A bíróság egyetértett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványával, így meghosszabbította a volt budapesti rendőr letartóztatását. A bűncselekmény elkövetésében részt vevő civil személyek más eljárásban szintén letartóztatásban vannak.
2024-05-07 10:07:09

2024-05-07 10:06:14

2024-05-07 10:05:46

Egy nógrádi férfinak a pincétől a padlásig tele volt a háza droggal

A fia rá is járt, majd elkezdte ingyen osztogatni.
2024-05-02 14:10:36

Egy nógrádi férfinak a pincétől a padlásig tele volt a háza droggal

A fia rá is járt, majd elkezdte ingyen osztogatni.
2024-05-02 14:07:46

50 kiló drogot talált az apja pincéjében, majd ingyen elosztogatta

Megközelítőleg ötven kiló kábítószert rejtegetett egy szurdokpüspöki férfi a pincéjében, ám nem volt elég alapos: a húszéves fia rátalált a brutális mennyiségű drogra, amire kezdetben csak rájárt, majd pénzért és ingyen is osztogatta.
2024-05-02 10:06:37

2024-05-02 10:06:06

2024-05-02 10:05:53

Meghalt Beatrix hercegnő egykori szerelme kábítószer-túladagolásban

Paolo Liuzzo 41 éves volt.
2024-04-26 12:09:34

"Az M7-es autópályán a legenda szerint volt olyan külföldi turista, akinek Siófokig kijött a veseköve"

Nekünk a Balaton a Riviéra. S ezt mi, panellakásban pörköltet kanalazó magyarok nagyon is komolyan gondoltuk. Mert a tévében már büszkén mutatták a siófoki Aranypartot, a vadonatúj Balaton Szállót, a Lidót, a Hungáriát, és a tizenkét emeletes Európát. Naná, hogy oda vágytunk!
2024-04-21 07:06:00

2024-04-21 07:05:50

Szerb és magyar állampolgárok által irányított nemzetközi kábítószer-kereskedő bűnszervezetre csaptak le a hatóságok. Egy kocsitárolóban több mint 600 millió forintnak megfelelő kábítószert rejtettek el.
2024-04-18 11:06:30

Süteményes doboz, bőrönd, garázs: döbbenetes, hogyan rejtegették a hatalmas mennyiségű drogot és a pénzt a szerb-magyar bűnbanda tagjai - fotók, videók

Szerb és magyar állampolgárok által irányított nemzetközi kábítószer-kereskedő bűnszervezetre csaptak le a hatóságok. Egy kocsitárolóban több mint 600 millió forintnak megfelelő kábítószert rejtettek el.
2024-04-18 11:06:04

2024-04-18 11:05:45

Volt olyan sofőr is, aki kábítószer hatása alatt, jogosítvány nélkül, kétszeres eltiltás ellenére vezetett. Az igazán meglepő, hogy nem egyedi eset volt.
2024-04-09 09:13:07

Taxisok között razziázott a rendőrség: volt, aki jogsi nélkül, bedrogozva szállított utasokat

Április első hétvégéjén 166 taxisofőrt ellenőriztek a budapesti rendőrök. Az egyikükről kiderült, hogy kábítószer hatása alatt, jogosítvány nélkül és kétszeres eltiltás ellenére vezetett.
2024-04-09 09:07:42

2024-04-09 09:07:04

2024-04-09 09:06:16

Feleségével adagoltatta, biciklis futárral szállíttatta a vevőkhöz a kokaint egy óbudai férfi

A kábítószer forrása egy másik, 66 éves férfi volt.
2024-04-05 11:11:04

Feleségével adagoltatta, biciklis futárral szállíttatta a vevőkhöz a kokaint egy óbudai férfi

A kábítószer forrása egy másik, 66 éves férfi volt.
2024-04-05 11:10:42

Napokig nem volt fűtés a COVID-osztályon Szombathelyen

Nem volt fűtés és melegvíz sem a nemrégen megnyitott osztályon, ahol koronavírusos betegeket ápolnak. Egy bentfekvő családja szerint ágynemű sem, ezt a kórház cáfolta.
2020-11-21 17:10:56

Ezekkel a számokkal nyerhetett az ötös lottón

Több mint 3 milliárd forint volt a főnyeremény.
2020-11-21 20:06:19

Tudja, mikor volt a tinópénznek legalább akkora értéke, mint a magyar dénárnak?

Volt időszak, amikor a leányrablásért kiszabott büntetést is lábasjószágban kellett megfiztetni.
2020-11-22 07:09:54

Bekanyarodott a teherautó, a halálos becsapódás elkerülhetetlen volt - videó

Az autó eleje szó szerint megsemmisült.
2020-11-22 09:07:18

Úgy átlátni a színésznő felsőjén, hogy szinte felesleges volt felvennie - fotó

Bella Thorne-hoz hasonlóan a féltestvére sem szégyenlős.
2020-11-22 11:07:47

31 éves nő volt a koronavírus legfiatalabb áldozata az elmúlt 24 órában

Még négyen negyven körüliek voltak, egy 45 éves férfinak nem volt ismert alapbetegsége.
2020-11-22 11:07:50

Több helyen is mínusz 10 fok körül volt szombaton éjszaka

Kakucson volt a leghidegebb.
2020-11-22 13:06:07

Sütés nélküli kókuszos desszert volt a múlt hét népszerű receptje

Kihúz a pácból, ha megőrülünk egy kis édességért, de nincs kedvünk boltba menni. Heti gasztro-összefoglaló.
2020-11-23 08:06:03

Az USA a KBG árnyékában volt? Ki volt Jurij Bezmenov, és miért lehet érdekes napjainkban is a figyelmeztetése?

Jurij Bezmenovra és tanaira a Call of Duty: Cold War videójáték kapcsán emlékezünk. A KGB „árulója” a játék trailerében bukkant fel.
2020-11-23 12:05:57

George Clooney magyarázkodni kezdett a közös Soros-fotó után: kiderült, lényegében azt sem tudja, hol van Magyarország

A hollywoodi színész úgy tudja, Magyarország a 80-as években az egyik szovjet tagköztársaság volt.
2020-11-23 23:06:09

Akkor is részeg volt, amikor elfogták a férfit, aki rágyújtotta a házat az idős párra

Hétfő hajnalban egy 51 éves férfi megölt egy idős házaspárt és kis híján az idős pár 12 éves unokáját is, amikor rájuk gyújtott egy ingatlant. A tragédia kódolva volt, a gyújtogató nem sokkal a tűzeset előtt késsel fenyegette meg a sértetteket.
2020-11-24 09:05:58

2020-11-24 09:05:59

Curtis volt felesége reagált a rapper és új barátnője közös fotójára

Sokan kérdezték tőle, hogy mit gondol az új kapcsolatról.
2020-11-24 13:05:59

A koronavírusba halt bele Böröndi Tamás, nem volt alapbetegsége

A Vidám Színpad igazgatója 19 napon át volt kórházban.
2020-11-25 07:06:46

Győr egykori MSZP-s polgármestere szerint a Borkai-éra volt a város aranykora

Balogh József a tanácsrendszer durvább verzióját látja a Fidesz mai rendszerében, Borkai Zsolt legnagyobb hibája pedig az volt, hogy azt hitte, nem kell már dolgoznia.
2020-11-25 11:06:24

A BKV még a saját szabályait is megszegte, hogy Karácsony Gergely főpolgármester-helyettesének volt élettársa nyerhessen a busztenderen

Tüttő Kata volt élettársának cége gyakorlatilag semmilyen feltételnek nem felelt meg, de ez a főváros baloldali vezetésénél senkit nem zavart.
2020-11-25 17:06:23

Isten keze, a világ leghíresebb gólja, dopping, kábítószer - 60 évesen meghalt Maradona

Diego Maradona nem csak a világ legjobb focistája volt, hanem egy korszak popkulturális jelképe is. Nem véletlen, hogy Emir Kusturica is filmet készített róla.
2020-11-25 18:06:04

Orbán Viktor a Die Zeitnak: 2015-ben az volt a mondás, aki nem engedi be a migránsokat, az ne kapjon pénzt

A miniszterelnök a brüsszeli vétóról és a politikai feltételekről is beszélt.
2020-11-25 23:06:03

Feladta a műsort a volt exatlonos, a Farm VIP szereplője

Volt olyan csapattársa, aki szerint szimulált.
2020-11-26 00:11:52

2020-ban tíz doppingeset volt Magyarországon

A tiltott szerek skálája széles, többek között anabolikus szteroidokkal és EPO-val is buktak meg sportolók.
2020-11-27 13:06:46

Varga Miklós az Origónak: Kettős volt a viszonyom Fecóval, én még rajongóként is jártam a koncertjeire

Borzasztó volt számára a zenész halálhírével szembesülni. Úgy érzi, még egy jelet kaptunk, hogy vegyük komolyan a koronavírust.
2020-11-27 13:06:48

Kábítószer-kereskedő bandára csaptak le

Kiterjedt hálózatot számoltak fel a rendőrök Szegeden.
2020-11-27 16:06:07

Börtönre ítélték Markó Attila volt államtitkárt

A bukaresti ítélőtábla első fokon öt év letöltendő börtönbüntetést szabott ki a volt kisebbségügyi államtitkárra egy kártérítési perben.
2020-11-27 20:05:55

Martonvásáron maradt Beethoven szíve

Teréz csak barát volt, a húg volt a géniusz szívének tényleges elrablója.
2020-11-28 13:05:55

Soha nem volt még ilyen forró novemberi éjszaka Sydney-ben

40 Celsius-fok volt nappal, de éjjel sem hűlt 25,8 fok alá a hőmérséklet. Hajnalra aztán újra 30 fok lett.
2020-11-29 09:06:08

Soha nem volt még ilyen forró novemberi éjszaka Sydney-ben

40 Celsius-fok volt nappal, de éjjel sem hűlt 25,8 fok alá a hőmérséklet. Hajnalra aztán újra 30 fok lett.
2020-11-29 09:06:12

Féltékeny volt, ezért leszúrta volt élettársát egy kecskeméti férfi

Újra együtt akart lenni a nővel.
2020-11-29 11:06:11

Gelencsér Tímea széttört egy furulyát egy osztálytársa fején

Tele volt az ellenőrzője intőkkel.
2020-11-29 15:05:59

Az F1 mentősofőrje: Őrület volt, csak egy tűzgolyót láttunk

Grosjean is sokat tett a túlélésért, de Alan van der Merwe és Ian Roberts is hősies volt.
2020-11-29 21:06:05

Verstappen szerint a rossz taktika miatt nem volt esélye Hamilton ellen

Úgy érzi, hogy a stratégiával nem voltak elég agresszívak, pedig a futam előtt nem ebben maradtak.
2020-11-29 21:06:05

Vettel kiborult Leclerc-re, szerinte nevetséges volt, amit a monacói csinált

A négyszeres világbajnok állítja, csapattársa ugyanazt csinálta, amit ausztriai ütközésukkor.
2020-11-29 23:06:15

Hatalmas paneltűz volt Kispesten, négy embert a tűzoltók mentettek ki

Volt, akit álmából risztottak, hogy tűz van. Három lakó és egy tűzoltó megsérült.
2020-11-29 23:06:15

Kis Grófo a vírusról: Az első két nap pokoli volt, ha nem látott senki, sírva fakadtam

Egyedül volt egy kórteremben, távol a családtól.
2020-12-01 09:06:01

Egy borsodi nő megkéselte az ismerősét, mert az szerelmes volt belé

A rendőröknek azt állította, hogy a férfi támadt rá, majd magát szurkálta meg.
2020-12-01 15:06:03

Szájer megerősítette, hogy jelen volt a pénteki bulin

Szájer József azt írta, nem fogyasztott kábítószert. A gyülekezésre vonatkozó szabályokat megsértette, az ezzel járó szankciókat vállalja. Szájer vasárnap jelentette be lemondását, lelki megterhelésre hivatkozva. A buliról akkor egy szót sem ejtett. Míg Szájer azt írja, "házibuliban" volt, a belga sajtó szexpartit említett.
2020-12-01 15:06:12

2020-12-01 15:06:13

Megérkezett az első villamos Hódmezővásárhelyre, Lázár János már ki is próbálta

A város volt polgármestere szerint történelmi dolog történt, mert 100 éve nem adtak át az országban villamosvonalat olyan városban, ahol eddig még egyáltalán nem volt.
2020-12-01 20:07:46

2020-12-01 20:07:48

2008 óta nem volt ilyen nagymértékű erdőirtás Amazóniában

Tavaly augusztus és idén július között olyan nagymértékű volt az erdőirtás az Amazonas-medence brazíliai részén, hogy arra 2008 óta nem volt példa – közölte a brazil tudományos és technológiai minisztérium űr- és légkörkutatási intézete (INPE), amelynek feladata az esőerdők állapotának figyelemmel kísérése.
2020-12-01 22:06:23

Karácsony: Offshore hátterű céggel nem köt szerződést a főváros

Folytatódik a BKV buszpályázatos ügye, amelyben Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes volt élettársa is érintett volt.
2020-12-02 13:05:58

2020-12-02 13:06:01

Soha nem mért forróság volt Európában az év első 10 hónapjában

2020 első tíz hónapja azóta volt a legmelegebb a kontinens történetében, mióta hőmérőjük van a meteorológusoknak. De a Meteorológiai Világszervezet friss klímajelentése más lesújtó tényekről is beszámol.
2020-12-02 17:06:00

2020-12-02 17:06:05

Meghalt Valéry Giscard d'Estaing, volt francia köztársasági elnök

A volt francia elnök 94 éves volt.
2020-12-02 23:06:18

Április óta nem volt ilyen magas a napi halálesetek száma az Egyesült Államokban

Az elmúlt 24 órában 2731-en haltak bele a koronavírusba.
2020-12-03 07:06:42

Át akart menni két munkagép között, már késő volt, amikor meglátta a halálos veszélyt - videó

Elképesztő balesetet rögzített egy autós fedélzeti kamerája.
2020-12-03 09:05:58

Néhány sztárnak még az unokájából is sztár lett - galéria

Kik azok az ismert emberek, akiknek Elvis Presley vagy Gregory Peck volt a nagyapjuk?
2020-12-04 14:06:07

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   jazz   •   R   •   apróhirdetés   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   H   •   németállás   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   dramai dronfelvetelek a nemetorszagi es belgiumi aradasokrol   •   zsarolovirussal tamadott meg kina europai es amerikai celpontokat   •   a latszat nem csal ha rendszeresen fiatalabbnak nezik a koranal az sokkal jobb hir mint gondolna   •   dijnyertes kutyakat lopnak a szaporitok negy nap utan kerult elo a kertbol elvonszolt border collie   •   az ekb nak nem tetszik hogy brusszel megcsapolna a befagyasztott orosz vagyonokat   •   mar letoltheto a koronavirus vedettseget igazolo alkalmazas 3   •   a szomszedban elo kislanyt fogdosta egy heves megyei ferfi   •   gombos edina teljesen nyugodtak igazabol soha sem lehetunk   •   we need a basic minimum ukrainians ask for heavier weapons as russia advances   •   tom brady hails aaron rodgers as an amazing player before the two go head to head   •   eu slaps sanctions on 4 russia officials over navalny arrest   •   emelkedett a gaztuzelesu eromuvek termelese februarban   •   hatalmas a bizonytalansag a kormany megis temposan megy elore a nyitas utjan mi lesz ebbol   •   koronavirus mar vilagszerte 1085 millioan fertozodtek meg   •   female football fans share experiences of abuse   •   pozitiv koronavirus teszt miatt karantenba kuldtek az oltatlan diakokat egy kazincbarcikai iskolabol ketszaznal is tobb tanulo lehet erintett 2   •   vegre kiderult hogy miert pofozkodnak indokolatlanul a macskak   •   a munkasegyseg mar darazsfeszek a magyar szovjet baratsag meg porlad   •   novozymes is combining cutting edge science and business expertise to help feed the world sustainably   •   lakatos mark beleszallt a titokban meleg politikusokba vegyetek nagy levegot vallaljatok fel magatokat 3   •   kate moss huga ket hete jott ki a rehabrol a minap eloben felmeztelenul kozvetitette ahogy fuvet sziv   •   hatalmas mennyisegu mergezett viz ontotte el a floridai tampa obol kornyeket   •   a most szuleto gyerekek sokkal tobb termeszeti katasztrofat fognak elszenvedni mint a nagyszuleik   •   dijat kapott a meszaros csoport 4   •   milyen vilag jon magyarorszagon ha megegyezunk az unioval az orosz olajrol   •   milliokat erinthet a betegseg csak nem tudnak rola 15 uknal idovel atalakul demenciava   •   nem nyilhat banya delegyhazan tul szennyezett a budapesti atletikai stadion epitesekor kitermelt fold   •   elutasitotta a rendorseg az orban viktor elleni feljelentest 2   •   216 milliardot bukott meszaros lorinc az orosz ukran haboru miatt   •   aszodi attila az energiavalsag bizonyitja hogy megeri fejleszteni a paksi atomeromuvet   •   kinevettek szephalmi juliskat ezt uzeni a karorvendonek   •   orban balazst egy migraciorol szolo beszelgetesen szembesitettek azzal hogy itthon no a bevandorlas   •   meggondolta magat megis indit vizsgalatot a fina a harvey ugyben   •   fokuszban az asztma a vilagnap a szurovizsgalat fontossagara hivja fel a figyelmet 2   •   b3 ingatlan fuggetlen ertekbecsles ingatlankozvetites tanacsadas   •   utinform mutatjuk mire szamithat ha autoba ul a ket unnep kozotti elso napon 3   •   tul jonak tunt a moratorium hogy igaz legyen egy budapesti nonek elvitte a hitel a megtakaritasat 480 ezret vontak le ugyleti kamatkent   •   a lovakat feloltik ugye ford mustang mach e teszt 2021   •   why india is in damage control mode with arab nations   •   belgiumban kivizsgaljak tortent e emberi mulasztas az aradasoknal   •   csanyi sandor ismerem putyint de nem merek josolni   •   egy zsarolovirusos tamadas miatt leallt az usa legnagyobb uzemanyagvezetek halozata 2   •   hirbe hoztak a mclarent az audival es a bmw vel is 2   •   explainer who is naftali bennett israels incoming pm   •   a manchester unitedbe igazolt a real madrid negyszeres bl gyoztes hatvedje   •   majkaek elhalasztjak a naszutat   •   ujabb csapat torpedisznot helyeztek ki a vadonba indiaban   •   ebbol is talpra allok rakkal kuzd a korabbi kivalo teniszezo   •   ho fogsagaba esett autokat kellett kiszabaditani a tuzoltoknak acs es bana kozott foto   •   ongyilkos lett egy ferfi budapesten a blaha lujza teren a buszsavra zuhant