Szijjártó Péter: Ahol elektromos autógyárak épülnek, ott lesz a gazdaság biztonságban

A külügyminiszter Komáromban járt.
2024-05-10 20:09:32

Szijjártó Péter szerint soha nem fejlődött ilyen ütemben Komárom

A kormány tizenhét nagy vállalati beruházást támogatott.
2024-05-10 16:10:44

Szijjártó Péter: Az európai választás meghatározó abból a szempontból, hogy békében vagy háborúban fogunk-e élni

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogyan lehet ennek megálljt parancsolni.
2024-05-10 16:09:43

Szijjártó Péter szerint soha nem fejlődött ilyen ütemben Komárom

A kormány tizenhét nagy vállalati beruházást támogatott.
2024-05-10 16:07:22

Öt évet is jelenthet: ingyenes szűrővizsgálatok Budapest-szerte

2024. május 2. és június 16. között, Budapest-szerte több helyszínen ingyenes egészségügyi szűrési lehetőségekkel várják a regisztrálókat. A Fővárosi Önkormányzat szűrőkampányára azért érdemes jelentkezni, mert könnyen elérhetővé tesz olyan vizsgálatokat, amelyekre az állami egészségügyben több hónapot kellene várni, magánegészségügyben pedig több 10 ezer forintba kerülne egy-egy vizsgálat. Újságíró kollégánk ellátogatott az egyik szűrőállomásra.
2024-05-10 14:12:15

2024-05-10 14:11:56

Szijjártó Péter jól helyre tett egy olasz újságírót: olyan embert védjünk meg, aki azért jött Magyarországra, hogy embereket verjenek meg a nyílt utcán?

A külügyminiszter arra reagált, hogy EP-képviselőt akarnak csinálni egy magyarokra támadó bűnözőből.
2024-05-10 14:10:33

Így értékelte Szijjártó Péter a magyar-kínai csúcsot - videó

Kína
2024-05-10 13:09:18

Xi Touts China-Hungary Relations as a Good Blueprint for Europe

Post Content
2024-05-09 23:06:55

Itt vannak a részletek, tizennyolc megállapodást írt alá Magyarország és Kína

Szijjártó Péter több bejelentést is tett.
2024-05-09 21:09:15

18 fontos megállapodást írt alá Magyarország és Kína

A történelmi látogatáshoz méltó eredményeket hozott a magyar-kínai csúcstalálkozó - mondta Szijjártó Péter.
2024-05-09 21:08:36

Itt vannak a részletek, tizennyolc megállapodást írt alá Magyarország és Kína

Szijjártó Péter több bejelentést is tett.
2024-05-09 21:07:05

Nukleáris együttműködést jelentett be Orbán Viktor Hszi Csin-pinggel közös tájékoztatóján

Arról, hogy mit is fog jelenteni a nukleáris együttműködés, Szijjártó Péter beszélt egy Facebook-videóban, amelyben több, csütörtökön kötött megállapodás részleteiről is beszámolt.
2024-05-09 20:11:32

Bejelentették: jön az új kínai vasúti beruházás

18 megállapodást írt alá Orbán Viktor és Hszi Csin-ping kínai elnök a találkozójukon - jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter. Ide tartozik több vasúti beruházás, két új mezőgazdasági termék kapott exportengedélyt, illetve olajvezeték is épül Szerbia és Magyarország között.
2024-05-09 20:07:15

Death toll from floods in southern Brazil rises to 107

Post Content
2024-05-09 19:08:30

Történelmi bejelentést tett Szijjártó Péter

Itt vannak a részletek.
2024-05-09 16:09:54

Szijjártó Péter a BYD-vel való együttműködés kiterjesztéséről egyeztetett

A BYD-vel való együttműködés kiterjesztéséről egyeztetett Szijjártó Péter - derült ki a külgazdasági és külügyminiszter friss Facebook-posztjából.
2024-05-09 16:07:09

Szijjártó Péter: Nagyra becsüljük a kínai béketörekvéseket és támogatjuk Kína béketervét - képek

A külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán tett közzé friss bejegyzést.
2024-05-09 15:09:21

Xi Jinping's culture war comes to China's campuses as Communist Party prepares to mark 100 years

When it comes to making history, Beijing's universities have played an outsized role: they were the source of the demonstrations which kicked off the May Fourth Movement, to which the Chinese Communist Party traces its roots, and the Tiananmen Square protests, perhaps the biggest challenge to the CCP since it took power.
2021-04-20 07:05:40

Xi Jinping says 'bossing others around' won't work as US ups pressure on China

Chinese President Xi Jinping has called for global cooperation in the face of a growing anti-China front led by the United States, warning that an "open world economy" is essential to recovering from the pandemic.
2021-04-20 14:05:40

Xueli Abbing: The abandoned baby who became a Vogue model

The 16-year-old's albinism led to her being abandoned as a baby but she is now a successful model.
2021-04-30 02:06:02

Xi Jinping wants to 'make friends' with the world. But Beijing can't kick its wolf warrior habits

Xi Jinping wants China to learn how to make friends and influence people.
2021-06-02 07:05:39

Xi Jinping calls for more 'loveable' image for China in bid to make friends

The Chinese president says he wants the country to have a "trustworthy, lovable and respectable" image.
2021-06-02 15:06:25

Xi Jinping wants to 'make friends' with the world. But Beijing can't kick its wolf warrior habits

Editor's note: CNN will be launching the Meanwhile in China newsletter on June 21, a three-times-a-week update exploring what you need to know about the country's rise and how it impacts the world. Sign up here.
2021-06-02 17:05:41

Xiaohongshu account blocked after post on Tiananmen anniversary

A social media account for an e-commerce site disappears after a post on the highly sensitive date.
2021-06-06 20:06:15

Xi Jinping set out to save the Communist Party. But he made himself its biggest threat

In January 2013, months after taking the helm of China's ruling party, Xi Jinping gathered the country's top politicians and asked them why the Communist Party of the Soviet Union had collapsed.
2021-07-26 04:05:39

X-Faktor 2021: Geszti Péter visszatér, de nem ő lesz az egyetlen régi mentor

Budapest - Október 9-én indul az X-Faktor 10. évada, az RTL Klub pedig vicces múltidézéssel kezdi a szezont, amelyben a korábbi mentorok és versenyzők is feltűnnek.
2021-09-07 18:05:42

2021-09-07 18:05:43

Xianzi: The #MeToo icon China is trying to silence

A court has thrown out a high-profile sexual harassment case. Can China's feminist movement survive?
2021-09-27 03:06:39

Xi's pledge to redistribute wealth brings back bad memories for luxury brands in China

Chinese President Xi Jinping's national campaign for "common prosperity" has cast a shadow over an industry that counts the country as one of its biggest markets: luxury goods.
2021-10-30 03:05:44

Xi Jinping is rewriting history. But it's the future he wants to leave his mark on

As Chinese leader Xi Jinping looks set to seek a third term in power, he is seemingly preoccupied with the past, not the future.
2021-11-08 09:08:30

Xi says China is ready to work with US as Biden meeting planned for next week, source says

China is ready to manage differences with the United States, the country's leader Xi Jinping said on Tuesday, ahead of a planned virtual meeting with US President Joe Biden.
2021-11-10 10:09:51

2021-11-10 10:09:53

Xi cements his power. Now he's ready to meet Biden virtually

Chinese leader Xi Jinping has further cemented his power at a key meeting of the Communist Party elite, overseeing the passing of a landmark resolution that paves the way for him to secure a third term in office.
2021-11-12 08:33:24

Xi has cemented his power in China. Now he's ready to meet Biden virtually

Chinese leader Xi Jinping has further cemented his power at a key meeting of the Communist Party elite, overseeing the passing of a landmark resolution that paves the way for him to secure a third term in office.
2021-11-12 10:10:16

Xi gets his pet stock exchange in Beijing

The Beijing Stock Exchange, President Xi Jinping's new financial baby, is finally here.
2021-11-15 10:56:05

Xi-Biden talks raise hope for better ties but strains remain

2021-11-16 14:34:42

Xi says China will not seek dominance over Southeast Asia

2021-11-22 07:10:59

Xi tells Southeast Asian leaders China does not seek 'hegemony'

Chinese President Xi Jinping told leaders of the 10-country Association of Southeast Asian Nations (ASEAN) at a summit on Monday that Beijing would not "bully" its smaller regional neighbors, amid rising tension over the South China Sea.
2021-11-22 09:07:06

2021-11-22 10:05:49

X-Faktor 2021 ? Miller Dávid izgatottan várja a következő élő show-t: ezt mondta

Budapest ? Izgatottan várja a harmadik élő show-t az X-Faktor műsorvezetője, Miller Dávid, aki úgy érzi, jól teljesíti a feladatát, ám nem tagadja, néha egy vagy két baki még becsúszik a több órás adás alatt.
2021-12-03 20:05:41

2021-12-03 20:05:43

X-Faktor: ByeAlex szerint direkt akarták kiejteni versenyzőit: "Nem volt igazságos a mentor társaim részéről"

Budapest ? Már csak három énekes, Alee, Kamilla és Paulina van versenyben, és hamarosan kiderül, ki nyeri a 2021-es X-Faktort.
2021-12-12 15:05:47

2021-12-12 15:05:48

Xi Jinping has been taking on China's capitalists. Here's why that will change in 2022

One year ago, Chinese leader Xi Jinping pledged to spend 2021 reining in "disorderly" private businesses that were growing too powerful and taking on too much risk.
2021-12-20 06:05:47

Xi'an: Chinese city under lockdown as Covid cases rise

More than 13 million people in the city of Xi'an have been told to stay at home amid a Covid outbreak.
2021-12-22 18:20:46

Xi'an: Cries for help and food in quarantined Chinese city

Officials say there are adequate supplies, but some in Xi'an say they do not have enough to eat.
2021-12-31 10:06:31

Xi'an lockdown brings heartbreak and dysfunction as political pressure to contain outbreak grows

As the locked down Chinese city of Xi'an claimed victory this week in its fight to contain the community spread of Covid-19, harrowing tales of loss and despair have emerged on social media -- highlighting the immense human cost of China's zero-Covid policy.
2022-01-06 07:05:48

Xi'an: The messy cost of China's Covid lockdown playbook

With stories of starvation and deaths, has anything been learnt from two years of strict measures?
2022-01-06 07:06:43

Xi'an lockdown brings heartbreak and dysfunction as political pressure to contain outbreak grows

As the locked down Chinese city of Xi'an claimed victory this week in its fight to contain the community spread of Covid-19, harrowing tales of loss and despair have emerged on social media -- highlighting the immense human cost of China's zero-Covid policy.
2022-01-06 08:06:10

Xi Jinping urges West not to 'slam the brakes' by hiking interest rates too quickly

China is urging central banks in the West not to hike interest rates too fast to fight inflation as it goes in the other direction to battle a sharp economic slowdown.
2022-01-18 10:05:55

Xuzhou mother: Video of chained woman in hut outrages China internet

The viral video has prompted demands the authorities intervene to help the mother of eight.
2022-01-31 13:07:01

Xi's Olympic guest list heavy on strongmen and autocrats

When China's leader Xi Jinping opens the Beijing Olympics on Friday he will be flanked by leaders who are unlikely to quell the chorus of concerns the Games are bolstering an authoritarian regime.
2022-02-03 09:05:50

Xi says China, Egypt hold 'similar visions and strategies'

2022-02-05 15:28:58

Xi says China is willing to play role in mediating Ukraine crisis, in call with European leaders

President Xi Jinping said Tuesday that China is willing to "work actively" with the international community to mediate the war in Ukraine, but did not offer details and reiterated his opposition to Western sanctions against Russia.
2022-03-09 08:07:11

Xi praises China's virus handling as Shanghai prepares 130,000 Covid beds

Post Content
2022-04-08 09:13:54

Xiaomi is the latest big Chinese company to face the heat in India

India has seized more than $700 million from one of China's biggest tech companies after accusing it of moving money out of the country illegally.
2022-05-02 17:07:07

Xi Jinping sends warning to anyone who questions China's zero-Covid policy

China's top leader Xi Jinping has issued the strongest warning yet against anyone who questions the country's zero-Covid policy, as stringent, frequent lockdowns fuel public discontent and deal a devastating blow to the Chinese economy.
2022-05-06 11:06:46

Xi warms up China's economy, but virus narrows options

Post Content
2022-05-08 09:13:45

Xi Jinping looms large over Australia's election

The faces of Australian election candidates are plastered on campaign posters across the country -- but there's one face that stands out, and it belongs to Xi Jinping.
2022-05-16 08:05:58

2022-05-16 08:06:02

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   b   •   youtube   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   apropiaza   •   f   •   sadasdhirek   •   eb   •   rozsa sandor   •   vacsoracsata   •   perapro   •   ingatlan   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   latasromlast   •   euhaj1111111111111"U   •   tortenelmi esemeny ilyen meg sohasem tortent az antarktiszon video   •   nem kell mar telefon sem maguktol felismerik zeneket az okosorak   •   chad michael murray   •   nyelvtudás`;   •   ukrajna nyar elejen megkaphatja az elso f 16 os vadaszgepeket 2   •   iran izraelt fenyegeti a szombati legicsapas utan orban osszehivta a vedelmi tanacsot elo 2   •   figyeljen mert fontos hatarido kozeleg   •   drasztikusan fogynak a hazai agrargazdasagok   •   debrecenben targyaljak a szeviep ugyet 2   •   skaters urged to stay off europes thawing lakes   •   uv feny alatt vilagito nyulakat talaltak afrikaban   •   kylian mbappe bejelentette amit mar minden futballszereto sejtett   •   kilatodomb epul london belvarosaban   •   szabalytalanul kihelyezett csapdaba szorult egy egereszolyv   •   demeter szilard orban viktor harom mondattal iranyba allit   •   us forces in syria came under rocket fire a day after airstrikes on iranian backed militias   •   5 memorable moments from a tense 3rd gop debate   •   diszkriminacio a munkahelyen van ahol az erzelmi serulesekert sokmillios karterites jar   •   steven spielberg majdnem vilagsztart csinalt rejto jenobol 2   •   hűtő szervíz   •   ekkora hozamokat lehetett elerni a legjobb nyugdij megtakaritasokkal   •   internetesmunkadikmu nka   •   metanmegfigyelo muhold segitheti az eghajlatvaltozas elleni harcot   •   kirugtak a minnesota timberwolves fiatal edzojet   •   adovisszaterites ennyi idonk maradt leadni a nyilatkozatot 2   •   kitart e a gyonyoru kiranduloido husvetheftore is itt a valasz   •   wolfspicc   •   fajdalmasan   •   katasztrofa lett az elmult evek egyik legjobban vart jatekabol   •   vitezy david szovetsegese sem a kormany sem a fovaros nem foglalkozik budapesttel   •   ujra tudnak mosolyogni a dan jatekosok   •   halalra iteltek a legnagyobb vietnami sikkasztot 44 milliard dollart lopott az evek alatt 2   •   megsem jegyezte el egymast cooky es szecsi debora a fiatal edesanya megadta a valaszt es a harmadik gyermekrol is megszolalt   •   biden supports decent paying job for average citizen in china but wont surrender us trade secrets   •   kiderult tobb tizezer francia katona vonulhat be ukrajnaba   •   WAITFORDELAY0:0:5AND ViOG=ViOG   •   az onkentes penztari befizetes elmaradhat a valasztasok elotti adovisszaadas miatt   •   verront   •   lekerul a kepernyorol az rtl sikermusora gundel takacs gabor helyett mast lathatnak a nezok video 2   •   fejbe vagta a baratnojet a sorompo a bosszujara sokaig emlekezni fognak a kornyeken video   •   gyozike zsolti bolond ember sajnalom ot 2   •   kituntettek a boszniai mentesben resztvevo magyar katonakat   •   starbucks has a new frappuccino for the summer   •   bebe 26 helyre adta be az oneletrajzat de nem vettek fel sehova   •   vallott a biden koruli botranyt kivalto ugyesz aztan valodi ossztuzet zuditottak ra   •   a fidesz szerint orult otlet az orosz szankciok kiterjesztese   •   1200 munkaado igenyelte a kutatas fejlesztesi bertamogatast 2   •   ket mesterseges intelligencia beszelget egymassal nem nem vicc tenyleg megtortent 2