Miről tárgyalt Orbán Viktor a világ egyik leghatalmasabb vezetőjével? Íme a hatalmas játszma, amelyben kulcsszereplő lett Magyarország

Véget ért a nagyszabású, öt napos kínai látogatás Európában, amely nagyrészt igazolta az előzetes várakozásokat. Hszi Csin-ping, kínai elnök kettős szájízzel térhet vissza Pekingbe, mivel ameddig a franciáknál erősen megkérdőjelezhető eredményeket ért el (legalábbis a nyilvánosság elé tárt információk alapján), addig az út további állomásainál hangzatos bejelentéseket tettek a felek. Kérdéses azonban, hogy mihez kezd a keleti nagyhatalom a mostani eredményekkel. Ennek jártunk utána elemzésünkben.
2024-05-10 16:07:34

Orbán Viktor: Csúcson a magyar-kínai kapcsolatok

Orbán
2024-05-10 15:08:53

"Majd, ha nem válik be mi is beszüntetjük" - Orbán Viktor kamerák elé állt és megszólalt a kínai önkéntesekről

Mozgalmas napjai vannak Orbán Viktornak, ugyanis néhány nappal ezelőtt a hazánkba érkezett a kínai elnök és a felesége. Pénteken a magyar miniszterelnök és Hszi Csin-ping a budapesti Mol-toronynál találkoztak.
2024-05-10 14:06:31

2024-05-10 14:06:06

Dobrev Klára: Ma rendkívül kínos fideszesnek lenni, már Orbán Viktornak is ciki lenni ebben az országban 

Orbán Viktor már régen elvesztette a többségét Dobrev Klára szerint. A Demokratikus Koalíció EP-listavezetője már saját, 2026-os miniszterelnök-jelöltségére készül, de koncentrál a júniusi EP- és önkormányzati választásra is, ami után szerinte akár előrehozott választások is elképzelhetőek, vagy egy bizalmatlansági indítvány, amit nem biztos, hogy túlélne Orbán a parlamentben. Értékelte a Magyar Péter-jelenséget is.
2024-05-10 10:12:03

2024-05-10 10:11:44

Orbán volt tanácsadója végleg szakított a Fidesszel

Tóth Gy. László a Mi Hazánk elnökének stratégiai tanácsadó testületéhez csatlakozott.
2024-05-09 14:11:41

Orbán volt tanácsadója végleg szakított a Fidesszel

Tóth Gy. László a Mi Hazánk elnökének stratégiai tanácsadó testületéhez csatlakozott.
2024-05-09 14:11:15

"Ezután lettem a sajtójuk szerint Terry Black szeretője" - Vona Gábor nyílt levelet küldött Orbán Viktornak

Vona Gábor hivatalos Facebook oldalán küldött nyílt levelet a magyar miniszterelnöknek.
2024-05-08 13:06:15

Orbán Ráhel nyilvánossá tette az Instagramját: soha nem látott fotók kerültek napvilágra

Orbán Ráhel meglepő lépéssel indította a szerda reggelt: nyilvánosra állította az Instagram-profilját, így most már mindenki böngészheti az általa megosztott fotókat. Orbán Viktor legidősebb lánya leginkább a munkájával kapcsolatban vagy a gyermekiről oszt meg tartalmat, de nem tűnik túl aktívnak a közösségi médiában.
2024-05-08 13:06:04

"Ezután lettem a sajtójuk szerint Terry Black szeretője" - Vona Gábor nyílt levelet küldött Orbán Viktornak

Vona Gábor hivatalos Facebook oldalán küldött nyílt levelet a magyar miniszterelnöknek.
2024-05-08 13:05:58

Orbán Ráhel nyilvánossá tette az Instagramját: soha nem látott fotók kerültek napvilágra

Orbán Ráhel meglepő lépéssel indította a szerda reggelt: nyilvánosra állította az Instagram-profilját, így most már mindenki böngészheti az általa megosztott fotókat. Orbán Viktor legidősebb lánya leginkább a munkájával kapcsolatban vagy a gyermekiről oszt meg tartalmat, de nem tűnik túl aktívnak a közösségi médiában.
2024-05-08 13:05:46

Orbán Viktornak tartalmas napja van, ugyanis az országjárás keretein belül Szentendrére látogatott, majd Reviczky Gáborral is összefutott. Köztudott, hogy a színművész támogatója a Fidesznek és a magyar miniszterelnöknek.
2024-05-07 14:06:43

2024-05-07 14:06:16

Orbán Viktornak is üzennek Ilaria Salis jelölésével az olasz baloldali pártok

Az olasz antifa nőt így menekítenék ki a magyar börtönből.
2024-05-07 09:10:55

Orbán Viktornak is üzennek Ilaria Salis jelölésével az olasz baloldali pártok

Az olasz antifa nőt így menekítenék ki a magyar börtönből.
2024-05-07 09:07:44

Tablóképekkel kíván sok sikert az érettségizőknek Orbán Viktor

Orbán Viktor videóval üzent az érettségizőknek.
2024-05-06 10:06:53

Tablóképekkel kíván sok sikert az érettségizőknek Orbán Viktor

Orbán Viktor videóval üzent az érettségizőknek.
2024-05-06 10:06:14

Tablóképekkel kíván sok sikert az érettségizőknek Orbán Viktor

Orbán Viktor videóval üzent az érettségizőknek.
2024-05-06 10:05:54

Szénmonoxid-mérgezés miatt vittek kórházba egy családot Budapesten

Szénmonoxid-mérgezés miatt lett rosszul egy család több tagja Budapest XXIII. kerületében vasárnap - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A mentők négy embert vittek kórházba.
2020-11-15 20:12:49

Végleg leállítja fordító alkalmazását a Samsung

Nevében és funkcióiban ugyan jól hangzik, azonban nem lett igazán népszerű a Samsung fordító szolgáltatása, az S Translator. És nem is lesz nagyon módunk megismerni, ugyanis a dél-koreai óriás december 1-jén nyugdíjba küldi.
2020-11-15 20:13:58

Hamilton behúzta a hetedik világbajnoki címet is

Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Török Nagydíjat, ezzel címét megvédve hetedszer is világbajnok lett.
2020-11-15 20:15:38

Gera Zoltán fog a kispadon ülni a szerbek elleni válogatott meccsen

Cosimo Inguscio pályaedző koronavírustesztje pozitív lett, így az esti, Szerbia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen Gera Zoltán irányítja majd a pálya széléről a magyar labdarúgó-válogatottat.
2020-11-15 20:15:38

Digitálisan megöregített Orbán Viktorral kampányolnak svéd jogvédők

A kampányhoz egy plakát is tartozik. A jogvédők felhívásában a korrupt rendszerek elleni fellépéshez kérnek támogatást.
2020-11-16 06:08:20

Digitálisan megöregített Orbán Viktorral kampányolnak svéd jogvédők

A kampányhoz egy plakát is tartozik. A jogvédők felhívásában a korrupt rendszerek elleni fellépéshez kérnek támogatást.
2020-11-16 06:08:21

Orbán: 1634 intenzív ágy várja a koronavírusos betegeket

Az intenzív osztályokon háromszor annyi hely van, mint amennyire most szükség van a miniszterelnök szerint.
2020-11-16 09:12:02

Orbán: 1634 intenzív ágy várja a koronavírusos betegeket

Az intenzív osztályokon háromszor annyi hely van, mint amennyire most szükség van a miniszterelnök szerint.
2020-11-16 09:12:02

Már az V. kerületi fideszes polgármesternek is sok lett kicsit az ingyenes parkolásból

Szentgyörgyvölgyi Péter már intézkedett, hogy a belvárosi polgárok számára kizárólagos parkolóhelyeket biztosítsanak a kerületben.
2020-11-16 11:09:13

2020-11-16 11:09:14

Duci, röpképtelen papagáj lett az év madara Új-Zélandon

A bagolypapagáj még úgy is nyert, hogy a versenyben 1500 hamis szavazattal akarták a dobogóra első fokára repíteni a kis foltos kivit.
2020-11-16 15:05:59

Orbán Viktor: Magyarország megvétózza az uniós költségvetést és a helyreállítási alapot

A miniszterelnök levélben tájékoztatta Angela Merkel német kancellárt és Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét. A magyar - és a lengyel - vétó miatt egyelőre nem születtek meg az EU költségvetési ügyeivel összefüggő döntések.
2020-11-16 15:06:00

Orbán szerint a pálinka alapvető élelmiszernek minősül

A miniszterelnököt faggatta az ellenzék hétfőn az Országgyűlésben. Orbán Viktor válaszai szerint a kormány igenis felkészítette az országot a járvány elleni védekezésre, nem akarja szigorítani az abortusztörvényt, nem támogatja az alapjövedelem bevezetését és nem akarja otthagyni az EU-t. Azt is mondta, hogy a pálinka szerinte alapvető élelmiszernek minősül.
2020-11-16 18:11:04

2020-11-16 18:11:05

Parragh: Nem elég elengedni az iparűzési adót, minden más önkormányzati adót be kell fagyasztani

A kamarai elnök eredeti javaslata is súlyos csapás lett volna az önkormányzatokra, de most egy lépéssel még ennél is tovább ment.
2020-11-17 06:05:59

Már az V. kerületi fideszes polgármesternek is sok lett kicsit az ingyenes parkolásból

Szentgyörgyvölgyi Péter már intézkedett, hogy a belvárosi polgárok számára kizárólagos parkolóhelyeket biztosítsanak a kerületben.
2020-11-17 07:08:43

Szétszedték az iPhone 12 minit: hogy lett ilyen kicsi egy csúcstelefon? ? íme az eredmény

Az iFixit csapata górcső alá vette, hogy miként is tudta beleszuszakolni az Apple az iPhone 12 specifikációját az iPhone 12 minibe. Emellett pontozták a készülék javíthatóságát is.
2020-11-17 09:08:01

2020-11-17 09:08:02

Orbán migránsozva magyarázza az uniós költségvetés vétóját

Magyarország elkötelezett híve a jogállamiságnak a miniszterelnök szerint.
2020-11-18 07:06:11

Orbán migránsozva magyarázza az uniós költségvetés vétóját

Magyarország elkötelezett híve a jogállamiságnak a miniszterelnök szerint.
2020-11-18 07:06:12

Nagyon elegük van a budapestieknek Karácsony és Orbán vitáiból

Az utóbbi évek legnépszerűtlenebb nagy összegű beruházása a Puskás Aréna megépítése volt. A megkérdezettek között példátlan az egyetértés arról, hogy a kormánynak és a fővárosnak együtt kell működnie.
2020-11-18 10:06:38

2020-11-18 10:06:39

Orbán Viktor hiányolja a rendőrvicceket

A miniszterelnök beugrott egy jelentés erejéig az V. kerületi rendőrkapitányságra.
2020-11-18 13:07:25

Orbán Viktor hiányolja a rendőrvicceket

A miniszterelnök beugrott egy jelentés erejéig az V. kerületi rendőrkapitányságra.
2020-11-18 13:07:26

Hiánycikk lett az orvosi oxigén Olaszországban

A koronavírus óta 400 százalékkal nőtt az orvosi oxigén iránti kereslet, sok helyen egyáltalán nincs.
2020-11-18 14:07:36

Ideges telefonálgatás kezdődött, miután Orbán bemondta a vétót

A járvány politikai kockázatait éppen úgy kezeli Orbán Viktor, mint a tavasszal tette: fojtogatja az ellenzéket, kiszolgálja választói világképét, lestoppolja az adóforintokat, és ökölharcba rángatja Európát. Ha pedig a második hullám durvább az elsőnél, akkor Orbán is bedurvul - írja eheti számában a HVG.

?Orbán egy hatalmas hős? ? állítja a holland szélsőjobb

Hollandia számára a jogállamisági kompromisszum a minimum, ebből nem engedhetünk – mondta a holland képviselőházban az ország miniszterelnöke, Mark Rutte. Ellenlábasa, a szélsőjobboldali Geert Wilders szerint azonban Orbán Viktor egy hatalmas hős, aki megvétózta az uniós költségvetést.
2020-11-18 14:07:37

Biztonságosabb és gyorsabb lett a Firefox böngésző

A Mozilla elkészítette a Firefox böngésző 83-as verziószámú változatát, ami több fontos újdonságot is tartalmaz.
2020-11-18 15:09:35

Sokkal nagyobb lett a károsanyag-kibocsátás csökkenése, mint várták

A NASA kutatói sejtették, hogy visszaesést látnak majd, de ekkorára nem számítottak.
2020-11-18 15:09:37

Biztonságosabb és gyorsabb lett a Firefox böngésző

A Mozilla elkészítette a Firefox böngésző 83-as verziószámú változatát, ami több fontos újdonságot is tartalmaz.
2020-11-18 15:09:37

Kormányzati tájékoztató indul Orbán napok óta ismételgetett mondatából

A "Minden élet számít" névre hallgató kampány az intézkedésekre hívja fel a figyelmet.
2020-11-18 16:07:50

Kormányzati tájékoztató indul Orbán napok óta ismételgetett mondatából

A "Minden élet számít" névre hallgató kampány az intézkedésekre hívja fel a figyelmet.
2020-11-18 16:07:50

A helyére érkezett New York híres karácsonyfája, és pont olyan lett, mint 2020

Nem nyerte el a közönség tetszését a Rockefeller Center karácsonyfája. Érthető – de legalább a cég jól reagált a kritikára.
2020-11-18 19:06:24

Alkotmányban rögzíttetné Szabó Tímea, hogy Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc is férfiak

A Párbeszéd társelnöke módosító indítványban szeretné elérni, hogy ha az apa és az anya nemét is meghatározzák, akkor ez is egyértelmű legyen.
2020-11-18 21:05:54

Mindig van feljebb: még sportosabb lett új McLaren

Az újdonság messze 3 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra.
2020-11-19 06:05:41

Mindig van feljebb: még sportosabb lett új McLaren

Az újdonság messze 3 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra.
2020-11-19 06:05:42

Mindig van feljebb: még sportosabb lett új McLaren

Az újdonság messze 3 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra.
2020-11-19 07:09:43

Jenei Zoltán lett az országos kórház-főigazgató

A Pécsi Tudományegyetem volt kancellárját Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere javaslatára nevezte ki a kormányfő.
2020-11-19 07:09:44

Jenei Zoltán lett az országos kórház-főigazgató

A Pécsi Tudományegyetem volt kancellárját Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere javaslatára nevezte ki a kormányfő.
2020-11-19 07:09:45

Soros Györgyöt nagyon feldühítette Orbán vétója

Az üzletember a Project Syndicate-en ír arról, mire használja fel a Fidesz a koronavírus második hullámát. Az ország kirablását és az ellenzék lenyomását is megemlíti.
2020-11-19 10:12:22

Azok az országok sem tettek eleget a klímacélokért, akiknek lett volna rá lehetőségük

Tavaly pozitív trendek indultak el, a legnagyobb gazdasággal rendelkező országok válságcsökkentő intézkedései azonban korántsem a klímavédelmet szolgálták.
2020-11-19 11:07:31

17 nap után megszabadult a koronavírustól Szijjártó Péter

Negatív lett a második tesztje is, nem írja tovább a karanténnaplót.
2020-11-19 19:06:22

17 nap után megszabadult a koronavírustól Szijjártó Péter

Negatív lett a második tesztje is, nem írja tovább a karanténnaplót.
2020-11-19 19:06:23

Orbán Viktor: Nincs rá bizonyíték, hogy megkezdődött volna a fertőzés lassulása

Péntek reggel ismét interjút adott a Kossuth rádiónak a miniszterelnök. A napi új koronavírus számokat is bemondta: 4440 új fertőzött van, 96 ember halt meg. Az uniós költségvetés miatt kialakult vitára egy érve volt: Soros György.
2020-11-20 07:06:16

2020-11-20 07:06:17

Pintér Sándor 2000-el több fertőzöttet mondott be Orbán előtt az operatív törzs ülésén

2000-el több új fertőzöttről számolt be a belügyminiszter az operatív törzs ülésén, mint amennyi a hivatalos statisztikában szerepel. Orbánnak a szeme sem rebbent.
2020-11-20 12:07:00

Orbán Viktor erősen kezdett reggel: öt perc alatt tíz Soros

Nagyon rég sikerült akkorát sorosoznia eddig a miniszterelnöknek, mint ma reggel a Kossuth rádióban.
2020-11-20 12:07:00

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   rozsa sandor   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   ingatlan   •   P   •   fluminense   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   stability at stormont my priority says oneill   •   magyar peter nepszeru videken is   •   kovacsoltvas kapu es kerites 36 70 592 7584 httpskovacsoltvasker itescom 6   •   csatlakozna   •   mas atjelentkezesi szabalyok vonatkoznak az onkormanyzati valasztasokra   •   matol ujra igenyelheto a bertamogatas a kutatasi fejlesztesi es innovacios szektorban   •   hogyan lehet rajonni mi az igazsag amikor ket cikk ellentmond egymasnak 2   •   szlavik minden vakcina megakadalyozza a sulyos betegseg kialakulasat   •   elbocsatasok helyett fizetescsokkentes johet a ferrarinal a koltsegplafon miatt   •   napolyban hatan rugdostak le a robogojarol egy pizzafutart az emberek osszedobtak neki egy ujra   •   lakatosmunlkak keritesek kapuk 11   •   megkezdodott a koronavirus elleni oltas az idosotthonokban   •   orban viktor hagymavalogatassal kereste meg az elso fizeteset   •   a momentum beleszallt toth veraek kisboltjaba 2   •   igy all a nepliget melletti gigantikus kezilabdacsarnok epitese kepek   •   diakok tiltakoznak az iskolak aprilis 19 i ujranyitasa ellen   •   papirmentes berszamfejtes ma mar nem lehetetlen 2   •   chinas xi to visit saudi arabia sources say amid frayed ties with the us 2   •   szallitoszalagok felhordoszalagok vibracios razoasztalok 48   •   latta mar hogy milyen holdlakoautot epit a toyota a nasa nak mutatjuk   •   megkongatta a veszharangot az ensz fotitkar meg sosem volt ennyire veszelyeztetett a vilag   •   megoldottak az egyik legnehezebb feladatot 2028 ra feltamaszthatjak a gyapjas mamutot   •   egyszerre tavozott 16 parttag a mi hazankbol   •   iran denies it attacked israeli owned ship in gulf   •   megkeseltek londonban egy irani ellenzeki ujsagirot 2   •   magyarorszag is kozejuk vagyik de nagyon messze vagyunk toluk   •   a csaladokat a bezartsag az elszigeteltseg megviselte orban viktor szerint arra is terv kell hogyan nyerje vissza az orszag eletkedvet video   •   court says japans ban on same sex marriage unconstitutional 2   •   azt sem tudni ki hasznalja majd a 15 milliardos sportcsarnokot nagykanizsan   •   folytatodik a kora nyarias ido   •   hogyan keszult a tavolbol meghan markle es harry herceg bababejelento fotoja   •   titokban a mesterseges intelligencia irta meg a jogszabalyt olyan jo lett hogy megszavaztak mar hatalyba is lepett braziliaban   •   mar fagy a balaton de meg vekony a jeg   •   dontes elott all a nato ujabb fegyverekkel verteznek fel az ukranokat   •   mar het koraszulott halt meg az izraeli csapatokkal korulvett gazai korhazban   •   ezen a foldreszen meg soha nem volt haboru   •   megszolalt a volt amerikai elnok magyarorszag nato tagsagarol   •   the u k only hurts itself by slashing aid budget   •   new video of police under attack at capitol shown at trump trial   •   ez a felfedezes mar a jurassic parkot idezi osi parazitat talaltak egy 99 millio eves borostyanba zarva 2   •   szinte senkit nem talaltak karacsonyek akiknek tetszene a fudan egyetem terve 2   •   felvetelekbizonyitja kiranikommandosokbaz isatbombaztaamerikae gyresulyosabbahelyze t   •   russian court sentences kremlin critic alexei navalny to three and half years in jail   •   brutalis eroszak egy diak tobbszor megutotte a tanarat video   •   miert alszanak teli almot az allatok   •   tobb tucatnyi terrorizmus urugyen megfigyelt ember volt a capitoliumnal   •   megmutottek az elutott alonsot 48 oraig meg korhazban marad 3   •   azuniovalszemben   •   7 republicans vote to convict trump in impeachment trial   •   szlavik minden vakcina megakadalyozza a sulyos betegseg kialakulasat 2