A tudósok végre találtak egy ritka "szuperföldet", ám van vele néhány gond

A csillagászok évek óta keresik a Naprendszeren kívüli, légkörrel rendelkező sziklás bolygókat - ezeket a tulajdonságot alapvető fontosságúnak tartják ahhoz, hogy életnek adhassanak otthont - írja a Reuters. Most úgy tűnik, végre találtak egyet: csillagász kutatók szerdán közölték, hogy egy "szuperföldet" találtak. Ám úgy néz ki, hogy az olvadt kőzetből álló felszínnel rendelkező bolygó nem lesz lakható.
2024-05-09 09:06:49

Túl van a méhtámadás okozta sokkon Pócza Albert, aki elvesztette lovait, s maga is kórházba került Iván község szélén. A Blikk is beszámolt a brutális rovartámadásról, több ezer méh esett neki a lovaknak, az értesített gazdák alig tudtak a közelükbe menni, a hétből három állatot nem tudtak megmenteni. Pócza Albertet is számos szúrás érte.
2024-05-06 17:08:28

2024-05-06 17:07:40

2024-05-06 17:07:11

Pár hónapon belül újabb kiszervezés valósulhat meg a magyar közfinanszírozott egészségügyben. A kórházakban működő és számtalan alapvető funkciót ellátó intézeti patikák kerülhetnek egy kézbe és a hamarosan létrejövő projekttársaság valódi magánmonopóliumként működhet egy 350 milliárd forintos piacon. Szakértőkkel folytatott beszélgetéseink alapján bemutatjuk az átalakítás buktatóit.
2024-05-06 07:06:26

Rejtélyes gond van az iPhone-okkal

Hivatalos megoldás még nincs rá, de mi igyekszünk segíteni.
2024-05-03 14:08:38

Nem tudtak leparkolni a szemétszállítótól, megverték a kukást

Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szerzett.
2024-04-25 10:11:21

Nem tudtak leparkolni a szemétszállítótól, megverték a kukást

Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szerzett.
2024-04-25 10:10:53

Karinthys tanárok pere: az igazgató szerint az elbocsátás érvágás volt az iskolának, van, akit azóta sem tudtak pótolni

Tanulságos tárgyalási nappal folytatódott a Karinthy Frigyes Gimnáziumból kirúgott hat tanár munkaügyi pere. Tanúként idézték be az iskola igazgatóját, aki azt mondta, hogy a kirúgások után a földrajz fakultációt fel kellett oszlatni, németül biológiát tanító kolléga azóta sincs, több osztály is osztályfőnök nélkül maradt, a francia csoportokat össze kellett vonni az iskolában. A tankerületi igazgató szerint ő nem pikkelt a Karinthyra, és azt is tudja, hogy a hozzájuk tartozó iskolákra tízszer ennyit is lehetne költeni.
2024-04-24 15:13:03

Kényszerleszállást hajtott végre a Budapest-Szöul járat Kazahsztánban egy részegen őrjöngő nő miatt

Kényszerleszállást hajtott végre a Budapest-Szöul járat Kazahsztánban egy részegen tomboló nő miatt. Az rtl.hu  beszámolója szerint tegnap délután szállt fel a budapesti Liszt Ferenc repülőtérről a LOT közvetlen járata, aminek Szöul volt az úti célja. A koreai nő magából kikelve ordítozott, és rúgkapált részegen a repülőn, és három órán keresztül sem a családja, sem a légiutas-kísérők nem tudták lenyugtatni. A pilóták ezért kényszerleszállást hajtottak végre Kazahsztánban. Az asztanai repülőtéren rendőrök várták a nőt, aki letartóztatását követően egyszerűen elaludt, majd amikor felkelt, azt á...
2024-04-24 15:09:19

Karinthys tanárok pere: az igazgató szerint az elbocsátás érvágás volt az iskolának, van, akit azóta sem tudtak pótolni

Tanulságos tárgyalási nappal folytatódott a Karinthy Frigyes Gimnáziumból kirúgott hat tanár munkaügyi pere. Tanúként idézték be az iskola igazgatóját, aki azt mondta, hogy a kirúgások után földrajz fakultációt kellett feloszlatni, németül biológiát tanító kolléga azóta sincs, több osztály is osztályfőnök nélkül maradt, a francia csoportokat össze kellett vonni az iskolában. A tankerületi igazgató szerint ő nem pikkelt a Karinthyra, és azt is tudja, hogy a hozzájuk tartozó iskolákra tízszer ennyit is lehetne költeni.
2024-04-24 14:12:08

2024-04-24 14:11:28

Gond lehet az európai dohányszabályozással

Az európai felnőtt lakosság 66 százaléka egyetért azzal, hogy az olyan szervezeteknek, mint az EU és a WHO, nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük az ártalomcsökkentésre azáltal, hogy a cigarettázókat kevésbé káros termékek használatára ösztönzik - ahelyett, hogy a dohányzás teljes felszámolására törekednének. Ez derült ki a Povaddo független közvélemény-kutató cég felméréséből, amelyet Párizsban mutattak be. Egy másik, a GfK által végzett kutatás szerint Magyarországon az elfogyasztott cigaretták 13,2 százaléka után nem adóztak.
2024-04-23 13:06:41

2024-04-23 12:06:59

Rétvári Bence: Már minden felírt gyógyszer betegtájékoztatóját is tartalmazza az EgészségAblak alkalmazás

A parlamenti államtitkár kiemelte, az új funkció segít a betegnek, hogy helyesen és biztonságosan szedjék a gyógyszert.
2024-04-18 08:09:17

Hasznos funkciót kapott az egészségügyi app, amit már közel 3 millió magyar használ

Mostantól az EgészségAbalak mobilalkalmazásban minden felírt gyógyszer betegtájékoztatója is digitálisan elérhető a 'Receptek' menüpontban - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
2024-04-18 08:07:19

Tagadja a Boeing, hogy gond lenne a 787-es gépek biztonságával

A Boeing visszautasította a vádakat, miszerint egyszerűsítette a gyártási folyamatokat a 787 Dreamliner és 777-es típusok esetében, hangsúlyozva, hogy repülőgépeik biztonságát és minőségét szigorú tesztek igazolják - jelentette a Cnbc.
2024-04-16 09:06:47

Golovin Vlagyimir: A közönséget hallva tudták a lányok, hogy sebezhetetlenek

Az olimpiai szereplést kivívó magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya köszönetet mondott minden magyar szurkolónak.
2024-04-14 22:08:15

Helyes volt a gyakorlat

A tavaszi költségvetési tervezéssel eddig pontosabban tudták megtervezni a hiány alakulását, mint korábban, nem ezen múlik, hogy idén ősszel adják majd csak be a jövő évi költségvetést. Helyes volt a gyakorlat Varga Mihály szerint, ez most egy ilyen gyakorlat. The post Helyes volt a gyakorlat first appeared on 24.hu.
2024-04-11 12:07:34

Sikeres volt az újabb Crew Dragon űrhajó indulása, amiben most négy asztronauta utazik

A májusi óta ez volt a második ilyen emberes missziója a SpaceX-nek és a NASA-nak. Az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) tartanak, 27 órát repülnek.
2020-11-16 05:10:55

Volna itt egy nem mini gond az iPhone 12 mini képernyőjével

Több felhasználó is arra panaszkodik, hogy az iPhone 12 mini kijelzője lezárás után nem mindig reagál a feloldási kísérletekre.
2020-11-16 09:12:01

Volna itt egy nem mini gond az iPhone 12 mini képernyőjével

Több felhasználó is arra panaszkodik, hogy az iPhone 12 mini kijelzője lezárás után nem mindig reagál a feloldási kísérletekre.
2020-11-16 09:12:02

Elég volt pár óra ellenőrzés, hogy jöjjön egy 200 km/h felett hajtó autós

Néhány óra alatt 59 autóst kaptak el a Tolna megyei rendőrök gyorshajtás miatt.
2020-11-17 17:07:34

Elég volt pár óra ellenőrzés, hogy jöjjön egy 200 km/h felett hajtó autós

Néhány óra alatt 59 autóst kaptak el a Tolna megyei rendőrök gyorshajtás miatt.
2020-11-17 17:07:35

Két új funkciót kap a Google Térkép a koronavírus-járvány miatt

A Google a közeledő ünnepekre készülve frissítette a Google Térképet, hogy nagyobb biztonságban legyenek azok, akik az ünnepek miatt útra kelnének.
2020-11-18 10:06:38

2020-11-18 10:06:39

Egy félreértett rendelet: miért kellett a kormánynak belenyúlnia a veszélyhelyzet szabályozásába?

A kormánynak muszáj volt olyan rendeletet hoznia, amivel fenn tudja tartani a felhatalmazási törvény hatályba lépése előtt hozott intézkedéseket, de a kedden este kihirdetett jogszabály szövege félreérthető volt, és sokan félre is értették. A kormány szándékos rémhírterjesztést kiáltott, pedig valójában olyan rendelet született, amelyet ugyan december 11-ig lehet alkalmazni, de február 8-ig...
2020-11-19 05:10:16

Marad még a ködös idő északon, nyugaton a szél jelenthet gondot

Figyelmeztető előrejelzést adott ki a meteorológiai szolgálat a tartós sűrű köd miatt északra és a Nyugat-Dunántúlra, Győr-Moson-Sopron megyére pedig széllökések miatt.
2020-11-19 07:09:44

2020-11-19 07:09:45

Újabb botrányba keveredhet András herceg

András herceget, II. Erzsébet királynő kedvenc fiát az ág is húzza: nem elég a nagy Epstein-szexbotrány, amely miatt a család elhatárolódott tőle, de régebbi kínos pénzügyeire is fény derül. A Bloomberg most arról ír, hogy a Luxemburgban működő titokzatos bankár, David Rowland ügyfélfogó embere volt a herceg, aki nyolcadik a brit trón várományosai között.
2020-11-19 15:12:52

Áramszünet miatt kellett átköltöztetni a szegedi intenzíven ápolt koronavírusos betegeket

Szerda este kapcsolt le a rendszer egy zárlat miatt.
2020-11-19 16:09:23

Áramszünet miatt kellett átköltöztetni a szegedi intenzíven ápolt koronavírusos betegeket

Szerda este kapcsolt le a rendszer egy zárlat miatt.
2020-11-19 16:09:23

Aggódik a WHO a romló Közel-Keleti járványhelyzet miatt

Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
2020-11-19 21:09:18

2020-11-19 21:09:19

Orbán Viktor: Nincs rá bizonyíték, hogy megkezdődött volna a fertőzés lassulása

Péntek reggel ismét interjút adott a Kossuth rádiónak a miniszterelnök. A napi új koronavírus számokat is bemondta: 4440 új fertőzött van, 96 ember halt meg. Az uniós költségvetés miatt kialakult vitára egy érve volt: Soros György.
2020-11-20 07:06:16

2020-11-20 07:06:17

Koronavírus: 31 éves volt most a legfiatalabb elhunyt itthon

A veseelégtelenségben szenvedő férfin kívül volt még egy 34 éves áldozata is a betegségnek a pénteken közölt adatok szerint.
2020-11-20 11:06:38

Koronavírus: 31 éves volt most a legfiatalabb elhunyt itthon

A veseelégtelenségben szenvedő férfin kívül volt még egy 34 éves áldozata is a betegségnek a pénteken közölt adatok szerint.
2020-11-20 11:06:39

Dull Szabolcs a Telexről: Áttárgyaljuk, hogyan tudnék bekapcsolódni a munkába

Az Index volt főszerkesztője több ajánlatot kapott már, de csak volt munkatársaival tárgyal. Jelenleg jogi tanulmányokat folytat, a versenytilalom miatt január végéig nem is vállalhat munkát.
2020-11-20 14:06:32

Több kilométeres a dugó az M0-son

Egy műszaki hibás kamion miatt torlódik a forgalom.
2020-11-21 12:06:09

Több kilométeres a dugó az M0-son

Egy műszaki hibás kamion miatt torlódik a forgalom.
2020-11-21 13:06:03

Napokig nem volt fűtés a COVID-osztályon Szombathelyen

Nem volt fűtés és melegvíz sem a nemrégen megnyitott osztályon, ahol koronavírusos betegeket ápolnak. Egy bentfekvő családja szerint ágynemű sem, ezt a kórház cáfolta.
2020-11-21 17:10:56

Zöld rendszámot kapott az első svéd Év autója - Volvo XC40 T5 Twin Engine teszt

A kompakt XC40 plug-in hibrid változatának spórolásával azért van némi gond.
2020-11-21 18:06:52

Mit szólna, ha rájönne, Orwell 1984-éből már sok minden megvalósult Magyarországon?

Biztos, hogy tudja, miről is szól Orwell klasszikusa, az 1984? Biztos, hogy csak a diktatúrákra igaz a sok borzalom, amit leírt benne? A Szegedi Nemzeti Színház a vírus miatt fél év késéssel végre bemutatta a művet Alföldi Róberttel; ez volt az utolsó előadás, amit az újbóli színházbezárás előtt még megnéztünk. Kritika.
2020-11-21 19:09:01

Ezekkel a számokkal nyerhetett az ötös lottón

Több mint 3 milliárd forint volt a főnyeremény.
2020-11-21 20:06:19

Tudja, mikor volt a tinópénznek legalább akkora értéke, mint a magyar dénárnak?

Volt időszak, amikor a leányrablásért kiszabott büntetést is lábasjószágban kellett megfiztetni.
2020-11-22 07:09:54

Bekanyarodott a teherautó, a halálos becsapódás elkerülhetetlen volt - videó

Az autó eleje szó szerint megsemmisült.
2020-11-22 09:07:18

Úgy átlátni a színésznő felsőjén, hogy szinte felesleges volt felvennie - fotó

Bella Thorne-hoz hasonlóan a féltestvére sem szégyenlős.
2020-11-22 11:07:47

31 éves nő volt a koronavírus legfiatalabb áldozata az elmúlt 24 órában

Még négyen negyven körüliek voltak, egy 45 éves férfinak nem volt ismert alapbetegsége.
2020-11-22 11:07:50

Egyre többen fúlnak vízbe a klímaváltozás miatt

A melegebb idő és a hőingadozások miatt több a gyenge, veszélyes jégfelület.
2020-11-22 12:07:34

Egyre többen fúlnak vízbe a klímaváltozás miatt

A melegebb idő és a hőingadozások miatt több a gyenge, veszélyes jégfelület.
2020-11-22 12:07:38

Kisebb füst miatt kiürítették a Belügyminisztérium épületét

Kisebb füst miatt avatkoztak be a tűzoltók a Belügyminisztérium épületében kedd este ? közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a fővárosi hivatásos tűzoltók hőkamerával átvizsgálták az érintett területet, és megállapították, hogy egy szünetmentes tápegység meghibásodása miatt keletkezett a füst. Az átvizsgálás idejére az épületet kiürítették. A javítás és ellenőrzés után az áramszolgáltatást visszaállítják ? írták. The post Kisebb füst miatt kiürítették a Belügyminisztérium épületét first appeared on 24.hu.
2021-02-02 23:05:39

A koronavírus miatt elhalasztották az NB I-es női kosármeccset

Nem először érinti a járvány a pécsi csapatot.
2020-11-22 13:06:06

Több helyen is mínusz 10 fok körül volt szombaton éjszaka

Kakucson volt a leghidegebb.
2020-11-22 13:06:07

Tizenöt hónap góljait veszik figyelembe az idei Puskás-díjnál

A koronavírus-járvány miatt hosszúra nyúlt futballszezon miatt született meg ez a döntés.
2020-11-22 17:06:06

Több megyére is figyelmeztetést adtak ki ónos eső miatt

Elsősorban az északi, északnyugati megyékben lehet ónos eső.
2020-11-22 19:06:06

Nem adnak örökbe kutyákat Debrecenben, mert félnek, hogy csak a kijárási tilalom miatt viszik el őket

Olyanra is volt példa, amikor valaki bevallottan csak ideiglenes gazdává akart válni azért, hogy elhagyhassa otthonát 20:00 után is.
2020-11-22 20:06:02

2020-11-22 20:06:05

Sütés nélküli kókuszos desszert volt a múlt hét népszerű receptje

Kihúz a pácból, ha megőrülünk egy kis édességért, de nincs kedvünk boltba menni. Heti gasztro-összefoglaló.
2020-11-23 08:06:03

Ezekre a kérdésekre nem árt tudni a választ, ha a nyugdíjas éveire akar félretenni

Tízezrek keresik most a nyugdíjmegtakarításokat az év végéig elérhető 20 százalékos adóvisszatérítés miatt. De nem ez az egyetlen érv, ami a nyugdíjcélú megtakarítások mellett szól. Aki ilyen jellegű befektetést választott, gyakran 10 százalék feletti hozamot is el tudott érni, a nem mindennapi teljesítményeknek köszönhetően. A Bankmonitor megnézte, hogy az egyes biztos...
2020-11-23 10:06:31

2020-11-23 10:06:48

A hétvégén ketten is meghaltak lakástűzben

Összesen 57 tűz volt, több embert is kórházba vittek füstmérgezés miatt.
2020-11-23 11:06:01

Az USA a KBG árnyékában volt? Ki volt Jurij Bezmenov, és miért lehet érdekes napjainkban is a figyelmeztetése?

Jurij Bezmenovra és tanaira a Call of Duty: Cold War videójáték kapcsán emlékezünk. A KGB „árulója” a játék trailerében bukkant fel.
2020-11-23 12:05:57

Gelencsér Timi: Sajnos ez a sunyi, alattomos vírus nem válogat

A volt szépségkirálynő otthon szorong a fertőzés miatt.
2020-11-23 13:06:42

Egyre többen kerülnek kórházba Horvátországban és Szlovéniában

Mindkét országban nagy gond a kórházi személyzet túlterheltsége.
2020-11-23 13:06:42

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   Leverkusen   •   R   •   haszn   •   N   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   jazz   •   tes   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   K   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   J   •   perapro   •   rozsa sandor   •   P   •   vacsoracsata   •   ingatlan   •   fluminense   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   tuzfalhiba miatt volt gond az eeszt vel nem tudtak receptre felirt gyogyszereket kiadni a patikak   •   ujabb melegrekordok dolhetnek meg szerdan 41 fok lehet   •   vascsovel es gazpisztollyal tamadt egymasra ket ferfi   •   kiabalasba es lokdosodesbe fulladt az orszagos roma onkormanyzat jeloltallito kozgyulese   •   egy zsak krumpli az autos vasarlasok melle   •   lufthansa faces new two day strike in germany   •   uj miniszterelnok jelolt jelentkezett be az ellenzeknel   •   ethiopia election fears over new delay   •   harom ember meghalt herszonban   •   putin signs extension of last russia us nuclear arms treaty   •   korhazba kerult kiraly viktor video 2   •   megkezdodott az orosz elnokvalasztas on szerint milyen eselyekkel indul vlagyimir putyin 2   •   eleg volt hadhazy akos reagalt toth csaba visszalepesere   •   draymond green le akarta tepni rudy gobert fejet   •   29 milliardert bocsatott ki kotvenyeket az otthon centrum   •   australia indefinite detention unlawful high court rules   •   bukarest helyett budapesten szallt le az airfrance egyik gepe 2   •   furt szelfikamerat kapnak a jovo evi dragabb iphone ok   •   budapesti helyszinekkel reklamozzak a marvel uj sorozatat de nem tudni miert   •   szepen lassan minden androidos mobilbol slusszkulcsot csinalna a google   •   kisoporte a fegyverraktarait amerika kolcsonszerzodesekre kenyszerul a szuperhatalom   •   k860   •   osszeutkozott ket villamos a kozvagohidnal   •   somhegyi krisztan es viczian viktoria ujabb varost fedeztek fel kozosen foto   •   putin suggests new narrative for prigozhin plane crash cocaine and grenades   •   az apple es a facebook vilaghaborujanak a kisebb hirdetok lesznek a vesztesei   •   orban viktor ujra targyalt a szelsojobboldali fratelli ditalia elnokevel 2   •   8eurocomponentoption comsvmaplangenindexp hpoptioncomrokdownlo ads   •   winter weather hits parts of europe from poland to turkey   •   35 milliardos kotvenykibocsatast tervez a mol   •   kasler miklos nonapra ferfi no csalad   •   kasler turelemre int   •   al capone is igy csinalta online tarskereson csajozott a cosa nostra maffiaszervezet egykori feje 2   •   meg novekszik a magyar lizingpiac de gyulekeznek felette a viharfelhok   •   pence elutasitotta trump felmenteset   •   muller cecilia ket het alatt duplazodott a lelegezteton levok szama 2   •   hivatalos bevezeti a kormany a koronavirus elleni vedettsegi igazolvanyt   •   bravurosan mentettek ki a szankobalesetet szenvedett ferfit bankuton   •   kabitoszert fogyasztott a het vegi ujbudai gyilkossag gyanusitottja   •   tavaly haltak meg a legtobben olaszorszagban a masodik vilaghaboru ota 5   •   arrol volt szo hogy jo arc igy mutattak be aldozatanak a jozsefvarosi gyilkost   •   kiderult mi lehet harry es meghan kislanyanak a neve es hogy melyik napra varjak a babat   •   szijjarto gratulalt joe biden harom miniszterenek   •   tudja mit adtak a magyar televizioban meglepodik majd kviz amelyben csak kevesen tudjak az osszes jo valaszt 4   •   netflixs new show the irregulars gives the sherlock holmes story a supernatural reboot   •   meztelen no fekudt a zebran munkacson   •   megszuntettek a gyermekpornografiava l gyanusitott volt allami vezeto letartoztatasat de elektronikus labbilincset kapott 4   •   explainer un vaccine plan for poor countries nears rollout   •   volt cia igazgato veszelyes eszkalacio fenyeget minden azon mulik mekkora kar erte irant   •   uk looking at compensation for fishing industry says pms spokesman