Stahl Judit a közösségi oldalán büszkélkedett el a 19 éves lányával, aki elballagott a gimnáziumból.
2024-05-07 19:06:25

Stahl Judit a közösségi oldalán büszkélkedett el a 19 éves lányával, aki elballagott a gimnáziumból.
2024-05-07 19:06:09

Varga Judit oda költözhet, ahol Magyar Péter polgármester akart lenni

Abba a balatonhenyei házba költözhet be az egykori igazságügyi miniszter, amelyre korábban Magyar Péterrel felvették a falusi csokot, majd Varga visszafizette azt, miután mégsem költöztek oda.
2024-05-07 07:10:38

Varga Judit új életet kezdhet: ebbe a balatoni faluba vonult el a szeretteivel

A volt igazságügyi miniszter a kegyelmi kérvény miatti lemondása óta kerüli a nyilvánosságot. A Blikk felkereste azt a balatoni községet, ahol Varga Judit egyre több időt tölt: a henyeiek azt mondták, az expolitikus már a költözést tervezi, sőt, új párjával, az Állami Számvevőszék elnökével, Windisch Lászlóval is ellátogatott a kis településre.
2024-05-07 05:06:09

2024-05-07 04:05:50

2024-05-07 04:05:44

Elképesztő a hasonlóság Varga Izabella kisebbik és nagyobbik lánya közt. Hiába van köztük öt év, Anna és Sári olyanok, mintha ikrek lennének.
2024-05-06 19:06:44

Elképesztő a hasonlóság Varga Izabella kisebbik és nagyobbik lánya közt. Hiába van köztük öt év, Anna és Sári olyanok, mintha ikrek lennének.
2024-05-06 19:06:15

Magyar Péter feljelentést tesz a kiszivárgott mentőszolgálati jegyzőkönyv miatt

Szerinte a nyilvánosságra hozott dokumentumok nem igaziak.
2024-05-05 21:07:37

Magyar Péter feljelentést tesz a kiszivárgott mentőszolgálati jegyzőkönyv miatt

Szerinte a nyilvánosságra hozott dokumentumok nem igaziak.
2024-05-05 21:06:32

Áthúzott nadrágszíjas plakátok jelentek meg az éjszaka Magyar Péter debreceni tüntetésének helyszínén - fotó

Áthúzott nadrágszíjat ábrázoló plakátok várják Debrecenben a tüntetőket. Egyértelműen Magyar Péter és Varga Judit nadrágszíjas történetére reflektálnak.
2024-05-05 11:09:33

2024-05-05 11:09:11

Jakab Péter pártja nem indulhat az EP-választáson A Bors közzétette az OMSZ jelentését arról az esetről, amikor Varga Judit mentőt hívott Magyar Péterhez NVB: Törvényt sértett a közmédia azzal, hogy a Híradóban közzétette a Fidesz reklámjait Publicus: Vidéken Magyar Péter pártja, a fővárosban az ellenzéki összefogás erősebb Többen is távoznak a Nemzeti Színházból Udvaros Dorottya mellett Magyarországon meg se vizsgálták, Szlovákiába ment kórházba, ahol egyből meg is műtötték Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok Kairóba utaztak a Hamász képviselői, tűzszünet jöhet The post A nap legfonto...
2024-05-04 20:07:19

Közzétették azt a dokumentumot, amely szerint Varga Judit mentőt hívott Magyar Péterhez

Az Országos Mentőszolgálat készített az esetről jelentést, amit a Bors publikált.
2024-05-04 19:08:56

Közzétették azt a dokumentumot, amely szerint Varga Judit mentőt hívott Magyar Péterhez

Az Országos Mentőszolgálat készített az esetről jelentést, amit a Bors publikált.
2024-05-04 19:06:47

Közzétették azt a dokumentumot, amely szerint Varga Judit mentőt hívott Magyar Péterhez

Az Országos Mentőszolgálat készített jelentést az esetről, amit a Bors publikált.
2024-05-04 18:08:34

Madeleine McCann tragédiája: szomorú évfordulóhoz érkezett a világ leghíresebb gyerekeltűnési ügye

Megemlékezést tartottak, ahová azonban a szülők nem mentek el.
2024-05-04 14:08:32

Donáth Anna vitára szólítja fel Magyar Pétert

Szerinte ez a politikusok kötelessége.
2024-05-04 13:09:20

EXCEL, ACCESS Online MAGÁNOKTATÁS! 06(20)989-0232

Most MARADJON OTTHON! De közben azért lehet tanulni. Érdemes kihasználni a kényszerűen otthon töltött időt! Hosszú tanítási gyakorlattal, hatékony módszerekkel tanítok elsősorban Excel, Access, alkalmazásokat. Nálam biztosan megérti, megtanulja alkalmazni az elméletet is. Számítástechnika szakos tanár vagyok. [email protected] http://exceltanar.hu/ Hívjon: 06(20)989-0232
2020-06-23 22:01:07

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:23

2020-06-23 22:19:34

2020-06-23 22:19:40

2020-06-23 22:19:41

Hat embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt Budapesten

Egy XI. kerületi lakásban mutattak ki szén-monoxidot a levegőben.
2020-12-28 21:06:09

EXCEL, ACCESS Online MAGÁNOKTATÁS! 06(20)989-0232

Most MARADJON OTTHON! De közben azért lehet tanulni. Érdemes kihasználni a kényszerűen otthon töltött időt! Hosszú tanítási gyakorlattal, hatékony módszerekkel tanítok elsősorban Excel, Access, alkalmazásokat. Nálam biztosan megérti, megtanulja alkalmazni az elméletet is. Számítástechnika szakos tanár vagyok. [email protected] http://exceltanar.hu/ Hívjon: 06(20)989-0232
2020-06-23 22:20:34

?Klímaapokalipszis? miatt nem vállalnak gyereket

Sokan attól tartanak, világvége közeleg a klímaváltozás miatt, s ezért nem akarnak – szerintük szenvedésre ítélt – gyerekeket a világra hozni.
2020-11-29 22:07:40

Aggódik a WHO a romló Közel-Keleti járványhelyzet miatt

Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
2020-11-19 22:05:57

Szénmonoxid-mérgezés miatt vittek kórházba egy családot Budapesten

Szénmonoxid-mérgezés miatt lett rosszul egy család több tagja Budapest XXIII. kerületében vasárnap - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A mentők négy embert vittek kórházba.
2020-11-15 20:12:49

Pogány Judit nem lép színpadra, amíg tart a járvány

A színésznő egyébként kiváló egészségnek örvend, de az Örkény Színház szeretne vigyázni rá, ezért az óvintézkedés.
2020-11-17 12:08:03

Varga Judit: Magyarországot ki akarják éheztetni

Ahogy arra számítani lehetett, nem közeledtek az álláspontok jogállamiság és költségvetés ügyében a tagállamok között az EU úgynevezett Általános Ügyek Tanácsában, amelyen az európaügyi miniszterek vettek részt. A vitában a jogállamisági feltételrendszer alkalmazása mellett 13, ellene pedig 2 tagállam érvelt.
2020-11-17 18:06:00

Két új funkciót kap a Google Térkép a koronavírus-járvány miatt

A Google a közeledő ünnepekre készülve frissítette a Google Térképet, hogy nagyobb biztonságban legyenek azok, akik az ünnepek miatt útra kelnének.
2020-11-18 10:06:38

2020-11-18 10:06:39

Ilyen, amikor Varga Judit valódi újságírói kérdéseket kap

A sajtószabadságról, az Indexről és a CEU-ról is kérdezték az igazságügyi minisztert a BBC HARDtalk című műsorában. Varga Judit szerint kérdések helyett unalomig ismert vádaskodást, elfogultságot és liberális lózungokat kapott. Az interjú közben azonban néhány esetben nem konkrétan a feltett kérdésre válaszolt, inkább a jól ismert kormányzati kommunikációs fog&aa...
2020-11-18 12:07:43

Elkezdődött az alkotmánymódosításról szóló vita a parlamentben

Varga Judit nyitotta a vitát a kis túlzással üres terem előtt.
2020-11-18 17:06:11

Elmagyarázzuk, hol tart az most Orbán?EU-meccs

Soha nem látott hévvel esett neki a magyar kormány az Európai Unió vezetőinek, miután kiderült: nem tudja elkerülni, hogy az uniós pénzek kifizetését a jogállamisági feltételekhez kössék. Varga Judit kiéheztetésről beszélt a héten, Orbán a migránskártyát húzta elő, és mindenki a magyar vétót emlegeti. De miről beszélnek és kinek van igaza? Az EUrologus rendet v&aacut...
2020-11-19 06:05:42

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   N   •   R   •   rozsa sandor   •   H   •   tes   •   mag   •   fhgperapro   •   b   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   németállás   •   youtube   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   sz   •   P   •   aza   •   L   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   Tudokseg   •   donath anna kozolte varga judit ugye miatt kezdemenyezik az isztambuli egyezmeny ratifikalasat 2   •   LAKSELADOALENCSSILAK OTELEPEN   •   a noi kezivalogatott galameccsel kezdte az olimpiai selejtezotornat kepek   •   amerikaban leinformalhato munkak 34   •   hatba szurta egy kessel a tarsashaz egyik lakojat egy hazaspar noi tagja budapesten agressziv ferje felbujtasara rontott a ferfira fotok   •   kiderult hogy kik kerultek a legjobb haromba az ev sportoloja szavazason   •   csita ungava ungava timba tarzan a kesevel nevelte illemre csitat hihetetlen tortenet a legendas film forgatasarol   •   budapesten nyitott irodat az ensz terrorizmus ellenes hivatala   •   south africa mass shooting manhunt launched in kwazulu natal   •   assassination in iran could limit bidens options was that the goal   •   pogacar megint oktatta a mezonyt valter attila egy bukas miatt szakadt le   •   x faktor puskas peti kiakadt nem jut eszebe az embereknek hogy ezek tizeneves gyerekek video 2   •   lovoldozes es filmbe illo autos uldozes volt az ukran hatarnal   •   magyar peter nem akarom stresszelni a miniszterelnok urat de a legkozvetlenebb kornyezetebol kapok informaciokat 2   •   mexico biden admin considering program with un to process 40000 more migrants report   •   120 ev utan talalkoztak egymassal a boszorkanyper eliteltjeinek leszarmazottai az ukunoka kideritette mi az igazsag 3   •   government and lords face new rwanda showdown   •   kemfotokon az audi maybachra adott valasza a horch luxusauto 3   •   olcszlethelyisgazonn alkiadbrbeutcafrontf rekventltboltftonfel jtottbtorozottforgal mascsomponttulajdono stl   •   diddy posts a tbt with jennifer lopez and why not   •   caitlyn jenner opposes trans girls in womens sports as unfair   •   ma unnepeljuk a fold napjat de meddig lesz meg a mienk a bolygonk 2   •   tobb mint szaz halalos aldozata van a hatalmas karokat okozo el nino esozeseknek   •   von der leyen putyin fegyverkent hasznalja az energiat   •   court overturns ruling that germany must press us on drones   •   pala es cserepteto mosasa javitasa 429   •   tomeges etelmergezes volt a szent imre korhazban a betegeknel es a dolgozoknal is hasmeneses es hanyasos tunetek jelentkeztek 3   •   ecuadors embassy storming prompts mexico to break off relations   •   harmincmillio forintot ad az nka a honfoglalas korarol szolo sorozatra   •   nagy magyarorszagra vonatkozo autos valtozast jelentettek be   •   regota hivatalban levo bizalmasat mentette fel azonnali hatallyal indoklas nelkul orban viktor   •   szerzodest bontott kiadoja a zaklatassal megvadolt marilyn mansonnal   •   meg nincs nyoma annak hogy az influenza megerkezett volna magyarorszagra   •   zambia election president claims vote was not free and fair   •   hatba szurta egy kessel a tarsashazuk egyik lakojat egy no budapesten agressziv ferje felbujtasara rontott a ferfira fotok   •   sajat nagymamajat es meg szamos embert lopott meg egy ferfi ausztraliaban   •   rekordszamban fogy barack obama memoarja   •   the latest joe biden to get 1st presidential daily briefing   •   egy eromuvet is veszelyeztet az izlandi vulkankitores 2   •   teljes a kaosz haitin zavargasok tortek ki szazaval menekulnenek az emberek   •   kutatoorvosok figyelmeztetnek most hogy bezarkozunk otthonra elindul felfele a vernyomasunk 2   •   kiszivargott pontszam ilyen eros lehet a snapdragon 875 mobilos csucsprocesszor 2   •   feds responding to reports of oil chemical spills after ida   •   tobb ezer palyara rohano szurkoloval egyutt unnepelte 35 bajnoki cimet a fradi galeria   •   bezartak a zalai hullamvasutat amit rogan antal adott at es egymilliard forintos allami tamogatast kapott   •   amerikaban leinformalhato munkak 43   •   3 millio uj auto hianyzik az unios autopiacrol   •   agyonverhettek a bortonben a szerb kislany danka ilics gyilkosanak testveret megrazo reszletekre derult feny   •   kover laszlo szerint nem szigorit tovabb a kormany 2