28 év után végleg kikerül a Windowsból az ingyenes szövegszerkesztõ, két másik programot is törölnek

Egy ideje már a levegõben volt, de most beverték az utolsó szöget is több Windows-program koporsójába: hamarosan végleg, visszavonhatatlanul búcsúzik a Cortana, a WordPad és a Tippek is.
2024-05-29 19:09:52

28 év után végleg kikerül a Windowsból az ingyenes szövegszerkesztõ, két másik programot is törölnek

Egy ideje már a levegõben volt, de most beverték az utolsó szöget is több Windows-program koporsójába: hamarosan végleg, visszavonhatatlanul búcsúzik a Cortana, a WordPad és a Tippek is.
2024-05-29 19:09:44

Hamilton szerint nincs realitása annak, hogy idén Forma-1-es futamot nyerjen

A hétszeres Forma-1-es világbajnok pilótát boldogsággal tölti el a McLaren remek szereplése.
2024-05-29 19:08:46

Õrült baleset történt a Monacói Nagydíjra érkezõ milliárdosok hajói között

Miközben a helyi hõs, Charles Leclerc, a Ferrari versenyzõje megnyerte a 70. Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati idõmérõ edzését, Monte-Carlo kikötõjében egy õrült balesetet örökített meg egy kamera. A felvételen az látszik, hogy egy motorcsónak lassítás nélkül beleütközött két másik hajóba, majd felugratva a mólóra állt meg úgy, hogy két járókelõt csak a szerencse mentette meg a végzetes tragédiától. A pletykák szerint a jacht ott szenvedett balesetet, ahol a Williams amerikai pilótájának, Logan Sargeant-nak a családja él egy hétig.   A bejegyzés megtekintése az Instagramon ...
2024-05-26 11:07:55

A Forma-1-es sztárpilóta telefonjában kínos videó van Leclerc-rõl

Kiderült, hogy a Ferrari pilótája gyerekkora óta hatalmas Harry Potter-rajongó.
2024-05-24 21:08:26

Senna elõtt tiszteleg új fényezésével a Forma-1-es sztárcsapat

Különleges festéssel készülnek a Monacói Nagydíjra.
2024-05-21 20:09:31

Az eddigi legintenzívebb zivataros idõ jön

2024-05-21 13:09:16

Népvándorlássá változhat a Forma-1-es pilótapiac

2024-05-21 12:10:29

Hihetetlen hiba miatt került bajba a Forma-1-es hétvége meglepetésembere

Max Verstappennek talán évek óta nem volt ennyire borzalmas pénteki napja.
2024-05-17 19:09:39

Végleg eldõlt, marad-e Thomas Tuchel a Bayern München edzõje

A német szakember egy sajtótájékoztatón beszélt a jövõjérõl.
2024-05-17 16:08:53

Forma-1-es tempóban zajlik a Hungaroring felújítása

A tervezett határidõre minden pontosan elkészül.
2024-05-15 14:10:08

A jövõjérõl beszél a tervezõ, akit mindenki meg akar szerezni a Forma-1-ben

Egyelõre nem biztos benne, hogy akar még dolgozni az új szabályokkal.
2024-05-14 19:08:33

Egészen monumentális lesz Brad Pitt Forma-1-es filmje

A színész-rendezõ hollywoodi sztárhoz közel álló források szerint minden idõk egyik legdrágább produkciója lesz az alkotás.
2024-05-11 17:07:48

Itt vannak Magyar Péter eddigi legostobább húzásai - videó

A Patrióta YouTube-csatornáján megjelent videóban a baloldali figura legkínosabb pillanatait gyûjtötték össze.
2024-05-11 09:08:50

Xbox Game Pass Forma-1 virtuális versenyzés

Az Xbox Game Pass által kínált autóverseny szimulátorok rengeteg izgalmat kínálnak a rajongóknak.
2024-05-10 12:08:19

Egy homártekercs miatt õrjögenek a Forma-1 szerelmesei

Bár a Forma-1-es Miamiban rendezett versenyének már régen vége, a kedélyek továbbra sem csillapodnak. Most éppen egy 100 ezer forintos homártekercs miatt tombolnak a sportág hívei.
2024-05-10 07:09:09

Orbán volt tanácsadója végleg szakított a Fidesszel

Tóth Gy. László a Mi Hazánk elnökének stratégiai tanácsadó testületéhez csatlakozott.
2024-05-09 14:11:41

Orbán volt tanácsadója végleg szakított a Fidesszel

Tóth Gy. László a Mi Hazánk elnökének stratégiai tanácsadó testületéhez csatlakozott.
2024-05-09 14:11:15

Lewis Hamiltonnak furcsa érzései vannak a távozása elõtt

A Mercedes Forma-1-es csapatának hétszeres világbajnoka a jövõre a Ferrarinál folytatja pályafutását.
2024-05-08 17:08:13

Csúcsra nyaraltuk az utasbiztosításokat

Eddig a költségvetésnek termelték a pénzt a biztosítók, akár a teljes nyereségüket elviheti az extraprofitadó. Több biztosítási forma is megszenvedte, hogy az ügyfelek kénytelenek spórolni. Egyedül az utasbiztosítások szárnyalnak, amelyeknél minden eddigi rekord megdõlt a nyaralási szezon végére
2023-12-05 07:06:10

Horrorbalesete után üzent a Formula?1-es versenyzõ

Az utóbbi évtizedek egyik legsúlyosabb balesete történt a Brit Nagydíjon.
2022-07-04 15:18:56

Szezon közben dobhatja csapata a Forma-1-es versenyzõt

Még májusban írt arról a Forma-1-gyel foglalkozó szaksajtó, hogy Nyck De Vries ultimátumot kapott az AlphaTauri vezetõségétõl, miszerint látványos javulást kell mutatnia, különben már a szezon közben megválnak tõle. A helyzet nem sokat javult, a holland ugyanis továbbra sem szerzett pontot, az eddigi legjobb helyezése a monacói 12. A The Race arról írt, hogy továbbra is napirenden van De Vries menet közbeni lecserélése, a legesélyesebb a helyére a 21 éves Liam Lawson lehet, aki a Super Formulában versenyez, mellette pedig a Forma-1-es csapat tartalékpilótája. A lap megkérdezte az AlphaTauri cs...
2023-06-30 14:11:07

Még több sprintfutam lesz a Forma-1-ben

Megduplázzák a sprintfutamok számát a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokságban, közölte a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA). Kapcsolódó Jövõre is lesz kínai pilóta a Forma-1-ben Az Alfa Romeót lenyûgözte a pilóta korát meghazudtoló versenyzõi képessége. A sorozat keddi hírlevele szerint a rekordhosszúságú, 24 futamos idényben az eddigi három helyett hat versenyhétvégén lesz szombaton rövidtávú verseny. Egyelõre a helyszínekrõl még nem határozott az FIA, csak a darabszámról. Tavaly vezették be a sprintfutamokat, ezeken a pilótáknak 100 kilométert kell megtenniük, ezen kívül nem ...
2022-09-27 18:11:57

Új csapata bejelentette Mick Schumachert

A hosszútávú gyorsasági autós világbajnokságban (WEC) versenyez jövõre az Alpine színeiben Mick Schumacher, a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher fia. A francia sportautógyártó szerdán jelentette be a 24 éves német pilóta szerzõdtetését, Schumacher így jövõre többek között a legendás Le Mans-i 24 órás viadalon is rajthoz áll majd. A legutóbb az F1-es Mercedes teszt- és tartalékversenyzõjeként tevékenykedõ pilóta az elmúlt hónapokban, Spanyolországban már tesztelte az Alpine A424 típusú WEC-autót, írja az MTI. Azt egyelõre nem lehet tudni, hogy a Forma-1-ben 2021-ben és tavaly ö...
2023-11-22 12:08:49

?Hamilton évek óta domináns volt, de már nem az, még a csapaton belül sem?

Hét futam ment le eddig az idei Forma-1-es világbajnokságból, és mindössze egyetlen olyan pilóta van, aki minden versenyen bekerült az elsõ ötbe: George Russell. A brit versenyzõ ebben az idényben került a Mercedeshez, és eddig jobban teljesít, mint csapattársa, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, aki 50 pontot gyûjtött, míg honfitársa 84-et. Az idei szezon alapján úgy tûnik, õrségváltás zajlik a Mercedesnél, és ezen a véleményen van a korábbi Forma-1-es csapattulajdonos, Eddie Jordan is. A Forma-1-ben Hamilton évek óta dominánsnak számított, de már nem az, még a csapaton belül sem, mivel ...
2022-06-02 23:08:45

Képeken a Brit Nagydíj horrorbalesete

Csou Kuan-jü állt fejre és landolt ijesztõ helyen, de szerencsére jól van.
2022-07-03 18:14:17

Koronavírus: végleg letiltotta a Twitter a képviselõt, aki összeesküvés-elméleteket terjesztett

A Twitter végleg letiltotta vasárnap Marjorie Taylor Greene amerikai republikánus képviselõ személyes fiókját.
2022-01-02 22:06:07

Eltemették Szvoboda Bencét

A horrorbalesete után meghalt fiatal motokrosszversenyzõ még halála után is segíthet öt emberen.
2023-06-24 17:09:19

?Úgy éreztem, hogy én vagyok a leggyûlöltebb ember a világon? ? halálos fenyegetéseket kapott a vb-címrõl döntõ futam után a korábbi F1-versenyigazgató

Már nem dolgozik a Nemzetközi Automobil Szövetségnél (FIA) Michael Masi, korábbi Forma-1-es versenyigazgató, aki július közepén tért vissza a hazájába, Ausztráliába. Kapcsolódó Végleg távozott a versenyigazgató, aki az idényzárón közellenséggé vált Már semmilyen posztot sem tölt be. Masi nevét a legtöbben talán az elõzõ idény utolsó futamán, az Abu-Dzabi Nagydíjon ismerték meg, ahol Max Verstappen az utolsó körben elõzte meg Lewis Hamiltont, és ezzel õ lett a világbajnok. Abu-Dzabiban a késõbb leváltott Masi úgy döntött, hogy Nicholas Latifi balesete után csak azt az öt autót engedi el...
2022-08-01 05:08:30

Végleg távozott a versenyigazgató, aki az idényzárón közellenséggé vált

Nem dolgozik tovább a Nemzetközi Automobil Szövetségnél (FIA) Michael Masi korábbi Forma-1-es versenyigazgató. The FIA have confirmed former F1 race director Michael Masi has decided to leave the organisation. ? Sky Sports F1 (@SkySportsF1) July 12, 2022 A 44 éves szakember 2021-ben megosztotta a világot, miután a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj utolsó köreinek biztonsági autós fázisában, valamint az újraindításnál olyan döntéseket hozott, amelyek lehetõséget teremtettek Max Verstappennek arra, hogy a hajrában megelõzze a nyolcadik vb-címére hajtó Lewis Hamiltont. Sokan ellenezték a döntéseit, ...
2022-07-12 18:10:36

Távozott a Chelsea brazil játékosa, aki 9 és fél év alatt csak háromszor lépett pályára

Lucas Piazón nem számított alapembernek a londoni klubban, szinte mindig kölcsönben szerepelt más csapatokban. Most a portugál Braga végleg szerzõdtette.
2021-01-14 16:06:02

Zokoghatnak az oroszok? A McDonald's után újabb multi húzza le végleg a rolót Oroszországban

Épphogy felocsúdtak az oroszok belõle, hogy a McDonald's végleg elhagyja Oroszországot, újabb közkedvelt cégtõl kell búcsúzniuk. A Starbucks bejelentette, hogy csaknem 15 év után végleg elhagyja az országot.
2022-05-23 20:07:06

Francia focicsapat tulajdonosa lett a Forma-1-es pilóta

Társtulajdonos Pierre Gasly labdarúgás Forma-1
2024-03-18 23:07:50

Végleg bezárt a legendás budapesti cukrászda

50 évig különleges családi süteményeikkel és legendás fagylaltjaikkal várta édesszájú vendégeit a Fischer cukrászda, amely vasárnap este végleg lehúzta a rolót.
2023-05-15 21:07:47

Így változik a közlekedés a Formula?1-es Magyar Nagydíj alatt

Most hétvégén látogat a Hungaroringre a Forma?1 mezõnye.
2022-07-26 17:18:32

Töröltek egy Forma-1-es futamot a versenynaptárból

A Forma?1 hivatalos honlapja közölte, hogy törölte a 2021-es Japán Nagydíjat. Formula 1 Statement on the 2021 Japanese Grand Prix pic.twitter.com/KzhQxLTBzA ? F1 Media (@F1Media) August 18, 2021 A bejelentés szerint a japán kormány az országban emelkedõ koronavírusos fertõzések száma miatt döntött úgy, hogy eláll a szuzukai futam megrendezésétõl. Az F1 vezetõi a következõ hetekben jelölik ki, hogy melyik helyszínen pótolják majd az így elmaradt versenyt. A Japán Nagydíjat október 10-én tartották volna, de addig öt futam vár a Forma?1-es pilótákra. The post Töröltek egy Forma-1-es futamot a...
2021-08-18 11:05:58

Volt, aki sírt, más legyõzte Hamiltont - pilóták, akiknek az F1-ben lenne a helye

Oscar Piastri kapcsán megnéztük, az utóbbi 15 évben kiknek illett volna még helyet kapni a Forma-1-ben.
2022-01-14 11:07:55

Az F1-es csapat felkarolta a meghalt legendás versenyzõ lányát

Õ a második olyan versenyzõ, aki egy Forma-1-es istállóhoz kötõdik.
2023-11-15 11:12:03

Egy KERS-szerû rendszer miatt brutális sebességûek lesznek a Forma-1-es autók

A 2026-os motorszabályzattal komoly megújulás várható a Forma-1-ben.
2024-03-30 16:08:27

Végleg bezár a soproni Lövér Szálloda

Sajnos meg kell erõsítenünk a hírt; tõlünk független külsõ körülmények kedvezõtlen alakulása végleg térdre kényszerít bennünket - olvasható a Lövér Szálloda honlapján megjelent közleményben.
2022-10-06 22:18:14

Vettel figyelmeztet: a Forma-1 meg is szûnhet

Már gondolkodik a visszavonulása utáni idõszakról a négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel, aki szerint a klímaváltozás miatt a sportágnak meg kell változnia a jövõben.
2021-10-12 12:06:24

A Ferrari pilótája kételkedik benne, hogy élete formájában van

A spanyol pilóta szenzációsan kezdte az idei Forma-1-es szezont.
2024-04-28 16:08:58

Nem áll rajthoz a Katari Nagydíjon a Ferrari pilótája

A ferraris Carlos Sainz nem áll rajthoz a Forma-1 vasárnapi nagydíján Katarban. A spanyol versenyzõ autóján meghibásodott az üzemanyagrendszer, amit a rajtig nem tud orvosolni a Ferrari, így a 12. rajtkockát megszerzõ Sainz végül nem indul. Õ az egyedüli, aki a két Red Bull mellett fõfutamot tudott nyerni idén. Az élrõl az immár háromszoros világbajnok Max Verstappen indul majd, míg a mezõnyben egyedüli ferrarsiként maradt Charles Leclerc az ötödik helyrõl startol. Kapcsolódó Verstappen nemcsak nyerni akar, uralkodni A holland úgy érzi, ez volt az eddigi legprofibb világbajnoki címe a há...
2023-10-08 19:08:20

Schumacher: Nem lehet Verstappent összehasonlítani Sennával

Az egykori Forma-1-es pilóta megtalálta erre is a megoldást.
2023-11-11 12:07:53

Végleg szakít a SPAR a hagyományos mûanyag zacskókkal

Augusztustól országszerte már csak biológiailag lebomló zacskókat kínálnak a SPAR és INTERSPAR zöldség- és gyümölcsosztályain, az egyszer használatos hagyományos mûanyag tasakok így végleg kikerülnek az üzletekbõl.
2022-08-01 13:10:00

Éles kritika: Sebastian Vettel nem kímélte a Forma-1-es sorozat készítõit

A négyszeres Forma-1-es világbajnok pilóta azt is elárulta, mennyi részt látott eddig.
2024-03-19 08:07:40

"Kiszámíthatatlan, manipulatív" - korábbi csapattársa megszólalt Fernando Alonsóról

Már a Forma-3000-ben tudta, hogy a spanyol pilóta világbajnok lesz.
2023-03-23 08:11:22

Megvan, mikor fog újra versenyezi Ricciardo

Az ausztrál Forma-1-es pilóta kéztörés miatt öt futamot hagyott ki.
2023-10-18 19:09:25

Hamarosan megkezdõdnek a tárgyalások Verstappen és a Mercedes között

Verstappen mégis elhagyja a Red Bull Forma-1-es csapatát?
2024-04-29 15:09:14

Alonso Hamiltonnak: Autózol egy szuper kört, és egy másodperc a hátrányod? Üdv az F1-ben!

Öt futamot teljesített eddig a Forma-1 mezõnye idén, a hatodik versenyre a hétvégén kerül sor Barcelonában. Az eddigi öt futam alatt 36 pontot gyûjtött a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, aki ezzel a hatodik a pontversenyben. A Mercedes brit pilótája az idénynyitó Bahreini Nagydíjon érte el a legjobb helyezését, amikor a két Red Bull kiesése után harmadikként zárt, de volt olyan is, amikor nem fért be az elsõ tíz közé. A Mercedes egyelõre le van maradva a Ferrari és a Red Bull mögött, és a korábbi kétszeres világbajnok, Fernando Alonso azt mondta, átérzi, min megy idén keresztül Hamilton. ...
2022-05-19 19:12:43

Elképesztõen hangulatos lett a Verstappenrõl készülõ film elõzetese - videó

A film a holland pilóta karrierjének kezdetétõl fogja bemutatni Verstappent, amikor 17 évesen bemutatkozott a Forma-1-ben.
2023-03-28 16:12:49

Meghalt az argentinok Forma-1-es legendája, aki a politikában is karriert csinált

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Carlos Reutemann, az argentinok 12-szeres futamgyõztes Forma-1-es pilótája. Reutemann-nál 2017-ben májrákot diagnosztizáltak. Az elmúlt öt hetet gyomorvérzés és egyre romló vesefunkciók miatt kórházban töltötte. Forma-1-es pályafutása során a Brabham, a Ferrari, a Lotus és a Williams pilótája is volt, 1981-ben a második, 1975-ben, 1978-ban és 1980-ban a harmadik helyen zárta a világbajnoki pontversenyt. 12 futamgyõzelme mellett hatszor indulhatott az elsõ rajtkockából, és összesen 45 versenyen állt dobogóra. Visszavonulása után politikai pályára lépett, Santa...
2021-07-08 18:06:13

Végleg leállhatnak az orosz rakétaindítások a Francia Guyana-i ûrkikötõbõl

Oroszország végleg le akarja állítani az Európai Unió Francia Guyana-i ûrkikötõjében található indítóállomása használatát - közölte szombaton Dmitrij Rogozin, a Roszkozmosz orosz ûrhivatal vezetõje.
2022-03-19 18:13:21

Jeremy Renner nem adja fel: már szobabiciklin edz a hókotrós balesete után ? videó

Jeremy Renner újabb eszközt próbált ki, hogy minél hamarabb rendbe jöjjön a lába a horrorbalesete után. Rajongóinak is megmutatta, hogyan edzi magát otthonában a lábadozása közben.
2023-02-28 18:05:49

Jeremy Renner nem adja fel: már szobabiciklin edz a hókotrós balesete után ? videó

Jeremy Renner újabb eszközt próbált ki, hogy minél hamarabb rendbe jöjjön a lába a horrorbalesete után. Rajongóinak is megmutatta, hogyan edzi magát otthonában a lábadozása közben.
2023-02-28 18:06:16

Verstappent egyelõre képtelenség legyõzni Bahreinben

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzõje nyerte a Forma-1-es szezonnyitó Bahreini Nagydíj szombati idõmérõ edzését, így a vasárnapi futamon õ rajtolhat majd az élrõl. A 23 éves pilótának ez pályafutása negyedik pole pozíciója, miután a mezõnybõl egyedüliként tudott 1:29 perc alatti köridõt teljesíteni a kvalifikáción. Verstappen mellõl a címvédõ és hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton startolhat a Mercedesszel, míg a harmadik rajtkocka csapattársáé, a finn Valtteri Bottasé lett. Az 57 körös Bahreini Nagydíj vasárnap ? magyar idõ szerint ? 17 órakor kezdõdik. The post Verstappent eg...
2021-03-27 18:06:33

Elképesztõ ötlettel állt elõ Jenson Button

A Forma-1 volt világbajnoka sincs meggyõzõdve arról, hogy mûködne is a dolog.
2023-03-11 09:11:16

Egy friss felmérés szerint átalányadózásra váltanának a katások

Egy friss felmérés alapján az eddigi katások csupán töredéke tervez áttérni a társasági adózásra vagy a kivára, a legtöbben egyértelmûen az átalányadózás felé mozdulnának. Számukra jelenthet segítséget az a legutóbbi módosítás, ami szerint már nem érvényes, hogy az átalányadózásból kilépést követõ négy évben nem választható újra ez az adózási forma.
2022-08-26 15:05:47

Egy friss felmérés szerint átalányadózásra váltanának a katások

Egy friss felmérés alapján az eddigi katások csupán töredéke tervez áttérni a társasági adózásra vagy a kivára, a legtöbben egyértelmûen az átalányadózás felé mozdulnának. Számukra jelenthet segítséget az a legutóbbi módosítás, ami szerint már nem érvényes, hogy az átalányadózásból kilépést követõ négy évben nem választható újra ez az adózási forma.
2022-08-26 15:05:54

Egy friss felmérés szerint átalányadózásra váltanának a katások

Egy friss felmérés alapján az eddigi katások csupán töredéke tervez áttérni a társasági adózásra vagy a kivára, a legtöbben egyértelmûen az átalányadózás felé mozdulnának. Számukra jelenthet segítséget az a legutóbbi módosítás, ami szerint már nem érvényes, hogy az átalányadózásból kilépést követõ négy évben nem választható újra ez az adózási forma.
2022-08-26 15:07:05

Ez volt a 2023-as Forma-1-es idény 10 felejthetetlen pillanata, botránya, cirkusza

Parádés elõzések, rekordok, ütközések, trófeatörések és csalások a Forma-1 2023-as szezonjából.
2023-12-04 06:08:28

Megható fotó Michael Schumacherrõl

A négyszeres Forma-1-es világbajnok német versenyzõ megolvasztotta a rajongók szívét.
2023-03-11 15:08:24

Vigyázniuk kell a szurkolóknak, erre kell készülni a hétvégi Ausztrál Nagydíjon

Mutatjuk, milyen idõ várható az idei Forma-1-es szezon harmadik versenyhétvégéjén.
2024-03-20 15:11:23

?Rettegve néztük a kommenteket? ? elõször találkoztak a Mielõtt végleg felnövünk sorozat szereplõi

A 24.hu és a Compact TV közös dokumentumfilm-sorozatának szereplõi és két rendezõje egy közönségtalálkozóval egybekötött vetítés után osztották meg élményeiket a forgatásról. The post ?Rettegve néztük a kommenteket? ? elõször találkoztak a Mielõtt végleg felnövünk sorozat szereplõi first appeared on 24.hu.
2023-02-23 21:07:19

Botrány! Nelson Piquet beleszállt Lewis Hamiltonba: rasszista megjegyzés miatt áll a bál a Forma-1-ben

Egy tavaly novemberi podcastmûsorban Nelson Piquet, a mára már 69 éves, háromszoros Forma 1-es világbajnok rasszista és sértõ megjegyzést használt Lewis Hamiltonnal kapcsolatban. Az esetrõl a Forma-1 is elítélõen nyilatkozott.
2022-06-28 18:05:45

Botrány! Nelson Piquet beleszállt Lewis Hamiltonba: rasszista megjegyzés miatt áll a bál a Forma-1-ben

Egy tavaly novemberi podcastmûsorban Nelson Piquet, a mára már 69 éves, háromszoros Forma 1-es világbajnok rasszista és sértõ megjegyzést használt Lewis Hamiltonnal kapcsolatban. Az esetrõl a Forma-1 is elítélõen nyilatkozott.
2022-06-28 18:05:51

Izgalmas hajrá után lett világbajnok a korábbi F1-es pilóta, a Mercedes dupla címvédéssel búcsúzik

Stoffel Vandoorne az utolsó, tömegbalesetet is hozó hétvégén biztosította be a Forma-E-s vb-címét.
2022-08-14 10:12:49


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   ors   •   www   •   slash   •   dubaj   •   pain hustlers   •   wmn   •   marka   •   fold napja 2024   •   stat   •   elmar wepper   •   ingyenhirdetes   •   diosgyor   •   f1 mexico   •   talpra magyarok   •   omegle   •   tatar gyorgy   •   marina city   •   haarp   •   natcon   •   mobile   •   aaa   •   reacher   •   komarom   •   danka   •   pepper x   •   netapro   •   bableves   •   superapro   •   vsquare   •   tornanadaska   •   oraallitas   •   aprilis 4   •   mezo misi   •   schumann peter   •   milorad dodik   •   spinoza haz   •   botswana   •   kun anna   •   budapest   •   al ain   •   eric roberts   •   andrzej duda   •   babits mihaly   •   fdvjgwy   •   gran turismo   •   ninja   •   energiaital   •   bogdan adam  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   orban ismet megigerte hogy senkit sem hagynak az ut szelen 2   •   ez fajdalmasan kinos volt toth andi es marics peti levegonek neztek egymast a tv2 studiojaban foton a meghokkento pillanat 2   •   igy nez ki egy telefon melyen nem latszik az elolapi kamera pedig ott van   •   tobb lesz a zold fejlesztes ha noi menedzser vezeti a ceget   •   alhirek a jarvanyrol a fertozes hadmuvelet   •   a nap legfontosabb hirei 2021 08 30   •   globe medical center 14   •   irans rouhani accuses mercenary israel of scientist assassination   •   az exatlon csapata mar dominikan van palik laszlo onnan uzent   •   amerikai csapatok indulhatnak ukrajnaba   •   lótartás   •   putyin a wagner felkeles helyszinen jart   •   global airline emissions plan falls short of eu goals brussels advised   •   hogyan csokkenthetnek a kiadasaikon a kisgyerekes csaladok rossmann akcios ujsaggal   •   flszgtls   •   valter attila ismet nagyot bukott a giron   •   marcorossimeghivtada   •   a szalagkorlatnak utkozott majd a feje tetejen porgott egy auto az m1 esen video   •   elon musk mocks bezos over nasa contract   •   boxeralsó   •   jó ár   •   a 11 eves unoka hivhatott segitseget a vasarnapi horrorbalesetben megserult nagymamahoz 2   •   rádiófrekvenciás   •   paloznakon betiltottak mindenfele epitkezest 2   •   rendort kellett hivni ket emberhez mert nem akartak elfogadni hogy csak vedettsegi igazolvannyal mehetnek be az allatkertbe   •   egy tenger feneken talalt amfora arulta el a romai borkeszites titkat   •   ket evre bezar egy belvarosi luxusszalloda 2   •   sunak praises scholzs support for ukraine in berlin visit   •   megvan pontosan mikor nyilik meg az elso budapesti primark uzlet 2   •   izlestelen megbocsathatatlan vallalhatatlan a mazsihisz is elitelte demeter szilard irasat   •   Falikari   •   detroit synagogue president samantha woll found murdered   •   hatalmas penisz jelenik meg a no termeszetfotojan legalabbis a twitter nepe meg van errol gyozodve   •   csokkentene a parkolasi kedvezmenyeket az erzsebetvarosiak tobbsege   •   a nap legfontosabb hirei 2021 aprilis 27   •   a kormany brusszelt megkerulve tobb tizmilliard forintert vesz mashonnan vakcinat   •   olyan hirdetesi lehetoseg amelyet mashol nem talal 8   •   tallai 16 millio csalad es felmillio ceg kerte a torlesztesi moratoriumot 2   •   uk and irish ministers to meet as tensions grow over rwanda   •   supreme court rejects lindsey grahams request to block grand jury subpoena   •   ilyet is ritkan latni elsirta magat az olasz sztarbiro a psg dortmund meccsen video   •   ujabb tortenelmi melyponthoz kozelit a forint 2   •   pengevel vagtak meg egy ferfit gyorben   •   BAZALTKOCKA   •   antioxid1717nsvitami   •   kate says she edited mothers day photo   •   vilagsztart perel bodi guszti bagi ivan musoraban   •   ice cream truck morgues   •   bryan adams diana hercegnerol a talalkozasunk az egyik legnagyszerubb dolog ami valaha tortent velem   •   gyozott es ujra feljuto helyen a vasas az nb ii ben