Új irodakomplexum nyílt Budapest mellett

Megnyílt az IWG új, biatorbágyi irodakomplexuma. Az új egység az M1-es és az M0-ás autópályák találkozásánál Regus Tópark néven valósult meg, és co-working tereket, privát irodákat, tárgyalókat kínál a bérlõk számára.
2024-05-28 11:07:08

Fényes nappal, a buszmegállóban késeltek halálra egy fiatal játékost

Hiába érkezett gyorsan a segítség, az életét már nem tudták megmenteni.
2024-05-25 09:08:44

Vona Gábor: Nemcsak Orbán Viktort, hanem a rendszer mentalitását is magunk mögött kell hagyni

A Második Reformkor elnöke nyílt levelet tett közzé a Facebookon.
2024-05-23 12:08:30

Kaáli Nagy Géza nyílt levélben kéri számon Vesztergom Dórát, amiért nem teljesít hatékonyan az állami lombikprogram

A Kaáli intézetek alapítója nem igazán érti, hogy a korlátlan, bõkezû finanszírozás mellett, négy és fél év alatt, miért nem duplázták meg a kezelések és a megszületett gyermekek számát.
2024-05-21 16:11:58

Kaáli Nagy Géza nyílt levélben kéri számon Vesztergom Dórát, amiért nem teljesít hatékonyan az állami lombikprogram

Kaáli azt kéri, töröljék el a gyerekek ezreinek megszületését akadályozó teljesítményvolumen-korlátot a lombikbébi-kezeléseknél.
2024-05-21 15:17:18

2024-05-21 14:13:27

Félelmetes tûzgolyó jelent meg az égen Spanyolországban - videó

A jelenség olyan fényes volt, hogy Portugáliában is látták.
2024-05-19 17:08:58

Kijevet is támadták az éjjel az oroszok

2024-05-19 11:07:18

Elfogták a férfit, aki a nyílt utcán rontott rá Steve Buscemire

Egy 50 éves hajléktalan férfi lehetett az elkövetõ, aki megtámadta a New York utcáit járó világhírû színészt, Steve Buscemit.
2024-05-18 18:06:09

Elfogták a férfit, aki a nyílt utcán rontott rá Steve Buscemire

Egy 50 éves hajléktalan férfi lehetett az elkövetõ, aki megtámadta a New York utcáit járó világhírû színészt, Steve Buscemit.
2024-05-18 18:05:54

Ismét bevezették az éjjel-nappal fizetõs parkolást Siófokon

Az önkormányzat az érvényben lévõ díjakról is tájékoztatást adott.
2024-05-18 13:09:59

Ismét bevezették az éjjel-nappal fizetõs parkolást Siófokon

Az önkormányzat az érvényben lévõ díjakról is tájékoztatást adott.
2024-05-18 13:07:37

Nagy a baj a Vörös-tengeren - nyersolajszállító tartályhajót támadtak meg a jemeni húszik

A húszik tavaly november óta már legalább 50 hajót támadtak meg a Vörös-tengeren.
2024-05-18 12:08:53

Fényes nappal gázoltak el két embert szándékosan Pécs belvárosában

Késõbb újabb kísérletre vállalkozott a gázoló.
2024-05-18 10:07:18

Menczer Tamás: Küzdjünk Robert Fico helyett is és védjük meg a békét

A tragikus helyzet az az, hogy Szlovákia miniszterelnökét tegnap a nyílt utcán lelõtték. Ötször lõttek rá. Most is kórházban van, és az életéért küzd. Az állapota kritikus - mondja Menczer Tamás a legújabb videójában, amely az egyik kampányrendezvényén készült.
2024-05-16 20:09:30

A legrangosabb kutyakiállítás New Yorkban

148.alkalommal rendezték meg a Westminster kutyakiállítást New Yorkban
2024-05-16 13:09:20

Agyonlõttek két környezetvédõt fényes nappal

Aly Domínguezt és Jairo Bonillát, a guapinoli vasércbányával szemben alulról szervezõdõ ellenállási csoport társalapítóit a nyílt utcán gyilkolták meg.
2023-01-11 20:08:10

Mindenki zavartan bámulta õket: fényes nappal, a nyílt utcán kezdett szexelni egy pár Nyitrán ? Videón a forró pillanatok

Fényes nappal, a nyílt utcán, mindenki szeme láttára esett egymásnak két fiatal Nyitrán. Elõször orálisan kényeztették egymást, majd szexuális aktusba kezdtek.
2023-06-02 22:06:06

2023-06-02 22:07:01

2023-06-02 22:07:29

A nyílt utcán támadtak rá: életveszélyesen összevertek egy pécsi férfit

A férfit a nyílt utcán támadták meg.
2021-09-20 18:05:50

A nyílt utcán támadtak rá: életveszélyesen összevertek egy pécsi férfit

A férfit a nyílt utcán támadták meg.
2021-09-20 18:05:52

A nyílt utcán támadtak rá: életveszélyesen összevertek egy pécsi férfit

A férfit a nyílt utcán támadták meg.
2021-09-20 18:06:07

A nyílt utcán támadtak rá: életveszélyesen összevertek egy pécsi férfit

A férfit a nyílt utcán támadták meg.
2021-09-20 18:06:15

Fényes nappal, a nyílt utcán kényszerített orális szexre egy általános iskolás lányt a kiskõrösi férfi: lefotózta egy szemtanú

Fényes nappal, a nyílt utcán kényszerített szexre egy általános iskolás lányt egy 40 év körüli férfi Kiskõrösön - állítják a helyiek. A környékbeliek azt mondják, a férfi állandóan mutogatja magát a gyerekeknek, és nem elõször támadott meg diákokat.
2023-01-29 00:07:54

2023-01-29 00:09:15

2023-01-29 00:25:02

Drámai jelenetek Budapest szívében: a nyílt utcán lövöldözött a férfi, majd bement a vendéglátóhelyre ? videó, fotók

Nem mindennapi jelenetek játszódtak le hétfõ kora délután Budapest szívében, ahol váratlanul, fényes nappal a nyílt utcán lövöldözni kezdett egy ámokfutó. A szemüveges, teljesen átlagos külsejû fiatalembert végül egy éhenkórász vizslának köszönhetõen fogták el rekordidõ alatt a rendõrök.
2023-09-04 18:37:48

Nyílt utcán szúrta nyakon és hasba az exét egy debreceni férfi, amiért elhagyta

Fényes nappal, a nyílt utcán szurkálta meg a volt élettársát pár nappal ezelõtt egy férfi Debrecenben. A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság tájékoztatása szerint a rendõrök azonnal a helyszínre mentek és mentõt hívtak a bejelentést tevõ 32 éves, vérzõ nõhöz, valamint nagy erõkkel a férfi keresésébe kezdtek, majd elfogatóparancsot adtak ki ellene. Az elkövetõ tudomást szerzett arról, hogy a rendõrség körözi, ezért tegnap feladta magát. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd bûnügyi õrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását. A nyomozás adatai szerint a férfi nem tudta feld...
2022-05-04 10:31:40

2022-05-04 10:31:42

Rácsapott Bicskén az utcán sétáló nõ fenekére a férfi - Olyat tett a bátor lány, ami minden nõnek példamutató lehet - Vírusként terjed a videója

Fényes nappal rácsaptak egy nõ fenekére Bicskén a fõ utcán, nem hagyta szó nélkül, feljelentést tett a rendõrségen.
2021-07-03 21:05:47

Magyar férfi próbált megerõszakolni fényes nappal egy nõt Angliában

Meghalt az a brit nõ, akit fényes nappal egy forgalmas utcán akart megerõszakolni egy 29 éves magyar férfi az angliai Newcastle városában.
2021-08-07 16:05:45

A nyílt utcán támadtak Gáspár Gyõzõékre, Beát állítólag kirángatták a kocsiból

A család teljesen fel van háborodva.
2021-08-18 09:06:28

Az utcán, fényes nappal szurkálta majdnem halálra volt barátnõjét a bátonyterenyei férfi

Többször is megszúrta a nyakát a nõnek.
2021-05-31 18:06:40

Leguggolt egy férfi az utcán az ablaka elõtt Hódmezõvásárhelyen, ami ezután jött, a lakó sem hitte el

Elképesztõ állapotok vannak a helyiek szerint több bolt környékén.
2021-04-01 10:06:25

82 éves asszonyra támadt rá egy 17 éves lány Orosházán: az egykori pedagógus nem sokkal késõbb meghalt ? videó

Hétfõn fényes nappal támadtak rá Orosházán egy 82 éves, egykor pedagógusként dolgozó asszonyra.
2023-10-12 21:06:52

2023-10-12 21:07:08

2023-10-12 21:07:44

Fegyveres ámokfutás New Yorkban: egy ember meghalt, többen megsebesültek

Fegyveres robogósok lövöldöztek a nyílt utcán.
2024-04-17 13:09:23

Egy banda több milliót rabolt egy cégvezetõtõl Budapesten

Az utcán támadtak rá.
2021-10-26 18:06:30

Brutálisan meggyilkoltak egy 39 éves, rokkant férfit Olaszországban

Fényes nappal, az utcán végeztek vele, a járókelõk nem segítettek, inkább csak videóra vették.
2022-08-01 18:14:09

Hajszálon múlt a tragédia: zebrán súrolta az autós a budapesti gyalogost - videó

Saját szájízére írta a kreszt és nem törõdött egy zebrán szabályosan átkelõ járókelõvel egy budapesti autós. A nyugdíjas férfi fényes nappal hajtott át a XX. kerületi utcán, a baleset-közeli pillanatot egy másik autós rögzítette.
2022-01-02 09:06:12

2022-01-02 09:06:17

2022-01-02 09:06:27

2022-01-02 09:06:30

Olaszországban fényes nappal, az utcán erõszakolt meg egy migráns egy nõt

A megdöbbentõ eset az olasz választási kampány központi témája lett.
2022-08-24 12:15:34

Olaszországban fényes nappal, az utcán erõszakolt meg egy migráns egy nõt

A megdöbbentõ eset az olasz választási kampány központi témája lett.
2022-08-24 13:09:11

Két férfi a nyílt utcán bántalmazott egy nõt, csak mert az a kutyájával játszott Balatonalmádiban

A Veszprémi Járási Ügyészség két balatonalmádi férfival szemben, akik egy kutyát sétáltató nõbe kötöttek bele és a nyílt utcán bántalmazták.
2023-04-08 15:05:54

2023-04-08 15:07:01

Az utcán, fényes nappal rabolták ki Gulácsiék csapattársát

A spanyolországi szabadsága alatt, a borbélytól kilépve érte a váratlan támadás, ami a méregdrága karórájára irányult.
2022-06-20 13:16:22

Unokának adta ki magát a rendõrnõ, így tartotta szóval az Üllõi úti rablót - videó

A részeg férfi fényes nappal rabolt ki az utcán egy másik férfit, végül egy lottózóban fogták el a rendõrök.
2022-08-07 10:10:57

Két férfi a nyílt utcán bántalmazott egy nõt, csak mert az a kutyájával játszott Balatonalmádiban

A Veszprémi Járási Ügyészség vádat emelt két balatonalmádi férfival szemben, akik egy kutyát sétáltató nõbe kötöttek bele és a nyílt utcán bántalmazták.
2023-04-08 17:06:28

Így lett Magyarországon a belpolitikai játszma része egy holland újságíró elleni merénylet

Fényes nappal, az utcán lõtték fejbe Hollandia legismertebb bûnügyi újságíróját, aki több évtizedes karrierje alatt számos, gyerekek ellen elkövetett gyilkossági ügyben vezette nyomra a rendõröket. A hatóságok egy nemzetközi drogbandára gyanakodnak, a magyar kormány azonban ezúttal is jobban tudja, ki a bûnbak: a holland liberalizmus.
2021-07-09 17:07:05

Gyerekei elõtt késelte meg feleségét a soroksári támadó

Fényes nappal az utcán megkéselte és fojtogatta volt élettársát egy férfi Budapesten. A péntek délután történteket végignézte a nõ kilencéves kisfia. Neki nem esett baja, az anya azonban súlyosan megsérült.
2022-10-08 21:05:53

2022-10-08 21:06:17

A gyerekei elõtt késelte meg a feleségét a soroksári támadó

Fényes nappal az utcán megkéselte és fojtogatta volt élettársát egy férfi Budapesten. A péntek délután történteket végignézte a nõ kilencéves kisfia. Neki nem esett baja, az anya azonban súlyosan megsérült.
2022-10-08 21:11:00

Döbbenetes: meztelenül, fényes nappal bolyongott az utcán az egykori tinisztár

Újra botrányba keveredett Amanda Bynes: anyaszült meztelenül bolyongott Los Angeles belvárosának a közelében fényes nappal.
2023-03-20 21:05:46

2023-03-20 21:05:52

Elfogták a debreceni gyilkost, aki barátnõje elõtt ölt

Az utcán összeveszett egy férfivel, akit halálra vert.
2021-02-09 08:06:00

Itt vannak a részletek: így próbálták megölni Gabriela Spanic ikertestvérét

Az utcán támadtak rá, utána azonnal meg kellett mûteni.
2022-10-24 22:37:34

Így lett Magyarországon a belpolitikai játszma része egy holland újságíró elleni merénylet

Fényes nappal, az utcán lõtték fejbe Hollandia legismertebb bûnügyi újságíróját, aki több évtizedes karrierje alatt számos, gyerekek ellen elkövetett gyilkossági ügyben vezette nyomra a rendõröket. A hatóságok egy nemzetközi drogbandára gyanakodnak, a magyar kormány azonban ezúttal is jobban tudja, ki a bûnbak: a holland liberalizmus.
2021-07-10 11:06:31

Rihanna elmondta, mit szól ahhoz, hogy milliárdos lett

New Yorkban, az utcán állította meg egy paparazzo.
2021-08-09 12:07:08

Nyílt utcán szurkáltak össze egy nõt Balassagyarmaton

Megkéseltek egy nõt csütörtök délelõtt Balassagyarmaton. A Nógrád Megyei Rendõr-fõkapitányság közleménye szerint egy járõr jelentette, hogy a település belterületén egy férfi többször is megszúrt egy nõt. A rendõrök a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetõt, a sérültet pedig a mentõk kórházba vitték. A nyomozók az 57 éves férfit a elõállították, az elszámoltatása folyamatban van. A rendõrség büntetõeljárást indított az ügyben. Megkerestük a Nógrád Megyei Rendõr-fõkapitányságot, hogy megtudjuk hány éves a megszurkált nõ, de nem kívántak többet közölni az ügyben. A városban elterjedt híre...
2021-09-17 12:06:13

Kifosztások, balhés elemek, bizarr jelenetek a tömegközlekedésben: Ön biztonságban érzi magát az utcán?

Megint egyre gyakrabban hallani a nyílt utcán vagy épp a közösségi közlekedés eszközein történõ különbözõ bûncselekményekrõl. Cigiért az utcán megtámadott nyugdíjas, szatír a HÉV-en és a többiek.
2022-11-17 18:10:45

Létrákkal próbálnak átmászni a magyar határon a migránsok

A bevándorlók fényes nappal is próbálkoznak.
2021-09-20 20:05:47

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   dubaj   •   ors   •   stat   •   slash   •   marka   •   wmn   •   fold napja 2024   •   pain hustlers   •   diosgyor   •   ingyenhirdetes   •   marina city   •   omegle   •   talpra magyarok   •   mobile   •   schumann peter   •   aprilis 4   •   milorad dodik   •   kun anna   •   komarom   •   eric roberts   •   danka   •   tatar gyorgy   •   mezo misi   •   spinoza haz   •   f1 mexico   •   netapro   •   al ain   •   reacher   •   aaa   •   tornanadaska   •   haarp   •   aprilis 24   •   husveti babonak   •   ninja   •   francia salata   •   babits mihaly   •   real madrid   •   danka ilic   •   superapro   •   fdvjgwy   •   chance perdomo   •   vsquare   •   natcon   •   patty hearst   •   elmar wepper   •   energiaital   •   Pogacsafutar  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ritka harcteri felvetelek egy kulonleges ukran egyseg telepulesrol telepulesre haladva uzte ki az oroszokat   •   nagy lehetosegek allnak a cegek rendelkezesere az energiahatekonysag es az elektrifikacio teruleten   •   orban viktor es volodimir zelenszkij ma targyaltak egymassal ebben egyeztek meg   •   strici is meg no is meg valosag is 2   •   donald trumpnak eszeben sincs visszaterni a twitterre   •   elelmiszeripari gepek tartalyok duplikator ustok szallitoszalagok 253   •   magyarorszag szerbia   •   tuz utott ki egy pest varmegyei tanyan meghalt egy idos ferfi 2   •   qrookindeditor   •   ndzpe   •   sokkal tobb unios penzt iranyitanak a gazdagabb fideszes varosokhoz mint a szegenyebb ellenzekiekhez   •   ADS   •   hugh jackman nem mindennapi ajandekot kapott ryan reynolds tol   •   akadálymentes   •   bepácolhatja   •   vasruddal feszegetett majd szetvert egy atm automatat a nyiregyhazi ferfi   •   LONDIINER   •   magyarorszagketlegis   •   hatalmas valtsagdijat kovetelt egy bunbanda egy ferfitol akit golfozas kozben raboltak el   •   Pedagógusnap   •   new un report airs concerns about human rights in sri lanka   •   tucker carlson nsa denies spying on fox news host   •   forgalomkorlatozasok jonnek budapesten   •   roxy   •   project syndicate orban viktor miniszterelnok velemenycikke nem felel meg a sztenderdjeinknek 2   •   nincs ido a gyozkodesre ha kell eroszakkal evakualjak az embereket az oroszorszagi gatszakadas miatt 3   •   un calls for global database of human gene editing research   •   fogyiklub   •   illat   •   a nap mellett a gazalapu aramtermeles is nott magyarorszagon de a teljes termeles ketharmada karbonsemleges   •   dancso peter es viszkok fruzsi is kiesett a forbes influenszerlistajaro l   •   alig lehet raismerni nagyon megvaltozott toth gabi   •   gerillamarketing   •   andrzej duda ha a szovetsegesek ugy dontenek lengyelorszag kesz atomfegyvert fogadni a teruleten   •   a szegenyebb orszagoknak kuldene vakcinat franciaorszag   •   ket ev alatt ket elnokot vitt el a korrupcioellenes harc   •   egy ruhazsakot akasztott a nyakaba ennyibol allt julia fox felsoje   •   betétlapka   •   emberek szazezreinek korai halalahoz vezethet egy alattomos vegyulet amivel szinte minden nap erintkezunk   •   megallt egy csecsemo szive a windsori legolandben letartoztattak egy not   •   a kolcsey tanarait kirugo marosi beatrix mar nem tankeruleti vezeto 2   •   indul az allatvedelmi konzultacio   •   a bayer leverkusen vendegekent kezd a ferencvaros az europa liga csoportkoreben   •   a nyiregyhaza nyerte a noi roplabda magyar kupat   •   tragediamunkakozbenh   •   tiktok tests landscape videos in major shake up   •   szinarnyalatban   •   global car giants seek tech allies in chinas cutthroat ev market   •   holapatolas kozben osszevesztek a szomszedok harman haltak meg   •   az alaptorvenyt is atirna a kormany bianko felhatalmazast adna szalay bobrovniczkynek hogy teljesen atalakitsa a honvedseget