Kiderült, tényleg összejött-e a válásuk után a Házasság első látásra Hildája és Gerije: itt az igazság

Hilda elárulta, valóban egymásra találtak-e Gerivel a Házasság első látásra című műsor véget érte után.
2024-05-07 18:06:25

2024-05-07 18:06:04

Új iPadeket mutatott be az Apple

Új iPad Air modelleket mutatott be az Apple ma, amelyek 11 és 13 hüvelykes méretben, M2 chippel és áthelyezett előlapi kamerával érkeznek. A termékcsaládot 2022 októbere óta nem frissítette az Apple - írja a Cnbc.
2024-05-07 17:07:18

Magyar úttörővel csinál írásból "élő" embert a mesterséges intelligencia - a Colossyan-sztori a Mérlegenben

Újabb nemzetközileg elismert AI-startup a Mérlegenben, ezúttal Kovács Dominik, a Colossyan AI-videócég alapítója volt a vendégünk: arra voltunk kíváncsiak, hogyan boldogul és milyen, akár unortodox megoldásokban hisz egy új piac feltörekvő szereplője.
2024-05-07 15:12:13

Csupa örömhírt közölt részvényeseivel az UniCredit

Az elemzők által várt 2,13 milliárd eurót messze meghaladó, 2,558 milliárd eurós adózott nyereséget ért el az első negyedévben az olasz UniCredit bankcsoport, és megemelte az osztalékra vonatozó ígéretét is. A magyar piacon 11,0 millió eurós nyereséget mutatott ki a társaság.
2024-05-07 09:07:31

Ezt meg hogy sikerült összehozni? Tévedésből román lett a magyar énekes

Furcsa és számára első látásra érthetetlen üzenetet kapott a napokban László Boldizsár. A Cotton Club Singers egykori énekesét arra kérte a városa egyik lakója, hogy mint a román nemzeti kisebbség tagja, szavazzon rá az önkormányzati választáson. Az operaénekes értetlenül állt a dolog előtt, László Boldizsár ugyanis nem tudott arról, hogy román nemzetiségű lenne.
2024-05-07 05:05:58

2024-05-07 05:05:55

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

A műsorban azonban nem egymással voltak házasok.
2024-05-06 22:08:58

Majd kiesnek Nádai Anikó hatalmas mellei a falatnyi bikinifelsőből - kép

Dubaji nyaralásáról mutatott szexi fotót.
2024-05-06 21:09:06

A válásuk után egymásban találta meg az igazit a Házasság első látásra két sztárja? Árulkodó fotó került elő Hildáról és Geriről

A TV2 két sztárja a szakításaik után egymás mellett leltek boldogságra? Sokat sejtető fotót osztottak meg.
2024-05-06 21:06:13

2024-05-06 21:05:52

Újabb párkeresőbe jelentkezne a válása után a Házasság első látásra Petrája: a következő Nagy Ő akar lenni, Jákob Zoltánnak is üzent

Nem sokat várt a válása után a Házasság első látásra sztárja: Petra kijelentette, szívesen indulna egy újabb párkereső műsorban.
2024-05-06 19:07:08

2024-05-06 19:06:21

2024-05-06 19:05:59

Előkerült az első F1-es futamgyőzelmét szerző Lando Norris elképesztő ígérete

Most már csak az a kérdés, hogy állni fogja-e a szavát a McLaren brit versenyzője.
2024-05-06 12:08:34

Gigantikus zuhanást mutatott be a magyar export és import egyszerre

Szép többletet hozott a külkereskedelem, de a mögötte lévő folyamatok már nem annyira jó helyzetet mutatnak.
2024-05-06 09:11:42

Gigantikus zuhanást mutatott be a magyar export és import egyszerre

Szép többletet hozott a külkereskedelem, de a mögötte lévő folyamatok már nem annyira jó helyzetet mutatnak.
2024-05-06 09:10:19

Sci-fibe illő robotjárművet mutatott be a DARPA

2024-05-06 06:07:15

A Házasság első látásra szereplői hatalmas titkot árultak el a magánéletükről - videó

Vajon rájuk talált a szerelem?
2024-05-03 22:08:02

X-Faktor: A Synergy énekesnője sírva fakadt ByeAlex kritikáját hallva

Szombat este startolt el az X-Faktor idei évadának első élő showja. Herceg Erika lányegyüttese, a Synergy egy Blackpink számmal állt színpadra, így a produkciójukban nem csak angol, de koreai szövegrészletek is hallhatóak voltak. Ez ugyan a k-pop műfaj sajátossága, a dal viszont nem aratott osztatlan sikert a mentorok körében. Kapcsolódó Az RTL névváltása elhomályosította az élő X-Faktor továbbjutóit Pedig az élő X-Faktor első adásában mindjárt kiestek négyen a tizenkettőből. Én azt hittem, megmutatjuk, hogy ez a három lány három különböző szólamban gyönyörűen énekel, gyönyörű szépek, ...
2022-10-23 09:12:59

Xabi Alonso a Liverpoolt és a Bayernt is kikosarazta: marad Leverkusenben!

A Liverpool első számú kiszemeltje bejelentette, hol kívánja folytatni edzői pályafutását.
2024-03-29 16:07:11

Xabi Alonso megtartása után újabb szenzációs hírt jelentett be a Leverkusen

A baszk edző a napokban jelentette be, hogy nem lesz sem a Liverpool, sem a Bayern München edzője.
2024-03-31 16:10:13

X-Faktor: újabb mentor kilétére derült fény

2024-04-15 07:08:15

Xavi meggondolta magát, újabb elképesztő fordulat

Meggyőzték a kubvezetők.
2024-04-24 23:06:47

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-20 16:41:45

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-20 16:41:47

2020-06-23 22:01:10

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:25

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:43

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:36

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:21

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:57

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:05

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:50

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:12

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:24

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:43

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:19:45

Pozitív vírustesztje miatt játék nélkül esett ki élete első darts-vb-jén

Annak, aki beugrott volna a helyére, szintén karanténba kellett vonulnia.
2020-12-20 22:06:30

Hősiesen küzdött, de hosszabbításban kikapott a Telekom Veszprém a BL elődöntőben

Elképesztő mérkőzést vesztett el David Davis csapata, és készülhet a PSG elleni bronzmeccsre.
2020-12-28 22:05:55

Jöhetnek a Poco laptopok?

Egy akkumulátor hitelesítése alapján úgy néz ki, hogy közeledik a POCOBook, az első Poco laptop.
2020-12-28 21:06:09

Sikeres volt az újabb Crew Dragon űrhajó indulása, amiben most négy asztronauta utazik

A májusi óta ez volt a második ilyen emberes missziója a SpaceX-nek és a NASA-nak. Az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) tartanak, 27 órát repülnek.
2020-11-16 05:10:55

Újabb Ángyán-jelentés: Hernádi és Garancsi körei is jó nagyot hasítottak ki a Komárom-Esztergom megyei földekből

Kiderült, hogy kikhez vándoroltak Leisztinger Tamás agrárcégének földjei. Ángyán József szerint a hazai földpiac liberalizációjára készülhettek az árverezéssel.
2020-11-16 13:10:17

Az idei lehet az első karácsony, amire a legtöbben neten vásárolnak be

A vásárlók negyede költene sokkal kevesebbet az idei karácsonyi szezonban, mint eddig.
2020-11-17 07:08:44

91 újabb áldozata van a járványnak, ötezernél is több fertőzöttet találtak

4937-tel nőtt az aktív esetszám úgy, hogy harmadannyit sem tesztelnek, mint amennyi minimálisan elfogadható volna.
2020-11-17 09:08:01

91 újabb áldozata van a járványnak, ötezernél is több fertőzöttet találtak

4937-tel nőtt az aktív esetszám úgy, hogy harmadannyit sem tesztelnek, mint amennyi minimálisan elfogadható volna.
2020-11-17 09:08:02

Újabb huszonéves áldozata van a járványnak

Két elhunytnak nem volt ismert betegsége a hivatalos tájékoztatás szerint.
2020-11-17 12:08:03

Az Obama-korszak zenében elbeszélve ? újabb ütős playlist az exelnöktől

Önéletrajzi könyvéhez, mintegy mellékletként újabb playlistet állított össze Barack Obama.
2020-11-17 16:06:54

Komárom és Komarno közt jár majd az első elektromos Volánbusz

Kezdődik a korszakváltás a Volánnál is.
2020-11-18 05:12:21

Komárom és Komarno közt jár majd az első elektromos Volánbusz

Kezdődik a korszakváltás a Volánnál is.
2020-11-18 05:12:22

SZFE-ügy: újabb német társulat mondta le a szereplést Vidnyánszky fesztiválján

A Berliner Ensemble után a drezdai színház sem hajlandó eljönni a MITEM-re. Így vállalnak szolidaritást a Színművészeti tanáraival és diákjaival.
2020-11-18 11:06:55

Szijjártó: Mi leszünk az első ország, amely csütörtökön az orosz vakcinából mintákat kap

Tíz dózis minta érkezik Magyarországra az orosz oltóanyagból.
2020-11-18 15:09:38

Jön az első időalapú menetjegy az országban

Magyarországon először Debrecenben lehet majd időalapú jegyet is vásárolni közösségi közlekedésben.
2020-11-18 17:06:10

Jön az első időalapú menetjegy az országban

Magyarországon először Debrecenben lehet majd időalapú jegyet is vásárolni közösségi közlekedésben.
2020-11-18 17:06:11

Jön az első időalapú menetjegy az országban

Magyarországon először Debrecenben lehet majd időalapú jegyet is vásárolni közösségi közlekedésben.
2020-11-18 18:06:35

92 újabb áldozata van a koronavírusnak

Az aktív fertőzöttek száma 121 ezer felett van. 7532 koronavírusos beteget ápolnak kórházban.
2020-11-19 09:08:17

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   jazz   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   H   •   tes   •   rozsa sandor   •   suhgfhgperapro   •   b   •   K   •   youtube   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   sz   •   budapest   •   P   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ujabb fotot mutatott elkepeszto atvaltozasarol a hazassag elso latasra szereploje   •   feketepiacon szabadult meg az aranytol a lefizetett algeriai ex miniszterelnok   •   rajtakapta a lakotarsat amint a szexjatekait lopkodta   •   deutsch allitja azert akarjak kizarni a nepparti frakciobol mert kritizalni mert 2   •   oroszorszagban rekordot dontott a jarvanyban meghaltak szama 3   •   dreamed   •   megindult a sefteles az adblue val   •   hatalmas kibertamadas miatt leallt az egyesult allamok legnagyobb uzemanyagvezetek halozata   •   xi says china must strengthen training for actual combat   •   michael myerst beszteroidoztak es egy egesz varost lemeszarol   •   sztarok akik kisiklasuk utan nemet mondtak az alkoholra 3   •   kiderult miert nem randizik stana alexandra   •   trump ashamed to have endorsed republican georgia governor   •   a magyar boldogsag mellett oriasi csalodasokat hozott eddig az eb 2   •   jovo hetig biztosan kell varni magyarorszag uj milliardosara   •   uj gyogyszer hozhat attorest a covidos betegek kezeleseben   •   a danok szerint kihalt a nyercekben mutalodott legveszelyesebb mutans   •   zokogva vallottak a multjukrol a next top model hungary szereploi video   •   kezi vb a tavalyi eb ket dontose is csak dontetlent jatszott 2   •   alarcos enekes lelepleztek a szarvast azaz zambo krisztiant   •   ujabb magyar vilagsiker vilagelso filmfesztivalra jutottak be a 90 es evek csibeszei   •   izrael ellenes tuntetok szemen szurtak a yale zsido szarmazasu hallgatojat 2   •   valosaggal rank rugja az ajtot a tavasz a heten   •   itt az index nagy kalacstesztje   •   navracsics megvedte szili katalin trukkos poziciovaltasat   •   lesz mit nezni a hosszu teli esteken ezek a tevesorozatok erkeznek decemberben   •   nyolc embert gyilkoltak meg atlanta kornyeki masszazsszalonokban   •   dramai felvetelen menti ki egy aligator szajabol a kutyajat egy floridai ferfi   •   szabo zsofi valasarol az egesz orszag ertesult kiveve garami gabort   •   a masodik hullam kezdete ota budapesten 12 szabolcsban 50 szazalekkal tobben haltak meg az elozo evekhez kepest   •   nem csokkenti a gazarat a kormany az atlagfogyasztas felett elarulta a hatteret lantos csaba   •   hiv vaccine trial in africa halted after disappointing data   •   luke letlow newly elected us lawmaker 41 dies from covid   •   otthonfelujitasi program csak harom banknal lehet majd felvenni a tamogatast ime a reszletek   •   novak katalin kegyelmi donteseirol szolalt meg a sandor palota   •   pala es cserepteto mosasa javitasa 3   •   foldrenges volt ausztriaban 4   •   fakivagas faert cserebe 11   •   buszkeseg boldogsag eletre szolo elmeny irany az olimpia oromszavak a 12 eve nem latott kezicsoda utan   •   ujabb akviziciot zart le a waberers szerbiaban terjeszkedik a ceg   •   fontos uzenetet kozolt a revolut az atutalasok dijaval kapcsolatban ez minden ugyfelet erint 2   •   ukran ferfi keselt fejer megyeben egy no az aldozata 3   •   kozolte olajkitermelesi terveit a vilag egyik legnagyobb olajvallalata   •   are kane son destined to be the premier leagues best   •   magtarnaktunocsaladi hazalmodozogyerekeko vodajavagyluxustelef onkozpontlegyenazeve puleteszavazzon   •   hasznltszmtgp99   •   iowa officials expected to detail demolition plans for partially collapsed building   •   elszamoltatas elott allt lemondott a dorgicsei polgarmester   •   biden admin eyes a stark shift in messaging around ending the pandemic   •   biden issues boris johnson with new brexit warning saying the uks border with ireland must remain open