Bajban Svédország: egy éve tart a recesszió

Svédország gazdasága folytatva a negatív trendet az idei év első három hónapjában is zsugorodott, ami már a negyedik egymást követő csökkenő negyedévet jelenti ellentétben az elemzők által várt enyhe bővüléssel. A központi bank kamatcsökkentésre készül.
2024-04-29 12:06:58

Svédország is csatlakozott az amerikai űrszövetséghez

2024-04-22 15:08:31

Olimpiai selejtező: Svédország-Magyarország (élő)

Svédország ellen kezdődik a női kézilabda-válogatott valódi erőpróbája az olimpiai selejtezős tornán. Miután Kamerun, majd a további afrikai együttesek közül egyik sem tudott Debrecenbe utazni, Nagy-Britannia ellen lépett pályára elsőként a magyar válogatott. A 49-11-re megnyert mérkőzés azonban edzésnek is gyenge volt Golovin Vlagyimir szerint, de ugyanez Svédország ellen. A skandinávok 35-28-ra verték Japánt az első körben, vagyis a magyarok legyőzésével már le is tudhatná a továbbjutást. Ezt kellene megakadályozni. Kézilabda, női olimpiai selejtező, 1. csoport, 2. forduló Svédország-Magy...
2024-04-12 18:08:15

Svédország kiutasított egy kínai újságírót nemzetbiztonsági okokból

A nő állítólag több, a kínai kormányhoz kötődő emberrel is kapcsolatban állt.
2024-04-08 16:12:34

Svédország kiutasított egy kínai újságírót nemzetbiztonsági okokból

A nő állítólag több, a kínai kormányhoz kötődő emberrel is kapcsolatban állt.
2024-04-08 16:12:11

Svédország kiutasított egy kínai újságírót nemzetbiztonsági okokból

A nő állítólag több, a kínai kormányhoz kötődő emberrel is kapcsolatban állt.
2024-04-08 16:11:02

Svédország és Kanada újrakezdi az UNRWA támogatását

2024-03-10 10:07:35

Kézi-vb: Magyarország-Svédország (élő)

Női kézilabda-világbajnokság, középdöntő, I. csoport, 2. forduló: Magyarország
2023-12-09 21:07:08

Védelmi megállapodást írt alá Svédország az Egyesült Államokkal

A svéd fegyveres erőkkel akarják erősíteni a NATO-t.
2023-12-06 21:08:33

Védelmi megállapodást írt alá Svédország az Egyesült Államokkal

A svéd fegyveres erőkkel akarják erősíteni a NATO-t.
2023-12-06 21:06:30

Erdogan továbbra is F-16-osokat kér a svéd NATO-tagságért cserébe

Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán ismét értésre adta, hogy Ankara amerikai F-16-os vadászrepülőgépekért és modern felszerelésekért cserébe hajlandó csak véglegesen hozzájárulni Svédország NATO-csatlakozásához. Az államfő már elküldte a svéd NATO-csatlakozást jóváhagyó törvényjavaslatot a török parlamentnek ratifikálásra. Most azonban
2023-12-06 16:09:55

Dánia elgázolta a románokat a női kézilabdavébén

Pedig a mérkőzés nem ígérkezett ennyire könnyűnek, Florentin Pera csapata a Chile és Szerbia ellen aratott két kiütéses győzelem után (amelyeknek köszönhetően két forduló után a legjobb, 40,5-es gólátlaggal rendelkezett) szeretett volna meglepetést okozni. Azonban mindössze az első félidő közepéig tudta tartani a lépést, 7-7 után a hazaiak ritmust váltottak, Sandra Toft mindössze két gólt kapott a félidő utolsó tíz percében, így szünetre el is dőlt a két pont sorsa (21-10). Félelmetesen védtek a dán kapusok, a 45. percben Toft 46, Althea Reinhardt 83 százaléknál járt, az eredményjelző pedig 30...
2023-12-05 23:06:29

Újabb hullámokat vet Elon Musk és Svédország elmérgesedett viszonya

A Tesla szakszervezetellenes hozzáállása országos sztrájkot idézett elő Svédországban, ami már a dokkmunkásokra, a villanyszerelőkre és a Tesla Supercharger-állomásainál végzett elektromos munkákra is kiterjed. Most új állomáshoz ért a történet, ugyanis egy dán szakszervezet is úgy döntött, hogy megtagadja az amerikai autógyár által gyártott autók kirakodását és szállítását a svédországi vásárlók számára.
2023-12-05 12:08:47

Tovább húzza az időt Törökország, parkolópályán marad a svéd NATO-csatlakozás

Törökország ismét elhalasztotta Svédország NATO-tagsági kérelmének ratifikálását
2023-11-22 22:06:36

A törökök a héten már tárgyalnak Svédország NATO-csatlakozásáról

A török parlament külügyi bizottsága csütörtökön tárgyalja a Svédország NATO-csatlakozását jóváhagyó törvényjavaslatot.
2023-11-14 18:06:38

A törökök a héten már tárgyalnak Svédország NATO-csatlakozásáról

A török parlament külügyi bizottsága csütörtökön tárgyalja a Svédország NATO-csatlakozását jóváhagyó törvényjavaslatot.
2023-11-14 17:05:55

Csütörtökön tárgyalnak a svéd NATO-csatlakozásról

A török parlament külügyi bizottsága csütörtökön tárgyalja a Svédország NATO-csatlakozását jóváhagyó törvényjavaslatot
2023-11-14 14:07:35

Svédországban rosszul tároltak egy csomó vakcinát, ezért le kellett állítani az oltási programot

Svédország öt régiójában ideiglenesen leállították az oltási programot a koronavírus elleni egyik vakcinával, mert nem megfelelő módon tárolták a szállítás során ? közölték egészségügyi tisztségviselők. A Moderna amerikai cég körülbelül 2100 adag vakcináját tárolták nem megfelelő hőmérsékleten. Az említett oltóanyagokból viszont mintegy ezret már beadtak ? közölték a tisztségviselők. A közegészségügyi ügynökség közölte: vizsgálja, hogy a nem megfelelő tárolás befolyásolta-e a vakcina hatékonyságát, és hogy az érintett embereket újra be kell-e oltani. A szóban forgó oltóanyagokat egészségügyi ...
2021-01-22 20:05:40

Őrült végjátékot ígér a kézivébé egyik középdöntős csoportja

Úgy alakultak az eredmények a folytatódott a férfi kézilabda-világbajnokság középdöntőjének IV. csoportjában, hogy az utolsó fordulóban még négy csapat is kiharcolhatja a két negyeddöntős helyet, mondhatni, mindegyikük sorsa a saját kezében van. Kapcsolódó Nem akármilyen meglepetést okozott új igazolásával a Győri Audi ETO A magyar kézilabdacsapat szerződtette a dél-koreai válogatott egyik legjobb kézilabdázóját, a legutóbbi vb-góllövőlista 2. helyezettjét. A házigazda Egyiptom rendkívül magabiztosan, kilenc góllal legyőzte Fehéroroszországot, az oroszok simán lelépték az...
2021-01-22 23:05:39

Megvannak a lehetséges ellenfeleink a kézivébé negyeddöntőjében

Azzal a tudattal léphet pályára a magyar kézilabda-válogatott a Spanyolország elleni középdöntős meccsére, hogy a hatszoros aranyérmes Franciaországgal vagy a legutóbbi két tornán ezüstérmes Norvégiával találkozik a legjobb nyolc között a vébén. A középdöntő harmadik, utolsó fordulójában, vasárnap a franciák 32-23-ra legyőzték a hajrára teljesen széteső Portugáliát, ezzel megnyerték a gízai III. csoportot. Amennyiben a magyar válogatott kikap a spanyol csapattól, a franciákkal találkozik majd. Ha viszont a mieink hétfőn pontot szereznek, biztossá válik a csoportgyőzelem és a Norvégia lesz a n...
2021-01-25 07:06:39

Svédország felfüggeszti a Pfizer vakcinák kifizetését

Mivel a gyógyszergyár üvegenként hat adag árát számolta fel számukra az elfogadott öt helyett.
2021-01-28 12:06:08

10 éve történt olyan a kézilabda-világbajnokságon, mint ami pénteken fog

Négy nagy tradicionális kézilabdanemzet jutott be az elődöntőbe, szavazzon, ki nyeri közülük a tornát!
2021-01-29 08:05:52

Kikaptak az elődöntőben a franciák, újra a bronzért játszhatnak a kézivébén

A magyarokat kiejtő francia csapat 32-26-ra kikapott a svéd válogatottól pénteken a kézilabda-világbajnokság első elődöntőjében. Kapcsolódó Az ötödik helynél is többet adott a kéziválogatott a vébén: reményt Nagy László koncepcióval vállalta el az alelnöki pozíciót, amihez a megfelelő embereket kérte fel. Az eredmény egy olyan válogatott, amely évtizedek óta nem járt ilyen magasságokban és még szebb jövő elé néz. Már az első félidőben is látszott, hogy a gólerős skandinávok nagyon megnehezítik majd a franciák dolgát és 7-6 után négy gólt is dobott a svéd együttes, mielőtt...
2021-01-29 20:05:40

Svéd ápolónőt hívott meg egyetlen nézőként a Göteborgi Filmfesztivál

Egy svéd mozirajongó ápolónőt hívott meg egyetlen nézőként a Göteborgi Filmfesztivál. A 45 országból érkezett, 12 ezer jelentkezőből kiválasztott Lisa Enroth egy távoli szigeten, egyedül nézheti meg az ez évi fesztivál filmjeit egy héten át. A koronavírus-járvány miatt, amikor a világ számos országában zárva vannak a mozik, Skandinávia legnagyobb filmfesztiválja a Pater Noster-szigeten hoz létre egy izolált mozit egy világítótoronyban. Évtizedeket töltöttem el az egészségügyben hallgatva, kezelve, vigasztalva a betegeket. Úgy érzem, mára energiám lemerült ? mondta a 41 éves Enroth. A Svédorsz...
2021-01-31 15:05:49

Nincs több kérdés, megvan a világ legjobb kézicsapata

Dánia férfi kézilabda-válogatottja megvédte világbajnoki címét, miután 26-24-re legyőzte a torna meglepetéscsapatát, Svédországot az egyiptomi torna vasárnapi döntőjében, Kairóban. Kapcsolódó Sosem volt még ilyen gólzáporos bronzmeccs a kézivébén A spanyolok nagyon bekezdtek és aztán nem is engedték ki a kezükből a mérkőzést. A 17. percben alakult ki először kétgólos különbség a csapatok között, ekkor az olimpiai bajnok dánok vezettek 8-6-ra. Később a svédek egy 3-0-s sorozattal fordítottak, ám a szünetben ismét döntetlen volt az állás. Mindkét csapat rendkívül összeszede...
2021-01-31 20:05:39

Gyógyszeren és kólán élt a dán kapitány a kézi-vb döntője előtt

Nikolaj Jacobsen szörnyű napokat élt át az egyiptomi szállodában, mielőtt csapatával címet védett volna.
2021-02-01 08:08:56

Gyógyszeren és kólán élt a dán kapitány a kézi-vb döntője előtt

Nikolaj Jacobsen szörnyű napokat élt át az egyiptomi szállodában, mielőtt csapatával címet védett volna.
2021-02-01 08:08:56

A feje felől rúgta ki a labdát a világ legjobb kézilabdázója a vb-döntőben - videó

Niklas Landin szinte egymaga nyerte meg a svédek elleni finálét a dánoknak az utolsó percekben.
2021-02-01 08:08:57

A feje felől rúgta ki a labdát a világ legjobb kézilabdázója a vb-döntőben - videó

Niklas Landin szinte egymaga nyerte meg a svédek elleni finálét a dánoknak az utolsó percekben.
2021-02-01 08:08:57

Gyógyszeren és kólán élt a dán kapitány a kézi-vb döntője előtt

Nikolaj Jacobsen szörnyű napokat élt át az egyiptomi szállodában, mielőtt csapatával címet védett volna.
2021-02-01 08:09:04

A feje felől rúgta ki a labdát a világ legjobb kézilabdázója a vb-döntőben - videó

Niklas Landin szinte egymaga nyerte meg a svédek elleni finálét a dánoknak az utolsó percekben.
2021-02-01 08:09:05

Fél Dánia a tévén csüngött a kézivébé döntője alatt

Skandináviában teljes kézilabdalázban égnek a szurkolók, de nem is meglepő, hiszen a férfi világbajnokság döntőjébe Dánia és Svédország is bejutott, Norvégia pedig partiban volt az elődöntőért. A finálét megelőző hét órában folyamatosan zajlott a dán tévében a felevezetés, de maga a döntő még ennél is nagyobbat szólt: csaknem hárommillióan nézték a svédek elleni meccset, vagyis az 5,8 milliós ország fele a képernyőt bámulta a válogatottért izgulva. When it peaked 2.934.000 Danes watched the #Egypt2021 final against Sweden yesterday. It is about half of the country?s population! #handball Kö...
2021-02-01 18:05:40

?Lenyűgöző? hópénisz sokkolta az autósokat egy svédországi körforgalomban

Egy hatalmas, nagyjából három méter magas, és meglepően részletgazdag, hóból készült pénisz jelent meg a svédországi Bor?s város közelében, egy körforgalom kellős közepén ? jelentette a helyi sajtó. A jól kidolgozott alkotáson már első ránézésre látszik, hogy nem egy kezdő csinálta, és ezt meg is erősítette egy helyi lakos, akinek elmondása szerint öt éve minden télen megjelenik ott különös szobor. A település turisztikai hivatalának vezetője elnevette magát, amikor meglátta a hópéniszről készült fotókat. Helena Alçenius a Göteborgs-Posten című lapnak kijelentette: Egy kicsit le vagyok nyűgöz...
2021-02-02 12:05:39

A Wizz Air új bázist nyitott Szarajevóban

A Wizz Air új bázist nyitott Szarajevóban, és májustól kilenc járatot indít a bosnyák fővárosból Európa több országába ? közölte a légitársaság az MTI-vel szerdán. Az új járatokkal Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Németország, Svájc és Svédország repülőtereire lehet majd eljutni. A járatok összesen több mint negyedmillió ülőhelyet biztosítanak. A Wizz Air 2013 óta közlekedtet járatokat a balkáni országból. Első járatuk Tuzlából Malmőbe tartott, és azóta 3 millióan repültek a cég boszniai járatain. Az újabb bázis megnyitását a Wizz Air az ügyféligényekkel indoko...
2021-02-03 19:05:39

Kidobott maszkokból építhetnek utat

Egy új tanulmány alapján utak építésére lehetne használni a már kidobott arcmaszkokat ? írja az MTI. A szakértők bíznak benne, hogy a megoldással csökkenthetik a koronavírus-járványhoz köthető többlethulladékot. A melbourne-i RMIT Egyetem kutatói által kitalált kétsávos út egy kilométerének elkészítéséhez mintegy 3 millió arcmaszkot lehet felhasználni. Ez 93 tonnányival csökkentené a szeméttelepre kerülő hulladék mennyiségét. Az utak és járdák alaprétegeként szolgáló új anyag bezúzott egyszer használatos maszkok és feldolgozott építési törmelékek keverékéből áll. A maszkok képesek növelni a k...
2021-02-04 09:05:41

Svédország hosszabbít, Anglia karanténhoteleket nyit, érkeznek a vakcinaútlevelek

Tartanak a vírus új variánsaitól.
2021-02-05 11:05:59

Moszkva nemkívánatos személynek nyilvánított tüntető külföldi diplomatákat

Oroszország kiutasít svéd, német és lengyel külképviseleti alkalmazottakat, akik nem engedélyezett tüntetésekben vettek részt ? közölte pénteken az orosz külügyminisztérium. Az MTI szerint a nemkívánatosnak nyilvánított személyek számáról a kommünikében nem tettek említést. A tárca kifejezte reményét, hogy Svédország, Németország és Lengyelország tiszteletben fogja tartani a nemzetközi jogot Oroszország területén. A kiutasítás napján Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Josep Borrell-lel, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével tárgyalt Moszkvában, a megbeszélések egyik fo...
2021-02-05 17:05:50

Tüntetésen vettek részt, diplomatákat utasított ki Oroszország

Svédország, Németország és Lengyelország külképviseleti alkalmazottait érinti a döntés.
2021-02-05 17:06:14

Ledarált egyszer használatos maszkokból is épülhetnének utak

Nemcsak az újrahasznosítás miatt dolgozták ki a módszert, az utak is ellenállóbbak lehetnének.
2021-02-07 14:06:11

Németország, Lengyelország és Svédország kiutasított egy-egy orosz diplomatát

Németország, Lengyelország és Svédország hétfőn a múltheti orosz lépésekre adott válaszintézkedésként kiutasított egy-egy orosz diplomatát. Az érintett országok külügyminisztériumainak hétfői közlése szerint a poznani orosz főkonzulátus, a berlini orosz nagykövetség, illetve a stockholmi orosz nagykövetség egy-egy munkatársát nyilvánították nemkívánatos személynek. Oroszország kiutasított több európai diplomatát, köztük egyet a német nagykövetségről. Ezt a döntést semmi sem indokolta ? olvasható a német külügyi tárca közleményében.  Válaszul arra, hogy az orosz külügyminisztérium alaptalanul ...
2021-02-08 22:05:40

Orosz diplomatákat utasított ki Németország, Lengyelország és Svédország

Tovább romlik a viszony az Unió és az oroszok között.
2021-02-08 22:06:15

Orosz diplomatákat utasított ki Németország, Lengyelország és Svédország

Tovább romlik a viszony az Unió és az oroszok között.
2021-02-08 22:06:16

Monumentális maszkokból nyílik kiállítás a tenger alatt Cannes-ban

A tárlatot búvárként a víz alá merülve nézhetjük meg.
2021-02-09 17:05:54

Svédországban korlátozzák a távolsági közlekedési eszközök utasainak számát

Svédország korlátozza az utasok számát a távolsági autóbusz-, illetve vasúti járatokon a koronavírus-járvány terjedésének fékezése érdekében ? számolt be az MTI. Lena Hallengren szociális miniszter stockholmi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a 150 kilométert meghaladó távolsági járatokon legfeljebb a férőhelyek felét foglalhatják el utasok. Az intézkedés vasárnaptól lép életbe és várhatóan májusig hatályban is marad. Hallengren hangsúlyozta, hogy a tömegközlekedési eszközök kockázatot jelentenek járványügyi szempontból, noha rendkívül fontos társadalmi funkciót látnak el. Mint mondta, ...
2021-02-09 19:05:41

Halálosan megfenyegették a svéd Közegészségügyi Intézet munkatársait

A fenyegetések növekvő száma miatt rendőri védelmet kapott a koronavírus-járvány elleni intézkedésekre jelentős befolyással bíró svéd Közegészségügyi Intézet több munkatársa ? jelentette be az intézetet vezető Johan Carlson csütörtökön. Svédország koronavírus-járványra adott válasza különbözött az európai országok többségétől, mert Stockholm inkább az önkéntes fizikai távolságtartásra hagyatkozott a szigorú lezárások és korlátozások helyett. A 10,3 milliós lélekszámú skandináv országban 622 102 fertőzöttje és 12 569 halálos áldozata van a koronavírusnak a Johns Hopkins baltimore-i egyetem leg...
2021-02-18 15:05:41

Elvehetik a franciáktól is a kézilabda olimpiai selejtezőt

Azok után, hogy az Európai Kézilabda Szövetség elvette a norvégoktól az egyik férfi olimpiai selejtezőcsoport rendezési jogát, elképzelhető, hogy egy másik csoportnál is hasonlóra kerül sor. Kapcsolódó A vírushelyzet továbbra is mindent borít a kézilabdában A hatályos norvég belépési és karantén-szabályozások eredményeként ez a logikus lépés. A Jutarnij List információja szerint a 2-es csoportban is lehetnek gondok, a házigazda Franciaország szabályozása szerint az Európai Unión kívüli csapatokra kéthetes karanténszabály vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy a tunéziaiak önhib...
2021-02-20 09:05:54

Megtalálták a Svédországba csapódott objektum maradványait

A svéd Királyi Természettudományos Múzeum közleménye szerint egy 14 kilogrammos vasmeteoritot azonosítottak az ország területén ? írja az MTI. A ritka kőzetet két geológus fedezte fel a fővárostól északnyugatra fekvő Enköping közelében. A most feltárt meteorit valószínűleg azon objektum darabja, amely november 7-én csapódott be. Több mint 60 éve ez az első alkalom Svédországban, amikor megtalálhatták egy olyan meteor maradványát, amelyet a légkörbe való belépésekor megfigyeltek. A november 7-i eseményt a régióban sokan észlelték, a tűzgömb nagyjából 3 másodpercen át világította meg az eget. ...
2021-02-23 15:05:40

Kilenc tonnás meteorit volt a Svédország egén észlelt tűzgolyó

Legnagyobb darabját most találták meg a kutatók Enköpingnél.
2021-02-24 08:06:26

Kilenc tonnás meteorit volt a Svédország egén észlelt tűzgolyó

Legnagyobb darabját most találták meg a kutatók Enköpingnél.
2021-02-24 08:06:26

Svédországban az idősotthonok beoltott lakói újra magukhoz ölelhetik szeretteiket

Svédországban a kormány csütörtöki bejelentésének értelmében az idősotthonok lakói újra találkozhatnak hozzátartozóikkal két héttel azután, hogy megkapták valamely jóváhagyott vakcina mindkét dózisát, írja a Reuters. Miután beoltották őket, újra megölelhetik az unokáikat ? fogalmazott Lena Hallengren egészségügyi és szociális ügyekért felelős miniszter sajtótájékoztatóján. Hozzátette, arról még korai beszélni, hogy más szigorításokat mikor oldhatnak fel az országban. Svédországban az utóbbi hetekben elkezdett felgyorsulni a járvány terjedése, és szakértők arra figyelmeztethetnek, hogy a harma...
2021-02-25 17:05:48

Hatan haltak meg befagyott tavakon Svédországban

Két idős ember holttestét találták meg a svéd fővárostól délnyugatra egy tó jeges vizében, miután feltehetően beszakadt alattuk a jég ? közölte a svéd rendőrség szombaton, egy nappal azután, hogy négy idős férfi szenvedett hasonló halálos balesetet Svédországban. A két férfi ? egy 75 és egy 80 éves ? pénteken horgászni indult az Yngaren-tóra Katrineholm településnél, Stockholmtól 120 kilométerre délnyugatra. Eltűnésükről egy szemtanú segélyhívásban értesítette a rendőrséget. Előzőleg, csütörtök este négy, 65 és 75 év közötti férfit találtak holtan egy befagyott tóban keletkezett léken Savsjo ...
2021-02-27 14:08:01

Hazahozta a kislányát Svédországból, most emberrablás miatt körözik

Az erőszakos férj visszaköveteli a közös gyermeküket.
2021-03-01 14:06:18

Hazahozta a kislányát Svédországból, most emberrablás miatt körözik

Az erőszakos férj visszaköveteli a közös gyermeküket.
2021-03-01 14:06:43

Megtalálták a Svédország felett szétrobbant kilenctonnás meteor egyik darabját - durva videó a robbanásról

Három másodpercig nappali fénnyel világította meg az égboltot, és most meg is találták a földbe csapódva legnagyobb darabját a novemberi meteoritnak.
2021-03-02 08:05:46

Megragadta az utolsó esélyt a magyar sífutó, olimpiai kvótát szerzett

Pónya Sára 81. helyen végzett kedden a női sífutók szabadstílusú 10 kilométeres számában a németországi Oberstdorfban zajló északisí-világbajnokságon, amellyel indulási jogot szerzett a 2022-es téli olimpiára. Itt előzetesen kisebb esélye volt, mint a múlt heti selejtezőben, de megérte visszajönnie a hétvégi biatlonversenyről. Ez volt az utolsó lehetőség, és mikor csinálja meg, ha nem most? ? mondta az MTI-nek Kónya Bálint szövetségi kapitány Pónya kvótaszerzését követően. A 88 fős mezőny egyetlen magyar indulója több mint nyolc perccel elmaradt a végső győztes Therese Johaug mögött. A keddi ...
2021-03-02 16:06:23

Svédország a járvány harmadik hulláma felé tart

A járványügyi helyzet kezd hatással lenni az intenzív osztályokra is.
2021-03-02 18:05:51

Svédország a járvány harmadik hulláma felé tart

A járványügyi helyzet kezd hatással lenni az intenzív osztályokra is.
2021-03-02 18:06:23

Svédország a járvány harmadik hulláma felé tart, Németország lazításra készül

A német lakosság többsége kezd belefáradni a két és fél hónapja tartó zárlatba.
2021-03-02 21:06:27

Feltételezett terrortámadás Svédországban, nyolc embert megkéseltek

Nyolcan megsérültek Svédország déli részén szerdán kora este egy késes támadásban, ami a rendőrség szerint terrorakció volt, írja a Local. A hatóságok tájékoztatása szerint az eset Vetlanda városában történt. Egy férfi nyolc embert szúrt meg a késével, majd a rendőrök lelőtték.y A bűncselekményre először még gyilkossági kísérletként hivatkoztak, de nem sokkal később már feltételezett terrortámadásnak minősítették. A rendőrség helyi idő szerint este 8 órakor sajtótájékoztatót tart. The post Feltételezett terrortámadás Svédországban, nyolc embert megkéseltek first appeared on 24.hu.
2021-03-03 20:07:27

Terrortámadás Svédországban, több embert megkéseltek

A rendőrség meglőtte és letartóztatta a fiatal elkövetőt.
2021-03-03 21:06:00

Házkutatást tartottak a svéd terrortámadás ügyében

A támadót kórházban ápolják, nincs kihallgatható állapotban.
2021-03-04 11:06:12

Már márciusban a nemzeti színekben léphet pályára Ibrahimovic

A jövő évi, katari világbajnokság selejtezősorozatát a svéd válogatott hazai pályán, Georgia ellen kezdi március 25-én.
2021-03-06 20:07:22

Már márciusban a nemzeti színekben léphet pályára Ibrahimovic

A jövő évi, katari világbajnokság selejtezősorozatát a svéd válogatott hazai pályán, Georgia ellen kezdi március 25-én.
2021-03-06 20:07:23

Már márciusban a nemzeti színekben léphet pályára Ibrahimovic

A jövő évi, katari világbajnokság selejtezősorozatát a svéd válogatott hazai pályán, Georgia ellen kezdi március 25-én.
2021-03-06 20:08:26

Már márciusban a nemzeti színekben léphet pályára Ibrahimovic

A jövő évi, katari világbajnokság selejtezősorozatát a svéd válogatott hazai pályán, Georgia ellen kezdi március 25-én.
2021-03-06 20:08:26

Ibrahimovic visszatér a svéd válogatottba

A 39 éves támadó öt éve nem szerepelt Svédország nemzeti csapatában.
2021-03-06 20:08:51

Ibrahimovic visszatér a svéd válogatottba

A 39 éves támadó öt éve nem szerepelt Svédország nemzeti csapatában.
2021-03-06 20:08:52


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   haszn   •   N   •   Leverkusen   •   pro   •   b   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   németállás   •   budapest   •   f   •   eb   •   rozsa sandor   •   perapro   •   J   •   P   •   vacsoracsata   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   svedorszag nem ker a maszkokbol   •   a hezbollah vezetoje helyesnek es bolcsnek nevezte a gazaiak izrael elleni csapasat   •   66 ev utan kapott meg egy kepeslapot egy angol nyugdijas   •   orban viktor miniszterelnok a vakcinakrol egyeztetett a v4 ekkel   •   ujra osszecsapasok lehetnek a ket azsiai nagyhatalom kozott ezuttal egy alaguton borult ki peking   •   feloldhatatlan ellentet akadalyozza a gazai tuzszuneti targyalasokat izrael legfontosabb koveteleset kukazza a hamasz   •   kiesett miamiban a marozsant bucsuztato teniszezo   •   uj funkcio johet a tiktokra vasarlos 2   •   trapzlemezkerts.h   •   az oraatallitasnal lenne igazan fontos hogy torodjunk az alvasunkkal   •   peldatlan veszelyre figyelmeztetnek teljesen beepultek az allamhatalomra veszelyes elemek a nemet rendorsegbe   •   dontott a birosag bortonbuntetesre iteltek a korrupcioval megvadolt egykori francia allamfot   •   dunaujvarosi csoda egymast valtva tartottak eletben a jarokelok egy osszeesett ferfit   •   hetvegen is oltjak a nagyobb idosotthonok bentlakoit es dolgozoit   •   dalra   •   budapest kerult a marvel szuperhos sorozatanak plakatjara   •   szenzacios hetvege kozeleg wonder woman es vasember egyutt lep a szinre   •   gazolast atelt mozdonyvezeto ott nem omolhatsz ossze 2   •   bc384c282c4b9c2a0lye   •   oruljon a napsutesnek amig lehet sotet fellegek gyulnek magyarorszag felett 2   •   nincs vege nagyobb csapattal jon vissza a biztonsagi csapat a dunaferrhez   •   izlestelen megbocsathatatlan vallalhatatlan a mazsihisz is elitelte demeter szilard irasat   •   nnepiszemtszlltsBuda pest   •   report german interior minister warns of russian election meddling   •   nem nyomozhatott volna az fbi trump es oroszorszag osszejatszasanak ugyeben egy jelentes szerint   •   friss tanulmany leplezi le mennyi penzbol elnek az amerikai gazdagok   •   sylvester stallone 74 evesen ujra akciofilmben szerepel   •   orban viktor a nyugat balkani orszagoknak ketszeresen rossz a haboru   •   colombia to grant legal status to venezuelan migrants   •   elhagyott rakomanyat kezdte szedegetni az m0 s belso savjaban egy autos video 2   •   delfinek mentettek meg egy ferfit a capatamadastol   •   sarfurdo a javabol hihetetlen korulmenyek kozott a vilag legjobbjai a legendas versenyen 2   •   100 perces mosast elt tul egy haziallatkent tartott vadaszgoreny az egyesult kiralysagban   •   kitartott pcsa kirobbant az azsia expressz botrany sipos f tamas megdobbento stilusban beszelt kecskes enikorol a modell a kamerak elott kerte szamon az enekest   •   elmenyrol   •   figyelmeztetest adott ki a mav   •   lezert epithetnek az okostelefonokba   •   a rajongoknak kuldi werkfilmjet az egri punkrockbanda   •   elaltattak szlovakiaban egy medvet mert mar nem felt az emberektol   •   nemeth kristof fotoval elevenitette fel hogy 10 eve talalkozott john malkovich csal   •   a magyarsagkutato intezetbol is elbocsatottak a rasszista es szexista kijelentesei miatt bepanaszolt oktatot   •   ez a fogkefe rasegit ha ugy erzekeli nem mossa rendesen a fogait   •   hatalmas idomai miatt vett maganak repulot a szexi pornomodell video   •   GulysfesztivlSzolnok   •   ensz bekefenntartokra tamadtak maliban   •   Almost   •   halalra iteltek verdijat tuztek ki a fejere megkeseltek most valaszol   •   egy ember meghalt tobben megbetegedtek egy japan etrend kiegeszito miatt   •   igy neznek ki a regi teves kedvencek ma   •   ujabb jo hirek liverpoolbol szoboszlaira az old traffordon is kulcsszerep varhat