Xbox Game Pass Forma-1 virtuális versenyzés

Az Xbox Game Pass által kínált autóverseny szimulátorok rengeteg izgalmat kínálnak a rajongóknak.
2024-05-10 12:08:19

Egy homártekercs miatt őrjögenek a Forma-1 szerelmesei

Bár a Forma-1-es Miamiban rendezett versenyének már régen vége, a kedélyek továbbra sem csillapodnak. Most éppen egy 100 ezer forintos homártekercs miatt tombolnak a sportág hívei.
2024-05-10 07:09:09

Egy teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon, emberi maradványokkal

A Zsigmond király idején épült Szűz Mária-templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.
2024-05-09 17:12:41

A tudósok végre találtak egy ritka "szuperföldet", ám van vele néhány gond

A csillagászok évek óta keresik a Naprendszeren kívüli, légkörrel rendelkező sziklás bolygókat - ezeket a tulajdonságot alapvető fontosságúnak tartják ahhoz, hogy életnek adhassanak otthont - írja a Reuters. Most úgy tűnik, végre találtak egyet: csillagász kutatók szerdán közölték, hogy egy "szuperföldet" találtak. Ám úgy néz ki, hogy az olvadt kőzetből álló felszínnel rendelkező bolygó nem lesz lakható.
2024-05-09 09:06:49

Lewis Hamiltonnak furcsa érzései vannak a távozása előtt

A Mercedes Forma-1-es csapatának hétszeres világbajnoka a jövőre a Ferrarinál folytatja pályafutását.
2024-05-08 17:08:13

Elfogták Magyarország egyik legkeresettebb bűnözőjét

Egy vidéki építkezésen találtak rá a rendőrök.
2024-05-08 14:10:44

Elfogták Magyarország egyik legkeresettebb bűnözőjét

Egy vidéki építkezésen találtak rá a rendőrök.
2024-05-08 14:07:42

Holtan találtak egy nőt Miskolcon

A rendőrség emberölés miatt nyomoz.
2024-05-04 14:10:12

Holtan találtak egy nőt Miskolcon

A rendőrség emberölés miatt nyomoz.
2024-05-04 14:10:00

Holtan találták a szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét

A város külterületén találták meg a holttestet.
2024-05-04 14:09:14

Holtan találták a szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét

A város külterületén találták meg a holttestet.
2024-05-04 14:07:10

Megöltek egy nőt Miskolcon, a pályaudvarnál találták meg a holttestét

Egy nő holttestét találták meg a miskolci Tiszai pályaudvar környékén.
2024-05-04 14:06:25

Megöltek egy nőt Miskolcon, a pályaudvarnál találták meg a holttestét

Egy nő holttestét találták meg a miskolci Tiszai pályaudvar környékén.
2024-05-04 14:06:07

Megöltek egy nőt Miskolcon, a pályaudvarnál találták meg a holttestét

Egy nő holttestét találták meg a miskolci Tiszai pályaudvar környékén.
2024-05-04 14:05:54

Vicc, amit a büntetőpontokkal művelnek, dühöngenek a Forma-1-es pilóták

Van olyan pilóta, akinek már a versenyzői engedélye is veszélyben van a büntetések miatt.
2024-05-03 16:10:07

Több száz hamis parfümöt találtak Röszkénél

A készítmények eredetét egyik sofőr sem tudta bizonyítani.
2024-05-02 12:11:42

Több száz hamis parfümöt találtak Röszkénél

A készítmények eredetét egyik sofőr sem tudta bizonyítani.
2024-05-02 12:07:44

Senna autójában tér vissza Forma-1-es pályán Sebastian Vettel

A négyszeres német világbajnok így tiszteleg majd a háromszoros világbajnok brazil előtt.
2024-05-02 11:12:06

Senna autójában tér vissza Forma-1-es pályán Sebastian Vettel

A négyszeres német világbajnok így tiszteleg majd a háromszoros világbajnok brazil előtt.
2024-05-02 11:11:23

Hatalmas káosz lehet a Forma-1-es Miami Nagydíjon

A szezon első esős futamát rendezhetik a sprinthétvégén.
2024-05-01 21:08:43

XIV. Lajos korabeli hajóroncsokat találtak a francia partoknál

A három hadihajó 1692-ben süllyedt el Normandia közelében, a Hougue-i csatában.
2022-08-27 17:13:03

Xtend-rekord: soha nem lépett ennyi kkv a magyar tőzsdére egy év alatt

A BÉT Xtend piacára lépett, összesen 22 társaság közül 12 tavaly jutott el a tőzsdei bevezetésig, ami a Navigator Investments menedzsmentje szerint nemcsak a kkv-k tőzsde iránti növekvő érdeklődését mutatja jól, de nemzetgazdasági szinten is meghatározó, ha egy ország kkv-szektora is részesül azokból az előnyökből, amit a tőkepiaci jelenlét, a nyilvános működési forma jelent. A BÉT Legek mai díjátadóján a társaság kapta ?Az év kijelölt tanácsadója a BÉT Xtend piacon? díjat, aminek apropóján Jutasi Zoltánt az igazgatóság elnökét, és Pallag Róbert befektetési és üzletfejlesztési igazgatót kérdez...
2023-02-23 16:08:03

X-akták: megcsonkított szarvasmarhákat találtak, nagy erőkkel nyomoz a rendőrség ? Senki nem tudja, mi történhetett az állatokkal

Rejtélyes körülmények között elpusztult állatok ügyében nyomoznak a hatóságok Texasban: hat megcsonkított szarvasmarha tetemét találták meg a közelmúltban az állam több részén.
2023-04-24 07:06:17

2023-04-24 07:06:48

2023-04-24 07:07:11

2023-04-24 07:07:16

Otthoni távmunka Passzív jövedelem

PASSZÍV JÖVEDELEM akár főállásként Szeretnél végre stresszmentes életet teremteni? Eleged van és nem akarsz életed végéig gürizni kis pénzecskéért? Itt van előre látható karrierterv ahol Te is megalapozhatod a jövődet. Dolgozni kell érte viszont eljuthatsz odáig is hogy BMW-t vezethess. Pénzt tudsz keresni. Ha érdekel írj privátban itt tudsz elérni: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, falazás, vakolás, villanyszerelés kitekintő kamera felszerelése, ajtócsere teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:13

2020-06-23 22:14:28

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:24

2020-06-23 22:17:00

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:27

2020-06-23 22:19:46

Két holttestet találtak egy budapesti családi házban

Egy férfi értesítette a rendőröket, hogy holtan találta nagymamáját. A rendőség a nő fiát is holtan találta, gyilkosság miatt nyomoz.
2020-12-20 22:06:28

Elég bizarr módon edzett a UFC egyik legjobbja - videó

Korábban a félnehézsúly koronázatlan királya volt az amerikai ketrecharcos.
2020-12-19 22:05:52

Világválogatottak egymás ellen: a BL-döntőbe jutásért játszik a Veszprém

A magyar kézilabdacsapat végre felérne a csúcsra Kölnben, ehhez a Kiel ellen teheti meg az első lépést.
2020-12-28 21:06:09

Az egyik exatlonos már a rajt előtt megszegett egy szabályt

Palik László felelősségre vonta.
2020-12-28 21:06:09

Maradona csapata kiütéses győzelmet aratott

A Napoli méltó módon tisztelgett minden idők egyik legjobb focistája előtt.
2020-11-29 22:07:39

Már a déli-sarkvidék édesvizein is találtak mikroműanyagot

Most először történt ilyen, ráadásul szigorúan védett területen.
2020-11-26 22:05:53

Maradona nem lehetett Aranylabdás, de nem is volt szüksége rá

Szubjektív emlékezés az egyetemes futballtörténelem egyik legnagyobb alakjára.
2020-11-25 22:06:05

Megöltek egy 94 éves nőt Borsodban

A rendőrség nyomozást indított.
2020-11-26 22:05:51

Ahol nem az akció számít igazán, hanem a reakció

Az elmúlt évtizedekben a videójáték mint szórakozási forma az egyik legmeghatározóbb szabadidős programmá nőtte ki magát. Kapitány-Fövény Máté, függőségekkel foglalkozó pszichológus új sorozatában végigveszi, hol a határ az egészséges és ártalmas használat között, és mikor tekinthetjük e játékot a lehetőségek tárházá...
2020-11-15 20:11:39

Jó állapotú Hermész-fejszobrot találtak Athénban csatornázási munka közben

Legalább 2300 éves Hermész-fejszobrot találtak Athén belvárosában a föld alatt csatornázási munkák közben - jelentette be vasárnap közleményben a görög kulturális minisztérium.
2020-11-15 20:13:58

Sahin: Jövő télre visszaáll a normális élet

Az idei év még kemény lesz az eddigi legbiztatóbb koronavírus-védőoltás egyik atyja szerint.
2020-11-15 20:13:58

Végre jó adatok jöttek Csehországból

Csehországban a hét végén tovább lassult a koronavírus-járvány terjedése, szombaton 4199 új igazolt fertőzést szűrtek ki, ami ezen a héten a legalacsonyabb szám - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján vasárnap reggel közölt adatokból.
2020-11-15 20:14:00

Hamilton behúzta a hetedik világbajnoki címet is

Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Török Nagydíjat, ezzel címét megvédve hetedszer is világbajnok lett.
2020-11-15 20:15:38

Ferrari szívvel: keveset futott Lancia Thema 8.32 várja új gazdáját

Ez a V8-as erőforrással szerelt olasz típus korának egyik legsportosabb szedánja volt.
2020-11-15 20:15:39

Huszonhárom éve nem volt ilyen a Forma?1-ben

1997 óta nem indult pole pozícióból kanadai versenyző. Lance Stroll most megcsinálta.
2020-11-15 20:15:39

Koronavírus: 6495 új fertőzöttet találtak, 93 beteg meghalt

Már több mint 7 ezren vannak kórházban.
2020-11-16 08:06:31

Koronavírus: 6495 új fertőzöttet találtak, 93 beteg meghalt

Már több mint 7 ezren vannak kórházban.
2020-11-16 08:06:31

Fogyókúrán esett át a Porsche egyik legizgalmasabb modellje

Nem ez a legerősebb és nem ez a leggyorsabb Porsche, azonban vezetési élmény tekintetében nincs sok riválisa.
2020-11-16 11:09:13

Végre megénekelték Paolo Coelho bölcsességeit ? itt az új Audioshake-klip

„Paolo a hős, Coelho a király, a hűtőmágnes szószamuráj” – énekli Bella Levente.
2020-11-16 11:09:14

Fogyókúrán esett át a Porsche egyik legizgalmasabb modellje

Nem ez a legerősebb és nem ez a leggyorsabb Porsche, azonban vezetési élmény tekintetében nincs sok riválisa.
2020-11-16 11:09:14

Fogyókúrán esett át a Porsche egyik legizgalmasabb modellje

Nem ez a legerősebb és nem ez a leggyorsabb Porsche, azonban vezetési élmény tekintetében nincs sok riválisa.
2020-11-17 07:08:43

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
2020-11-17 08:12:02

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
2020-11-17 08:12:02

Videón, ahogy kinyitják a nemrég talált 2500 éves szarkofágot

Az elmúlt hónapokban sorra kerültek elő a lezárt, érintetlen szarkofágok az egyiptomi Szakkarában, ezek egyikét már ki is nyitották a szakemberek.
2020-11-17 09:08:01

91 újabb áldozata van a járványnak, ötezernél is több fertőzöttet találtak

4937-tel nőtt az aktív esetszám úgy, hogy harmadannyit sem tesztelnek, mint amennyi minimálisan elfogadható volna.

2020-11-17 09:08:02

Betiltanák a kutyasétáltatást Kína egyik tartományában

Furcsa módon akarják az embereket felelős állattartásra nevelni. A tervezett tiltás nagy felháborodást váltott ki.
2020-11-17 10:11:00

A Tesla bekerül az egyik legfontosabb tőzsdei indexbe

Az S&P 500 a legnagyobb piaci értékkel rendelkező amerikai cégeket tömöríti.
2020-11-17 16:06:52

A Tesla bekerül az egyik legfontosabb tőzsdei indexbe

Az S&P 500 a legnagyobb piaci értékkel rendelkező amerikai cégeket tömöríti.
2020-11-17 16:06:54

Találtak még 2600 szavazatot az amerikai elnökválasztáson

Donald Trump kicsit csökkentette a georgiai hátrányát, de ez nem oszt, nem szoroz.
2020-11-17 19:06:23

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   rozsa sandor   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   alex morgan usa forward contracts coronavirus   •   15 honap a varakozasi ido kardiologiai rendelesre nyiregyhaza kornyeken idokozben egy szabolcsi beteg az intenzivre kerult video 3   •   nemcsak az europai gyogyszerfelugyelet altal engedelyezett vakcinakat hasznalhatjak az eu tagorszagok 2   •   aszfaltozásxkerület0   •   klimaszereles 7   •   torokorszag is atomeromuvet epit a startjelet putyin es erdogan adta meg   •   a mount everest nem turi a komikus feldolgozast   •   majdnem eltalalta egy urszemet a spacex urhajojat   •   szijjarto peter a nemet kulugyminiszter felreerti a helyzetet   •   arato andras a klubradiot sujto ujabb iteletrol rendkivul eroltetett vegtelenul aljas es gyava   •   kiurult   •   nem aruljak el hogy intezmenyi bontasban hany egeszsegugyi dolgozo hianyzik a rendszerbol   •   1961 ota nem latta senki ezt a rejtelyes es nagyon ritka allatot video   •   fenyegeto levelet kapott tobb ukrajnai magyar kepviselet hogy ha szijjarto odautazik akkor cselekedni fognak   •   a birosag kimondta budahazy edda ferje homofob becsuletsertest kovetett el 2   •   videon ahogy irani kommandosok foglalnak el egy izraeli kontenerhajot a hormuzi szorosnal   •   conor mcgregor meg sajat magat is legyozne foto   •   dramai pillanatok az m1 esen rendorno elesztette ujra a 21 eves sofort   •   jovore visszater a black mirror erkezik a hetedik evad itt vannak a reszletek   •   rengeteg a bizonytalansag az viszont biztos hogy aremelest hoz majd a brexit 2   •   konnygazt vetettek be a rendorok varsoban az abortusztorveny elleni tuntetesen   •   tinder trend virag helyett covid teszt 2   •   bebortonoztek a navalnij perekrol tudosito orosz ujsagirot 2   •   gomori andras mate es polyak lilla elarultak hogyan alakul az eletuk miota kanadaba koltoztek   •   terrorizmussal vadolnak egy ceu s hallgatot egyiptomban a vilag segitseget keri michael ignatieff 3   •   javithatosagbol kozepesre vizsgazott a samsung galaxy s21   •   ugandan teenage cancer patient how a bed saved my life   •   korrupciogyanu miatt tartottak hazkutatast az osztrak penzugyminiszternel 3   •   elfogyott a lendulet de igy is jol allta a sarat a magyar tozsde   •   adnom   •   szlovakia is szembemegy az eu val meghosszabbitjak az ukran gabonaimport tilalmat   •   bedobta a kovet a vizbe az mnb most varja mekkora hullamokat vet   •   Automata)AND6524=652 4AND(1001=1001   •   hackertamadas vagta haza az egyedi forma 1 es bemutatot   •   iran sentences us man to 10 years in prison on spying charges   •   coronavirus vaccine delays halt pfizer jabs in parts of europe   •   ezt megis hogy az europai tanacs elnoke mar most gratulalt putyinnak a gyozelemhez   •   vadlott lett a havas henriket zaklatassal megvadlo no   •   kezikapitany buszke vagyok ra hogy en lehetek ennek a csapatnak az edzoje   •   dronokkal tizedelik az ukranok az orosz tankokat   •   karacsony szerint a dugodij bevezetesehez elso lepeskent ingyenesse kellene tenni az m0 ast 2   •   felporgott a gyorsjelentesi szezon mire lehet ma szamitani   •   szajer lebukasa egy belga teve bemutatta a rendori akcio videojat   •   megkongattak a veszharangot a fogorvosok   •   elelmiszeripari gepek szallitoszalagok tartalyok duplikator ustok 45   •   lowest point of my six years as manager here lennon on celtics defeat by st mirren   •   ferenc papa ukrajnanak eleg batornak kell lennie a feher zaszlohoz   •   dontott a jozsefvarosi ellenzek zome megvan a kozos polgarmester jelolt 2   •   harom evre felfuggesztettek a sajat jatekosat csokolgato focielnokot   •   3 milliard dollaros hiba bukott ki amerikaban az ukrajnaba kuldott fegyverek kapcsan