Varga Judit oda költözhet, ahol Magyar Péter polgármester akart lenni

Abba a balatonhenyei házba költözhet be az egykori igazságügyi miniszter, amelyre korábban Magyar Péterrel felvették a falusi csokot, majd Varga visszafizette azt, miután mégsem költöztek oda.
2024-05-07 07:10:38

Varga Judit új életet kezdhet: ebbe a balatoni faluba vonult el a szeretteivel

A volt igazságügyi miniszter a kegyelmi kérvény miatti lemondása óta kerüli a nyilvánosságot. A Blikk felkereste azt a balatoni községet, ahol Varga Judit egyre több időt tölt: a henyeiek azt mondták, az expolitikus már a költözést tervezi, sőt, új párjával, az Állami Számvevőszék elnökével, Windisch Lászlóval is ellátogatott a kis településre.
2024-05-07 05:06:09

2024-05-07 04:05:50

2024-05-07 04:05:44

Elképesztő a hasonlóság Varga Izabella kisebbik és nagyobbik lánya közt. Hiába van köztük öt év, Anna és Sári olyanok, mintha ikrek lennének.
2024-05-06 19:06:44

Elképesztő a hasonlóság Varga Izabella kisebbik és nagyobbik lánya közt. Hiába van köztük öt év, Anna és Sári olyanok, mintha ikrek lennének.
2024-05-06 19:06:15

Ma ünnepli 63. születésnapját a kétszeres Oscar- és háromszoros Golden Globe-díjas amerikai színész (aki emellett ír, rendez és producerként is tevékenykedik), az 1997-es Batman megformálója, George Clooney. Mutatjuk, milyen bombázó hölgyek szívét hódította meg az évek alatt.
2024-05-06 13:06:12

2024-05-06 13:05:53

Magyar Péter feljelentést tesz a kiszivárgott mentőszolgálati jegyzőkönyv miatt

Szerinte a nyilvánosságra hozott dokumentumok nem igaziak.
2024-05-05 21:07:37

Magyar Péter feljelentést tesz a kiszivárgott mentőszolgálati jegyzőkönyv miatt

Szerinte a nyilvánosságra hozott dokumentumok nem igaziak.
2024-05-05 21:06:32

Áthúzott nadrágszíjas plakátok jelentek meg az éjszaka Magyar Péter debreceni tüntetésének helyszínén - fotó

Áthúzott nadrágszíjat ábrázoló plakátok várják Debrecenben a tüntetőket. Egyértelműen Magyar Péter és Varga Judit nadrágszíjas történetére reflektálnak.
2024-05-05 11:09:33

2024-05-05 11:09:11

Jakab Péter pártja nem indulhat az EP-választáson A Bors közzétette az OMSZ jelentését arról az esetről, amikor Varga Judit mentőt hívott Magyar Péterhez NVB: Törvényt sértett a közmédia azzal, hogy a Híradóban közzétette a Fidesz reklámjait Publicus: Vidéken Magyar Péter pártja, a fővárosban az ellenzéki összefogás erősebb Többen is távoznak a Nemzeti Színházból Udvaros Dorottya mellett Magyarországon meg se vizsgálták, Szlovákiába ment kórházba, ahol egyből meg is műtötték Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok Kairóba utaztak a Hamász képviselői, tűzszünet jöhet The post A nap legfonto...
2024-05-04 20:07:19

Közzétették azt a dokumentumot, amely szerint Varga Judit mentőt hívott Magyar Péterhez

Az Országos Mentőszolgálat készített az esetről jelentést, amit a Bors publikált.
2024-05-04 19:08:56

Közzétették azt a dokumentumot, amely szerint Varga Judit mentőt hívott Magyar Péterhez

Az Országos Mentőszolgálat készített az esetről jelentést, amit a Bors publikált.
2024-05-04 19:06:47

Közzétették azt a dokumentumot, amely szerint Varga Judit mentőt hívott Magyar Péterhez

Az Országos Mentőszolgálat készített jelentést az esetről, amit a Bors publikált.
2024-05-04 18:08:34

Nem emlékszik a gólra, olyan eksztázisban volt a vb-meccsen a magyar hokicsoda hőse

Varga Balázsnak vissza kell néznie az utolsó másodpercek eseményeit. A fantasztikus magyar szurkolókra viszont tisztán emlékszik.
2024-05-04 12:08:03

Varga Mihály: a kormány meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát

A kedvezményes adókulcs akár 2030-ig is igényelhető.
2024-05-04 11:08:20

Varga Mihály: A kormány meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát

A kedvezményes adókulcs akár 2030-ig is igényelhető.
2024-05-04 11:07:06

EXCEL, ACCESS Online MAGÁNOKTATÁS! 06(20)989-0232

Most MARADJON OTTHON! De közben azért lehet tanulni. Érdemes kihasználni a kényszerűen otthon töltött időt! Hosszú tanítási gyakorlattal, hatékony módszerekkel tanítok elsősorban Excel, Access, alkalmazásokat. Nálam biztosan megérti, megtanulja alkalmazni az elméletet is. Számítástechnika szakos tanár vagyok. [email protected] http://exceltanar.hu/ Hívjon: 06(20)989-0232
2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:23

2020-06-23 22:19:34

2020-06-23 22:19:40

2020-06-23 22:19:41

2020-06-23 22:20:34

Szijjártó Péter: George Clooney történelmi és politikai ismeretei némiképp korlátosak - videó

A külügyminiszter a Facebook oldalára kitett videóban reagált a hollywodi színész Magyarországról szóló mondataira.
2020-11-24 22:06:09

Pogány Judit nem lép színpadra, amíg tart a járvány

A színésznő egyébként kiváló egészségnek örvend, de az Örkény Színház szeretne vigyázni rá, ezért az óvintézkedés.
2020-11-17 12:08:03

Varga Judit: Magyarországot ki akarják éheztetni

Ahogy arra számítani lehetett, nem közeledtek az álláspontok jogállamiság és költségvetés ügyében a tagállamok között az EU úgynevezett Általános Ügyek Tanácsában, amelyen az európaügyi miniszterek vettek részt. A vitában a jogállamisági feltételrendszer alkalmazása mellett 13, ellene pedig 2 tagállam érvelt.
2020-11-17 18:06:00

Ilyen, amikor Varga Judit valódi újságírói kérdéseket kap

A sajtószabadságról, az Indexről és a CEU-ról is kérdezték az igazságügyi minisztert a BBC HARDtalk című műsorában. Varga Judit szerint kérdések helyett unalomig ismert vádaskodást, elfogultságot és liberális lózungokat kapott. Az interjú közben azonban néhány esetben nem konkrétan a feltett kérdésre válaszolt, inkább a jól ismert kormányzati kommunikációs fog&aa...
2020-11-18 12:07:43

Elkezdődött az alkotmánymódosításról szóló vita a parlamentben

Varga Judit nyitotta a vitát a kis túlzással üres terem előtt.
2020-11-18 17:06:11

Elmagyarázzuk, hol tart az most Orbán?EU-meccs

Soha nem látott hévvel esett neki a magyar kormány az Európai Unió vezetőinek, miután kiderült: nem tudja elkerülni, hogy az uniós pénzek kifizetését a jogállamisági feltételekhez kössék. Varga Judit kiéheztetésről beszélt a héten, Orbán a migránskártyát húzta elő, és mindenki a magyar vétót emlegeti. De miről beszélnek és kinek van igaza? Az EUrologus rendet v&aacut...
2020-11-19 06:05:42

Varga Mihály szerint ki kell nyitni a pénzcsapot

A válság miatt az államnak az eddigieknél jobban kell költekeznie a pénzügyminiszter szerint. A nagyvállalatok beruházásait támogató program eredetileg 15 milliárdos keretét a kormány már 80 milliárdra tolta föl.
2020-11-19 10:12:22

Mátraballai tanítók nyerték az idei Varga Gábor-díjat

Idén olyan pedagógusokat díjaztak, akik a tavaszi iskolabezárás időszakában különösen odafigyeltek a családok helyzetére és velük együttműködve alakították a kényszerű otthoni oktatás feltételeit.
2020-11-20 08:06:13

George Clooney nem mondott szépet Orbán Viktorról

A hollywoodi színész egy interjúban a világon uralkodó gyűlöletről beszélt és erről Orbán Viktor jutott az eszébe. Na jó, meg a brazil elnök.
2020-11-21 21:05:50

George Clooney-nak a gyűlöletről Orbán Viktor jutott az eszébe

A kétszeres Oscar-díjas színész a z új filmjéről beszélt, amikor váratlanul bedobta a magyar kormányfő nevét.
2020-11-22 06:06:55

Nincsenek véletlenek: George Clooney jóban van a Soros-családdal, így Orbán Viktort kezdte támadni

Egy interjúban beszélt a magyar miniszterelnökről.
2020-11-22 12:07:33

Varga Mihály: Olcsóbbá tesszük a pénzügyek intézését

A Gazdaságvédelmi Operatív Törzs 44 javaslatot fogadott el eddig.
2020-11-23 09:06:01

Varga Mihály bejelentette, hogy kedden majd bejelentenek valamit

A Gazdaságvédelmi operatív törzs további húsz javaslata kerülhet be a jogszabályok közé – mondta el a pénzügyminiszter.
2020-11-23 10:06:31

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   H   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   holnaptol lehet penzt kerni elektromos biciklire   •   halalos gazrobbanas jaszberenyben   •   sallai roland ismet betalalt sorozatban ot gyozelemnel jar a freiburg   •   baleset tortent az m1 es autopalyan torlodasra szamitson   •   reszleges beismero vallomast tett a ferihegyi gyorsforgalmin tomegkarambolt okozo b richard   •   bangladesh to share climate prosperity plan at cop26   •   ethiopias tigray crisis how the conflict made my uncle a refugee in sudan 2   •   kuvaiti elnokot valasztottak a fina elere   •   randy rainbow made his name satirising trump now what   •   meghato koszontes 63 eves lett bodi guszti 2   •   etelhulladekbol is keszulhet repulo uzemanyag   •   10 20 de inkabb 60 90 szazalekos aremelkedes jon a fenykepeknel   •   uj jeloles kerul rengeteg mobilra erdemes lesz figyelni 2   •   visszaterhet a francia valogatottba a korabban kiatkozott karim benzema 2   •   elhunyt a deutsche bank korabbi tars vezerigazgatoja   •   5700 folott a gazai halalos aldozatok szama a helyi miniszterium szerint   •   zuhan a nio arfolyama penzugyi manipulacioval vadoljak a ceget   •   egy atlagember szamara is tragedia ha lebenul teljesen elzarkozik barataitol a jokai utcai hazomlasban megserult balerina 2   •   15 ezer forintert is nehezen talalnak napszamost a kerteszetek 2   •   erkeznek az uj hitelprogramok mutatjuk a reszleteket   •   khan younis a gaza city on its knees now with a million mouths to feed   •   antikherendyporceln   •   kina megegyezest es fuggetlen palesztinat szeretne   •   a stilus maga az ember vajon jol valasztanak oltozeket a magyar politikusok a stylist most pontozta oket 2   •   data from 73 million att accounts leaked online   •   zsarololevelek miatt adott ki riasztast a nemzeti kibervedelmi intezet   •   unethical for players to leak team news to those playing fantasy football says guardiola   •   vereb tamas valik a felesegetol   •   stefan lofven sved kormanyfo bejelentette lemondasat   •   kokemenyen erzodik a jarvany es a korlatozasok hatasa itthon ezt tapasztaljak a boltok   •   a negyevszakos gumiabroncsok forgalma nagyot nott tavaly 2   •   ebben az orszagban egy budapesti lakas arara eleg mennyisegu penzt nyerhet az aki oltatja magat   •   egyre ijesztobb utemben melegszenek fel a varosok   •   mar most irjuk fel a bakancslistankra szloveniat mert tele van csodakkal   •   betegsege homoszexualitas allt a leszbikus no leletein   •   nobel winner dmitry muratovs newspaper has long been a thorn in putins side 2   •   russian troops in ukraine facing morale and discipline issues due to problems with pay uk says   •   egyutt enekel kiraly linda pely barna es curtis video   •   bravuros forditas olimpiai selejtezot ert a magyar noi kezisek gyozelme 2   •   elfogadta az adossagplafon megemeleset az amerikai kepviselohaz   •   ongyilkos tamadasban tobb katonat megoltek a lazadok pakisztanban   •   a berlini uszodakban engedelyeztek a noknek a felmeztelen furdozest   •   half the hospitals in sudans capital are out of action as casualties rise   •   keressen csak ra a google ben arra hogy meteorit be fog csapodni   •   homes on lake erie encased in ice after blizzard whips frigid waves onshore   •   plusz 19 ev bortont kapott putyin legnagyobb hazai ellenfele   •   djokovic szakitott az edzojevel   •   tragedia a fovarosban ket fiatalt gazolt halalra a vonat 2   •   elmondhatjuk hogy van mar magyar urlenyunk es sajat ryan goslingunk is   •   ego lakasaikbol mentettek ki ket budapesti nyugdijast