Vannak, akik már Székesfehérvárról és Dunaújvárosból is Szlovákiába járnak át vásárolni

A bevásárlóturisták szerint a szlovák akciók nagyobbak, így egyes termékeknél ekkora távolságból odautazva is megéri nekik a túra.
2024-05-05 16:09:50

2024-05-05 16:08:31

Fideszes fellegvárban demonstrál Magyar Péter

2024-05-05 15:07:21

Kőbánya lett a második fideszes kerület, amit megcélzott Magyar Péter

Pénteken késő délután kiderült, hogy XVII. kerület után a Kőbányán is megpróbál polgármester-jelöltet állítani Magyar Péter pártja, így az meglesz a második, jelenleg fideszes vezetésű kerület, ahol a Tisza Párt beszáll a választási versenybe. A Tisza Párt színeiben Barna Judit Annamária vette fel a támogatóíveket, a XVII. kerületben pedig Dálnoki Áron neve jelent meg a Nemzeti Választási Iroda honlapján. Magyar Péter délután jelentette be, hogy azonos számban indítanak jelölteket olyan kerületben, ahol jelenleg ellenzéki és ahol kormánypárti városvezetés van. A pártok eddigi felállását felbor...
2024-05-03 19:08:41

Három DK-s kerület után Magyar Péter most egy fideszes vezetésűben indítja negyedik polgármesterjelöltjét

Folytatja a Tisza Párt budapesti polgármesterjelöltjeinek bejelentését: a kormánypárti irányítású XVII. kerületben indítja negyedik jelöltjét. Magyarék három másik jelöltje a VII., XI., XVIII. kerületekben az újrainduló DK-s polgármester esélyeit gyengítheti.
2024-05-03 14:10:48

2024-05-03 14:10:38

Holttestet találtak Székesfehérváron a Skálához közeli parkban

Mi történhetett?
2024-05-02 19:09:54

Dagad a botrány: Magyar Péter nekiment az ellenzéki képviselőknek, megjött a válasz

Nem ez az első csörte.
2024-04-28 15:10:40

Dagad a botrány: Magyar Péter nekiment az ellenzéki képviselőknek, megjött a válasz

Nem ez az első csörte.
2024-04-28 15:07:30

Ausztrália nekiment Elon Musknak egy videó miatt

A milliárdos szerint támadást intéztek a szólásszabadság ellen.
2024-04-25 10:10:36

Luxuslakást kapott Újpest baloldali polgármestere, hogy ne induljon a választáson

Déri Tibor elég furcsa módon lépett vissza.
2024-04-24 12:09:14

Fideszes EP-képviselő asszisztense lett Gáspár Evelin

2024-04-24 11:08:33

Hamarosan átadhatják az ország legújabb kórházi fejlesztését

Ez az egyik legjelentősebb egészségügyi beruházás.
2024-04-23 14:10:13

Eger polgármestere egy hangfelvételen arról beszélt, hogy megölné DJ Dominique lemezlovast és Danny Blue mentalistát: így reagáltak a művészek a döbbenetes kijelentésekre

Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere egy kiszivárgott hangfelvételen arról beszélt, hogy megölné DJ Dominique lemezlovast és Danny Blue mentalistát. A művészek megszólaltak a politikus botrányos kijelentéseivel kapcsolatban.
2024-04-22 21:06:36

Műanyag ablakcsere akció Székesfehérvár

Kedvező árú műanyag nyílászáró csere, bontás, berakás Székesfehérvár régiójában akár 24 órán belül, országosan is, garanciával: azonnali rendelkezésre állás, precizitás, sok éves gyakorlat a szakmában (70) 770 0455, Becze Krisztián. http://www.muanyagablakcsereszekesfehervar.eoldal.hu/
2020-06-23 22:19:45

Már az V. kerületi fideszes polgármesternek is sok lett kicsit az ingyenes parkolásból

Szentgyörgyvölgyi Péter már intézkedett, hogy a belvárosi polgárok számára kizárólagos parkolóhelyeket biztosítsanak a kerületben.
2020-11-16 11:09:13

2020-11-16 11:09:14

2020-11-17 07:08:43

A békési fideszes képviselő is szembe megy a szabadkígyósi kastélyra vonatkozó előterjesztéssel

Visszavonatná a szabadkígyósi Wenckheim-kastély átadásáról szóló javaslatot a térség fideszes képviselője. Herczeg Tamás hétfőn éjjel erről nyújtott be módosító indítványt.
2020-11-17 11:07:35

Cser-Palkovics üzent Parraghnak: Ne tetézd, ne tetézd!

Székesfehérvár polgármestere szerint Parragh László javaslatai teljesen ellehetetlenítenék a településeket. A fideszes politikus üzent is az iparkamara elnökének: Ne tetézd!
2020-11-17 15:05:40

Megszólalt a koronavírusosokat leprásozó fideszes polgármester

Babák Mihály szerint nem volt korrekt, hogy a beszélgetésből kiragadtak egy mondatot.
2020-11-20 15:06:44

Megszólalt a koronavírusosokat leprásozó fideszes polgármester

Babák Mihály szerint nem volt korrekt, hogy a beszélgetésből kiragadtak egy mondatot.
2020-11-20 15:06:44

Győr volt szocialista polgármestere szerint a Borkai-éra aranykort hozott a városnak

Balogh József szerint a Fidesz a tanácsrendszert hozta vissza rosszabb változatban.
2020-11-21 15:07:52

Fideszesek fogják hívogatni az időseket

A jövő héttől kezdve fideszes képviselők és segítőik fogják telefonon felhívni azokat az idős embereket, akik hozzájárultak a kapacsolattartáshoz.
2020-11-21 15:07:54

A Jobbik alelnöke alkalmasnak tartja Jakab Pétert miniszterelnök-jelöltnek

Z. Kárpát Dániel szerint lehet még boksz az ellenzéki pártok között, de most „a demokráciát felzabáló fideszes hadsereg” visszaszorítása a fontosabb.
2020-11-22 14:06:07

Balassagyarmaton egy hét alatt 38-an hunytak el, ebből 26-an Covid-fertőzöttek voltak

A város fideszes polgármesterének részletes beszámolójából tudni ezt.
2020-11-24 10:06:07

Balassagyarmaton egy hét alatt 38-an hunytak el, ebből 26-an Covid-fertőzöttek voltak

A város fideszes polgármesterének részletes beszámolójából tudni ezt.
2020-11-24 10:06:07

Kövér László szerint nem szigorít tovább a kormány

Az Országgyűlés fideszes elnöke osztrák kollégájával beszélt a járványügyi helyzetről.
2020-11-24 21:06:13

Kövér László szerint nem szigorít tovább a kormány

Az Országgyűlés fideszes elnöke osztrák kollégájával beszélt a járványügyi helyzetről.
2020-11-24 21:06:14

Győr egykori MSZP-s polgármestere szerint a Borkai-éra volt a város aranykora

Balogh József a tanácsrendszer durvább verzióját látja a Fidesz mai rendszerében, Borkai Zsolt legnagyobb hibája pedig az volt, hogy azt hitte, nem kell már dolgoznia.
2020-11-25 11:06:24

Stummer: Simonkáék családi cége is beszállt a szabadkígyósi kastélymutyiba

A Jobbik alelnöke szerint fideszes vezetők vásárolták be magukat a kastély környékére.
2020-11-26 09:05:58

A Szerencsejáték Zrt-nél fideszes települések nyernek mászókát

Elvileg fogyatékos gyerekeknek szól, a pályázat, ellenzéki városvezetés még nem nyert.
2020-11-26 11:06:32

A Szerencsejáték Zrt-nél fideszes települések nyernek mászókát

Elvileg fogyatékos gyerekeknek szól, a pályázat, ellenzéki városvezetés még nem nyert.
2020-11-26 11:06:37

Deutsch Tamásnak egy néppárti képviselő magyarázta el, mi a különbség a Gestapo és az EU között

Esther de Lange igazította ki a fideszes politikust.
2020-11-27 11:05:57

Deutsch Tamásnak egy néppárti képviselő magyarázta el, mi a különbség a Gestapo és az EU között

Esther de Lange igazította ki a fideszes politikust.
2020-11-27 11:05:58

Gyál polgármestere úgy döntött, hogy milliókkal jutalmazza magát

A veszélyhelyzet alatt a polgármestereknek nagyobb a hatáskörük, nem kell felhatalmazást kérniük a képviselő-testülettől. Így jutott nettó 2,7 milliós jutalomhoz a gyáli városvezető.
2020-11-27 18:06:18

2020-11-27 18:06:22

Szájer József lemondott az európai parlamenti képviselői posztjáról

A fideszes politikus a jövőben szellemi területen kívánja folytatni a munkáját.
2020-11-29 11:06:14

A fideszes ?Facebook-harcosokat? toborzó Kovács István készülhet Szájer József helyére

Az Alapjogokért Központ alapítója következik a Fidesz EP-listáján.
2020-11-29 16:06:11

Nagykálló polgármestere temetőt adott el egy helyi beruházáshoz

Emberi csontok fordultak ki a földből a tereprendezés alatt.
2020-12-01 19:06:06

Eddig csak Szájer került célkeresztbe a partizók közül

Legalább két diplomata jelen volt azon a partin, amit a gyülekezési törvényt megsértve tartottak - sajtóhírek szerint egy brüsszeli melegbárban -, de egyelőre csak a fideszes EP-képviselő, Szájer József neve szivárgott ki a médiában, ami nem feltétlenül az újságírók, mint inkább a szivárogtató hatóságok érdeme. Kérdés, hogy az ereszcsatornán menekülő Száj...
2020-12-01 20:07:46

2020-12-01 20:07:47

Hidvéghi Balázs Szájer Józsefről: Az vesse rá az első követ, aki bűntelen

Nagyra becsüli és tiszteli politikai fideszes képviselőtársa tevékenységét az EP-ben.
2020-12-02 08:06:15

Mit gondol, hogyan tálalják a Fidesz-közeli lapok a Szájer-ügyet?

A Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap hosszan ír arról, hogy Soros újra támad, de a fideszes Szájer József "házibulis" botrányáról csak nagyon visszafogottan tájékozódhat az olvasójuk.
2020-12-02 10:06:24

2020-12-02 10:06:25

Török Gábor: Hatalmas csapás érte a Fideszt az újabb szexbotránnyal

Szerinte a legérdekesebb most, hogyan reagálnak a potenciális fideszes szavazók.
2020-12-02 11:05:59

Már harmincan akarják kizárni Deutsch Tamást az Európai Néppártból

A fideszes politikus gestapózós kiszólása miatt szeretnék már a jövő héten megejteni a szavazást Deutsch tagságáról. Megszereztük az aláírók névsorát, van köztük német, osztrák és lengyel politikus is.
2020-12-02 16:06:07

2020-12-02 16:06:08

Bocskor: Ukrajna tartsa tiszteletben a kisebbségek jogait!

Bocskor Andrea kárpátaljai magyar származású Fideszes EP-képviselő szerint uniós szankciókért lobbizik a Fidesz-KDNP EP-delegációja.
2020-12-02 18:06:03

Már harmincan akarják kizárni Deutsch Tamást az Európai Néppártból

A fideszes politikus gestapózós kiszólása miatt szeretnék már a jövő héten megejteni a szavazást Deutsch tagságáról. Megszereztük az aláírók névsorát, van köztük német, osztrák és lengyel politikus is.
2020-12-03 01:06:14

?Konkurencia? hívhatta rá a rendőröket a Szájer-féle szexpartira

Egyre durvább részleteket oszt meg a szervező David Manzheley, például, hogy 9 olyan fideszes politikusról tud, akik már voltak ilyen partin.
2020-12-03 13:06:03

Szájer József lemondott a soproni díszpolgári címéről

Az egykori fideszes képviselő a brüsszeli “házibuli” miatt adta vissza a díszpolgári címet.
2020-12-03 15:06:11

Szájer József lemondott a soproni díszpolgári címéről

Az egykori fideszes képviselő a brüsszeli “házibuli” miatt adta vissza a díszpolgári címet.
2020-12-03 15:06:12

Bocsánatot kért Deutsch Tamás Manfred Webertől

Levélben tájékozatta az Európai Néppárt parlamenti frakciójának tagjait a magyar fideszes politikus. Azt is kérte, hogy erre tekintettel vonják vissza a kizárása érdekében benyújtott indítványt.
2020-12-04 10:06:01

2020-12-04 10:06:02

Szándékosan nekiment egy rendőrautónak egy kecskeméti sofőr

Miután megállították, rátámadt a rendőrökre.
2020-12-04 18:06:34

Lázár János harcot hirdetett a multinacionális cégek ellen

A fideszes politikus ezt a belső piacok védelmében tenné.
2020-12-04 18:06:36

Székesfehérvár polgármestere nem esett kétségbe az adóelvonás miatt

Cser-Palkovics András úgy véli, hogy a koronavírus-járvány és a járványintézkedések ellenére a megyeszékhely stabil gazdálkodással zárja az évet.
2020-12-19 19:06:48

2020-12-19 19:06:50

Karácsonyt karikírozza egy fideszes országgyűlési képviselő

Új erőre kapott a harc.
2020-12-20 13:06:43

Karácsonyt karikírozza egy fideszes országgyűlési képviselő

Új erőre kapott a harc.
2020-12-20 13:06:44

Vádat emeltek Boldog István ellen

Vesztegetés elfogadásával vádolják a fideszes képviselőt. Összesen kilenc ember ellen emeltek vádat.
2020-12-21 09:08:04

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   fluminense   •   perapro   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   hihetetlen katonai taktikakat alkalmaznak a csimpanzok   •   egy nap alatt ket telepulest is elfoglalt az orosz hadsereg   •   elarvereztek az egyik legnagyobb opalt   •   ungarpeterpoltpeteri   •   democratic senator says hell oppose massive voting rights bill   •   eldolt a demokratake lesz a tobbseg az usa torvenyhozasaban is 2   •   igy varja az elitbe feljutott magyar valogatott a kanada elleni hokiunnepet   •   key progressive initiatives stall in congress as some on the left urge biden to go bold and go alone   •   olcso fenyszoro polirozas budapest httpsfenyszoropoliro zascom 3   •   durvan leuvoltotte a turista fejet a buckingham palota testore ezt tette a meggondolatlan fiatal lany video 3   •   egy hazai gyorsetteremlanc szamuzte az egyszer hasznalatos muanyagokat   •   olah ibolya a karrierje kezdeten atelt kudarcokrol nem mosolyogtam nem volt kedvem felkelni sem   •   anyaszult meztelenul mutogatja magat pamela anderson foto   •   rajohettek hogyan lehet helyreallitani a hallast   •   a pfizer biztos benne hogy le tud szallitani 2 milliard adag vakcinat   •   gulyas gergely bejelentest tett a koronavirus elleni oltasokkal kapcsolatban   •   international week of deaf people doug disraeli d d s teams up with individuals from the deaf community to give dental tips to providers   •   hatarig fog erni a villamos vasutvonal   •   a jarvany a metrokozlekedest is veszelyezteti 2   •   karsai daniel alkotmanyjogi panaszokat nyujtott be miutan a kuria elutasitotta mindket nepszavazasi kerdeset 2   •   leszallni keszult a kisfiu mire a volanbusz soforje allitolag racsukta az ajtot   •   brutalisan eroszakos eletet eltek az amerikai oslakosok   •   videon ahogy totalisan kiakad a banki csalo akit zsenialis huzassal vernek at   •   you can have a summer picnic in the queens buckingham palace gardens   •   csucstalalkozo parizsban alapveto toresvonalakon vitatkozik az eu es kina de mar latszik a feny az alagut vegen   •   five day bank holiday imposed on crisis hit sri lanka   •   a nagyvallalatokon a vilag szeme nagy lokest kaphatnak a fenntarthatosagi celok   •   valtozas jon meglepodhet majd amikor hanghivasra hasznalja a whatsappot   •   mutans szunyogokat vetnek be magyarorszag szomszedjanal alapos okuk van ra   •   habfA   •   emily ratajkowski tangaban mutogatja a feneket fotok 2   •   megrohamoztak a horvat tengerpartokat elestek a sztradak 2   •   foispanok ellenorzik a haziorvosi praxisokat   •   ez az ot szam er 195 milliardot   •   Shaked   •   elo adasban coming outolt szeker gergo 2   •   nem veszi felvallrol a nato csatlakozasrol szolo dontest svedorszag   •   trump kegyelmet adna a capitoliumi zavargoknak   •   rekorddonto exobolygot talaltak civil tudosok   •   the olympics was a success inside china and thats the audience beijing cares about 2   •   szinte hihetetlen a celfoto dontotte el a vilagbajnoksag legjobban vart versenyszamat   •   balhe lett parizsban a marokkoi vb elodonto unneplesebol   •   boeing returns to profitability   •   even if war stops you cannot retrieve your dead children   •   american mask wars roar back to life   •   elvitelre 40 rogan titkai es a balkani orszagok is fennakadnak a hataron   •   ujra tamadt a nema gyilkos   •   lehmann sacked from hertha board for quota message to black pundit aogo   •   mazsihisz ozd jobbikos alpolgarmestere adjon egyertelmu nyilatkozatot a magyar zsido kozossegnek   •   ezek a hatos lotto nyeroszamai 3