Ébredeznek az amerikaiak is, szerintük már túl sok támogatást nyújtanak Ukrajnának

A kritikusok száma jelentősen megugrott 2022 márciusa óta.
2024-05-09 14:09:51

444: Hárommilliárd forintnyi munkát kapott a ceglédi önkormányzattól egy fideszes képviselő családi cége

Károly Ferenc most ismét megméreti magát az önkormányzati választáson.
2024-05-08 12:11:52

Idén újabb támogatást kaphatnak az állami kórházak

2024-05-07 17:07:02

Így használhatják ki a nyugdíjasok az új otthonfelújítási támogatást

A nyugdíjasoknak is lehetőségük van otthonfelújítási támogatásból korszerűsíteni családi házukat, ami azért is fontos, mert az elvárt, legalább 30 százalékos energetikai megtakarításnak köszönhetően a rezsijük érdemben csökkenhet. Ugyanakkor a Bankmonitor szakértői szerint vannak feltételek, amelyekre az időseknek mindenképpen oda kell figyelniük ahhoz, hogy sikerrel pályázhassanak.
2024-05-06 12:10:28

2024-05-06 12:09:09

Jelentős támogatást kapnak a távhőszolgáltatók

A kormány megtéríti a távhőszolgáltatók számára a nem lakossági vízdíjak év eleji egységesítéséből származó többletkiadásaikat, olvasható az Energiaügyi Minisztérium közleményében. Az ágazati szereplők támogatásairól szóló miniszteri rendeletmódosítást annak társadalmi egyeztetése után a közeljövőben kihirdethetik. A közel száz településen működő szolgáltatók együttesen 7 milliárd forinttal több forráshoz juthatnak 2024-ben.
2024-05-03 20:06:58

Három év börtönre ítélték a mórahalmi mini Magyarország ötletgazdáit

A Szegedi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva három év börtönre ítélte a mórahalmi mini Magyarország kitalálóit, amiért nem fizette vissza a projektre kapott uniós támogatást, szúrta ki a Telex a bíróság közleményét. Az ítélet indoklása szerint az ügynek öt vádlottja volt, az első és a másodrendű vádlottak találták ki még 2014-ben, hogy a történelmi Magyarország területén 1910-ben álló, ötven jelentős műemléket 1:25-ös méretaránnyal bemutató makettparkot alakítanak ki. A projekt összköltsége 648 millió forint volt, a projektcég 15 százalékos önerő biztosítása mellett, 550 mi...
2024-05-03 15:08:29

Nem tudta visszafizetni a több százmillió forint uniós támogatást, több mint három évet kapott a Mórahalmi Mini Magyarország Park ötletgazdája

Pénteken jogerősen is elítélték a mórahalmi makettpark ötletgazdáját különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett kísérlete miatt. Az ítélet szerint három év hat hónapos büntetést kell letöltenie.
2024-05-03 15:06:52

2024-05-03 15:06:08

2024-05-03 15:05:50

Három és fél évet kapott a túlárazott mórahalmi mini-Magyarország makettváros ötletgazdája

Jogerős ítéletet hoztak a történelmi Magyarország híres épületeit bemutató park ügyében, ahol a túlárazott, miniatűr makettekre mintegy 400 millió forintnyi uniós támogatást vettek fel.
2024-05-03 13:12:25

2024-05-03 13:11:56

Közel 23 milliárdos állami munkát húzott be a Mészáros és Mészáros Zrt.

Az összegből vízaknát fejlesztenek Tatabányán.
2024-05-02 20:09:58

Döntöttek Brüsszelben: tovább fizethetik az állami támogatást a kormányok a gazdáknak

Az Európai Bizottság hat hónappal meghosszabbítja azokat az ideiglenes intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik az uniós tagországok kormányai számára, hogy állami támogatást fizessenek a piaci zavarok által érintett mezőgazdasági és halászati termelőknek - közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
2024-05-02 20:06:50

Egymilliárd eurós uniós támogatást kap Libanon

Visszafizetést nem vár el az EU, de reformokat igen a bejrúti vezetéstől.
2024-05-02 16:13:38

Bátor lépésre szánta rá magát a világ egyik legnagyobb állami nyugdíjalapja, hogy elkerülje az összeomlást

A dél-koreai Nemzeti Nyugdíjbiztosítási Szolgálat, a világ harmadik legnagyobb állami nyugdíjalapja, új, hosszú távú befektetési stratégiájában 65%-os arányban tervez kockázatos eszközökbe befektetni, hogy növelje a hozamokat és el tudja kerülni az alap korai kimerülését.
2024-05-02 12:07:25

Állami támogatások sora jár érte: most éri meg csak igazán struccot vagy emut tartani Magyarországon

Különleges termékeket lehet előállítani a futómadarakból, melyre egyre csak nő az érdeklődés mind a hazai és külpiacokon, a magyar gazdák pedig nagy támogatást kaphatnak.
2024-04-28 11:06:28

2024-04-28 11:06:10

Orbán Ráhel barátnője félmilliós fizetésemelést kapott az állami divatügynökségnél

Jakab Zsófia kormánybiztosi fizetésével együtt havi 3,5 millió forintot kap az államtól.
2024-04-26 08:11:15

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-23 22:01:04

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:01:07

Woma duguláselhárítás Bábolna

Csongrádi László Bábolnai duguláselhárító mester non-stop ügyeletben várja a +36 (20) 293 4400 számon, dugulások megszüntetése fix áron, womázás, Bábolna és Bp. övezetében, díjmentes megjelenés a helyszínen, GARANCIA! http://womadugulaselharitasbabolna.oldalunk.hu Családi házak dugulás mentesítése Lakótelepek dugulásainak megszüntetése Állami intézmények (pl. iskola, óvoda, önkormányzat) duguláselhárítása Kifőzdék lefolyórendszerének takarítása Irodák csatornáinak vegyszeres maratása Womázás Kajánd, lefolyó dugulás megszüntetése Kisbábolna, műhely duguláselhárítás Lopkovicztanya,...
2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:14:42

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:02

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:18:04

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:47

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:18:49

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:09

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:19:11

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:19:23

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:19:34

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:41

Woma duguláselhárítás Bábolna

Csongrádi László Bábolnai duguláselhárító mester non-stop ügyeletben várja a +36 (20) 293 4400 számon, dugulások megszüntetése fix áron, womázás, Bábolna és Bp. övezetében, díjmentes megjelenés a helyszínen, GARANCIA! http://womadugulaselharitasbabolna.oldalunk.hu Családi házak dugulás mentesítése Lakótelepek dugulásainak megszüntetése Állami intézmények (pl. iskola, óvoda, önkormányzat) duguláselhárítása Kifőzdék lefolyórendszerének takarítása Irodák csatornáinak vegyszeres maratása Womázás Kajánd, lefolyó dugulás megszüntetése Kisbábolna, műhely duguláselhárítás Lopkovicztanya,...
2020-06-23 22:19:45

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-23 22:20:33

Hamilton rangos elismerést kapott hazájában

Többek között a Liverpool futballistáját előzte meg a szavazáson, másodszor nyerte el a díjat.
2020-12-20 22:06:26

Courtois ismét hatalmasat hibázott, otthon kapott ki a Real Madrid

Az Atlético Madrid rangadót nyert Valenciában.
2020-11-28 22:05:58

Az ETO nyerte az NB II-es győri rangadót

A Gyirmót sorozatban harmadszor kapott ki.
2020-11-22 22:05:57

Hazai pályán kapott ki az olasz bajnokságban az Atalanta - videó

A Hellas Verona gólt sem kapott a rettegett bergamói támadósortól.
2020-11-28 22:05:55

Magánzárka, szex, gyilkosok: sztárok élete a börtönben

Volt, aki folyamatosan romlott ételt kapott, másnak egy sátánista sorozatgyilkos üzengetett, miközben olyan is akadt, aki naphosszat szexelt.
2020-11-28 22:05:55

A Fradi kikapott a Barcelonától, az utolsó meccsen dől el a tavaszi Európa-liga szereplés

A Barcelona az első félidőben eldöntötte a meccset, a másodikban már jobban játszott a Fradi. A másik meccsen a Dinamo Kijev is 3-0-ra kapott ki, a Juventustól.
2020-12-02 22:06:10

350 lóerős motort kapott a legsportosabb Mini

A 2 literes 4 hengeres turbómotort alaposan kihegyezték a fejlesztőmérnökök.
2020-11-16 06:08:19

350 lóerős motort kapott a legsportosabb Mini

A 2 literes 4 hengeres turbómotort alaposan kihegyezték a fejlesztőmérnökök.
2020-11-16 06:08:21

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 07:08:43

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 07:08:44

Semmi politikai korrektség: itt a 6,4 literes motort kapott új Jeep Wrangler

Az amerikai gyártó legújabb V8-as terepjáróra abszolút nem a CO2-kibocsátás csökkentéséről szól.
2020-11-17 08:12:01

Parragh László ötlete alapján Mészáros Lőrinc több cége is mentesülne az iparűzési adó alól

Árbevételtől függetlenül mentesülnének a kis-és középvállalkozások az iparűzési adó megfizetése alól, így akár a 87 milliárd forintot besöprő Mészáros Lőrincnek sem kellene adót fizetnie jövőre bizonyos cégei után. Az önkormányzatok jelentős része meg belerokkanna az újabb elvonásba.
2020-11-17 16:06:53

Nyomkövetőt kapott a világ utolsó ismert fehér zsiráfja, tavasszal vesztette el családját

Nyomkövetővel szerelték fel a világ utolsó ismert fehér zsiráfját Kenyában, hogy így elrettentség az orvvadászokat.
2020-11-18 09:07:00

2020-11-18 09:07:01

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   sorfozdere kapott allami tamogatast a topolyai futballklub tulajdonosanak cege 2   •   ne mondd azt hogy lusta diszno mert az az allatra nezve banto es lealacsonyito 3   •   alapitvany mar csak nyomokban tartalmazza a konyvet   •   konyv jelent meg ennio morricone eleterol   •   szijjarto peter magyarorszag szeretne kihasznalni az energetikai egyuttmukodes lehetoseget venezuelaval   •   greater manchester police open investigation into racial abuse of players   •   elobb szabadulhat a ferfi aki levideoztatta a felesegevel ahogy o csirkekkel kozosul   •   idojaras megerkezett a sivatagi por hazank fole 3   •   ne az egeszsegugyre hanem magunkra szamitsunk ha sokaig es jol akarunk elni   •   meztelenul biciklizte korbe londont hogy penzt gyujtson az ongyilkossag megelozesere   •   vilagito capakra bukkantak a tudosok uj zelandnal 2   •   szuksege lett volna a latogatasomra de ketszer is elszurtam aurelio teljesen megvaltozott szabadulasa ota a celebet latva pumped gabo is kedvet kapott a bortonhoz   •   ujabb ellenzeki part ment neki magyar peternek   •   lengyelorszagba sem engednek be nagy britanniabol erkezo repuloket 3   •   megrazo fotok erkeztek a godollo kozeleben tortent halalos baleset helyszinerol 3   •   ugy kuszik fel az aldozat szamitogepere hogy eszre sem veszi sok europai aldozata van egy veszelyes kartevonek   •   negyen meghaltak egy raketatamadasban donyeckben   •   dramai a helyzet napi 95 ezer fertozott 3000 halott a koronavirusrol szolo legfontosabb hirek a nagyvilagbol csutortokon is percrol percre az indexen   •   melto emleket allitana az edesapjanak oszter alexandra oszter udvar nyilhat 2   •   tborokat   •   pokolla valt az m0 as a voros hadsereg nem tudta ugy bekeriteni budapestet mint ezekkel az utfelujitasokkal teszik 2   •   nem tudjak megfekezni a harmadik hullamot angela merkel ujra lezarna nemetorszagot 2   •   nezze meg a vilag legbotranyosabb futballpalyajat ahol derekig ero gazban jatszanak video   •   itt a legujabb orulet a kek rizs   •   hiaba vagyok normalis no a pasik a cafkakra buknak   •   delhusa gjon a poklok poklat elte at a koronavirus miatt   •   un violence in sudans darfur killed 250 displaced 100000   •   gyuloletcunami zudul a mentosokre galvolgyi janos esete utan kiakadt az omsz politikai tamadasrol irnak   •   kiszallhat az uber repulo taxit mar nem fognak fejleszteni   •   d csaba undorodik a noket bantalmazo rabtarsaktol kiutotte a halaloszto a soroksari futo no gyilkosat   •   feltekenysegbol megolte az ismeroset egy ferfi miskolcon   •   csodhullam soport vegig nemetorszagon tomegesen huztak le a rolot marciusban   •   tomeges letartoztatasok tortentek a hollandiai zavargasok utan   •   video game movies are they really that bad   •   vilagito hutoracsot kapott a hatalmas rolls royce szabadido auto   •   greenwashing miatt betiltottak a lufthansa es az air france brit reklamjait   •   jon a stranger things 5 evada de van egy hatalmas baj 2   •   uj legijaratot jelentett be szijjarto peter   •   google starts rollout of restrictions on ai for global election year   •   a streamingszolgaltato k mar kuzdenek az idei figyelmunkert   •   nem bir a kemeny marsi talajjal a nasa robotvakondja leallitjak   •   lánynevet   •   egymilliot koltott az eremgyujtemenyre 140 ezret kapott erte sandor csunyan rafazott egy sulyos felreertes miatt 2   •   millios karteritest fizet a leipzig a liverpoolnak a budapesti meccs miatt   •   74 percen at tartott a teljes napfogyatkozas egy concorde utasainak 51 eve nem dolt meg a rekordjuk 3   •   remalmaink lettek a netflix uj horrorsorozatatol   •   joe exotic nagyon ki szeretne jonni a bortonbol   •   hogyan lesz tokeletes a nokedli   •   huvos idovel rugja rank az ajtot a hetvege kiadtak a figyelmeztetest   •   death row the secret hunt for lethal drugs used in us executions