Elképesztő a hasonlóság Varga Izabella kisebbik és nagyobbik lánya közt. Hiába van köztük öt év, Anna és Sári olyanok, mintha ikrek lennének.
2024-05-06 19:06:44

Elképesztő a hasonlóság Varga Izabella kisebbik és nagyobbik lánya közt. Hiába van köztük öt év, Anna és Sári olyanok, mintha ikrek lennének.
2024-05-06 19:06:15

Fontos bírósági ítéletek születtek: nem korlátozható a hatóságok enyhítési joga

Az adó- és hasonló hatóságok merev jogértelmezésével és a kockázatoknak az adózókra terhelésével szemben hozott ítéletekkel februárban már foglalkoztunk. Azóta egy, a cikkben már szereplő, és két hasonló ügyben hozott nemrég ítéletet az Európai Bíróság. Mai cikkemben ezeket járom körbe.
2024-05-06 07:06:30

Kiderült a titok: két éve ikrek apja lett a Bon-Bon gitárosa

Közel három évtizede szórakoztatja a bulizni vágyókat a Bon-Bon zenekar, Szolnoki Péter és Török Tamás idén is több mint hetven koncerttel járják be az országot. Harminc év után is az egyik legaktívabb magyar zenekarként az állandóságot képviselik a könnyűzenei palettán, ám Török Tamás számára az elmúlt két év bizony nemcsak a folyamatos zenélésről, de életének legnagyobb változásáról szólt. A gitáros ugyanis életében először apa lett, ráadásul rögtön két kisfia született: Benedek és Barnabás.
2024-05-03 17:06:13

Kiderült a titok: két éve ikrek apja lett a Bon-Bon gitárosa

Közel három évtizede szórakoztatja a bulizni vágyókat a Bon-Bon zenekar, Szolnoki Péter és Török Tamás idén is több mint hetven koncerttel járják be az országot. Harminc év után is az egyik legaktívabb magyar zenekarként az állandóságot képviselik a könnyűzenei palettán, ám Török Tamás számára az elmúlt két év bizony nemcsak a folyamatos zenélésről, de életének legnagyobb változásáról szólt. A gitáros ugyanis életében először apa lett, ráadásul rögtön két kisfia született: Benedek és Barnabás.
2024-05-03 17:05:53

Rekord szintről emelkedik a magyar tőzsde

Továbbra is kifejezetten jó hangulatban zajlik a kereskedés a magyar tőzsdén, mind a négy hazai blue chipnek emelkedik az árfolyama.
2024-04-30 14:07:05

Heti horoszkóp: a Bikának szerencséje lehet a pénzügyekben, az Ikrek kérjen fizetésemelést

A Blikk nagy heti horoszkópjából megtudhatja, mit ígérnek önnek a csillagok a következő napokra.
2024-04-28 09:52:00

Rekord hőfokot ért el az óceánok vízfelszíne

2024-04-25 15:08:47

Eszelős rekord: 291 méterre repült a síugró Kobajasi

2024-04-25 11:07:45

Rúzsa Magdi megdöbbentő dolgokat árult el a hármas ikreiről

Rengeteg nehézséggel, problémával is meg kellett küzdenie az énekesnőnek.
2024-04-24 09:09:23

Heti horoszkóp: a Bikának erős idegekre lesz szüksége, az Ikrek ellenőriztesse a vérképét

A Blikk nagy heti horoszkópjából megtudhatja, mit ígérnek önnek a csillagok a következő napokra.
2024-04-21 09:06:34

Heti horoszkóp: a Bikának erős idegekre lesz szüksége, az Ikrek ellenőriztesse a vérképét

A Blikk nagy heti horoszkópjából megtudhatja, mit ígérnek önnek a csillagok a következő napokra.
2024-04-21 09:06:15

Heti horoszkóp: a Bikának erős idegekre lesz szüksége, az Ikrek ellenőriztesse a vérképét

A Blikk nagy heti horoszkópjából megtudhatja, mit ígérnek önnek a csillagok a következő napokra.
2024-04-21 09:06:01

Két korszakos rekord is megdőlt szerda este a Bajnokok Ligájában

Csak úgy potyogtak a gólok Európa-szerte.
2024-04-18 08:09:56

Rúzsa Magdi az anyaságról: Nekem ez a másfél-kétéves kor a csodakorszak

Post Content
2024-04-17 21:08:06

Költségvetési csalás miatt kerültek bíróság elé a Borkai-botrányban érintett ikrek

A lányok a vállalkozásuk beindításához vettek fel állami támogatást, ám a pénzt nem erre fordították. A csalás leplezésében az édesanyjuk segítette őket, aki a saját vállalkozásán keresztül állított ki fiktív számlákat a költések igazolására.
2024-04-17 20:11:27

Költségvetési csalás miatt kerültek bíróság elé a Borkai-botrányban érintett ikrek

A lányok a vállalkozásuk beindításához vettek fel állami támogatást, ám a pénzt nem erre fordították. A csalás leplezésében az édesanyjuk segítette őket, aki a saját vállalkozásán keresztül állított ki fiktív számlákat a költések igazolására.
2024-04-17 20:10:55

Novemberi rekord, 75 centiméter hó esett Kanadában

Nem mindennapi mennyiség.
2020-11-27 06:06:03

Új rekord: több mint 150 halottja van a vírusnak idehaza

6268 újabb fertőzött.
2020-11-28 08:06:15

Újabb szomorú rekord: 156 halálos áldozatot követelt a koronavírus

Minden eddiginél rosszabb adatokat közölt vasárnap az operatív törzs.
2020-11-29 09:06:10

A bangladesi ikrek műtétsorozatának végső nagy állomásán van túl a magyar orvoscsapat

A koronavírus is nehezítette a magyar szakemberek munkáját.
2020-12-02 06:06:09

27 évig lefagyasztott embrióból született egészséges gyerek

Molly testvére, Emma rekordját döntötte meg, akinek embrióját szintén lefagyasztva tartották.
2020-12-03 09:06:01

27 évig lefagyasztott embrióból született egészséges gyerek

Rekordhosszú ideig várt, míg egy pár örökbe fogadta.
2020-12-03 10:06:06

Áprilisi negítív rekord köszönt vissza az USA friss koronavírus-adataiban

Tavasz óta nem volt ilyen magas az egy nap alatt elhunytak száma.
2020-12-03 11:06:00

Nagyot csökkent idén a szén-dioxid-kibocsátás

Kedvező rekord született az Egyesült Államokban.
2020-12-04 06:06:04

Tragikus koronavírus-rekord: meghalt 189 beteg

Kórházban 7812 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 639 ember van lélegeztetőgépen.
2020-12-04 09:06:19

Ada nyáron házasodott, már babát vár

Az ikrek mellé jöhet egy testvér.
2020-12-04 16:06:30

Covid 19: szomorú szlovák halálozási rekord

Szlovákiában ismét háromezer fölött van az egy nap alatt regisztrált fertőzöttek száma.
2020-12-19 11:06:36

Drámai rekord: több mint 50 ezer új koronavírusos beteg Nagy-Britanniában egyetlen nap alatt

Az előző csúcsot hétfőn mérték több mint 41 ezer új esettel.
2020-12-29 18:53:04

Tragikus rekordokat dönt Amerikában a koronavírus

Az Egyesült Államokban a halálos áldozatok, Kanadában a fertőzöttek napi számában dőlt meg a rekord.
2020-12-31 10:06:01

Magyar sztárbabák, akik 2020-ban születtek

Megérkezett Radics Gigi kislánya, szülő lett Debreczeni Zita, Gianni és Király Viktor is.
2020-12-31 22:05:56

Vidéken kislány, Pesten kisfiú lett az első újévi baba

A kislány természetes módon, a kisfiú császármetszéssel jött világra. Mindketten több mint három kilogrammal születtek.
2021-01-01 09:06:19

Vidéken kislány, Pesten kisfiú lett az első újévi baba

A kislány természetes módon, a kisfiú császármetszéssel jött világra. Mindketten több mint három kilogrammal születtek.
2021-01-01 09:06:19

Váratlan rekord és győzelem a Real Madridtól

A fővárosi csapat a Celta Vigo elleni sikerével élre állt a tabellán.
2021-01-03 00:05:54

Az Atalanta, a Napoli és a Roma is nyert a Serie A-ban

Papírforma eredmények születtek az olasz bajnokságban.
2021-01-03 18:05:58

Matthäus szerint Lewandowski megdöntheti Gerd Müller rekordját

Megdőlhet a közel 50 éve élő, 40 gólos rekord.
2021-01-04 16:06:01

Duplájára nőhet a készházpiac

A tavalyi rekord visszaesés után idén rekord felfutás jöhet.
2021-01-05 07:05:57

Heti rekord dőlt meg, 40 új koronavírusos eset a Premier League-ben

A megfertőződöttek tíz napra karanténba kerültek.
2021-01-05 19:07:03

Heti rekord, 40 új fertőzött a Premier League-ben

Az angol élvonalban az utóbbi időben heti kétszer végeztetnek vizsgálatokat.
2021-01-06 10:05:52

Egy nap alatt 130 ezer amerikai került kórházba a Covid-járvány miatt

Újabb negatív rekord született a tengerentúlon.
2021-01-06 22:06:01

Egy nap alatt 130 ezer amerikai került kórházba a Covid-járvány miatt

Újabb negatív rekord született a tengerentúlon.
2021-01-06 22:06:02

Covid-19: minden eddiginél több új fertőzött Csehországban

Ismét szomorú rekord dőlt meg Csehországban. A 10,7 milliós lélekszámú országban több mint 17 ezer fertőzöttet azonosítottak az elmúlt 24 órában.
2021-01-07 13:07:54

A Bundesliga legnagyobb lúzere lehet a Schalke 04

Ha nem nyernek a hétvégén a Hoffenheim ellen, akkor beállítanak egy olyan rekordot, amiről eddig mindenki azt hitte, hogy beállíthatatlan.
2021-01-07 20:05:54

A Trónok harca sztárja a világ egyik legidősebb profi bokszolójával csap össze

Január 16-án tartják a mérkőzést.
2021-01-07 22:05:56

Egy új kutatás szerint az egypetéjű ikrek sem teljesen azonosak

Izlandi kutatók 387 egypetéjű ikerpár, valamint szüleik, gyermekeik és házastársaik DNS-ét szekvenálták.
2021-01-07 23:05:54

A nézők hiánya megölte a brit futballcsapatot

A Sheffield Unitednél egy éve még a Bajnokok Ligája indulásról álmodoztak. 4 pontra voltak ettől a tabellán. Mostanra az európai topligák leggyengébb csapata lett a Sheffield.
2021-01-08 06:06:12

Az egypetéjű ikrek sem tökéletes klónok egy új kutatás szerint

Izlandi tudósok kutatása szerint az egypetéjű ikrek genetikailag eltérnek egymástól.
2021-01-08 13:06:03

Az egypetéjű ikrek sem tökéletes klónok egy új kutatás szerint

Izlandi tudósok kutatása szerint az egypetéjű ikrek genetikailag eltérnek egymástól.
2021-01-08 13:06:03

Újabb negatív rekord: egy nap alatt 1188 covidos hunyt el Németországban

A szakemberek ismét hangsúlyozták: a vírustól csak a vakcina fog megszabadítani.
2021-01-08 21:07:05

Újabb negatív rekord: egy nap alatt 1188 covidos hunyt el Németországban

A szakemberek ismét hangsúlyozták: a vírustól csak a vakcina fog megszabadítani.
2021-01-08 21:07:05

Újabb negatív rekord: egy nap alatt 1188 covidos hunyt el Németországban

A szakemberek ismét hangsúlyozták: a vírustól csak a vakcina fog megszabadítani.
2021-01-08 21:07:06

Újabb negatív rekord: egy nap alatt 1188 covidos hunyt el Németországban

A szakemberek ismét hangsúlyozták: a vírustól csak a vakcina fog megszabadítani.
2021-01-08 21:07:06

Újabb negatív rekord: egy nap alatt 1188 covidos hunyt el Németországban

A szakemberek ismét hangsúlyozták: a vírustól csak a vakcina fog megszabadítani.
2021-01-09 02:05:54

Újabb félelmetes rekordot döntött meg Cristiano Ronaldo

Az elmúlt 15 évben nem volt olyanra példa, amit a portugál zseni vasárnap este elért.
2021-01-11 08:05:51

Történelmet írt India első női pilótacsapata

Az egyik kapitány több mint egy éve készült az útra.
2021-01-12 12:06:03

?Perverz vallási morál? nevében nyomorították meg nők tízezreinek életét

Írországban az egyházi fenntartási anya- és gyerekotthonokban kilencezer ?törvénytelen? gyerek vesztette életét a múlt században, és több tízezer gyereket szakítottak el az anyjuktól, csak azért, mert nem házasságon belül születtek.
2021-01-13 20:06:09

?Perverz vallási morál? nevében nyomorították meg nők tízezreinek életét

Írországban az egyházi fenntartású anya- és gyerekotthonokban kilencezer ?törvénytelen? gyerek vesztette életét a múlt században, és több tízezer gyereket szakítottak el az anyjuktól, csak azért, mert nem házasságon belül születtek.
2021-01-13 21:06:10

13 ezer kilométert utazott egy galamb az USA-ból Ausztráliáig, most megölhetik a fertőzésveszély miatt

Az őshonos állatok biztonsága fontosabb, mint a repülési rekord ? erre jutottak az ausztrál hatóságok.
2021-01-14 18:06:09

Megmenekülhet a halálra ítélt galamb

Hamis volt az állítólag Amerikából Ausztráliába utazó versenygalamb szalagja ? írja az MTI. Az azonosító alapján az állatot a helyi hatóságok veszélyforrásnak ítélték, a hírről mi is beszámoltunk. A szalag miatt úgy hitték, hogy a Melbourne-ben, egy magánház kertjében december 26-án felfedezett madár egy versenygalamb, amelyik két hónappal korábban indult útnak Oregonból. A szakértők azt feltételezték, hogy az állat egy hajón, potyautasként tette meg a mintegy 13 ezer kilométeres utat. Az ausztrál hatóságok csütörtökön veszélyesnek ítélték az élelmiszer-biztonságra és a helyi állatokra, ezért...
2021-01-15 11:05:41

Elkeseredett küzdelem folyik, hogy megóvják ezt a kihalás szélén álló állatot

A kihalás szélén álló északi szélesszájú orrszarvú újabb két embrióját sikerült létrehoznia decemberben egy nemzetközi csoportnak ? írja az MTI. Az alfajnak már csak két képviselője él, mindkettő nőstény. A petesejteket december 13-án gyűjtötték be a kenyai Ol Pejeta Rezervátumban élő két utolsó nősténytől, a csehországi Dvur Králové-i állatkert tulajdonában lévő Najintól és Fatutól. A petesejteket a cremonai Avantea laboratóriumba szállították, ahol megtermékenyítették őket a két utolsó hím, a 2018-ban elpusztult Sudan és a már korábban elpusztult Suni lefagyasztott spermájával. Jan Stejskal...
2021-01-15 15:05:45

Mentőhelikoptert kellett hívni a magyar sportolóhoz

Nem sikerült átkelni az Atlanti-óceánon.
2021-01-16 09:06:06

Verpeléten mínusz 14,3 Celsius-fokot mértek

Megdőlt a téli szezonrekord szombaton; a Heves megyei Verpeléten mínusz 14,3 Celsius-fokig hűlt a levegő ? közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán. Veszélyjelzésük szerint vasárnap néhol még ennél is hidegebb lehet.á Azt írták: országszerte fagyosan indult a reggel, átlagosan mínusz 6,6 fokig süllyedt a hőmérséklet, és a szezonrekord több helyen megdőlt. Ezen a télen mostanáig mínusz 12,7 fok volt a legalacsonyabb hőmérséklet, amit a Nógrád megyei Zabaron mértek. Ott most mínusz 13,6 fokot mértek. Ennél is alacsonyabb hőmérsékletet mértek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ...
2021-01-16 15:05:39

Új fedett pályás rekord férfi hármasugrásban - videó

Hugues Fabrice Zango az első, aki 18 méternél messzebbre repült idén.
2021-01-16 18:06:05

Megdőlt az utolsó rekord, megcsinálták, amibe minden negyedik próbálkozó belehalt

Télen megmászni a K2-t olyan vállalkozás, mint átúszni a Dunát. Hosszában.
2021-01-17 13:07:04

Megdőlt az utolsó rekord, megcsinálták, amibe minden negyedik próbálkozó belehalt

Télen megmászni a K2-t olyan vállalkozás, mint átúszni a Dunát. Hosszában.
2021-01-17 13:07:05

Koronavírusban meghalt a legidősebb brit ikrek egyike, két nappal azelőtt, hogy behívták oltásra

A 96 éves Doris Hobday és Lil Cox Nagy-Britannia legidősebb ikerpárja volt, mindketten január elején fertőződtek meg a koronavírussal ? írja a Guardian. Doris mindössze néhány nappal a diagnózis után,  jaunár  5-én belehalt a betegségbe, két nappal azelőtt, hogy tiptoni otthonába megérkezett az oltóközpont értesítője, amely alapján megkaphatta volna a Covid elleni vakcina első adagját. Lil állapota is gyorsan romlott, testvére halálának napján kórházba került, ahol oxigént, antibiotikumokat és szteroidokat kapott, így neki két végül hét alatt sikerült átvészelnie a kórt. ?Mindketten életerőse...
2021-01-20 15:05:43


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   H   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   iden jelenik meg veres attila elso konyve amerikaban   •   donald trump tells golfers to join liv golf and take the money now despite pressure from 9 11 families   •   egy eve nem beszel egymassal majka es curtis ez az igazi ok 2   •   traumatic 30 day quarantine keeps hong kong man isolated   •   candidate thanks server who worked while sick   •   bodi csabi husz percig fekudtem a foldon a sokktol totalkaros az autom 2   •   mind a 26 birosagiugyet megnyerte az alugyved   •   szivbeteghez igyekvo mentosok serultek meg egy balesetben   •   itt a golyahir megszuletett harry herceg es meghan markle masodik gyermeke 2   •   szijjarto dolgozunk a kolcsonos bizalom helyreallitasan ukrajnaval   •   mar nem tudjuk hanyam halnak meg covidban pedig a mutaciok meg lehetnek veszelyesek   •   koronavirus ujra csokkent a magyarorszagi halottak szama   •   bombera krisztina halalra remult lattam ahogy az apolo a falnak loki a nenit   •   az inter ujabb gyozelmevel tartja a lepest a milannal   •   ujabb 258 halottja van a koronavirusnak tobb mint 1500 beteg van lelegeztetogepen   •   ujabb harom koronavirusos eset az eb selejtezore keszulo magyar ferfi kosarlabda valogatottnal   •   meszaros lorincek megszuntetik azt az i keruleti ettermet amit akos korabban bagoert berelhetett   •   meghalt a 12 eves fiu akit aprilis ota gepek tartottak eletben   •   ma 75 eves a doors egykori gitarosa   •   elet a halal utan egeszen a halhatatlansagig   •   kollanyi zsuzsi az elso szuleserol sose fogom igazan feldolgozni   •   the us and canada have a new dark sky park for stargazers to enjoy   •   a mob ot meglepte brisbane 2032 es olimpiai eloretorese   •   mi varhato ma a tozsdeken 7   •   explainer what is chinas common prosperity drive and why does it matter   •   toth gabi lakatos mark nekem orokke az az ember marad aki eloszor feloltoztetett a megasztarban   •   kubatov egy hajlektalanokrol keszult fotoval probalt odapiritani karacsonynak valami azonban nem stimmel a keppel 2   •   didier deschamps a magyar valogatottat dicserte de a celja a tovabbjutas a szombati meccsen   •   lekai kiss ramona elegge kivagyok   •   ot ok amiert most magyarorszagon kiugroan sokan halnak meg koronavirussal osszefuggesben   •   mint egy resz a tom es jerrybol egy oriasi fadarabbal kergette a tarsat egy ferfi a blaha lujza ter kornyeken video 4   •   more stores close but food chains help fill gap   •   szigorubb szabalyok koze szoritanak a teslak teszteleset   •   buszbaleset az m7 esen az utolso pillanatban foglalta le a horvatorszagi utazast a zirci vedono video   •   auto hibakod kiolvasas torles budapest httpshibakodkiolvasa scom 10   •   egy kutatas szerint nott azoknak az aranya akik elegedettek orban viktorral 2   •   elon musk teslaja szarnyal az a kerdes lufi e vagy urhajo 2   •   legkisebbtol lakasfelujitas 30   •   judy nak mindig azt mondjak hogy szoros a hangja   •   a mclarennel kotott ki az alpine nak beinto ausztral pilota   •   folynak a vizsgalatok kozeledik a rak elleni oltas kora   •   15 dollaros dugodij jon new york kijelolt zonajaban   •   vigyazz ezzel az uj trukkel probaljak ellopni a penzed a telefonos csalok az otp bank es az allamkincstar neveben   •   korforgalomban borult fel egy nyerges vontato meghalt a soforje 3   •   keszulnunk kell rank szabadulhatnak a gombas vilagjarvanyok 2   •   medvevel talalkoztak a kerekparosok meglepo vege lett video   •   egyre forrobb a talaj zelenszkij talpa alatt amerika es brusszel is megorrolt 2   •   sosem volt meg ennyi szen dioxid a legkorben   •   egy taktikai hiba is hozzajarult a ferrari korai idomeros bucsujahoz   •   irani drontamadas joe biden hetvegi piheneset megszakitva visszatert a feher hazba