Öt forintért adná a praxist a vépi gyermekorvos, de így sem jelentkezik senki

Garda Károly gyermekorvos fillérekért sem tudja eladni praxisát, pedig 50 év után már visszavonulna. A Vas megyei Vépen eddig ő látta el a nagyjából 1100 gyereket, az orvos azonban betöltötte a 75. életévét, és augusztusban nyugdíjba megy. Az RTL Híradó riportja szerint az új orvost tárt karokkal várnák a településen, de hiába, nincs jelentkező. Garda Károly azt mondta, nem tudta megvalósítani eredeti terveit, hogy maga adja át a fiataloknak a praxiskört. Február óta keresi az utódját, és akár 5 forintért is odaadná a rendelőt a hozzátartozó feladatokkal együtt. Kovács Péter, Vép polgármestere...
2024-05-11 20:07:39

Dr. MI rendel: 91,1%-os pontosságot ért el ez a rendszer az orvosi diagnosztikában

Nagy jövő elő állhat a mesterséges intelligencia orvosi alkalmazása előtt. Most a Google-féle Med-Gemini modellt vetették alá néhány tesztnek, és az eredmények alapján több területen is jó szolgálatot tehet majd.
2024-05-11 16:11:03

2024-05-11 16:10:54

Válaszolt Magyar Péter ultimátumára a közmédia

2024-05-10 16:07:55

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Orvosi kérdés

A miniszter nem fogta vissza magát, amikor arról kérdezték, hogy Magyar Péter arról írt, a rendezvényein a szolgálatok blokkolják az internetet.
2024-05-09 12:12:46

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Orvosi kérdés

A miniszter nem fogta vissza magát, amikor arról kérdezték, hogy Magyar Péter arról írt, a rendezvényein a szolgálatok blokkolják az internetet.
2024-05-09 12:12:01

Orvosi beavatkozásokon esett át Vujity Tvrtko

A riporter szeptemberben új előadás-sorozatot indít.
2024-05-04 18:09:15

Vujity Tvrtko titokban orvosi beavatkozáson esett át

A riporter erősebben tért vissza, mint valaha.
2024-05-04 17:09:15

Ezentúl nem kérhetnek pénzt a rendelők a gyorslaborokért, az orvosok szerint ez logikátlan

A kamara szerint azért tiltották meg, mert sok rendelő az államtól kapott orvosi eszközöket.
2024-05-04 07:07:45

Ezentúl nem kérhetnek pénzt a rendelők a gyorslaborokért, az orvosok szerint ez logikátlan

A kamara szerint azért tiltották meg, mert sok rendelő az államtól kapott orvosi eszközöket.
2024-05-04 07:06:48

Tényleg arra készül a NATO, hogy beszáll az ukrajnai háborúba? Egyértelműen válaszolt a szövetség egyik legerősebb országa

David Cameron brit külügyminiszter pénteki nyilatkozatában kizárta annak lehetőségét, hogy a NATO katonákat küldjön az ukrajnai hadszíntérre.
2024-05-03 17:07:50

Az orvosi lakásba beköltöző bácsszőlősi polgármester állítja, azért zavarta el bazmegolva Hadházy Ákost, mert vécére kellett rohannia

Azért költözött be az EU-pénzből felújított orvosi lakásba, mert a falu művelődési házának szolgálati lakásában, ahol addig élt, elromlott a kémény, az EU-t pedig nem érte kár, mert 17 500 forint lakbért fizetett is havonta - állítja Szarvas Róbert bácsszőlősi polgármester.
2024-05-02 08:11:09

2024-05-02 08:10:03

Kína válaszolt az OpenAI döbbenetes fejlesztésére

2024-04-30 08:06:53

Mutatjuk az orvosi műhibaperek rekord kártérítési összegeit

Egyezségre leginkább 15 millió forintig van lehetőség.
2024-04-29 06:07:54

Mutatjuk az orvosi műhibaperek rekord kártérítési összegeit

Egyezségre leginkább 15 millió forintig van lehetőség.
2024-04-29 06:06:45

Szlovéniában népszavazást tartanak a kannabisz otthoni termesztéséről

A szlovének népszavazásban fejthetik ki véleményüket a kannabisz orvosi és nem orvosi célú használatáról, valamint a személyes használatra történő termesztésről is.
2024-04-28 09:52:05

2024-04-28 09:51:39

2024-04-28 09:51:21

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-23 22:16:22

Fordítás külföldi munkához és tanuláshoz !!!

Külföldi munkához és tanuláshoz szükséges hivatalos dokumentumok, diplomák, bizonyítványok, oklevelek, leckekönyvek, jogosítványok, erkölcsi bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok, önéletrajzok, orvosi igazolások stb. hiteles fordítása az Európai Unió tagországainak nyelvén. Gyors, precíz, kedvező árú fordítás. EU Fordítóközpont, Fordítóiroda. Tel.: (1) 788-3323 Web: www.euforditas.hu vagy www.euforditas.hu/hivatalos_iratok_es_dokumentumok_forditasa.php

2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:51

2020-06-23 22:19:13

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:44

Kiszámíthatóbb és megbecsültebb életpályát teremt az egészségügyi szolgálati jogviszony

Erősebb jogszabályi védelmet nyújtanak a dolgozóknak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
2020-11-28 22:05:55

Index: egyetemisták vezényelhetők tesztvégzésre és más járványügyi feladatokra

Eddig az orvosi és egészségtudományi területen tanuló hallgatók önkéntesen vehettek részt a koronavírus-tesztelésekben és a többi járványügyi feladatban, ám egy friss államtitkári levél szerint most már vezénylésről van szó – írta az index.hu.
2020-11-15 20:11:40

2020-11-15 20:12:48

Müller: Gyógyszerfelvásárlási hullám indult az országban

Jelentősen emelkedett a fertőzöttek száma, ezzel együtt az egészségügy leterheltsége is nő. Az Emmi államtitkára szerint az iskolák nem képeznek gócpontokat, és készülnek a hetenkénti tesztelésre.
2020-11-16 13:10:17

24.hu: Ellehetetleníti az angol nyelvű óvodákat az Emmi, a németre váltást javasolják

Mivel az angol Magyarországon nem nemzetiségi nyelv, ezért az angolul nevelő óvodák nem működhetnek.
2020-11-16 16:07:21

Listát készít a járvány egészségügyben dolgozó áldozatairól az orvosi kamara

Így állítanának emléket az elhunyt kollégáknak.
2020-11-16 17:08:14

Benyugtatózta hároméves kislányát egy kecskeméti nő, hogy felvetesse a kórházba

A kislány elvesztette az eszméletét, valószínleg megfulladt volna, ha nem kap gyors orvosi segítséget.
2020-11-18 11:06:54

Benyugtatózta hároméves kislányát egy kecskeméti nő, hogy felvetesse a kórházba

A kislány elvesztette az eszméletét, valószínleg megfulladt volna, ha nem kap gyors orvosi segítséget.
2020-11-18 11:06:55

Hiánycikk lett az orvosi oxigén Olaszországban

A koronavírus óta 400 százalékkal nőtt az orvosi oxigén iránti kereslet, sok helyen egyáltalán nincs.
2020-11-18 14:07:36

Videón, ahogy késsel rabolnak ki egy ózdi trafikot

Az elkövető legalább orvosi szájmaszkot húzott.
2020-11-18 15:09:36

Videón, ahogy késsel rabolnak ki egy ózdi trafikot

Az elkövető legalább orvosi szájmaszkot húzott.
2020-11-18 15:09:38

Küldi már a behívót a hallgatóknak a tesztelési munkára az ITM

Tesztelési egységenként két-két hallgatót kell biztosítaniuk az orvosi és egészségügyi egyetemeknek. A diákok munkáját elismerik majd gyakorlatnak.
2020-11-19 19:06:22

2020-11-19 19:06:23

A MOK szerint kitolhatja a kormány a szolgálati jogviszonyról szóló törvény hatályba lépését

Határidőre nem jelent meg az orvosi béremelést, átvezénylést és másodállást korlátozó törvény végrehajtási rendelete, a késlekedésből az Orvosi Kamara arra következtet, a kormány kitolhatja a törvény hatályba lépését. Most már látták a végrehajtási rendelet tervezetét, abban valóban 100 munkanapban maximalizálnák az egészségügyi d...
2020-11-20 17:09:14

2020-11-20 17:09:15

A nőgyógyászokra nem vonatkozna az új egészségügyi szolgálati jogviszony

Kivételezettek lennének, az Orvosi Kamara szerint ennek népesedéspolitikai okai vannak.
2020-11-22 18:05:59

A nőgyógyászokra nem vonatkozna az új egészségügyi szolgálati jogviszony

Kivételezettek lennének, az Orvosi Kamara szerint ennek népesedéspolitikai okai vannak.
2020-11-22 18:06:00

Több tízezer forint különbség is lehet a koronavírusos betegeket ellátó ápolók pluszpénze között

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara tud olyan szakdolgozóról, aki csak több hónappal később kapta meg a koronavírus-fertőzés miatt járó táppénzt.
2020-11-23 11:06:08

2020-11-23 11:06:09

Covid-fertőzésben hunyt el egy budapesti háziorvos

Az orvosi kamara közölte, hogy egy XIII. kerületi orvos a járvány első fővárosi háziorvos áldozata.
2020-11-23 12:05:58

Covid-fertőzésben hunyt el egy budapesti háziorvos

Az orvosi kamara közölte, hogy egy XIII. kerületi orvos a járvány első fővárosi háziorvos áldozata.
2020-11-23 12:05:59

Válaszolt a kormánynak George Clooney: Várom a napot, amikor Magyarország újra rátalál arra, ami egykor volt

A színész hazug orbáni propagandagépezetről írt közleményében.
2020-11-23 22:06:06

Karácsonyék Budapest-kuponokkal mentenék a vállalkozásokat, már a BKIK is nemet mond Parragh javaslatára

A fővárosi önkormányzat és a budapesti kamara összeraknak egy vállalati segélyalapot, illetve kupon-programot indítanak, amely során előre lehet majd szolgáltatásokat vásárolni. Szeretnék, ha a jegybank a fővárost is finanszírozná kötvényvásárlásokkal.
2020-11-24 17:06:04

Rétvári Bence: A baloldal felmondaná a vatikáni szerződést

A szerződés nem misztikus privilégiumokról szól, hanem az egyenlő finanszírozás elvét rögzíti - mondta az EMMI államtitkára.
2020-11-24 19:05:54

Egy féreghajtó kiválóan használható a koronavírus megelőzésére

A Koronavírus Budapest Protokoll magyar orvosi találmány, egy Ivermectinre épülő komplett rendszer.
2020-11-25 07:06:44

Meghosszabbította a gyógyszertámogatásokat az EMMI

Már hatályba is lépett az a rendelet, amellyel az EMMI biztosítja, hogy a lejáró szakorvosi javaslatok a veszélyhelyzet után 90 napig érvényesek.
2020-11-25 08:06:04

Cáfolja a BKIK Karácsonyt, nem mondtak nemet Parragh javaslatára

Nem utasítják el az iparűzési adó felfüggesztéséről szóló ötletet, hanem nem minősítik azt, amíg nem ismerik a koncepciót és a számításokat - közölte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara.
2020-11-25 08:06:06

Válaszolt Orbán cenzúravádjára a Project Syndicate

A magyar miniszterelnök Soros György cikkére válaszoló írása nem felelt meg a lap követelményeinek.
2020-11-25 19:06:06

Haja Zsolt és Komlósi Ildikó estjeivel folytatódnak az Opera közvetítései

Az Opera Kamaraénekes szólistáinak áriaestjeit, valamint az Opera Zenekar és Énekkar művészeinek kamaraprodukcióit közvetítik ezen a hétvégén.
2020-11-26 15:06:02

Ezt tegye asztma roham esetén!

Ha a tüneteik a rohamoldó hatására nem javulnak, esetleg még rosszabbodnak, hívjunk sürgősségi orvosi ellátást.
2020-11-26 17:05:59

A kormány száz lélegeztetőgépet adott a vajdasági magyaroknak

A kormány lélegeztető gépeket küldött a Vajdaságba. Ez már nem az első, hogy orvosi eszközöket küld a kormány más országoknak.
2020-11-26 18:06:02

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   ftp   •   m   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   b   •   apróhirdetés   •   K   •   fluminense   •   tes   •   fhgperapro   •   mag   •   youtube   •   H   •   németállás   •   sadasdhirek   •   f   •   suhgfhgperapro   •   J   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   budapest   •   P   •   L   •   ingatlan   •   sz   •   rozsa sandor   •   aza   •   térkép   •   szótár   •   G   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   bogdan adam  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   becsben setalt szijjarto megkerdeztek nem fel e a migransoktol   •   autizmusspektrumzava rraldiagnosztizaltak siat   •   oltonyben maszik hegyeket es buvarkodik egy japan ferfi kepek   •   220vmotoroptioncomse ctionex   •   szenzacios hangulat a szerb meccs elott igy vonulnak a magyar szurkolok videok   •   tovabbra is vedi a rezsicsokkentes a magyarokat az energiaarak emelkedesetol   •   FELED20JED20TED20SED TALAKEDTED20S   •   rossz jel mar az is hogy szinte ures volt a mozi   •   elfogtak a molotov koktelokkal dobalozo csorogi ferfit es tarsat   •   elneztek a naptarat voltswagenre csereli nevet a volkswagen 2   •   ugxmwh   •   eheto varos budapesten hamarosan barki szakithat a tabani gyumolcsoskertbol   •   az olasz egeszsegugyi allamtitkar szerint nem fuggesztik fel az astrazeneca hasznalatat   •   orban viktor ismet osszehivta a kormanyt titkosszolgalatok jelentesei alapjan elemzik a helyzetet   •   Azonnali munka   •   egy napon unnepli szuletesnapjat a sztarban sztar leszek versenyzoje es mestere   •   amerikai elitkommandosok jelentek meg a kaoszba sodrodo orszagban washington tenne rendet   •   varazsolt egyet majd sok szurkolo szivet megfajditotta amerika egyik legnagyobb sztarja 2   •   nobel bekedijra jeloltek donald trump vejet   •   egy hatalmas medvet vettek videora a bukkben   •   egyedul vag neki a valasztasoknak az iszomm   •   putyin levaltotta vedelmi miniszteret ez mindent megvaltoztat   •   uvegdarab lehet ebben a sajtban visszahivtak   •   a wolfsburg buntetot rontott gulacsiek mentek tovabb a nemet kupaban   •   hogyan rendezzuk be a lakasunkat tanacsok x   •   brady es regi baratja a kifutopalyan unnepelte az ujabb super bowlba jutast video   •   4fluorococaineindexp   •   pottyondy magyar peterrol szegeny orban viktor elol eltitkoltak egy ekkora tehetseget   •   zelensky russia turning grey zone areas of war into combat zones   •   hatos karambolban vesztette eletet egy autos az m4 esen 2   •   kiderult ekkor temetik gyenesei istvant a gyaszolo csalad kulonos keressel fordult a temetes resztvevoihez   •   gorbacsovnak a hallgatasa is tobbet mond az ekesszolo politikusoknal   •   kullancspanik magyarorszagon veszelyes fajok jelentek meg   •   szabadidoparkka alakitjak a deli palyaudvar nem hasznalt ipari teruletet   •   spanyolorszagban nem hasznaljak az oxford astrazeneca vakcinat a legidosebbeknel 2   •   putin set to replace defence minister shoigu   •   varatlan de fontos dontest hozott az olimpiai ezustermes magyar uszo   •   meszaros lorincek valasza a vadaskertrol szolo hirekre   •   cannabis extract market to garner growth 18 6 by 2030   •   bizarr dologra hivatkozott az orvos aki lefekudt a sajat pacienseivel   •   a magyar jegybank mar fekez az eurozonae tovabb nyomja a gazt 2   •   crustless   •   JÓINFRASTRUKTURÁVALR ENDELKEZŐ   •   eight people reported killed in a shooting on the southern edge of mexico city   •   ingatalanh   •   a sors istennojenek oltozott toth gabi a sztarban sztar leszek finalejara   •   gaal ildiko mentette meg koltai robert az eletet ha o nem lett volna olyan eroszakos ebben en mar nem lennek   •   americas front line of missile defense is straining under the demand of global threats   •   magyar unios elnokseg boka janos ismertette a kormany celjat   •   olyan nagy a szmog thaifoldon hogy tobb ezer embert korhazba kellett vinni