Rég volt ilyen gyenge a forint

Kedd délután óta gyakorlatilag megállás nélkül gyengül a forint a vezetõ devizákkal szemben, az euróval szemben a 390-es szinteket közelíti, a dollárral szemben pedig már át is lépte a 360-as szintet a forint árfolyama. A gyengülés csütörtökön is folytatódik, a délutáni amerikai GDP, és a holnapi inflációs adatok pedig további nagy elmozdulásokat is hozhatnak nem csak a dollár, de a forint piacán is.
2024-05-30 08:07:18

Elfogyott a forint lendülete

Kedden már négyhavi csúcson is járt a forint az euróval szemben, délutánra azonban elfogyott a lendület és gyorsan visszagyengült a magyar fizetõeszköz. Ezt követõen szerdán is folytatódik a gyengülés. Gazdasági események szempontjából a délutáni német inflációs adat, valamint a Fed bézskönyvének publikálása hozhat nagyobb elmozdulásokat a forint piacán.
2024-05-29 08:06:48

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Sem európai katonák küldését, sem a kötelezõ európai sorozást nem támogatjuk

Az Európai Unió tagállamai egyre nyíltabban állnak elõ azzal a hajmeresztõ gondolattal, hogy európai tagállamokból katonákat küldjenek Ukrajnába.
2024-05-28 18:08:15

Orbán Viktor: Nemet mondunk a kötelezõ európai sorozásra

A miniszterelnök friss bejegyzést osztott meg Facebook-oldalán.
2024-05-28 17:09:36

Sokan ki fognak maradni az otthonfelújítási támogatásból, de számukra is lenne lehetõség

Az állami program méretét tekintve töredéke annak, amire szükség és igény lenne. A közösségi összefogás segíthetne, de erre Magyarországon példa is alig akad.
2024-05-28 13:11:49

Sokan ki fognak maradni az otthonfelújítási támogatásból, de számukra is lenne lehetõség

Az állami program méretét tekintve töredéke annak, amire szükség és igény lenne. A közösségi összefogás segíthetne, de erre Magyarországon példa is alig akad.
2024-05-28 13:10:14

Josep Borrell cáfolta, hogy az Unió a sorkatonaság kötelezõ bevezetését tervezné

Az EU külügyi vezetõje szerint a közösségnek erre sem hatalma, sem kapacitása nincs, ez tagállami hatáskör.
2024-05-28 12:11:45

Josep Borrell cáfolta, hogy az Unió a sorkatonaság kötelezõ bevezetését tervezné

Az EU külügyi vezetõje szerint a közösségnek erre sem hatalma, sem kapacitása nincs, ez tagállami hatáskör.
2024-05-28 12:11:14

Már korán reggel erõsödésbe kezdett a forint

Jelentõs erõsödésen van túl a forint, az euróval szemben februári szintig erõsödött a magyar deviza. Kedd reggel ismét kis erõsödést látunk, fontos szint környékén mozog a forint. A makroadat-közlések ma aligha hoznak nagy fordulatot, a hét második felére viszont oda kell figyelni.
2024-05-28 09:06:49

Matolcsy a Fudan Egyetem tiszteletbeli professzora lett

2024-05-27 16:07:52

Matolcsy György a Fudan Egyetem tiszteletbeli professzora lett

A Fudan Egyetem rektora adta át a jegybank elnökének az egyetem tiszteletbeli professzorának való kinevezést.
2024-05-27 16:06:36

Matolcsy György a Fudan Egyetem tiszteletbeli professzora lett

A Fudan Egyetem rektora adta át a jegybank elnökének az egyetem tiszteletbeli professzorának való kinevezést.
2024-05-27 16:06:05

Tiszteletbeli professzori címmel lepte meg Matolcsy Györgyöt a Fudan Egyetem

Kínában járt egy gazdasági konferencián a jegybank elnöke.
2024-05-27 15:11:04

Tiszteletbeli professzori címmel lepte meg Matolcsy Györgyöt a Fudan Egyetem

Kínában járt egy gazdasági konferencián a jegybank elnöke.
2024-05-27 15:10:12

Szijjártó Péter: Elfogadhatatlanok a kötelezõ európai sorkatonaság bevezetésérõl szóló õrült ötletek

A magyar kormány nem fogja engedni semmi szín alatt, hogy közép-európai, és köztük magyar fiatalokat küldjenek az ukrajnai háborúba.
2024-05-27 15:08:49

Épp most dõl el a forint sorsa

Sokakat a kérdés, hogy meddig erõsödhet még a forint. Nemrég már a 384-es szint is áttörte a hazai fizetõeszköz az euróval szemben, amire egészen február eleje óta nem volt példa, azonban amíg akkor egy gyengülõ trend kezdetét láthattuk, addig ezúttal már egy jelentõs erõsödésen vagyunk túl. A héten azonban több fontos adat is érkezik, pénteken pedig a Moody's is ítéletet mond Magyarországról, ami szintén nagyobb elmozdulásokat eredményezhet a hazai fizetõeszköz esetében is. Éppen ezért megnéztük, hogy mi jöhet most a forint piacán.
2024-05-27 15:06:40

Nem indul újra a jégkorongszövetség elnöki posztjáért Such György

Az elnök korábban sejtelmesen beszélt a lehetséges utódjáról és a szövetség körüli helyzetrõl.
2024-05-27 14:11:55

Nem indul újra a jégkorongszövetség elnöki posztjáért Such György

Az elnök korábban sejtelmesen beszélt a lehetséges utódjáról és a szövetség körüli helyzetrõl.
2024-05-27 14:10:41

Matolcsy György a Fudan Egyetem tiszteletbeli professzora lett

A jegybankelnök szerint tanulni kell a gazdasági és pénzügyi ciklusok mintázataiból.
2024-05-27 14:10:25

Mit akar Matolcsy a megtakarításainktól? Volt egy mondat az MNB-elnök beszédében, amelyre sokan felkapták a fejüket ? Ön észrevette?

Matolcsy György bevonná a lakossági megtakarításokat a válságkezelésbe. A Blikk megnézte, hogy a 2010-es emlékeink miatt vajon van-e miért aggódnunk, avagy ez inkább egy lehetõség lenne a rezsiköltségek csökkentésére.
2022-12-06 19:06:09

Nõ az ÁSZ elnökének fizetése, 5,2 millió forintot keres majd

Ezzel lekörözi Matolcsy György rekorder, ötmilliós fizetését.
2022-01-19 12:06:37

Veszteséggel zárhatott tavaly az MNB

Ilyen még nem történt, mióta Matolcsy György az elnök.
2022-01-29 10:28:36

Veszteséggel zárhatott tavaly az MNB

Ilyen még nem történt, mióta Matolcsy György az elnök.
2022-01-29 10:29:41

5000 forint és mindenkinek be kellett fizetni, de most jöhet a népszavazás róla

Átengedte a nemzeti Választási Bizottság a Jobbik azon javaslatát, hogy népszavazás legyen a kötelezõ kamarai tagságról - írja a hvg.hu
2023-08-25 18:23:20

Megjelent a rendelet, aranyforintot bocsátanak ki Magyarországon

Matolcsy György kiadta az utasítást.
2022-09-06 10:15:26

Az állami beruházások növelésével küzdhetõ le a gazdasági visszaesés

Matolcsy György jegybankelnök elemzése szerint a járvány elleni harc sikeres volt 2020-ban.
2021-01-25 15:06:00

Hat pontban összegezte Matolcsy György, mit rontott el a kormány

A korábbi kritika után legújabb cikkében arról írt Matolcsy György, hogyan lehetett volna sikeresebb a magyar gazdaságpolitika. Az MNB elnöke szerint ha nincsenek az utóbbi évek gazdaságpolitikai hibái, akkor Magyarország elérhette volna 1936-os fejlettségi csúcsát.
2021-08-23 18:06:00

Magyarországra érkezett a világ második legnagyobb bankja

Matolcsy György üdvözölte a döntést.
2023-04-19 23:08:42

Magyarországra érkezett a világ második legnagyobb bankja

Matolcsy György üdvözölte a döntést.
2023-04-20 00:09:38

Matolcsy György: a fõ akadályok megmaradtak az euró számára

Elmúlt az az idõ, amikor az euró méltó kihívója lehet az amerikai dollárnak - véli rövid cikkében Matolcsy György, az MNB elnöke.
2021-07-14 15:05:49

Matolcsy: Kötelezõ bevezetnünk az eurót

A jegybankelnök elmondta, hogy nagy rokonszenvvel figyeli Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) jelenlegi elnökének munkásságát, mert nekünk, magyaroknak 2011-ben francia gazdasági és pénzügyminiszterként kiváló tanácsokat adott, mondta Matolcsy György jegybankelnök a Kossuth Rádió Felfedezõ címû mûsorában a 25 éves EKB évfordulójára. Például azt, hogy nem szükségszerû az IMF jelenléte Magyarországon, a szoros kapcsolat lezárható, ezért így is jártunk el, mondta Matolcsy. A jegybankelnök szerint az eurózóna és az Európai Központi Bank elmúlt 25 évének legnagyobb eredménye, hogy fen...
2023-06-04 09:08:50

Hiába tiltakoztak a bankok, Matolcsy György döntése hivatalos

Megjelent a Magyar Közlönyben a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete a kötelezõ tartalékráta mértékérõl. A Monetáris Tanács döntésére hívatkozva alakította át Matolcsy György a pénzintézetek kötelezõ tartalékrendszerét. A különbözõ, rendeletben meghatározott forráskategóriákban a kötelezõ tartalékráta mértéke lehet (0%), illetve a tartalékköteles hitelintézetek nyilatkozatától függõen 10%, 11%, 12%, 13%, 14% vagy 15% is. A tartalékköteles hitelintézetek negyedévente ? január 1-jei, április 1-jei, július 1-jei és október 1-jei fordulónappal ? választhatnak a meghatározott tartalékráta mérték...
2023-03-09 09:08:32

Olyan megtiszteltetés érte Magyarországot, amire egy évtizede nem volt példa

Matolcsy György embere európai kulcspozícióba került.
2023-07-31 14:27:06

Surányi György: az ezermilliárdok megmozgatásáról, avagy mit jelent Matolcsy György ötlete?

Nem kis feltûnést keltett Matolcsy György MNB-elnöknek a Parlament Gazdasági Bizottsága elõtt december 5-én elhangzott beszámolója. Írásomban - néhány általánosabb megállapítás után - mindössze egy elemet emelnék ki a jegybankelnök hozzászólásából.
2022-12-12 10:17:00

Matolcsy György fontos lépésre készül, tettekkel mond véleményt az inflációról

Izgalmas hét elé néz a forint.
2023-07-24 08:42:53

Ismét kemény kritikát fogalmazott meg a kormány gazdaságpolitikájával szemben Matolcsy György

Megint letért Magyarország az egyensúlyi növekedés pályájáról, elakadt a reformfolyamat, és nincsenek elénk kitûzött, mérhetõ célok sem ? mondta Matolcsy György jegybankelnök új könyvének bemutatóján. A Növekedés.hu tudósítása szerint Matolcsy azt javasolta, hogy vissza kell térni a reformokhoz, mert letért az egyensúlyi növekedési pályáról Magyarország, elakadt a felzárkózási folyamat.
2023-03-23 16:08:22

Matolcsy György: demográfiai fordulat nélkül nincs gazdasági siker

?Nem igazságos, és ezért nem fenntartható, hogy a két gyermekes édesanyák nyugdíja 15 százalékkal, a három gyermekeseké pedig 20 százalékkal alacsonyabb az átlagnyugdíjasokénál. Ezt orvosolni kell, nagyon sok technikai lehetõség van az orvoslásra? - jelentette ki a Matolcsy György a parlamentben az atv.hu tudósítása szerint.
2023-04-17 22:07:00

Matolcsy György: ideje betiltani a kriptovalutákat az EU-ban

Matolcsy György szerint ideje betiltani a kriptovaluták bányászatát és kereskedelmét az EU-ban ? olvasható az MNB Facebook-oldalán publikált posztban.
2022-02-11 15:12:38

Matolcsy György: akár politikai és pénzügyi robbanás is jöhet az Európai Unióban

Amerika hegemón szerepének kialakulásával, tehát 1989-1991 után, az EU elõtt folyamatosan két jövõkép lebeg. Az elsõ szerint feladja nagyhatalmi törekvéseit, azonosítja Amerika nagystratégiájának Európára vonatkozó részeit, majd ezekre megvalósítható, hatékony és együttes válaszokat talál. A második esetén elszenvedi a 2020-as évek amerikai stratégiai döntéseinek következményeit, ahogy eddig is tette, írja friss cikkében Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
2021-10-25 14:06:00

Matolcsy György: A forint gazdagságot hozott

Az MNB elnöke szerint az euró elsõ két évtizede több kudarcot hozott, mint sikert.
2021-08-01 20:05:59

Matolcsy György: A forint gazdagságot hozott

Az MNB elnöke szerint az euró elsõ két évtizede több kudarcot hozott, mint sikert.
2021-08-01 20:06:39

Matolcsy György nem tágít: 3 százalékra kell faragni a hiányt jövõre

Fontos az egyensúly helyreállítása azt követõen, hogy a magyar gazdaság az idén eléri a válság elõtti teljesítményét ? szögezte le friss cikkében Matolcsy György. Vagyis a kormány ellentétes álláspontja ellenére az MNB elnöke szerint 2022-ben 3% környékére kell leszorítani a költségvetési hiányt.
2021-07-19 15:05:48

Matolcsy György: Miért ne vegyük meg a budapesti repülõteret?

A jegybank elnöke szerint a megoldás egy új központi repülõtér építése lenne, de nem Budapesten.
2021-12-20 09:09:32

Olyan számot árult el a 2022-es inflációról Matolcsy György, amit eddig nem hallottunk

Idén és jövõre is 5 százalék körül lehet az infláció, ezért az MNB-nek folytatnia kell a monetáris kondíciók szigorítását ? mondta szerdán a parlamentben Matolcsy György, a jegybank elnöke. A 2022-es infláció kapcsán a legfrissebb szeptemberi elõrejelzés még jóval alacsonyabb volt, vagyis Matolcsy jó eséllyel a két hét múlva megjelenõ friss számokat ismertette most.
2021-12-01 15:06:13

Matolcsy György: nincs pardon, a legjobb eszköz az infláció ellen a kamatemelés

Bár a Magyar Nemzeti Bank a világpiaci hangulat miatt ellenszélben van, ha az ország elvégzi a házi feladatait, annak idõvel meglesz az eredménye - többek között ezt válaszolta Matolcsy György jegybankelnök a Magyar Nemzetnek adott interjújában a gyenge forintot firtató kérdésre. Matolcsy szerint az infláció megtörésére "a monetáris transzmisszió minden csatornáját használnunk kell." A kamatstop megerõsíti az MNB-t, hogy a leghatározottabban lépjen fel az infláció ellen. A jegybank üdvözli a költségvetés hiánycsökkentõ lépéseit.
2021-12-27 09:06:12

Matolcsy György: a digitális jegybankpénz enyhíti majd az inflációs nyomást

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a jegybank Facebook-oldalára írt bejegyzésében azt írja, hogy a digitális jegybankpénzek bevezetése a 2020-as években enyhíteni fogja az árnyomást.
2021-11-03 21:05:59

Matolcsy György: Az infláció megugrása sok közgazdászt sokként ért

"Tim Congdonnak igaza van abban, hogy a közgazdászok rendszeresen követnek el elõrejelzési hibákat, és ezeket gyakorta megbocsájtják nekik" - írja Matolcsy György, az MNB elnöke a WSJ-ben megjelent, A Fed alábecsüli az inflációs kockázatot címû cikkre válaszolva.
2021-07-21 19:05:58

Drága lenne begyûjteni, marad forgalomban az ötforintos

Többet ér az ötforintos érme, mint öt forint.
2022-08-02 21:17:44

Matolcsy György: Magyarországnak nem sikerült elõznie a kanyarban

Matolcsy György, az MNB elnöke szerint Magyarországnak nem sikerült elõznie a kanyarban. A mostani válságban jobban teljesítettünk önmaguknál, sõt jobbak voltunk a mostani válság kezelésében, mint a korábbi konjunktúra idõszakok kihasználásában, de elõzni nem tudtunk.
2022-02-21 15:06:33

Az MNB volt alelnöke szerint Matolcsy Györgynél sokkal érdekesebb a fia meggazdagodása

Szerinte a Matolcsy személye körüli cirkusz elvonja a figyelmet a fontos témákról.
2022-12-13 13:13:52

Az MNB volt alelnöke szerint Matolcsy Györgynél sokkal érdekesebb a fia meggazdagodása

Szerinte a Matolcsy személye körüli cirkusz elvonja a figyelmet a fontos témákról.
2022-12-13 15:13:22

Matolcsy György szerint a válságnak nincs vége és most kell lépni, pár hónap múlva már késõ lesz

Matolcsy György szerint a magyar gazdaság kilábalása a válságból rendkívül gyors volt, azonban a következõ évtized kihívásai ismét kihívások elé állíthatják a gazdaságot. A jegybankelnök a magyarnemzet.hu-n megjelent cikkében azt írja, hogy a magyar gazdaság sérülékenysége több mint egy éve folyamatosan romlik, a válság utáni költekezés fokozza az inflációt, rontja az egyensúlyi mérlegeket, és az ikerdeficit is visszatért.
2021-11-15 16:24:42

Matolcsyval nem szokott beszélni, a 4 százalékos növekedést pedig nem tartja realitásnak Nagy Márton

A nemzetgazdasági miniszter szerint az exportpiac okolható azért, amiért a kitûzött GDP-növekedés már nem realitás. Az infláció ellenben ki lett ütve Nagy Márton szerint, aki állítja: nem szokott Matolcsy Györggyel találkozni.
2024-03-12 15:12:16

Megszólalt Matolcsy György: kötelezõ mérlegre tenni a magyar forint kivezetésének és a közös euró bevezetésének dilemmáját

Amikor Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, kötelezõen vállalta, hogy bevezeti a közös fizetõeszközt; a kormány és a Magyar Nemzeti Bank tartja magát ehhez a kötelezettséghez, de csak biztonságos és sikeres euróbevezetést tartanak elfogadhatónak - fejtette ki a jegybank elnöke a magyarnemzet.hu-n vasárnap megjelent, "Miért jobb nekünk a forint, mint az euró?" címû írásában.
2021-08-01 19:05:53

Matolcsyval nem szokott beszélni, a 4 százalékos növekedést pedig nem tartja realitásnak Nagy Márton

A nemzetgazdasági miniszter szerint az exportpiac okolható azért, amiért a kitûzött GDP-növekedés már nem realitás. Az infláció ellenben pedig ki lett ütve Nagy Márton szerint, aki állítja: nem szokott Matolcsy Györggyel találkozni.
2024-03-12 14:10:26

Akkor csatlakozunk az euróhoz, ha megengedi a sokszínûséget - így köszöntötte a 75 éves forintot Matolcsy

25 érvet mondott a forint megtartása és az euró megfelelõ pillanatban történõ bevezetése mellett Matolcsy György jegybankelnök a forint 75. évfordulójára szervezett MNB-konferencián. Szerinte a forint tette lehetõvé, hogy a magyar gazdaság átvészelje az elmúlt idõszak válságait, és az euróhoz csak akkor szabad csatlakozni, ha az kinövi születési rendellenességeit.
2021-08-02 12:06:38

Akkor csatlakozunk az euróhoz, ha megengedi a sokszínûséget - így köszöntötte a 75 éves forintot Matolcsy

25 érvet mondott a forint megtartása és az euró megfelelõ pillanatban történõ bevezetése mellett Matolcsy György jegybankelnök a forint 75. évfordulójára szervezett MNB-konferencián. Szerinte a forint tette lehetõvé, hogy a magyar gazdaság átvészelje az elmúlt idõszak válságait, és az euróhoz csak akkor szabad csatlakozni, ha az kinövi születési rendellenességeit.
2021-08-02 12:06:56

Akkor csatlakozunk az euróhoz, ha megengedi a sokszínûséget ? így köszöntötte a 75 éves forintot Matolcsy

25 érvet mondott a forint megtartása és az euró megfelelõ pillanatban történõ bevezetése mellett Matolcsy György jegybankelnök a forint 75. évfordulójára szervezett MNB-konferencián. Szerinte a forint tette lehetõvé, hogy a magyar gazdaság átvészelje az elmúlt idõszak válságait, és az euróhoz csak akkor szabad csatlakozni, ha az kinövi születési rendellenességeit.
2021-08-02 15:06:37

Így stabilizálná Matolcsy György a gazdaságot

A gazdasági egyensúlyok helyreállítása, a versenyképességi fordulat, egy intenzív növekedési pályára való átállás - ezt a három fõ feladatot nevezte meg Matolcsy György MNB-elnök a jegybank kétéves stabilizációs programjának bemutatóján.
2022-05-19 11:07:56

A jegybankelnök szerint a tehetség-tudás-technológia-tõke négyese a gazdasági siker kulcsa

Matolcsy György úgy véli, ma egy új szellemi forradalom irányába haladunk.
2021-04-12 16:06:44

Matolcsy Ádám cégének bútorai landolhattak az édesapja által vezetett jegybank épületében

Matolcsy György fia nem cáfolta a lapértesülést.
2021-04-22 13:05:56

Megszólalt az MNB Matolcsy György és Orbán Viktor kapcsolatáról

A Magyar Nemzeti Bank közleményben cáfolja, hogy megromlott volna a kapcsolt Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György jegybankelnök között.
2024-03-11 11:06:41

Világgazdaság: élete végéig jegybankelnök maradt volna Matolcsy György

A jegybank azt szerette volna elérni a kormánypártoknál, hogy a parlamenti többség úgy módosítsa a jogszabályokat, hogy Matolcsy György élete végéig, de minimum 2031-ig a Magyar Nemzeti Bank elnöke maradhasson ? írja  értesülésekre hivatkozva a Világgazdaság.
2022-12-06 12:10:39

Matolcsy György megint üzent a Pénzügyminisztériumnak

Jelentõs bizonytalanságok vannak a világgazdaságban, ezért nagyon fontos a reagálóképesség megõrzése, a rugalmasság - írja a Magyar Nemzeti Bank Facebook oldalán Matolcsy György. A jegybankelnök ennek kapcsán újra elhelyezett egy a Pénzügyminisztériumnak szóló finom üzenetet.
2021-07-25 12:05:51

Matolcsy György keményen ellenzi a budapesti reptér visszavásárlását

A csütörtök esti pénzügyminisztériumi bejelentés kapcsán különös jelentõsége van annak, hogy elõtte néhány nappal Matolcsy György jegybankelnök határozottan amellett érvelt: ?a budapesti repülõtér visszavásárlása mind a pénzügyi egyensúly, mind a térszerkezeti egyensúly szempontjából hibás döntés lenne.? A jelek szerint a kormány továbbra is szeretné megvenni a repteret, ahogy azt régóta tervezi és részben ehhez ?csinál? költségvetési mozgásteret azzal, hogy bizonyos, nem nevesített beruházásokat elhalaszt, így növeli a büdzsé tartalékait.
2021-12-10 11:06:22

Megszólal Matolcsy György a mai döntés után

Online sajtótájékoztatót tart délután az MNB, ám a megszokotthoz képest nem Virág Barnabás, hanem Matolcsy György, az MNB elnöke beszél majd a döntés hátterérõl. Ez pedig akár komolyabb bejelentést is jelezhet.
2022-04-26 12:12:07

Matolcsy György: a magyar modellel is ki lehet törni a közepes fejlettség csapdájából

A magyar és a cseh gazdasági modell összevetésének most hétfõi újabb felvonásában Matolcsy György jegybankelnök a magyar gazdaság/modell elõnyeit rendezte össze, 15 ilyen pontot talált és ezek alapján kijelentette: ?bátran feltételezhetjük, hogy nem csupán a cseh, hanem a magyar modellel is ki lehet törni a közepes fejlettség csapdájából.?
2021-09-27 14:06:02

A délutáni kamatdöntés után kivételesen megszólal Matolcsy György is

Kedd délután háromtól online sajtótájékoztatót tart a monetáris politika aktuális kérdéseirõl Matolcsy György. Az MNB elnöke után Virág Barnabás alelnök is megtartja szokásos háttérbeszélgetését.
2022-09-27 15:11:51

Tényleg sikertelen lett volna a magyar válságkezelés, ha eurónk van?

Annak, hogy Magyarországon az elõzõ és a mostani válságkezelés is sikeres volt, közben pedig nagy növekedést láthattunk, egyik fõ oka az, hogy forintot használunk ? errõl beszélt a forint 75. születésnapján Matolcsy György. Megnéztük, miben lehetett volna más a helyzet, ha az elmúlt legalább 13 évben már az euró lett volna a magyar pénz, és nem lenne önálló jegybankunk.
2021-08-04 18:06:36


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   ors   •   www   •   slash   •   dubaj   •   pain hustlers   •   marka   •   wmn   •   elmar wepper   •   fold napja 2024   •   stat   •   pepper x   •   ingyenhirdetes   •   f1 mexico   •   diosgyor   •   tatar gyorgy   •   talpra magyarok   •   marina city   •   natcon   •   mobile   •   omegle   •   reacher   •   haarp   •   aaa   •   dior   •   danka   •   komarom   •   netapro   •   bableves   •   superapro   •   vsquare   •   tornanadaska   •   oraallitas   •   aprilis 4   •   mezo misi   •   botswana   •   budapest   •   schumann peter   •   invincible   •   milorad dodik   •   spinoza haz   •   kun anna   •   al ain   •   eric roberts   •   ninja   •   fdvjgwy   •   gran turismo   •   andrzej duda   •   babits mihaly  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   5000 forint es matolcsy gyorgy szerint nem lenne kotelezo mindenkinek befizetni   •   lekai mate lelkileg a pokolban vagyok jelenleg   •   20 millioan elnek mobil otthonokban az usa ban de most veszelybe kerult ez az eletforma   •   drasztikusan csokkentek az autopalyamatrica eladasok   •   earthquake sets off landslides flattens homes in indonesia   •   a mav tol nyert el megrendelest az opus egyik leanyvallalata   •   israel hamas war rages as outcry grows over gaza crisis 8   •   a forbes szerint kim kardashian mostmar tenyleg milliardos   •   elhajlito badogos gep 4140065 30   •   csehorszagban meg egy ideig nem enyhitenek a korlatozasokon   •   novak elod fajlalja hogy kover a globalista ellenzeknek adta a nemzetbiztonsagot   •   cipó   •   het evet kapott a kenderultetvenyt kukoricasba rejto lakiteleki ferfi   •   az mnb vezetoi korlevelben szolitotta objektivitasra a penzugyi termekeket osszehasonlito oldalakat   •   asztalitenisz   •   iskolai zaklatassal magyarazta tettet a finnorszagi lovoldozo 2   •   andy cohen shares some tea on keeping up with the kardashians reunion   •   terrorizmus vadjaval bortonozhetnek be egy szaudi nojogi aktivistat   •   futures file ship full of corn leaves ukraine   •   capitol police rejected offers of federal help to quell mob 2   •   koronavirusos ferfi holtteste sodrodott partra utazasi tilalom lepett eletbe   •   a gyori audi eto egyedul sajat nevelesu kolcsonjatekosaval nem birt az mtk ellen   •   orult jelenetet rogzitett egy fedelzeti kamera pillanatokon mult hogy nem tortent tragedia a vasuti atjaroban   •   hatalmas fajlokat is fel lehet majd tolteni a onedrive ba a teamsbe es a sharepointba   •   Usyk   •   orban viktor a nato szepen lassan belecsuszik az ukrajnai haboruba 2   •   megsem vezet be minimumdijat a revolut az azonnali kartyas atutalasokra   •   ukraine warns of ww3 ahead of stalled us aid vote   •   family of weight loss op victim call for sales ban   •   stabbedaustralianbis   •   badogos elhajlito 314008mm hajlitogep elhajlitogep lemezhajlito 29   •   ajandek mesekonyvet kaptak ma a kepviselok gyermekei az orszaggyules hivatalatol tudjak mi van benne egy ereszen maszo ficko mutatjuk 2   •   az airbnb kockazatelemzoje is eload az idei brain baron   •   ket het alatt 1 millio embert oltottak be izraelben 2   •   co op live incident was almost catastrophic   •   nagyon meglepett hogy ilyen jo lett az idom kesely ajna oriasi uszassal dontos a rovidpalyas eb n   •   orban viktor videos uzenetben koszontotte a ma 100 eves keleti agnest   •   egy reszeg ferfi el akarta lopni lenin holttestet   •   5 dolog amit a szinglisegbol tanultam   •   lazadnak a nemet befektetok orban politikaja ellen fagypontra hulhetnek a gazdasagi kapcsolatok   •   tothtimeaoszintenbes   •   1761)OR2948=5366AND( 7304=7304   •   the apollo 11 astronauts quarantined after returning to earth heres why   •   keressel pent online 12   •   central african republic war crimes trial of two ex militia leaders starts   •   magyar peter beszede   •   kozolte a blizzard hogy mikor erkezik a mobilos diablo majd jott egy nagy meglepetes   •   1986 os idokapszula keveset hasznalt mercedes amg 560 sec 6 0 var uj gazdara 2   •   badogos elhajlito 314008mm hajlitogep elhajlitogep lemezhajlito 3   •   Delon