Öt évet is jelenthet: ingyenes szűrővizsgálatok Budapest-szerte

2024. május 2. és június 16. között, Budapest-szerte több helyszínen ingyenes egészségügyi szűrési lehetőségekkel várják a regisztrálókat. A Fővárosi Önkormányzat szűrőkampányára azért érdemes jelentkezni, mert könnyen elérhetővé tesz olyan vizsgálatokat, amelyekre az állami egészségügyben több hónapot kellene várni, magánegészségügyben pedig több 10 ezer forintba kerülne egy-egy vizsgálat. Újságíró kollégánk ellátogatott az egyik szűrőállomásra.
2024-05-10 14:12:15

2024-05-10 14:11:56

Lehet, hogy megindult a régóta várt orosz offenzíva: támadást jelentettek Harkiv közelében

A közösségi médiában terjedő hírek szerint az orosz erők támadást indítottak a második legnagyobb város, Harkiv irányába.
2024-05-10 14:07:35

Hatalmas meglepetés a lakáspiacon - Nem várt helyeken pörögnek az eladások

Noha a forgalmat és áralakulást tekintve Budapestet és a fokozottan iparosodó városokat tartják a lakáspiac vezető területeinek, a statisztika máshol mutatja a legforróbb pontokat. Ezek közé tartozik például Salgótarján, ahol az utolsó fél évtizedben a legnagyobb arányban cseréltek gazdát az otthonok, csakúgy, mint Zalában, ahol a megyeszékhelyen kívül ugyancsak kiemelkedően pörgött a használtpiac - derül ki az OTP Ingatlanpont felméréséből.
2024-05-09 15:06:59

Szünetel a korábbi Samsung csúcsmobilok frissítése

Kritikus hibákat okozhatott a Galaxy AI-t is hozott új szoftver.
2024-05-09 12:10:18

Tovább nyúltak a kórházi várólisták, térdprotézisre átlagosan másfél évet kell várni

Tavaly áprilisban 40 ezren vártak tervezett műtétre, idén 7 ezerrel többen.
2024-05-09 10:19:56

Tovább nyúltak a kórházi várólisták, térdprotézisre átlagosan másfél évet kell várni

Tavaly áprilisban 40 ezren vártak tervezett műtétre, idén 7 ezerrel többen.
2024-05-09 10:19:18

Mindössze pár napot kellett várni arra, hogy a ValóVilág új évadában elcsattanjon az első csók.
2024-05-08 20:06:16

Mindössze pár napot kellett várni arra, hogy a ValóVilág új évadában elcsattanjon az első csók.
2024-05-08 20:05:57

Négy és félszer akkora profittal indította az Erste ezt az évet, mint az előzőt

Jóval infláció fölött nőttek az Erste bevételei, míg a kiadásokat meg tudták fogni, az eredmény nagy profit. Igaz, lehetett volna kétszer ekkora is az eredmény, ha nincs a különadó. A lakosság már egyre bátrabban vesz fel hitelt, a cégek viszont óvatosak.
2024-05-08 12:11:40

Annyira viszik a Samsung összehajtható telefonjait, hogy ez komoly bevételt generál a dél-koreai vállalatnak. Legalábbis a legtöbb országban. A mérete miatt igen fontos kínai piacról rossz híreket kapott a cég, nem várt visszaeséssel kell szembesülnie a gyártónak.
2024-05-07 15:12:09

2024-05-07 15:11:50

Nyolc hónap felfüggesztettet kapott a kutyáját felakasztó mezőnyárádi férfi

Jogerősen nyolc hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Mezőkövesdi Járásbíróság azt a 49 éves mezőnyárádi férfit, aki pár héttel ezelőtt felakasztotta az öt év körüli kutyáját, mert már nem kellett neki.  A Miskolci Törvényszék közleménye szerint a férfi láncot erősített a terrier jellegű kan kutya nyakörvére, majd felhúzta vele az állatot egy fára. A férfi a közelben megvárta, hogy megfulladjon az állat, majd visszament a helyszínre, hogy meggyőződjön arról, hogy biztosan elpusztult-e, s otthagyta a tetemet. A férfi a kihallgatásán azt mondta, hogy próbált humánusabb módon megszabad...
2024-05-06 17:09:48

Gustav Klimt portréja a várt összegnél kevesebbért kelt el

2024-05-06 14:09:51

Nyolc kilométeres a torlódás az M1-esen, de több sztráda is elesett

Ha nem szeret várni, ne üljön autóba.
2024-05-04 12:08:18

Nyolc kilométeres a torlódás az M1-esen, de több sztráda is elesett

Ha nem szeret várni, ne üljön autóba.
2024-05-04 12:06:41

Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket Anne Hathaway új, romantikus vígjátéka

Végre megérkezett az év legjobban várt romantikus vígjátéka, az Anna Hathaway főszereplésével készült A rólad alkotott kép (The Idea of You). Az első bemutatók után a kritikusok imádták a filmet, azóta azonban egyre több negatív értékelést kap. Ez pedig nem meglepő, hiszen a 40 éves egyedülálló anya és a huszonéves popsztár szerelmi történetét sajnos Anna Hathaway gyönyörű, sírós szeme és Nicholas Galitzine fiús sármja sem tudta megmenteni a középszerűségtől.
2024-05-04 10:06:05

2024-05-04 10:05:54

Három és fél évet kapott a túlárazott mórahalmi mini-Magyarország makettváros ötletgazdája

Jogerős ítéletet hoztak a történelmi Magyarország híres épületeit bemutató park ügyében, ahol a túlárazott, miniatűr makettekre mintegy 400 millió forintnyi uniós támogatást vettek fel.
2024-05-03 13:12:25

Xiaomi telefonja van? Úgy tűnik, szándékosan lassítja a gyártó

A Samsung telefonfojtási botránya után egy másik gyártót ért most hasonló vád: úgy tűnik, a Xiaomi pont azt csinálja, mint dél-koreai riválisa.
2022-03-31 18:12:56

Xavival húszéves mélyponton a Barcelona

Óriási célokkal és reményekkel vágott bele a munkába Xavi Hernández novemberben a Barcelona labdarúgócsapatának kispadján, a klub korábbi legendás futballistája azonban a számok alapján nem hozta eddig azokat az eredményeket, amiket várt tőle a vezetőség és a szurkolók.
2022-08-17 18:05:50

2022-08-17 18:05:58

Otthoni távmunka Passzív jövedelem

PASSZÍV JÖVEDELEM akár főállásként Szeretnél végre stresszmentes életet teremteni? Eleged van és nem akarsz életed végéig gürizni kis pénzecskéért? Itt van előre látható karrierterv ahol Te is megalapozhatod a jövődet. Dolgozni kell érte viszont eljuthatsz odáig is hogy BMW-t vezethess. Pénzt tudsz keresni. Ha érdekel írj privátban itt tudsz elérni: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-20 16:41:45

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka!

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka! A munka az ország bármely pontjáról végezhető, sőt külföldről is. Érdekli? Jelentkezzen a Piac- és közvélemény-kutatásra! Nincs semmi más dolga, mint regisztrálni a megadott oldalon s várni a kérdőíveket a postafiókjába. (magyar nyelvű !!) Fizetés egy napon belül. Nem ámítás, nem átverés ez tényleg igazi kereseti lehetőség. Írja be ezt a címet a keresőjébe és jelentkezzen most: http://euromarket.hupont.hu
2020-06-20 16:41:47

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:01:13

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:28

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:14:45

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:39

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:23

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:17:00

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:07

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:18:51

2020-06-23 22:18:52

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:19:13

2020-06-23 22:19:14

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:19:25

2020-06-23 22:19:27

klima szerelő

Klíma szerelés, beüzemelés, felszerelés garanciával. Fűtésre optimalizált hűtőközeggel, A+++ os készülékekkel. Rövid vállalási határidővel, tizenöt éves tapasztalattal, szükséges engedélyekkel. Electrolux, Gree, Daikin, Panasonic, Samsung, Cascade, Midea stb.Klíma Borsod , Heves , megyékben. Miskolc , Mezőkövesd , Gyöngyös , Eger Tel: 0620/9356868
2020-06-23 22:19:44

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka!

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka! A munka az ország bármely pontjáról végezhető, sőt külföldről is. Érdekli? Jelentkezzen a Piac- és közvélemény-kutatásra! Nincs semmi más dolga, mint regisztrálni a megadott oldalon s várni a kérdőíveket a postafiókjába. (magyar nyelvű !!) Fizetés egy napon belül. Nem ámítás, nem átverés ez tényleg igazi kereseti lehetőség. Írja be ezt a címet a keresőjébe és jelentkezzen most: http://euromarket.hupont.hu
2020-06-23 22:19:45

A baloldalnak 2020 az álhírgyártásról szólt

Évet értékelt a Fidesz-KDNP.
2020-12-28 21:06:09

Pozitív vírustesztje miatt játék nélkül esett ki élete első darts-vb-jén

Annak, aki beugrott volna a helyére, szintén karanténba kellett vonulnia.
2020-12-20 22:06:30

Világválogatottak egymás ellen: a BL-döntőbe jutásért játszik a Veszprém

A magyar kézilabdacsapat végre felérne a csúcsra Kölnben, ehhez a Kiel ellen teheti meg az első lépést.
2020-12-28 21:06:09

Leejtette a telefonját a nagymama, a rendőröknek kellett összeszerelni

A család nem érte el a távol élő rokont, ezért a hatóság segítségét kérték.
2020-11-15 20:12:49

Hét kutyaséltáltatót is elkapott a rendőrség, aki megszegte az 500 méteres szabályt

De természetesen nem csak ezért intézkedtek, csak szombaton 530 esetben kellett fellépniük. Többnyire mindenki elismeri, ha hibázott, így megússzák figyelmeztetéssel.
2020-11-15 20:12:49

Végleg leállítja fordító alkalmazását a Samsung

Nevében és funkcióiban ugyan jól hangzik, azonban nem lett igazán népszerű a Samsung fordító szolgáltatása, az S Translator. És nem is lesz nagyon módunk megismerni, ugyanis a dél-koreai óriás december 1-jén nyugdíjba küldi.
2020-11-15 20:13:58

Végre jó adatok jöttek Csehországból

Csehországban a hét végén tovább lassult a koronavírus-járvány terjedése, szombaton 4199 új igazolt fertőzést szűrtek ki, ami ezen a héten a legalacsonyabb szám - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján vasárnap reggel közölt adatokból.
2020-11-15 20:14:00

Az egyik legígéretesebb vakcinafejlesztő szerint még egy évet kell várnunk, hogy újra normális életünk legyen

A Pfizer-BioNTech cégek szerint 300 millió embernek kellene beadni új vakcinájukat, ugyanis már ezzel is érezhető módon csökkenne a járvány terjedése. De az idáig vezető út hosszú, akkor is, ha az oltás jól működik.
2020-11-16 05:10:55

Végre megénekelték Paolo Coelho bölcsességeit ? itt az új Audioshake-klip

„Paolo a hős, Coelho a király, a hűtőmágnes szószamuráj” – énekli Bella Levente.
2020-11-16 11:09:14

Vége a svéd modellnek: nyolc főig engedélyezik a gyülekezést

Az ország miniszterelnöke hangsúlyozta, hogy a konditermekbe és könyvtárakba se menjenek az emberek, hanem maradjanak otthon.
2020-11-16 18:11:04

Vége a svéd modellnek: nyolc főig engedélyezik a gyülekezést

Az ország miniszterelnöke hangsúlyozta, hogy a konditermekbe és könyvtárakba se menjenek az emberek, hanem maradjanak otthon.
2020-11-16 18:11:05

A vállalat az Apple új chipje mögött: a Samsung?

Nem először történik meg, hogy az egyébként egymással versengő cégek a másik beszállítóivá válnak, mi több, ez elég gyakori a Samsung és az Apple esetén. A legújabb hírek szerint tovább erősödik ez a kapcsolat.
2020-11-17 15:05:39

2020-11-17 15:05:40

Vége a svéd modellnek: nyolc főig engedélyezik a gyülekezést

Az ország miniszterelnöke hangsúlyozta, hogy a konditermekbe és könyvtárakba se menjenek az emberek, hanem maradjanak otthon.
2020-11-17 19:06:23

Nyolc tönkrement életet és három háztartást menedzsel

A Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni programjának szakmai vezetője Toszeczky Renáta szociális munkás. Feladata, hogy a prostitúcióból vagy a rabszolgasorból kimenekített áldozatok újra láthatóvá váljanak a társadalom számára. Irodája nincsen, egyedül tartja a lelket két shelter, vagyis két védett ház lakóiban. Róla forgatott dokumentumfilmet Schwechtje Mihály Védelem alatt c...
2020-11-17 19:06:24

Egyre biztosabb: ilyen lesz a Samsung Galaxy S21

A várakozások szerint nagyjából két hónap múlva mutathatja be a Samsung 2021-re szánt első csúcstelefon-családját. Szinte valamennyi specifikáció kiszivárgott az új modellekkel kapcsolatban.
2020-11-18 09:07:00

Müller: Már a települések 88 százalékán jelen van a koronavírus

Az operatív törzs szerdai tájékoztatóján kiderült, hogy az ország nyugati megyéiben a legmagasabb a fertőzöttek száma, a múlt hét adatai szerint Fejérben és Zalában csökkenést tapasztaltak. Tisztázták azt a kérdést is, hogy hány ember sétáltathat egy kutyát este nyolc után.
2020-11-18 12:07:42

2020-11-18 12:07:43

RTL: Visszafordítják a nem sürgős és nem kötelező vizsgálatra érkező kismamákat a veszprémi kórházban

Több dolgozó is karanténba került a veszprémi kórházban, ezért korlátozni kellett a szülész-nőgyógyászati osztály szolgáltatásait.
2020-11-18 19:06:23

2020-11-18 19:06:24

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   apropiaza   •   f   •   rozsa sandor   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   Pusztakov   •   folytatja a nyomozast a rendorseg a feneketlen tavi ingatlanmutyi miatt lazar janost is meghallgattak   •   nekimennek szoboszlainak az angol kommentelok 2   •   mar ra se lehet ismerni berki mazsira a fajdalom se tartja vissza   •   kulonos halalesetek obudan a lakasmaffiat sejtik a hatterben 2   •   nyerges vontato tarolt le egy autot debrecenben es hosszasan tolta maga elott video 3   •   Pszichol   •   több levél   •   PILLANG   •   elkoborolt kutyakat mentettek az m0 as kozeperol   •   megfejtettek az aztek piramisepites titkat   •   videon ahogy kifutojaval ismerkedik az allatkert uj leopardja   •   online oktatassal indulnak az uj felevek a felsooktatasban   •   beleverjek a fejedbe kemenyen osszeszolalkozott egy taxis es egy biciklis budapesten video 3   •   PAORIK   •   marozsan fabian ujabb sikerevel belepett a vilag legjobb 50 teniszezoje koze   •   myanmar protester mourns brother who lost life on the bloodiest day   •   mar legalabb 60 halottja van a moszkvai terrortamadasnak   •   leggomb gyilkolta meg a cetborjut   •   hugh grant utalta a wonka forgatasat de sok gyerekem van es kell a penz   •   golyahir megszuletett cameron diaz es benji madden masodik gyermeke foto   •   hoskent unneplik a capitolium rendorsegenek egy tagjat 2   •   vadat emeltek a benzinkartyaval megkent nav vezeto ellen 2   •   beleverjek a fejedbe kemenyen osszeszolalkozott egy taxis es egy biciklis budapesten video   •   111 ujabb aldozata van a koronavirusnak 2   •   megszavaztak az elso amerikai oslakos belugyminisztert   •   otthagyta kos hubert egyetemet az uszocsapat legendas edzoje   •   furcsa adoszamokat kezdett kiadni a nav itt a magyarazat   •   szaud arabia a kulfoldi turistak elott is megnyitja az okori hegra varosat   •   feladta magat a hirhedt debreceni bunszervezet utolso tagja is 2   •   100 milliard dollaros piacra keszul betorni a tungsram csoport   •   on is igy indul el kocsival ha nem jobb ha figyel mert buntetopont jarhat erte 2   •   nincs jo napja a molnak jelentos minuszban az arfolyam   •   esztergalyos cecilia elarulta ez a hosszu hazassag titka   •   zacskot huztak egy navalnij parti tunteto fejere kihallgataskor de a kreml szerint nincs elnyomas   •   erore kapott a forint szerda reggelre   •   lakatosmunlkak keritesek kapuk 24   •   megint harry miatt tombol a botrany a kiralyi csaladban a herceg elvesztette a fellebbezest 2   •   korhazban toltotte a karacsonyt most az apolok segitsegevel megkerte a baratnoje kezet   •   ismet letartoztattak greta thunberget 2   •   dramai videok a bagdadi tuzveszrol 82 ember egett halalra a covid korhazban   •   valtozott az oltasi sorrend szlovakiaban   •   kicsoda csikos sandor az uj nemzet szinesze 2   •   aprilis ota nem latott melysegbe zuhant joe biden nepszerusege   •   lenyugozo optikai jelenseget orokitettek meg salgotarjan kozeleben   •   egymas utan pusztulnak el a balnak egy hires amerikai akvariumban   •   az irani allami tv szerint izraeli legicsapas vegzett egy magas rangu parancsnokukkal a sziriai fovarosban 2   •   halalos balesetet okozott egy 70 eves buszsofor karancslapujton   •   legkisebbtol lakasfelujitas 165   •   india covid patients struggle at home as hospitals choke