Meglépte azt Kína, amitõl a fél Nyugat rettegett

A kifejezetten hongkongi ellenzék felszámolására tervezett "nemzetbiztonsági törvényre" hivatkozva börtönbe küld Kína 14 demokráciapárti aktivistát, köztük volt képviselõket a hongkongi törvényhozásból. A törvény bevezetése és a demokrácia gyors felszámolása miatt nyugati országok, élen az Egyesült Államokkal, szankciókat vezettek be Kína és az új hongkongi vezetés ellen. Kína a törvény elfogadásával lényegében felszámolta az "egy ország, két rendszer" berendezkedést is.
2024-05-30 09:09:00

Sokat tévéznek a magyarok: az is kiderült, hogy mennyit költenek a készülékekre

Szinte minden háztartásban van legalább egy tévé, minden harmadikban pedig két készülék is üzemel. Egy friss felmérés rávilágít, hogy a magyarok jelentõs része továbbra is elsõsorban hagyományos tévénézésre használja a készülékét, habár 2022 õsze óta a streamingszolgáltatásokat is mind többen használják. A készülékek választásánál az ár fontosabb, mint a mûszaki tartalom vagy a márka.
2024-05-28 11:06:27

2024-05-28 11:06:12

Madonna úgy érzi, hogy lelassította az idõ

Az életmû szinte minden tükörcserepe felkerült a képzeletbeli diszkógömbre.
2024-05-26 06:08:52

Madonna úgy érzi, hogy lelassította az idõ

Az életmû szinte minden tükörcserepe felkerült a képzeletbeli diszkógömbre.
2024-05-26 06:06:44

Gyász: meghalt a mémkutya, akit a világ szinte minden pontján ismertek

Az egyik legelterjedtebb mémként vált híressé Kabosu, a Japánban élõ siba inu, akit vasárnap kísérnek utolsó útjára.
2024-05-24 12:09:26

Gyász: meghalt a mémkutya, akit a világ szinte minden pontján ismertek

Az egyik legelterjedtebb mémként vált híressé Kabosu, a Japánban élõ siba inu, akit vasárnap kísérnek utolsó útjára.
2024-05-24 12:09:10

Lovász Lászlót a Yale Egyetem tiszteletbeli doktorává avatták

Szinte minden díjat megkapott már, amit matematikus kiérdemelhet.
2024-05-22 13:10:08

A véres flitteres ruha meg a cirkuszi gumiember szomorú históriája

Olyan dolgot teszek a manézsban, amire eddig még soha nem volt példa.
2024-05-19 21:09:24

A véres flitteres ruha meg a cirkuszi gumiember szomorú históriája

Olyan dolgot teszek a manézsban, amire eddig még soha nem volt példa.
2024-05-19 21:06:40

A rendõrség lecsapott a calabriai maffiára, amely szinte a teljes európai kokainpiacot ellenõrzi

Az olasz carabinierik több mint száz maffiatagot vettek õrizetbe Calabriában, ahol a 'Ndrangheta korlátlan úr, a klánok innen Európa szinte teljes kokainkereskedelmét kézben tartják.
2024-05-17 19:11:43

2024-05-17 19:09:48

A rendõrség lecsapott a calabriai maffiára, amely szinte az európai kokainpiacot ellenõrzi

Az olasz carabinierik több mint száz maffiatagot vettek õrizetbe Calabriában, ahol a 'Ndrangheta korlátlan úr, a klánok innen Európa szinte teljes kokainkereskedelmét kézben tartják.
2024-05-17 18:11:31

2024-05-17 18:10:09

Összetörte szállásadója arcát egy férfi Berettyóújfaluban

A férfi rendszeresen ivott, ami feszültséget okozott köztük, ezért ismerõse ki akarta tenni õt a lakásból.
2024-05-15 13:09:24

Kõgazdag Csabi balesetezett a közel 100 milliós Ferrarijával - fotón az összetört luxusautó

Herceg Csabi közel 100 milliós luxuskocsija összetört, de nem búslakodik a fiatal vagyonos, ugyanis már be is rendelte a követkzõ járgányát.
2024-05-09 16:06:16

2024-05-09 16:05:50

Óriási áttörés a tiszta, fenntartható, szinte korlátlan energia elérésében

A dél-franciaországi WEST fúziós reaktor, egy tokamak berendezés új világrekordot állított fel azzal, hogy hat percen keresztül folyamatosan 50 millió Celsius-fokos szuperforró plazmát hozott létre. Ez a mérföldkõ egy lépéssel közelebb visz bennünket a tiszta, fenntartható, szinte korlátlan energiához.
2024-05-07 18:06:50

Ha ennek a génnek a két példányát hordozod, szinte biztosan Alzheimer-kórban fogsz szenvedni

Egy friss tanulmány szerint az APOE4 gén két példányát hordozó személyeknél szinte biztosan kialakul az Alzheimer-kór, és a tünetek korábban jelentkeznek, ami új megközelítést igényelhet az Alzheimer-kór kutatásában, diagnosztizálásában és kezelésében.
2024-05-06 21:06:53

Jackie Chanbõl csinálna szuperhõst a Marvel

Ha ez megvalósul, nagyot fog szólni.
2021-12-22 06:07:57

Jackie Chan szerint agyrém, hogy milyen lusták a mai színészek

Kemény kritikát fogalmazott meg az akciósztár.
2022-01-11 16:07:17

Jackie Chan szerint agyrém, hogy milyen lusták a mai színészek

Kemény kritikát fogalmazott meg az akciósztár.
2022-01-11 16:08:51

Színészek és színésznõk, akiket láthattunk pornófilmekben is - videó

Sylvester Stallone, Kevin Costner és Jackie Chan is játszott szexfilmekben. De rajtuk kívül mások is.
2021-11-20 23:08:05

Nem mindenapi módon futotta le a maraton ez az 52 éves férfi: víz helyett borral hûsítette magát

A részeges karatemester csak filmen létezett, Jackie Chan alakításában, azonban a való életben van egy részeges futó. Az 52 éves Tom Gilbey úgy teljesítette a 42,2 kilométeres londoni maratont, hogy minden mérföld (1,6 km) után megivott egy pohár bort.
2024-04-25 16:06:55

2024-04-25 16:06:29

2024-04-25 16:06:05

70 éves lett Jackie Chan

Post Content
2024-04-07 17:09:21

Felborult a világ legnagyobb úszó étterme

II. Erzsébet királynõ, Jackie Chan és Tom Cruise is járt már ott.
2022-06-21 07:10:25

Owen Wilson elárulta, ki a kedvenc színésze, akivel örömmel együtt is dolgozna a jövõben

A jövõhéten jelenik meg a mozikban a Kísértetkastély címû film, amiben Owen Wilson is játszik. A vígjáték debütálásának apropóján a People-nek nyilatkozott a színész, és egyebek között azt is elárulta, ki az a hollywoodi kollégája, akivel bár eddig nem volt lehetõsége, a jövõben nagyon szívesen együtt dolgozna. Imádom Nicholas Cage-et. Valamiért ez jutott eszembe. Olyan sok filmben szerettem õt ? mondta a portálnak. Wilson hozzátette, hogy lenne más is, akivel örömmel kamera elé állna, az illetõ pedig nem más, mint Jackie Chan, akivel már többször is forgattak együtt. Õ egy remek példa volt ar...
2023-07-21 17:51:09

Úton a nosztalgiavonat, Jackie Chan visszatér

Hétvégén sem fognak unatkozni a tévénézõk.
2023-03-04 08:33:30

Jackie Chan új filmje botrányt okozott

A szírek szerint szégyen és visszataszítóan ízléstelen, hogy ilyen filmet forgatnak a romok között.
2022-07-20 01:18:07

Jackie Chan mesterével kungfuzott Simicskó István

A politizálás mellett leggyakrabban csak a pincéjében kialakított gyakorlótermében tud edzeni, most azonban több mint kétszáz ember elõtt, a Wing Tsun kungfu legnagyobb tekintélyével együtt tarthatott bemutatót Simicskó István.
2022-10-16 20:06:00

2022-10-16 20:06:08

Stewart szerint mindkét világbajnoki éllovas túl sokat enged meg magának

Jackie Stewart úgy véli, a silverstone-i baleset az õ idejében tragédiával járt volna.
2021-10-31 17:06:30

Joe Biden egy halott képviselõt keresett a színpadon

Jackie Walorski még augusztusban szenvedett autóbalesetet.
2022-09-29 09:10:10

Fontaines D.C. perform 'Jackie Down The Line' on Amanpour

Grammy nominated Irish band Fontaines D.C. perform their new single 'Jackie Down The Line' on CNN''s Amanpour.
2022-01-21 23:17:47

Joe Biden egy halott képviselõt keresett a beszéde közben egy konferencián

"Jackie, itt vagy? Hol van Jackie?" - kérdezgette az amerikai elnök a pódiumon.
2022-09-29 09:20:10

Bodrogi Gyula Oszter Sándorról: Azt hittem, õ örökké fog élni

A színészt összetörte Oszter Sándor halála.
2021-10-30 14:06:19

A Shang-Chi és a Tíz Gyûrû legendája verekedõs jeleneteit még Jackie Chan is megirigyelné

2008 óta, amikor a Robert Downey Jr. által játszott excentrikus milliárdos magára öltötte Vasember futurisztikus páncélját, sok mindent látott a közönség. Misztikus kalapácsot lengetõ istenséget, csenevész fickóból lett szuperkatonát, de még egy õrült titán is tiszteletét tette a Földön, hogy egyetlen csettintésével térdre kényszerítse az emberiséget. Most ismét valami teljesen újat villantott a Marvel a nézõknek, a Shang-Chi és a Tíz Gyûrû legendája egy olyan harcmûvészeti film lett, melynek néhány verekedõs jelenetét még Jackie Chan is megirigyelné.
2021-09-03 19:05:42

2021-09-03 19:05:43

Újra letartóztatták a hongkongi médiamogult, miközben börtönben ült

Állítólag segített az egyik szökni próbáló hongkongi aktivistának.
2021-02-17 10:05:58

Elõször legendás honfitársa támogatta azt, amit Hamilton ellenez

A háromszoros bajnok Jackie Stewart már több mint fél évszázada levette magáról a felesleges holmit vezetés közben.
2022-06-11 11:17:32

Elõször legendás honfitársa támogatta azt, amit Hamilton ellenez

A háromszoros bajnok Jackie Stewart már több mint fél évszázada levette magáról a felesleges holmit vezetés közben.
2022-06-11 12:12:45

Jackie Mason, legendary comedian, dies at 93

Comedian Jackie Mason, known for his rapid-fire befuddled observations in a decades-long standup career, died at a New York hospital Saturday at the age of 93, long-time friend and collaborator Raoul Felder told CNN on Saturday night.
2021-07-25 05:05:41

Brutálisan megütötte a volt élettársát egy férfi Siófokon ? videó

A nõ telefonját is összetörte, mert rendõrt akart hívni.
2023-03-31 14:11:20

Thailand has suspended its prime minister. What happens next?

Thailand's Prime Minister Prayut Chan-o-cha has temporarily stepped aside as the country's leader but remains its defense minister, according to a government spokesman.
2022-08-25 13:08:57

2022-08-25 13:09:03

Órákon át mûtötték Schmuck Andort

Csúnyán összetörte magát.
2023-02-20 07:09:42

Órákon át mûtötték Schmuck Andort

Csúnyán összetörte magát.
2023-02-20 08:10:23

?Az volt életem legnagyobb ajándéka, hogy kimondtad: igen? ? köszöntötte gyönyörû feleségét a 20. házassági évfordulójukon Adam Sandler ? fogó

Adam Sandler és szerelme, Jackie Sandler immár 20 éve élnek boldog házasságban. A vígjátékok koronázatlan királya gyönyörû fotóval köszöntötte kedvesét a nagy napon.
2023-06-22 21:07:44

2023-06-22 21:08:48

Peking "fényes jövõt" jósol a hongkongi demokráciának

Peking "fényes jövõt" jósol a hongkongi demokráciának egy hétfõn kiadott fehér könyv szerint, miután a különleges közigazgatási státusú városban az elõzõ nap lezajlottak az elsõ olyan törvényhozói tanácsi választások, amelyeket már a kínai vezetés által módosított hongkongi választási törvény alapján rendeztek meg.
2021-12-20 09:08:24

Jackie Chan új Karate kölyök-filmen dolgozik

Új lendületet kaphat a filmes retroláz jövõ karácsonykor, ugyanis akkorra ígérik A karate kölyök legújabb verziójának érkezését. A filmet a Sony Pictures jegyzi, Jonathan Entwistle (Ez így nem oké, A ki***tt világ vége) rendezi, és benne lesz Jackie Chan, aki a film2010-es, és Ralph Macchio, aki az 1984-es filmben szerepelt. Az alkotók szándéka szerint a film nem reboot lesz, hanem valamiféle folytatás, amely felhasználja és tovább építi az eredeti filmek világát. A fõszereplõ keresése még csak most indult el, Chan és Macchio pedig egy videóüzenettel szállt be a promócióba. A történetrõl egyel...
2023-11-22 14:07:28

Több mint kétszáz rendõr csapott le az egyik utolsó hongkongi ellenzéki lap munkatársaira

Felforgató anyagok kiadásának gyanújával õrizetbe vették a hongkongi ellenzéki körökben népszerû Stand News hírportál korábbi és jelenlegi fõszerkesztõjét, valamint több, a portálhoz köthetõ embert szerdán Hongkongban ? adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) címû hongkongi lap.
2021-12-29 09:06:20

Visszakapja a pénze felét, aki nem perel Messi miatt

Újabb fordulat a hongkongi futballbotrányban.
2024-03-19 15:13:00

Visszakapja a pénze felét, aki nem perel Messi miatt

Újabb fordulat a hongkongi futballbotrányban.
2024-03-19 15:08:58

Jackie Robinson All-Star Game bat sells for $1.08 million

A bat used by baseball hero Jackie Robinson in the 1949 All-Star Game sold at auction on Saturday for $1.08 million, New Jersey-based Goldin Auctions said.
2022-05-02 14:11:40

Megszületett Mark Zuckerberg harmadik gyereke

Megszületett Mark Zuckerberg és Priscilla Chan harmadik közös gyereke. A kislány érkezésérõl a Facebook alapítója számolt be az Instagram-oldalán, ahol fotókat is mutatott a kicsirõl. Üdvözlünk a világban, Aurelia Chan Zuckerberg! Egy áldás vagy! ? írta posztjában az üzletember.   A bejegyzés megtekintése az Instagramon   Mark Zuckerberg (@zuck) által megosztott bejegyzés Zuckerberg és Chan 2012-ben házasodtak össze, Maxima lányuk 2015-ben, August fiuk pedig 2017-ben jött világra. The post Megszületett Mark Zuckerberg harmadik gyereke first appeared on 24.hu....
2023-03-24 20:17:25

The tragic love story behind Jackie Collins' house

The year after British novelist Jackie Collins died following a private battle with breast cancer in 2015, a listing went up for her 21,784-square-foot house -- an 8-bedroom Beverly Hills property inspired by the clean lines and Pop Art color blocking of David Hockney's pool painting "A Bigger Splash."
2021-06-25 12:05:40

Leomlanak a hongkongi demokrácia utolsó bástyái

December 29-én több mint 200 rendõr rohanta le az egyik utolsó ellenzéki hongkongi lap, a Stand News szerkesztõségét, és õrizetbe vettek hét embert. A vád: felforgató anyagok kiadása és a terjesztésüket célzó összeesküvés leplezése. A lap azóta beszüntette mûködését. Fél évvel korábban hasonló történt a jelenleg börtönben ülõ hongkongi médiamogul, Jimmy Lai napilapjával, az Apple Dailyvel is. Január 2-án pedig egy harmadik független hongkongi hírportál, a Citizen News jelentette be, hogy munkatársai biztonsága érdekében bezárják a lapot. A hongkongi demokrácia kínai bedarálása a 2020-as nemzet...
2022-01-04 14:06:46

Marianna retteg: Szabadon lófrálhat a felesége autójának fékcsövét elvágó férfi

Ercsi - Halálfélelem járta át minden porcikáját Szabó Mariannának, amikor meglátta egykori párját a helyi kisbolt elött, amint leparkolt autójával. A testileg és lelkileg meggyötört édesanyára rátört rettegés nem volt alaptalan, volt férje korábban ép ésszel felfoghatatlan, ördögi bosszút eszelt ki és hajtott végre ellene.
2021-08-22 22:05:47

2021-08-22 22:05:50

Nagyon odacsaptak a kínai techrészvényeknek, közel 5 százalékot esett a hongkongi index

Szakadnak a ma reggeli ázsiai kereskedésben a technológiai részvények, ami a hongkongi tõzsdeindexet közel 5 százalékos mínuszba rántotta.
2021-07-27 12:57:53

Oláh Ibolya összetörte a TV2 mûsorvezetõjének autóját

Botrányt okozott a TV2 parkolójában Oláh Ibolya: egy próbája után összetörte az egyik mûsorvezetõ autóját, majd el akart hajtani a helyszínrõl.
2023-04-13 08:06:13

Oláh Ibolya összetörte a TV2 mûsorvezetõjének autóját

Botrányt okozott a TV2 parkolójában Oláh Ibolya: egy próbája után összetörte az egyik mûsorvezetõ autóját, majd el akart hajtani a helyszínrõl.
2023-04-13 08:06:57

She survived an attack by Jonestown cult members. Hear what has to say about Trump

Rep. Jackie Speier (D-CA), who was shot by members of the Peoples Temple during the 1978 Jonestown Massacre, says she sees similarities between cult leader Jim Jones and former President Donald Trump in the way they use their charisma to connect with disillusioned American and act as "merchants of deceit." Speier was shot five times on an airstrip in Guyana while accompanying a lawmaker to investigate the nearby cult.
2021-08-02 17:05:46

Lecsaptak a rendõrök: a repülõtéren vették õrizetbe a vezércikkírót

Õrizetbe vették az Apple Daily hongkongi lap egyik vezércikkíróját a város repülõterén vasárnap este, amint éppen elhagyni készült a különleges közigazgatású kínai területet ? adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) címû hongkongi lap.
2021-06-28 07:05:45

Engedély nélküli megemlékezésen vett részt, most hónapokra rács mögé kerül az aktivista

Újabb börtönbüntetést szabtak ki csütörtökön Joshua Wong hongkongi aktivistára, amiért tavaly részt vett egy, a Tienanmen téri vérengzés évfordulóján tartott, engedély nélküli megemlékezésen ? adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) címû hongkongi lap.
2021-05-06 10:05:47

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   slash   •   ors   •   dubaj   •   wmn   •   pain hustlers   •   elmar wepper   •   marka   •   fold napja 2024   •   stat   •   ingyenhirdetes   •   pepper x   •   f1 mexico   •   talpra magyarok   •   tatar gyorgy   •   diosgyor   •   akgggarmi   •   marina city   •   natcon   •   superapro   •   mobile   •   haarp   •   omegle   •   netapro   •   aaa   •   reacher   •   invincible   •   danka   •   dior   •   komarom   •   bableves   •   kek pelikan   •   oraallitas   •   al ain   •   vsquare   •   tornanadaska   •   travis kelce   •   spinoza haz   •   botswana   •   budapest   •   aprilis 4   •   mezo misi   •   francia salata   •   schumann peter   •   térkép   •   eiffel   •   milorad dodik   •   energiaital  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a hongkongi gumiember kalandjai szinte minden porcikajat osszetorte jackie chan   •   moszkva szerint a nob elnoke osszejatszott az ukranokkal hogy kizarhassak az orosz sportolokat az olimpiarol 2   •   orosz diszkontlanc johet magyarorszagra   •   koktélok   •   joe biden mar a fiatalok koreben is egyre nepszerutlenebb   •   KatonaM   •   nyaralóáz   •   futurerealestatenetw ork   •   PARTNER1111111111111   •   e9rint   •   pompadour   •   im so proud swimmers dared to speak up   •   tmsdqbqspijsefuftjoh _zfohrefextagentable t_scom   •   ekkorvalthatjafelapa piralapurendszertaze lektronikusingatlann yilvantartas   •   jelmezb   •   sagnol   •   siman nyert a juve a psg idegenben verte a manchester unitedet   •   bicskaval raboltak gyerekek egy szal cigit ozdon   •   ezzel probalja visszaszerezni hirnevet az lg az okostelefon piacon   •   Mithril   •   sicuindex2phpooption   •   horror szamosujlakon tizeneves gyerekek talaltak ra szuleik holttestere video   •   covid italy blocks astrazeneca vaccine shipment to australia   •   H4s2j   •   hetvegere lezarjak a szabadsag hidat   •   cash   •   a betegeket senki sem kerdezte jo lesz e ez nekik   •   majka szijjarto peternel jartam erre a nyakamba szakadt egy gyuloletcunami   •   felszolitottak az eu tagorszagokat ne oltsanak a szputnyik v vel oroszorszag valaszolt   •   lépcsõkindexphpoptio   •   novak djokovic szerint azert veszitett mert fejbe dobtak egy palackkal   •   megegyezik   •   virághagyma   •   tobb varmegyere is kiadtak a figyelmeztetest 6   •   ez akkorat fog robbanni mint a keresztapa itt van coppola legujabb filmjenek hihetetlen elozetese 40 even at dolgozott rajta   •   18index2phpoptioncom userstatus   •   hutesere   •   kutyak teptek szet egy ferfit szentesen 2   •   video kessel kovetelt alkoholt egy ferfi lefujta gazspray vel a bolttulajdonos   •   digitvide63740kamera   •   neymar nelkul szoros meccsen nyert a psg video   •   TZ4K   •   billie eilish szoke hajjal debutalo instagram posztja rekordot dontott   •   Gamergate   •   haromeves lett lajos herceg persze hogy keszult rola friss foto   •   tisztithato   •   reszesedhetsz   •   hatalmas langokkal egett egy talpfarakas rakosrendezon video   •   acids   •   hazassag elso latasra hilda szerint neki es lacinak felesleges parterapiara jarnia