Történelmi csúcsot állított be a BUX

A pozitív nemzetközi hangulattal együtt a magyar tőzsde is emelkedéssel zárt, ezzel új történelmi zárócsúcsot állított be a BUX index. A hajnalban jelentős két blue chip közül az OTP 0,5 százalékos mínuszban, a Mol pedig 1,2 százalékos pluszban fejezte be a napot.
2024-05-10 18:06:57

Elképesztő siker a történelmi jelentőségű magyar-kínai csúcstalálkozó

A történelmi látogatáshoz méltó eredményeket hozott a magyar-kínai csúcstalálkozó.
2024-05-10 01:07:12

18 fontos megállapodást írt alá Magyarország és Kína

A történelmi látogatáshoz méltó eredményeket hozott a magyar-kínai csúcstalálkozó - mondta Szijjártó Péter.
2024-05-09 21:08:36

Megbüntette a pártokat az NVB

A határidő lejártáig vissza nem vitt ajánlóívek miatt 4 millió 27 ezer forint bírságot szabott ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A testület csütörtöki ülésén 15 párt, pártszövetség ügyében hozott határozatot, a megbírságolt jelölőszervezeteknek ívenként ezer forint bírságot kell befizetniük a Nemzeti Választási Iroda (NVI) számlájára; a legtöbbet, 1 millió 500 ezer forintot a Megoldás Mozgalomnak.
2024-05-09 21:06:41

Történelmi bejelentést tett Szijjártó Péter

Itt vannak a részletek.
2024-05-09 16:09:54

A délelőtti pihenés után rákapcsolt a forint

Napok óta igen csendes a forintpiac, szűk sávban folyt a kereskedés. Délben aztán erősödni kezdett a hazai fizetőszköz az euróval szemben: a 388 alá süllyedő kurzus azt jelenti, hogy két és fél hónapja nem volt ilyen erős a forint.
2024-05-09 14:07:09

Újabb gyengülési hullám vár a forintra?

Az április a korrekció hónapja volt a világ tőzsdéin, de a magyar piac már ledolgozta az esést, a BUX történelmi csúcsokat döntöget május elején. A Portfolio rendszeres havi felmérésében ismét megkérdezte a hazai alapkezelőket a részvénypiac és a forint kilátásairól, valamint hogy jelenleg melyek a kedvenc részvényeik és a legkevésbé kedvelt papírjaik a BÉT-en.
2024-05-09 13:07:11

Szijjártó Péter: Történelmi napok elé nézünk - képek

A miniszter képeket osztott meg a kínai delegáció fogadásáról.
2024-05-09 00:06:53

Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás

Az egy főre eső éves sörfogyasztás 136 literről 128 literre esett tavaly.
2024-05-07 13:10:29

Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás

Az egy főre eső éves sörfogyasztás 136 literről 128 literre esett tavaly.
2024-05-07 13:09:13

Nem okozott meglepetést a forint ma reggel

Jó hír-e, ha nincs hír?
2024-05-07 09:12:06

Nem okozott meglepetést a forint ma reggel

Jó hír-e, ha nincs hír?
2024-05-07 09:07:50

Hogy mivel ünnepeli az ikonikus AMD chipgyártó a szülinapját? Szerintünk kitalálja. Íme a történelmi fotók

Úgy gondolták az AMD-nél, lépést kell tartani a trendekkel. Ezért is vonták be a mesterséges intelligenciát a vállalat 55. születésnapjának vizuális élménnyé tételébe.
2024-05-06 14:14:14

2024-05-06 14:14:01

A mélypontot is sikerült alulmúlnia lakásépítési kedvnek

Egyre több adat igazolja: az idei nem az építőipar éve lesz.
2024-05-03 16:10:41

A mélypontot is sikerült alulmúlnia lakásépítési kedvnek

Egyre több adat igazolja: az idei nem az építőipar éve lesz.
2024-05-03 16:07:32

Három év börtönre ítélték a mórahalmi mini Magyarország ötletgazdáit

A Szegedi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva három év börtönre ítélte a mórahalmi mini Magyarország kitalálóit, amiért nem fizette vissza a projektre kapott uniós támogatást, szúrta ki a Telex a bíróság közleményét. Az ítélet indoklása szerint az ügynek öt vádlottja volt, az első és a másodrendű vádlottak találták ki még 2014-ben, hogy a történelmi Magyarország területén 1910-ben álló, ötven jelentős műemléket 1:25-ös méretaránnyal bemutató makettparkot alakítanak ki. A projekt összköltsége 648 millió forint volt, a projektcég 15 százalékos önerő biztosítása mellett, 550 mi...
2024-05-03 15:08:29

Itt az új történelmi rekord a lakossági hiteleknél, a cégeknek viszont nem jött be a kormány húzása

2022 júniusa óta nem vettünk fel annyi lakáshitelt, mint idén márciusban, a személyi kölcsönök felvétele pedig új történelmi csúcsra emelkedett. Az NGM kezdeményezésére év elején bevezetett kamatfelár nélküli vállalati hitelek viszont nem váltak be, a céges hitelpiac egyelőre nem indult be. A Portfolio május 14-ei Hitelezés 2024 konferenciáján elemezzük a kilátásokat, érdemes regisztrálni a szakmai eseményre!
2024-05-03 14:06:52

Történelmi győzelmet aratott a Munkáspárt a briteknél, Rishi Sunak üzenetet kapott

A történelmi eredmények után még a toryknak is újra kell gondolniuk magukat.
2024-05-03 13:07:22

Kemény üzenetet kapott az Egyesült Királyság miniszterelnöke

A történelmi eredmények után még a toryknak is újra kell gondolniuk magukat.
2024-05-03 12:09:09

Pályázat 2020

Pályázat 2020 maximum hatszázezer forint vissza nem térítendő támogatásra. A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: informatikai, mobilkommunikációs és képrögzítő eszközök, valamint drónok megvásárlására; weblapok, webáruházak, blogok, YouTube-csatornák, filmek, rövidfilmek, dokumentumfilmek, animációs filmek, játékprogramok, alkalmazások létrehozására, bővítésére vagy működtetésére; nonprofit szervezetek cél szerinti tevékenységének finanszírozására. Link: https://www.palyaz...
2020-06-23 22:14:22

Mle.hu

Vám a logisztikai folyamatokban tréning Bohus Dáviddal! A tréning célja: A vámszabályok gyakorlati bemutatása, praktikákra, optimalizálási lehetőségekre fókuszálva, témakörökre bontva. Kiknek ajánljuk: Beszerzőknek, raktárvezetőknek, SCM tervezőknek, projekt tervezőknek (beruházás, vagy konszignált értékesítés), de ajánljuk cégvezetőknek, üzleti stratégiában érintett tervezőknek is. A tréning ideje és időtartama: 2020. június 26-27. (9:00-17:00) Helyszín: Budapest A tréning szakmai vezetője: Bohus Dávid (elnökségi tag, Magyar Logisztikai Egyesület) Részvételi díj: Kedvezményes ár: 165 000 Ft...
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:32

2020-06-23 22:19:36

2020-06-23 22:20:33

Ronaldo duplázott, simán nyert a Juve Pármában

Az ötszörös aranylabdás portugál 12 találattal vezeti a Serie A góllövőlistáját.
2020-12-19 22:05:54

A Századvég kutatója nagyon elégedett Orbán bejelentésével

A legfontosabb kérdés az, hogy a gazdaság szereplői megőrizzék akcióképességüket – véli kutatójuk.
2020-12-19 22:05:54

Szlávik János: Nem zárható ki, hogy a koronavírus még jövőre is egész évben is velünk marad

2021 őszén még korlátozásokra lehet szükség. Ő azt a vakcinát választaná, amely legelőször itt lesz.
2020-12-22 22:08:24

Már több mint 300 ezren regisztráltak koronavírus-oltásra Magyarországon

5500 adag érkezik a Pfizer/BioNTech vakcinájából, a Dél-pesti Centrumkórházban kezdik meg a koronavírusos betegeket kezelők oltását.
2020-12-22 22:08:24

Beoltották Joe Bident

A megválasztott elnök igyekszik elöljárni a jó példával.
2020-12-21 22:06:07

Óriási küzdelemmel kezdődött a harmadik Exatlon - fotók

Nézze meg a látványos képeket!
2020-12-28 21:06:09

A baloldalnak 2020 az álhírgyártásról szólt

Évet értékelt a Fidesz-KDNP.
2020-12-28 21:06:09

Már a második helyen a Real Madrid a La Ligában

Sorozatban negyedik sikerét aratta Zinédine Zidane csapata a spanyol élvonalban.
2020-12-20 22:06:30

Két holttest feküdt a XVII. kerületi házban, a rendőrség emberölés miatt nyomoz

Egy nagyanya és a fia.
2020-12-20 22:06:30

Kiosztotta Király Viktort a Nicsak, ki vagyok? harmadik kiesője

Lezárult a december 20-i adás, a Baba jutott tovább.
2020-12-20 22:06:25

Hirtelen halál döntött, egy exatlonista elsírta magát

9-9-nél már tényleg nagy volt a feszültség.
2020-12-28 21:06:09

Táviratban megy a tilalom: nulla órától nem repülhet

Viszonylag gyorsan kommunikálják a hatóságok a beutazási tilalmat, hogy a légitársaságok előre tudjanak tervezni. Ez most a briteknél élesben megy.
2020-12-21 22:06:07

Pozitív vírustesztje miatt játék nélkül esett ki élete első darts-vb-jén

Annak, aki beugrott volna a helyére, szintén karanténba kellett vonulnia.
2020-12-20 22:06:30

Mekkorát kockáztat a kormány, ha lazít egy napra is?

A holnapi ülésén döntenek arról, hogy feloldják-e szenteste a korlátozásokat.
2020-12-20 22:06:30

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Idegörlő dráma után hosszabbításban kikapott a Veszprém a BL-elődöntőben

Hiába dolgozott le hétgólos hátrányt és vezetett néggyel a magyar együttes, a Kielé volt az utolsó szó.
2020-12-28 22:05:56

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Sports Personality of the Year 2020: Lewis Hamilton crowned winner

Formula 1 world champion Lewis Hamilton is voted Sports Personality of the Year 2020.
2020-12-20 22:06:23

US election 2020: Fox News, Newsmax walk back voter fraud claims after legal threat

Fox News and Newsmax distance themselves from voting machine fraud claims following legal threats.
2020-12-22 22:08:21

Ez a 20 legnépszerűbb sorozat az elmúlt 20 évből

A listán található akció, dráma, komédia, sci-fi és persze kórházsorozat is. De vajon az ön kedvence is felkerült?
2020-11-30 22:05:53

Fokozatos ellenőrzés alá kerülhet a koronvírus-járvány 2021-ben

Nagyon valószínű, hogy folytatódhat a régi életünk, de továbbra is be kell tartanunk a higiéniát és a távolságtartást.
2020-11-26 22:05:53

Már a déli-sarkvidék édesvizein is találtak mikroműanyagot

Most először történt ilyen, ráadásul szigorúan védett területen.
2020-11-26 22:05:53

Courtois ismét hatalmasat hibázott, otthon kapott ki a Real Madrid

Az Atlético Madrid rangadót nyert Valenciában.
2020-11-28 22:05:58

Az észt külügy elismerte, hogy egy diplomatájuk Szájerékkel bulizott

Sajnálatos a szabályszegés, de nem részletezték, ki tévedt meg.
2020-12-02 22:06:12

Putyin a békefeltételekről tárgyalt az azeri és örmény vezetőkkel

Humanitárius segélyezésről és gazdasági együttműködésről is egyeztettek a politikusok.
2020-11-24 22:06:12

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   b   •   youtube   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   apropiaza   •   f   •   sadasdhirek   •   eb   •   rozsa sandor   •   vacsoracsata   •   perapro   •   ingatlan   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   mit csinaljak a regi gumiabroncsokkal a kerekcsere utan 2   •   hableany katasztrofa nem fizettek ki a karteritest a gyaszolo csaladoknak   •   doctor accused of plotting haiti presidents assassination planned to enter politics source says   •   halalos buszbaleset szepesvaraljan gyerekeket sodorhatott maga ala a busz   •   globalis egeszsegugyi katasztrofat elozhet meg a vakcinautlevel   •   durvul az elovalasztasi kampany hadhazy akost arulozo szorolapok leptek el zuglot 2   •   a pokolba es vissza europa 1914 1949 x   •   csore toltott fegyverrel probalta meggyozni a vendeget egy borsodi ferfi hogy igyon meg egy felest 3   •   curtis a dokujarol bemondtak egy olyan osszeget amire azt mondtam hogy csinaljuk   •   mézpergetĹ   •   megerkezett a tesla model y legolcsobb es 7 uleses valtozata 2   •   a nok nagyobb aranyban kommunikalnak a munkahelyen   •   blikk balogh sandor egy nemetorszagi piramisjatekban is erintett   •   a bor mint fenyvedo igy ved a leegestol 3   •   a szakertok szerint adminisztracios kaoszt is hozhat az adovisszaterites   •   szetesoben az eu kozos vakcinabeszerzesi strategiaja egyre tobben kovetik a magyar utat   •   politico fokozatosan eltorolne a vetot az europai bizottsag   •   delnyugaton tartos kiados esore kell szamitani   •   ukrajnaban megint megugrott az uj fertozottek szama   •   mintegy 75 milliard forintnyi adot igenyeltek vissza a gyermeket nevelok   •   orban balazs a kinai elnok latogatasarol a magyar konnektivitasstrateg ia mukodik   •   a muteten is atesett mar lassan harom hete fekszik korhazban a kiralyno ferje   •   az utcan szulte meg gyermeket egy no budapesten 2   •   agressziv baloldali fiatalok tomboltak es vertek rendoroket romaban video   •   orak kerdese es kiderul mennyivel jon kozelebb az ado visszaterites 2022 elejen 2   •   raps euro convergence draws participants from 32 countries to hear from european regulatory experts   •   a kormany dontott a csaladi adovisszaterites reszleteirol kiderult kik a jogosultak 2   •   kiderult mikor ter vissza roger federer   •   tobben is a dunaba estek dunakeszinel tuzoltok mentok es rendorok rohantak a helyszinre video   •   stopot mondhatunk az elverzesnek a tudosok rajottek hogyan tudjak a hernyok pillanatok alatt elallitani a verzesuket 2   •   diakok haltak meg egy kazanyi iskolanal tortent lovoldozesben 2   •   szen monoxid mergezesben meghalt egy ember kecskemeten   •   pedagogus beremeles es csaladi adovisszaterites is lesz jovore   •   varga mihaly bejelentese tovabbi 106 ezer szulo kap vissza 33 milliard forintot az adovisszateritessel   •   adovisszaterites ennyi idonk maradt leadni a nyilatkozatot   •   meg ket hetig lehet leadni az adovisszateritest igenylo nyilatkozatot   •   kincs kozel negy es fel millio ember jutott pluszbevetelhez februarban 2   •   kozeleg az szja visszaterites hatarideje tobb mint felmillioan mar kertek a penzt   •   varga mihaly bejelentese tovabbi 106 ezer szulo kap vissza 33 milliard forintot az adovisszateritessel 2   •   nagy lokest adhat az szja visszaterites a nyugdijmegtakaritaso knak 2022 ben   •   mar tobb mint 100 ezren kuldtek be a csaladi adovisszaterites nyilatkozatot   •   hetekig tarto forgalomkorlatozasok ra szamithatnak a kozlekedok az m0 son itt vannak a reszletek 2   •   varazslatos valentin napot iger tallai andras   •   szja kedvezmeny nyugdijpremium ujabb reszleteket kozolt a kormanyszovivo   •   nepszeru a nyugdijbiztositasi adokedvezmeny   •   samuel l jackson bosszuallos maszkban oltatta be magat   •   eliteltek a ferfit aki hipohoz hasonlo szert arult virusolokent 2   •   szja visszaterites beindultak az adathalaszok   •   adovisszaterites ennyi idonk maradt leadni a nyilatkozatot 3   •   ruszin zsolt a jovo evi adokonnyitesek kizarolag a kormany nepszeruseget szolgaljak