Csaknem halálra vert négy kislány egy tízéves kisfiút Szabolcsban

A gyerekre az iskola udvarán támadtak rá hátulról.
2024-05-09 22:07:54

Négy diáklány majdnem halálra vert egy tízéves fiút a kemecsei iskolában

Jelenleg is az intenzív osztályon fekszik az a tízéves fiú, akit diáktársai bántalmaztak súlyosan szerdán a kemecsei iskola udvarán. Az RTL híradója szerint a fiú utolsó emléke az, hogy ketten hárulról a földre rántják, majd a támadói másik két emberrel kiegészülve nagy erővel rugdosni kezdik. Az elkövetőkről annyit lehet tudni, hogy mindannyian lányok, 10-12 évesek. A gyereket két másik fiú segített felállni, ők kísérték oda egy tanárhoz is, és mondták el, mi történt. Később értesíteni kellett a fiú szüleit, hogy a gyerekük alig tud felállni és nagy fájdalmai vannak, mentőt hívtak hozzá. Végü...
2024-05-09 20:08:03

Csökkent a légúti fertőzések száma Magyarországon

Csökkent a múlt héten az akut légúti fertőzés, és ezen belül influenzaszerű megbetegedés tüneteivel orvoshoz fordulók száma.
2024-05-09 15:06:52

Árvízben vadászó aligátorok foglaltak el egy várost Brazíliában az áradások után - videó

Bevásárlóközpontok közelében és parkokban is jelentettek észleléseket.
2024-05-09 13:09:15

Még a konzervatívok szerint is a szakadékba szalad a kormánypárt

Egy közel tízéves tervet leporolva próbálnák menteni a menthetőt.
2024-05-07 16:09:49

Még a konzervatívok szerint is a szakadékba szalad a kormánypárt

Egy közel tízéves tervet leporolva próbálnák menteni a menthetőt.
2024-05-07 16:07:06

Tovább emelkedett a halálos áldozatok száma Brazíliában

Folyamatosan helikopterek köröznek a bajba jutott területek fölött.
2024-05-06 11:11:09

Tovább emelkedett a halálos áldozatok száma Brazíliában

Folyamatosan helikopterek köröznek a bajba jutott területek fölött.
2024-05-06 11:08:41

Súlyos áradásokkal küzdenek Brazíliában

A brazil Rio Grande do Sul déli államban lezúduló heves esőzések miatt 13 ember meghalt és 21 eltűnt.
2024-05-03 14:09:28

Átszakadt egy hatalmas gát Brazíliában, rengeteg a halott

Legalább hatvan ember eltűnt.
2024-05-03 10:08:53

Apokaliptikus állapotok Nepálban, mindent elborított a tűz

A súlyos erdőtüzek még egy teljes hónapig fognak tartani.
2024-05-03 08:09:01

Termelési csúcsot döntöttek Magyarországon az ipari naperőművek

Ezzel egymást követő három hónapban dőlt meg az ipari létesítmények termelési rekordja.
2024-05-02 17:11:59

Termelési csúcsot döntöttek Magyarországon az ipari naperőművek

Ezzel egymást követő három hónapban dőlt meg az ipari létesítmények termelési rekordja.
2024-05-02 17:10:25

Újabb csúcsot döntöttek Magyarországon a naperőművek

Újabb rekordot hozott a múlt hónap utolsó napja a nagyobb méretű napelemes rendszerek termelésében - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán csütörtökön.
2024-05-02 16:07:54

Hollandiában tízéves rekordot döntött a szamárköhögéses megbetegedések száma

Az év eleje óta négy csecsemő és egy 70, illetve egy 80 év feletti személy belehalt a fertőzésbe.
2024-05-02 13:09:22

Tízéves mélyponton a hazai ingatlanpiac

2024-05-02 08:08:34

Csökkent az üres álláshelyek száma az USA-ban

Az Egyesült Államokban márciusban az üres álláshelyek száma hároméves mélypontra esett, és a felmondások száma is csökkent, jelezve a feszült munkaerőpiaci környezet enyhülését, ami hozzájárulhat a Federal Reserve inflációellenes törekvéseihez.
2024-05-01 17:06:53

Történelmi csúcsot döntött a magyar tőzsde

Kis emelkedéssel indult a nap a magyar tőzsdén, de ez is elég volt ahhoz, hogy a BUX új történelmi csúcsot döntsön.
2024-04-30 10:07:38

Történelmi pillanat: 100 ezer felett a külföldi munkások száma Magyarországon

Elérte a 100 ezer főt a Magyarországon dolgozó külföldiek száma a KSH friss adatai alapján. Eddig még sosem dolgozott ilyen sok külföldi hazánkban, és várhatóan tovább nő a létszámuk a következő időszakban.
2024-04-26 13:07:16

4320 újabb koronavírus-fertőzöttet azonosítottak itthon

Meghalt 111 többségében idős, krónikus beteg.
2020-11-22 09:07:18

Romániában már több mint tízezren haltak meg a koronavírus miatt

A kórházakban egyre kevesebb a hely.
2020-11-22 14:06:04

Romániában tízezer felett a halottak száma

Az intenzív osztályra került betegek kevesebb mint felének sikerül megmenteni az életét.
2020-11-22 15:06:07

Szerbiában egy hónap alatt megtízszereződött a fertőzöttek száma

Míg október 22-én csupán 416 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, egy hónappal később már 4995-öt.
2020-11-23 09:05:57

Szerbiában megtízszereződött a fertőzöttek száma az utóbbi egy hónapban

Bosznia-Hercegovinában több mint 80 ezren, Észak-Macedóniában pedig közel 55 ezren fertőződtek meg a vírussal a járvány kezdete óta.
2020-11-23 09:06:04

Szerbiában megtízszereződött a fertőzöttek száma az utóbbi egy hónapban

Bosznia-Hercegovinában több mint 80 ezren, Észak-Macedóniában pedig közel 55 ezren fertőződtek meg a vírussal a járvány kezdete óta.
2020-11-23 09:06:07

Szerbiában megtízszereződött a fertőzöttek száma az utóbbi egy hónapban

Bosznia-Hercegovinában több mint 80 ezren, Észak-Macedóniában pedig közel 55 ezren fertőződtek meg a vírussal a járvány kezdete óta.
2020-11-23 17:05:58

Már 50 ezer felett jár a koronavírus halálos áldozatainak a száma Olaszországban

Nem enyhítenek a korlátozásokon a hatóságok.
2020-11-24 08:06:06

3929 fővel nőtt az azonosított fertőzöttek száma Magyarországon

Meghalt 117 többségében idős, krónikus beteg.
2020-11-24 09:05:54

Koronavírus: négyezer felett a magyarországi halottak száma

117 fertőzött vesztette életét az elmúlt 24 óra alatt, 638-an lélegeztetőgépen vannak.
2020-11-24 09:05:57

12 ezer felett a napi új fertőzöttek száma Ukrajnában

Kijevben regisztrálták a legtöbb új esetet.
2020-11-24 12:06:10

December 2. hetére jósolják a járvány halálozási csúcsát Magyarországon az amerikai elemzők

Onnantól kezdve folyamatosan egyre laposabb lesz a görbe, de csak márciusban csökkenhet 60 fő alá a halálozási szám.
2020-11-24 17:05:57

Ebben az öt városban emelkedhet a koronavírus-fertőzések száma

Az elvégzett szennyvíz-vizsgálatok adatai alapján Kecskeméten és Szolnokon viszont csökkenő tendenciát mutattak ki.
2020-11-24 19:05:59

Hatvanmillióhoz közelít a koronavírus-fertőzöttek száma, csaknem másfél millió halott világszerte

Több mint 38 millió ember viszont már meggyógyult.
2020-11-25 07:06:42

Bezárhatják az iskolákat Szerbiában

Egy nap alatt közel hétezer új fertőzöttet regisztráltak.
2020-11-25 08:06:01

Új rekord Oroszországban, 500 fő felett a halottak száma

Már több mint 2 millió beteget találtak az országban.
2020-11-25 09:06:04

15 százalékkal nőtt a halálozások száma, és nem csak a járvány miatt

1549-el többen haltak meg és 179-el többen születtek idén októberben, mint egy évvel korábban.
2020-11-25 09:06:05

15 százalékkal nőtt a halálozások száma, és nem csak a járvány miatt

1549-el többen haltak meg és 179-el többen születtek idén októberben, mint egy évvel korábban.
2020-11-25 09:06:10

Müller Cecília: Ahogy nő a gyerekek életkora, úgy nő köztük a fertőzöttek száma is

Jó hír azonban, hogy egy hét alatt hét százalékkal kevesebb fertőzöttet regisztráltak.
2020-11-25 12:05:57

Újra megugrott a betegek száma Horvátországban

A szomszédos Szlovéniában sem lassul a járvány terjedése.
2020-11-25 15:06:04

Legalább negyvenen meghaltak Brazíliában egy buszbalesetben

A busz frontálisan ütközött egy teherautóval.
2020-11-25 18:06:03

Megugrott a fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában

A szigorú intézkedések ellenére sem lassul a koronavírus-járvány terjedése.
2020-11-25 19:06:07

Negyvenen meghaltak egy buszbalesetben Brazíliában

Egy kamionnal ütközött össze egy munkásokat szállító busz.
2020-11-25 19:06:08

Negyvenen meghaltak egy buszbalesetben Brazíliában

Egy kamionnal ütközött össze egy munkásokat szállító busz.
2020-11-25 19:06:12

Negyvenen meghaltak egy buszbalesetben Brazíliában

Egy kamionnal ütközött össze egy munkásokat szállító busz.
2020-11-26 03:05:53

Több mint 60 millió koronavírus-fertőzött van világszerte

Az Egyesült Államokban van a legtöbb beteg, több mint 12 millió.
2020-11-26 06:06:50

6360 fővel nőtt a koronavírusos betegek száma Magyarországon

Meghalt 115 többségében idős, krónikus beteg.
2020-11-26 09:05:56

Csaknem megduplázódott a napi új fertőzöttek száma

115 újabb áldozata van Magyarországon a koronavírusnak.
2020-11-26 09:05:58

Megerőszakoltak és megöltek egy fiatal anyát Brazíliában, lányát a holtteste mellé kötözték

A lány nagy valószínűséggel soha életében nem tudja feldolgozni a történteket.
2020-11-26 10:06:20

Újabb csúcsot döntött az új fertőzöttek száma Ukrajnában

Gyors ütemben terjed a járvány, és már csak kevés szabad kórházi ágy van.
2020-11-26 12:06:03

Folyamatosan nő a HIV-fertőzöttek száma, főleg Kelet-Európában

Tavaly több mint 136 000 új esetet regisztráltak.
2020-11-26 15:06:05

Rohamosan nő a fertőzöttek száma Ukrajnában

Csütörtökre több mint 15 ezer új fertőzöttet regisztráltak.
2020-11-26 17:06:03

Koronavírus: 60,9 millió fertőzött, 1,4 millió halott világszerte

Több mint 39 millióan gyógyultak ki a fertőzésből.
2020-11-27 07:06:07

Csaknem 600 ezerrel nőtt a világon a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma

A szakértők szerint a regisztrált esetek száma nem tükrözi a valós fertőzöttséget, mert az egyes országban korlátozott a tesztek száma.
2020-11-27 08:05:58

Koronavírus: 135 beteg meghalt, kétszázezerhez közelít a fertőzöttek száma

647 fertőzött van lélegeztetőgépen.
2020-11-27 09:07:09

Kilencéves csúcsot ért el a kínai ipari cégek nyereségnövekedése októberben

A koronavírus-járvány okozta visszaesést követő helyreállás így már fél éve töretlen.
2020-11-27 10:06:01

Mintegy 23 ezer új esettel egymillió fölé emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma Németországban

Az utóbbi napok adatai azonban a járványhullám tetőzését jelzik.
2020-11-27 11:05:53

Tovább romlik a járványhelyzet Izraelben

Már a járvány harmadik hullámára készülnek.
2020-11-27 12:06:03

Csökkent a fiatal munkanélküliek száma

A foglalkoztatottaké is.
2020-11-27 13:06:50

Horvátországban rekordot döntött, Szlovéniában stagnál az új fertőzöttek száma

Szlovéniában stagnál a napi új megbetegedések száma.
2020-11-27 14:06:02

Újabb rekordot döntött a koronavírus-fertőzöttek száma Horvátországban

Korlátozó intézkedések sorát vezetik be Horvátországban. A szomszédos Szlovéniában már egy hónapja nem működik a tömegközlekedés sem.
2020-11-27 14:06:06

Újabb rekordot döntött a koronavírus-fertőzöttek száma Horvátországban

Korlátozó intézkedések sorát vezetik be Horvátországban. A szomszédos Szlovéniában már egy hónapja nem működik a tömegközlekedés sem.
2020-11-27 15:05:59

Adventtel a lakástűzek száma jelentősen emelkedik

2020-11-27 18:06:20

Már több mint 61 millió a fertőzöttek száma a világon

A járvány eddig majdnem másfél millió áldozatot követelt.
2020-11-28 07:06:51

Tovább csökken az új fertőzések napi száma Csehországban

Vasárnap döntenek arról, hogyan enyhítsék a szigorú szabályokat.
2020-11-28 12:05:58

Egymillióhoz közelít a fertőzöttek száma Lengyelországban

Az éttermek, az edzőtermek, a mozik és a színházak legalább december 27-ig nem fogadhatnak vendéget.
2020-11-28 17:05:53

Közelíti a másfél milliót a koronavírus áldozatainak száma

Egy nap alatt 612 566 új koronavírusos esetet találtak.
2020-11-29 08:06:07

Tiltakoznak Franciaországban, mert nagyon korlátozzák a miséken résztvevők száma

A francia legfelsőbb bíróság felszólította a kormányt, hogy vizsgálja felül a rendeletet.
2020-11-29 18:06:17

Már majdnem másfél millió halálos áldozata van a járványnak világszerte

A fertőzöttek száma közelíti a 63 milliót.
2020-11-30 07:06:13

Csehország: ezer körülire csökkent az új covidosok száma

A cseh egészségügyi minisztérium statisztikája szerint vasárnap 48-an haltak meg, ami október közepe óta a legalacsonyabb szám.
2020-11-30 09:06:00


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   tizeves csucsot ert el az erdotuzek szama braziliaban   •   update 1 g7 to focus on rebuilding world economy uk pm johnson says   •   sulyos baleset godollonel egy ember meghalt 3   •   krasztev orban akkora politikai kockazatot vallal amibe bele is bukhat   •   politico ujabb veszely leselkedik az orban kormanyra nagy valtozas kovetkezhet be az eu ban 2   •   ismet meghalt egy mentos koronavirusban 2   •   galans kormanyzati adomany a kommunizmus aldozatai emlekalapitvanynak   •   siman elment san franciscobol los angelesbe egy tesla onvezetve 3   •   naploval utotte fejbe diakjat a fidesz pusztaszabolcsi jeloltje 2   •   buntetoeljaras indult az 5 eves kisfiu ugyeben aki egy gyermektaborbol tunt el abdanal   •   dermatitis herpetiformis az autoimmun glutenerzekenyseg jellegzetes bortunete   •   csardi antal kosa botranya az ugyeszsege is   •   mi lett vele egy eldugott kis faluban talaltuk meg szoke kapitanyt 2   •   a mav szerint semmifele megallapodasrol nincs szo a deli palyaudvar ipari teruletet illetoen 3   •   depresszio is tarsulhat a koronavirus szovodmenyeihez   •   megtartotta szekfoglalo eloadasat kariko katalin a magyar tudomanyos akademian 2   •   karacsony a varosaink kifosztasa nem kormanyzas   •   amnesty international rendszerszintu problemak vannak a magyar birosagi rendszerben 2   •   tobb ezer ugyfel kiakadt azon hogy egy csak digitalis bankba raktak at oket   •   they are like a family how esports has helped its fans get through lockdown   •   szergej lavrov parbeszedet surget a libiaban szemben allo felek kozott   •   egy korszak vege ujabb legendas budapesti ettermet zartak be 4   •   japan four cabinet ministers quit over fundraising scandal   •   dontott az mnb egyelore nem lehet kereskedni a lelegeztetogep beszerzes egyik szereplojenek reszvenyeivel   •   hernyak gyorgy kapja a szinhazi kritikusok cehenek eletmudijat   •   the pandemic widened gaps in reading can one teacher do something about that   •   molnar piroska megrazo vallomasa a gyerekkorarol apamat elvittek az oroszok nem is ismertem   •   penzert vett okj s vizsgat eliteltek vesztegetesert 2   •   a kormany elerhetetlenne tenne az epitesugyi adatokat   •   pizzaszelt dob piacra a pizza hut   •   dombi tibor mosolyt csalt a debreceni szurkolok arcara igy meg aligha lattunk nb i es edzot foto   •   a tulelesert kuzd a tungsram azonnali kormanyzati segitseget ker   •   a harley davidsonnak is betett a koronavirus   •   dagad a kiralyi botrany ii erzsebet nem maffiafonok 2   •   mcs fifa 21 aranygol dontott a ps4 es finaleban   •   ki nem talalna mi a vasember kedvenc etele mutatjuk a receptet is 3   •   a telepulesek megkozelitese zokkenomentes es remelhetoleg balesetveszelyes lesz remes bakit vetett az onkormanyzati kepviselo a 83 as ut atadasan video 3   •   l simon nem szerepelt olyan kep a world press photo kiallitason amely sertette volna a gyermekvedelmi torvenyt   •   igy fordult el magyar petertol ket 2006 os harcostarsa   •   ujabb 120 ceget helyez feketelistara az egyesult allamok   •   damu roland kitiltotta a szuleit a temeteserol 2   •   szilveszterkor utaljak a szallashelyeknek az elmaradt foglalasok utani tamogatasokat   •   tobbezerdolgozojatru   •   macron gyorsitana a vakcinagyartokat   •   igy nezett ki curtis 20 evvel ezelott   •   szijjarto peter magyarorszag kiall izrael mellett   •   kozmuszolgaltato ceg munkatarsainak adjak ki magukat a hazug csalok meroora leolvasas urugyen probalkoznak ne doljon be az atveresnek   •   az ehinseg aldozataira emlekeztek ukrajnaban   •   tovabb szaguld az autowallis raketa   •   ujabb poggyaszkiarusitast hirdettek meg a ferihegyi repuloteren