Deutsch Tamás vállalja a közmédiás tévévitát

Az MTVA péntek este jelentette be, hogy vitát rendez az EP-választás listavezetői között.
2024-05-11 18:09:01

Deutsch Tamás vállalja a közmédiás tévévitát

Az MTVA péntek este jelentette be, hogy vitát rendez az EP-választás listavezetői között.
2024-05-11 18:08:56

Kábítószerből akart megélni egy férfi a nejével és az anyósával

Drogkereskedelemből akart megélni egy baranyai család. A Siklósi Járási Ügyészség három férfi és két nő ellen emelt vádat kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt. A Baranya Vármegyei Főügyészség közleménye szerint bő két évvel ezelőtt költözött egy házaspár a Siklós környéki településre. Elhatározták, hogy abból fognak élni, hogy a kábító hatású anyagokat árulnak majd. Nem sokkal korábban ismerték meg azt a férfit, aki 2021 végén kábítószert és új pszichoaktív anyagot értékesített, tőle szerezte be a férj a kábítószert és az új pszichoaktív anyagot, amit aztán tová...
2024-05-10 13:08:09

Kétmilliárd forintos hátrányt okozott a magyar állam költségvetésének egy bűnszervezet

A főügyészség 48 személlyel szemben nyújtott be vádiratot.
2024-05-10 12:09:07

Kétmilliárd forintos hátrányt okozott egy bűnszervezet a magyar állam költségvetésének

A főügyészség 48 személlyel szemben nyújtott be vádiratot.
2024-05-10 12:06:57

Orosz Bernadett: Ezzel a jogi környezettel a bántalmazó a kormány meghosszabbított ökle

Szeretné ha a rendszer megvédené az áldozatokat, ezért beszáll a politikába.
2024-05-10 10:10:55

Orosz Bernadett: Ezzel a jogi környezettel a bántalmazó a kormány meghosszabbított ökle

Szeretné ha a rendszer megvédené az áldozatokat, ezért beszáll a politikába.
2024-05-10 10:07:09

Donáth Anna keményen beleszállt Vidnyánszky Attilába

A politikus szerint kultúra, méltóság és tisztesség sem maradt a direktorban.
2024-05-09 17:10:56

Donáth Anna keményen beleszállt Vidnyánszky Attilába

A politikus szerint kultúra, méltóság és tisztesség sem maradt a direktorban.
2024-05-09 17:08:15

Rosszul lett az ítélet hallatán a kiskorúakat zaklató férfi, mentők vitték kórházba

Hat év börtönre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte a Budapest Környéki Törvényszék azt a férfit, aki szexuálisan zaklatta a felügyeletére bízott kiskorú gyermekeket. A vádlott rosszul lett az ítélethirdetés során, ezért a mentők kórházba vitték. A Budapest Környéki Törvényszék közleménye szerint férfi a nagymama révén a család barátja volt, és 2014-2015-ben többször vigyázott a két kiskorú sértettre. A kisebbiket többször fürdette, s eközben előfordult, hogy szexuálisan zaklatta. Cselekményét a kislány kérésére sem hagyta abba, emiatt a gyermek félelmében bezárkózott a konyhába. A férfi é...
2024-05-09 15:07:31

Súlyosabb büntetést kért Gyárfás Tamásra az ügyészség a Fenyő-ügyben: indítványozták a letartóztatását

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség súlyosabb büntetés kiszabását indítványozta mindkét elkövetővel szemben. Az ügyészség Gyárfás Tamás esetében hosszabb idejű szabadságvesztés kiszabását, míg társánál a feltételes szabadságra bocsátás későbbi időpontban történő megállapítását indítványozta.
2024-05-09 12:06:58

A Momentum kész vitatkozni és együttműködni is Magyar Péterrel

Donáth Anna szerint szükség van arra a meghunyászkodást nem ismerő értékkiállásra, amit pártja képvisel.
2024-05-09 08:09:22

A Momentum kész vitatkozni és együttműködni is Magyar Péterrel

Donáth Anna szerint szükség van arra a meghunyászkodást nem ismerő értékkiállásra, amit pártja képvisel.
2024-05-09 08:07:26

Csak a Garfieldot akarta megnézni a spanyol bokszoló, verekedés lett a vége

Pechje volt a családját bántalmazó férfinak.
2024-05-07 19:07:00

Egész éjszaka vertek egy 17 éves lányt, mert nem akart prostituáltnak állni

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a karcagi férfival szemben, aki tavaly áprilisban egész éjszaka vert egy 17 éves lányt Karcagon, mert az nem volt hajlandó prostituáltként dolgozni. A kiskorú életveszélyes sérüléseket szenvedett. A gyanúsítás szerint egy 26 éves karcagi férfi órákon át bántalmazott egy kiskorú helyi lányt a lakóházában. A rendőrség közleménye szerint a férfi azt tervezte, hogy abból fog élni, hogy külföldön futtatja a lányt. A fiatal lány ezt megtagadta, ezért a férfi olyan brutálisan bántalmazta, hogy az életveszélyes sérülést szenvedett. Az őrizetbe vett férfit emberkeresked...
2024-05-07 16:08:01

Videón, ahogy egy férfi lenyúl 234 ezer forintnyi valutát az autó tetején felejtett tárcából

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki tavaly télen több százezer forintnyi valutát lopott egy autón hagyott pénztárcából. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a 22 éves férfi egy győri parkolóházban pillantotta meg az autón felejtett pénztárcát. Odament, magához vette, majd kivette a  benne lévő pénzt, és visszatette az autó tetejére. A lopással okozott 234 ezres kárt az elkövető a nyomozás során megtérítette. A lopással vádolt férfi akár két év letöltendőt is kaphat. The post Videón, ahogy egy férfi lenyúl 234 ezer forintnyi valutát az autó te...
2024-05-06 16:07:33

Közveszélyokozás bűntette és más bűncselekmény miatt emeltek vádat azzal a negyvenes éveiben járó férfival szemben, aki a főbérlőjével elmérgesedett viszonyából kifolyólag felgyújtotta az általa korábban bérelt ingatlant Marcalin.
2024-05-06 11:08:12

2024-05-06 11:07:48

2024-05-06 11:07:37

Online munka nőknek!

Fiatal nőket keresünk otthonról végezhető internetes munkára. Kötetlen időbeosztás, Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Tudj meg többet weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 22:01:05

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 22:14:23

Online modell munka nőknek!

Modell munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető otthonról. 18 évnél idősebbek jelentkezését várjuk. Jelentkezz weboldalunkon még ma: www.hotvipmodels.com

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:32

Online modell munka nőknek!

Modell munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető otthonról. 18 évnél idősebbek jelentkezését várjuk. Jelentkezz weboldalunkon még ma: www.hotvipmodels.com
2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:36

Online modell munka nőknek!

Modell munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető otthonról. 18 évnél idősebbek jelentkezését várjuk. Jelentkezz weboldalunkon még ma: www.hotvipmodels.com
2020-06-23 22:19:37

Online munka nőknek!

Fiatal nőket keresünk otthonról végezhető internetes munkára. Kötetlen időbeosztás, Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Tudj meg többet weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 22:19:38

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 22:20:33

Trump hajthatatlan, semmit nem ismer el

Donald Trump amerikai elnök újra teljes mértékben elzárkózott attól, hogy elismerje a vereségét Joe Biden demokrata kihívójával szemben, és választási csalást kiált.
2020-11-15 20:14:00

2020-11-16 02:10:16

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   fluminense   •   K   •   youtube   •   mag   •   németállás   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   vacsoracsata   •   eb   •   f   •   budapest   •   perapro   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a jarvany ellenere bovult a nemet autoipar a magyar beszallitok is orulhetnek   •   szijjarto nem veszelyes ha a kinai nepkoztarsasag egyeteme folytat diplomaciai kepzest budapesten   •   igy lett az egyik legrosszabb talalmanybol vilaghiru divatcikk   •   negy gyereke megoleseert 18 eve bortonben ul egy no most kiderult hogy alighanem artatlan 3   •   malcolm es marie manir es mubalhe   •   az meg ki rejtelyes srac tunt fel kabat peter mogott az oltozoben nem hiszi el mit muvelt megdobbento a video   •   esem   •   feloldana a varnegyedben talalhato muemleki lakasok eladasi tilalmat a kormany   •   fudan ugyben elutasitotta az alkotmanyjogi panaszt az alkotmanybirosag 2   •   helytelenul szamol az iphone szamologepe videon a feladvany   •   sen tammy duckworth leads congressional delegations surprise visit to taiwan   •   kecskemet polgarmesterekent kevesebbet keres mint a mellekallasabol   •   penzeso zudult az allampapirba fekteto magyarokra most kiderult mibe forgattak vissza   •   jobban lehet ferenc papa aki a sajat laban setalt be legutobbi audienciajara 2   •   magyar ceg hasznalhatja europa elso elektromos hibrid tehermozdonyat 2   •   lemond az szfe hok elnoke   •   CsollnySzilveszterto rnsz   •   ereszdeszk   •   ereszcsatornatiszt   •   kelemen kabatban dalszoveget ismernek leginkabb a magyar kamaszok   •   elhagyja a hooliganst a zenekar basszusgitarosa friss klippel bucsuztatjak a banda tagjai   •   holtan talaltak ra a csaladon beluli eroszakkal gyanusitott sorozatsztarra 2   •   alakul a jovo evi valasztasok foszereploinek nevsora   •   mar a torolt fotokat es videokat is visszaallithatjuk az instagramon   •   tovabbra sem talalja a helyet a kinai lakaspiac   •   tenyleg keszulhet a google pixel 5 pro   •   a jordan kiraly szerint a gazai konfliktus az egesz regionak katasztrofa lehet   •   rusvai miklos oktoberben visszater a koronavirus   •   ugyesebb vagy mint egy influenszer ki tudod szimatolni a kibercsapdakat   •   atadtak szeged 16 miliardbol epult sportuszodajat 2   •   droits   •   a russian district called an election recount after someone else got more votes than putin reports say   •   epetiszt   •   a nap legfontosabb hirei 2021 december 29   •   enyh   •   egesz angliara zarlatot rendelt el a brit kormany   •   enterov   •   nawal el saadawi famous egyptian feminist author dies age 89 3   •   mi tortent muteni kellett gelencser timit a korhazi szobajabol adott hirt magarol 2   •   ket evet elvettek az eletembol felmentettek a gyilkossag vadja alol robertet perelne az allamot 4   •   hitel ügyintézés   •   pongyűjtés   •   nagyon nagy ledobbenes szamomra megszolalt egy fellepo bango margit erdelyi turnebotranyarol 2   •   birosagra viszik a francia hatosagokat a notre dame tuz olomszennyezese miatt 2   •   26 tonnas urszemet tart a fold fele orakon belul belep a legkorbe   •   ivanka trumpek nem engedtek vecezni a titkosszolgalat embereit   •   energiagy   •   embereleteket is kovetelhetnek az egeszsegugyi kibertamadasok   •   energiabar   •   IsmersArcokCDNyerge