Több mint ezren tüntettek a Tesla ellen Berlinben

Több mint ezer környezetvédelmi aktivista vett részt szombaton a Tesla autógyár elleni tiltakozó békés felvonuláson Berlin külvárosában - közölte a berlini rendőrség szombaton. A tüntetők egy közeli vasútállomásról az amerikai milliárdos, Elon Musk egyetlen európai Tesla-telephelye felé vették az irányt. Több szervezet is támogatókat toborzott a rendezvényre, amelynek célja a környezeti veszélyekre való figyelmeztetés.
2024-05-11 20:07:21

Kábítószerből akart megélni egy férfi a nejével és az anyósával

Drogkereskedelemből akart megélni egy baranyai család. A Siklósi Járási Ügyészség három férfi és két nő ellen emelt vádat kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt. A Baranya Vármegyei Főügyészség közleménye szerint bő két évvel ezelőtt költözött egy házaspár a Siklós környéki településre. Elhatározták, hogy abból fognak élni, hogy a kábító hatású anyagokat árulnak majd. Nem sokkal korábban ismerték meg azt a férfit, aki 2021 végén kábítószert és új pszichoaktív anyagot értékesített, tőle szerezte be a férj a kábítószert és az új pszichoaktív anyagot, amit aztán tová...
2024-05-10 13:08:09

Egy gyilkosságban részt vevő sportolóval erősített a fociválogatott

Az apja volt a gyilkos, ő felbújtóként vett részt a bűncselekményben. Nagy kérdés, hogy ezek után hogyan utazhat be az Egyesült Államokba.
2024-05-10 07:09:18

A bíróság egyetértett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványával, így meghosszabbította a volt budapesti rendőr letartóztatását. A bűncselekmény elkövetésében részt vevő civil személyek más eljárásban szintén letartóztatásban vannak.
2024-05-07 10:07:09

2024-05-07 10:06:14

2024-05-07 10:05:46

Videón, ahogy egy férfi lenyúl 234 ezer forintnyi valutát az autó tetején felejtett tárcából

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki tavaly télen több százezer forintnyi valutát lopott egy autón hagyott pénztárcából. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a 22 éves férfi egy győri parkolóházban pillantotta meg az autón felejtett pénztárcát. Odament, magához vette, majd kivette a  benne lévő pénzt, és visszatette az autó tetejére. A lopással okozott 234 ezres kárt az elkövető a nyomozás során megtérítette. A lopással vádolt férfi akár két év letöltendőt is kaphat. The post Videón, ahogy egy férfi lenyúl 234 ezer forintnyi valutát az autó te...
2024-05-06 16:07:33

Közveszélyokozás bűntette és más bűncselekmény miatt emeltek vádat azzal a negyvenes éveiben járó férfival szemben, aki a főbérlőjével elmérgesedett viszonyából kifolyólag felgyújtotta az általa korábban bérelt ingatlant Marcalin.
2024-05-06 11:08:12

2024-05-06 11:07:48

2024-05-06 11:07:37

Így is lehet? A testvére helyett akart levizsgázni egy férfi Kecskeméten

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közokirat-hamisítás gyanúja miatt javasolt vádemelést egy testvérpár ellen. Egy férfi az öccse helyett szerette volna letenni a motorkerékpár-vizsgát Kecskeméten.
2024-05-06 09:06:38

2024-05-06 09:06:15

2024-05-06 09:05:56

Őrizetbe vettek egy amerikai kongresszusi képviselőt

Őrizetbe vették és vádat is emeltek Henry Cuellar amerikai kongresszusi képviselő és felesége ellen korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt - derült ki a pénteken közzétett bírósági iratokból.
2024-05-03 21:07:00

Sikkasztáson kaptak egy postavezetőt Heves vármegyében: még a nyugdíjakat is zsebre rakta a nő

Vádat emeltek a postavezető ellen, aki a postai befizetéseket saját maga kívánta elkölteni.
2024-05-03 11:06:47

Vádat emeltek a moldáv embercsempész ellen: 19 embert zsúfolt be a halálautóba

Megtörtént a vádemelés, bíró elé állítják azt a moldáv embercsempészt, aki 18 embernek sérülést okozott, egy ember életét elvette a tömegkarambol során, amit okozott.
2024-05-03 11:06:39

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-20 16:41:42

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-20 16:41:46

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:45

2020-06-23 22:20:33

A Real Madrid legyőzte a kiesés ellen küzdő csapatot a bajnokságban - videó

3-1-re nyertek Benzemáék a bajnokságban vasárnap este.
2020-12-20 22:06:25

Hősiesen küzdött, de hosszabbításban kikapott a Telekom Veszprém a BL elődöntőben

Elképesztő mérkőzést vesztett el David Davis csapata, és készülhet a PSG elleni bronzmeccsre.
2020-12-28 22:05:55

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Világválogatottak egymás ellen: a BL-döntőbe jutásért játszik a Veszprém

A magyar kézilabdacsapat végre felérne a csúcsra Kölnben, ehhez a Kiel ellen teheti meg az első lépést.
2020-12-28 21:06:09

Folytatni akarja az uniós biztos Magyarország és Lengyelország ellen az eljárást, ezt mondta az LMBTQ-kérdésekkel kapcsolatos vitán

A politikai zsarolás és ideológiai boszorkányüldözés semmilyen módon nem jelentheti a kiutat az esetleges nézeteltérésekből - reagált Hidvéghi Balázs.
2020-11-30 22:05:53

Csapattársa mentette meg a magyar kézilabda-válogatott kapusának életét

Szikora Melinda úgy érzi, újjászületett a svédek ellen megnyert felkészülési mérkőzés előtt.
2020-11-28 22:05:55

A vírus ellen is bevetik a fehérjéket megfejtő mesterséges intelligenciát

A Google MI-laborja fél évszázados problémán lendítette át a biológia tudományát.
2020-12-02 22:06:12

A mexikói csatár horrorsérülést szenvedett az Arsenal ellen - videó

Az észak-londoni csapatnak tíz forduló után már öt veresége van a Premier League-ben.
2020-11-29 22:07:39

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   fluminense   •   K   •   youtube   •   fhgperapro   •   mag   •   németállás   •   H   •   sadasdhirek   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   vacsoracsata   •   eb   •   f   •   budapest   •   perapro   •   P   •   sz   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   bogdan adam  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   barlanghoz   •   a magyar jegybank mar fekez az eurozonae tovabb nyomja a gazt   •   fogkr   •   fogkefetart   •   ferenc papa a beke iranti vagyakozast a gyulolet kegyetlensege es a haboru vadsaga tori meg 3   •   fogkef   •   foghajtogat   •   kiadtak az epitesi engedelyt az aligai uttorotabor telkere   •   fogfeherit   •   fegyvereket is talaltak egy zalaegerszegi illegalis jatekteremben   •   fogfeh   •   fogaz   •   meghalt az angol focibajnoksag tortenetenek elso kulfoldi edzoje   •   nemzetkozi marka landolt a kopaszi gat szomszedsagaban 2   •   fogad   •   tiltakozas fogadta bolsonaro beszedet amiben a jarvanyellenes intezkedeseket vedte 2   •   jakob zoltan a kapuzarasi panikrol vallott kendozetlen oszinteseggel beszelt arrol amivel ferfitarsai millioi kuzdenek 2   •   korrupcio miatt bortonbuntetesre iteltek nicolas sarkozyt   •   magyar forditoja meltatta a friss nobel dijast jon fosse szovegeiben a zenet kell erezni   •   borbely alexandra nehezen viseli nagy ervin szakmai velemenyet azert mert tetszeni akarunk egymasnak video 2   •   a mongol allamfo szerint puccs keszult ezert mondott le a mongol kormany   •   izesitett viz es udito marhatta ki a nyelocsovet negy embernek horvatorszagban   •   miert mindig amerikabol indulnak a penzugyi valsagok   •   megvan az elso magyar extrem gyorshajto akinek elkoboztak a kocsijat ausztriaban   •   vegre kiderult hogy mirol fog szolni a gyuruk ura sorozat   •   szujo zoltan a tragikus rallybalesetrol a nezok tiltott helyen alltak   •   election is a straight fight with tories yousaf   •   menczer tamas a fidesz europa legsikeresebb partja   •   menyuang   •   tájegység   •   meg egy pofont kapnak a benzinkutak uzemeltetoi 2   •   leszolta a szputnyik v vakcinat az eu vakcinabeszerzessel megbizott embere kemeny valaszt kuldtek erre az oroszok   •   izraeli raketavedelmi rendszereket kaphatott a magyar honvedseg   •   a szamok nem hazudnak egyre tehetetlenebb az ukran legvedelem az orosz raketakkal szemben   •   a negygolos siker ellenere szerencse is kellett a schalke tortenelmi sikerehez   •   magyar ceg lesz az epitoje es uzemeltetoje az indonez elektronikus utdijhalozatnak 2   •   10 things you need to know today january 16 2021   •   a jarvany minden negyedik aldozata szocialis otthon lakoja volt kiadtak az adatokat szel bernadettnek   •   afrikaban toboroz vendegmunkasokat nemetorszag   •   tudja meggondolja kezeli a penzugyi tudatossag ismervei 2   •   a kormany harmadik leveletol sem lettek okosabbak az oltasra regisztralok   •   lehajtott az m6 osrol egy mazda fa allitotta meg 2   •   hova sullyedtel edina felhaborodtak az emberek kulcsar edina miatt   •   kompkatasztrofa tortent mozambikban kilencvennel is tobb a halalos aldozatok szama 2   •   szovet boritja es egy kis ventilator is van az apple fejlesztes alatt allo vr szemuvegeben   •   koronavirus iden rendhagyo lesz az oscar dijak atadasa a jarvany miatt   •   regi fotokat varazsol ujja a mesterseges intelligenciat hasznalo alkalmazas   •   gender reveal device explosion kills father to be   •   huge aggressive frog that will jump at an elephant discovered as new species   •   bidens risky decision to end americas longest war