A Ferencváros kiütötte a Debrecent és gólrekordot döntött az NB I-ben

Gólrekordot döntött a fővárosi együttes a 12 csapatos NB I-ben.
2024-05-05 21:06:19

Itt van Donald Trump NATO-terve

Szerinte az Ukrajnának nyújtott kiadások nem szolgálják a NATO-tagországok védelmét.
2024-05-05 09:08:35

Kiszivárgott Donald Trump súlyos terve - Ez Magyarországot is érintené

Donald Trump, ha újra elnök lesz, a NATO-tagállamokat arra kényszerítené, hogy védelmi kiadásaikat a GDP 3 százalékára emeljék, reagálva ezzel az Oroszország és Kína jelentette fenyegetésekre, miközben az Ukrajnának nyújtott támogatást nem számítaná bele ebbe a keretbe - számolt be a Telegraph.
2024-05-04 22:06:29

Egyszerre két olyan poll is jött, amely Donald Trump bukását jósolja

Két friss közvélemény-kutatás szerint Donald Trump most lemaradásban van Joe Biden hivatalban lévő elnökkel szemben, a verseny mindenesetre továbbra is szoros - írja a Newsweek.
2024-05-03 20:07:15

Trump tagadja, hogy elbóbiskolt volna a bírósági tárgyalásán

Donald Trump volt amerikai elnök közösségi oldalán arról írt, hogy nem igazak azon híresztelések, melyek szerint elszundított volna a saját büntetőperének tárgyalásán New Yorkban - számol be a The Hill.
2024-05-03 12:07:35

Trump szerint 3 éve Amerika még nagy nemzet volt - pedig akkor már nem ő volt az elnök

A republikánus elnökjelöltnek egy kampányeseményen botlott meg a nyelve, így véletlenül novemberi ellenfelét magasztalta.
2024-05-02 13:11:55

2024-05-02 13:10:56

Donald Trump visszavenné a FED fölötti kontrollt

A Századvég üzletágvezetőjének legújabb videója.
2024-05-02 10:09:17

Folytatódik Donald Trump büntetőpere

Egyre forróbb a talaj az exelnök lába alatt.
2024-05-02 07:08:23

Folytatódik Donald Trump büntetőpere, két nőt is pénzzel hallgattathatott el 2016-ban

Egyre forróbb a talaj az exelnök lába alatt.
2024-05-02 07:06:32

Donald Trump egy gyenge pillanatában bármikor ledobhatja az atomot

A világnak már most fel kell készülnie rá.
2024-05-01 17:09:43

Trump szerint a palesztinpárti tüntetésekkel csak a figyelmet akarják elterelni

Donald Trump arról írt a Truth Social nevű közösségi oldalán, hogy szerinte a palesztinpárti tüntetéseket azért szervezték meg az amerikai egyetemeken, hogy eltereljék a figyelmet az amerikai-mexikói határról. Trump szerint a radikális baloldal káoszt okoz az egyetemeken, hogy emberek milliói tudjanak belépni az országba. The post Trump szerint a palesztinpárti tüntetésekkel csak a figyelmet akarják elterelni first appeared on 24.hu.
2024-05-01 17:07:46

Donald Trump egy gyenge pillanatában bármikor ledobhatja az atomot

A világnak már most fel kell készülnie rá.
2024-05-01 17:07:19

Alig kezdődött meg a tárgyalás, egyből 9000 dolláros bírságot kapott Donald Trump

9000 dollár pénzbírságot kapott Donald Trump, amiért közösségi médiafelületein a tárgyalásán résztvevő tanúkat és esküdteket kritizálta.
2024-04-30 17:07:27

Kibékült korábbi riválisával Donald Trump, együtt indulnak harcba Biden ellen

A republikánusok várható elnökjelöltje, Donald Trump tőle nem megszokott módon dicsérettel illette korábbi riválisát, Ron DeSantis floridai kormányzót, miután vasárnap találkozón vett részt vele.
2024-04-30 11:08:04

Történelmi csúcsot döntött a magyar tőzsde

Kis emelkedéssel indult a nap a magyar tőzsdén, de ez is elég volt ahhoz, hogy a BUX új történelmi csúcsot döntsön.
2024-04-30 10:07:38

Rosszul érintheti a kínai gazdaságot, ha Trump lesz az elnök

Két forgatókönyvet is felvázolt az egyik neves londoni elemzőműhely, az Oxford Economics arra, hogy mi várható a kínai gazdaságban, ha ismét Donald Trump lesz az amerikai elnök, tekintettel arra, hogy Trump újra vámszigorításokat és egyéb lépéseket helyezett kilátásba. Úgy látják, hogy a markánsan negatív hatásoknak a második Trump-kormányzat esetén is korlátozott az esélyük.
2024-04-29 22:07:06

Meghökkentő számokat közölt a CNN - Emiatt aztán komolyan fájhat Joe Biden feje

A CNN legújabb kutatása azt mutatja, hogy továbbra is Donald Trump vezet Joe Bidennel szemben az elnökválasztási visszavágójuk jelenlegi állása szerint. Érdekesebb viszont a felmérés azon eredménye, hogy az amerikaiak nagyobb része tartja sikeresnek Trump elnökségét, mint Bidenét.
2024-04-29 16:07:23

Káoszt szült a republikánusok között, hogy Trump néhány tanácsadója lefejezné a Fedet

Nagy a káosz a republikánus kampánystábban, Trump nem hivatalos tanácsadói köre ugyanis olyan javaslatokat fogalmazott meg többek között a Fed jogköreinek csökkentéséről, amelyeket maga az elnök nyilvánosan nem támogat.
2024-04-29 11:09:52

Kiszivárgott Donald Trump egyik elképzelése: ha meglépi, az óriási hatással lehet a nemzetközi gazdaságra

Donald Trump republikánus elnökjelölt választási győzelme esetén megpróbálnák csorbítani az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve függetlenségét - ilyen tartalmú elképzelés szivárgott ki az exelnök környezetéből.
2024-04-29 07:06:36

Karosszériajavítás, autófényezés, teljes körű biztosítási ügyintézés

Karosszériajavítás, biztosítási ügyintézés, 11. kerület Autójavítás, kárrendezéssel, ingyenes csereautóval Budapesten Nálunk a kár nem kár! Márkafüggetlen autószervizünk mindent elintéz Ön helyett! A biztosítóval sem kell küzdeni, mi elintézzük! Óde-car kft. 1117 Budapest, Hunyadi János út 9. https://goo.gl/maps/AoTDtVGj38ftqyZz5 06-20-9374-593 [email protected] http://www.karosszeriatjavit.hu/
2020-06-20 16:41:43

Sellőúszás oktatás Budapest

Tudj meg mindent a sellőúszásról! Csatlakozz sellőúszás oktatásunkhoz a Paskál fürdőben! Sellő tanfolyam fiúknak és lányoknak. Pozitív élettani hatások, tartáshibák korrigálása, mozgáskoordináció javítása. http://sellouszas.hu/ +36 30 451 1504 Várunk szeretettel, próbáld ki ezt az új, trendi mozgásformát!
2020-06-20 16:41:46

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:06

Sellőúszás oktatás Budapest

Tudj meg mindent a sellőúszásról! Csatlakozz sellőúszás oktatásunkhoz a Paskál fürdőben! Sellő tanfolyam fiúknak és lányoknak. Pozitív élettani hatások, tartáshibák korrigálása, mozgáskoordináció javítása. http://sellouszas.hu/ +36 30 451 1504 Várunk szeretettel, próbáld ki ezt az új, trendi mozgásformát!
2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:24

Sellőúszás oktatás Budapest

Tudj meg mindent a sellőúszásról! Csatlakozz sellőúszás oktatásunkhoz a Paskál fürdőben! Sellő tanfolyam fiúknak és lányoknak. Pozitív élettani hatások, tartáshibák korrigálása, mozgáskoordináció javítása. http://sellouszas.hu/ +36 30 451 1504 Várunk szeretettel, próbáld ki ezt az új, trendi mozgásformát!
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

Sellőúszás oktatás Budapest

Tudj meg mindent a sellőúszásról! Csatlakozz sellőúszás oktatásunkhoz a Paskál fürdőben! Sellő tanfolyam fiúknak és lányoknak. Pozitív élettani hatások, tartáshibák korrigálása, mozgáskoordináció javítása. http://sellouszas.hu/ +36 30 451 1504 Várunk szeretettel, próbáld ki ezt az új, trendi mozgásformát!
2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:15:35

Sellőúszás oktatás Budapest

Tudj meg mindent a sellőúszásról! Csatlakozz sellőúszás oktatásunkhoz a Paskál fürdőben! Sellő tanfolyam fiúknak és lányoknak. Pozitív élettani hatások, tartáshibák korrigálása, mozgáskoordináció javítása. http://sellouszas.hu/ +36 30 451 1504 Várunk szeretettel, próbáld ki ezt az új, trendi mozgásformát!
2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:20

Sellőúszás oktatás Budapest

Tudj meg mindent a sellőúszásról! Csatlakozz sellőúszás oktatásunkhoz a Paskál fürdőben! Sellő tanfolyam fiúknak és lányoknak. Pozitív élettani hatások, tartáshibák korrigálása, mozgáskoordináció javítása. http://sellouszas.hu/ +36 30 451 1504 Várunk szeretettel, próbáld ki ezt az új, trendi mozgásformát!
2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:56

Sellőúszás oktatás Budapest

Tudj meg mindent a sellőúszásról! Csatlakozz sellőúszás oktatásunkhoz a Paskál fürdőben! Sellő tanfolyam fiúknak és lányoknak. Pozitív élettani hatások, tartáshibák korrigálása, mozgáskoordináció javítása. http://sellouszas.hu/ +36 30 451 1504 Várunk szeretettel, próbáld ki ezt az új, trendi mozgásformát!
2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:18:03

Sellőúszás oktatás Budapest

Tudj meg mindent a sellőúszásról! Csatlakozz sellőúszás oktatásunkhoz a Paskál fürdőben! Sellő tanfolyam fiúknak és lányoknak. Pozitív élettani hatások, tartáshibák korrigálása, mozgáskoordináció javítása. http://sellouszas.hu/ +36 30 451 1504 Várunk szeretettel, próbáld ki ezt az új, trendi mozgásformát!
2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:48

Sellőúszás oktatás Budapest

Tudj meg mindent a sellőúszásról! Csatlakozz sellőúszás oktatásunkhoz a Paskál fürdőben! Sellő tanfolyam fiúknak és lányoknak. Pozitív élettani hatások, tartáshibák korrigálása, mozgáskoordináció javítása. http://sellouszas.hu/ +36 30 451 1504 Várunk szeretettel, próbáld ki ezt az új, trendi mozgásformát!
2020-06-23 22:18:51

2020-06-23 22:19:10

Sellőúszás oktatás Budapest

Tudj meg mindent a sellőúszásról! Csatlakozz sellőúszás oktatásunkhoz a Paskál fürdőben! Sellő tanfolyam fiúknak és lányoknak. Pozitív élettani hatások, tartáshibák korrigálása, mozgáskoordináció javítása. http://sellouszas.hu/ +36 30 451 1504 Várunk szeretettel, próbáld ki ezt az új, trendi mozgásformát!
2020-06-23 22:19:13

2020-06-23 22:19:23

Sellőúszás oktatás Budapest

Tudj meg mindent a sellőúszásról! Csatlakozz sellőúszás oktatásunkhoz a Paskál fürdőben! Sellő tanfolyam fiúknak és lányoknak. Pozitív élettani hatások, tartáshibák korrigálása, mozgáskoordináció javítása. http://sellouszas.hu/ +36 30 451 1504 Várunk szeretettel, próbáld ki ezt az új, trendi mozgásformát!
2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:34

2020-06-23 22:19:41

Sellőúszás oktatás Budapest

Tudj meg mindent a sellőúszásról! Csatlakozz sellőúszás oktatásunkhoz a Paskál fürdőben! Sellő tanfolyam fiúknak és lányoknak. Pozitív élettani hatások, tartáshibák korrigálása, mozgáskoordináció javítása. http://sellouszas.hu/ +36 30 451 1504 Várunk szeretettel, próbáld ki ezt az új, trendi mozgásformát!
2020-06-23 22:19:44

Hirtelen halál döntött, egy exatlonista elsírta magát

9-9-nél már tényleg nagy volt a feszültség.
2020-12-28 21:06:09

Joe Biden: 'Enormous damage' to US security agencies by Trump

The president-elect says his team is not getting the information it needs on national security.
2020-12-28 23:05:50

Trump's hesitation on relief bill will delay aid payments

2020-12-28 21:06:08

Perdue seeks payoff from Trump loyalty in Georgia runoff

2020-12-22 22:08:21

Karosszériajavítás, autófényezés, teljes körű biztosítási ügyintézés

Karosszériajavítás, biztosítási ügyintézés, 11. kerület Autójavítás, kárrendezéssel, ingyenes csereautóval Budapesten Nálunk a kár nem kár! Márkafüggetlen autószervizünk mindent elintéz Ön helyett! A biztosítóval sem kell küzdeni, mi elintézzük! Óde-car kft. 1117 Budapest, Hunyadi János út 9. https://goo.gl/maps/AoTDtVGj38ftqyZz5 06-20-9374-593 [email protected] http://www.karosszeriatjavit.hu/
2020-06-23 22:20:34

Trump pardons Flynn, taking direct aim at Russia probe

2020-11-25 22:06:04

Trump egyperces villám-sajtótájékoztatóval ünnepelte meg a Dow Jones sikerét

A riporteri kérdésekre most nem maradt idő.
2020-11-24 22:06:12

Trump Skips Pandemic Session At G-20 Summit, Heads To Golf Club

2020-11-21 21:38:12

Klubrekordot döntött a Liverpool a Leicester City elleni győzelemmel - videó

Sorozatban 64. bajnoki mérkőzésén maradt veretlen az Anfield Roadon Jürgen Klopp csapata.
2020-11-22 22:05:57

Pentagon installs 2 Trump allies on defense advisory board

2020-12-04 22:35:04

Trump 'ashamed' to have endorsed Republican Georgia governor

2020-11-29 22:07:38

Trump pardons ex-National Security Adviser Flynn

Michael Flynn was among former aides convicted in an investigation into Russian election interference.
2020-11-25 22:06:04

Trump orders most American troops to leave Somalia

2020-12-04 22:35:04

Week offers snapshot of how Trump, Biden approach presidency

2020-11-21 21:38:13

Trump hajthatatlan, semmit nem ismer el

Donald Trump amerikai elnök újra teljes mértékben elzárkózott attól, hogy elismerje a vereségét Joe Biden demokrata kihívójával szemben, és választási csalást kiált.
2020-11-15 20:14:00

Gyász: elhunyt az egykori MSZP-s politikus

Elhunyt Lakatos András, egykori MSZP-s országgyűlési képviselő. Egykori pártja egy Facebook-bejegyzésben emlékezett meg róla, ahol kiemelik: Lakatos egész élete Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mezőgazdaságáról és az élelmiszeripar fejlesztéséről szólt.
2022-02-15 00:06:41

Trump hajthatatlan, semmit nem ismer el

Donald Trump amerikai elnök újra teljes mértékben elzárkózott attól, hogy elismerje a vereségét Joe Biden demokrata kihívójával szemben, és választási csalást kiált.
2020-11-16 02:10:16

Az alzheimeres balerina videója sokat elmond a zene erejéről

A hangok még az élete utolsó szakaszában is előhívták az emlékeit.
2020-11-16 11:09:14

Már féláron árulja Trump piros sapkáját a Fehér Ház ajándékboltja

Úgy tűnik, ők már elfogadták, hogy nem választották újra.
2020-11-16 19:06:56

Már féláron árulja Trump piros sapkáját a Fehér Ház ajándékboltja

Úgy tűnik, ők már elfogadták, hogy nem választották újra.
2020-11-16 19:06:57

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   m   •   ftp   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   N   •   mag   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   b   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   budapest   •   perapro   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   L   •   olcs   •   térkép   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   trump egykori fotanacsadoja dontott elmond mindent a capitolium ostromarol   •   egy nemet falu peldaja bizonyitja ennyire karos rakkelto ha faval futenek a kornyeken 2   •   hfixtbqspijsefuftjoh   •   anti asian violence surging across the us   •   1 euroert lakas ebben az olasz faluban lehetseges ime a feltetelek 3   •   royals hope for jubilee reset after tumultuous 12 months 2   •   tech konferenciat rendez a ringier jovore 2   •   rogzitett aron kapni az energiat eletbe lepnek az elso szerzodesek magyarorszagon   •   itt van 5 latvanyos abra arrol mit muveltek a heten az nvidiaval   •   a jarvany alatt is toretlenul vegzik a munkajukat a vedonok   •   egyre tobb halalos aldozata van az indoneziai nagy vulkankitoresnek   •   technologiai forradalom vagy gyarmatositas bill gates nagy dobasa   •   china approves its first mrna covid 19 vaccine   •   zcast eleg kornyezettudatos vagyok ha csak beszelek rola   •   pataky attila magaval vitte a kamerak ele anyosat milyen viszonyban lehet a titokzatos novel video 2   •   hoppa uj edzo foglalkozik kozma dominikkal 2   •   felkesz engedely miatt nyertek pert a tihanyi erdot vedoi   •   ugy erzem hogy nem rontottam el semmit jakabos eb negyedik 400 vegyesen   •   conor mcgregor tells dustin poirier the fight is off in twitter spat   •   a hasznalt motorok piacan is egyre tobb az atveres igy kerulheti el ezeket 3   •   etolaj zoldseg kenyer minden nap egyre erosebben erezzuk az inflacio szoritasat   •   euro 2020 uncapped rubin colwill in wales european championship squad   •   ex nissan boss carlos ghosn how i escaped japan in a box   •   a hollandiaban rekedt krimi kincsek ukrajnat illetik   •   az intezmeny nem tud az mszp s bangone diplomajarol sot arrol sem hogy oda jart volna   •   minden zaszlojukat ver szennyezi zelenszkij ellenzi hogy az orosz sportolok indulhassanak az olimpian   •   wall streets losses on archegos just topped 10 billion   •   az amerikai kormany szerint kovetkezmenyei lesznek ha navalnij meghal a bortonben 3   •   family members of alex murdaughs former housekeeper speak out publicly for the first time   •   hetfon is lehet meg havas eso hozapor   •   cseh laszlo a felesege biztatasara meg nekimegy az olimpianak   •   jo hir a fizikai munkasoknak emelkednek a berek az is kiderult mennyivel 2   •   orban vigyorogva szorfol a jarvany hullamain a ripost cimlapjan   •   a budapesti fesztivalzenekar ingyenes koncertet ad a jarvany aldozatainak emlekere 2   •   magyarorszagon a megujult mercedes cls 2   •   nemetorszagban lassan megtelnek az intenziv osztalyok 2   •   ricciardo nem mindenki kert volna bocsanatot de szuksegesnek ereztem   •   kozel 500 milliard ment el negysavos utak epitesere iden 4   •   darth vader visszater jon az uj star wars ez valami brutalis lesz   •   uj funkcioval bovult a gmail   •   bartokkal vette le a labarol a londoni elitet a concerto budapest   •   ewan mcgregor meg a felesegevel is intimitaskoordinator elott bujik agyba 2   •   juventus docked 10 points over transfer dealings   •   harry potter konyvek lapjaibol keszitett bali ruhat maganak egy kozepiskolas lany   •   otleteket var a rendorseg hol merjenek sebesseget 3   •   absolut vodka halts exports to russia after backlash   •   kiderult a trumpnal tartott hazkutatas indoka 2   •   europa tanacs aggaszto hogy magyarorszagon nem letezik valodi onkormanyzatisag   •   dwayne johnson megmutatta mi lanyai kedvenc jateka ami neki eleg fajdalmas   •   ujabb melyutest kapott az orosz sport  

srv.38.