Egy egész fegyverarzenált találtak egy kazincbarcikai férfi lakásán

Az internetről vásárolta, majd engedély nélkül tárolta őket otthonában.
2024-05-09 18:08:59

Videón, ahogy arra riad egy férfi a Nyugatinál, hogy pont kifosztja egy nő

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 37 éves román nőt, aki kifosztott egy padon alvó férfit a Nyugati téren. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a nő két és fél héttel ezelőtt figyelt fel a padon alvó ukrán férfire. Odaült mellé, és a nyakába akasztott táskájából kivette a sértett mobilját, majd tovább kutakodott a táskában. Erre a férfi már felébredt, és kérdőre vonta a nőt, aki megpróbált lelépni a helyszínről, e az áldozata visszatartotta. Ezt észlelték a közelben tartózkodó rendőrjárőrök, akik elkapták a nőt, a telefont pedig visszaadták a gazdájának. A gyorsíto...
2024-05-09 11:06:59

A Cseppkő Gyermekotthonból egy nevelő rendszeresen hazavitt két kislányt, velük fürdött, aludt, és szájon csókolta őket

A férfi priusz nélkül távozhatott az otthonból, most bárhol dolgozhat. Az intézmény igazgatóját pedig fideszes javaslatra később kitüntették.
2024-05-09 10:19:23

Drámai videón, ahogy egy autós és egy motoros összeverekedett Londonban - videó

Az autós egy vassal ütötte meg a motorost.
2024-05-09 10:17:59

A Cseppkő Gyermekotthonból egy nevelő rendszeresen hazavitt két kislányt, velük fürdött, aludt és szájon csókolta őket

A férfi priusz nélkül távozhatott az otthonból, most bárhol dolgozhat. Az intézmény igazgatóját pedig fideszes javaslatra később kitüntették.
2024-05-09 08:10:18

2024-05-09 08:10:06

Megölte a párját egy szabolcsi férfi, majd saját magával is végzett

Családi tragédia történt Szamosújlakon. Értesüléseink szerint egy férfi megölte a párját, majd saját magával is végzett. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság az esettel kapcsolatos szűkszavú közleményében azt közölte, hogy arról kaptak bejelentést, hogy holtan találtak egy nőt és egy férfit egy szamosújlaki családi házban. A rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja a halálesetek körülményeit. A helyszíni szemle és az adatgyűjtés jelenleg is tart. Figyelem! Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot! T...
2024-05-08 16:08:24

Videón a balul elsült landolás az isztambuli reptéren

2024-05-08 14:08:16

Őrjöngve támadt rendőrökre Budapesten évekkel ezelőtt, most külföldön kapták el: videón a férfi

Csehországban rejtőzködött az a 35 éves férfi, aki öt éve őrjöngve támadt egy késsel rendőrökre a fővárosban.
2024-05-08 14:07:15

Videón, ahogyan az alvó betegeknél fosztogat a kórházba besurranó tolvaj

A 36 éves férfi 175 ezer forint zsákmánnyal távozott egy budai kórházból.
2024-05-07 11:12:18

Videón, ahogyan az alvó betegeknél fosztogat a kórházba besurranó tolvaj

A 36 éves férfi 175 ezer forint zsákmánnyal távozott egy budai kórházból.
2024-05-07 11:11:46

Tojással dobálta meg egy 80 éves nő házát egy angol férfi, majd megütötte őt

Az idős asszony az ütés hatására elesett és eltörte a csípőjét.
2024-05-06 17:11:18

Nyolc hónap felfüggesztettet kapott a kutyáját felakasztó mezőnyárádi férfi

Jogerősen nyolc hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Mezőkövesdi Járásbíróság azt a 49 éves mezőnyárádi férfit, aki pár héttel ezelőtt felakasztotta az öt év körüli kutyáját, mert már nem kellett neki.  A Miskolci Törvényszék közleménye szerint a férfi láncot erősített a terrier jellegű kan kutya nyakörvére, majd felhúzta vele az állatot egy fára. A férfi a közelben megvárta, hogy megfulladjon az állat, majd visszament a helyszínre, hogy meggyőződjön arról, hogy biztosan elpusztult-e, s otthagyta a tetemet. A férfi a kihallgatásán azt mondta, hogy próbált humánusabb módon megszabad...
2024-05-06 17:09:48

Kalapáccsal támadt a begőzölt taxis egy kerékpárosra Budapesten: videón a meghökkentő eset, ami után bepöccent a férfi

Elfajult egy szóváltás egy taxis és egy kerékpáros között Zuglóban. A biciklis azt nehezményezte, hogy a sofőr nem engedett át az úton egy édesanyát a gyerekeivel. A vita addig fajult, hogy a taxis az út szélén kalapáccsal a kezében várta meg a biciklist.
2024-05-06 17:08:40

2024-05-06 17:07:52

2024-05-06 17:07:18

Videón, ahogy egy férfi lenyúl 234 ezer forintnyi valutát az autó tetején felejtett tárcából

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki tavaly télen több százezer forintnyi valutát lopott egy autón hagyott pénztárcából. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a 22 éves férfi egy győri parkolóházban pillantotta meg az autón felejtett pénztárcát. Odament, magához vette, majd kivette a  benne lévő pénzt, és visszatette az autó tetejére. A lopással okozott 234 ezres kárt az elkövető a nyomozás során megtérítette. A lopással vádolt férfi akár két év letöltendőt is kaphat. The post Videón, ahogy egy férfi lenyúl 234 ezer forintnyi valutát az autó te...
2024-05-06 16:07:33

Videón, ahogy egy családjával lévő nő lazán lenyúl egy teli pénztárcát a komáromi gyógyfürdőben

Lazán lenyúlta a padon felejtett pénztárcát egy családjával érkező nő a komáromi gyógyfürdőben. A Komáromi Járási Ügyészség közérdekű munkabüntetést kért a lopással vádolt asszonyra azzal, hogy a bíróság kötelezze az elkövetőt az áldozat kárának a megtérítésére is. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivője közleményében azt írta, hogy a sértett belépőjegyet vett a fürdő előterében, majd leült egy padra, s letette rá a pénztárcáját, melyben 130 ezer forint, valamint személes iratai, és a bankkártyája volt. Ezután a pénztárcájáról elfelejtkezve bement a gyógyfürdő terül...
2024-05-06 09:08:03

XVI. Benedek pápa bocsánatot kért azért, ahogy a szexuális zaklatási ügyeket kezelte

Négy ügyben vonatkozásában erős kritika érte a a korábbi egyházfőt.
2022-02-09 07:03:43

Xbox nélkül is lehet majd xboxozni, csak egy kis kütyüt kell bedugni a tévébe

Egy éven belül megjelenhet a Microsoft Xbox felhőalapú játékokhoz való streamingeszköze, azonban nem csupán játékok streamelésére lesz majd bevethető.
2022-05-11 18:12:39

2022-05-11 18:18:40

X-Faktor: Kiderült, kikkel duetteznek a versenyzők az elődöntőben

Négy énekes van még versenyben az X-Faktor idei évadában, most szombaton lesz az elődöntő. A versenyzők duettekkel is színpadra lépnek majd, a Fókusz mai adásából pedig kiderült, kikkel énekelnek majd együtt. Mihályfi Luca Takács Nikolasszal, Kiss Kevin Szikora Róberttel, Helfy Alexa Kocsis Paulinával, Sólyom Bernadett pedig a Bagossy Brothers Company-vel ad majd elő közösen dalt. The post X-Faktor: Kiderült, kikkel duetteznek a versenyzők az elődöntőben first appeared on 24.hu.
2022-11-10 21:15:04

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-20 16:36:23

2020-06-20 16:41:42

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-20 16:41:46

Fiatal ceremóniamester Balaton

Balatoni ceremóniamester (Jakus Máté, +36 30 839 9794) maradandóan szép rendezvénnyé varázsolja az esküvőtöket, amit nem csak a partnereddel, de az egész meghívott vendégsereggel közösen fogtok megélni, és élvezitek majd az elejétől a végéig. http://www.ceremoniamesterbalaton.eoldal.hu/ Kérlek, fussátok át a weboldalamon a fiatal párok véleményét, és keressetek bizalommal!
2020-06-20 16:41:47

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:07

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:21

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   donath anna nekiment magyar peternek es emlekeztette is valamire 2   •   piacra dobjak az olaszok a 21 millio forintos elektromos miniautot   •   ex police officers face jail for torture of black men   •   megmergeztek harom rendorkutyat mohacson   •   navalnij ultimatumot kapott az orosz hatosagoktol 2   •   filmet keszitenek azahriah rol   •   ezek voltak 2020 ban a legnepszerubb vallalatok a fiatalok koreben galeria   •   feltalaltak a napelemet amihez mar napsutes sem kell 2   •   izrael hadmuveletbe kezdett a gazai ovezet deli resze ellen is atlepte a 32 ezret a palesztin halottak szama   •   a turizmusenal is nagyobb utes erte a kreativipart   •   az ibolya presszoba ment nosztalgiazni szentkiralyi alexandraval orban viktor 2   •   tippek a memoria mukodesenek javitasahoz 2   •   korhatar nelkuli verseny 60 eves ugyved lett a buenos aires i szepsegkiralyno foto 3   •   birosag ele all macron volt biztonsagi fonoke   •   a szomszedban bezzeg mar sikozpontban tomegesen is lehet bulikazni   •   bacsa gyorgy a szen dioxid kibocsatas teljes megszuntetese egyelore nem realis de nagyon fontos ambicio   •   megtortent a vilagtortenelem elso harci cselekmenye az urben   •   igazi nagyagyut kuldott az usa izraelhez mit kell tudni az ohio osztalyu tengeralattjarorol 3   •   650 loeros villanyautokent tamad a bmw i7   •   legkisebbtol lakasfelujitas 170   •   14 cats and kittens rescued after owner passes   •   megrazo reszletek derultek ki egy dallasi gyilkossagrol   •   horrorbaleset az m1 esen az egyik autoban oten utaztak mindannyian meghaltak   •   oriasi adatszivargas 73 millio ugyfel adatai kerultek ki a dark webre   •   alig fizet a zeneszeknek a spotify es az apple music kiakadt a metalbanda frontembere   •   megjelent a hazai ingatlanszolgaltato elso esg jelentese   •   mi a pokol tortenik jegeso es hozapor csaphat le magyarorszag tobb pontjan   •   tragedia a vizparton sokaig kerestek az eltunt horgaszt vegul a holttestet talaltak meg 2   •   korhatar nelkuli verseny 60 eves ugyved lett a buenos aires i szepsegkiralyno foto 2   •   hiaba vartak a milliardos jakob zoltant a cege bulijan nem ment el aztan varatlan dolog tortent   •   egy nemesi keknyelu kar lenne kihagyni 3   •   kozel 100 millio eurot tevedett a ksh a januari kulkereskedelmi tobbletnel   •   az europai urugynokseg kezdi az urtakaritast   •   itt a lista ezek az elovarosi jaratok nem kozlekednek vasarnap es hetfon a volanbusz sztrajk miatt   •   eladnissanvanett   •   elsirta magat a kamerak elott a megasztar csillaga nagy edmond osszeroppant kandech evelyne tragediajatol igy el most a magyar tom jones 2   •   igenytelenseg hanyinger a pesti tv libsizo riportjat osztja az szfe uj kezekben levo facebook oldala   •   megszuntettek ivanyiek gazdasagi vezetojenek elozetes letartoztatasat 2   •   ibrahimovic elmult 40 de nem akar leallni a golgyartassal foto 2   •   fagyos napok utan nagyot enyhul az ido   •   korda gyorgyot mintha kicsereltek volna   •   az amerikai nagykovetseg facebookon hirdeti hogy oriasi tevedesben van az orban kormany   •   erdekes adatokat tett kozze a ksh ennyi kulfoldi dolgozo erkezett magyarorszagra   •   15 un peacekeepers in a convoy withdrawing from northern mali were injured by 2 explosive devices   •   muller cecilia elmondta mire kell figyelnie annak aki megkapja a vedooltast 2   •   majoros hajnalka a gyerekvallalasrol negyet terveztunk   •   kilepett a dk bol ket obudai politikus mert csalodtak gyurcsany ferencben   •   mesterseges megtermekenyitessel szuletett oroszlan szingapurban   •   lefejeltek egy ferfit a villamoson miskolcon   •   bombafenyegetes miatt szalltak fel a gripenek