó ötlet egy ilyen támadás.
2020-11-17 05:06:41

2020-11-17 05:06:42

Eltávolították a szadai elefántok agyarát, mielőtt eltemették őket

Az állatok haláláról igazolást kiállító állatorvos állítja: amikor ő látta az állatokat, még nem voltak megcsonkítva.
2020-11-17 08:12:02

Szétszedték az iPhone 12 minit: hogy lett ilyen kicsi egy csúcstelefon? ? íme az eredmény

Az iFixit csapata górcső alá vette, hogy miként is tudta beleszuszakolni az Apple az iPhone 12 specifikációját az iPhone 12 minibe. Emellett pontozták a készülék javíthatóságát is.
2020-11-17 09:08:01

2020-11-17 09:08:02

Lebeszélték Trumpot arról, hogy búcsúzóul megtámadja Iránt

Donald Trump terveket kért arról, hogy milyen módon lehetne csapást mérni a legfontosabb iráni atomközpontra, de végül meggyőzték a tanácsadói, hogy nem volna jó ötlet egy ilyen támadás.
2020-11-17 19:06:23

Budapesten a szuperritka 770 lóerős Lamborghini Aventador SVJ

A fővárosi utcaképet viszonylag ritkán dobja fel egy ilyen V12-es szívómotorral szerelt olasz szupersportkocsi.
2020-11-18 09:06:59

Egyre biztosabb: ilyen lesz a Samsung Galaxy S21

A várakozások szerint nagyjából két hónap múlva mutathatja be a Samsung 2021-re szánt első csúcstelefon-családját. Szinte valamennyi specifikáció kiszivárgott az új modellekkel kapcsolatban.
2020-11-18 09:07:00

2020-11-18 09:07:01

Évekkel a koronavírus-fertőzés után is lenyomhatja az újabb betegséget az immunrendszer

Egy friss amerikai kutatás arra volt kíváncsi, az immunrendszer felelős sejtjei milyen arányban voltak jelen a gyógyultak szervezetében. A The New York Times által megkérdezett virológusok szerint valójában az immunsejtek az érdekesek, nem csak az eddig vizsgált antitestek.
2020-11-18 12:07:42

Kiábrándító jelentés jött a magyar oktatásról, de azért van, amiben jók vagyunk

Drasztikusan romló tanulói teljesítmények, növekvő lemorzsolódás, a minőségi oktatáshoz való egyenlőtlen hozzáférés, aggasztó tanárhiány, növekvő szegregáció – egy új uniós jelentés szerint a legtöbb területen rossz irányba megy a magyar oktatás. Vannak azért jó hírek is: a kisgyerekek óvodai nevelésben például Magyarország az első, de j...
2020-11-18 12:07:43

Évekkel a koronavírus-fertőzés után is lenyomhatja az újabb betegséget az immunrendszer

Egy friss amerikai kutatás arra volt kíváncsi, az immunrendszer felelős sejtjei milyen arányban voltak jelen a gyógyultak szervezetében. A The New York Times által megkérdezett virológusok szerint valójában az immunsejtek az érdekesek, nem csak az eddig vizsgált antitestek.
2020-11-18 12:07:43

Budapesten a szuperritka 770 lóerős Lamborghini Aventador SVJ

A fővárosi utcaképet viszonylag ritkán dobja fel egy ilyen V12-es szívómotorral szerelt olasz szupersportkocsi.
2020-11-18 18:06:35

Bemutatta csodaszemüvegét az Oppo, ilyen lesz az Oppo AR Glass 2021

Az Oppo tavaly már megmutatta, miként képzeli el a saját kiterjeszettvalóság-szemüvegét, de az akkori eszköz még nagyon messze volt egy hétköznapi szemüvegtől. Az Oppo AR Glass 2021-el már közel járnak a mindennapok kényelméhez, és már az is körvonalazódik, mi mindenre lesz jó a kütyü.
2020-11-18 19:06:23

2020-11-18 19:06:24

Olyan légvédelmi rakétarendszert vesz a honvédség, amilyen Washingtont is védi

Az illetékesek szerint négy évtizede nem volt ilyen arányú fejlesztés a magyar légvédelemben.
2020-11-19 11:07:30

Olyan légvédelmi rakétarendszert vesz a honvédség, amilyen Washingtont is védi

Az illetékesek szerint négy évtizede nem volt ilyen arányú fejlesztés a magyar légvédelemben.
2020-11-19 11:07:31

Rossz hírünk van, ha erre várt: egyelőre nem lesz újabb olcsó iPhone

Csalódottak lehetnek azok, akik vártak, mert úgy gondolták, újabb „jóárasított’ iPhone, az iPhone SE érkezhet a jövő év első felében. A neves Apple-elemző szerint ennek igencsak kicsi az esélye.
2020-11-19 14:05:45

2020-11-19 14:05:46

A koronavírusos Böjte Csabát budapesti kórházba vitték

Hétfőn derült ki, hogy Böjte Csaba koronavírusos, akkor még enyhe tünetei voltak.
2020-11-19 14:05:46

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 15:12:51

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 15:12:52

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 21:09:18

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   youtube   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   aza   •   vacsoracsata   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   perapro   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   uj buszpalyaudvart adtak at dorogon   •   ez a ferfi tenyleg nagy labon el 70 es cipomeretevel allitott fel vilagrekordot meghokkento fotok   •   bucsut int a forintnak es euro alapu mukodesre all at az oxo technologies   •   mar most is dragult husvetra meg tovabb emelkedik a sonka ara   •   utcai bmw bol versenyauto epul cel a gyozelem video 2   •   visszater a legendas varosi auto a formaja telitalalatnak tunik   •   ez a rossz alvasi szokas novelheti a cukorbetegseg kialakulasanak eselyet   •   kiderult hogy a mars hatalmas aramlatokat okoz a foldi oceanokban es vedelmezi oket   •   majdnem elfelejtettuk de maig nincs aids vakcina   •   on szerint gyogyithato lesz a rak oltassal szavazas   •   a mansory ceg tuningja mindig egyedi meg ha csak egy funyirorol is van szo 2   •   2 transgender women killed in shootings at separate charlotte hotels   •   ujabb hatalmas botrany harry herceg korul milliokat kovetelhet a pornos domina   •   france summons captain of seized british fishing boat to court   •   hamis diplomat talalt az egri varosvezetes az egyik cegvezeto jelolt multjaban   •   a google rajott hogyan lehet mesterseges intelligenciaval javitani az idojaras elorejelzest   •   dk a magyar parok kulfoldre menekulnek a meddosegi klinikak allamositasa elol 2   •   dob e mentoovet a kormany a lassan leallo dunaferrnek   •   paghttp:   •   matthew mcconaughey az edesanyja miatt erosen arra gyanakszik hogy testverek lehetnek woody harrelsonnal   •   ukrainian president zelensky underlines germanys leading role   •   gyalogosok koze hajtott egy autos trierben ketten meghaltak   •   lawmakers who voted against biden are denounced back home   •   nagy baj van a nagyon ismert fajdalomcsillapitokk al   •   ugy is le lehet cserelni a gazfutest hogy meg a szamla is csokken   •   bulissa   •   o ez androidos nekunk ez nem kell azt hittem iphone mondtak a rablok majd visszaadtak a mobilt a tulajdonosnak   •   árfolyamszinthez   •   vegso nyugalomra helyeztek rubint reka edesanyjat   •   daily low flying israeli jets over lebanon spreading jitters   •   tovabbra sem szabadulhat a solti ferfi aki videora vette amint sajat lanyaval szexel   •   az olasz maffia penzenek tisztara mosasaval vadolja a dk a fidesz keruleti polgarmesterjeloltje t 2   •   eltunt egy keteves kislany keresik a rendorok   •   paloc kacaj avagy a youtube on talalkozik humor es minoseg 2   •   honapokon keresztul zaklatta parja uj szerelmet a kaposvari ferfi foto   •   tombol a munkaerohiany magyarorszagon tobb szazezer vendegmunkas erkezhet hazankba   •   women still earn less than men 6 leaders explain how to fix that 2   •   eroszakba torkollott a rendori akcio legalabb 25 en meghaltak   •   tartos vizhiany miatt fordultak a gazdak a belugyminiszteriumho z   •   ugy gondolta a google ideje bepanaszolni a microsoftot hat modon tennek helyre a konkurenciat 2   •   tolvai reni nehezen dolgozza fel edesapja halalat   •   az agy kepes helyreallitani az alkoholfogyasztasbol eredo karokat   •   ne egye meg ha ilyet vett a spar visszahivta az egyik nepszeru etelet halalos is lehet arra aki allergias a foldimogyorora   •   putyin elismerte hogy az iszlam allam kovette el a moszkvai terrortamadast de nyitva hagyta az ukran szalat   •   kerkez milos centikre volt attol hogy megszerezze elso premier league goljat   •   kiakadt az osztrak exminiszter a maszkhordas hianya miatt mikozben egyre tobb a koronavirusos megbetegedes   •   third republican debate four takeaways from the miami event   •   epphogy elkerulte a pilota az utkozest egy masik repulovel   •   meghalt matthew perry a jobaratok chandlerje   •   erdogan remeli hogy a franciak megszabadulnak macrontol