Magához láncolta fiatal tehetségét a Barcelona

500 millió eurós kivásárlási ára lett.
2024-05-10 10:10:12

Két fiatal akart megerőszakolni egy lányt Miskolcon

Rávették, hogy szálljon le a villamosról, majd szexre akarták kényszeríteni.
2024-05-09 18:08:56

Arany János próbált segíteni a meg nem értett nyelvzseninek

Makacs, konfliktuskereső természete is hozzájárult ahhoz, hogy Szentkatolnai Bálint Gábort ma alig ismeri valaki.
2024-05-09 07:08:45

Sok amerikai fiatal ábrándulhatott ki a demokratákból a gazdaság helyzete miatt, így Trump reményei jelentősen nőnek novemberben

Sok fiatal az egykori elnökben reménykedik, mert a gazdasági nehézségek miatt borúsan látja jövőjét: a diákhitelek visszafizetését, az új lakás vagy ház megvételét a magas jelzálog kamatláb miatt.
2024-05-08 10:10:51

2024-05-08 10:09:29

Nem akart megázni egy bringás, inkább elkötött egy Trabantot

Egyébként is kocsit akart venni, gondolta megspórolja az árát.
2024-05-08 09:11:17

Leleplezték az észak-koreai és az oroszok titkos paktumát

Egy amerikai tisztviselő szerint Oroszország megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának előírásait, amikor jelentős mennyiségű finomított kőolajat szállít Észak-Koreába. Válaszul újabb amerikai szankciókat vetnének ki mindkét országra. Vélhetően Észak-Korea fegyvereket is szállít Oroszországnak az olajért cserébe.
2024-05-07 20:07:58

Egész éjszaka vertek egy 17 éves lányt, mert nem akart prostituáltnak állni

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a karcagi férfival szemben, aki tavaly áprilisban egész éjszaka vert egy 17 éves lányt Karcagon, mert az nem volt hajlandó prostituáltként dolgozni. A kiskorú életveszélyes sérüléseket szenvedett. A gyanúsítás szerint egy 26 éves karcagi férfi órákon át bántalmazott egy kiskorú helyi lányt a lakóházában. A rendőrség közleménye szerint a férfi azt tervezte, hogy abból fog élni, hogy külföldön futtatja a lányt. A fiatal lány ezt megtagadta, ezért a férfi olyan brutálisan bántalmazta, hogy az életveszélyes sérülést szenvedett. Az őrizetbe vett férfit emberkeresked...
2024-05-07 16:08:01

Szétvert egy széket az idős, mozgáskorlátozott nőn egy fiatal rabló

Székkel ütött egy idős, jászkiséri asszonyt egy fiatal rabló, amikor a nő megpróbálta járóbotjával kiűzni lakásából. Az áldozat könyebb sérülésekkel megúszta, a 21 éves férfit 9 év fegyházra ítélték.
2024-05-07 16:06:53

2024-05-07 16:06:26

2024-05-07 16:06:04

Titkos szenvedélyeikről meséltek a magyar hokiválogatott hősei - videó

Kíváncsian várjuk, hogy teljesítik-e Galló Vilmosék, amit kamera előtt megígértek.
2024-05-07 12:09:21

Elérte Ukrajna, amit akart: szinte teljesen megszakadt az egyik legfontosabb orosz utánpótlási útvonal

A Krími híd elleni ukrán támadások miatt szinte teljesen felfüggesztették az orosz erők az építmény katonai célú használatát és inkább szárazföldi útvonalakon szállítanak utánpótlást a frontvonalakra - írja az Independent hírszerzési információkra és műholdfelvételekre hivatkozva.
2024-05-07 10:08:00

Felvételek: így kezdődött meg az invázió, amit Amerika nagyon nem akart látni

Rövid felvételt tett közzé az izraeli hadsereg (IDF) a Rafah elleni invázió első szárazföldi műveleteiről. Az izraeli katonák ma reggel foglalták el a határátkelőt a Gázai övezet és Egyiptom közt.
2024-05-07 10:07:58

Kibukott: titkos háttéralkut köthetett Amerika a palesztin terroristákkal, Izrael nagyon dühös

Izrael tegnap inváziót indított Rafah ellen, pár órával azután, hogy a Hamász bejelentette: elfogadják a zsidó állam tűzszüneti ajánlatát. Az Axios azt írja: a tárgyalások lényegében Amerika beavatkozása miatt borultak, a palesztin szervezet egy olyan tűzszüneti alkut fogadott el, amiről Izrael nem is tudott.
2024-05-07 08:07:23

Továbbra is rejtély a törpék titkos szigete

Nem tudni, hogy kerültek oda.
2024-05-06 20:10:28

Öccse helyett akart vizsgázni egy férfi Kecskeméten

Öccse helyett akart vizsgázni egy férfi Kecskeméten. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 44 éves férfi közlekedési alapismeretek vizsgára jelentkezett tavaly májusban, hogy motorkerékpár jogosítványhoz jusson. Az írásbeli teszt kitöltése előtt azonban kiderült, hogy a helyi lakos a testvére helyett akart vizsgát tenni úgy, hogy az ő igazolványát mutatta be a személyazonosság ellenőrzésekor. A férfit előállították a járőrök, és közokirat-hamisítás bűntett kísérletének gyanúja miatt kihallgatták. A hatóságok ezt követően tüzetesen megvizsgálták a fiatalabb férfi kor...
2024-05-06 08:07:46

X-Faktor: Csobot Adél üzent a kiesett versenyzőinek

Csobot Adél megpróbáltató feladatot kapott a jubileumi X-Faktorban. Mindamellett hogy idén először foglalhatta el a mentorszéket, az egyik legnehezebb kategóriával, a zenekarokkal kellett dolgoznia.
2021-12-11 15:06:36

2021-12-11 16:06:13

Xavi mutatta be a Barcelona jövő évi mezét - videó

A katalán klub edzője mellett a csapat fiatal sztárjátékosa, Ansu Fati is elégedett volt a mezzel, amit majd a 2022/2023-as szezonban viselnek a csapat játékosai.
2022-06-03 12:34:48

X-Faktor: ByeAlexnek nem tetszett, hogy Serbán Szebasztián Balázs Fecó-dalt hozott magával

Elkezdődött a mentorházas válogató az X-Faktor idei évadában: elsőként ByeAlex és Gáspár Laci voltak azok a mentorok, akiknek dönteniük kellett arról, kiket visznek magukkal az élő show-ba. Gáspár egyik versenyzője, Serbán Szebasztián egy Balázs Fecó-dallal készült, ami ugyan tetszett a mentoroknak, de még saját mentora is azt mondta utána, a fiatal fiú nem tud még énekelni. ByeAlex keményebb volt: Hát én nem sokat tudtam meg erről a fiúról most. Kicsit örülök neki, hogy nem kardoskodtam érte, hanem hozzád került, mert ez inkább egy neked való világ. Ezt a dalt már én annyiszor hallottam? én a...
2022-10-16 08:12:25

X-Faktor: Mihályfi Luca elárulta, mihez kezd a verseny után ? videó

Mihályfi Luca lett a 2022-es X-Faktor harmadik helyezettje, ám a fiatal lány nem bánkódik, hiszen rengeteget olyasmit tanult, amit a jövőben kamatoztathat majd, és továbbra is azt csinálja, ami a szenvedélye: az éneklést.
2022-11-21 10:09:03

2022-11-21 10:09:23

Online modell munka nőknek!

Modell munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető otthonról. 18 évnél idősebbek jelentkezését várjuk. Jelentkezz weboldalunkon még ma: www.hotvipmodels.com
2020-06-20 16:41:42

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-20 16:41:42

Internet marketing

Valós online marketing munka ! Cégen belül több féle kereseti lehetőség! Érdekes, izgalmas fejlődő cég, ahol játékok ,aukció,termékek találhatóak mi munkánk a cég szolgáltatásainak hirdetése! Két éve a munkám, a cég biztos és fizető! Csatlakozz , folyamatossan bővülő csapatomba,ahol minden segitséget megkapsz az induláshoz.Regisztráció után jelentkezem ,hogy segiteni tudjak ! Regisztrálni lehet a következő linken: http://www.sfi4.com/18521493.02/NGRQ
2020-06-20 16:41:42

Online munka nőknek!

Fiatal nőket keresünk otthonról végezhető internetes munkára. Kötetlen időbeosztás, Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Tudj meg többet weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-20 16:41:43

Online modelleket keresünk!

Fiatal nőket keresünk azonnal kezdhető modell munkára. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Csak nagykorúaknak! Jelentkezz még ma! További információ és jelentkezés: www.hotvipmodels.com
2020-06-20 16:41:43

Bosch gázkészülék csere Budapest

Bosch kondenzációs kazán csere . Vállaljuk régi gázkészülékek cseréjét az új jogszabályok szerint Bosch kondenzációs gázkazánra. Ha megbízható , gazdaságos és a lehetőségekhez képest a legolcsóbb cirkót szeretne akkor a Bosch ( Junkers ) Condens 2500 vagy a Condens 3000 a legjobb választás ! Megbízható ,stabil működés rengeteg kiegészítő lehetőségek pl : szolár bővíthetőség , remek szerviz háttér ! Akár 1-2 napon belül meg tudjuk oldani a kazáncserét !Tudunk segíteni a kémény bélelésben . és
2020-06-20 16:41:44

Profi esküvői ceremóniamester Kecskemét

Jakus Máté esküvői ceremóniamester emlékezetes eseménnyé varázsolja az esküvőtöket, koordinálja a háttérmunkát úgy, hogy nem válik a mulatság főszereplőjévé. +36 30 839 9794. http://ceremoniamesterkecskemet.hupont.hu legjobb ceremóniamester Kecskemét, ceremóniamester árak Kecskemét, vőfély feladata Kecskemét, fiatal vőfély Kecskemét, lakodalmi ceremóniamester Kecskemét, esküvőszervező ceremóniamester Kecskemét, házigazda Kecskemét
2020-06-20 16:41:46

Fiatal ceremóniamester Balaton

Balatoni ceremóniamester (Jakus Máté, +36 30 839 9794) maradandóan szép rendezvénnyé varázsolja az esküvőtöket, amit nem csak a partnereddel, de az egész meghívott vendégsereggel közösen fogtok megélni, és élvezitek majd az elejétől a végéig. http://www.ceremoniamesterbalaton.eoldal.hu/ Kérlek, fussátok át a weboldalamon a fiatal párok véleményét, és keressetek bizalommal!
2020-06-20 16:41:47

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 11:30:09

Online modell munka nőknek!

Modell munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető otthonról. 18 évnél idősebbek jelentkezését várjuk. Jelentkezz weboldalunkon még ma: www.hotvipmodels.com
2020-06-23 11:30:09

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 11:30:09

Internet marketing

Valós online marketing munka ! Cégen belül több féle kereseti lehetőség! Érdekes, izgalmas fejlődő cég, ahol játékok ,aukció,termékek találhatóak mi munkánk a cég szolgáltatásainak hirdetése! Két éve a munkám, a cég biztos és fizető! Csatlakozz , folyamatossan bővülő csapatomba,ahol minden segitséget megkapsz az induláshoz.Regisztráció után jelentkezem ,hogy segiteni tudjak ! Regisztrálni lehet a következő linken: http://www.sfi4.com/18521493.02/NGRQ
2020-06-23 11:30:09

Online munka nőknek!

Fiatal nőket keresünk otthonról végezhető internetes munkára. Kötetlen időbeosztás, Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Tudj meg többet weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 11:30:09

Bosch gázkészülék csere Budapest

Bosch kondenzációs kazán csere . Vállaljuk régi gázkészülékek cseréjét az új jogszabályok szerint Bosch kondenzációs gázkazánra. Ha megbízható , gazdaságos és a lehetőségekhez képest a legolcsóbb cirkót szeretne akkor a Bosch ( Junkers ) Condens 2500 vagy a Condens 3000 a legjobb választás ! Megbízható ,stabil működés rengeteg kiegészítő lehetőségek pl : szolár bővíthetőség , remek szerviz háttér ! Akár 1-2 napon belül meg tudjuk oldani a kazáncserét !Tudunk segíteni a kémény bélelésben . és
2020-06-23 11:30:10

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

Bosch gázkészülék csere Budapest

Bosch kondenzációs kazán csere . Vállaljuk régi gázkészülékek cseréjét az új jogszabályok szerint Bosch kondenzációs gázkazánra. Ha megbízható , gazdaságos és a lehetőségekhez képest a legolcsóbb cirkót szeretne akkor a Bosch ( Junkers ) Condens 2500 vagy a Condens 3000 a legjobb választás ! Megbízható ,stabil működés rengeteg kiegészítő lehetőségek pl : szolár bővíthetőség , remek szerviz háttér ! Akár 1-2 napon belül meg tudjuk oldani a kazáncserét !Tudunk segíteni a kémény bélelésben . és
2020-06-23 22:01:07

Profi esküvői ceremóniamester Kecskemét

Jakus Máté esküvői ceremóniamester emlékezetes eseménnyé varázsolja az esküvőtöket, koordinálja a háttérmunkát úgy, hogy nem válik a mulatság főszereplőjévé. +36 30 839 9794. http://ceremoniamesterkecskemet.hupont.hu legjobb ceremóniamester Kecskemét, ceremóniamester árak Kecskemét, vőfély feladata Kecskemét, fiatal vőfély Kecskemét, lakodalmi ceremóniamester Kecskemét, esküvőszervező ceremóniamester Kecskemét, házigazda Kecskemét
2020-06-23 22:01:12

Fiatal ceremóniamester Balaton

Balatoni ceremóniamester (Jakus Máté, +36 30 839 9794) maradandóan szép rendezvénnyé varázsolja az esküvőtöket, amit nem csak a partnereddel, de az egész meghívott vendégsereggel közösen fogtok megélni, és élvezitek majd az elejétől a végéig. http://www.ceremoniamesterbalaton.eoldal.hu/ Kérlek, fussátok át a weboldalamon a fiatal párok véleményét, és keressetek bizalommal!
2020-06-23 22:01:12

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, falazás, vakolás, villanyszerelés kitekintő kamera felszerelése, ajtócsere teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:13

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

Profi esküvői ceremóniamester Kecskemét

Jakus Máté esküvői ceremóniamester emlékezetes eseménnyé varázsolja az esküvőtöket, koordinálja a háttérmunkát úgy, hogy nem válik a mulatság főszereplőjévé. +36 30 839 9794. http://ceremoniamesterkecskemet.hupont.hu legjobb ceremóniamester Kecskemét, ceremóniamester árak Kecskemét, vőfély feladata Kecskemét, fiatal vőfély Kecskemét, lakodalmi ceremóniamester Kecskemét, esküvőszervező ceremóniamester Kecskemét, házigazda Kecskemét
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:28

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

Profi esküvői ceremóniamester Kecskemét

Jakus Máté esküvői ceremóniamester emlékezetes eseménnyé varázsolja az esküvőtöket, koordinálja a háttérmunkát úgy, hogy nem válik a mulatság főszereplőjévé. +36 30 839 9794. http://ceremoniamesterkecskemet.hupont.hu legjobb ceremóniamester Kecskemét, ceremóniamester árak Kecskemét, vőfély feladata Kecskemét, fiatal vőfély Kecskemét, lakodalmi ceremóniamester Kecskemét, esküvőszervező ceremóniamester Kecskemét, házigazda Kecskemét
2020-06-23 22:14:45

Fiatal ceremóniamester Balaton

Balatoni ceremóniamester (Jakus Máté, +36 30 839 9794) maradandóan szép rendezvénnyé varázsolja az esküvőtöket, amit nem csak a partnereddel, de az egész meghívott vendégsereggel közösen fogtok megélni, és élvezitek majd az elejétől a végéig. http://www.ceremoniamesterbalaton.eoldal.hu/ Kérlek, fussátok át a weboldalamon a fiatal párok véleményét, és keressetek bizalommal!
2020-06-23 22:14:45

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, falazás, vakolás, villanyszerelés kitekintő kamera felszerelése, ajtócsere teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki 06-20/915-8893
2020-06-23 22:14:45

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 22:15:34

Online modell munka nőknek!

Modell munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető otthonról. 18 évnél idősebbek jelentkezését várjuk. Jelentkezz weboldalunkon még ma: www.hotvipmodels.com
2020-06-23 22:15:34

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 22:15:34

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   rozsa sandor   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   titkos uzenettel akart segiteni egy fiatal nonek a starbucks egyik baristaja   •   nem lassul a vilagjarvany   •   korbekerdeztuk az egyetemeket hany pluszpontot adnak az mcc s felvetelizoknek 2   •   gyanus venezuelai dollarmilliardok svajcban 2   •   drivers told to take the train during m25 closure   •   pfizer vezerigazgato valoszinu hogy egy harmadik oltast is fel kell majd venni 2   •   gergely marton nagy ivan zsolt a magyar ugy margojara   •   megszolal a bosszuhadjaratrol a halalba hajszolt pisti nagymamaja ezzel csak artanak a csaladunknak 3   •   ittasan okozott balesetet nyolc eve szalay bobrovniczky vince de nem ment hire az ugynek 3   •   formaelv   •   iranyithatatlanul vagodott a tomegbe a versenyauto hatalmas panik tort ki ujabb sokkolo felvetel kerult elo a halalos ralibalesetrol video   •   meghalt rob schneider anyja aki szerepelt is a fiaval filmekben   •   forg   •   family gives up on 911 after hearing automated please hold message 2   •   halalra keseltek egy 29 eves not ujvideken 2   •   mar 89 ev alattiak is megkaphatjak a koronavirus elleni vakcinat a heten 2   •   xi calls on young officials to enhance loyalty competency for important tasks   •   szabad e furdoruhaban szaunazni evszazados hagyomanynak mentek neki svedorszagban   •   update 1 u s failure to sanction mbs for khashoggi killing dangerous u n expert   •   kovetik e a berek az inflaciot   •   megsokszorozodott az alvaszavaros gyerekek szama a jarvany miatt   •   az idosotthonokban is elkezdodott a koronavirus elleni oltakozas   •   uj kerekparut epul a balatonnal   •   megtornaztatja az agyunkat a netflix uj sci fi sorozata 2   •   szuletesnapjat unnepli a vilag legidosebb gorillaja   •   ha a fajdalom gyoz megsemmisulsz   •   feljelentette a pesti sracok foszerkesztojet a pedofiliaval vadolt ujsagiro   •   frances macron calls for sustainable defence industry effort   •   a szorakoztato hofi geza pillanatok alatt lett orszagosan nepszeru a duojuk koos janossal   •   as trump embarks on 2024 journey some longtime allies go their own way   •   egy masodpercen mult a frontalis utkozes   •   repul a repul a repulo   •   folyad   •   ujabb boeing meghibasodas felszallas kozben valt le egy gep hajtomuvenek burkolata   •   a racz gyuricza hazaspar becsbe utazott evfordulot unnepelni a sefnek sikerult kulonagyas szobat foglalnia   •   a vb utan tavozik az olasz focivalogatott szovetsegi kapitanya   •   megoltek a hezbollah egyik parancsnokat johet a megtorlas   •   atlepte a 2 milliot a koronavirus okozta halalesetek szama a vilagon 3   •   manchin pans dc statehood bill in another break with dems   •   a coach tanacsai valsag idejen   •   fogyat   •   lesujto merleg egyetlen g20 allam sem teljesiti klimavedelmi vallalasait   •   japanban alkotmanyellenesnek nyilvanitottak hogy azonos nemuek nem kothetnek hazassagot 3   •   a 90 percben szerzett gyoztes golt a magyar valogatott focista   •   dramai reszletek az m1 esen tortent tragediarol harom kisgyermeket hagyott hatra az egyik aldozat igy lehet most segiteni a csaladnak 3   •   tobb fontos esemeny lesz ma mire lehet szamitani a tozsdeken   •   kirugtak a magyar peter szombati tuntetesen beszedet mondo lelkeszt azonnal felkertek ot ep kepviselonek   •   kinai tulajdonu hajora tamadtak a huszik az amerikai hadero csapast mert a lazadok dronjaira   •   rakay philip a multat vegkepp eltorolni antifahad indulj velunk   •   egy ember meghalt harom pedig megserult egy ohioi bevasarlokozpontban tortent lovoldozesben