Csaknem halálra vert négy kislány egy tízéves kisfiút Szabolcsban

A gyerekre az iskola udvarán támadtak rá hátulról.
2024-05-09 22:07:54

Négy diáklány majdnem halálra vert egy tízéves fiút a kemecsei iskolában

Jelenleg is az intenzív osztályon fekszik az a tízéves fiú, akit diáktársai bántalmaztak súlyosan szerdán a kemecsei iskola udvarán. Az RTL híradója szerint a fiú utolsó emléke az, hogy ketten hárulról a földre rántják, majd a támadói másik két emberrel kiegészülve nagy erővel rugdosni kezdik. Az elkövetőkről annyit lehet tudni, hogy mindannyian lányok, 10-12 évesek. A gyereket két másik fiú segített felállni, ők kísérték oda egy tanárhoz is, és mondták el, mi történt. Később értesíteni kellett a fiú szüleit, hogy a gyerekük alig tud felállni és nagy fájdalmai vannak, mentőt hívtak hozzá. Végü...
2024-05-09 20:08:03

Meztelen fotót posztolt magáról a terhessége kilencedik hónapjába lépő Jenna Dewan

Egy hónap, és megszületik Jenna Dewan harmadik gyereke. Ennek örömére a 43 éves színésznő kitett az Instagramjára egy kismamafotót, melyen anyaszült meztelenül pózol egy felhőkarcoló ablaka előtt.   A bejegyzés megtekintése az Instagramon   Jenna Dewan (@jennadewan) által megosztott bejegyzés Ez a baba lesz Dewan és vőlegénye második közös gyereke, első kisfiuk most négyéves. A színésznőnek egy 10 éves lánya is van volt férjétől, Channing Tatumtól. Kapcsolódó Channing Tatum anime karakternek öltözött, tízéves lánya is csatlakozott hozzá Apa-lánya progra...
2024-05-09 17:08:51

Teljesen meztelen a terhes színésznő - fotó

Eddig sem volt szégyenlős.
2024-05-09 15:09:24

Lábai közé nyúl a csaknem meztelen Tolvai Reni - fotó

Ismét kihívó fényképpel jelentkezett.
2024-05-07 23:07:54

Itt tud szavazni a K&H Mozdulj! - az év tesitanára játék Békés vármegyei jelöltjeire! (Nagyiskola)

Újabb fontos szakaszához érkezett a K&H Mozdulj! - az év tesitanára játéka.
2024-05-07 22:08:43

Még a konzervatívok szerint is a szakadékba szalad a kormánypárt

Egy közel tízéves tervet leporolva próbálnák menteni a menthetőt.
2024-05-07 16:09:49

Még a konzervatívok szerint is a szakadékba szalad a kormánypárt

Egy közel tízéves tervet leporolva próbálnák menteni a menthetőt.
2024-05-07 16:07:06

Hátborzongató képeket osztott meg a horrorsérüléséről a sztárjátékos

A meccs után nem is tudta együtt ünnepelni a történelmi sikert a csapattársaival.
2024-05-07 13:08:39

Next Top Model Hungary: Két versenyző nem volt hajlandó levetkőzni a meztelen fotózáson

A zsűrit is megosztotta, hogy nemet mondtak a feladatra.
2024-05-06 11:10:49

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

Sok minden kiderül a lányokról a vasárnapi adásból.
2024-05-05 15:08:48

Telefonon csalt ki 5 millió forintot áldozatától egy magát bankbiztonsági szakértőnek kiadó férfi

Elhitette áldozatával, hogy számláját támadás érte, így vette rá a kért összeg elutalására.
2024-05-03 13:12:29

Telefonon csalt ki 5 millió forintot áldozatától egy magát bankbiztonsági szakértőnek kiadó férfi

Elhitette áldozatával, hogy számláját támadás érte, így vette rá a kért összeg elutalására.
2024-05-03 13:11:58

Teljesen meztelenül fotózták a Next Top Model Hungary szereplőit - fotók, videó

Nézze meg a képeket.
2024-05-02 16:10:46

Hollandiában tízéves rekordot döntött a szamárköhögéses megbetegedések száma

Az év eleje óta négy csecsemő és egy 70, illetve egy 80 év feletti személy belehalt a fertőzésbe.
2024-05-02 13:09:22

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-20 16:41:46

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 11:30:09

Kereskedőket piacosokat felvásárlókat keresek

Folyamatos készletem átvételéhez árusokat, piacosokat, felvásárlókat, viszonteladókat keresek. Amennyiben korrektül együtt tudunk működni, mindenképpen hosszútávú dologban gondolkodom. Minden márkás ruhát olyan áron adok, hogy azon még bőven lehet keresni. Vannak férfi női gyerek ruhák. A ruhákról képeket email formájában tudok küldeni. Személyes találkozó Siófokon vagy postázás is lehetséges. Amennyiben érdekel az ajánlatom a részletekért kérlek vedd fel velem a kapcsolatot! [email protected] 0630/856 1348

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:16:59

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:22

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:19:26

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:45

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   novenyekbol epitettek egy 27 meteres hidat hullok szamara indiaban   •   tobb helyen is atirnak a valasztasok eredmenyet erdoganek   •   minikrimi anthony grey az inka nyakek 2   •   i am a hostage says hotel rwanda hero as terrorism trial begins in kigali   •   korhazba kerult dr dre   •   lazarek bekemenyitenek komoly szigoritas varhato a dohanyboltokban 3   •   rishi sunak faces grilling from senior mps   •   francia orvosok szerint annak aki mar atesett a fertozesen eleg egy oltas is   •   matolcsy gyorgy szerint egyre nagyobb egy eros penzugyi valsag veszelye   •   kovacs zoltan reagalt arra hogy orbannal tervezett talalkozoja miatt nem engedtek kulfoldre utazni a volt ukran elnokot   •   farmersortban bikinifelsoben tancol a magyar szepsegkiralyno video   •   vegre lathatod amit mindig is akartal igy nezhettek ki az okori romaiak   •   aki belekeveredett ebbe az ugybe annak ellophatjak a szemelyazonossagat   •   itt kovetheti eloben az apple holnapi bejelenteset 2   •   negy koronavirusos rab halt meg a magyar bortonokben   •   androidos a telefonja szuper funkciot kap a chrome bongeszobe 2   •   a fifa egyelore felfuggesztette az angol valogatott focista tizhetes eltiltasat   •   antonio banderas lesz a sokkal tobb mint testor folytatasanak fogonosza   •   a haboruk ellenere visszaesett a vilagban a fegyverkereskedelem 3   •   megjutalmaztak az ujpesten megkeselt rendort es tarsat   •   china ev price war tesla rival li auto says cheapest model yet to bring you happiness will launch next week   •   NFK   •   xboxra is jonnek az androidos alkalmazasok   •   26 eves rekord dolt meg a doom 2 ben mire kettot pislogna ez a jatekos mar vegig is szaguldott az elso palyan 2   •   visszalep a dk es az lmp kozos jeloltje miskolcon   •   reports taliban seize key afghan border crossing with iran   •   bombafenyegeteseket jelentettek ausztriaban az ukrajnai haboru is megjelent az uzenetekben   •   buszokat fognak be mentoautonak londonban annyi a koronavirusos beteg   •   racz zsofia nem kell olyan munkakat vegeznem amihez komoly szakmai vegzettseg kell 2   •   sportdizel magyarorszagon a 341 loeros uj audi sq5 tdi 3   •   a halal csupan egy masodperc kerdese f1 es nemzetkozi sajtovisszhang   •   tortenelmi pillanat repulorol kuldtek muholdakat az urbe 2   •   egy roman fociedzo okollel vert rugdosott egy tinedzsert mert mas csapatnak szurkolt video   •   állást kínál pécs   •   europes vaccine strategy splinters   •   taylor swift tudja hogy kell kiszurni egy nagyhatalmu menedzserrel 2   •   india drops plan to require approval for ai model launches   •   lemasolta az acer az apple fulhallgatojat   •   fajdalmas serulest szenvedett zimany linda menni is alig tudott 2   •   egy 177 eves szabalyt kell kukazni a dinoszauruszok miatt   •   a konszolidacio nem szerepel a fidesz eszkoztaraban az ellenzek az osszehangoltsagra epithet 2   •   fenyegetest lat a youtube donald trumpban meghosszabbitottak a tiltasat   •   ezek 2023 legjobb androidos alkalmazasai es jatekai   •   leesett a podiumrol es meghalt a ketszeres olimpiai ermes legenda   •   tobb szazmillios veszteseggel zarta a tavalyi evet schobert norbi cege   •   kulonleges padloburkolatok eloallitasaba kezdett a hazai gyartovallalat   •   szerelmes a gemenci fekete golya   •   27 ev utan ujra chiefs bills az afc dontojeben   •   15 evesen talalkozott a szerelmevel a karate kolyok 33 eve hazasok   •   tenyleg levalt mar europa az orosz gazrol