Emlékdíjat alapítanak az iskolai bántalmazások miatt elhunyt Pisti emlékére

Emlékdíjat alapítanak az iskolai bántalmazások következtében öngyilkosságot elkövető 16 éves Pisti emlékére. A Flóderer Károly által létrehozott díjat olyan gyerekek kaphatják meg, akik valamilyen kiemelkedőt tettek az életmódváltás és az elfogadás terén.
2023-11-22 08:07:41

2023-11-22 08:06:57

2023-11-22 08:06:16

Megszólalt az öngyilkos fiú iskolájának igazgatója

Egy éven át bántalmazták társai fizikailag és verbálisan 16 éves társukat.
2023-11-16 17:06:53

Elérte a népharag a bandát, akik halálba kergették a 16 éves Pistit

A fiatal fiú feltehetően a sorozatos zaklatás miatt vetette magát a vonat elé.
2023-11-13 21:09:30

Sümegi öngyilkosság: megszólalt a 16 éves Pistit elgáncsoló fiú a tragédia után

Megszólalt a fiú, akiről videófelvétel is készült, ahogy elgáncsolja azt a 16 éves sümegi diákot, aki állítólag az iskolai bántalmazások miatt lett öngyilkos.
2023-11-13 20:06:39

2023-11-13 20:06:14

2023-11-13 20:06:02

Brutális balhé Sümegen: kövekkel és késsel estek egymásnak a fiatalok

Összeveszett két haragosával, előbb késsel, majd kövekkel támadt rájuk egy 19 éves gyulakeszi férfi Sümegen. A dulakodás rövid időre megszűnt, miután a megvadult fiatal elhagyta a helyszínt és egy autóban ülve, egy másik 41 éves férfival tért vissza.
2023-06-09 21:08:07

Megint szabálytalankodott a kormánypárti vezetésű Sümeg, de a kormány elengedte a pénzvisszafizetést

Sorozatosan marasztalja el a hatóság és a bíróság is a fideszes vezetésű Sümeget különféle, súlyos közbeszerzési szabálytalanságok miatt. Többször a felhasznált EU-s pénz egészét visszafizettették, de a város legutóbb is megúszta, mert ?elengedték? a büntetést. A legfrissebb, ?házon belüli? közbeszerzés ügyében a rendőrség megszüntette a nyomozást ? igaz, a beruházás meg sem valósult.
2023-04-04 06:08:06

2023-04-04 06:07:54

Mesebelivé varázsolták az elhanyagolt sümegi lépcsőt ? fotók

Sümeg ? Újabb elhanyagolt lépcsőt varázsolt mesebelivé Varjas Judit képző- és iparművész: nemrégiben a tapolcai halas lépcsőt álmodta újra, ezúttal pedig Sümeg egyik fontos átjáróját.
2022-11-25 19:13:53

2022-11-25 19:08:55

2022-11-25 19:06:51

Navracsics Tibor: Dinamikusan fejlődő térség lehet a Marcal-völgy térsége

Kiderült, hogy ami messziről előny, közelről nehézség.
2022-10-01 05:10:41

Navracsics Tibor: Dinamikusan fejlődő térség lehet a Marcal-völgy térsége

Kiderült, hogy ami messziről előny, közelről nehézség.
2022-09-30 22:09:42

Őszre megépül a 84-es főút sümegi körforgalma

Azt írják, biztonságos lesz.
2022-07-05 17:22:09

Őszre megépül a 84-es főút sümegi körforgalma

Azt írják, biztonságos lesz.
2022-07-05 17:14:16

Ákos 8 évesen már veri a felnőtteket

Sümeg ? A mindössze 8 esztendős Zsigmond Ákos csodájára jár a ralikrossz-társadalom. A kisfiú korát meghazudtoló bátorsággal és sebességgel száguld egy 1000 köbcentis Suzukival a Dunántúli Roncsderby és Amatőr Autocross-kupasorozat állomásain. Eddig öt versenyből négyet megnyert a junior I-es korosztályban, ahol az épített, zárt, váltakozó burkolatú pályán a szabadedzés, és az időmérő edzést követően három kört kell teljesíteni, és az időeredmény rangsorol.
2022-06-29 17:06:34

2022-06-29 17:05:44

Megúszta a méltatlansági eljárást Sümeg érettségibotrányos polgármestere

Sümegen több komoly botrány is volt az elmúlt időszakban, szinte mindegyik Végh László polgármesterhez köthető.
2021-08-13 10:19:14

27 újabb településen érhető el a Digi mobilszolgáltatása

A DIGI folyamatosan fejleszti a DIGIMobilt, ennek eredményeként augusztus közepétől újabb 27 településen érhető el a szolgáltatás, ami immár az ország mintegy 80 százalékán, közel 850 településen biztosít kültéri lefedettséget. Az újonnan csatlakoztatott települések ? Alsóörs, Aszófő, Balatonszentgyörgy, Biatorbágy, Bodrogolaszi, Csempeszkopács, Csépa, Dömsöd, Endrefalva, Felgyő, Felsőtárkány, Hunya, Mikekarácsonyfa, Molvány, Muhi, Nagycsécs, Nagykálló, Perkupa, Pilisszentiván, Pölöskefő, Pötréte, Sümeg, Szentkirály, Szigetmonostor, Taksony, Tótszentgyörgy, Valkó ? lakosai mostantól már igény...
2021-08-18 15:06:09

Vizsgáltatják, miként derülhetett ki, hogy a polgármester leszavazta az ellene beadott méltatlansági indítványt

Végh László, Sümeg fideszes polgármestere megúszta az ellene indult méltatlansági eljárást. A bizalmi szavazás augusztus 12-én zajlott le az önkormányzatban, amiről a 24.hu is beszámolt, az ügy azonban ezzel nem ért véget. A Veszprém megyei város oldalán megjelentett közlemény szerint a jegyző a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult ?adatvédelmi incidens? miatt. Egy helyi ellenzéki politikus ugyanis kiszámolta, hogy az indítvány csak abban az esetben bukhatott el, ha az érintett, a polgármester is ellene szavazott. A méltatlansági eljárást az ellenzéki Élhetőbb Városér...
2021-08-18 18:06:12

Fél évvel a hamis érettségi botránya után lemondott a sümegi járóbetegközpont vezetője

Helyi források szerint szerdán lemondott posztjáról a Sümegi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Központ igazgatója. A város fideszes polgármesterének élettársa, Szabó Krisztina körül áprilisban robbant a botrány, amikor kiderült, hogy hamis érettségi bizonyítvánnyal kapta meg az igazgatói kinevezést. A Pécsi Járásbíróság májusban el is kobozta hamis okmányt, a hatezres kisváros ellenzéki vezetője, Kovács Mihály pedig feljelentést tett közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt. Olaj volt a tűzre, hogy az ügy nyilvánosságra kerülését követően Végh László polgármester, aki az intézményt fenntar...
2021-09-15 19:06:09

Érettségi botránya után távozik a sümegi rendelő vezetője

A fideszes polgármester felesége rágalmazással vádolja támadóit.
2021-09-15 22:07:06

Érettségi botránya után távozik a sümegi rendelő vezetője

A fideszes polgármester felesége rágalmazással vádolja támadóit.
2021-09-15 22:09:45

Csodálatos lett a felújított Sümegi Püspöki Palota - képek

A sümegi palota fejlesztése jó példa arra, hogy a tudományos előkészítésből, a kutatási eredményekből válhat kiemelkedő jelentőségű turisztikai attrakció.
2021-10-31 15:06:57

2021-10-31 16:06:35

Megnyílnak a titkos helyiségek, álcázott ajtók a sümegi palotában

Megújult a sümegi Püspöki Palota, érdemes megcsodálni.
2021-11-05 20:07:35

Rejtett zugok, titkos helyiségek, álcázott ajtók

Megújult a sümegi Püspöki Palota, érdemes megcsodálni.
2021-11-05 20:08:44

Alfahír: 200 ezret kínáltak, hogy ne kézbesítsék a sümegi fideszes képviselő rabosítási fotóját közlő újságokat

Egy hónapja a 24.hu is beszámolt arról, hogy természetkárosítás miatt vádat emeltek egy budapesti és két sümegi férfi ellen, akik medvebőrrel próbáltak üzletelni. Akkor a Veszprém Megyei Főügyészség hozta nyilvánosságra, hogy a vádlottaknál egy fokozottan védett barnamedve kikészített bőrét találták meg, amit a kormányhivatal el is kobozott. Az ügy egyik gyanúsítottja Remete József sümegi fideszes önkormányzati képviselő, aki a kormánypárt városi szervezetében ügyvezető elnöki pozíciót is betölt. A helyi ellenzék lapja, a Sümegi Szó legfrissebb száma ennek megfelelően hosszú és részletes cikk...
2021-11-07 18:08:29

Letartóztatták a sümegi férfit, aki szenteste késelte meg ismerősét

Életveszélyt okozó testi sértés miatt indult ellene eljárás.
2021-12-30 15:07:15

Bűnösnek mondták ki a medvebőrrel illegálisan kereskedő sümegi önkormányzati képviselőt

Remete József nem verte nagy dobra, hogy meggyanúsították és rabosították.
2022-01-10 18:06:46

Bűnösnek mondták ki a medvebőrrel illegálisan kereskedő sümegi önkormányzati képviselőt

Remete József nem verte nagy dobra, hogy meggyanúsították és rabosították.
2022-01-10 18:07:38

Covid-tesztállomást nyitott a sümegi polgármester hamis érettségivel lebukott élettársa

Egészségügyi ellátással foglalkozó céget alapított, és Covid-tesztállomást nyitott Tapolcán az a sümegi nő, aki hamis érettségivel bukott le még 2020-ban ? számolt be a Magyar Narancs online kiadása. Az ügy érintettje Szabó Krisztina a sümegi fideszes polgármester, Végh László élettársa. A hamis érettségi esetére egy feljelentést követően derült fény, és mint kiderült, Szabó két egyetemre is úgy jelentkezett, hogy hamis érettségi bizonyítványt nyújtott be. Az érettségi bizonyítványt a rendőrség elkobozta. A nőnek, aki korábban a Sümegi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Központ igazgatójaként do...
2022-01-18 18:06:23

Tovább folytatódik a sümegi érettségi botrány

Még több ember lehet érintett.
2022-02-10 08:37:06

Tovább folytatódik a sümegi érettségi botrány

Még több ember lehet érintett.
2022-02-10 10:17:16

Navracsics vagy Rig? ? ezt várják a polgármesterek a leendő képviselőtől

A vasárnapi voksolás előtt az egyik különleges Csatatér-körzetben, a Veszprém megyei 3-asban is csúcsra járatják a jelöltek a kampányt. A körzet jellemzően falusias, de van három jelentősebb városa, ezek különböző fejlődési irányt vettek az évtizedek során, melynek nyomán eltérő helyi társadalom és vele más-más politikai szimpátia alakult ki. Ajka (29 ezer fős) igazi ex-szocialista iparváros, amit az ország hasonló településeinek (mint Komló, Ózd) jobbra tolódása elkerült. A baloldal a mai napig sűrűn ér el itt választási sikereket, a szocialista Schwartz Béla 1984?90 között, illetve 2002 óta ...
2022-04-02 10:23:45

Azta! Juhász Roland és Lipcsei Betta esküvője igazodott a bajnoksághoz, a friss házasok beszéltek a közelgő nászútról is

Sümeg ? Élete egyik legemlékezetesebb pillanatán van túl Juhász Roland és Lipcsei Betta. A 95-szörös egykori válogatott labdarúgó pénteken feleségül vette az M1 és az M4 Sport csinos bemondóját, riporterét. Már közel húsz esztendeje ismerik egymást, de szerelem csak hat éve fonódott közöttük. Az idén januárban fogant meg az ötlet, hogy a hosszú ideje tartó kapcsolatukat érdemes lenne hivatalossá tenni. Egyikük sem volt még házas, így hát életük meghatározó, talán legfontosabb pillanata volt a pénteki.
2022-05-29 21:05:57

2022-05-29 21:08:01

Székesfehérváron idén sem lesz tűzijáték augusztus 20-án

Az önkormányzat, a fehérváriak korábbi döntésének megfelelően, idén sem rendez városi tűzijátékot Szent István ünnepén és így volt ez az elmúlt két Szilveszteren is ? közölte honlapján a Cser-Palkovics András fideszes polgármester vezette székesfehérvári önkormányzat. Mint írták: ?ennek megfelelően nem is tervezett a város az idei Királyi Napok során ezzel a programelemmel, így sem augusztus 19-én, sem pedig augusztus 20-án nem lesz tűzijáték?. Egyúttal emlékeztettek: utoljára 2019-ben volt Székesfehérváron tűzijáték augusztus 20-án, majd ugyanebben az évben a fehérváriak szavazata döntötte el...
2022-07-21 13:10:32

Hangos vitába torkollt a tűzijáték elleni petíció átadása

Egy kisebb aktivista csoport előre megbeszélve a dolgot ellátogatott szerdán Ovádi Péter országgyűlés képviselő veszprémi irodájába, hogy petíciót adjanak át neki. Az aHang veszprémi és budapesti aktivistái a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosi posztja miatt mentek Ovádihoz, akinek 175 ezer ember aláírását adták át. Mielőtt folytatnánk idézzük fel, hogy a nagy országos tűzijáték-ellenes felhorgadást az váltotta ki, hogy miközben a gazdaság nem teljesít jól, megszorítások is vannak, a kormány minden eddiginél nagyobb augusztus 20-i tűzijátéko...
2022-07-27 21:18:09

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   fhgperapro   •   youtube   •   sadasdhirek   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   budapest   •   perapro   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   igy keszul borbas marcsi marton napi libasultje 3   •   tokeletes estet zart lebron james es a los angeles lakers 2   •   rozsdamentes anyagok megmunkalasa 21   •   kiderult mely orszagok uraljak valojaban a vilagurt   •   letiltottak a legnagyobb fuggetlen belarusz ujsag honlapjat tucatnyi ujsagirot vettek orizetbe   •   eletmudijat kap samuel l jackson   •   aranyat kerestek a sarban de egy remseges teremtmenyt talaltak foto   •   a vebeselejtezo amit annak ellenere jatszottak le hogy az egyik csapat ott sem volt   •   csucson a magyar tozsde es hasit a forint is 2   •   meghalt huszar aranka   •   noi vezetoje lehet az egyesult allamok hirszerzesenek   •   chinese premier li keqiang urges more tax cuts to boost chinas slowing economy   •   sohasem latott bravurra van szukseg a ferencvarostol   •   zacher gabor a hatosagok kodositenek a kinai vakcinaval kapcsolatban   •   a chatgpt komoly veszelyere figyelmeztet az eset   •   johet egy 100 szazalekos koronavirus vakcina engedelyezese   •   ukran kulugy orban teved a szankciok mukodnek   •   sarah palin koronavirusos lett ket nappal kesobb lefotoztak ahogy etteremben eszik   •   egyre nagyobb problemat jelent a magany   •   visszatert a batorsag a hatarrol fordult vissza az ukran menekult hogy harcolni menjen 2   •   serbian volleyball player suspended after making anti asian racist gesture during match against thailand   •   breking massziv tamadas erte a whatsappot magyarok szazezreit is erintheti   •   megvan a foo fighters uj dobosa   •   india cuts fuel taxes as prices hit record highs   •   un sounds alarm over extrajudicial killings in the talibans afghanistan 2   •   megtalaltak az eltunt hegymaszo holttestet   •   rogton lepett oroszorszag miutan amerika vizumkorlatozast vezetett be minden magyar allampolgarral szemben   •   jobb lesz sietni alig maradt par napja huseges olvasonk is hajt a milliokra a blikkben   •   legalabb 23 ember megserult tobben sulyosan hajtovadaszat indult a new york i lovoldozo ellen   •   kertszkedsgrowshop   •   hatalmas azsiai gumigyar epul racalmason adofizetoi penzbol valoszinuleg rakay philiptol vett foldon   •   tokyo olympics how quiet rebel naomi osaka is changing japan   •   megerkezett a legujabb vasco forditogep a vasco electronics budapest mintaboltjaba   •   footage shows us flight attendant being attacked by passenger   •   nagyon hamar baj lesz az 5g bol mit tehetunk ellene 2   •   dallos bogi parja puskas peti megertem arra hogy apuka legyek   •   elnezest kert az instagram amiert etvagycsokkentoket ajanlott etkezesi zavarokkal kuzdoknek   •   a citigroup sem hatotta meg a befektetoket esik az arfolyam   •   bevezetst   •   a bayern munchen legendaja szerint tovabbra is jo otlet a 12 helyszines europa bajnoksag   •   van egy ubermensch egy gyarmattarto tempo   •   nem hoz gyors bucsut a muanyagoktol a tilalom 2   •   forradalmi koncertre keszulnek a hazai sztarok fluor tomi jarai mark es diaz is szinpadra lep   •   michael jordan shares final text messages he exchanged with kobe bryant 2   •   polgar tunde denevert evett hogy bosszut alljon a koronaviruson   •   varga viktor elarulta mivel utotte le az idot estenkent a totemben foto 2   •   adnnak   •   borrakos betegek szazain probaljak ki az mrns vakcinat   •   rvels   •   nem is tudja de on is muanyagot eszik vacsorara  

srv.38.