Szijjártó David Cameron brit külügyminiszterrel tárgyalt: menekültkérdésben egyetértés van, Ukrajna ügyében nincs

Szijjártó Péter szerint a britek támogatják azt a javaslatot, amelynek értelmében a NATO az eddigieknél nagyobb szerepet vállalna az ukrajnai háborúban.
2024-05-08 16:11:20

2024-05-08 16:10:51

Szijjártó Péter: A NATO öles léptekkel halad a háborúba

Szerinte a közvetlen konfrontáció a harmadik világháború kirobbanásának veszélyével járna.
2024-05-08 16:10:10

Szijjártó Péter: Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Tíz európai uniós ország, köztük Magyarország állampolgárai számára Kína 2025 végéig meghosszabbítja a vízummentes beutazás lehetőségét.
2024-05-08 10:08:58

Kínai látogatás: máris megjöttek az első bejelentések

Szerdán Magyarországra érkezik Hszi Csin-ping kínai elnök, Szijjártó Péter pedig előzetesen közölt néhány információt a két ország közötti megállapodásokról.
2024-05-08 10:07:28

Hajdú Péter keményen visszavágott: "Molnár Áron egy dolgot akart, még több pénzt"

Hajdú Péter megvédte magát Molnár Áronnal szemben, kíméletlenül visszaszólt neki a nemzetközi bokszverseny kapcsán.
2024-05-07 23:06:13

2024-05-07 23:06:11

Szijjártó Péter: Minden feltétel adott a magyar-üzbég gazdasági együttműködés fejlesztéséhez

Tavaly rekordot döntött a kétoldalú kereskedelmi forgalom.
2024-05-07 20:08:57

Szijjártó Péter szerint minden készen áll Magyarország és Üzbegisztán gazdasági kapcsolatainak fejlesztéséhez

Az atomenergia területén is együttműködhet majd a két ország.
2024-05-07 19:10:07

Poloska Péter mindenkinél mindent jobban tud, ezt teszi nevetségessé Apáti Bence

Nagyon vicces videó.
2024-05-07 19:09:12

Szijjártó Péter: A magyar-üzbég együttműködés sok hasznot hozott és hoz a hazai gazdaságnak

A kétoldalú kereskedelmi forgalom 2010 óta 86 százalékkal nőtt, ezzel az értéke tavaly meghaladta a százmillió dollárt.
2024-05-07 19:08:58

Szijjártó Péter szerint minden készen áll Magyarország és Üzbegisztán gazdasági kapcsolatainak fejlesztéséhez

Az atomenergia területén is együttműködhet majd a két ország.
2024-05-07 19:07:04

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

Egyre közelebb a totális háború.
2024-05-07 17:09:34

Szijjártó Péter: Minden feltétel adott a magyar-üzbég gazdasági együttműködés fejlesztéséhez

A külgazdasági és külügyminiszter szerint 173 kétoldalú találkozót terveztek a magyar és üzbég üzletemberek.
2024-05-07 17:09:15

Orbán Balázs: Brüsszel birkanyájként tekint az emberekre, akik viszont tudják, hogy mit akarnak

Az európai emberek több hatalmat akarnak a nemzetüknek, erről is beszélt a miniszterelnök politikai igazgatója a Századvég konferenciáján.
2024-05-07 15:10:38

Bármekkora a nyomás Brüsszel vagy mások részéről, Magyarország nem adja fel a békepárti álláspontját

A globalista baloldal meg akarja buktatni a szuverenista, békepárti kormányokat, mondta el Deutsch Tamás a Századvég konferenciáján.
2024-05-07 13:09:04

A közös beruházási alap finanszírozása 50 millióról 150 millió dollárra nőhet.
2024-05-07 12:10:19

A közös beruházási alap finanszírozása 50 millióról 150 millió dollárra nőhet.
2024-05-07 12:07:25

Szijjártó Péter: Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

Elképesztőnek tartja, hogy európai vezetők már nukleáris fegyverek bevetéséről is beszélnek.
2024-05-07 11:10:54

Szijjártó Péter: Az energetika területére is kiterjedhet a magyar-üzbég együttműködés

A külügyminiszter közölte Taskentben, hogy mind a két fél sokat profitált már eddig is Magyarország és Üzbegisztán barátságából.
2024-05-07 11:09:22

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:14:23

Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest http://gipszkartonszerelese.hupont.hu

Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest Jakus Péter +36 70 282-8829 http://gipszkartonszerelese.hupont.hu Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, gipszkarton rejtett világítás Budapest, gipszkarton fal építés, kazettás álmennyezet készítése, gipszkarton dobozolás, gipszkarton válaszfal padlófűtésre.
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:27

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:45

Egyre több ország nem enged a területére utasszállító repülőgépet az Egyesült Királyságból

Azért döntöttek így, mert a koronavírusnak egy jóval fertőzőbb törzse bukkant fel a szigetországban
2020-12-20 22:06:27

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:20:34

Szijjártó Péter: George Clooney történelmi és politikai ismeretei némiképp korlátosak - videó

A külügyminiszter a Facebook oldalára kitett videóban reagált a hollywodi színész Magyarországról szóló mondataira.
2020-11-24 22:06:09

Szijjártó: Mi leszünk az első ország, amely csütörtökön az orosz vakcinából mintákat kap

Tíz dózis minta érkezik Magyarországra az orosz oltóanyagból.
2020-11-18 15:09:38

Szijjártó Péter szerint a válogatott jó szereplése igazolja a stadionépítéseket

A külgazdasági és külügyminiszter úgy örült a szerda esti futballsikernek, ahogy csak egy kormánypárti politikus tud.
2020-11-19 11:07:31

Brüsszel óva inti a magyar kormányt az orosz vakcina használatától

Az Európai Unióban nem lehet olyan vakcinát forgalmazni, amit nem engedélyezett az uniós hatóság, de van egy kiskapu, aminek felhasználásával Orbánék behozhatják és terjeszthetik az orosz oltóanyagot. Az Európai Bizottság az oltásokba vetett általános bizalmat félti.
2020-11-19 13:06:26

17 nap után megszabadult a koronavírustól Szijjártó Péter

Negatív lett a második tesztje is, nem írja tovább a karanténnaplót.
2020-11-19 19:06:22

17 nap után megszabadult a koronavírustól Szijjártó Péter

Negatív lett a második tesztje is, nem írja tovább a karanténnaplót.
2020-11-19 19:06:23

Folytatódik az Opera közvetítéssorozata - nézze és hallgassa az Origón élőben Kálmán Péter operaestjét!

Az olasz vígopera mestereinek darabjaiból válogat, de művészetének sötét oldalát is megmutatja.
2020-11-21 19:08:57

Gulácsi Péter bravúrjai is kellettek az RB Leipzig pontszerzéséhez - videó

Folytatódott az Eintracht Frankfurt nyeretlenségi sorozata.
2020-11-21 20:06:19

Koponyalékelés nyomaira bukkantak egy több száz éves mór sírban

A kutatók megismerhetik, milyen betegségekkel küzdöttek az egykor élt emberek.
2020-11-22 08:06:29

Több mint 12 ezer fertőzöttet azonosítottak egy nap alatt Ukrajnában

A halálos áldozatok száma megközelítette a 11 ezret.
2020-11-22 13:06:06

Több helyen is mínusz 10 fok körül volt szombaton éjszaka

Kakucson volt a leghidegebb.
2020-11-22 13:06:07

A figyelmeztetés ellenére több mint kétmillió amerikai ült repülőre a hétvégén

Sokan utaznak rokonokhoz a hálaadás ünnepére.
2020-11-23 04:06:03

Több embert megöltek, elraboltak egy nigériai mecsetben

Imádkozó híveknek adták ki magukat, majd lövöldözni kezdtek.
2020-11-23 05:06:28

Járványkörkép: több helyen is javulnak az adatok

Magyarországon sem növekednek a fertőzésszámok.
2020-11-23 09:05:56

Szijjártó Péter: Az osztrák vállalatok hozzák a harmadik legtöbb beruházást

Knill Gruppe osztrák vállalkozóval tárgyal a külgazdasági és külügyminiszter.
2020-11-23 10:06:43

Sok helyen gyűlölik őket, de hamarosan a futballvilág csúcsára érhetnek

Egy korszakalkotó vállalat nagy dobásai a világ sportjában, magyar szereplőkkel.
2020-11-23 12:05:54

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   N   •   jazz   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   suhgfhgperapro   •   rozsa sandor   •   b   •   youtube   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   budapest   •   aza   •   P   •   sz   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   itt a vege orokre befejezi az aerosmith igy bucsuzik rajongoitol a vilag legnagyobb rockbandaja   •   demeter szilard levaltasat kovetelte az ellenzek a petofi irodalmi muzeum elerol   •   nincsenek szavak egy filleres halkiszedo halo miatt szurta sziven aldozatat egy ferfi ilyen buntetesre szamithat 2   •   sulyos vadakkal szalltak bele magyar peterbe a parlamentben 2   •   major cruise line to set sail from saudi arabia this year   •   sexhirdetes miskolc   •   horvatorszag felfuggeszti a lakossag beoltasat mert nincs eleg vakcina   •   hatalmas attores a kutatok megtalalhattak hogyan elozheto meg a lyme kor 3   •   conflict grows between us and allies over vaccine supply   •   a mazsihisz valasza demeter szilardnak europat gazkamranak minositeni izlestelen es megbocsathatatlan 2   •   olcsok a kinai reszvenyek de nem art ovatosnak lenni   •   panellakas belteri pallotokos ajtobeepites 88   •   un warns of famine not seen for nearly 40 years in yemen after change in us policy   •   pottyondy edina magyar peter messias aki ket honapja meg tiborcztol kapta a fizujat   •   nem titkolja tovabb a baratnojet t danny kep   •   muller cecilia mindegyik vakcina mukodik   •   un envoy iraqis must ensure integrity of october elections   •   nanasi pal ha pontos elvaras van ugy erzem hogy egy szardarab vagyok   •   puerto rico the moment the arecibo observatory telescope collapsed   •   rendorok vetettek veget orbanek brusszeli konferenciajanak 2   •   be kell vezetni a bankuniot az eu ban a nemet kancellar szerint   •   egy ragadozo urulekebol rekonstrualtak a gyapjas orrszarvu genjeit   •   titokzatos azahriah film tunt fel az idei mozis bemutatok kozott   •   nagyot csokkent a nyelvvizsgazok szama a jarvany alatt   •   eltunt a titokzatos femoszlop az utahi sivatagbol   •   konnyu es gyors recept piskotatekercs   •   mitch mcconnell plays his supreme court card   •   kimentettek egy 18 evig tengeren hanykolodo muanyag kacsat   •   megjelentekazelsofot okigyneznekkiukrajna legendasabramstankja i   •   lanchid lezaras mindenki megnyugodhat nem lesz kaosz   •   ausztriaba menekult a cegvezeto aki miatt zsolt kizuhant a hatodikrol a szerelo a karteritesbol sem latott meg egyetlen forintot se 2   •   a 22 milliot kereso jakab peter most kadar janost utanozva paprikas krumplit eszik foto   •   xvi benedek papa elete kepekben   •   egymillio fontert aruljak ezt a birosagi epuletet luxusingatlant varazsoltak belole fotokon a pompas otthon 2   •   ap photos greece puts faith in online schooling   •   kenyan doctors strike nationwide patients left unattended or turned away at public hospitals 2   •   loviadal legios felvonulas es elnoki felszallas a het legizgalmasabb kepein   •   szardinian marciustol ujraindul az elet   •   megdobbento felvetelek horrorisztikus helyrol mentettek ki a hegymaszokat a helikopter is alig fert oda video 3   •   cipzárcserenadrágfel   •   china covid 19 nearly 500000 in wuhan may have had virus says study   •   a szelsojobboldali javier milei nyerte az argentin elnokvalasztast donald trump mar gratulalt is neki 2   •   mate gabor marad a katona jozsef szinhaz elen   •   ot szupertehetseg jutott tovabb a virtuozok dontojebe   •   itt vannak orban bejelentesei felere csokkentik az iparuzesi adot a kkv knak es az egyeni vallalkozoknak 2   •   a kozbeszerzesek erteke mar jocskan meghaladta a jarvany elotti szintet   •   milyen ember az ilyen az allatorvos helyett az erdobe vitte majd hagyta elpusztulni beteg kutyajat egy ferfi vecsesen   •   kevin mccarthys picks for the 1 6 commission reveal his true goals   •   year after ukraine plane downed by iran civilian jets still at risk   •   tinedzser fiuk bujtak noi profil moge hogy 15 eves tarsukat zsaroljak