Több mint száz műtétet végzett a Cselekvés Alapítvány magyar orvoscsoportja Bangladesben

A műtétek mellett sor került a szétválasztott sziámi ikrek esedékes kontrollvizsgálataira is.
2024-05-08 15:08:02

Innovációval a gyerekek életéért

Elindította a Mentő Márton gyermekekkel kapcsolatos vészhelyzetekre felkészítő mobilalkalmazást az MFB és a Szent Márton Gyermekmentő Alapítvány. A hasonló témájú videósorozatot, könyvet és képzést követően immár új platformon kaphatnak segítséget a szülők a vészhelyzetek megoldásához. Az MFB és a Szent Márton Gyermekmentő Alapítvány együttműködése több éve támogatja gyermekek életének megmentését.
2024-04-22 11:11:33

Fiataloknak szóló kreatív pályázatot hirdet meg a Magyar Batthyány Alapítvány

A pályázaton való részvétel lehetőséget teremt arra, hogy a fiatalok saját látásmódjukon keresztül dolgozzák föl a 19. századi magyar történelem emlékezetes eseményeit.
2024-04-16 12:09:51

Miközben Magyar Péter a kormánnyal harcol, a családi alapítvány elfogadja a Miniszterelnökség támogatását

Az agresszív-bántalmazó exférj ismét lebukott.
2024-04-03 10:10:06

Mintegy 20 millió forint támogatást jelentett be a Méhes György- Nagy Elek Alapítvány

Öt írószervezetet és nyolc folyóiratot támogattak.
2024-03-26 19:12:13

500 ezer forintos ösztöndíjat kínál a Petneházy Alapítvány a fiatal magyar diákoknak

Várják a jelentkezéseket.
2024-03-25 18:10:27

500 ezer forintos ösztöndíjat kínál a Petneházy Alapítvány a fiatal magyar diákoknak

Várják a jelentkezéseket.
2024-03-25 18:07:47

Újabb 30 élsportoló tanulmányait finanszírozza a Berzeviczy Albert-ösztöndíj

A már jelenleg is a BOM Alapítvány támogatásával tanuló sportolók száma így 65 főre emelkedik.
2024-03-12 12:10:38

Újabb 30 élsportoló tanulmányait finanszírozza a Berzeviczy Albert-ösztöndíj

A már jelenleg is a BOM Alapítvány támogatásával tanuló sportolók száma így 65 főre emelkedik.
2024-03-12 12:07:08

Továbbra sem tudjuk, ki a felelős Magyarország egyik legsúlyosabb közúti közlekedési balesetéért

Kilenc hónap telt el a porátfúvásos baleset óta, a rendőrség továbbra is ismeretlen tettes ellen nyomoz.
2023-12-10 12:13:25

Továbbra sem tudjuk, ki a felelős Magyarország egyik legsúlyosabb közúti közlekedési balesetéért

Kilenc hónap telt el a porátfúvásos baleset óta, a rendőrség továbbra is ismeretlen tettes ellen nyomoz.
2023-12-10 12:12:45

Több mint 145 millió forintot követel a töreki lómenhely az agrártárcától

Több mint 145 millió forintot követel jogalap nélküli gazdagodás címén az Agrárminisztériumtól a siófok-töreki lómenhelyet fenntartó Dharma Ló Menedék Alapítvány abban a perben, amelynek pénteken volt az első tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A jogvita másfél éve kezdődött a felek között, az alapítvány vezetőinek addigra lett elege az agrártárca hitegetéseiből, miszerint támogatni fogják a lómenhely működését, ahova az állam által állatvédelmi okokból elkobzott lovakat és egyéb nagytestű állatokat helyeztek el. A 145 millió forintos követelés úgy jött ki, hogy az alapítvány kiszámolta, menn...
2023-12-08 17:09:11

Szakadékba zuhanva életét vesztette Máté István, a Mentés Másként alapítvány alapítója

Máté István volt a REZSÓ Projekt társalapítója is, amelynek keretében az alapítvány kidobott chipseszacskókból készített hálózsákot hajléktalanoknak.
2023-12-05 22:10:34

Egy szakadékba zuhanva életét vesztette Máté István, a Mentés Másként alapítvány alapítója

Máté István volt a REZSÓ Projekt társalapítója is, a projektben az alapítvány kidobott chipszeszacskókból készített hálózsákot hajléktalanoknak.
2023-12-05 20:10:22

Egy szakadékba zuhanva életét vesztette Máté István, a Mentés Másként alapítvány alapítója

Máté István volt a REZSÓ Projekt társalapítója is, a projektben az alapítvány kidobott chipszeszacskókból készített hálózsákot hajléktalanoknak.
2023-12-05 20:09:52

Egy szakadékba zuhanva életét vesztette Máté István, a Mentés Másként alapítvány alapítója

Máté István volt a REZSÓ Projekt társalapítója is, a projektben az alapítvány kidobott chipszes zacskókból készített hálózsákot hajléktalanoknak.
2023-12-05 19:10:42

Balázs Fecó továbbra is kórházban, mélyaltatásban van

Egyelőre nem javult az állapota.
2020-11-26 09:05:56

A mezőny fele továbbra is zárt kapuk mögött folytatja a Premier League-ben

A liverpooli és a londoni csapatok megúszták a szigorítást, a manchesteriek nem.
2020-11-26 17:06:00

Barnier Londonban: Továbbra is fennállnak a jelentős nézetkülönbségek a Brexit ügyében

Nem jönne jól egy megállapodás nélküli kilépés, pláne, hogy a járvány miatt a britek így is az elmúlt 300 év legsúlyosabb válságával néznek szembe.
2020-11-27 12:06:04

Barnier Londonban: Továbbra is fennállnak a jelentős nézetkülönbségek a Brexit ügyében

Nem jönne jól egy megállapodás nélküli kilépés, pláne, hogy a járvány miatt a britek így is az elmúlt 300 év legsúlyosabb válságával néznek szembe.
2020-11-27 12:06:09

A lengyel miniszterelnök továbbra is megvétózná az uniós költségvetést

Egészen addig, amíg „nem találják meg az egész Európai Unió számára jó és elfogadható megoldásokat".
2020-11-27 15:05:57

A WHO továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a koronavírus Kínából terjedt szét

Peking szerint viszont a vírus külföldön már jelen volt, mielőtt Vuhanban felfedezték volna.
2020-11-27 21:06:03

A WHO továbbra is kitart mellette, hogy a koronavírus Kínából terjedt szét a világban

Ezt jelzi az is, hogy a betegséget okozó vírust a vuhani húspiacon azonosították először.
2020-11-27 21:06:04

A WHO továbbra is kitart mellette, hogy a koronavírus Kínából terjedt szét a világban

Ezt jelzi az is, hogy a betegséget okozó vírust a vuhani húspiacon azonosították először.
2020-11-27 21:06:04

Tovább csökken az új fertőzések napi száma Csehországban

Vasárnap döntenek arról, hogyan enyhítsék a szigorú szabályokat.
2020-11-28 12:05:58

A Ferencváros legyőzte az MTK-t, továbbra is vezet a bajnokságban - videó

Sikerélménnyel feltöltődve várhatja a Fradi az FC Barcelona elleni szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzést.
2020-11-28 21:06:09

Továbbra sem válik meg a Bixby asszisztenstől a Samsung, hanggal lesz feloldható a Galaxy S21

A jelentések szerint a Galaxy S21 okostelefonoknál lehetősége lesz a felhasználóknak hanggal feloldani a zárolást.
2020-11-29 06:06:06

Nem hajlandók betartani Belgiumban az emberek a védelmi előírásokat

Sokaknak még mindig fontosabbak a téli külföldi utak, mint a járvány elleni védekezés. Egyre nagyobb a káosz Brüsszelben.
2020-11-30 15:06:05

WHO: csökkent az újonnan igazolt fertőzések száma

A szervezet emellett is elővigyázatosságra int.
2020-12-01 04:06:22

Továbbra is a krónikus betegeket veszélyezteti leginkább a koronavírus

A legfiatalabb áldozat egy 27 éves férfi és egy 29 éves nő, a legkorosabb 98 éves.
2020-12-01 11:06:05

A Sajó-völgyében továbbra is lignittel fűtenek, pedig már megint veszélyes a levegő

Súlyan szennyező lignittel fűteni, azonban az önkormányzatok mégis szociális alapon ezt osztják a lakosságnak. Mindeközben a Sajó völgyében már veszélyes a levegő.
2020-12-03 15:06:06

A Sajó-völgyében továbbra is lignittel fűtenek, pedig már megint veszélyes a levegő

Súlyan szennyező lignittel fűteni, azonban az önkormányzatok mégis szociális alapon ezt osztják a lakosságnak. Mindeközben a Sajó völgyében már veszélyes a levegő.
2020-12-03 15:06:12

Szél Bernadett továbbra is várja Müller Cecília válaszát az idősotthonokról

A független képviselő azonnali tájékoztatást kért a szociális otthonok helyzetéről.
2020-12-03 16:05:58

Elégedetlen a kormányhivatal, a BKK továbbra sem sűríti a járatokat

A BKK a kormányhivatal többszöri felszólítása után, negyedik alkalommal sem nyújtott be elfogadható beadványt a járatsűrítésre.
2020-12-04 10:05:59

Győzött és továbbra is veretlen a Ferencváros a bajnokságban - videó

A Fradi 2-1-re verte a Budafokot hazai pályán.
2020-12-19 21:06:47

Négy éve történt a berlini terrortámadás, megfelelő terrorellenes koncepció továbbra sincs

A támadó egy Anis Amri nevű tunéziai migráns volt, aki hűséget esküdött az Iszlám Államnak.
2020-12-20 09:05:54

Spanyolországban továbbra is gyorsul a fertőzés terjedése

Az országban a járvány kezdete óta kiszűrt fertőzöttek száma már meghaladta az 1,8 milliót.
2020-12-21 21:05:58

Magabiztosan győzött az Atlético Madrid, és továbbra is vezeti a spanyol bajnokságot - videó

Diego Simeone csapata Hermoso és Llorente góljaival a második félidőben döntötte el a három pont sorsát.
2020-12-22 21:06:49

Itt a melegfront, néhol akár 14 fok is lehet szerdán

Ködre továbbra is számítani kell az éjszakai, illetve reggeli órákban.
2020-12-22 23:50:11

A Chelsea csak döntetlent játszott a Premier League egyik meglepetéscsapata ellen

Frank Lampard csapata továbbra sincs jó formában az év végén.
2020-12-28 21:06:09

Navalnij üzent a fogságból: Nem a hatalmon lévők az ország gazdái

A moszkvai megyei bíróság elutasította a január 17-én harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezett Alekszej Navalnij fellebbezését, így a legismertebb orosz ellenzéki továbbra is fogságban marad. Navalnij beszédében azt hangsúlyozta, az orosz hatóságok minden lehetséges törvényt durván megsértenek annak érdekében, hogy elhallgattassák őt.
2021-01-28 23:06:01

Djokovic nem tért vissza az ATP játékostanácsába

A szerb világelső továbbra is csak saját játékostanácsának lesz a tagja.
2020-12-29 18:53:04

7 éve ezen a napon történt Michael Schumacher síbalesete

A Forma?1 hétszeres világbajnokának állapotáról továbbra is keveset lehet tudni.
2020-12-29 18:53:07

Speciális játékkonzolt készített az amerikai beteg gyerekeknek a Nintendo

A Nintendo és a Starlight nevű amerikai alapítvány először tavaly adott speciális, könnyen fertőtleníthető játékkonzolt a kórházban fekvő gyerekeknek, a koronavírus-járvány miatt azonban több amerikai kórházba is juttatnak a készülékből.
2020-12-29 18:53:07

Novak Djokovics mégsem tér vissza az ATP játékostanácsába

Federer, Nadal és Murray továbbra is szerepet vállal a szervezetben.
2020-12-29 20:05:58

Járőrszolgálatot indít a II. kerület az elkóborolt házi kedvencek megtalálására

Az idén a kormány betiltotta a petárdázást, az állattartók azonban továbbra is tartanak a szilveszteri durrogtatástól.
2020-12-30 12:02:59

A Manchester Unitednél továbbra sem téma a bajnoki cím

Marcus Rashford szerint még mindig nagyon sokat kell dolgozniuk a fejlődés érdekében.
2020-12-30 13:07:06

Meghosszabbították a turisztikai ágazat adókedvezményeit

A kormány döntése értelmében január 1-jétől a veszélyhelyzet végéig továbbra sem kell a szolgáltatóknak turizmusfejlesztési hozzájárulást és idegenforgalmi adót fizetniük.
2020-12-30 13:07:07

Bruttó 3500 forinton múlik a jövő évi minimálbér

A szakszervezetek és a munkaadók képviselői ma tárgyaltak utoljára ebben az évben a minimálbér összegéről, de megállapodás továbbra sincs. Egyik oldal sem enged.
2020-12-30 15:05:59

Bruttó 3500 forinton múlik a jövő évi minimálbér

A szakszervezetek és a munkaadók képviselői ma tárgyaltak utoljára ebben az évben a minimálbér összegéről, de megállapodás továbbra sincs. Egyik oldal sem enged.
2020-12-30 15:06:03

Az MNB alapítványa veheti meg az államtól a Burg Hotelt a Budai Várban

A Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány beruházásban korábban több történelmi épület is megújult az Úri utcában.
2020-12-30 16:05:52

7 éve ezen a napon történt Michael Schumacher síbalesete

A Forma?1 hétszeres világbajnokának állapotáról továbbra is keveset lehet tudni.
2020-12-30 16:05:54

Az MNB alapítványa veheti meg az államtól a Burg Hotelt a Budai Várban

A Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány beruházásban korábban több történelmi épület is megújult az Úri utcában.
2020-12-30 16:05:56

Bruttó 3050 forinton múlik a jövő évi minimálbér

A szakszervezetek és a munkaadók képviselői ma tárgyaltak utoljára ebben az évben a minimálbér összegéről, de megállapodás továbbra sincs. Egyik oldal sem enged.
2020-12-30 18:05:57

Rossi azt javasolja Szalai Ádámnak, hogy keressen új csapatot

A kapitány továbbra is hangsúlyozza: az NB II-ből senki nem lesz válogatott
2020-12-30 18:05:58

Ilyen sokat nőttek a fővárosi állatkert kisállatai - videó

Arun, a kiselefánt továbbra sem tud elszakadni kedvenc labdájától.
2020-12-30 18:06:01

Ilyen sokat nőttek a fővárosi állatkert kisállatai ? videó

Arun, a kiselefánt továbbra sem tud elszakadni kedvenc labdájától.
2020-12-30 19:06:04

Szlovéniában tovább tart a szigor

Élelmiszerboltba azért továbbra is lehet majd menni.
2020-12-30 21:06:06

Ukrajnában ismét megközelítette a tízezret az új fertőzöttek száma

Az országban a legtöbb esetet továbbra is a fővárosban, Kijevben regisztrálják.
2020-12-31 17:06:01

Brüsszel továbbra is inspirálja az illegális migrációt

Szijjártó Péter meglátogatta a szerb-magyar határnál szolgálatot teljesítő katonákat
2021-01-01 20:05:59

2020 óriási fordulatot hozott a Madeleine McCann-ügyben

Bár a holttest továbbra sem került elő, az ügyészség vádemelést javasol a kislány feltételezett gyilkosa ellen.
2021-01-01 23:05:59

Spanyolország továbbra sem engedi be az Egyesült Királyságból érkezőket

Január 19-ig biztosan életben lesz a korlátozás.
2021-01-02 08:05:51

Spanyolország továbbra sem engedi be az Egyesült Királyságból érkezőket

A héten Spanyolországban is felfedezték a koronavírus új mutánsát, az új vírusváltozatot 19 ember szervezetében azonosították.
2021-01-02 08:05:53

A Windows egyik függvénye lehet az orvosság a Chrome nagy problémájára

Bár a Google már sokat tett ellene, böngészője továbbra sem túl kíméletes a számítógépek erőforrásaival. A keresőóriás most egy Windows 10-nél alkalmazott technológiától várja a megoldást.
2021-01-02 08:05:53

A Windows egyik függvénye lehet az orvosság a Chrome nagy problémájára

Bár a Google már sokat tett ellene, böngészője továbbra sem túl kíméletes a számítógépek erőforrásaival. A keresőóriás most egy Windows 10-nél alkalmazott technológiától várja a megoldást.
2021-01-02 08:05:54

Két nyeretlen csapat is győzelemmel kezdte az évet az NBA-ben

A Phoenix Suns továbbra is remek formában van és vezeti a ligát.
2021-01-02 12:05:59


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   K   •   fluminense   •   tes   •   fhgperapro   •   youtube   •   mag   •   németállás   •   sadasdhirek   •   H   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   f   •   budapest   •   P   •   L   •   ingatlan   •   sz   •   rozsa sandor   •   aza   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   bogdan adam  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   rendhagyo idoszak erhet veget kozeledik a moratorium utani korszak 2   •   japans next pm must work quickly on virus economy china   •   otodik lett a budapesti nemzeti atletikai kozpont az ev stadionja szavazason 2   •   kilencven percet mar leforgattak a gladiator 2 bol meg ugyanennyit akar ridley scott 2   •   jo hirt kozolt varga mihaly orulhetnek a nyugdijasok   •   otodik lett a budapesti nemzeti atletikai kozpont az ev stadionja szavazason   •   panik a budapestre tarto jaraton egy utas megprobalta kinyitni a repulo ajtajat   •   rendszeresen halapenzt fogadott el egy nyiregyhazi foorvos es asszisztense feljelentettek oket   •   alfoldi robert a magam korul levo fiatal embereket nezem akik okkal ok nelkul duhosek video 2   •   felmilliardos rekordosszegu drogfogas borsodban es budapesten   •   hibrid pumara csereli a ford a fiestat a rali vilagbajnoksagban 2   •   ket kisgyereket is elgazolt egy auto janoshalman korhazba kerultek   •   mediterr   •   elfogadta a mediatanacs a klubradio hianypotlasat   •   dramai bucsu puskas peti soha tobbe nem ter vissza az x faktorba elarulta miert dontott igy 2   •   ennek a mokusnak minden is elfer a szajaban   •   lemond az izraeli katonai hirszerzes vezetoje   •   keszuljunk a marton napi lakomara ime a tokeletes libapecsenye titka   •   nicolas cage kedvenc csirkefalatkai recept 2   •   keanu reeves kulonleges ajandekkal lepte meg az uj john wick film kaszkadoreit   •   muller cecilia egy even belul johet a magyar fejlesztesu es gyartasu koronavirus vakcina   •   this fertilizer king funneled cuomo 1 million and got a new york health care empire   •   kigyot talaltak miskolc belvarosaban   •   milley az amerikaiak regota kerik ukrajnat hogy oroszorszag teruleten ne hasznaljak a toluk kapott eszkozoket   •   mcadam   •   raksanyi krisztina negy ponttal mutatkozott be a spanyol kosarbajnoksagban   •   ezekbol a modellekbol kerul ki a 2021 es ev autoja 3   •   szijjarto peter hajnalban megindult ket telerakott kamion moszkva mellol magyarorszagra   •   meg nem dontotte el az ugyeszseg hogy inditson e nyomozast magyar peter nyilatkozata utan   •   russian diplomats forced to leave north korea by pushing their way home in handcar   •   ketiranyuva tenne az osztrak gazvezeteket az engergiahivatal 2   •   furcsa dolog derult ki a magyar oltasi igazolasrol ez mindenkit erint   •   csalok elnek vissza karsai daniel nevevel es fotojaval 2   •   pelosi ismertette trump felmentesere vonatkozo tervet 5   •   szfe a kozmedia vallasi musorainak szerkesztoje indit dokumentumfilmes osztalyt   •   maxim   •   maty   •   matracv   •   a panelek kelnek el a leggyorsabban a koronavirus jarvany idejen is   •   helyretette a forintot az izmosodo dollar   •   hajmereszto csapatepiton vettek reszt balazsek 800 celsius fokos parazson setaltak video fotok 2   •   14 evesen szerzett es osztott meg gyermekpornografiat abrazolo kepeket egy fiatal   •   165 ezer magyarnak hamarosan nem kell mar oraallast diktalnia 2   •   matektan   •   egymasba rohant ket auto budapesten tobb autopalyan es autouton is baleset tortent 2   •   idojaras ma es holnap valtozatos lesz a het milyen vastag kabattal keszuljunk reggelente 3   •   benko laszlo fia a gyasz lassu kuzdelem   •   samsung mobilja van ha szerepel ezen a listan akkor orulhet 2   •   tobb novemberi darab is elmarad a nemzeti szinhazban   •   masz