Ukrán bloggerek szerint Magyarországot szállják meg először az oroszok, ha végeztek Ukrajnában

Provokatív, nyugati országokat és politikusokat is keményen kritizáló videót készített egy ukrán filmrendező, Mihailo Gyankanics, melynek lényege kifejezni, hogy szerinte, ha Ukrajna elesik, egész Európa orosz megszállás alá kerül. A videónak érdekes része, hogy a rendező szerint Ukrajna után Magyarországra jönnek először orosz csapatok. A felvételt számos ukrán blog megosztotta az X nevű nemzetközi közösségi portálon.
2024-05-10 16:07:36

Az erdélyi magyarság a román szélsőjobbnál is Nyugat-ellenesebb és oroszbarátabb

A román társadalom két éve még egyértelműen Oroszországot okolta az ukrajnai háborúért, ma már jóval megosztottabb. A magyar kisebbség tagjai kifejezetten Ukrajnát és nyugati szövetségeseit okolják a fegyveres konfliktus kirobbanásáért.
2024-05-10 13:11:05

Az erdélyi magyarság a román szélsőjobbnál is Nyugat-ellenesebb és oroszbarátabb

A román társadalom két éve még egyértelműen Oroszországot okolta az ukrajnai háborúért, ma már jóval megosztottabb. A magyar kisebbség tagjai kifejezetten Ukrajnát és nyugati szövetségeseit okolják a fegyveres konfliktus kirobbanásáért.
2024-05-10 13:10:21

Vlagyimir Putyin: Oroszország hiába van nehéz helyzetben, hadkészültségben áll

Az orosz elnök azzal vádolta meg a nyugati elitet győzelem napi beszédében, hogy globális háborút szeretne.
2024-05-09 12:07:54

Kaiser Ferenc: Az ukrán katonák mentálisan elfogytak

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensével az orosz és az ukrán haderő állapotáról, valamint az eszkaláció lehetőségéről is beszélgettünk.
2024-05-08 19:10:05

Kaiser Ferenc: Az ukrán katonák mentálisan elfogytak

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensével az orosz és az ukrán haderő állapotáról, valamint az eszkaláció lehetőségéről is beszélgettünk.
2024-05-08 19:07:47

Van, ahol szinte semmit sem érnek a nyugati szankciók, éppen Oroszország egyik legmodernebb vadászgépénél

A The Moscow Times riportja szerint az orosz hadiipari vállalatok könnyedén játsszák ki a nyugati szankciókat.
2024-05-08 09:07:46

Elszabadulhat a pokol, atombombákhoz nyúl Oroszország

Egyre súlyosabbak a nyugati provokációk. Itt a válasz.
2024-05-07 18:08:35

Háborús gazdasági üzemmódba kell kapcsolnia az európai védelmi iparnak

Az európai védelmi iparnak háborús gazdasági üzemmódba kell kapcsolnia, hogy Európa gyorsabban, többet és közösen állítson elő katonai eszközöket Ukrajna azonnali és hosszú távú támogatására - jelentette ki Thierry Breton belső piacért felelős biztos Brüsszelben, az EU-Ukrajna védelmi ipari fórum egynapos ülését követően hétfőn.
2024-05-06 20:07:39

Hatott a nyugati nyomásgyakorlás - Hatalmas evakuációs művelet indult Gázában

Az izraeli hadsereg (IDF) hétfő hajnalban megkezdte a palesztin civilek evakuálását a Gázai övezet legdélibb, még el nem foglalt városából, Rafahból.
2024-05-06 09:07:33

Van egy terület, ahol súlyos gyomrost vittek be Oroszországnak a nyugati szankciók

Az Oroszországra kirótt nyugati szankciók ellen a várakozásoknál ellenállóbbnak bizonyult az ország gazdasága, ám vannak olyan területek, amelyen súlyos hatásokat gyakorolnak a korlátozások. A Bloomberg összefoglalója szerint az egyik ilyen terület az éppen az egyik legfontosabb területet, a gázipart érinti.
2024-05-05 15:06:41

Új szövetségest nyerhetett Washington a Kína által behálózott területen

A Salamon-szigetek Jeremiah Manele-t, egy korábbi vezető diplomatát választott miniszterelnökké. Manele volt az, aki Kínával védelmi együttműködési megállapodást kötött és Tajvan helyett a Peking vezette részt ismerte el az egyetlen Kínának. Elemzők szerint a kormányváltás mégis a csendes-óceáni szigetország hagyományos nyugati szövetségesei felé való elmozdulást jelezheti.
2024-05-02 09:07:25

Ukrajna bejelentette, elvesztette hadseregét

Itt vannak a részletek!
2024-05-01 13:08:31

Utazunk, mintha nem lenne holnap - Nagyon beindult a nyár a Lufthansánál

Az erős nyári szezonban bízik a Lufthansa a foglalások alapján, így a menedzsment a sztrájkok által okozott jelentős veszteségek ellenére is bizakodó az év második felével kapcsolatban.
2024-04-30 09:08:32

A náci Németország példája kísérti Európát - Ukrajna messze van a vereségtől

Ha összehasonlítjuk Ukrajna 2024-es helyzetét Európa 1941-es állapotával, Oroszország veresége abszolút lehetségesnek tűnik. Ehhez azonban arra lesz szükség, hogy a Nyugat, és különösen az Egyesült Államok félretegye a belpolitikai vitákat, és megteremtse a politikai akaratot Ukrajna tartós és erőteljes katonai és pénzügyi támogatása mellett.
2024-04-29 16:07:18

Több mint 800 millió eurót adózott tavaly az OTP és további hat nyugati bank Oroszországban

Ez az ukrajnai invázió előtti időszak átlagos összegeinek a négyszerese.
2024-04-29 09:10:35

Több mint 800 millió eurót adózott tavaly az OTP és további hat nyugati bank Oroszországban

Ez az ukrajnai invázió előtti időszak átlagos összegeinek a négyszerese.
2024-04-29 09:09:46

A lengyelek a németeket hergelik, Oroszország Ukrajna gázinfrastruktúráját támadja

Lengyelország azt reméli, hogy az elmúlt napokban bejelentett nyugati támogatások hatására Németország is jelentős katonai támogatást küld majd Ukrajnába. Eközben az ukrán kormány azt jelentette, hogy az oroszok által támadás érte a Nyugatot kiszolgáló gázinfrastruktúrát. A legfrissebb vasárnapi orosz-ukrán háborús híreink vasárnap.
2024-04-28 09:54:00

Nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen számos nyugati harcjármű látható az orosz főváros egyik terén. Várhatóan hamarosan nagy szerepet kapnak majd a kiállított eszközök.
2024-04-26 18:07:29

Orbán: Minden élet számít, határon innen és túl

Online tartották a Magyar Állandó Értekezlet és a Magyar Diaszpóra Tanács plenáris ülését.
2020-11-26 12:06:07

Ausztria a nyugati tartományaiban kezdi a tömeges tesztelést

Elsőként a pedagógusokat és a rendőröket tesztelik majd.
2020-11-26 13:06:24

Tömeges tesztelésbe kezd Ausztria, először a nyugati tartományokban

Sebastian Kurz kancellár szerint belátható időn belül hozzáférhető lesz a koronavírus elleni oltóanyag.
2020-11-26 14:06:04

Megjött és pusztít a nyugati dióburok-fúrólégy

Az invazív kártevő által okozott pusztítást az ország minden részéből jelezték a gazdálkodók.
2020-11-26 19:06:17

Ukrajna: soha ennyien nem kerültek kórházba egy nap alatt

Több mint 16 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában.
2020-11-27 17:06:20

Ukrajna: tízezer alatt az új fertőzöttek száma

Ukrajnában eddig több mint 12 ezer beteg életét követelte a kór, csaknem 345 ezren felgyógyultak.
2020-11-30 10:06:02

Ukrajna győzött a férfi kosárlabda Eb-selejtező magyar érdekeltségű csoportjában

A magyar válogatott lejátszott meccs nélkül tért haza a koronavírus miatt.
2020-11-30 20:06:17

Ónos eső miatt adtak ki figyelmeztetést több megyére

A nyugati országrészben eshet ónos eső.
2020-12-01 14:06:12

Ónos eső miatt adtak ki figyelmeztetést több megyére

A nyugati országrészben eshet ónos eső.
2020-12-01 14:06:13

Ukrajna támadást indított egy NATO-tagországhoz tartozó nemzeti kisebbséggel szemben

Szijjártó Péter arra kérte a NATO-országokat, mutassák ki szolidaritásukat.
2020-12-01 19:06:04

Ukrajna: megszüntetik a hétvégi zárlatot

Ukrajnában 13 ezer új beteget jegyeztek fel egy nap alatt, ám hosszú idő után most először többen gyógyultak meg, mint ahányan megfertőződtek.
2020-12-02 15:06:06

Bocskor: Ukrajna tartsa tiszteletben a kisebbségek jogait!

Bocskor Andrea kárpátaljai magyar származású Fideszes EP-képviselő szerint uniós szankciókért lobbizik a Fidesz-KDNP EP-delegációja.
2020-12-02 18:06:03

Ukrajna: kötelező lesz az ukrán nyelvű kiszolgálás

Az intézkedés január közepétől lesz hatályos Ukrajnában.
2020-12-02 20:06:00

Tényleg megjött a tél: Nagykanizsán már havazik

Akár csütörtök délutánig havazhat a nyugati határszélen, a Dunántúlon viszont ónos eső miatt kell figyelni.
2020-12-02 20:06:01

Tényleg megjött a tél: Nagykanizsán már havazik

Akár csütörtök délutánig havazhat a nyugati határszélen, a Dunántúlon viszont ónos eső miatt kell figyelni.
2020-12-02 20:06:02

A nyugati megyékben már másodfokú figyelmeztetést adtak ki az ónos eső miatt

A Köpönyeg.hu előrejelzése.
2020-12-03 05:06:08

Nincs nyugati vakcina

A Pfizer elsőként az Egyesült Államokba és nem Európai Unióba szállít.
2020-12-03 09:05:58

Csaknem 1700 tonna csokifigurát készítenek az ünnepekre Miskolcon

Exportra is kerül csokoládé, új piac Málta és Ukrajna.
2020-12-19 07:08:00

Ukrajna: közelít az egymillióhoz a fertőzöttek száma

Egy nap alatt több mint 8 ezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, 116 beteg elhunyt.
2020-12-20 17:06:35

Üzent az Országos Mentőszolgálat: Fontos, hogy tartsátok be a mi Palink tanácsait, mert minden élet számít! - videó

Az OMSZ videóját Orbán Viktor is megosztotta közösségi oldalán.
2020-12-20 21:09:21

Győrfi Pál az egészségügyi dolgozók támogatására buzdít karácsonykor - videó

A járvány második hullámában még nagyobb szükség van a támogatókra, mondta a szóvivő.
2020-12-21 14:08:27

Négyes karambol történt a Nyugati téri felüljárón

A tűzoltók már megkezdték a kocsik áramtalanítását.
2020-12-22 07:06:03

Az orosz külügyminisztérium bekéretett több nyugati diplomatát

Nehezményezi Moszkva az Európai Unió korlátozó intézkedéseit.
2020-12-22 12:08:09

Németországba is megérkezhetett a vírus Nagy-Britanniában azonosított erősebb változata

A közegészségügyi hivatal vezetője szerint kritikus szintet ért el az egészségügyi ellátórendszerre nehezedő teher.
2020-12-22 21:06:49

Ötmilliárd dollárért eladó a patinás MGM filmstúdió

A Rocky- és a James Bond-franchise-t is tulajdonló cég arra számít, hogy a versengő streaming-szolgáltatók közül végül valamelyik csak kiköhögi ezt a tisztes summát.
2020-12-22 23:50:11

Matolcsy: Az ellenzék a spekulációt és a potyautas-stratégiákat támogatná, ha hatalomra kerülne

Az MNB elnöke az elmúlt száz év leggyorsabb gazdasági helyreállására számít.
2020-12-28 19:22:23

50-100 éves hidegrekordok dőltek meg Szibériában

Hidegrekordokat mértek Szibériában a hétvégén, a Tomszk melletti Tyegulgyet faluban mínusz 49 Celsius-fokra süllyedt a hőmérséklet, ami rekordnak számít az elmúlt 50-100 évben.
2020-12-28 19:22:26

Hazaárulással gyanúsítják a volt ukrán elnököt

A főügyészség szerint Janukovics veszélybe sodorta a szuverenitást a 2010-es harkivi egyezménnyel.
2021-01-28 23:05:59

Itt a magyarázat a horvátországi erős földrengésekre

Az úgynevezett adriai-apuliai mikrolemez mozgása miatt számít aktív területnek a Balkán-félsziget. A keddi, 6,3-as erősségű földrengésben legalább ketten meghaltak, sokan megsérültek.
2020-12-29 21:05:53

Ukrajnában ismét tízezerhez közel a napi új fertőzöttek száma

A legtöbb új esetet a fővárosból jelentették.
2020-12-31 14:09:19

Újra meghirdeti a vitorlás kikötőt a Bahart

A koronavírus-járvány okozta forgalomkiesés miatt idén 6 százalékos árbevétel-csökkenésre számít a balatoni vállalat.
2020-12-31 17:06:01

Kiderült, hogy mikor fog behavazódni az ország

Főként a nyugati tájakon élők számíthatnak havazásra, hózáporra.
2021-01-02 11:05:58

Vettel: Schumacher a valaha volt legjobb, megpróbálom felkarolni a fiát

A négyszeres világbajnok nem számít gyors sikerekre az Aston Martinnál.
2021-01-02 14:05:59

A horvátországi földrengés károsultjainak gyűjt adományt az Ökumenikus Segélyszervezet

A földrengésben 7 ember halt meg.
2021-01-03 14:05:58

Több mint 880 állatfaj tízezer egyede él a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Nemzetközi összehasonlításban is kimagaslónak számít, mennyi állatfaj él a legnagyobb itthoni állatkertben.
2021-01-03 14:05:58

Több mint 880 állatfaj tízezer egyede él a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Nemzetközi összehasonlításban is kimagaslónak számít, mennyi állatfaj él a legnagyobb itthoni állatkertben.
2021-01-03 14:06:01

Gázolt a vonat Karcag és Püspökladány között

A Nyíregyházáról a Nyugati pályaudvarra tartó Televonat halálra gázolt egy embert.
2021-01-03 21:06:01

Magyarországot ismét a vörös zónába sorolta Ukrajna

A járványügyi szempontból kockázatosnak minősített országok listájára felkerült Lengyelország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is.
2021-01-03 23:06:00

Ezek a legmodernebb kezelések a hajhullás, kopaszodás megállítására

A napi 100-150 hajszál elveszítése még normálisnak számít.
2021-01-04 09:05:52

Magyarországra megérkezett a hó, már Sopronban és Veszprémben is esik

Fehér lepel kezdi borítani a nyugati országrészt.
2021-01-06 07:06:04

Varga Juditnak nem tetszik, hogy Joe Bident felkérték a Magyarországot büntetni akaró EU-tagországok támogatására

A legtöbb politikus retteg a nemzetközi liberális média erejétől ? írta az igazságügyi miniszter.
2021-01-06 11:06:03

A nagy amerikai folyók harmadának megváltozott a színe az elmúlt 30 év alatt

Érdekes, hogy az Egyesült Államok nyugati és északi részén lévő folyók kékről zöldre, míg a keleten lévők inkább sárgára változtak.
2021-01-06 20:07:05

Orbán elvette a XV. kerülettől azt a 430 milliót, amit pszichiátriai ellátásra költöttek volna

Ennyi ment volna ugyanis a kerületbe tervezett Lelki Egészségközpont támogatására.
2021-01-06 22:05:58

Orbán elvette a XV. kerülettől azt a 430 milliót, amit pszichiátriai ellátásra költöttek volna

Ennyi ment volna ugyanis a kerületbe tervezett Lelki Egészségközpont támogatására.
2021-01-06 22:06:02

?Szégyen! Borzasztó! Sokkoló!? ? a világ megdöbbent a washingtoni zavargásokon

A nyugati világ vezetői arra figyelmeztetnek: az amerikai demokrácia megingása másokra is veszélyes lehet.
2021-01-07 00:05:52

Az Alapjogokért Központ aggodalommal követi a Joe Biden megválasztását övező eseményeket

A választás és az átadás-átvételi folyamat nem felel meg a nyugati demokratikus normáknak.
2021-01-07 20:05:53

Lemondott a Capitolium rendőrségének főnöke

A védelmi minisztérium az AP hírügynökség szerint három nappal a törvényhozás épületének ostroma előtt feltette a kérdést a testületnek: szükségük van-e a Nemzeti Gárda támogatására. A válasz nemleges volt.
2021-01-08 07:05:58

Lemondott a Capitolium rendőrségének főnöke

A védelmi minisztérium az AP hírügynökség szerint három nappal a törvényhozás épületének ostroma előtt feltette a kérdést a testületnek: szükségük van-e a Nemzeti Gárda támogatására. A válasz nemleges volt.
2021-01-08 07:05:58

Orbán Viktor: Február 1-ig meghosszabbítjuk a korlátozó intézkedéseket

?Minden élet számít, vigyáznunk kell egymásra, de nem tudunk most beoltani mindenkit? - jelentette ki pénteki rádióinterjújában a miniszterelnök.
2021-01-08 08:05:52

Németh Lajos az Indexnek: Még csak most jön a java

Az ország dél-nyugati része már péntek reggelre behavazódott egy mediterrán ciklonnak köszönhetően, ez csak a kezdet.
2021-01-08 12:06:30


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   Leverkusen   •   R   •   haszn   •   N   •   pro   •   b   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   suhgfhgperapro   •   K   •   németállás   •   budapest   •   f   •   eb   •   perapro   •   rozsa sandor   •   J   •   P   •   vacsoracsata   •   ingatlan   •   L   •   fluminense   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ukrajna bizakodo szamit a nyugati szovetsegesei tamogatasara   •   a vilag egyik legnagyobb autogyartojaval epit kozos akkumulatorgyarat a catl   •   austrian government proposes law to legalize assisted suicide 3   •   china finance official executed in bribery case   •   strong decline in coronavirus across england since january react study shows   •   a szakertok szerint az eddigieknel is sulyosabb szunyoginvaziora keszulhetunk 2   •   ujabb vulkankitores izlandon elo videoban nezheti ahogy folbugyog a lava a reykjanes felszigeten   •   highlights of hungary a nagykovetek ertekelnek 2   •   uton van a geforce rtx 3050 ti   •   betelt a pohar ezer ember kezdhet sztrajkba a sopronkovesdi gyarban   •   mar teszteli az emirates a digitalis utlevelet 2   •   balatonpartihazak   •   uae president visits dubai air show as russian arms company shows attack helicopter used in ukraine   •   torott fem biztonsagi ajto kilincsek csereje 27   •   a gazai korhazak menekulttaborokka valtak   •   sulyos szamokat kozolt kijev lenyegeben szetteptek az ukran legvedelmet az ejjel   •   egy volt mszp s lett a fidesz polgarmesterjeloltje dunaujvarosban 2   •   csaladon beluli eroszak vadja miatt kirugott kapust igazolhat le a budapest honved 2   •   teen siblings return 1k discarded after robbery   •   ha megertjuk a balnakat a foldonkivuliekkel sem lesz gond   •   egy plazaban lett elado xantus barbara   •   vulkankitores okozhat cunamit japanban video   •   hollik adott par otletet az utcanevtablakhoz karacsonynak aztan utolag inkabb atirta az egyiket   •   zsakbamacska hobbibuvesz nyerte a tobbmillios autot 2   •   kezelheto az eghajlatvaltozas az eddigi legfeherebb festek segitheti bolygonk huteset 2   •   uvoltott e marco rossi litvaniaban es ha igen milyen nyelven   •   a vilag egyik legokosabb mentokutyajanak kulonos szokasa az egyetlen vagyam hogy szetszedjem az agyam 2   •   elontotte a viz eszak afganisztant legalabb 50 ember meghalt   •   megis mi az hogy alternativ nepszavazas   •   norvegia ova int a sulyosan beteg idos emberek beoltasatol   •   az elet alapanyagaira bukkantak egy aszteroidan   •   ismet nemi eroszakkal gyanusitjak gerard depardieu t   •   vilagcsucsot uszott egykor pillangon a minap megdicserte egy kislany a technikajat   •   austria driver sought after two migrants found dead on bus   •   notre dame jo hirek erkeztek a katedralis helyreallitasarol   •   genertel   •   varga mihaly a hitelminositok biznak a magyar gazdasagban 2   •   meg egy pofont kapnak a benzinkutak uzemeltetoi   •   antibiotikum rezisztencia ijeszto vilag johet antibiotikumok nelkul   •   RSV vírus   •   uj weboldalt inditottak a magyar kutatok a szunyogok miatt on is segitheti a munkajukat   •   mbappet megalaztak hisztizve vonult be a oltozobe video   •   egyeni csucs es eb szint 60 meteren a fedett palyas atletikai orszagos bajnoksagon   •   meszaros lorinc tevet lamat vagy alpakat fog tenyeszteni   •   majdnem megolte baratnojet a 140 kilos nfl es mert nem akart meghajolni   •   varkonyi andrea visszater a kepernyore   •   Usyk   •   oromhir a javabol a nyari sztarbabak nagy hazai gyujtemenye 2   •   merenyletet is emlegettek miutan djokovicot fejen talalta egy palack   •   senegal election oppositions bassirou diomaye faye leading race for presidency