Több millió forintot taxiztak el az alpolgármesterek Újbudán, a fideszes politikus válaszokat követel

Szerinte ez csak egy csekély része az önkormányzati pazarlásnak.
2024-05-10 16:10:40

Több millió forintot taxiztak el az alpolgármesterek Újbudán, a fideszes politikus válaszokat követel

Szerinte ez csak egy csekély része az önkormányzati pazarlásnak.
2024-05-10 16:07:17

Forradalom a taxispiacon: a Bolt és az Uber után újabb ismert márka jön Budapestre

Öveket becsatolni! A szektor újabb nemzetközi nagyágyúja vetheti meg a lábát Magyarországon.
2024-05-02 09:10:18

Forradalom a taxispiacon: a Bolt és az Uber után újabb ismert márka jön Budapestre

Öveket becsatolni! A szektor újabb nemzetközi nagyágyúja vetheti meg a lábát Magyarországon.
2024-05-02 09:07:04

Vizsgálatot indított a GVH az egyik taxis cég ellen

A versenyhivatal gyanúja szerint a vállalkozás megtéveszti a fogyasztókat.
2024-04-23 12:09:33

Átverhette a fogyasztókat az egyik budapesti taxis cég

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az City Taxi Fuvarszervező Szövetkezettel (City Taxi) szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt - írja a hivatal.
2024-04-23 10:07:26

Átalakul a taxizás, nagy dobásra készül a Bolt

A cég társalapítója elárulta, mi a válaszuk Magyarországon az Uber visszatérésére.
2024-04-22 07:10:17

Átalakul a taxizás, nagy dobásra készül a Bolt

A cég társalapítója elárulta, mi a válaszuk Magyarországon az Uber visszatérésére.
2024-04-22 07:06:52

Ebből nemigen lesz taxi: teszten az új Toyota Prius

2024-04-18 17:06:19

Ebből nemigen lesz taxi: teszten az új Toyota Prius

2024-04-18 17:06:01

A taxi, ami nem embereket, hanem adományokat szállít (videó)

Az Adománytaxi nevet viselő jótékonysági akció a budapesti zsidó közösségből indult és a mai napig a zsidó közösség támogatásával működik. De nem csak zsidóknak szól. Sőt.
2024-04-13 12:11:12

Még idén bemutatják a robottaxikat, amivel pihenés közben lehet pénzt keresni

Elon Musk már régen megígérte.
2024-04-06 19:06:50

You need taxi? South-east Asia's airports still lack city train links

Post Content
2024-04-02 16:09:40

Jön az Uber, megtudtuk, milyen terv áll a visszatérés mögött

Nagy Elek szerint helye van a platformalapú, illetve a hagyományos típusú taxizásnak is.
2024-03-20 06:08:38

Jön az Uber, megtudtuk, milyen terv áll a visszatérés mögött

Nagy Elek szerint helye van a platformalapú, illetve a hagyományos típusú taxizásnak is.
2024-03-20 06:07:11

Már megvásárolható a repülő taxi

Már megvásárolható a repülő taxi
2024-03-19 09:10:30

Uber agrees $178m payout to Australia taxi drivers

The class action was brought on behalf of more than 8,000 taxi and hire car owners and drivers.
2024-03-18 05:07:01

Dorset: Taxi-driving Elvis tribute artist is raising money for Comic Relief

Post Content
2024-03-13 09:10:04

Letartóztattak egy japán taxist, mert elütött egy galambot

Szerinte az utak használata az emberek privilégiuma.
2023-12-05 18:08:56

Pest megyéből - Maglód, Pécel , Gyömrő-taxival reptérre

Liszt Ferenc reptéri taxi transzfer szolgáltatás Ecser, Maglód, Gyömrő, Isaszeg, Kerepes, Pécel, Szentmártonkáta, Mende, Nagykáta sokkal kedvezőbben. http://www.taxi-szemelyszallitas-gyomro.sokoldal.hu
2020-06-23 22:01:12

Liszt Ferenc - Ferihegy reptér taxi transzfere Aszód, Hatvan, Gyöngyös, Gödöllő, Jászberény, Vámosgyörk körzetből

Liszt Ferenc reptéri taxi transzfer ajánlat Gödöllő, Hatvan, Aszód, Gyöngyös, Hort, Jászberény, Nagyréde, Vámosgyörk körzetből.
2020-06-23 22:14:27

Reptéri taxi transzfer Budaörs, Budakeszi, Biatorbágy, Telki, Érd, Százhalombatta, Budakeszi, Etyek körzetből

Reptéri taxi transzferek Budaörs, Érd, Tatabánya, Budakeszi, Százhalombatta, Gárdony, Velence körzetből. http://www.budaorstaxi-ferihegy.hupont.hu
2020-06-23 22:14:27

Taxi transzferek Ferihegy reptérre Monor, Dabas, Cegléd, Nagykőrös...

Taxi transzferárak Ferihegy reptérre Monor, Dabas, Cegléd, Nagykőrös, Kiskunlacháza, Szigetszentmiklós, Tököl körzetből. http://www.taxi-monor-dabas-jaszbereny-szemelyszallitas.sokoldal.hu
2020-06-23 22:14:27

Gyömrő, Maglód, Ecser...taxi a reptérre

Gyömrő, Monor, Gödöllő, Érd, Vác Visegrád és vonzáskörzeteikben Budapest Liszt ferenc Ferihegy reptérre!(Albertirsa, Alsónémedi, Alsópakony, Aszód, Bag, Biatorbágy, Budaörs, Budakalász, Budajenő, Budakeszi, Bugyi, Galgahévíz, Gödöllő, Cegléd, Ceglédbercel, Csabi, Csobánka, Csömör, Dabas, Délegyháza, Diósd, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser, Ercsi, Erdőkertes, Érd, Etyek, Fót, Galgahévíz, Galgamácsa, Halásztelek, Hatvan, Herceghalom, Hévizgyörk, Isaszeg, Inárcs
2020-06-23 22:14:27

Reptéri taxi transzferek Pest megyéből

Pest megyéből taxi transzferek igen kedvezően Liszt Ferenc (Ferihegy)reptérre. Aktuális ajánlatokért telefonáljon (06 30 9084666), látogassa meg honlapunkat.

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:26

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   R   •   ftp   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   youtube   •   mag   •   K   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   J   •   eb   •   németállás   •   f   •   fluminense   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   elkepeszto vilagrekordok   •   taxi,transzfer,veszp rm,gyr,vrpalota.html   •   b»rfotelokr»sz   •   Dunaf   •   N¨¦pirt¨˘ssal   •   eladjak a cserpest   •   iran lepese robbanthatja ki a harmadik vilaghaborut   •   Diplomk   •   emberevo szoros nokkel harcolt nagy sandor 2   •   szexualisan zaklatta es teherbe ejtette a hugat harminc eve de csak most kerult bortonbe   •   mire fizet az utasbiztositas ha toroltek a repulojaratot 2   •   tapinthato volt a feszultseg a dancing with the stars studiojaban hunyadi donatellaek estek ki   •   grassroots faith leaders navigate a northern ireland in flux   •   Daruz   •   3179   •   Damjanich   •   megolte a parjat es egy lo teteme ala temette   •   gulyas gergely szerint magyarorszag a migracio ugye utan oltasban is uttoro szerepet jatszik 2   •   birosagra viszik a francia hatosagokat a notre dame tuz olomszennyezese miatt   •   varga judit megdicserte a facebookot   •   betegeskedik a huzoagazat baj van a magyar munkahelyeken   •   polt szerint nyomozas indult a ner kozponti mediacegei ellen   •   pozitiv meglepetest okozott az amerikai munkanelkulisegi adat tepik a dollart   •   fogyasztovedok onkenyes megkerdojelezheto es manipulativ a temu 2   •   romaniaban is berobbant a koronavirus harmadik hullama   •   Csod   •   elarulta lengyelorszag miert nem lotte le az orszaga teruletere lepo orosz raketat   •   iran bevaltotta a fenyegeteset ejszaka tamadas erte izraelt ketszaz dron es raketa zudult a kozel keleti allamra 3   •   henderson es matip is visszaterhet a liverpool keretebe a tottenham elleni rangado elott   •   nevessen on is ma van a boldogsag vilagnapja 2   •   koronavirus az eu is tamogatja az eltero oltoanyagok hasznalatat mindharom oltasnal   •   Cserk   •   kozel 108 millioert vasarolt be vera molnar festmenyeibol az mnb egy cege   •   Időpontfoglaló   •   lauró   •   brutalis balesetekkel indult a karacsonyt megelozo szombat reggel hihetetlen hogy valakinek ekkora balszerencseje van 2   •   önind   •   megkerdojeleztek a hegymaszas guinness rekordjat   •   panik horvatorszagban zatonyra futott egy turistahajo 38 utassal a fedelzeten   •   budapesten mar kinyitott az edzotermek 40 szazaleka   •   2022 re halasztottak a bokszolok csapat vilagkupajat   •   salma hayek tovabbra is a melleivel hodit instagramon   •   aurelio belem is kapaszkodik pacz viki a volt vv sztar egyik kapcsolattartoja jart a cimlapsztoriban kamaras norbival video 2   •   europol hamis negativ koronavirus eszteket arulnak az eu n beluli utazasokhoz 2   •   with sweden in nato the alliance has new ways to strike russias prime targets   •   igy nez ki amikor a mobiljan mesterseges intelligenciaval torol a fotorol egy reszletet 2   •   Brüsszellel   •   a pte rektora 15 perc alatt ket ellentmondo informaciot kapott a modellvaltasrol 2   •   Cripto vil   •   elviselhetetlenul tamadnak a kullancsok