Az uniós vezetők most kétségbeesetten próbálják elfedni, hogy nem a valódi kérdésekkel foglalkoztak az elmúlt öt évben

Bóka János miniszter a Századvég konferenciáján szólalt fel.
2024-05-07 12:09:38

Több száz embert kellett kimenekíteni Texasban árvizek miatt

A legsúlyosabb helyzet a San Jacinto folyó és víztározója, a Lake Houston áradása miatt alakult ki.
2024-05-05 22:07:57

Lemaradtál az Nvidiáról? Sokan erre a lehetőségre vártak az elmúlt hónapokban!

Az elmúlt időszakban a nemzetközi hangulat romlása mellett különösen szembetűnő volt az Ai-papírok esése, amit az AMD és a Supermicro gyorsjelentése csak tovább súlyosbított. A grafikonokat megnézve azonban megfigyelhetőek már fordulós jelek a szektor nagyágyúinál, éppen ezért megnéztük, hogy érdemes lehet-e a mostani szinteken már beszállni az elmúlt egy év nagy nyerteseibe.
2024-05-05 13:06:59

Dugdossák a halandók elől az ország aranytartalékát: nézni szabad, a rablás kizárt

Mesebeli kincsekről számolt be a jegybank az elmúlt napokban, 94 tonnára rúg immár Magyarország aranytartaléka. Belegondolni is nehéz, hogy minden egyes magyarra közel száz gramm jut ebből a készletből. Vagyis aranyba lehetne öltöztetni a lakosságot, mesés gyűrűk, nyakláncok fülbevalók is kitelnének ebből a mennyiségből.
2024-05-05 09:06:42

2024-05-05 09:06:13

2024-05-05 09:05:51

Mesteri lett Mujahid Zoli

Húsz évvel ezelőtt a Megasztár legjobbjai között lett ismert Mujahid Zoltán, aki az elmúlt húsz évben nem csak a színpadi szereplését fejlesztette. Az énekes szakmailag is képezte magát, s mint kiderült, ez a képzés már a TV2 tehetségkutatója alatt kezdődött.
2024-05-03 21:06:26

2024-05-03 21:05:55

undefined
2024-05-03 16:06:15

Most tért vissza a magyar lakáspiac oda, ahonnan 2022-ben esni kezdett

60-80 ezer lakásvásárlást halasztottak el az elmúlt két évben, lassan kezdik bepótolni ezeket.
2024-05-02 14:11:24

Semelyik ígéretét nem váltotta valóra Karácsony Gergely a közlekedésfejlesztésben

A baloldali vezetésű fővárosban az elmúlt öt évben csak a töredéke valósult meg az ígéreteknek.
2024-05-02 09:09:24

Íme az idei napszemüvegdivat

Már javában tombol a tavasz, egyre több a napsütés, ezért nem maradhat el az egyik legfontosabb divatkiegészítő, a napszemüveg. A választék persze minden évben nagy és minden évben más a divatos.
2024-05-01 11:06:58

2024-05-01 11:06:21

2024-05-01 11:06:05

Több száz kilométert utazott egy macska egy csomagküldő szolgálat dobozában

Az Utah államban élő házaspár azt hitte, viccelnek, amikor közölték velük, hogy eltűnt macskájukat több száz kilométerrel arrébb, Kaliforniában találták meg.
2024-04-28 22:06:46

2024-04-28 22:06:25

2024-04-28 22:05:59

Nagy tempóban fejlődik az SMA-s Tomika, akinek most beteljesült egy nagy álma, és olyat tett, amit az elmúlt másfél évben nem szabadott neki: csokit evett.
2024-04-28 11:07:08

Nagy tempóban fejlődik az SMA-s Tomika, akinek most beteljesült egy nagy álma, és olyat tett, amit az elmúlt másfél évben nem szabadott neki: csokit evett.
2024-04-28 11:06:43

Egymillió új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt egy hétben az USA-ban

A kormány meghosszabbította az utazási korlátozásokat Kanadába és Mexikóba.
2020-11-20 05:06:14

Egymillió új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt egy hétben az USA-ban

A kormány meghosszabbította az utazási korlátozásokat Kanadába és Mexikóba.
2020-11-20 05:06:15

Egymillió új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt egy hétben az USA-ban

A kormány meghosszabbította az utazási korlátozásokat Kanadába és Mexikóba.
2020-11-20 10:05:45

Száz napja tart, de kifulladóban van a fehérorosz tiltakozási hullám

Vélhetően még jó ideig elhúzódik az augusztus 9-ei elnökválasztás elcsalása miatt kipattant fehéroroszországi belpolitikai válság, ám a főszereplők személye változóban van. Az ellenzéki tüntetések kifulladóban vannak, az 1994 óta hatalomban lévő államfő, csaláson kapott Aljakszandr Lukasenka már nem a tiltakozókkal hadakozik, hanem Oroszországgal: Moszkva azt szeretné, ha a...
2020-11-21 16:06:09

2020-11-21 16:06:13

2020-11-21 17:10:56

Zátonyra futott egy komp a Botteni-öbölben

Több száz ember van a hajón.
2020-11-21 19:08:57

Jó hír, nem történt baleset az elmúlt éjszaka

A folyamatos áruellátás érdekében, visszavonásig felfüggesztették az országos kamiontilalmat is.
2020-11-22 07:09:56

Koponyalékelés nyomaira bukkantak egy több száz éves mór sírban

A kutatók megismerhetik, milyen betegségekkel küzdöttek az egykor élt emberek.
2020-11-22 08:06:29

31 éves nő volt a koronavírus legfiatalabb áldozata az elmúlt 24 órában

Még négyen negyven körüliek voltak, egy 45 éves férfinak nem volt ismert alapbetegsége.
2020-11-22 11:07:50

Kocsis Máté: Több száz milliót vesz el Pikó András a józsefvárosiaktól

A képviselő bírálta a VIII. kerület polgármesterét, hogy három adó megemeléséről döntött.
2020-11-22 19:06:08

Több mint száz holttestet találtak Mexikóban egy tömegsírban

A szervezett bűnözés évente tízezrek életét követeli Mexikóban. Tavaly mintegy 36 ezer gyilkosságot követtek el az országban.
2020-11-23 09:05:57

Illegális technopartit szerveztek Párizs egyik vasúti alagútjában a kijárási korlátozás kellős közepén, több száz embernek

A rendőrség nem csinált semmit. A radikális baloldal áll az ilyen, járványhelyzetben nagyon veszélyes akciók mögött.
2020-11-23 20:07:39

Több száz turista csúszkált a jeges, havas kínai nagy falon ? videó

Alig tudtak haladni a meredeken részeken. Mivel a fal műemlék, nem használhatnak vegyszereket a jégtelenítésre.
2020-11-24 08:06:03

Egy fél ország keresi a több száz millió forintot érő füzeteket

A rendkívül értékes feljegyzéseket valószínűleg ellopták.
2020-11-24 11:06:21

Bevándorlási reformot és Trump egyes rendeleteinek eltörlését ígéri Joe Biden elnöksége első száz napjában

A megválasztott amerikai elnök egy interjúban mondta el, mik lesznek az első intézkedései elnökként.
2020-11-25 06:06:27

2020-11-25 06:06:28

Száz delfint vetődött partra és pusztult el Új-Zélandon

Idén szeptemberben Ausztráliában rekord mennyiségű delfin pusztult el.
2020-11-25 09:06:04

A kormány száz lélegeztetőgépet adott a vajdasági magyaroknak

A kormány lélegeztető gépeket küldött a Vajdaságba. Ez már nem az első, hogy orvosi eszközöket küld a kormány más országoknak.
2020-11-26 18:06:02

Száz lélegeztetőgépet adományozott az Orbán-kormány a vajdasági magyaroknak

Csütörtök hajnalban már útnak is indították az egészségügyi eszközöket.
2020-11-26 18:06:04

A kormány száz lélegeztetőgépet adott a vajdasági magyaroknak

A kormány lélegeztető gépeket küldött a Vajdaságba. Ez már nem az első, hogy orvosi eszközöket küld a kormány más országoknak.
2020-11-26 18:06:07

Száz lélegeztetőgépet adományozott a kormány a vajdasági magyaroknak

A Vajdasági Klinikai Központ osztja majd szét az érintett kórházak között.
2020-11-26 21:05:53

100 éve született a magyar válogatottal két olimpiai aranyat nyerő fociedző

Lakat Károly minden idők egyik legsikeresebb magyar szakembere volt.
2020-11-27 09:07:05

A BKK kompenzálja a Mol Bubi-bérleteseket, száz forint ide vagy oda nem mindegy

Van akinek visszajár, van akitől levonják, és ha kell, még a számlaszámát is kinyomozzák érte.
2020-11-27 13:06:51

Brutális rombolásba kezdett egy nő egy angliai szupermarketben, több száz alkoholos üveget tört össze ? videó

Próbálták megnyugtatni, de egyre dühösebben tombolt.
2020-11-28 11:06:01

Száz pont fölé jutott a Szekszárd a női kosárlabda NB I-ben

Egy hétköznapi meccsen a PINKK Pécs 66 pontja sem lenne kevés, most viszont 48 ponttal kaptak ki.
2020-11-28 19:06:17

Több száz lakás maradt víz nélkül a XI. kerületben

Egy eltört vízvezeték okozza a problémát, már dolgoznak a javításán.
2020-11-28 21:06:09

Eltört egy vezeték, több száz lakás maradt víz nélkül Budapesten

A helyreállítás a késő esti vagy a kora hajnali órákban érhet véget.
2020-11-28 21:06:11

Több száz lakás maradt víz nélkül Budapest XI. kerületében

Egy 300 milliméteres vízvezeték tört el az Etele úton, legkésőbb kora hajnalig tart a javítás.
2020-11-28 21:06:13

Több száz lakás maradt víz nélkül Budapest XI. kerületében

Egy 300 milliméteres vízvezeték tört el az Etele úton, legkésőbb kora hajnalig tart a javítás.
2020-11-28 21:06:14

Nagyon bejött az Apple-nek az elmúlt időszak

A neves Apple-elemző, Ming-Chi Kuo nemrégiben közzétette jelentését az Apple közelmúltbeli teljesítményéről. Bonthatják a pezsgőt Cupertinóban.
2020-11-29 10:06:05

Nagyon bejött az Apple-nek az elmúlt időszak

A neves Apple-elemző, Ming-Chi Kuo nemrégiben közzétette jelentését az Apple közelmúltbeli teljesítményéről. Bonthatják a pezsgőt Cupertinóban.
2020-11-29 10:06:06

Nagyon bejött az Apple-nek az elmúlt időszak

A neves Apple-elemző, Ming-Chi Kuo nemrégiben közzétette jelentését az Apple közelmúltbeli teljesítményéről. Bonthatják a pezsgőt Cupertinóban.
2020-11-29 11:06:15

Több száz millió dollárnyi jutalmat oszt ki az Amazon

Érkeznek az év végi fizetés-kiegészítések, elsősorban az első vonalban dolgozóknak.
2020-11-30 08:06:38

Az elmúlt évek legbizarrabb fordulóját okozta a koronavírus az NFL-ben

Rekordokból és tesztekből is született pozitív és negatív egyaránt.
2020-11-30 09:05:59

Több száz, gyermekekről készült fotót töltött fel az internetre egy 35 éves budapesti férfi

Saját másfél éves gyerekét is molesztálta a férfi, amelyről szintén képet készített.
2020-12-02 07:06:09

Több száz, gyermekekről készült fotót töltött fel az internetre egy 35 éves budapesti férfi

Saját másfél éves gyerekét is molesztálta a férfi, amelyről szintén képet készített.
2020-12-02 07:06:11

Egy budapesti férfi áll az elmúlt évek legnagyobb drogfogása mögött, társait még keresik

Lezárta a rendőrség az utóbbi 20 év legnagyobb heroinfogási ügyét
2020-12-03 06:07:21

GKI: Eshet a lakások ára a következő egy évben

Az ingatlanvásárlás és a lakásbérlés is olcsóbbá válhat a piaci szereplők többsége szerint – erre jutott a GKI felmérése. A fővárosi és a vidéki lakáspiaci index ellenkező irányba mozdult, ilyen általában akkor történik meg, ha nagy a bizonytalanság a piacon.
2020-12-03 09:05:59

2020-12-03 09:06:07

Több, mint 100 migráns próbált bejutni Magyarországra az elmúlt órákban

A legtöbben most Bács-Kiskun megyében próbálkoztak.
2020-12-03 10:06:07

Több száz millió euróért Brüsszel migránstáborokat épít Görögországban

Az új migrációs politika részeként döntöttek az építkezésekről. A készülő paktum lényege: több bevándorló befogadása, utána szavazati jogot és lakást adni a migránsoknak.
2020-12-03 17:06:03

Az ENSZ szerint 2021-ben jöhet az elmúlt 75 év legnagyobb humanitárius válsága

A gazdag országok nem taposhatják le a szegényeket a koronavírus-vakcináért folytatott versenyben – figyelmeztet a világszervezet.
2020-12-04 19:06:03

A teljes ismeretlenségből bukkant elő az elmúlt évtized egyik csodacége

Még csak most tanulgatjuk a nevét annak a kínai okostelefon-gyártónak, amely mára maga alá gyűrte a fél világot.
2020-12-19 07:08:00

Közös európai stratégiát akar száz kutató a koronavírus ellen

Nyitott határok mellett egyetlen ország sem tudja alacsonyan tartani a fertőzöttek számát.
2020-12-20 16:09:58

A szépségkirálynő kiszabadult, de csaknem száz minszki tüntetőt őrizetbe vettek

Az ellenzéki aktivistává lett Olga Kizinkovát 42 nap után engedték el. Azt ígéri, Belaruszban marad.
2020-12-20 23:06:34

Több száz millió forintot takaríthattak meg a családok az öröklési illeték eltörlése óta

A családok anyagi helyzetét és biztonságát védi az illetékszabály.
2020-12-21 07:07:15

Tállai: Több száz millió is a családoknál maradhatott a legújabb illetékszabály miatt

Július óta az állam nem kér ajándékozási illetéket a testvérek közötti vagyonmozgások után.
2020-12-21 08:06:13

Több száz hamis lakcímkártyát igényelt egy zalai férfi

A megbízói tudta nélkül kért új lakcímkártyákat az apja címére egy férfi, hogy helyben tudja intézni az ügyeiket.
2020-12-22 11:08:59

Több száz hamis lakcímkártyát igényelt egy zalai férfi

A megbízói tudta nélkül kért új lakcímkártyákat az apja címére egy férfi, hogy helyben tudja intézni az ügyeiket.
2020-12-22 11:09:00

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   jazz   •   apróhirdetés   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   H   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   németállás   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   voltunk mar eselyesebbek az elmult szaz evben   •   rusvai miklos nem elerheto a covid oltas magyarorszagon   •   bemutattak a videot arrol ahogyan az olasz kabinos felvono kabele elszakad 2   •   bolti eladora tamadt az asszony visszahivtak a nagykovetet   •   cipruson ujra kotelezo lesz a belteri maszkviseles   •   kilabalhatsz   •   71 uj fajt rejtett a budapesti muzeum   •   rippel fiverek nem volt gyerekkorunk de nem is nottunk fel   •   az allami tamogatasok levonasaval hajtana be budapest tartozasat a kormany   •   robbantottak az izraeli nagykovetsegnel cipruson   •   eloltottak a soproni uzemcsarnokban pusztito tuzet   •   mit kell tudni a szurkehalyogrol miert olyan fontos a rendszeres szures 3   •   melyaltatasban fekvo zenesztarsuknak szervez gyujtest a magna cum laude   •   eszre sem vette a lany hogy egy skorpiot hozott haza kenyai utjarol   •   megszolalt a bolgar labdarugo szovetseg mindenben a plovdivi onkormanyzat a hibas   •   kulonos dolog tortent a magyar koronavirus jarvany negyedik hullamaban   •   Ksels   •   panorámás.   •   kisbusz es villamos utkozott a szeremi uton   •   egyre dramaibb a helyzet franciaorszagban a keves vakcina miatt   •   a bajnokok ligajaban es az europa ligaban is mar palyara lepett a dvtk uj igazolasa   •   drama nagykanizsan ujra kellett eleszteni egy szavazot a dombovari bizottsag egyik tagjarol kiderult hogy koronavirusos 3   •   irans embattled regime hit by protests over water shortage khamenei admits not a minor issue   •   a tetthelyen hagyta a kutyajat lebukott az inancsi betoro 2   •   havazott ma a matraban   •   cyril ramaphosa arthur fraser accuses south africa president of kidnapping and bribery   •   communists have now left the czech parliament more than three decades after the velvet revolution   •   pentakristálylegalsm   •   ezekben a rovidnadragokban lesznek igazan trendik iden nyaron a nok 3   •   GTE   •   lezarult a vizsgalat senkit nem talaltak hibasnak a 13 eves nagyecsedi lany halalaban akit ketszer is hazakuldtek az orvosok 2   •   sorra tunnek el a vilagsztarok milliardos vallalkozok kinaban egy sulyos indok all a hatterben   •   erre ment el 17 milliard forint allami penz hoppon maradt minden tizedik igenylo   •   napsuteses szombat var rank   •   kotel eros idegek kellenek ehhez az uj thrillerhez   •   mozambique dozens dead after militant assault on palma   •   gazprom   •   hetek ota nincs teto egy amerikai csalad feje folott mert veletlenul lebontotta egy vallalkozo   •   appril   •   rakotik a mini adatkozpontokat a brit uszodakra 62 szazalekkal csokkenhet a futesszamla   •   nyerges vontato es teherauto utkozott a 4 esen meghalt a sofor   •   a vilag legnagyobb tobbnemzetisegu katona egeszsegugyi gyakorlata zajlik magyarorszagon 2   •   milyen lenne a windows 11 a telefonjan mar mutatjuk is 2   •   az 55 ev alatti franciakat nem oltjak be a masodik astrazenecaval mast kapnak helyette   •   roboat   •   inkabb mikulasra kapnak valamit mert az meg ho elejen van 2   •   lezuhant egy holegballonrol aztan elgazoltak egy ferfit izraelben   •   hiaba csokkennek az uzemanyagarak a magyarok hatodanak elege lett   •   megvan kivel gyozne le a 25 eve regnalo polgarmestert a dk   •   employees in dhs inspector generals office call for their boss to be fired