Menczer Tamás: Nem a munkanélküliséget szeretnénk finanszírozni, hanem a munkahelyek megtartását

A kormány, a kormánypártok és a magyar emberek és vállalkozók összefogásának eredménye az, hogy ma Magyarországon egymillióval többen dolgoznak, mint 2010-ben.
2024-05-09 19:08:34

Az orvosok olyan koronavírus-vakcinán dolgoznak, amely már a következő járványok ellen is véd

Olyan vakcinán dolgoznak a tudósok, amely a koronavírusok széles skálája ellen nyújthatna védelmet, beleértve olyan fajtákat, amelyekről még nem is tudunk.
2024-05-07 17:06:49

2024-05-07 17:06:22

2024-05-07 17:06:02

Kiadta a listát a közútkezelő, 37 helyen dolgoznak a héten

Érdemes tájékozódni, merre lehetnek torlódások.
2024-05-06 09:11:57

Kiadta a listát a közútkezelő, 37 helyen dolgoznak a héten

Érdemes tájékozódni, merre lehetnek torlódások.
2024-05-06 09:10:49

Kórházakat vont végrehajtást alá a NAV, de az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint nincs ok az aggodalomra

Egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei és két budapesti kórházat is felvett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a végrehajtási eljárás alatt álló adózók listájára.
2024-05-06 08:06:43

2024-05-06 08:06:19

Népszava: Kórházak ellen indított végrehajtási eljárást a NAV

A jászberényi Szent Erzsébet kórház számlájáról 57 millió forintot emelt le az adóhivatal inkasszóval.
2024-05-06 07:08:17

Népszava: Kórházak ellen indított végrehajtási eljárást a NAV

A jászberényi Szent Erzsébet kórház számlájáról 57 millió forintot emelt le az adóhivatal inkasszóval.
2024-05-06 06:08:42

Magyar kutatók is dolgoznak rajta, hogy ne a szeméttelepen végezzék a napelemek

Világszerte mind több napelem ér élettartama végére, és bár újrahasznosításuk nyereséges tevékenység lehet, több ok miatt jelenleg a használt panelek akár 90%-a is hulladéklerakókban végzi. Egy, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. részvételével indult európai nemzetközi konzorcium által indított projekt azt a célt tűzte ki maga elé, hogy változtat ezen.
2024-05-05 07:06:20

MÁV: Ismét dolgoznak a győri fővonalon

2024-04-25 16:07:58

A fegyház falain belül így bizonyíthatnak a kegyetlen elítéltek

A magaviselet a kulcs, fokozatokat lehet felfelé nyerni vagy lefelé bukni.
2024-04-21 14:08:33

A fegyház falain belül így bizonyíthatnak a kegyetlen elítéltek

A magaviselet a kulcs, fokozatokat lehet felfelé nyerni vagy lefelé bukni.
2024-04-21 14:06:55

Mobil egységek ellenőrizhetik a kórházakban, hogy dolgoznak-e az orvosok munkaidőben

A Belügyminisztérium utasítása szerint a betegek jelenlétét is ellenőrizhetik.
2024-04-19 17:09:30

Elítélt végrehajtó: Az osztalékom egy része Schadl Györgynek ment, ebből kapott Völner Pál is

Nem tetszett neki a matek, de nem volt bátorsága kiszállni.
2024-04-16 12:10:40

Elítélt végrehajtó: Az osztalékom egy része Schadl Györgynek ment, ebből kapott Völner Pál is

Nem tetszett neki a matek, de nem volt bátorsága kiszállni.
2024-04-16 12:07:46

A köztévén már nem csak emberek dolgoznak

Az új műsorvezetőt a mesterséges intelligencia segítségével hozták létre.
2024-04-15 22:08:15

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:14:23

A pénz tényleg nem boldogít?

Ha nem értesz egyet, és inkább meg akarod sokszorozni a pénzed, mint megszabadulni tőle, kattints ide: www.bevetelnapsutesbol.hu
2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:20:33

2020-06-23 22:20:34

Több mint 1200 új lakás felépítésére hirdettek pályázatot Kelet-Jeruzsálemben

Az izraeli földhivatal pályázatot hirdetett vasárnap több mint 1200 új lakás felépítésére az 1967-ben elfoglalt Kelet-Jeruzsálemben - jelentette a The Jerusalem Post című angol nyelvű hírportál. Az új telep palesztinok által lakott területeket vágna el egymástól.
2020-11-15 20:11:39

2020-11-15 20:14:00

2020-11-16 02:10:16

Koronavírus: 6495 új fertőzöttet találtak, 93 beteg meghalt

Már több mint 7 ezren vannak kórházban.
2020-11-16 08:06:31

Szabolcsban majdnem kétszer annyi új fertőzöttet azonosítottak, mint Budapesten

Hajdú-Biharból és Borsod-Abaúj-Zemplénből is több új koronavírusos esetet jelentettek, mint a fővárosból.
2020-11-16 10:07:26

Naponta 12 ezernél is több koronavírustesztet rendelnek a mentőktől

Több mint százszor annyi mintavételt kell végeznie az Országos Mentőszolgálatnak, mint a járvány első hullámában.
2020-11-16 11:09:14

Úton a válságba: dolgoznak a B-terven Brüsszelben

Egy magas rangú uniós diplomata megerősítette az EUrológusnak, hogy a hétfő délutáni uniós nagyköveti tanácskozáson a teljes, költségvetéssel kapcsolatos csomagot napirendre tűzik és szavazásra bocsátják. Vagyis a tagállamoknak állást kell foglalniuk a következő hétéves költségvetés, a helyreállítási alaphoz szükséges saját források rendszere é...
2020-11-16 13:10:17

Videó: Már ember sem kell az iPhone-ok gyártásához, csak a robotok dolgoznak Kínában

Gőzerővel folyik az iPhone 12-család tagjainak gyártása, hogy az Apple ki tudja szolgálni a vásárlóit. A kínai állami hírügynökség, a Hszinhua megmutatta, miként folyik a termelés a Foxconn sencseni gyárában.
2020-11-19 12:09:47

2020-11-19 12:09:48

Ígéretes adatok érkeztek az oxfordi vakcináról, amelyből 5 millió adagra szerződött a magyar kormány

A tesztek során az idősebb korosztálynál hasonló hatékonyságot mértek a kutatók, mint a fiatalabbaknál. A résztvevők több mint 99 százalékánál alakult ki megfelelő antitestválasz.
2020-11-19 16:09:23

2020-11-19 16:09:24

Németországban még soha nem regisztráltak annyi új fertőzöttet, mint most

Az országban több mint 28 ezer intenzív ágy van, ezekből 6273 szabad.
2020-11-20 11:06:38

Németországban még soha nem regisztráltak annyi új fertőzöttet, mint most

Az országban több mint 28 ezer intenzív ágy van, ezekből 6273 szabad.
2020-11-20 11:06:39

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   perapro   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ugy dolgoznak a rabok mint a mikulas manoi viccelodik a buntetes vegrehajtas   •   mi lett vele szerelmes az alommelo gyoztese keseru balazs 2   •   marcius 10 ig lehet rendezni az egeszsegugyijarulek tartozast   •   hiaba a jobb merites willi orban nelkul meg mindig nehez a magyar valogatott dolga   •   no dog left behind rescues stranded pups   •   ugy kuszik fel az aldozat szamitogepere hogy eszre sem veszi sok europai aldozata van egy veszelyes kartevonek 2   •   micsoda veletlen eva mendes utan megan fox es machine guy kelly is jegygyurut villantott   •   mekkora az eselye annak hogy putyin atomfegyvert hasznal ukrajnaban   •   kvantumszamitogepeke t es a mesterseges intelligenciat fejlesztene kina uj oteves terve   •   fenyegetes bosszu rendorseg ujabb fordulatok grofo sirrabloi ugyeben   •   eliteltek navalnijt 25 ev buntetotabor var ra   •   colombias petro seeks deal to let ecopetrol produce venezuelan oil and gas   •   a vatikan nyilatkozatban itelte el a nemvaltoztatast a beranyasagot az abortuszt es az eutanaziat   •   un commission documents cases of rape torture by russian troops in ukraine   •   panellakas belteri pallotokos ajtobeepites 79   •   german lawmakers approve growth package for businesses   •   meghalt a maffiavezer aki steven seagalt is zsarolta 2   •   itt a mutetje utani elso video katalin hercegnerol 2   •   kiadta az adatokat szel bernadettnek muller cecilia dobbenetesen sok aldozatot szedett a virus az idosotthonokban   •   ha napelemet telepitene vesse fel ezeket a datumokat   •   ha szep es szexi akar maradni ezeket az etelek ne egye reggel 2   •   nemet kulugyminiszter orbannak most nincs idonk meccseket jatszani 2   •   a szetvalasztott ikerparrol szolo filmje miatt jelentettek fel szasz janost   •   balazs attila megserult babos timea kikapott   •   europe rift on ukraine clouds macron talks in berlin   •   kiszivaroghatott putyin terve nem lesz vege egyhamar a haborunak 2   •   mar kozel 44 ezren haltak meg nemetorszagban koronavirusban   •   gigaberuhazassal epit uj hoszivattyugyarat a daikin lengyelorszagban   •   bkk surubben jar a repuloteri busz viszont majdnem duplajara dragul a jegy   •   kigyulladt egy csaladi haz ivancsan   •   celaremeles erkezett a waberersre   •   lezuhanni minden nap ugyanarrol a sziklarol   •   senki nem szamitott arra hogy ki lehet az orosz ukran haboru nagy nyertese   •   kisertetiesen emlekeztet egymasra az agy es az univerzum   •   michelisz erzem a veszelyt de egy tizedet sem pazarolnek el   •   zanzibar tourists warned over public nudity   •   vaccination starts without rush in australia parts of asia   •   mike tyson azt allitja bedrogozva bokszolt roy jones jr ellen   •   ha csak egy szuperhosos filmet nez meg iden ez legyen az   •   de bruyne visszatert es buntetett az eb egyik legjobb meccset nyerte meg belgium dania ellen 2   •   liptai claudia radiomusort kapott a ferjevel egyutt   •   az uj parkapcsolatban megjelenhet a teljesitmenyszoronga s   •   iran stops snap nuclear checks in new challenge   •   es akkor az ado visszaterites lett az uj zsak krumpli   •   egyre tobb fiatalt erintenek a poszt covid tunetek   •   ethiopia warns civilians of no mercy in tigray offensive   •   the unfolding of home grown fascism in capitol assault 2   •   siker igy ert veget negy magyar urhajosjelolt izolacios treningje 2   •   drogos ferfi fenyegette veressel a rendoroket gyongyoson video   •   sulyos az emberek egeszseget es ellatasat veszelyezteto bajra figyelmeztetnek magyar orvosok itt a mellbevago 12 pont 4