És akkor húsz év EU-tagság után Románia megelőzött minket a kanyarban

A vártnál jobban indította a magyar gazdaság 2024-et; közben az is kiderült, hogy a fizetésekben és a fogyasztásban is az EU leggyengébbjei közé kerültünk. Megnéztük, hogyan lehetne csökkenteni a benzinárat, és azt is kipróbáltuk, mennyi ideig lehet Mészáros Lőrinc nélkül élni. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
2024-05-05 07:09:21

2024-05-05 07:08:12

Elvitelre #65: Szívvel, Lőrinccel

Elvitelre - a podcast, amelyben az adott hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Ezen a héten megnéztük, lehet-e élni Mészáros Lőrinc nélkül és azt, hogyan született meg az első gyermek Magyarországon, akinek az édesanyja szívátültetett volt.
2024-05-05 06:07:13

2024-05-05 06:07:10

2024-05-05 06:07:00

Állítólag a magyar üzletemberek közül már csak Mészáros Lőrinc van versenyben a horvát gigacégért

A magyar érdeklődők közül már csak Mészáros Lőrinc maradt versenyben a horvát Fortenova-csoport, a nyugat-balkáni régió legnagyobb élelmiszer-termelő és kiskereskedelmi vállalatának felvásárlásáért - számolt be a 444.
2024-05-03 16:07:22

Vízaknákból lesz újabb 28 milliárdjuk Mészáros Lőrincéknek

Elnyertek több közbeszerzést, amit Lázár Jánosék írtak ki a tatabányai vízbányák aknáinak fejlesztésére. Százezrek vízellátását érinti a munka.
2024-05-03 13:12:18

2024-05-03 13:11:47

Gyurákovics Andrea: Csak az a fontos Baranyi Krisztinának, hogy forogjon a neve a sajtóban

A metrókijáró esete mutatta meg, miért nem sikerült Ferencváros polgármesterével együtt dolgozni.
2024-05-03 10:09:59

Gyurákovics Andrea: Csak az a fontos Baranyi Krisztinának, hogy forogjon a neve a sajtóban

A metrókijáró esete mutatta meg, miért nem sikerült Ferencváros polgármesterével együtt dolgozni.
2024-05-03 10:07:16

Orbán Viktor beperelt féltucat szerkesztőséget a Klubrádiótól az Indexig 

A miniszterelnök magánszemélyként Mészáros Lőrinc-közeli szerkesztőségek ellen is eljárást kezdeményezett.
2024-05-03 09:09:38

Orbán Viktor beperelt féltucat szerkesztőséget a Klubrádiótól az Indexig 

A miniszterelnök magánszemélyként Mészáros Lőrinc-közeli szerkesztőségek ellen is eljárást kezdeményezett.
2024-05-03 09:09:22

Orbán Viktor beperelt féltucat szerkesztőséget a Klubrádiótól az Indexig 

A miniszterelnök magánszemélyként Mészáros Lőrinc-közeli szerkesztőségek ellen is eljárást kezdeményezett.
2024-05-03 09:08:53

Közel 23 milliárdos állami munkát húzott be a Mészáros és Mészáros Zrt.

Az összegből vízaknát fejlesztenek Tatabányán.
2024-05-02 20:09:58

Megszólalt a csinos énekesnő, aki a pletykák szerint Marics Petivel csalta meg vőlegényét

Marics Peti után a csinos énekesnő is pontot tett a találgatások végére. Azt viszont elismerte, hogy a vőlegényével valóban nem alkotnak már egy párt.
2024-05-02 18:06:05

Vadháló, betonoszlop, kerítésépítés, drótháló, drótfonat, kerítés drót, kerítés építés, vadkerítés, beton oszlop

Gyártunk különböző méretű, huzalvastagságú horganyzott és műanyagos drótfonatokat, vadvédelmi hálókat, vadhálókat, tüskés huzalt, tüskésdrótot, szögesdrótot, vezérdrótokat, kerítés hálókat és feszítőhuzalokat, feszítő huzalokat, kerítésdrótokat, tüskés drótot, vadkerítéseket, a kerítés építés minden kellékét pl.: kerítésfonattal ellátott kiskaput, nagykaput, huzalfeszítő csavart. Vállalunk az ország egész területén vadhálóval, vagy dróthálóval komplett kerítésépítést 1574 Ft/m áron. Rengeteg terméket gyártunk és forgalmazunk a kerítésdróton és betonoszlopokon kívül, amit egy hirdetésben neh...
2020-06-20 16:36:22

2020-06-20 16:36:23

Legyen a hobbid a munkád!

Légy Oriflame tanácsadó, élvezd az azonnali kedvezményeket, juss hozzá szuper termékekhez, vagy keress pénzt! Te döntesz, hol, mikor, mennyit dolgozol, és mennyit keresel. Regisztrálj: https://hu.oriflame.com/business-opportunity/become-consultant?potentialSponsor=461370
2020-06-20 16:41:42

Vadháló, betonoszlop, kerítésépítés, drótháló, drótfonat, kerítés drót, kerítés építés, vadkerítés, beton oszlop

Gyártunk különböző méretű, huzalvastagságú horganyzott és műanyagos drótfonatokat, vadvédelmi hálókat, vadhálókat, tüskés huzalt, tüskésdrótot, szögesdrótot, vezérdrótokat, kerítés hálókat és feszítőhuzalokat, feszítő huzalokat, kerítésdrótokat, tüskés drótot, vadkerítéseket, a kerítés építés minden kellékét pl.: kerítésfonattal ellátott kiskaput, nagykaput, huzalfeszítő csavart. Vállalunk az ország egész területén vadhálóval, vagy dróthálóval komplett kerítésépítést 1574 Ft/m áron. Rengeteg terméket gyártunk és forgalmazunk a kerítésdróton és betonoszlopokon kívül, amit egy hirdetésben neh...
2020-06-20 16:41:42

Vadháló, betonoszlop, kerítésépítés, drótháló, drótfonat, kerítés drót, kerítés építés, vadkerítés, beton oszlop

Gyártunk különböző méretű, huzalvastagságú horganyzott és műanyagos drótfonatokat, vadvédelmi hálókat, vadhálókat, tüskés huzalt, tüskésdrótot, szögesdrótot, vezérdrótokat, kerítés hálókat és feszítőhuzalokat, feszítő huzalokat, kerítésdrótokat, tüskés drótot, vadkerítéseket, a kerítés építés minden kellékét pl.: kerítésfonattal ellátott kiskaput, nagykaput, huzalfeszítő csavart. Vállalunk az ország egész területén vadhálóval, vagy dróthálóval komplett kerítésépítést 1574 Ft/m áron. Rengeteg terméket gyártunk és forgalmazunk a kerítésdróton és betonoszlopokon kívül, amit egy hirdetésben neh...
2020-06-20 16:41:42

Alkalmi munka Budapesten diákoknak is

Alkalmi munka Budapesten diákoknak is. Szia, mondom mi a szitu. Munkát keresel? Olyat ahol nem vagy lekötve, egyszerű De normálisan és megbízhatóan fizet? Akkor MEGTALÁLTAD! Egyszerű fizikai munka, egyszerűsített foglalkoztatásban, Vagy diákszövetkezeten keresztül. A feladat: árufeltöltés/raktározás (különböző méretű és, súlyú termékeket kell betölteni raktári polcokba) kis kézi eszköz segítségével, (nyugi betanítunk). Munkaidőd Rugalmas (azon a napon jössz amikor ráérsz) Fizetésed 1250-Ft/h tól felső határ nélkül. Így akár nettó 300.000 Ft (alapbér + teljesítménybérek + heti bó...
2020-06-20 16:41:42

Online modell munka nőknek!

Modell munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető otthonról. 18 évnél idősebbek jelentkezését várjuk. Jelentkezz weboldalunkon még ma: www.hotvipmodels.com
2020-06-20 16:41:42

Energetikai tanúsítvány

Garanciával, határidőre, akár 24 órán belül is vállaljuk energetikai tanúsítványt, lakás zöldkártya elkészítését. Panellakás, társasház, családi ház, újépítésű vagy használt ingatlan? Cégünk garantálja Önnek a legjobb árat, minőségi kiszolgálással együtt! Az Országos Építésügyi Nyilvántartásnál hitelesített energetikai tanúsítványokra mi háromszoros garanciát vállalunk. Nálunk rejtett költségek nélkül juthat az energetikai tanúsítványhoz vagy lakás zöldkártyához. Áraink tartalmazzák az ÁFA-t és minden költséget, ami a tanúsítvány kiállításához szükséges. Ne késlekedjen, rendelje meg most és eg...
2020-06-20 16:41:42

Idősgondozás Németországban

Meghatározzuk az irányt, fejlesztünk és innováljuk szolgáltatásainkat, mindezt azzal a céllal, hogy ügyfeleinknek a legjobban fizetett munkát biztosítsuk. Kattintson a www.atena.org weboldalra!Idősgondozók részére kínálunk állásokat, 24 órás gondozás Németországba. Hívjon a +421 917661067 telefonszámon és kérjen visszahívást. Továbbá elérhet minket az ingyenes +3680080265-ös számon vagy felveheti velünk a kapcsolatot mailben: [email protected] és mi felhívjuk Önt.
2020-06-20 16:41:42

Pályázat 2020

A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: Közösségi rendezvények vagy sportversenyek megvalósítására; találmányok, ötletek, fejlesztések megvalósítására (legalább már működő prototípus esetén); olyan, itt fel nem sorolt egyéb célra, tevékenységre vagy eseményre, mely széleskörű érdeklődésre számíthat, vagy valami pozitívot hozzátesz a világhoz. A támogatás összege maximum 600 000 forint lehet. Önerő és referencia nem feltétele a támogatásnak, de az elbírálásnál előnyt jelent! ...
2020-06-20 16:41:42

Marketing manager állás

Marketing manager munkakörbe felvételt hirdet nemzetközi szolgáltató cég. Feltétel a szakirányú képzettség, előny szakmai gyakorlat, angol vagy francia nyelvismeret. Versenyképes bér, kiegészítő juttatások. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a [email protected] címen lehetséges.
2020-06-20 16:41:42

262/1. Kerekesrakodó német munkahely Augsburg alatt

Kotrógép és kerekesrakodó, azaz ”Radladerfahrer” felvétel! Feltétel ”C” jogosítvány, szakmai tapasztalat kotrógép kezelés terén és A2 német tudás. A munkabér 2.800 - 2.900,-€ bruttó, a munkaidő havi 200 óra. A szállás költsége 250,-€/hónap. RÉSZLETEK: https://www.nemetmunka.hu/sofor-kamionos-nehezgepkezelo/2621-markolos-kerekesrakodo-augsburg JELENTKEZÉS: (telefonon csak munkanapokon 9:00-17:00-ig) -önéletrajz küldésével http://www.nemetmunka.hu/oneletrajz-keszito/ -telefonszámok: 06 1 920 3433 (HU) vagy 0049 8641 6949 000 (DE) -e-mailben: német nyelvű...
2020-06-20 16:41:42

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-20 16:41:42

Zárcsere, zárbetét cseréje

Zárcsere, zárszerelés, zárnyitás reális áron akár 30 percen belül. Minden nap 24 órás ügyelettel, ingyen kiszállással Budapesten! http://www.zarcsere.eu Kizárta magát? Eltűnt a kulcsa? Betörtek? Hívja professzionális munkát végző zárszerelő csapatunkat. Egy telefon hívás és szakembereink a lehető legrövidebb idő alatt igyekeznek a segítségére sietni legyen szó zárcseréről, zárszerelésről, zárjavításról, zárnyitásról, betörés utáni helyreállításról vagy ép hevederzárról. Elvesztette a kulcsait? Vagy egyszerűen csak kizárta magát a saját lakásából? Akkor Önnek professzionális zárcsere, ...
2020-06-20 16:41:42

Online munka nőknek!

Fiatal nőket keresünk otthonról végezhető internetes munkára. Kötetlen időbeosztás, Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Tudj meg többet weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-20 16:41:43

Autóriasztók

TÁVIRÁNYÍTÓS AUTÓRIASZTÓK:15500- tõl, KÖZPONTI ZÁRAK: (2 ajtós: 5900-tól, 4 ajtós 6900- tól), MOTOROS ABLAKEMELÕ (1 PÁR): 34900- tól, RABLÁSGÁTLÓS riasztók: 18500- tól,Rádiótelefonos hívómodul: 28900 Ft telefonnal együtt, GYÁRI TÁVIRÁNYÍTÓS központizárról mûködõ riasztó: 28900Ft. Motorkerékpár riasztó: 10900 Ft. Minden termék megrendelhetõ GLS UTÁNVÉTTEL IS! ! ! vagy a BESZERELÉS MEGVÁRHATÓ! Tel: 291-2609 http://www.autoriasztok.hu https://www.12volt.hu
2020-06-20 16:41:43

Online modelleket keresünk!

Fiatal nőket keresünk azonnal kezdhető modell munkára. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Csak nagykorúaknak! Jelentkezz még ma! További információ és jelentkezés: www.hotvipmodels.com
2020-06-20 16:41:43

Szeretettel várunk az apróhírdető centrum oldalunkra

Akár vállalkozó vagy, akár magánszemély, ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon. Te csak add fel a hirdetést, a többi a mi dolgunk. Bízz bennünk!
2020-06-20 16:41:43

Marketing manager állás

Marketing manager munkakörbe felvételt hirdet nemzetközi szolgáltató cég. Feltétel a szakirányú képzettség, előny szakmai gyakorlat, angol vagy francia nyelvismeret. Versenyképes bér, kiegészítő juttatások. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a [email protected] címen lehetséges.
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás. Kedvező árak, gyors kiszállás, sos hibaelhárítás, otthonában, irodájában. Hívjon, megyünk: ☎+3620/265-75-30 https://computermania.hu/ Önnek is segíthetünk? Házhoz kijáró számítógép-laptop szerviz vagyunk, rendelkezünk szervizháttérrel is. 12 éve megbízhatóan dolgozunk, több ezer elégedett ügyfél. Számítógépét, laptopját a helyéről el sem kell mozdítania! Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? Kikapcsol, újraindul, vagy nem is indul el? Lassan dolgozik a számítógépe, furcsa hibaüzeneteket kap folyamatosa...
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Kertész – Fűnyírást, pázsitgondozást, kertfenntartást vállalok!

Budapest XI. és XXII. kerületében, Budaörsön, Diósdon, Érden, Martonvásáron, Pusztazámoron, Tárnokon, Törökbálinton, Sóskúton és Százhalombattán fűnyírást, kaszálást, kisebb kertek gondozását, fenntartását vállalom alkalmi vagy rendszeres jelleggel - úgynevezett háztartási munkaként - kizárólag magánszemélyek részére. További információ a honlapon.
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   rozsa sandor   •   Leverkusen   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   R   •   N   •   mag   •   youtube   •   K   •   H   •   b   •   tes   •   vacsoracsata   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   németállás   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   perapro   •   G   •   szótár   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   anne hathaway es ewan mcgregor egy izgalmasnak igerkezo thrilleren dolgoznak   •   south african poll finds anc election support falling below 40   •   a fidesz meltonak talalta a hamis erettsegi botranyban megtepazott sumegi polgarmestert   •   conor mcgregor a kisfiaval egyutt dedikalt a ufc galaja elott video   •   debrecen20yorki20gaz   •   nemcsak bebi yoda es a tinilanyok vedelmezoje de az internet kedvenc apucija is lett pedro pascal   •   harom percenkent meszeltek le a gyorshajtokat obudan   •   120 eve rajonganak erte visszater budapest gyongyszeme a ballon kilato   •   megbuntettek a jatekvezetore tamado magyar valogatott futballistat video   •   ketszamjegyu novekedes a foldek araban terkepen az orszag legolcsobb es legdragabb teruletei   •   alaposan felturboztak az oroszok az egyik legjobb fegyveruket a front mogott piheno l 39 es kerult celkeresztbe   •   a beoltott falu van aki a vakcinatol mas a virustol retteg   •   verkeringest   •   ingyenes hirdetesi lehetoseg 4   •   elkezdodott a giro valter a 95 dina a 151 2   •   a technologiai szektorban mar a home office az uj norma   •   nagyon nagy a baj emberre is veszelyes egesi seruleseket okozo noveny kerult elo zalaban ha itt megjelent varhato hogy mashol is felbukkan   •   majdnem ketharmaddal lett balog zoltan a reformatus zsinat lelkeszi elnoke   •   kiadta a google az android 14 elso verziojat de nem mindenki telepitheti 2   •   a vallserulest szenvedett icardi tobb hetig nem lephet palyara a psg ben   •   kigyulladt a tamasi termalfurdo teteje   •   kiirtjak a ragadozokat egy uj zelandi szigeten   •   kevesen gondoltak hogy ennyire hatekony lesz a keszpenzgyilkos program magyarorszagon   •   barack obama wins emmy for narrating netflix documentary   •   ez meg mi renault megane suv kiszerelesben elektromos hajtassal video 4   •   keresztulgyalogolt egy idos no a szentendrei uton epphogy meguszta   •   proposed mine loams over rivers future   •   exxon is facing a climate rebellion it may be unable to put down 2   •   kiss endi azt mondja egyaltalan nem tartott be semmilyen szabalyt a pandemia alatt   •   duvad volt kilogatta az erkelyrol a nejet megis legenda lett   •   a szinhaz adott neki erot az elethez vidnyanszky attila a nemzeti tarsulata neveben bucsuzik torocsik maritol   •   kuenssberg tory party splits and spats put sunak under serious pressure   •   egy masik befektetes korozte le a lakossagi allampapirokat de mi tortent   •   danish cyclist crashes into gb rider during team pursuit   •   disney elects woman as chairman for first time in 98 year history   •   ďż˝tďż˝s   •   a vilag legdragabb tolla kiloja tobb ezer euro is lehet fotogaleria   •   ezek a legdragabb plasztikai mutetek a celebvilagbol   •   allampapirba fektetnel van egy veszelyes pont amire muszaj figyelned   •   a szloven miniszterelnok megsertodott az ep meghallgatasan es kilepett a beszelgetesbol   •   24 hu ner kozeli uzletembertol vasarolt foldeket az v kerulet polgarmestere 2   •   hiba csuszhatott hosszu katinka olimpiai munkajaba   •   stefanos tsitsipas is booed at the us open after taking another lengthy toilet break 3   •   mibol lesz az ehseglazadas   •   lenyugozo latvanytervek kepeken a kabin amit egy oriasi leggomb vinne fel az urbe 2   •   putin has put himself at the center of russias victory day but he has little to celebrate   •   elet a botranyfelho felett harom kulfoldi cegalapitasi helyszin ami magneskent vonzza a toket 4   •   gyorshajtason kaptak egy kutyat   •   krubi amig orban ki nem oregszik a politikabol addig o marad a mi uj kadarunk 5   •   meghato horvath greta kisfia ezzel a rajzzal vigasztalja anyukajat foto  

srv.38.