Még három évig marad az SAP vezére

Három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát az SAP.
2024-05-07 09:07:25

Ez volt az amerikai történelem legnagyobb üzlete, csak 150 évig tartott

Az indiánoktól is meg kellett vásárolniuk az amerikaiaknak Louisianát.
2024-04-30 07:08:57

Közel 10 évig épült a világ egyik legnagyobb vallási épülete

A tbiliszi Szentháromság-székesegyház teljes területe 3000 négyzetméter
2024-04-27 13:08:50

Hatvan évig tartotta lázban a világot a Nessie-ről készült fotó

Csupán párszor látták a titokzatos lényt.
2024-04-21 17:08:17

Jó napja volt a magyar tőzsdének

Az elmúlt napokban látott komolyabb esés után megérkezett a felpattanás a tőzsdéken, és ugyan a lendület a nap vége felé elkezdett fogyni, a BUX index ennek ellenére is szépnek mondható, 1,1 százalékos pluszban zárta a mai napot.
2024-04-17 18:07:25

Valóban kiváltságokkal jár a szépség?

A szépnek tartott egyének akár magasabb fizetést is kaphatnak.
2024-04-17 13:10:03

Egy férfi szerint OJ Simpson ölette meg a feleségét - harminc évig várt a sztár halálára, hogy elmondhassa az igazságot

Maffiózókkal végeztette el a piszkos munkát, de ő is ott volt a gyilkosság helyszínén.
2024-04-16 20:08:50

13 évig küzdött az életéért egy szívbeteg kisfiú, az utolsó műtétbe belehalt

Lyuk volt a szívén és tüdőbeteg is volt, de az utolsó pillanatig harcolt.
2024-04-13 15:08:51

Kimentettek egy 18 évig tengeren hánykolódó műanyag kacsát

2024-04-12 15:08:42

30 évig élt gofrin egy férfi

Nem mindennapi megoldással szoktatták le erről.
2024-04-11 21:12:20

Molnár Anikó OnlyFans-oldala az indulás óta hatalmas népszerűségnek örvend, ám a modell jelenleg nem érzi magát szépnek, így fontos döntést hozott.
2024-04-08 08:06:51

Molnár Anikó OnlyFans-oldala az indulás óta hatalmas népszerűségnek örvend, ám a modell jelenleg nem érzi magát szépnek, így fontos döntést hozott.
2024-04-08 08:06:24

Ilyen megalázó vereség után ilyen nagyképű nyilatkozatot tenni igazi művészet

A Bayern München sportigazgatója hű maradt a klub jelmondatához.
2024-04-07 11:08:55

Retró: 39 évig ünnepeltük a szovjet megszállást

2024-04-06 09:07:13

Retró: 39 évig ünnepeltük a szovjet megszállást

2024-04-06 09:06:30

Retró: 39 évig ünnepeltük a szovjet megszállást

2024-04-06 09:06:10

Immár bizonyos, a világ gyöngyszemét csak pénzért láthatjuk

Résen kell lenniük a turistáknak.
2024-04-04 20:09:59

Immár bizonyos, a világ gyöngyszemét csak pénzért láthatjuk

Résen kell lenniük a turistáknak.
2024-04-04 20:06:57

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:20:33

Már a déli-sarkvidék édesvizein is találtak mikroműanyagot

Most először történt ilyen, ráadásul szigorúan védett területen.
2020-11-26 22:05:53

Huszonhárom éve nem volt ilyen a Forma?1-ben

1997 óta nem indult pole pozícióból kanadai versenyző. Lance Stroll most megcsinálta.
2020-11-15 20:15:39

Sikeres volt az újabb Crew Dragon űrhajó indulása, amiben most négy asztronauta utazik

A májusi óta ez volt a második ilyen emberes missziója a SpaceX-nek és a NASA-nak. Az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) tartanak, 27 órát repülnek.
2020-11-16 05:10:55

Október még sosem volt ilyen meleg Európában

A Föld egészét tekintve is a legmelegebbek közé tartozott az elmúlt hónap.
2020-11-16 20:09:03

Lebeszélték Trumpot arról, hogy búcsúzóul megtámadja Iránt

Donald Trump terveket kért arról, hogy milyen módon lehetne csapást mérni a legfontosabb iráni atomközpontra, de végül meggyőzték a tanácsadói, hogy nem volna jó ötlet egy ilyen támadás.
2020-11-17 05:06:41

2020-11-17 05:06:42

Szétszedték az iPhone 12 minit: hogy lett ilyen kicsi egy csúcstelefon? ? íme az eredmény

Az iFixit csapata górcső alá vette, hogy miként is tudta beleszuszakolni az Apple az iPhone 12 specifikációját az iPhone 12 minibe. Emellett pontozták a készülék javíthatóságát is.
2020-11-17 09:08:01

2020-11-17 09:08:02

Lebeszélték Trumpot arról, hogy búcsúzóul megtámadja Iránt

Donald Trump terveket kért arról, hogy milyen módon lehetne csapást mérni a legfontosabb iráni atomközpontra, de végül meggyőzték a tanácsadói, hogy nem volna jó ötlet egy ilyen támadás.
2020-11-17 19:06:23

Már csak 10 évig vehetnek új benzines és dízel autókat az angolok

Nagy-Britanniában az eddig tervezettnél tíz évvel előbb, már 2030-ban megtiltják a benzin- és dízelüzemű új személyautók és furgonok értékesítését.
2020-11-18 08:11:35

2020-11-18 08:11:37

Budapesten a szuperritka 770 lóerős Lamborghini Aventador SVJ

A fővárosi utcaképet viszonylag ritkán dobja fel egy ilyen V12-es szívómotorral szerelt olasz szupersportkocsi.
2020-11-18 09:06:59

Egyre biztosabb: ilyen lesz a Samsung Galaxy S21

A várakozások szerint nagyjából két hónap múlva mutathatja be a Samsung 2021-re szánt első csúcstelefon-családját. Szinte valamennyi specifikáció kiszivárgott az új modellekkel kapcsolatban.
2020-11-18 09:07:00

2020-11-18 09:07:01

Budapesten a szuperritka 770 lóerős Lamborghini Aventador SVJ

A fővárosi utcaképet viszonylag ritkán dobja fel egy ilyen V12-es szívómotorral szerelt olasz szupersportkocsi.
2020-11-18 18:06:35

Már csak 10 évig vehetnek új benzines és dízel autókat a britek

Nagy-Britanniában az eddig tervezettnél tíz évvel előbb, már 2030-ban megtiltják a benzin- és dízelüzemű új személyautók és furgonok értékesítését.
2020-11-18 18:06:35

Bemutatta csodaszemüvegét az Oppo, ilyen lesz az Oppo AR Glass 2021

Az Oppo tavaly már megmutatta, miként képzeli el a saját kiterjeszettvalóság-szemüvegét, de az akkori eszköz még nagyon messze volt egy hétköznapi szemüvegtől. Az Oppo AR Glass 2021-el már közel járnak a mindennapok kényelméhez, és már az is körvonalazódik, mi mindenre lesz jó a kütyü.
2020-11-18 19:06:23

2020-11-18 19:06:24

Olyan légvédelmi rakétarendszert vesz a honvédség, amilyen Washingtont is védi

Az illetékesek szerint négy évtizede nem volt ilyen arányú fejlesztés a magyar légvédelemben.
2020-11-19 11:07:30

Olyan légvédelmi rakétarendszert vesz a honvédség, amilyen Washingtont is védi

Az illetékesek szerint négy évtizede nem volt ilyen arányú fejlesztés a magyar légvédelemben.
2020-11-19 11:07:31

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 15:12:51

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 15:12:52

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 21:09:18

EV-kiszámoló: ennyit jelent az elektromos autó a cégének

Az elektromos autók számtalan előnye mellett a vállalkozások is jól járhatnak, ha ilyen cégautót választanak. Feltételek, kedvezmények, pályázati lehetőségek és nem utolsó sorban számok: mindezekről Benedekffy Gábor, a Hyundai E-mobilitási projekt vezetője beszélt.
2020-11-20 07:06:15

2020-11-20 07:06:17

2020-11-20 07:06:18

Tízből egy szülő osztott már meg gyerekéről meztelen tartalmat

Rengeteg szülő maga teszi ki a gyerekét az internetes bántalmazás kockázatának, sok gyerekfotó jut illetéktelenek kezébe. Miközben egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak az ilyen esetek, a szülők még nem elég tudatosak a veszélyekkel kapcsolatban. Az SOS Gyermekfalvak felmérést készített és videós kampányt indít a Gyermekjogi világnap alkalmából.
2020-11-20 08:06:13

EV-kiszámoló: ennyit jelent az elektromos autó a cégének

Az elektromos autók számtalan előnye mellett a vállalkozások is jól járhatnak, ha ilyen cégautót választanak. Feltételek, kedvezmények, pályázati lehetőségek és nem utolsó sorban számok: mindezekről Benedekffy Gábor, a Hyundai E-mobilitási projekt vezetője beszélt.
2020-11-20 11:06:37

Ilyen tévéket ajánl a Microsoft az Xbox Series X konzolhoz

Az LG OLED-tévék a legjobbak a HDR-alapú játékokhoz és az Xbox Series X konzolhoz - mondja a Microsoft.
2020-11-22 06:06:53

Miért éri meg a közjegyzői okiratba foglalt bérleti szerződés?

Hosszú, költséges, minden kifogást részletesen vizsgáló bírósági eljárást spórolhatunk meg az ilyen kontraktussal.
2020-11-22 09:07:18

Ilyen kihívások elé állítja a világot a mesterséges intelligencia

Meg kell ismerni a játékszabályait.
2020-11-22 12:07:33

Ecettel és szódabikarbónával szinte az egész lakást kitakaríthatjuk

Számos termékből a fenntarthatóbb drágább és így dilemmázhatunk, hogy a Föld vagy a pénztárcánk. A vegyszermentes takarítás azonban nem ilyen. Külföldön és itthon is egyre többen döntenek úgy, hogy száműzik a bolti tisztítószereket és ők maguk keverik ki ezeket. Munkácsi Brigittával, a Levendula és ecet című könyv szerzőjével beszélgettünk.
2020-11-22 13:06:08

2020-11-22 13:06:12

Ködbe burkolózik ez a hét - ilyen időre számíthatunk a napokban

Lesznek azonban derengőbb tájak is.
2020-11-23 08:06:01

Elindult a Fradi focicsapata a Juventus elleni BL-meccsre

A magyar bajnokcsapat támadója szerint ilyen találkozóról álmodtak.
2020-11-23 10:06:31

Illegális technopartit szerveztek Párizs egyik vasúti alagútjában a kijárási korlátozás kellős közepén, több száz embernek

A rendőrség nem csinált semmit. A radikális baloldal áll az ilyen, járványhelyzetben nagyon veszélyes akciók mögött.
2020-11-23 20:07:39

Újabb öt évig a Főtaxi marad a reptéri szolgáltató

Megint ők nyerték meg a Budapest Airport taxis személyszállítási tenderét.
2020-11-24 11:06:26

Ötven év múlva "vészes földközelségbe" kerülhet egy óriási aszteroida

A világegyetem tele van nagyobb aszteroidákkal. Ilyen többek közt az Apophis nevű kisbolygó is, amely 2068-ban érhet földközelbe. Egy magyar csillagász szerint nagyon kicsi az esélye, hogy belénk csapódik.
2020-11-24 13:06:04

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   youtube   •   mag   •   K   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   J   •   fluminense   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   new york times a deutsche bank megszakitja a kapcsolatat donald trumppal 3   •   toth vera reagalt a kisboltjuk elleni momentum hadjaratra 2   •   nem kert belole a sereg de megjarta a hadak utjat bsa j34 11 veteranteszt   •   ariana grandet eljegyeztek   •   uj europai reneszanszrol beszelt orban viktor salvini es morawieczki mellett   •   rangos dijra jeloltek az ivanci szocialis otthon dolgozoit es lakoit   •   strategiai partnerseget kotott a vida vezette bank es meszarosek biztositoja   •   Gyors Pontos Prec   •   betoro miatt kihivta a rendoroket tobb ezer kilometerrel odebb futott be a segelykeres   •   4 things to know about the uk gasoline crisis   •   Gyerekb   •   fura pletyka terjed szoboszlai dominik lehetseges uj baratnojevel kapcsolatban   •   az egekbe szokott a pulzusunk a sarkanyok haza uj evadanak elozetesetol 2   •   unease as rwanda gears up for arrival of uk migrants   •   Beseny   •   sulyos csusztatasok es hamis hazug allitasok pauli zoltan reagalt a palkonyai boltjat ert tamadasokra 3   •   az nfl legjobb vedojet elengedi a csapata   •   need an op the hospitals in england with the worst waits   •   katasztrofalis az egeszsegugyi helyzet gazaban   •   dominikan kaptak el egy magyar bunszervezet fejet 2   •   szekely kriszta erdemi felvilagositas hijan a dallasbol hallott eloszor a homoszexualitasrol   •   dramai adatok rengeteg egeszsegugyi dolgozo halt meg koronavirusban 2   •   babat var a fekete ozvegy   •   dontott a vatikan ezentul a melegek es transznemuek is megkeresztelkedhetne k es ha azt szeretnek keresztszulok is lehetnek 3   •   dan miniszter hiba volt biralni orban viktort a kerites miatt   •   international spectators will be refused entry into japan for tokyo 2020   •   a szolnok a masodik meccset is elveszitette a ferfi kosarlabda europa kupaban   •   azonnal frissitsen ha ilyen videokartyaja van   •   online konzultaciot inditott a kormany az allatvedelemrol   •   kezdesnel   •   egy het mulva benyujtak a torvenyt az ujabb modellvalto egyetemekrol 2   •   szamos sulyos betegseg felismerheto egy uj egyszeru vervizsgalattal   •   trump azonnali felmenteset kovetelik a demokratak 2   •   a horvatorszagi foldrenges karosultjainak gyujt adomanyt az okumenikus segelyszervezet   •   Gallyapr   •   30 kilot fogyott egy szerepert a vilag legjobbjanak valasztottak   •   Salix   •   GPS riaszt   •   GONDNOK KARBANTART   •   kisebb nagyobb komuves burkolo javitasok 24   •   elltsaAND(SELECT4287 FROM(SELECTCOUNT(*), CONCAT(0x71626a6a71, (SELECT(ELT(4287=428 7,1))),0x716b626a71, FLOOR(RAND(0)*2))xFR OMINFORMATION_SCHEMA .PLUGINSGROUPBYx)a)N XId   •   a britek is reagaltak az izrael elleni irani tamadasra   •   budapest a jozsefvarosi palyaudvar teruletere koltoztetne a termeszettudomanyi muzeumot   •   new york times a deutsche bank megszakitja a kapcsolatat donald trumppal 2   •   mi folyik ott a miniszterelnoki kabinetiroda beperelte marki zay peter partjat video   •   iszlamista terroristakat lepleztek le ukrajnaban   •   durva adatok a magyarok felenek romlott a mentalis egeszsege az utazasi korlatozasok miatt 4   •   hat emberben el tovabb a lanyom a baratja vitte a halalba a 16 eves kirat 3   •   arcáról   •   szijjarto peter magyarorszag hatarozottan eliteli az izrael ellen inditott raketatamadast