Utazunk, mintha nem lenne holnap - Nagyon beindult a nyár a Lufthansánál

Az erős nyári szezonban bízik a Lufthansa a foglalások alapján, így a menedzsment a sztrájkok által okozott jelentős veszteségek ellenére is bizakodó az év második felével kapcsolatban.
2024-04-30 09:08:32

Bedrogozva, konyhakéssel járta Esztergomot egy férfi, hogy valakit leszúrhasson

Végül egy embert arcon szúrt.
2024-04-29 16:13:13

Bedrogozva, konyhakéssel járta Esztergomot egy férfi, hogy valakit leszúrhasson

Végül egy embert arcon szúrt.
2024-04-29 16:12:49

Ausztriába menekült a cégvezető, aki miatt Zsolt kizuhant a hatodikról: a szerelő a kártérítésből sem látott még egyetlen forintot se

Hiába ítélték meg neki az ötmilliós kártérítést évekkel ezelőtt, egy fillért sem látott belőle Palicz Zsolt, az ablakszerelő, aki kizuhant a hatodik emeletről Budapesten, a XIX. kerületben még 2016-ban. Nem mintha ez segített volna rajta, hiszen bár hihetetlen módon túlélte a 18 méteres zuhanást, maradandó fogyatékosságot szenvedett.
2024-04-24 17:06:51

2024-04-24 17:06:27

2024-04-24 17:06:13

Úgy tűnhet, egyre gyakrabban fordul elő, hogy a futárcégek külföldi munkavállalókat alkalmaznak. A Wolt szerint náluk bárki lehet futár, és nincs nyilvántartást arról, ki honnan érkezik. Mivel a futárokkal partnerként szerződnek, ezért nem vendégmunkásként tartják őket számon.
2024-04-23 09:06:19

2024-04-23 09:06:00

A Wolt állítja, hogy nem alkalmaz vendégmunkásokat

A céghez bárki jelentkezhet hozzájuk futárnak anélkül, hogy kiderülne a származása.
2024-04-23 07:10:15

A Wolt állítja, hogy nem alkalmaz vendégmunkásokat

A céghez bárki jelentkezhet hozzájuk futárnak anélkül, hogy kiderülne a származása.
2024-04-23 07:07:18

Nagy Feró Magyar Péterről: "Ügyesen csinálja a dolgát, ezért nem kell valakit megszólni"

A Nemzet Csótányának megváltozott a véleménye Magyar Péterről.
2024-04-19 20:09:29

Segített Gyurcsánynak csődbe vinni az országot Magyar Péter támogatója

Katona Tamás volt az, aki a Pénzügyminisztérium költségvetésért felelős államtitkáraként Gyurcsány parancsára a trükkök százaival hamisította meg a statisztikákat.
2024-04-19 12:08:35

Van egy varázslatos hely Tunéziában ami olyan, mintha Santoriniben járnánk

Bámulatos történelmi tájak, barátságos emberek, gyönyörű kilátás, letűnt civilizációk nyomai és finom ételek várják a látogatókat
2024-04-18 23:07:01

Ételt rendelt, majd játékpisztolyával kirabolta a futárt egy hevesi férfi

A rendőrök rövid időn belül őrizetbe vették.
2024-04-18 16:15:19

Ételt rendelt, majd játékpisztolyával kirabolta a futárt egy hevesi férfi

A rendőrök rövid időn belül őrizetbe vették.
2024-04-18 16:10:09

A világ egyik legjobb sztáratlétája úgy érzi, mintha az első olimpiájára készülne

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportoló élvezi, hogy mindig ő az esélyes.
2024-04-17 16:09:20

Tényleg veszélyes készpénzt használni járvány idején? Itt a legújabb válasz

A brit jegybank által végeztetett új tudományos kísérlet szerint nagyon kicsi az esélye, hogy készpénzhasználat útján fertőzzön meg valakit a koronavírus.
2020-11-25 14:06:01

2020-11-25 14:06:02

Hallgassa élőben a legendás olasz tenor különleges karácsonyi koncertjét

Az eseményt több kamerával rögzítik, hogy a nézők úgy érezhessék, mintha ott lennének.
2020-11-25 15:06:04

"Olyan volt, mint egy influenza elleni oltás" - újabb önkéntes nyilatkozott a koronavírus-vakcináról

A berlini Caroline Gems a kísérlet ellenére ugyan továbbra is úgy viselkedik, mintha nem lenne beoltva.
2020-11-25 16:06:14

2020-11-25 16:06:15

Rossz szokásokon innen és túl ? mikortól beszélünk függőségről? (Interjú dr. Petke Zsolttal)

Hazánkban is rengeteg embert érint, mégis mintha keveset beszélnénk róla, hiszen érzékeny terep a függőség. De mit is értünk pontosan a fogalom alatt? Mikortól beszélhetünk függőségről? Az alkoholproblémák mellett mekkora gondot jelentenek Magyarországon a dohányzás okozta ártalmak, illetve az egyéb addikciók? Dr. Petke Zsolt addiktológus, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai &eacut...
2020-11-26 07:06:05

Rab Árpád jövőkutató: az 5G nélkül az emberiség elfelejtheti a jólétet

Villámsebességgel terjednek az 5G-technológia alkalmazási területei a világon, a technológiát a távorvoslás mellett a bányászat, a kikötői logisztika vagy a nyomdatechnika területén is bevetették már – hangzott el a Huawei Budapestről és Sencsenből sugárzott online sajtótájékoztatóján. Az eseményen Rab Árpád jövőkutató, a Budapesti Corvinus Egyetem docense azt mondta, az ö...
2020-11-27 13:06:52

2020-11-27 13:06:54

Mennyi ideig marad meg a koronavírus a készpénzen?

Egy brit kutatás során annyi vírust juttattak bankjegyekre, mintha valaki közvetlen közelről letüsszentené azokat.
2020-11-27 20:05:55

Rudolf Péter: Játssz úgy, mintha ez lenne az utolsó előadás!

Exkluzív interjú Rudolf Péterrel, aki a családot, a barátságot és a szakmát is fontosabbnak tartja a politikánál.
2020-11-30 07:06:15

Lezárult az első kör: a célzott csoportos tesztelésben résztvevők alig 2,44 százaléka volt fertőzött

Hamarosan megjelenik az a weboldal is, ahol jelezni lehet az igényt a koronavírus elleni vakcinára - hangzott el az Operatív Törzs ülésén.
2020-12-01 12:06:00

Online előadásokat ad a Budapesti Operettszínház

Olyan hatást igyekeznek kelteni, mintha a néző ott ülne a színházban.
2020-12-01 13:06:31

Bővítési szándékot jelentett be az ExxonMobil magyarországi üzleti központja

A vállalat rangos elismerést vehetett át, ennek kapcsán hangzott el a bejelentés.
2020-12-01 16:06:17

Romain Grosjean a balesetéről: Láttam jönni a halált

A hétvégi F1-es futamon rémisztő balesetet szenvedett francia versenyző egy interjúban arról beszélt: vasárnap mintha másodszor is megszületett volna.
2020-12-01 22:06:22

2020-12-01 22:06:24

Dúró Dóra elégette a trianoni békeszerződést, nem mintha ez bármin is változtatna

Égettek, sepregettek, hazamentek.
2020-12-01 23:06:15

Jövő héten dönt a kormány, hogy milyen szabályok lesznek karácsonykor

Folyamatos az oktatás szinte minden iskolában, és folytatódik a tanárok tesztelése - hangzott el az Operatív Törzs szerdai tájékoztatóján.
2020-12-02 12:06:18

Mintha lélegezne egy New York-i híd, ahogy a szél miatt fel-le mozog ? videó

Látványos egyben kissé ijesztő is, ahogy egy ilyen több ezer tonnás szerkezet imbolyog.
2020-12-03 08:06:58

Mintha lélegezne egy New York-i híd, ahogy a szél miatt fel-le mozog ? videó

Látványos egyben kissé ijesztő is, ahogy egy ilyen több ezer tonnás szerkezet imbolyog.
2020-12-03 08:06:59

Ügyvéd segített hamis végrendelettel megszerezni egy idős asszony örökségét egy mélykúti nőnek

A jogász saját férjével tanúztatta le a hamis dokumentumot.
2020-12-03 09:05:58

Mintha lélegezne egy New York-i híd, ahogy a szél miatt fel-le mozog ? videó

Látványos egyben kissé ijesztő is, ahogy egy ilyen több ezer tonnás szerkezet imbolyog.
2020-12-03 12:06:17

Fedett műveletek vannak, és mindig is lesznek

Ma már az algoritmusok szinte mindent tudnak mindenkiről. Ha az érdekel valakit, hogy egy országgal szemben folyik-e komolyabb titkosszolgálati művelet, figyelje a mintákat.
2020-12-03 15:06:09

Csalt a Juventus, nyomoz az olasz ügyészség

A Fradi BL-ellenfele nagyon le akarta igazolni Luis Suarézt, de lebuktak.
2020-12-04 16:06:29

Meglepő új kutatás jött a magyar facebookozókról

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézetének új közép-európai kutatása szerint Magyarországon több mint domináns szerepe van a Facebooknak: az itt élők mintha nem is ismernének más oldalakat. A ránk jellemző internethasználatról is kiderült pár érdekesség.
2020-12-04 17:06:18

2020-12-04 17:06:20

Szergej Rebrov számára a Fradi olyan, mintha a családja lenne

Az FTC ukrán edzőj a Csisztu Sport Cast adásában mesélt arról is, mit mondott játékosainak, amikor látta a haragot Ronaldo szemében.
2020-12-20 10:06:24

A járvány miatt nehéz helyzetbe került családokon, vállalkozásokon segít a hiteltörlesztési moratórium meghosszabbítása

Az előző moratóriumot több mint 2,7 millióan vették igénybe.Mutatjuk a részleteket.
2020-12-20 12:07:21

Brit egészségügyi miniszter: Mindenki viselkedjen úgy, mintha megfertőződött volna az új koronavírussal

A koronavírus-fertőződések 60 százalékát az új vírustörzs okozza.
2020-12-20 15:06:55

Brit egészségügyi miniszter: Mindenki viselkedjen úgy, mintha megfertőződött volna az új koronavírussal

A koronavírus-fertőződések 60 százalékát az új vírustörzs okozza.
2020-12-20 15:06:55

Aranyat kerestek a sárban, de egy rémséges teremtményt találtak - fotó

Bámulatos épségben maradt meg egy 57 ezer éves farkaskölyök.
2020-12-21 11:06:17

Gulyás Gergely: Magyarországon túl vagyunk a járvány második hullámának tetőpontján

Több ezer vakcina érkezik az év végéig. A Dél-pesti Centrumkórházban december 27-től kezdődhet az oltás, összesen 17,5 millió oltóanyagot kötött le Magyarország - hangzott el a Kormányinfón.
2020-12-22 11:08:53

Volt Playboy-modell segített az áldozaton egy lövöldözés után

Azonnal kirohant a házából, amikor látta, hogy mi történt.
2020-12-22 19:06:37

Verstappen: Csináljon erősebb Red Bullt, aki jobban ért hozzá!

A holland pilóta visszavágott azoknak, akik csapata tavalyi szereplését kritizálták.
2021-01-02 14:05:56

És akkor megnéztük, önök milyennek látták 2020-at

Ha 2019 szilveszterén hibernáltunk volna valakit, és most olvasztanánk ki, valószínűleg csodálkozna, hogy az első mondat, amit hallana, az volna: ?Menj arrébb!? Egyszerre szürreális és tragikus év volt 2020, nem fogjuk egyhamar elfelejteni. Megnéztük, hogy önök mit tartottak a legfontosabbnak hónapról hónapra, és a gazdaság, valamint a vállalkozás rovatunk legolvasottabb cikkei alapján állítottuk össze az éves gazdasági összefoglalónkat.
2021-01-03 07:05:58

2021-01-03 07:06:00

Mintha meg sem érezte volna az ütést, majd képtelen volt felállni belőle a bokszoló - videó

Ryan García egy testre mért ütéssel vetett véget a Luke Campbell elleni címmérkőzésnek.
2021-01-03 11:05:56

Az lett a baloldalon, amit Gyurcsány Ferenc akart

Mintha egy rabló a rabolt holmi tetején a magántulajdon szentségét hirdetné, így jellemezte Gulyás Gergely miniszter Gyurcsány programját. Elmondjuk, miért.
2021-01-03 14:05:58

Leukémiám van. Mintha kést szúrtak volna a szívembe

Tihany Viktor sportfilmje a kosárlabdázó Gereben Líviáról 2020 egyik legfontosabb alkotása. Erőt, hitet ad valamennyiünknek.
2021-01-04 16:05:59

Itt vannak a legújabb hírek a koronavírus-járvány itthoni terjedéséről ? élőben az Operatív Törzs tájékoztatójáról

Hetente jönnek az újabb Pfizer-vakcina szállítmányok. - hangzott el az Operatív Törzs keddi tájékoztatóján.
2021-01-05 12:08:21

Alapítványi fenntartásba kerülhet a Szegedi Tudományegyetem is

Most még úgy tűnik, mintha lenne választása az egyetemnek. Egyelőre a vélemények összegyűjtése, illetve a feltételrendszer kidolgozása folyik, ami garanciákat jelenthetne az autonómia megtartására.
2021-01-07 18:06:01

2021-01-07 18:06:07

Viselkedjenek úgy, mintha már fertőzöttek lennének ? figyelmezteti a briteket a kormány

Új kormányzati kampánnyal próbálják meg feltartóztatni a koronavírusos esetek terjedését. Pénteken minden korábbinál többen, 1325-en haltak meg egy nap alatt Nagy-Britanniában.
2021-01-09 08:05:59

Vajna Tímea vitába keveredett egy kommentelővel Andy Vajna gyászolása miatt

Andy Vajna 2019. január 20-án halt meg, azaz lassan már két éve. Ennek ellenére Vajna Tímeát a napokban ismét azzal találták meg követői, hogy egykori férjét nem gyászolja megfelelően. Egy kommentelő ugyanis azt írta Vajna aspeni bejelentkezéséhez: Szegény Andy   egy évig sem tartott a gyászod, Tímea. Mások még 30 év után is a meghalt férjükbe szerelmesek. Igaz, ebből csak egy embert ismerek. Nem is voltál szerelmes Andybe. Érezd jól magad egész életed során. Látom bejött Azon túl, hogy sokan voltak a követők között, akik nem osztották ezt a véleményt, Vajna Tímea is kommentelt erre: Most ja...
2021-01-09 09:05:39

Átrohant román ellenfelén a Győri Audi ETO KC a BL-ben

A női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 10. fordulójában a Győri ETO tükörsimán rohant át a román Valceán. Rögtön egy 3-0-s sorozattal kezdett a címvédő magyar csapat, amely után szépen fokozatosan növelte előnyét. A pont nélkül álló román csapat nem tudta tartani a lépést a győriekkel, 4-9-nél pedig az időkérés sem segített a hazaiakon. Félidőre az ETO meggyőző hétgólos előnyre tett szert (19-12). A második félidő is 3-0-s győri sorozattal indult, mire azonnal időt kért a Valcea edzője, hiszen már ekkor tíz gól volt a különbség. A hazaiak próbálkoztak is, de támadásban rengeteg labdát...
2021-01-10 18:06:40

2021-01-10 18:06:41

A pestis idején jól bevált járványügyi szabályokat követjük ma is

A ma is sikeresen alkalmazott előírások ? a távolságtartás, a könyökpuszi, a fertőtlenítés és a teljes lezárás 400 éve, a középkorban is segített.
2021-01-10 20:06:00

Új sorozatban tér vissza a Szex és New York

Immár hivatalos, hogy rebootot kap az HBO egyik kultikus sorozata, a nagyvárosi szinglilétet megéneklő Szex és New York, amely 2008-ban zárult le, és azóta csak egy-két nagyjátékfilmes utánlövést kapott. Az eredeti szereplőgárdából visszatér Sarah Jessica Parker (Carrie), Kristin Davis (Charlotte) and Cynthia Nixon (Miranda) is, egyedül a Samanthát alakító Kim Cattrall marad ki, aki az utóbbi években többször is vitába szállt Parkerrel, és amellett érvelt, hogy az ő szerepét osszák valaki másra az inkluzivitás és sokszínűség jegyében. Az And Just Like That? címen futó sorozat tíz részes lesz,...
2021-01-11 10:05:40

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   rozsa sandor   •   R   •   H   •   mag   •   fhgperapro   •   tes   •   b   •   N   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   németállás   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   vacsoracsata   •   J   •   apropiaza   •   sz   •   P   •   aza   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   L   •   perapro   •   budapest   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   10 crises that demand answers at bidens press conference   •   an arizona wildfire thats raging out of control prompts evacuation orders for about 200 homes   •   elhunyt a vilag legerosebb kisfiuja   •   onnek is feltunt eltuntek a mozgo traffipaxok itt a magyarazat   •   koronavirus elszabadult az xxb omikron varians kinaban uj jarvanyhullam tombol   •   karantenba kerult merkely bela   •   jo hir az ingazoknak mar a regionalis sarga buszok is megjelennek a futar kijelzokon   •   van amiben az mtk s kanta jozsef megelozi lionel messit   •   magyar szal a legolvasottabb szlovak lap tulajdonosvaltasaban 2   •   meg mindig jol fizet az f1 90 milliard forintot vittek haza iden az elit pilotak 2   •   az unnepelt filmsztar akit gobbi hilda es major tamas feltett a bunos hivatasuktol eltiltando szineszek listajara es menekulnie kellett   •   chinese cities are so broke theyre cutting medical benefits for seniors 2   •   nba sztarjai vezerletevel nyert rangadot a brooklyn nets   •   zalatnay sarolta meg mindig kul feldolgoztak egy 1971 es szamat   •   karantenba kerult merkely bela 2   •   alneven ul egy montenegroi bortonben a rettegett magyar drogbaro dns minta dont a szemelyazonossagarol 2   •   elarult az iea mire lehet szamitani az olajpiacokon   •   lakatos mark kiakadt miutan toroltek a videojat melyben beszolt toth gabinak video   •   romaniaban is megjelent a kulonosen fertozo virustorzs   •   hiaba kaszalhat milliardokat a ferencvaros europaban oriasi indulatokat kavarhat a fradi gazprom gigauzlet 2   •   tuzszunetrol targyal a hamasz es izrael ideiglenesen veget erhet a haboru a gazai ovezetben   •   az ugyvedje allitja tevesen kerult fel a korozesi listara a hazasodna a gazda sztarja 2   •   a credit suisse felsovezetese okolhato a bank osszeomlasaert   •   epuletszigetelesi programmal emelne az epitoipari munkasok beret az lmp   •   on is erezte foldrenges volt a magyar hatarnal 3   •   demeter szilard arrol hogy mi a nemzeti   •   valoszinuleg meg a valasztas elott kiderul bortonbe kerul e donald trump   •   orvoshiany miatt szunetel a kardiologiai szakrendeles a peterfyben   •   megoldja hogy ne legyen hanyingere az utasoknak atment a teszten a repulo komp   •   kincses gyula minden zart terben el kellene rendelni a kotelezo maszkhasznalatot   •   sulyos veszely fenyegeti a magyar fiatalokat sok szulo nincs tisztaban ezzel   •   megvan a vilag legdragabb tehene victoria beckhamrol neveztek el   •   tetpfed   •   elszabadultak az indulatok lovoldozesbe fulladt a babavaro buli 2   •   figyelem nasit hivott vissza a spar ne fogyasszak el ha ebbol vasaroltak 2   •   koronavirus nemetorszagban is felbukkant a szupermutans   •   akarmi lesz a szezon vegen kezet fogunk majd aztan megprobal tokon rugni hornernek elege van a mercedesbol   •   ket durva hajnali fotot mutatott tilla majka es dundika mamoros lagzijarol   •   kirugtak a tanarnot aki felpofozott egy lovat   •   cnn hero of the year nelly cheboi returned to kenya with plans to lift more students out of poverty   •   mindenki sirt a studioban ok zsebeltek be az idei evad elso 30 pontjat a dancing with the starsban foto video   •   elutasitottak az orban gyozo cegenek tularazasa miatt tett feljelentest 2   •   repuloter epul gyergyoremeten de meg a helyiek sem tudtak rola   •   megserult nehany csovezetek az zaporizzsjai atomeromuben ez a helyzet most a sugarzassal 2   •   a haboru nem vart hatasa omlik a penz az ukran bankokba   •   a jarvany miatt 607 rabot engedtek szabadon sri lankan 2   •   elkepeszto trukkot mutatott be az edzesen haaland video   •   Szeremley Huba   •   egy kilenceves gyermek az izraeli tragedia legfiatalabb aldozata   •   hatalmas tuntetes tort ki moszkvaban miutan putyin elrendelte a mozgositast a rendorok nem finomkodnak a demonstralokkal fotok a helyszinrol