Izrael egyszerűen kipenderítette az arab világ legnagyobb szócsövét, ez pedig egy nagyobb játszma része lehet

2024. május 5-én érkezett a hír, hogy az izraeli parlamenten átment a javaslat, amely szerint Jeruzsálem betiltja a katari tulajdonban lévő al-Dzsazíra médiavállalat működését az országban. Az eset komoly hullámokat gerjeszthet a térségben, mivel a televízió hatalmas eléréssel rendelkezik szerte a világban. Katar egyelőre higgadtan reagált az eseményekre, az ügy háttérében pedig számos lehetséges magyarázat húzódhat meg.
2024-05-07 13:06:48

Óriási pénzeket vittek ki a világ legnagyobb alapjaiból a befektetők

Márciusban a befektetők 9,9 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki a fedezeti alapokból, amivel így már a 22. egymást követő hónapban haladták meg a tőkekivonások a befektetéseket, a pozitív hozamok ellenére - jelentette be a Nasdaq eVestment.
2024-05-07 09:07:40

Fél perc alatt égett porrá a világ legnagyobb léghajója

A Hindenburg léghajó 1937-ben bekövetkezett katasztrófája vetett véget az utasszállító zeppelinek korszakának.
2024-05-06 10:09:21

Botrányok közepette választottak elnököt a világ egyik legfontosabb gazdasági csomópontjában

Panamában a konzervatív jelölt, José Raul Mulino nyerte a vasárnapi elnökválasztást a közvélemény-kutatások szerint.
2024-05-06 08:07:39

Színes-szagos telefonnal támad a Motorola - szó szerint

Illatos dobozban érkezik a dizájnbomba Motorola Edge 50 Pro
2024-05-05 08:08:15

Itt a lista, ezek az európai cégek tartoznak a világ egyik legelitebb klubjába

Tavaly szeptemberben a Novo Nordisk cég letaszította a trónról az LVMH francia luxusipari óriást, így a kontinens legértékesebb tőzsdén jegyzett cégévé vált. A súlycsökkentő gyógyszerekről népszerűvé váltó dán gyógyszeripari cég lendülete pedig továbbra is töretlen. Megnéztük, hogy melyek jelenleg a legértékesebb európai vállalatok, és azt is, hogy globális összevetésben hol helyezkednek el jelenleg ezek a cégek.
2024-05-04 13:06:48

Drasztikus lépésre szánta el magát az iszlám világ egyik vezető hatalma: lenullázzák a kapcsolatokat Izraellel

A Bloomberg cikke szerint Törökország úgy döntött, hogy csütörtöktől teljesen leállítja a kereskedelmét Izraellel. A lépés tovább fokozhatja a feszültséget a Közel-Keleten.
2024-05-02 19:08:43

"Drasztikusan csökkenő" megrendelések miatt zárja be gyárát az egyik nagy autóipari beszállító a szomszédban

Bezárja egyik erdélyi gyárát a világ egyik legnagyobb kábelgyártó vállalata, a Leoni a "drasztikusan csökkenő megrendelések" miatt - írta a vállalat közlését idézve az economedia.ro.
2024-05-02 19:08:20

Visszatértek a letiltott zenék a TikTokra

Csak sikerült megegyezésre jutni az egyik legnagyobb kiadóval.
2024-05-02 14:09:23

Bátor lépésre szánta rá magát a világ egyik legnagyobb állami nyugdíjalapja, hogy elkerülje az összeomlást

A dél-koreai Nemzeti Nyugdíjbiztosítási Szolgálat, a világ harmadik legnagyobb állami nyugdíjalapja, új, hosszú távú befektetési stratégiájában 65%-os arányban tervez kockázatos eszközökbe befektetni, hogy növelje a hozamokat és el tudja kerülni az alap korai kimerülését.
2024-05-02 12:07:25

Az Uniós csatlakozás szimbóluma mára raktárban áll

A magyar EU csatlakozás szimbóluma, a világ egyik legnagyobb homokórája mára szétszerelve, egy raktárban porosodik.
2024-05-01 16:10:02

Iszonyatos szörny támad az emberekre egy folyóban

Tűhegyes fogak állnak ki a szájából, bivalyerős, és még a krokodilokat is képes megrémiszteni.
2024-04-30 12:14:22

Megmenekülhet az egyik legnagyobb európai informatikai óriás

A pénzügyi nehézségekkel küzdő Atos informatikai vállalat bejelentette, hogy a francia kormány szándéknyilatkozatot küldött nekik a cég fejlett számítástechnikai és kiberbiztonsági üzletágának megvásárlásáról - írja a CNBC.
2024-04-29 15:06:48

Ez a világ legnagyobb városa, ahová nem vezet autóút - képek

Pedig pont az autóipar felfutásának köszönheti a létét.
2024-04-29 12:09:33

13 ezer milliárd forintba kerül: megkezdődött a világ legnagyobb repülőtéri termináljának építése

Egy uralkodó jelentette be a hírt.
2024-04-28 17:09:19

Megkezdődött a világ legnagyobb repülőterének építése: 13 ezer milliárd forintba kerül

Egy uralkodó jelentette be a hírt.
2024-04-28 17:06:43

Mire elég a magyarok pénze, miközben rekordon a világ katonai kiadásai?

Magyarország a német hadiipar egyik legnagyobb vásárlójává vált, miközben az összes régiós ország gyors haderőfejlesztésbe kezdett. A magyar katonai ráfordítások először érték el a NATO két százalékos célját, de meredek emelkedésük ellenére is elmaradnak a régiós, sőt a globális átlagtól is. Ez utóbbiak egy év alatt közel hét százalékkal 2,4 ezer milliárd dollárra nőttek, a valaha volt legmagasabb szintre.
2024-04-28 13:09:58

X-Faktor: ByeAlexnek nem tetszett, hogy Serbán Szebasztián Balázs Fecó-dalt hozott magával

Elkezdődött a mentorházas válogató az X-Faktor idei évadában: elsőként ByeAlex és Gáspár Laci voltak azok a mentorok, akiknek dönteniük kellett arról, kiket visznek magukkal az élő show-ba. Gáspár egyik versenyzője, Serbán Szebasztián egy Balázs Fecó-dallal készült, ami ugyan tetszett a mentoroknak, de még saját mentora is azt mondta utána, a fiatal fiú nem tud még énekelni. ByeAlex keményebb volt: Hát én nem sokat tudtam meg erről a fiúról most. Kicsit örülök neki, hogy nem kardoskodtam érte, hanem hozzád került, mert ez inkább egy neked való világ. Ezt a dalt már én annyiszor hallottam? én a...
2022-10-16 08:12:25

Xavinak semmit sem kopott a fantasztikus rúgótechnikája - videó

A Barcelona világ és Európa-bajnok edzője csodálatos dolgot művelt a csapat edzésének végén.
2023-05-13 17:08:49

Hatályba lép a szigorított lengyel abortusztilalom, új erőre kaptak a tüntetések

Három hónappal a lengyel Alkotmánybíróság döntése után kihirdették, és ezzel hatályba léptették az abortusz tilalmát sérült magzatok esetében.
2021-01-28 23:06:01

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-20 16:41:43

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affialite) programba!

A Partnerprogram az egyik legmagasabb jutalékot kínálja a piacon és jelentős marketing eszközöket biztosít minden otthoni munkás számára. (bannerek, linkek, videok stb.) Az eladása után 30%+ 5% jutalék jár!! A termékek köre: szépség, egészség testépítés, vágyfokozók. A termékek itthon és a világ több pontján forgalmazható. A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven (magyarul is)! Bővebb információ a weboldalon!

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-20 16:41:43

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affilalite) programba!

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, falazás, vakolás, villanyszerelés kitekintő kamera felszerelése, ajtócsere teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:13

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:28

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:24

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   N   •   R   •   jazz   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   tes   •   H   •   rozsa sandor   •   suhgfhgperapro   •   b   •   K   •   youtube   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   sz   •   budapest   •   P   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   vadiuj kriptopenzzel tamad a vilag egyik legnagyobb penzkuldoje   •   ezutan erkezes utan is kotelezo lesz a koronavirusteszt az egyesult kiralysagban   •   rejtelyes ferfi talalt ra az idosotthonbol eltunt marika nenire   •   az orszag egyik legdragabb projektje lesz a mohacsi duna hid felepitese   •   olaszorszagban a honap vegen nyitnak az iskolak es a teraszok   •   mark menzies volt tory kepviselo kilep a partbol 2   •   hatalmas edesvizi tarozot fedeztek fel hawaii partjainal   •   covid 19 uk should send vaccines to poorer nations now wto chief   •   szijjarto magyarorszag tamogatja ukrajnat de vannak elvarasai   •   nem talalja ki ozzy osbourne milyen vallalkozassal robbant be   •   tobb mint felmillio nyugdijas regisztralt a gondosora szolgaltatasra 106 eves a legidosebb   •   bantalmazas miatt orizetbe vettek a fear the walking dead szineszet   •   duplazodik a steam deckbol legyartott mennyiseg   •   vedelmi penz politika vegrehajtok gengszterfilmbe illo allitasok a ruszwurm cukraszda korul   •   700 ezer hajlektalan van az eu ban rohamosan no a szamuk   •   a fel orszagot beutazta majd mindenhonnan lelepett fizetes nelkul   •   figyelmeztetnek a kutatok ezek a vegyi anyagok novelhetik az autizmus kialakulasanak az eselyet 3   •   nem vicc piacra dobtak az uniszex torulkozoszoknyat   •   orokre eltilthatjak a felbeszakadt bajnokin botranyt okozo vb bronzermes kezist   •   hatranybol forditott a liverpool gyozelmenek koszonhetoen vezeti a bajnoksagot   •   ma van a kedvesseg vilagnapja on mennyire tartja magat kedves embernek szavazas 3   •   gyurcsany ferenc orban viktor titkos valasztasi kampanyt folytat verjuk meg rendesen   •   ujabb orszagban lepte at a 10 milliot a regisztralt koronavirus fertozottek szama   •   taliban cracks down on costly polygamy   •   ezek voltak a vilag legdragabb varosai 2020 ban   •   wisconsin high court declines to hear trump election lawsuit   •   durvul a parkolohaboru niedermullerek es egy vegan kocsma kozott   •   meglepo dologra akadtak mikor egy majomfaj szekletmintait vizsgaltak   •   hatalmas oriasplakaton keres ferjet lanyanak egy anya   •   igy nem lesz remalom a futesi szezon   •   nappalik   •   musorvezetotarsa elarulta mi marics peti legidegesitobb szokasa a zeneszek mindent leszrnak   •   azok a nyolcvanas kilencvenes evek x   •   non stop automentes autoszallitas tel06 20 9188 649 18   •   pumped gabo bulijat muller cecilia is lajkolni fogja   •   a psg gyozelme ellenere zaklatott volt tuchel solksjaer elegedett az mu val   •   a torok kulugyminiszter arrol beszelt az iranival hogy nem akar eszkalaciot   •   us players need to make sacrifices in fight for equal pay   •   harom evet kaphat a ferfi aki a parlament lerohanasaval fenyegetozott   •   egyutt ebedeltek a manchester united focistai megbuntettek ronaldot   •   verontassal fenyegetik az ukrajnai magyarokat szijjarto latogatasa elott   •   danka ilic elete utolso perceinek megrazo kronikaja kikerult a rendorsegi jegyzokonyv a szerb kislany meggyilkolasarol 3   •   hiaba koltozott kanadaba polyak lilla es gomori andras mate visszavagynak magyarorszagra ez hianyzik nekik a legjobban   •   visszautott az aprilisi nyar tuzveszelyre figyelmeztetnek   •   tatabanyan felujitott 180 millio forintos mercedesrol forgatott az egyik legismertebb noi autos videos supercar blondie   •   covid 19 record day for uk vaccinations as total nears 9m   •   jotekonysagi mikulass futast rendeznek online barki benevezhet   •   orban interjut adott a fox news nak a musorvezeto szerint az orszag sokat koszonhet neki 2   •   az allam is beszall a franciaknal a bicikliszervizelesbe   •   nyolc embert agyonlott egy fegyveres amokfuto harom masszazsszalonban atlanta kornyeken