Hihetetlen mentést hajtott végre egy teherautó sofőrje

Kihasználta a nagy lendületet.
2024-05-09 22:09:45

Hihetetlen mentést hajtott végre egy teherautó sofőrje

Kihasználta a nagy lendületet.
2024-05-09 22:07:50

Végzetes balesetet okozot egy bedrogozott sofőr Kecskemétnél

Áldozata maradandó sérüléseket szenvedett.
2024-05-08 16:09:44

Bekristályozva karambolozott egy autós, a másik kocsiban maradandóan megsérült a sofőr

A vétkes sofőr átsodródott a szemből érkezők sávjába.
2024-05-08 14:12:19

Bekristályozva karambolozott egy autós, a másik kocsiban maradandóan megsérült a sofőr

A vétkes sofőr átsodródott a szemből érkezők sávjába.
2024-05-08 14:11:46

"Nyilván, Jézusnak tetsző dolog kisgyerekek lába között nyúlkálni" - érkeznek az ellenzéki reakciók a módosítóra, amely felmentést adna a gyónáson hallott pedofíliát elhallgató papoknak

Gyurcsány Ferenc azt írja, "amíg a katolikus papok a szexuális bántalmazót védik, nem pedig a meggyalázott gyermeket, addig tízszer is meggondolnám, hogy gyerekeimet katolikus papok közelébe engedjem".
2024-05-07 20:11:04

2024-05-07 20:10:34

"Nyilván, Jézusnak tetsző dolog kisgyerekek lába között nyúlkálni" - érkeznek az ellenzéki reakciók a módosítóra, amely felmentést adna a gyónáson hallott pedofíliát elhallgatható papoknak

2024-05-07 19:11:06

2024-05-07 19:10:54

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

Michael Clarke Duncan, Brittany Murphy Natasha Richardson: mind tragikus körülmények között haltak meg.
2024-05-06 22:08:36

Személyvonat elé hajtott egy kamion Baján

2024-05-06 08:07:54

Nagy a baj: vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban; Baja és Bátaszék között pótlóbuszok szállítják az utasokat, emiatt akár egyórás késésekre kell számítani.
2024-05-06 08:07:02

2024-05-06 08:06:30

2024-05-06 08:06:11

Autó hajtott a Fehér Ház kapujának, meghalt a sofőr

Fenyegetés, biztonsági kockázat nem állt fenn, de nem ez volt az első eset idén.
2024-05-05 15:09:01

Autó csapódott a Fehér Ház kapujába, meghalt a sofőr

2024-05-05 15:07:11

Autó hajtott a Fehér Ház kapujának, meghalt a sofőr

Fenyegetés, biztonsági kockázat nem állt fenn, de nem ez volt az első eset idén.
2024-05-05 15:06:53

Métereket zuhant autójával egy részeg sofőr Miskolcon

A férfit a tűzoltók szabadították ki a roncsokból.
2024-05-04 10:08:45

Métereket zuhant autójával egy részeg sofőr Miskolcon

A férfit a tűzoltók szabadították ki a roncsokból.
2024-05-04 10:06:57

Miskolcon egy részeg férfi az autójával rosszul hajtott a felüljáróra, majd több métert zuhant: az autó szinte a darabjaira tört, a sofőr pedig súlyosan megsérült.
2024-05-03 22:06:42

262/1. Kerekesrakodó német munkahely Augsburg alatt

Kotrógép és kerekesrakodó, azaz ”Radladerfahrer” felvétel! Feltétel ”C” jogosítvány, szakmai tapasztalat kotrógép kezelés terén és A2 német tudás. A munkabér 2.800 - 2.900,-€ bruttó, a munkaidő havi 200 óra. A szállás költsége 250,-€/hónap. RÉSZLETEK: https://www.nemetmunka.hu/sofor-kamionos-nehezgepkezelo/2621-markolos-kerekesrakodo-augsburg JELENTKEZÉS: (telefonon csak munkanapokon 9:00-17:00-ig) -önéletrajz küldésével http://www.nemetmunka.hu/oneletrajz-keszito/ -telefonszámok: 06 1 920 3433 (HU) vagy 0049 8641 6949 000 (DE) -e-mailben: német nyelvű...
2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:20:33

Olasz kormányfő: Karácsonykor nincs puszilkodás!

Visszfogott ünneplésre kérte honfitársait az olasz kormányfő csütörtökön, amikor egy nap alatt több mint 36 ezer új koronavírusos-beteget találtak, és 653-an haltak meg a betegségben.
2020-11-19 22:05:57

Oroszországban rekordot döntött a járványban meghaltak száma

Egy nap alatt 442-en haltak meg a koronavírus okozta betegségben Oroszországban. Szibériában a vírus egy új mutációja lehet kialakulóban.
2020-11-17 16:06:53

2020-11-17 16:06:54

2020-11-17 19:06:23

Kiábrándító jelentés jött a magyar oktatásról, de azért van, amiben jók vagyunk

Drasztikusan romló tanulói teljesítmények, növekvő lemorzsolódás, a minőségi oktatáshoz való egyenlőtlen hozzáférés, aggasztó tanárhiány, növekvő szegregáció – egy új uniós jelentés szerint a legtöbb területen rossz irányba megy a magyar oktatás. Vannak azért jó hírek is: a kisgyerekek óvodai nevelésben például Magyarország az első, de j...
2020-11-18 12:07:43

Sorra buknak el Trump reményei, hogy valamiképp megnyerheti a választást

Pennsylvaniában és Michiganben is marad az eddig megállapított választási eredmény.
2020-11-18 16:07:49

Sorra buknak el Trump reményei, hogy valamiképp megnyerheti a választást

Pennsylvaniában és Michiganben is marad az eddig megállapított választási eredmény.
2020-11-18 16:07:50

Olasz kormányfő: Karácsonykor nincs puszilkodás!

Visszfogott ünneplésre kérte honfitársait az olasz kormányfő csütörtökön, amikor egy nap alatt több mint 36 ezer új koronavírusos-beteget találtak, és 653-an haltak meg a betegségben.
2020-11-19 21:09:18

2020-11-19 21:09:19

A világ mázlistája ez a sofőr, aki ezt a balesetet megúszta

Sőt, az is mázlista, aki az egészet okozta.
2020-11-21 05:09:23

A világ mázlistája ez a sofőr, aki ezt a balesetet megúszta

Sőt, az is mázlista, aki az egészet okozta.
2020-11-21 05:09:24

A világ mázlistája ez a sofőr, aki ezt a balesetet megúszta

Sőt, az is mázlista, aki az egészet okozta.
2020-11-21 09:07:16

Egy tucat migránst csempészett egy román sofőr , az M1-es autópályán fogták el

Tatánál ellenőrizték a rendőrök.
2020-11-21 17:10:52

Már hatezernél is többen haltak meg a koronavírus miatt a Nyugat-Balkánon

Mindenhol nő a kórházi kezelésre szorulók és a halottak száma.
2020-11-22 08:06:29

Romániában már több mint tízezren haltak meg a koronavírus miatt

A kórházakban egyre kevesebb a hely.
2020-11-22 14:06:04

Szíriában legkevesebb tizennégyen haltak meg az izraeli légicsapásokban

Az áldozatok Irán-párti milíciák tagjai voltak.
2020-11-22 16:06:12

Egy sofőr képes volt az M3 metrópótló előtt büntetőfékezni ? videó

A Volkswagen sofőrjének nem tetszett, hogy nem tud egyenesen tovább haladni. Pedig még akkor sem tudott volna, ha senki nincs rajta kívül az úton.
2020-11-23 09:06:02

2020-11-23 09:06:06

Megrepesztette a jégverés a pilótafülke szélvédőjét a felszállás után ? videó

A repülő kényszerleszállást hajtott végre Brazíliában.
2020-11-23 11:06:01

Nagyvadak diétán: menetpróbán a konnektoros Audi Q7-es és az A8 L

Az Audi egynapos program keretében mutatta meg legnívósabb magyarországi kínálatát, amelyben érezhetően egyre nagyobb szerepet kapnak az elektromosan is hajtott modellek.
2020-11-24 04:07:40

Biden hivatalosan is megnyerte az elnökválasztást Michiganben

2,8 százalékkal szerzett több szavazatot Trumpnál.
2020-11-24 05:07:18

Nagyvadak diétán: menetpróbán a konnektoros Audi Q7-es és az A8 L

Az Audi egynapos program keretében mutatta meg legnívósabb magyarországi kínálatát, amelyben érezhetően egyre nagyobb szerepet kapnak az elektromosan is hajtott modellek.
2020-11-24 06:06:28

Biden hivatalosan is megnyerte az elnökválasztást Michiganben

2,8 százalékkal szerzett több szavazatot Trumpnál.
2020-11-24 07:05:56

Ittas férfi ejtett túszul hat gyereket Szentpéterváron

Sajtóinformációk szerint családi konfliktus áll a háttérben.
2020-11-24 13:06:03

Parragh az önkormányzatokkal spóroltatna, miközben a kamarák a NAV-ot küldik az ötezer forintokért

2019-ben az összes NAV-os behajtási ügy ötödét az tette ki, hogy a kamarák hajtották a nekik járó regisztrációs díjat.
2020-11-24 13:06:05

Biden hivatalosan is megnyerte az elnökválasztást Michiganben

2,8 százalékkal szerzett több szavazatot Trumpnál.
2020-11-24 14:05:56

15 százalékkal nőtt a halálozások száma, és nem csak a járvány miatt

1549-el többen haltak meg és 179-el többen születtek idén októberben, mint egy évvel korábban.
2020-11-25 09:06:05

15 százalékkal nőtt a halálozások száma, és nem csak a járvány miatt

1549-el többen haltak meg és 179-el többen születtek idén októberben, mint egy évvel korábban.
2020-11-25 09:06:10

Autó hajtott bele Angela Merkel hivatalának kapujába

Cikkünk frissül!
2020-11-25 10:06:05

Börtönre ítélték a nyíregyházi kerékpárost elgázoló ittas sofőrt

Cserbenhagyta áldozatát, megbánta a tettét.
2020-11-25 21:06:15

Rakétavédelmi kísérletet hajtott végre az orosz hadsereg

A moszkvai védelmi tárca legutóbb október végén adott ki tájékoztatást rakétavédelmi kísérletről, amely során az ellenrakéta szintén eltalálta a célt.
2020-11-26 09:05:58

Elkapták a rendőrök Gabriela Spanic egyik legjobb barátját Budapesten

A színésznő magyarországi tartózkodása kezd egy igazi, brazil szappanoperához hasonlítani.
2020-11-26 15:06:00

Súlyos baleset történt Debrecenben, többen megsérültek

Villanyoszlopnak hajtott egy autó.
2020-11-26 19:06:11

Csontrészeg kamionos cikázott az M3-son, miután több autót összetört

Két kocsit és egy fénysorompót már összetört, az autópályán a belső sávban állt meg egy súlyosan ittas teherautósofőr.
2020-11-28 07:06:52

Csontrészeg kamionos cikázott az M3-son, miután több autót összetört

Két kocsit és egy fénysorompót már összetört, az autópályán a belső sávban állt meg egy súlyosan ittas teherautósofőr.
2020-11-28 07:06:53

Vagánykodott a sofőr, balesett okozott, majd lelépett

Segítsen megtalálni a felelőtlen vezetőt!
2020-11-28 14:06:36

Románia: 13 ezer covidos van kórházban

Romániában az utóbbi 24 órában 161-en haltak meg koronavírus miatt, közülük tíz embernek semmilyen más betegsége nem volt.
2020-11-28 14:06:37

Csontrészeg kamionos cikázott az M3-son, miután több autót összetört

Két kocsit és egy fénysorompót már összetört, az autópályán a belső sávban állt meg egy súlyosan ittas teherautósofőr.
2020-11-29 06:06:09

Csehország: ezer körülire csökkent az új covidosok száma

A cseh egészségügyi minisztérium statisztikája szerint vasárnap 48-an haltak meg, ami október közepe óta a legalacsonyabb szám.
2020-11-30 09:06:00

Huszonnégyen haltak meg lakástűzben az idei fűtési szezonban

Hatvanan megsérültek, a lakástüzek többsége emberi mulasztásból fakad.
2020-11-30 18:06:52

Ismét nőtt a halálos áldozatok száma Olaszországban

Az utóbbi 24 órában 672-en haltak meg a fertőzés következtében.
2020-11-30 19:06:01

Többen haltak meg, de kevesebben fertőződtek meg egy nap alatt Olaszországban

Az eltelt 24 órában 672 ember hunyt el a járvány miatt.
2020-11-30 20:06:21

Közel másfél millióan haltak meg a koronavírus miatt

A fertőzöttek száma 63 millió fölött, már több mint 40 millióan meggyógyultak világszerte.
2020-12-01 07:06:05

Videó: Családi ház udvarára tört be egy autó Tatabányán

Az ügyészség szerint a sofőr közepesen ittas volt, amikor a baleset történt.
2020-12-01 10:05:59

Videó: Családi ház udvarára tört be egy autó Tatabányán

Az ügyészség szerint a sofőr közepesen ittas volt, amikor a baleset történt.
2020-12-01 10:06:01

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   rozsa sandor   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   50 000 tonna hidrogen lehet egy alban banya alatt es ez oriasi lokest adhat a foldnek 2   •   ddr5 os memoriakat mutogat a corsair   •   hova tartunk a varsoi egyetem professzorava valasztottak egy robotot 2   •   dr congo thousands flee goma after second volcano warning 2   •   50 eves pep guardiola aki klasszis jatekosbol a vilag egyik legjobb edzojeve valt   •   vannak akik mar felnek tolem megtanultak a rivalisok a 17 eves magyar vilagbajnok nevet   •   fizioter   •   zimany linda tangaban vonul a homokos vizparton video   •   de mitol ennyire kulonleges egy teljesen atlagosnak tuno lany   •   korrupcio brutalis dragulas es egy nagy atveres is kellett europa legujabb focibotranyahoz   •   elon musk segiti a kirugott megalazott szinesznot a disney elleni harcban   •   istenes bence mar nem zarandokol   •   testvere helyett szallt fel a gepre a repulobaleset fiatal aldozata igy bucsuzik edesanyja 3   •   a hackerek mar az analdugokban vannak   •   megvetozta a lengyel elnok hogy veny nelkul lehessen esemeny utani tablettat venni   •   ujra osszeall az ikonikus banda joe biden beiktatasara   •   ezt tette az inflacio a magyar lakasarakkal   •   lelegzetvisszafojtva nezi a vilag ahogy egy atomhatalom valaszcsapasra keszul   •   deer soars over two cars in new jersey   •   bunko vagy bugsy kitalalja melyik legendas bud spencer terence hill filmbol ideztunk   •   ha egy technikailag profin osszerakott unalmas filmet keres ez az 2   •   kiderult mennyit fogyasztanak a magyarok a tobbi eu tagallamhoz kepest   •   cserbenhagyta tarsait nem ment el a forgatasra farkas alexa   •   chinas xi to visit saudi arabia sources say amid frayed ties with the us   •   fixb   •   tatott szajjal rajong a fiaertgryllus dorka soma egy filmben szerepel a szuleivel 2   •   a kokteljegtol a jegkasaig 4 dolog amit eddig nem tudtunk a jegkeszitesrol   •   fitneszg   •   megszunik a ceges skype 2   •   egy naperomu nem fog 100 ev mulva uzemelni de egy vizeromu igen gibarton jartunk 2   •   peking hisszuk hogy az egyesult allamok nepe stabilitasra es bekere vagyik   •   a szelsojobboldali javier milei nyerte az argentin elnokvalasztast donald trump mar gratulalt is neki   •   tomegsirral a kuszoben valt halalzonava gaza legnagyobb korhaza   •   dunakeszi csaladi tragedia helyszini fotok a tetthelyrol 2   •   igy teheti pollenmentesse az otthonat az allergiaszezonban 2   •   az m0 ason es a budaorsi uton is harom harom auto karambolozott   •   meghalt a haromszoros oscar jelolt piper laurie   •   az eb elott derult ki ket magyar atletarol hogy koronavirusosak   •   komoly havazas varhato kiadtak a narancssarga figyelmeztetest 2   •   meghosszabbithatjak a nemet kormany kulonleges felhatalmazasat   •   mar jovore epulhet a harmadik sztrada erdely fele   •   filungk   •   on elkezdett mar sporolni a varhato rosszabb idokre gondolva gigantikus dragulas johet minden fronton   •   menczer tamas kozos eredmenyeinket meg kell vedenunk video   •   tortenelmet irt a boeing ujfajta modon tankoltak meg az amerikai vadaszrepulogepet video 2   •   az orszag ahol evente otszaz emberrel vegeznek az elefantok 2   •   filmez   •   bors nem fizettek ki a serelemdijat a hableany tragediaban elhunytak csaladjainak 2   •   paul reubens pee wee herman actor dies age 70   •   meghalt egy sofor dunakeszinel